Uj Szó, 1955. július (8. évfolyam, 157-183.szám)

1955-07-06 / 161. szám, szerda

1955. július 6. UISZO 5 Jókedvet az aratáshoz Az aratás az egész évi kenyér betakarításának ideje. Előtte az emberek megnézegetik, megtapogatják a kalászokat, megbeszélik a lehetőségeket. JIő a qond. a felelősségérzet, mert nagy dolgokról van szó. Az aratási munkákat azonban vidáman kell végezni. Szükség van jókedvre, mert a munka nem könnyű. Szükség van dalra, táncra, hogy a kévekötés, zsákhordás nehezét, a verítékes napokat könnyebben elviseljék. Aratáskor mindig is daloltak, tréfálkoztak, élcelődtek az emberek. Ám a részesaratás nem a legvidámabb nótákat váltotta ki az aratókból. A tréfálkozás is olyan volt, hogy inkább a savanvú leves, a zsuqori naqvqazdák rovására ment, mint egymás vidámítására. Gyakoribb volt a káromkodás, mint a nóta. Nem biztatta az embereket az a qondolat, hoqy aratás után számvetést készíthetnek, mert a terméshez semmi közük sem volt. Anvnyit tudtak, hogy megkapják a tizedik vaqy tizeneqvedik részt, a többit pediq felzsákolták a naqvqazdák padlására vaqy a bérlők maqtárába. Ennyi jutott a kalászból s a jókedvből azoknak, akik ma dalolva, feldíszített aratóqépekkel indulnak az aratásnak. És hoqv ez az aratás még vidámabb legven, kultúrcsoportiaink brigádjai szorgalmasan próbákon készülődnek, _ hogy segítségükre legyenek až aratóknak. Mert a kultúrbriqádok nemcsak énekelni, táncolni tudnak, hanem seqítenek a kévehordásban. a cséplőqépeknél és mindenütt. ahol csak megjelennek. Nekik is készülniök kell az aratásra. Elpróbálják a darabokat, dalokat, táncokat, kivasalják a népviseletet és számlálgatják, hány helyre tudnak ellátoqatni az aratás idején. A Csemadok helyi csoportjai is öszszeállították kultúrbriqádiaikat. Az utóbbf időben eqvmásután alakultak énekkarok, tánccsoportok, műkedvelő népművészeti együttesek és éppen ez bizonyítja a briqádfeliépések újszerüséqét és tartalmassáqát. Ahoqy a szövetkezeteinkben megcsinálják az aratási munkálatok tervét. ugyanúqv a kultúrcsoportok is tervet készítettek, hány brigádfellépésben vesznek részt. A bratislavai kerület kultúrbrioádjai összesen hetven eqvnéhány briqádfellépésre számítanak az aratás meqkezdése és az úi kenyér ünnepének ideién. A legtöbb helyre a szenei, rétéi, bakai, lakszakállasi. csallóközcsütörtöki helyi csoportok szándékoznak ellátogatni. Ezek vállalkozások azt mutatlák, hoov az egyes csoportok nem elé-, qedtek meg a tavalyi eredményekkel. Van olvan helvi csoport _is. mely öthat fellépést is vállalt az aratás idejére. A téli hónapok alatt összeforrott csoportból kultúrbrigádokat alakítottak, mert nem akarják a nyári hónapokat sem tétlenül tölteni. Sok olvan helyi csoportról kaptunk jó hírt, amelyről eddig még semmiféle említésre méltó dolgot nem hallottunk. Viszont vannak még olyan hejyi csoportjaink is, amelyek azt a helytelen nézetet vallják, hoqy eqy jól működő énekkar vaqy tánccsoport az „apró-cseprő" fellépésekkel lerontja színvonalát. Uqyanilyen helytelen az a nézet is. hoqy a 161 működő színjátszócsoportban kitűnően szereplő énekes vaqv táncos ne szakadjon el az eqvüttestől. ne aprózza el tehetséqét. Az ilyen kultúrmunkások qvakran arra hivatkoznak, hoqv ők megtették kötelesséqüket az énekkarban, tánccsoportban. vaov színiátszó eqvütttesben és nincs idejük kultúrbriqádban is szerepelni. Természetesen az ilven nézeteket valló kultúrmunkások tartózkodó álláspontja qátolja a terv meqvalósítását. Helyesen gondolkodnak a kassai kerületi kultúrmunkások: 97 alkalommal szándékoznak fellépni az aratási időszak alatt. A nagyszelmenciek meglátogatják Pruksát, Nagykapost, Dobőruszkát; Kaposkelecsény Iskére, Mátyócra, Nagykaposra látogat. A szepsl helvi csoport Jánokra, Péderre, Bodolóra, Makrancra, a csicseriek Mogyorósra, Mocskakerészre, Naqvkaposra mennek. Nehéz volna eldönteni, melyik a legjobb helyi csoport a kassai kerületben. Annyi bizonyos, hoqy minden helytelen nézetet meqcáfol az a készülődés, mely a bratislavai és a kassal kerületben folyik. > Hiányoljuk azonban, hoqy a naqymeqyeri helvi csoport csak eqy alkalommal vállalt kultúrfellépést és a bratislavai kerületi nyertes csoport: a pozsonypüspöki, csak két fellépést tervezett. Az említett két csoportnál minden előfeltétel meqvan_ arra, hoqy necsak eqyszer vaqv kétszer látogassák meq az aratókat és necsak a saját falujukban, hanem — úqv mint a kisebb helvi csoportok — látoqas* sák meq a szomszédos falukat is. Az ifjúság munkakedve, a kisebb helvi csoportok készülődése bebizonyítja azoknak a "helytelen nézeíét, akik azt mond iák. hoov nem lehet megszervezni a kultúrbrigádok fellépését, mert a helvi csoportok szívesebben iátszanak színdarabot, mint hogy meqiátoqassék munkahelyükön a dolqozőkat. Hisszük, hoqv bírálatunk eredménynyel jár, s hisszük, hoqv kultúrbriqádjaink a qabona mellett szép sikereket is aratnak maid falvainkon. Gvurcsó István. WALT WHITMAN EMLÉKÉNEK A „Fűszálak" megjelenésének százéves évfordulójára Ez év július 4-én volt száz éve annak, hogy a polgárháború küszöbén álló Amerikai Egyesült Államok könyvpiacán meg.jelent eqy különös, az egész világirodalomban forradalmat jelentő könyv. Vékony, csak 95 oldalas verskötet volt ez, és szerzője a Fűszálak szerény címét adta neki. méqis hatalmas viharrá duzzadt körülötte a meqbotránkozás és felháborodás. A kritika valósáqgal tajtékzott, és szidalmakat szórt a kötet furcsa és szokatlan verseire, amelyek nem is voltak tulajdonképpen versek. Szertelenül áradó, hosszú sorokban ömöltek és hiányzott belőlük — tartalmi és formai szempontból egyaránt — minden jólneveltség, finomság és tisztelettudás. Egy „szakállas, napsütötte és sebhelyes" költő, a kapitalista fejlődés virágkorát élő Amerikájának egészséges és robusztus gyermeke írta ezeket a verstelen verseket, és az irodalomban eddig nem hallott hangon és eddig nem használt szavakkal énekelte meg bennük a természet tarka dolgait, az ember testét, érzéseit és gondolatait. Jqy vonult be az irodalomba a sok termékeny hatást kiváltó, de vadhajtásokat is bőven burjánzó szabadvers és vele megalkotója: Walt Whitman, az ún. új világnak első nagy költője, és az amerikai haladó hagyománynak halhatatlan alakja. Azóta sokan és sokféleképpen magyarázták Walt Whitman fellépését és a szabadvers meg jelenését. Az igazsághoz azok állnak legközelebb, akik ezt a fellépést és megjelenést az új világ tudatos lázadásának fogják fel az európai kultúra ellen. Iqen. Walt Whitmannal és a szabadverssel az új világ ütött vissza — az 1776-os forradalom után immár másodszor és most szeljemi térim — az óvilágnak és kultúrájának. Ennek a jól meglátott, de kellően meq nem magyarázott lázadásnak és visszaütésriek az indítóokát pedig abban a .ioqos boszszúban és gyűlöletben kell keresnünk, amelyet Amerika „jövevény" népe érzett Európával szemben. Ez a nép annakidején a kultúra útvesztőibe jutott Európa elűzöttjeiből: francia és holland hugenottákból, anqol quakerekből és ír katolikusokból reqrutálódott, akiket purópa kitaszított és akiknek a fiai most viszonzásképpen elvetették a dekadenssé érett európai kultúrát, és új kultúrát teremtettek a qigászi mértékben növő Amerika számára. Annak pediq szinte szimbolikus jelentőséqe van. hoqv ennek az új kultúrának a meqfoqalmazója és demonstrálója, Walt Witman tipikus, törzsökös amerikai volt, apai ágon angol quakereknek. anyai áqon pedig holland szektásoknak a sarja. Az új kultúra pedig szabad volt, öntudatos és büszke: egy forrongva formálódó, végtelen energiákat hömpölyöqtető társadalomban született, amelyben élethalálharcra, véqső birkózó ölelésre készültek a tepnap és ma erői: a rabszolqatartó „öreg" feudalista Dél és a szabadsáqot hirdető if jú kapitalista Észak.'.. A teqnapelőtt elleni gyűlölet és a teqnap elleni harc kovácsolta ezt a jobbat és nemesebbet áhító kultúrát, amely a szeretetnek és a demokráciának szárnyaló távlatát tárta Amerika népe és az' egész emberiség elé. És a hazájukból kivert és hajszolt eretnek ősök utóda volt ennek az új kultúrának az énekese, aki a haladásba és a jövőbe vetett lelkes hittel, gyönyörű optimizmussal és bátorsáqqal zenqte az ember joqát az életre, a szeretetre. békére és boldoqsáqra. A naqv kortársnak és földinek, Emersonnak a szavaival élve: „bölény ereje" volt ennek a különös zseninek — és „leírhatatlan szeme", amely látta és átfoqta az e q ésž Kozmoszt, mindenséqet. de amelynek leqszebb sugarai méqis a tömeqeket, millókat alkotó eqvszerű emberre világítottak rá: a ma szenvedőjére, kirekesztettjére, de eqyúttal a kitárulkozó jövő birtokosára, _hősére. Walt Whitman ennek az eqyszerű embernek volt a szószólója és hanqja a történelem és a jövő előtt. „Rajtam át tör ki sok elfojtott néma hang, Hangja megszámlálhatatlan nemzetiséqű rabszolgáknak, Hangja kirekesztetteknek és nyomorékoknak, Hangja ragályosoknak és kétségbeesetteknek és tojvajoknak és törpéknek. Hangja minden készülődés és teljesedés köráramának." A testvér és sortárs forró szeretete és a próféta tüzes hite kapcsolta Walt Whitmant az eqyszerű emberekhez, akik közül ő is jött és akiktől soha, a dicsőséq és siker napjaiban sem szakadt el. Ekkor is, állandóan ott dobolt fülében az eqyszerű emberek jövőt építő dala. „szent éneke". Kik dalolták ezt a költő fülének és szívének oly kedves és gyönyörű éneket? Azok. akiket Whitman a „Hallom Amerika énekét" című versébert me.qnevez: a kézművesek, ácsok, kőművesek, révészek, cipészek, kalaposok, faváqók, és béresleqények, a2 anyák és dolqozó fiatalasszonyok. És az omnibuszsofőrök is, akik szintén kedvenc társai, barátai voltak ennek a qazdag életű költőnek, foqlalkozásra nézve irodai kifutófiúnak, nyomdásznak, néptanítónak és ú.isáqírónak.És a fekete- és fehérbőrű munkások, rabszolqák és harcosok, akiket egyformán szeretett és akiket a polgárháború beteqápolójaként egyforma odaadással gondozott. A „Fűszálak" centenáris évfordulóján hosszan és sokat lehetne írni Walt Whitmanról. Elemezni lehetne mélv gondolatokkal és friss meqlátásokkal zsúfolt mondanivalóját, csodálatosan szövevényes és mégis egyszerű stílusát, amellyel — mint d maqa mondia — az „úi és nemzeti szavalati kifejezést" akarta meqteremteni. Külön tanulmányt lehetne írni merész formabontásának naqv. termékeny hatásáról és bizonyos neqatív irodalmi következményeiről is. Iqen hálás téma lenne véqül harcos publicisztikai tevékenységének taglalása is. Ennek azonban e néhány sorbarí nem tehetünk eleget. Mi itt csak eqvet akarunk: a Világ-Béketanács felhívásának értelmében felidézni ezt az emberiséq boldoqsáqáért szenvedélyesen harcoló örökéletű költőt, akiből most hazájában qyilkos hallqatással halottat akarnak csinálni. Belőle, aki a haladó amerikai patriotizmusnak és ezen keresztül a nemzeteket átfoqó demokratizmusnak és szabadságnak volt a költője, és a Franklinok. Jeffersonok, Lincolnok, Twainek. Dreiserek. Rooseveltek, Ensteinek és Howard Fastok Amerikájának gyermeke. Öh, amerikai kisember, Walt Whitman áradó verseinek- a hőse. öleld maqadhoz és ne enqedd szívedből kiszakítani a középkori rémtettek és Szent Bertalan-éjszakák menekültjeinek sarját, a szeretetnek énekesét és szabadsáqodnak harcosát! Ha te résen állsz, akkor a haladó haqvománvok naqv és szabad Amerikájából nem válhat a sötét déli tradíciókat valló és új Szent Bertalan-éjszakákat inszcenálő Mac Carthyk rablótanyá ia. Dr. Turczel Lajos. GALINA NYIKOLAJEVAi Elbeszélés a gépállomás igazgatójáról v meg a főagronómusról (9) * — Olgának szép nagy háza van, meg két tehene, az egyik már harmadszor borjas, és micsoda tejelő! Varvának meg csak két árvája van. Mit hozna magával a házba a két éhes szájon kívül? Nasztaszja azt válaszolja: — Varvara ötszáz munkaegységet hoz a házhoz! Az öregasszony kiköpött a padlóra és piszkos félcipős lábával eltörölte. — Süsd meg a munkaegységeid! Szerezhetsz akár ezer munkaegységet is a mi kolhozunkban, piackor mégse kapsz rá egy lyukas garas árát se! Süsd meg a munkaegyýgeid! Még egyszer kiköpött és újra elmázolta. Nasztaszja egyenesen a szemébe nézett: — Az idén másképpen lesz, nagyanyó ... Nem vetünk többet lóherét, hanem napraforgót, meg kukoricát ültetünk a helyébe. Egyedül csak a napraforgón nem kevesebb, mint kétszázezret fog keresni a kolhoz. Már mindent kiszámítottunk. Varvara mindenkinél gazdagabb lesz. Elég lesz neki is, Tanyusának is, meg Katyusánafc is. — Aztán odafordult az elnökhöz és azt mondja neki: — Maga meg ne hallgasson az anyóra! Hiszen ő a munkában is ilyen! Mindenkinél többet veszekszik és mindenkinél jobban végzi a munkát! Hát olyan ő, aki rossz tudna lenni az árvákhoz? Megnyugtatta az öregasszonyt és elszaladt Varvarához. Amikor visszafelé mentem, láttam őket a folyóparton, ott ment Nasztaszja, Varvarához simulva. Megnéztem Varvarát, hát egyáltalán „nem vén, nem vaksi, nem „görbelábú", nem is „egy halom dögvész", hanem kedves, rendes asszony, ott megy és sír ... így aztán az elnök házassága miatt nem lett semmi a hivatalos beszélgetésből. Hazafelé mentemben eszembe ju,tott, hogy a mi számunkra a lóhere, meg a vetésforgó csak százalék, csak terv. De az ő számára, Nasztya számára a lóhere a Varvarák, a Katyusák, Tanyuskák, meg az öreganyók sorsa! Semmiféle újabb konkrét körülményt nem derítettem ki és nem is inogtam meg igazságukba vetett hitemben, de mégis egész úton nyugtalan voltam. A lóherére gondolok és látom magam előtt, ahogy Varvara megy a patakparton és kartonkendőjével törölgeti könnyeit. És egyre inkább nem lelem a helyem! De amint megérkeztem a gépállomásra és beszéltem Arkagyijjal meg Ignat Ignatoviccsal, megint visszatértem normális állapotomba. ... Igaz, hogy ettől az időtől fogva kezdtek olyan gondolataim ^támadni, amelyeket nem osztottam meg Arkagyijjal. Nem titkoltam őket előle, csak egyszerűen megtartottam magamnak. Nem volt kedvem megosztani vele ezeket a gondolataimat. Közvetlenül a vetési munkálatok megkezdése előtt a következő történt: eljött hozzánk a kerületbe a területi első titkár. A volocsihinói gépállomáson töltötte az éjszakát és másnap reggel már az egész kerület tudta, hogy Linocska meghívta egy csésze teára és kiszedett belőle egy dömpert a gépállomás számára. Reggel találkoztam vele a kerületi bizottságnál és irigykedve kérdeztem: Hogy tudta ezt megcsinálni, ezzel a dömperrel ? Linocska szemébe ördögfiókák fickándoztak, orcáin ugrándoztak a gödröcskék, fürtjei hullámzottak, de csak úgy elnézett mellettem és kitérően válaszolta: — Először is megvolt a megfelelő komoly alapom ehhez a kéréshez. Másodszor pedig ... — nem bírta tovább, megvillantak a fogai, felnevetett. — Másodszor is a területi titkár is csak ember. Neki is lehet megfelelő hangulatot teremteni! Biccentett és elszaladt. Utánanéztem és azt gondoltam magamban: ilyen egy lány, annak teremt hangulatot, akinek akar és olyat, amilyen csak neki tetszik. Szerencsés fickó ez a Lukács! Ilyen csupa gyönyörűséget küldtek neki, nekem meg ilyen búbánatot, mint ez a Nasztaszja ... Keseregtem még egy sort a sorsomon, aztán visszamentem a gépállomásra, mint aki a sírba ereszkedik le. Arkagyij dühödt bikaként jár fel s alá ... Rosszul állnak a javítási munkálatok ... Az idő meg mintha csak szándékosan tenné, csodálatosan szép. A sztyeppen egy kissé megolvadt a hó, csillámos és úgy ragyog, hogy megfájdul tőle a szem. Másnap látjuk, hogy az úton egy terepjáró kocsi áll és a csillámos havon egy férfi jön felénk. Olyan lendületes, olyan kemény léptekkel, hogy már csak erről a járásról is meg lehet állapítani: az első titkár erkezett meg hozzánk, Szergej Szergejovics„ Szokolov. Sztyeppi ember, idevalósi kolhoztagok sorából került ki. Húsos arcán ritka sötét himlőhelyek. Kemény, parancsoló jellemű, kevésszavú ember ... A háború előtt a városi bizottságon dolgozott. Azt mondják, akkor is tisztelték, de nem különösebben ismerték. A háború alatt aztán kemény jelleme hamarosan előtérbe helyezte személyét. Két héttel mostani látogatása előtt nagyon megbírálták a mi Szergej Szergejevicsünket a kerületi pártbizottság plénumán, meg a pártsajtóban, a vezetés módszereiben elkövetett hibáiért. Nagjtpn keményen megbírálták, de bizalmukat nem vesztette el. Ezelőtt vagy kétszer járt már nálunk. Végigmegy valem meg Fegyával a gépállomáson... mond néhány szót, tisztázza az ügy lényegét, aztán már kész is, be van fejezve a dolog! Amit megígér, a legrövidebb időn belül feltétlenül biztosan megtartja. De részletekbe, emberekkel való beszélgetésekbe sohasem ment bele. Most meg, mintha kicserélték volna! Mindenben elmélyül. Részletesen kikérdezi a gépkezelőket, tréfálkozni igyekszik. Nem valami jól sikerültek a tréfái, de az embernek nem ez a fontos, hanem az, hogy megpróbálja legyűrni zordságát, jót vár az emberektől és jó szavakat talál az emberek számára. Ezelőtt úgy volt, hogy hármasban, négyesben jártuk vele végig a gépállomást, most meg egész csomó ember vesz körül bennünket. Mintha a földből bújt volna elő, ott terem a minden iránt érdeklődő Szilantyij apó is. Mintha csak Szergej Szergejevics egyenesen hozzá jött volna személyes látogatásra. Nasztaszja is itj van, hallgat, nagyokat pislog. Útitársam elhallgatott és rágyújtott a furcsaformájú fekete pipára, amely sehogy sem illet fiatal arcához, lányos szemeihez. — Az a szokása Nasztyának... — folytatta elgondolkozva —, amíg nem világos előtte egy ember, addig úgy jár körülötte, hogy nem mutatja meg magát, udvarias, csendes. Nem alakoskodásból tesz így, inkább valami feszült figyelemből, várakozásból fakad ez nála. Mintha minden embertől eleinte valami csodát várna. És ettől a várakozástól eleinte egészen elcsendesedik. Mintha ő maga nem is volna a világon, csupán ez az érdeklődés volna egy ember iránt. Aztán egyre figyelmesebben méregeti, ( mint hogyha megpróbálná a leghelyesebben megérteni, ki ez az ember. Aztán kétségek támadnak benne. Kritikusan kezdi felmérni, mit ér ez az ember. Eldönti, melyik oldalával kell feléje fordulnia és sokoldalú természetének melyik oldalát kell megmutatnia! Mig a fejlődésnek mindezek a szakaszai egymásután végbemennek benne, addig hallgat! Amikor aztán túl van eze-* ken a fejlődési szakaszokon és a kérdés el van döntve, akkor aztán jól vigyázzon az emberi^Ha érdemes vagy szimpátiájára, akkor egyszerűen baráti módra viselkedik veled. De ha nem szíve szerint való az illető, akkor nekirohan, mint ahogy rám és Fegyára. Kevesen vannak olyanok, akik közömbösen viseltetnek vele szemben. Vagy tűzbe mennének érte az emberek, vagy már a puszta nevének hallatára is hideglelést kapnak ... Alekszej Alekszejevics megint elgondolkozott. Teltek-múltak a percek, egyre csak hallgatott. Az első titkár látogatásáról beszélt. — Mi történt aztán — emlékeztettem. — Igen, igen — zökkent ki elmélkedéséből. — Szóval egyre csak járjuk a gépállomást a titkárral. Nasztya is velünk tart. Tágranyílt szemmel figyeli a vendéget. Bizonyára életében először látott közelről egy ilyen nagy embert. És valamiféle nem mindennapian nemes és érdekes tetteket várt tőle. Bejártuk az egész gépállomást, megbeszéltünk mindent. Szokolov elvtárs útrakészülődik. Elindulunk az autója felé. (Folytatjuk.)