Uj Szó, 1955. július (8. évfolyam, 157-183.szám)

1955-07-19 / 172. szám, kedd

III SZ0 1955. július A HÁROM HÍRES JUHÁSZ E steledik. A nap vprös korong­jából már csak a jele látszik. Mint süllyedő hajó a tenge­ren, úgy merül alá a tüzes golyóalát­határ szélén. A kisalmási állami gaz­daság udvaráról nézem, hogyan búcsú­zik a nap a földtől. A közeli fák ko­ronái, mintha piros sapkát viselné­nek. Ez a sapka azonban egyre szür­kül. Már csak a fejebúbján tündök­lik a borzasfejű fűzfáknak. Nyáresti csend üli meg a tájat. Lassan életre kelnek a vizek lakói ét hangverseny­nyel üdvözlik a leáldozó napot. Éne­kük messzire hangzik, mint hajdan a török müezzin esti imára hívó hang­ja. Elmerengve nézem a tájat, amint szinte észrevétlenül magára ölti éjsza­kai köntösét. A békák hangversenyé­be egy kuvasz távoli ugatása keve­redik, majd birkabögést hoz a lan­gyos tzellő. Már a juhász jellegzetes füttyeit, pisszegését is lehet hallani. Megérkezett az első nyáj, utána még kettő következik. Három akol áll a gazdaság udvarán, három nyáj birka, három a kuvasz és három a juhásza. Mindegyik megtalálja a maga helyét. Csikorogva zárul be az akol ajtaja a birkák után. Most kerül sor a napi események megbeszélésére. A nap tör­ténetét azonban nem akárhol vitatják meg. Évek óta megvan már annak a helye, még pedig ott, ahol a korlát felső gerendája simára van koptatva. Ott van a gyülekező, onnan indul az­tán haza a három testvér, a három juhász, Lámpásuk az ezüstös hold­világ. A birkák bégetése lassan alábbhagy. A korlát felé közeledik az egyik ju­hász. Botját nekitámasztja az oszlop­nak, kabátja ujjával végigtörli homlo­kát. Egyet-kettőt köhint, rákönyököl a megszokott helyre és vár. Piros ar­ca, a kajla kalap alól kilátszó szőke haja egész fiatalos külsőt kölcsönöz egyéniségének. Pedig már közel jár az ötvenhez. Derűs kék szeme szinte beleragyog az alkony homályába. Halkan fütyörészve érkezik a má­sik juhász. Ő is rákönyököl a kor­látra. így, hogy egymás mellett álla­nak, könnyen meg lehet állapítani, hogy testvérek. Egyforma magasak, egyforma széles a válluk, szőke a ha­juk. Egymásra néznek, egyik se szól semmit, most már ketten várnak a harmadikra. Az is megjön nemsoká­ra. A most érkező már nem formázza a másik kettőt. Vállasabb, derekabb, talán még a lépése i» keményebb. Kalapja alól szénfekete hajfürtök kan­dikálnak elő. Arcát a nap olajbar­nára festette. Nagy barna szeme pa­rázslik a homlokra húzott kalap alól. Vékony, egyenes orra alatt szénfeke­te rövid bajuszt visel. Egészséges fe­hér fogai úgy villognak, akár a far­kasé. Ű nem támaszkodik a korlát­ra. Jobb kezét tenyerével lefelé bot­jára teszi, arra könyököl rá a másik kezével, állát pedig a balkeze nyi­tott tenyerébe teszi. A másik kettő feléje fordul, kissé tisztelettudóan néznek rá. Most, hogy így egymással tzemben állnak, nehéz volna valakivel elhitetni, hogy ez a harmadik test­vére a másik kettőnek. Így van pedig az. Egy anya szülte mind a hármu­kat. Az pedig, hegy a két testvér res­pektálja a harmadikat, árrá vezethető vissza, hogy hármuk közül a fekete­bajúszú a legidősebb, meg aztán ő a számadó is. Már pedig a számadót, akár testvér, akár sógor, akár vad­idegen, tisztelni kell. így kívánja ezt u juhászok íratlan törvénye. A fekete bajuszú szólal meg először. Hangja mély, de tiszta mint a for­rásvíz. —. Milyen a legelő? — Elég jó. Sokat segített az eső, — tálaszol a kékszemű. — Van sántátok? — Nincs egy se — feleli a piro­sabbképű. A fekete bajuszú juhász mellénye zsebéből szíjra kötött órát húz elő. Alaposan megnézi, füléhez emeli, hogy vajon jár-e, aztán visszacsúsztatja. — Mehetünk is — mondja halkan, mintha éppen csak magának monda­ná. A másik kettő követi. Nemsokára nyeregbe kapnak. Ne gondolja sen­ki, hogy szamár nyergéről van szó. Rég elmúlt már az a világ, hogy sza­márháton járt a juhász. Ma már meg­felel a kerékpár is, már csak azért is, mert az még annyi szénát sem fo­gyaszt, mint az igénytelen szamár. Kerékpárra ül a három híres ju­hász. Elindulnak a falu felé, ahol már mindegyiküket várja a család. 1\ Tézzünk most már utána, kik / V is ezek az emberek, hiszen még csak annyit tudunk ró­luk, hogy testvérek, hogy az egyik barna, kettő meg szőke, meg azt, hogy híresek. Vajon miért? Hol tettek szert a hírnévre. Kérdezzük meg a lombos fürttől, amely alatt pihenni szoktak, vagy a kelepelő gólyától, mely mind a háromnak jó ismerőse, vagy a bokrok­ban fészkelő rigótól, melynek tilinkó­ját annyiszor hallgatják. Ismeri őket minden fa, minden bokor, ismerik a fűszálak, melyek lehajlanak léptük alatt, de újrA felemelik fejüket. A juhászok is ismernek itt minden rögöt, hiszen itt születtek. Itt a Csallóköz szívében. Itt legeltette apjuk is fehér­gyapjas nyáját. Amott a fűzfa alatt pihent meg valamikor a híres Ma­jer Ferenc. Ki volt Majer Ferenc? A mi há­rom híres juhászunk apja. Ő nevelte híres juhásszá Pétert, Andrást meg Vincét. Tőle örökölték hírnevük felét, a másikra maguk tettek szert. Bizony híres juhász volt miami­kor Majer Ferenc. Vagyona cifra szű­re, rézfokosa, kutyája, néhány birkája, szépen szóló furulyája és élet esze volt. Hírneve azonban messze szállt a két Duna közén. Átszivárgott az a vízen túlra is. Nem keUett még akkor távíró, sem telefon, hogy a hír elter­jedjen. Maguk a juhászok végezték el a postaszolgálatot is. Két szomszédos juhász, ha találkozott, elmondták egy­másnak mi újság. így ment az az egyik határtól a másikig. így terjedt el a hír Majer Ferencről is. Voltak olyanok is, akik már nem hívták a rendes nevén. Ki-ki a tetszése szerint adott neki nevet. Hívták őt Sobri Jóskának, volt, aki Savanyú Józsi né­ven nevezte. A hírnévre és a külön­böző elnevezésekre az adott okot, hogy Majer Ferencben igaz juhászvér csör­gedezett. Bátor volt, mint a birkára vadászó farkas, erős mint a bölény­bika. Értett az állatok gyógyításá­hoz és ha segíteni tudott, segített min­denkin. Az is tetszett az embereknek, hogy az úr nyakát is megszorongatta, ha rosszul mérte ki a bért. Szeretett mulatni. Hangos volt a csárda, amikor a „juhászünnepeken" Majer Ferenc­nek kedve szottyant egy kis hegyie­vére. Juhászünnepeknek az esős idők számítottak abban az időben. Ilyen­kor nem hajtott ki a juhász. Vasár­nap nem ünnepelt a juhász. Míg má­sok a templomot bújták, a juhász a „tilosban" legeltette a nyáját. így csi­nálta ezt Majer Ferenc is, különösen, ha rossz volt a legelő, igaz, neki se kára, se haszna nem wlt abból, hogy­ha a juhok a rossz legelőn elhullot­tak, de hát ezt juhászbecsülete nem tűrhette. Nyája után ítélték akkori­ban a juhászt. A z állatok gyógyításához is ér­/A tett. Ahol már senki sem tu­dott segíteni, ő még mepró­bálkozott az orvoslással. Történt, hogy a Popper-féle uradalomban lesántul­tak a juhok. A nyájban már egy sem bírt a lábán állni. Orvos orvos után jött, de egy sem segített. Végre Ma­jer Ferenc vette kezelésbe a nyájat. Gyűjtötte a gyógyfüvet, égette a tim­sót, törte a rézgálicot. A jó ég tudja mit csinált még, mivel gyógyította az állatokat. Elég az hozzá, hogy egy hó­nap múlva szépen kigyógyult a nyáj. Az úr ekkor újból elhívatta az orvo­sokat és ravaszul tette fel a kérdést: — Vettem egy nyáj juhot, mit szól­nak hozzá a doktor urak. — Jól vásárólt az úr — volt a vá­lasz. Az úr ekkor gúnyosan felnevetett: „Hát vegyék tudomásul, egytől egyig azok a juhok állnak itt előttünk, amelyre egy hónappál ezelőtt az mond­ták, hegy az ördögéi. Legjobb lesz az egészet elásni. Majer Ferenc pedig lábra állította őket." Persze az ilyen csoda nem maradt titokban. Szárnyra kelt a hír, hvgy Savanyú Jóska, vagy Sobri Jóska, — ki hogyan nevezte Majer Ferencet — újabb csodát művelt. Majer Ferenc fülébe is eljutott a hír, hógy őt a sze­génylegények nevével tisztelik meg. Nem haragudott érte, jó viszonyban volt az apja valamikor a „betyárok­kal." Nem is rossz emberek azok. So­ha nem bántották a szegényt. Mindig onnan vittek, ahol jutott is, maradt is. Ennek a híres juhásznak a fiai azok, akikért tollat fogtam. Már em­lítettem, hagy hírnevüket egyrészt ap­juktól örökölték, másrészt kiharcol­ták maguknak. Most ez a kérdés ho­gyan? A három fiú sokat tanult apjától, igazi juhászokká nevelte őket, olya­nokká, akik nem félnek a harmattól, ha a nyájat jól kell tartani. Messzire elkerüli jószágaikat a ,,büdös lábfájás" meg a^ métely. A fonálféreg sem me­részkedik közibük. A kezük alatt lévő állatoknak párját ritkán látni. Olyan a bundájuk mint a selyem, azt mond­hatnák, hogy hull belőlük az arany. Jól fizetnek a gondos gazdának a gon­dozásért. Egy-egy birka 4—5 kg gyap­jút is le hagy nyírni magáról. Egy kiló 20 dekával toldják meg azt, amit várnak tőlük. A sok kiló sokra megy és egyik birka sem akar hálát­lan lenni. A gyapjúért drága pénzt fizet az állam. Telik a juhászok zsebe is. Hálásak ezért a juhoknak, mindig a legjobb legelőre terelik őkel. Télen is jól tartják a barikat. A juhászok­nak pedig a gazdaság hálálja meg gaz­dagon a szorgalmukat. Havi fizeté­sükön felül munkájuk elismerése je­léül most is 8 800 koronát kaptak, amelyen aztán megosztoztak. A betegséget is távol tartja a há­At rom juhász a nyájtól. Először is szégyen volna rájuk nézve, ha döglenének a juhok, másodszor pe­dig jénzt jelent, ha nincs elhullás. Amelyik hónapban egy állat sem pusztul el, 150 koronával növekszik a bérük. Ha pedig három hónapig egy sem hull el a nyájból, a rendes fizetésen felül még 300 korona üti a markukat. Bizony most még a „tilos­ban" is érdemesebb volna járni, mint valaha. A tavaszon történt, hogy az egyik gyapjas kíváncsiságból bekukucskált a kútba, de alaposan megjárta. Megcsú­szott a lába és beleesett. Alaposan megfürdött és keservesen bégetett. Meghallotta ezt a fekete bajszú juhász. Rohant a kúthoz. Látta, hogy nem a legszerencsésebb helyzetbe került kí­váncsi birkája. Gyorsan ledobta ka­bátját és utána a kútba. Csakhamar a nyakában hozta ki a megmentett jó­szágot. Letette a gyepre és szelíden korholta: „Éppen most akarsz elpusz­tulni, nem tudod, hogy most telt le a három hónap." A hétköznapi foglalkozásukon kívül mind a háromnak van valami kedv­telése. A fekete bajúszú Péter olyan szépen tud dalolni, hogy akárki szí­vesen elhallgatja, ha néha-néha rá­gyújt egy szép juhásznótára. Hej va­lamikor legénykorában —, ha Majer Péter odaállt a „füstök" élé és rá­kezdett kedvenc -nótájára: „Odafönt, a zöld halom tetején beszélgetett há­rom juhászlegény." A nóta hallatára sok lánynak meg­dobbant a szíve, jobban tüzelt a sze­me, felforrott a vére. Andrást a teremtő más természet­tel ajándékozta meg. Kerüli a vígsá­got, de annál szívesebben elgyönyör­ködik a táj szépségében. Az égen úsz­káló bárányfelhők egyre változó szép­ségében. Ez néha annyira megtetszett neki, hogy megpróbálta megörökíteni. És sikerült, A felhőket, a fákat, a legelésző nyájat vászonra festette. Több mint száz ilyen képet alkotott életében. A harmadik testvér Vince a farics­kálásban találja örömét. Bicskája alól sok szép dolog került már ki. Több­nyire olyan, amilyenre egy juhásznak szüksége van. Az éj köntöse már teljesen bevonta a tájat, fészkébe szállt már a gólya, a rigó, a nádiveréb, a füzek is álom­ra hajtották már fejüket, s így egye­lőre nem akarnak többet mondani a három híres juhászról. Szarka István. A Szlovák Nemzeti Tanács - jogügyi bizottságának ülése Hétfőn, július 18-án a Szlovák Nemzeti Tanács közgyűlésén a szlo­vákiai bíróságok feladatainak telje­sítéséről tárgyalt. Az ülésen részt vettek- Dénes Ferenc, Josef Mjartan, és Michal Žákovič, a Szlovák Nem­zeti Tanács alelnökei. A közgyűlést Gejza Ján képviselő nyitotta meg a Szlovák Nemzeti Ta­nács elnökének megbízásából. A jog­ügyi bizottság megválasztotta funk­cionáriusait: elnökké Milan Rázus képviselőt, alelnökké Andrej Súlety képviselőt s jegyzőkönyvvezetővé Tóth Imre képviselőt. A választás után Milan Rázus, a jogügyi bizottsäg elnöke átvette funk­cióját és átadta a szót dr. Juraj Uh­rín igazságügyi megbízottnak, aki be­számolt a szlovákiai bírAtógok hely­zetéről és szükségleteiről. Az igazságügyi megbízott beszá­molójával kapcsolatban vitára került sor. A beszámolóhoz hozzászóltak a képviselők és a dolgozó nép szerveze­teinek képviselői, az egyes megbízotti hivatalok képviselői és a jogi szolgá­lat dolgozói. A V/T-staféta Szlovákiába érkezett A VIT-staféta Bulgárián, Románián és Magyarországon keresztülhaladó keleti ága vasárnap, július 17-én a délelőtti órákban Csehszlovákiába ér­kezett. A stafétafutók pontosan 11 órakor lépték át a határt Komárom­nál. A hídról a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom terére futottak, ahol dolgozóink manifesztáltak. A magyar, csehszlovák és szov­jet himnuszok elhangzása után Tur­gány Júlia, a DISZ Központi Bizott­ságának titkára beszédet mondott, majd átadta a nemzetközi stafétát Ti­bor Donovalnak, a CSISZ szlovákiai Központi Bizottsága titkárának. A manifesztáció befejezése után a nemzetközi staféta a DÍVSZ himnuszá­nak hangjai mellett elindult Brati­slava felé, s 20.30 órakor érkezett meg Bratislavába, az amfiteátrumba, ahol az összegyűlt dolgozók sokasága már várta a stifétavivóket. Milan Rá­zus, a CSISZ szlovákiai Központi Bi­zottságának első titkára, az SZLKP KB irodájának póttagja üdvözölte a nem­zetközi VIT-staféíát. -ai—i—ÍR— DR. H. C. VITÉZSLAV NOVÁK ha­lálának 6. évfordulója alkalmából va­sárnap nyitották meg a nagy cseh zeneszerző emlékkiállítását skutči há­zában. KASSÁN vasárnap 84 új bányamér­nök hagyta el a kassai bányászati fő­iskolát. A LEGJOBB bratislavai tűzoltó-cso­port címért folytak a versenyek va­sárnap a Gottwald téren. A versenye­ken részt vett Bratislava 23 legjobb tűzoltó- csoportja. A KULTURÁLIS ÜGYEK Megbízotti Hivatala Trencsénteplicen tanfolyamot rendez a könyvtárosok számára. SZLOVÁKIA területén ez évben 48 új autóbuszjáratot indítottak. Az új vonalak hossza összesen 2270 Kilo­méter. A Kultúra és Pihenés Parkjának Műsora Ma, július 19-én 19 órakor: Be­szélgetés az új „Pionier" motorkerék­párról. Július 20-án 20 órakor: „Egy­szer történnek csodák" c. francia film vetítése. IDŐJÁRÁS Szép, meleg idő várható, Szlovákia északi részében esetleg viharok. A na­pi hőmérséklet 30 fok. Gyenge szél. Másodszor is Kassa nyerte a kerületek versenyét Országszerte sikere van a város- és faluszépítési akciónak A meggyőzés helyesen alkalmazott módszere, a rendszeres, céltudatos, ki­tartó tömegpolitikai munka megint olyan eredményt hozott, amilyent mél­tán várhattunk s amire országunk minden polgára elégtétellel tekinthet. — Városaink, falvaink úgyszólván a lakosság szemeláttára tisztulnak, szé­pülnek, — javítják az utakat, járdá­kat, rendbehozzák a .rozoga hidakat, egészségesebbé, kellemesebbé teszik a lakóhelyek környékét, hogy dolgozó népünk külső életfeltételeit megjavít­sák és ezzel életszínvonalát emeljék. A város- és faluszépítési akciót — mint ismeretes — a Megbízotti Tes­tület albizottsága irányítja, amely e napokban értékelte az egyes szlovákiai kerületek munkáját. Májusban Kassa szerezte meg a dicsőséget, a kerüle­tek versenyében első helyre került. Ez a siker a kassaiakat további igyeke­zetre buzdította. Lelkesen irányították a járások nemzeti bizottságait, aminek meg is volt az eredménye. Júniusban a társadalmi munkában részvevők szá­ma a kassai kerületben 100 541 fő volt. Ha tekintetbe vesszük, hogy az egész kerület lakossága kb. 500 000 fő, — ez azt jelenti, hogy a lakosság 19.40/o-a ki vette részét a közös munkából. Hogy csak egynéhány példát említ­sünk, a kerületben júniusban 38115 folyóméternyi utat, utcát és járdát hoztak rendbe, — 73 954 négyzetmé­ternyi területet parkosítottak, — 24.243 m 2 közteret hoztak rendbe. Szép eredmény ez, amire büszkék lehetnek a kerület dolgozói és a nemzeti bizott­ságok e téren működő funkcionáriusai is. Ismerjük a kassai kerület dolgozói­nak lelkes készségét, rendszeretetét, csakúgy, mint a kerület, a város és a járások többsége nemzeti bizottságai­nak élénk tevékenységét s Így remél­hető, hogy áldozatkész munkásságuk további szép eredményeket hoz majd. A Megbízotti Tes/ület albizottsága e tények alapján a város- és faluszépí­tési akció júniusi értékelése után az elsőséget jelentő vándorzászlót ismét a kassai kerületnek ítélte. P. M. SPORT Budapesti Honvéd-Bp. Vörös Lobogó 5:2 (3:2) Rekkenő hőségben játszotta le a két csapat első elődöntő mérkőzését a Középeurópai Kupáért. 75.000 néző foglalt helyet a Népstadion lelátóin, mert a két legjobb magyar együttes találkozója mindig élvezetes küzdel­met. szép játékot igért. Bár a Vörös Lobogó játékosain itt-ott látszott a fáradtság, a' nagyszámú nézőközönség sok gyors és változatos támadást lá­tott. A Honvéd már a 9. percben veze­téshez jut. Machos az első gól szer­zője. 1:0. Nem sok időbe telik és Czi­bor kettőre emeli a gólok számát, majd Kocsis góljával a Honvéd már 3:0-ra növeli előnyét. Erre a Vörös Lobogó is össszeszedi minden erejét és előbb Molnár, majd Kárász révén szépít az eredményen. 3:2. Szünet után egy ideig a Vörös Lo­bogó szorongat, de játékosain hama­rosan mutatkoznak a fáradtság jelei. Időnként felélénkül az iram, de a tá­madásokat most már többnyire a Hon­véd játékosai vezetik. A 8. percben Czibor átadásából Kocsis a negyedik gólt rúgja 4:2. Végül a 34. percben szép Czibor-lefutás után Machos be­állítja a végeredményt. Seipelt (osztrák) jól vezette a mér­kőzést. nem volt nehéz dolga, mert mindkét csapat játékosai tartózkodtak a szabálytalanságoktól. Bp. Honvéd: Henrich — Rákóczi, Palicskő. Kotász — Bozsik, Bányai — Budai. Kocsis. Machos. Puskás Czi­bor. Bp. Vörös Lobogó: Fazekas — Ko­vács II. Börzsev, Kovács III. — Ko­vács I.. Zakariás — Sándor. Kárász. Hidegkúti, Molnár, Szirmai.

Next

/
Thumbnails
Contents