Uj Szó, 1955. június (8. évfolyam, 131-156. szám)

1955-06-07 / 136. szám, kedd

Világ proletárjai egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA Bratislava, 1955. június 7. kedd 30 fillér VIII. évfolyam, 136. szám A mai számban: Viszontlátásra Prágában (2. old.) A Szovjetunió kormányküldött ségének szfvélyes fogadtatása Bukarestben (3. old.) A legyőzhetetlen béketábor (4. old.) Sajtóértekezlet V. Kučerával, a „Szabad Európa" volt mun­katársával Csehszlovákia—Belgium 3:1 (1:1) (5. old.) (6. old.) Következetesen teljesítsük a szakszervezet nagy feladatait A Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom Csehszlovákia Kommu­nista Pártjának vezetésével fontos küldetést teljesít hazánkban a szo­cializmus építésének időszakában. Mint a munkásosztály legnagyobb tömegalapokon nyugvó szervezete három és félmillió tagot egyesít, mozgósít nagy feladataink megol­dására. A múlt hónapban Prágá­ban megtartott III. országos szak­szervezeti kongresszus mélyreha­tóan értékelte a szakszervezeti szövetségek eddigi tevékenységét és határozatában, valamint a dol­gozók széles körében már előzőleg megvitatott új alapszabályzat el­fogadásával kitűzte a szervezet tagjai előtt álló további feladato­kat: mit kell tenniük, hogy min­den irányszámban teljesítve le­gyen az ez évi népgazdasági terv. hogy ez által megteremtsük a má­sodik ötéves terv megkezdésének szilárd alapját. Jelentős feladato­kat tűz ki a határozat a dolgozók anyagi és kulturális szükségletei­nek kielégítéséről való fokozott gondoskodásra éis a dolgozók szak­mai és elméleti tudásának állandó emelésére. Az üzemi szakszervezeti alap­szervezetek tagjaira e nagy fel­adatok teljesítésének oroszlánrésze jut. Az üzemi szakszervezeti szer­vek legutóbbi választásánál közel 200 ezer dolgozót választottak meg üzemi és műhelybizottsági tagnak, vagy részlegbizalminak. Ezek a funkcionáriusok milliónyi szakszervezeti tag tevékenységét irányítják. Elsősorban az ő köte­lességük, hogy alaposan megis­merkedjenek a kitűzött feladatok­kal, teljesítésükre pontos, részletes tervet dolgozzanak ki az illető munkahely problémáinak figye­lembevételével és állandó népne­velő munkával győzzék meg az összes dolgozókat arról, hogy e feladatok teljesítése mind az or­szág, mind saját javukat szolgálja. Felbecsülhetetlen jelentőségű a tömegek alkotó kezdeményezésé­nek fellendítése. A terv teljesítése, a gazdaságosság fokozása, a minő­ség javítása milliók igyekezetén múlik. Ezt minden öntudatos szak­szervezeti dolgozónak állandóan szem előtt kell tartania. Az üzemi szakszervezeti bizott­ság egyik legfontosabb feladata a munkaverseny helyes szervezése és irányítása. Sokan azt gondolják, felesleges ezt annyiszor ismételni, hiszen a verseny csaknem minden munkahelyen mély gyökereket eresztett. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy a verseny még sok helyen csak formális, az egyes tel­jesítmények időszakos összegyűj­téséből. általános felajánlások magtételéből áll. Ha a ver­seny iránt érdeklődünk, sok helyen egy ív papírt mutatnak elő, ame­lyen a műszakok dolgozóinak a múlt hónapban elért normatelje­sítménye van feltüntetve. ľ" ňn versenynyilvántartást vezettek például a felszabadulás tiszteleté­re folyó versenyben a gömörhor­kai cellulóze-"várban, ahöl az ille­tékes szakszervezeti funkcionárius saját maga elismerte, hogy a mun­kaversenyről a kimutatásban kö­zölt normateljesítéseken kívül semmi egyebet nem tud. Ez az eset nem egyedülálló. Megszünte­tésükre mindent meg kell ten­nünk, hogy a formális versenyt mindenütt az egyes munkások, kollektívák, műhelyek páros ver­senye váltsa fel. A terv teljesíté­séért, a gazdaságosabb munkáért, a minőség javításáért folyó egy­másközti nemes vetélkedés, az előttük álló legípntűsabb, világo­san meghatározott célok eléréséért folyó harc. A szakszervezetnek a termelési értekezletek h^'ves szer­vezésével be kell vonnia az üzem minden dolgozóját a termelés mindennapi irányításába és össz­hangba kell hoznia a munkások­nak és a műszaki dolgozóknak a terv teljesítésére irányuló törek­vését. „Üj gazdákat nevelni, a dolgo­zókat a termelés, a munka és a szocialista tulajdon iránti új vi­szonyra vezetni, ez a szakszerve­zeti mozgalom felelősségteljes fel­adata a szocializmus építésének időszakában" — hangsúlyozta Zá­potocký elvtárs az Országos Szak­szervezeti kongresszuson. Ezt a nagyjelentőségű feladatot a dolgo­zók politikai öntudatának állandó növelésével, szakmai tudásuk emelésére fordított szüntelen gon­doskodással érhetjük el. Az üzemi munkaiskolákon kívül fontos sze­rep jut itt a munkahelyeken vég­zett agitációknak, az előadások­nak, a kultúrmunka fejlesztésé­nek. az üzemi klubok működése aktivizálásának és a műszaki-köz­gazdasági propagandára fordított nagyobb gondoskodásnak. Jó gazdának lenni annyit jelent, hogy célszerűen, gazdaságosan bá­nunk a munkahelyeken a terme­léshez szükséges nyersanyaggal, villanyárammal, segédanyagokkal. Igvekszünk minél jobban kihasz­nálni a gépek, a szerszámok ere­iét és hasznosítjuk a munkaidő minden percét- A jó gazda tevé­kenysége azonban nemcsak ebben merül ki. A jó gazda azzal is tö­rődik, hogy munkájában haladó módszereket alkalmazzon, javítsa, ésszerűsítse a termelési folyama­tokat. feltárja a termelési tarta­lékokat, hogy egyre több, jobb és olcsóbb termékeket gyártson. Ahol ilyen légkört teremtenek, ott fel­lendül az újítómozgalom, a jó mi­nőségért, a gazdaságosságért, a normák túlteljesítéséért folyó munkaverseny. Ahol ilyen légkör van, ott megszüntetik a laza nor­mákat és következetesen alkalmaz­zák a végzett munka után járó ju­talmazás elvét, küzdenek a mun­kafegyelem megszegői, a lógósok, a műszakmulasztók, a selejtgyár­tók, a hanyagok ellen. A munkás-paraszt szövetség megszilárdításában, a mezőgazda­sági termelés fellendítésében szin­tén jelentős szerep vár az üzemi szakszervezetekre. Fontos felada­tuk e téren', hogy a munkásosz­tálynak a munka megszervezé­sében szerzett gazdag tapasztala­tait átvigyék a mezőgazdaságba és a gépállomásokra. Bevált for­mája ennek, a védnökségi segítség a gépállomások, falvak és szövet­kezetek felett. Példák hosszú sora bizonyítja ennek nagy jelentősé­gét. A bratislavai Stavomontáž­üzem dolgozóinak tevékeny segít­ségével a páldi EFSZ. amely nem­régen még a szenei járás egyik leggyengébb szövetkezete volt, gyors léptekkel megindult a fej­lődés útján. A faluban szeretettel emlegetik az üzem dolgozóit, akik­nek eddigi védnökségi működése a szövetkezet tagjait a nagyobb hektárhozamok eléréséért, az ál­latállomány hasznosságának foko­zásáért folyó harcra lelkesíti. A védnökségi segítség, az üzemek­ből jött szakemberek számos gép­állomás munkájában is jelentős javulást eredményeztek. Hiba azonban, hogy a műszaki és (Folytatás a 2. oldalon.) Dzsavaharlal Nehru India miniszterelnöke Prágában A csehszlovák kormány meghívá­sára hétfőn, június 6-án 8 órakor Prá­gába érkezett Dzsavaharlal Nehru In­dia miniszterelnöke és külügyminisz­tere, aki hivatalos látogatásra indult a Szovjetunióba. Az indiai miniszterelnököt leánya, Indira Gandhi asszony, N. R. Pillái, az indiai külügyminisztérium főtitkára, M. A. Hussain, az indiai Külügyminisz­térium európai ügyosztályának veze­tője, az indiai kormány titkára, K. S. Pillái tudósító és sajtótanácsos és N. K. Sesan, a miniszterelnök személyi titkára kíséri. A vendéget Indiából Csehszlovákiába vezető útján František Komzala, a Csehszlovák Köztársaság indiai nagy­követe kísérte. Dzsavaharlal Nehru indiai miniszter­elnököt a repülőgépből való kiszállása után Viliam Široký miniszterelnök, dr. I. Dolanský, a miniszterelnök első he­lyettese, Václav Kopecký és Ľudmila Jankovcová miniszterelnök-helyette­sek, Václav Dávid külügyminiszter, Otakar Šimúnek miniszter, az Állami Tervhivatal elnöke, dr. Emanuel Šlech­ta építészeti miniszter, dr. J. Plojhar egészségügyi miniszter, Václav Kra­tochvil vezérezredes, a vezérkar fő­nöke, dr. Gertruda Sekaninová-Čakr­tová külügyminiszterhelyettes és dr. Dobromil Ječný, a külügyminisztérium diplomáciai protokollfőnöke üdvözöl­ték. Az indiai miniszterelnököt megérke­zésekor üdvözölték még Dharma Vira, az Indiai Köztársaság prágai nagykö­vete és N. P. Firjubin, a Szovjetunió prágai nagykövete. A prágai pionírok Gandhi asszony­nak virágcsokrot nyújtottak át. Az indiai és a csehszlovák állam­himnuszok elhangzása után Dzsava­harlal Nehru Václav Kratochvil vezér­ezredesnek, a csehszlovák néphadsereg vezérkari főnökének kíséretében szem­lét tartott a prágai helyőrség díszala­kulata felett. Az indiai miniszterelnök üdvözlő szavaira a díszőrség „Zdar, Miniszterelnök Ür"-ral válaszolt. A szemle után a vendég üdvözölte Ri­chard Dvoŕák külkereskedelmi minisz­tert, dr. Josef Kahuda iskolaügyi mi­nisztert, Karol Polaček gépipari mi­nisztert, Josef Reitmayer kohóipari­és ércbányaügyi minisztert, Ladislav Štollt, a kulturális ügyek miniszterét, a prágai diplomáciai testület tagjait és a csehszlovák közélet más kiváló sze­mélyiségeit, akik részt vettek a fo­gadtatáson. Utána a díszőrség Dzsavaharlal Nehru tiszteletére díszfelvonulást ren­dezett. A fogadtatás után Dzsavaharlal Nehru indiai miniszterelnök Viliam Široký miniszterelnökkel együtt nyi­tott kocsin távozott a ruzyni repülő­térről. Prága utcáin a kedves vendé­get és kíséretét fővárosunk polgárai szívélyesen üdvözölték. Viliam Široký miniszterelnök beszéde Tisztelt Miniszterelnök Ür! A Csehszlovák Köztársaság kormá­nya nevében és egész népünk nevében a legszívélyesebben üdvözlöm önt, mint a Csehszlovák Köztársaság kor­mányának nagyrabecsült vendégét. A Csehszlovák Köztársaság kormá­nya megtisztelve érzi magát, hogy meghívásának eleget tett és a Szov­jetunióba való útja alkalmából ellá­togatott országunkba is. A csehszlovák nép már régóta őszinte barátságot érez az indiai nép iránt. Ennek a barátságnak tartós alapja az India nemzeteinek gazdag kultúrája és dicső történelme iránti csodálat és tisztelet, valamint az in­diai népnek az idegen elnyomás elle­ni, a szabadságért és függetlenségért folytatott állandó harca iránti mély rokonszenv. Népünk nagyra értékeli azokat a feladatokat, amelyeket az Indiai Köztársaság, annak kormánya és Ön személyesen Miniszterelnök Or, tel­jesít a békeszerető emberiségnek a háborús veszély elhárításáért, Ázsia és a világ nemzetei közötti békés együtt­működés és barátság kapcsolatainak kiépítéséért és megszilárdításáért foly­tatott jelenlegi harcában. A Csehszlovák Köztársaság az az állam, amely minden erejét békesze­rető országának felvirágoztatására, népe jólétének biztosítására, az euró­pai és a világ összes szabadságszerető nemzetei biztonságának biztosítására és a béke' megszilárdításáért és meg­tartásáért folytatott harcra fordítja. Országunk mindent megtesz a nem­zetközi feszültség enyhítéséért, az or­szágok közötti baráti kapcsolatok fej­lődéséért tekintet nélkül államrendsze­rükre. Meg vagyok győződve róla. Mi­niszterelnök Or, hogy az ön látogatása még jobban megerősíti India és a Csehszlovák Köztársaság nemzetei kö­zötti baráti kapcsolatokat, hogy po­zitív hozzájárulás lesz a világbéke megszilárdítása, és a nemzetek közöt­ti barátság ügyéhez. Miniszterelnök Or, szívélyesen üd­vözöljük Önt körünkben. / Dzsavaharlal Nehru indiai miniszterelnök beszéde Miniszterelnök Or! Nagyon hálás vagyok Önnek a fo­gadtatásért, amelyben az ön közvetí­tésével kormánya és népük részérő! részesülök. Boldog vagyok, hogy hosszú szünet után újból eljöttem eb­be a gyönyörű városba és országba. Tizennyolc évvel ezelőtt voltam itt és azóta sok minden történt. Sok válto­zás következett be és örülök ennek az alkalomnak, hogy mindezt a változást megismerhetem. Főleg annak örülök, hogy rövid itt­tartózkodásom idején alkalmam nyí­lik találkozni a kormány és az ország vezető tényezőivel. Azt kívánom, hogy az országaink közötti kapcsolatok szo­rosabbá váljanak és hogy kölcsönös kapcsolataink bővüljenek. Miniszterelnök úr, ön említette a világbéke komoly problémáit. Nem szükséges hangsúlyoznom, hogy or­szágunk mindig és mindenben a bék^s módszerek mellett volt és van ma is. főleg ami a világbékét illeti. Ebben a törekyésben mindig örömmel mű­ködünk együtt minden országgal. Még­egyszer köszönöm a meleg fogadta­tást. St. K. Neumann nemzeti művész születésének 80. évfordulója alkalmából rendezett est A Csehszlovák Irószövtség, a Kultu­rális ügyek Minisztériuma, a Nemzeti Front Központi Bizottsága, a Nemzeti Színház és Prága város Központi Nemzeti Bizottsága szombaton, június 4-én a Szláv-Ház nagytermében ünnepi estet rendezett St. K. Neu­mann nemzeti művész 80. születés­napja alkalmából. Az ünnepi esten , részt vettek dr. František Kahuda, iskolaügyi miniszter, Ladislav ŠtoM a kulturális ügyek minisztere, Vladimír Ludvik a kulturális ügyek miniszteré­nek helyettese, Ján Mukaŕovsky aka­démikus, Mária Pujmanová nemzeti művész, Ján Kostra államdíjas, a Szlovákiai írószövetség alelnöke, Jar­mila Glazarová államdíjas, számos más nemzeti művész, államdíjas és közéleti tényező. Bedrich Smetana C-dúr szonátájá­nak ünnepi bemutatója után, melyet Prága főváros szimfonikus zenekara játszott, Zdenék Nejedlý miniszternek, a Csehszlovák Tudományos Akadémis elnökének nevében Ján Drda államdí­jas, a Csehszlovák írószövetség elnöke mondott ünnepi beszédet Az Alekszandrov-együttes elutazott Csehszlovákiából Az Alekszandrov dal- és tánc­együttes a szovjet hadsereg vörös zászló együttese a katonák részére rendezett vasárnapi hangversenyével elbúcsúzott hazánktól, a-hoi hathetes körutat tett és fellépéseivel gazdagab­bá tette Csehszlovákiának a szovjet hadsereg által való felszabadítása 10. évfordulójával kapcsolatos ünnepsé­geit. Az együttes itt-tartózkodása alatt 31 hangversenyt adott közlársa­ságunkban. Fellépéseit félmillió pol­gárunk látta, közülük százezren a csehszlovák hadsereg tagjai. Polgá­raink közül kb. négyszázezer hallgat­ta a hangversenyeket a televíziós készülékeknél és kb. egymillió pol­gár a prágai Smetana Színházból ren­dezett közvetlen közvetítést. Az a meleg fogadtatás és rendkívüli fi­gyelmesség, amellyel az együttes tag­jai hazánk minden részében találkoz­nak, bizonyítja népünk nagy szeretetét a művészek iránt, akik közül néhá­nyan például Simenkov, Karelin Bub­nov, Kirinincsnyikov, Beljajev és Zsi­lin művészek, mint a hös szovjet had­sereg tagjai 1945-ben részt vettek ha­zánk felszabadításában. Hétfőn, június 6-án reggel az Alek­szandrov-együttes tagjai a csernői állomáson intettek búcsút hazánknak, ahol több mint egy hónappal ezelőtt, április 24-én érkezésükkor fogadtuk őket. A Kulturális ügyek Minisztériu­ma és a Megbízotti Hivatal képviselőinek jelenlétében Ján Čermák vezérőrnagy búcsúztak el tőlük. Hangsúlyozta, hogy az együttes fellépése újból eszünkbe juttatta a nagy Szovjetunió­nak felszabadításunkban szerzett nagy érdemeit és a szocializmus építésében nyújtott nagy segítségét. Megkérte az együttes tagjait, hogy adják át a szovjet népnek dolgozóink szeretetét és köszönetét. Kérte továbbá, tolmá­csolják a szovjet hadseregnek, hogy katonáink jól fel vannak készülve a béke megvédésére. A rövid ünnepséget Borisz,A. Alek­szandrovnak, az együttes művészi vezetőjének szívélyes szavai zárták be. Az egész kollektíva nevében kifejezés­re juttatta azt a meggyőződését, hogy Csehsz'ovákia és a Szovjetunió nem­zetei közötti szövetség még tovább feg fejlődni és erősödni.

Next

/
Thumbnails
Contents