Uj Szó, 1955. június (8. évfolyam, 131-156. szám)

1955-06-01 / 131. szám, szerda

4 msm 1955. június T. Egy pekingi óvodában a gyermekek vidáman öntözik virágaikat Gyermekeink boldogságáért — a békéért! Ma, június elsején legdrágább kincsük, gyermekeik napját ünne­peljük. (A világ valamennyi gyer­mekéét.) Ök hordozzák maguk­ban álmainkat, ök a jövö ígéretei. Mikor ezen a rhgyogó első júniusi napon a bölcsődék, óvodák vidám gyermekseregét az utcákon, tere­ken zsibongó apróságokat nézzük, a szívünket betöltő öröm mellett felébred az aggodalom, a felelős­ségérzet. Nem fogják-e megis­merni ök is az élet legnagyobb, legborzalmasabb csapását: a hábo­rút? Nincs szülő és nincs anya, aki ne várna e kérdésre választ. Minden anyának a világon legmé­lyebb érzése, milyen körülmények között nevelheti fel gyermekét? A háborúra spekuláló atom- és hid­rogénbanditák tönkre akarják ten­ni gyermekeink jövőjét, az embe­riség jövőjét: — mert ez nem az ő jövőjük. Ez a jövö: a miénk! Ezért védjük minden erőnkkel, ezért har­colunk egyesült akarattal a béké­ért. Valamennyiünk szent akarata, hogy gyermekeinket békében ne­velhessük fel, jólétet teremtsünk számukra, felhőtlen, gondtalan gyermekkort biztosítsunk nekik. A gyermeke jövőjéért aggódó anya szíve ott dobog mindenütt, ahol a nemzetközi vitás kérdések­ről döntenek, ahol gyermekeik sorsa is eldől. „A békét nem ele­gendő óhajtani, a békét ki kell harcolni" — s ezt a harcot el­sősorban az anyáknak kell a világ minden részében megvívniuk, ne­kik kell saját érdekükben és első­sorban gyermekeik érdekében győ­zelemre segíteni. Hazánkban, mint a többi népi demokratikus országban is a gyer­mekek élete oly verőfényes és oly biztosított, mint amilyen a ka­pitalizmus alatt elképzelhetetlen. A csecsemő és gyermekvédelem szín­vonala szabad életünk tíz éve alatt magasra emelkedett, a csecsemő- és gyermekhalandóság hihetetlenül alacsonyra csökkent. Ez szocialista rendszerünk egyik legnagyobb büszkesége! Nézzünk csak körül a játszóte­reken, az utcákon, nézzük a sok­sok jól táplált, ápolt, egészséges gyermeket — g fogadjuk meg, mindnyájan, anyák, szülök, felnőt­tek, sohasem engedjük, hogy gyer­mekeink boldogságát összezúzzák a háború borzalmai. ígérjük meg, hogy békés, boldog életükért mind­végig harcolni fogunk! P. J. Varsó készül az V. Világifjúsági Találkozóra A varsói utcák, terek, parkok és stadionok a fesztivál napjainak ünnepi külsejét öltik magukra már egy néhány hét óta. A lengyel vendéglátók gondo­san készítenek előre mindent, ami szükséges a fesztivál sikeres lefolyá­sához és a béke és barátság találko­zója összes részvevői ottlétének kel­lemessé tételére. A fő figyelmet a fesztivál stadion­jának építésére fordítják. Gyors ütem­ben folyik a stadion környékének rendbehozatala is. Javítják az utakat, díszítik a parkokat. A Viszla-partján lévő Kultúra Parkjában az utolsó elő­készületeket végzik. Ez lesz a fesz­tivál részvevőinek egyik fő találko­zóhelye. Az V. Világifjúsági Találkozóra elő­készítik azokat az épületeket, ame­lyekben a fesztivál részvevői ott-tar­tózkodásuk alatt laknak. Azonkívül egész Varsót szépítik, díszítik. Varsó feldíszítése a lengyel főváros összes lakóinak szívügye, akik nagy meg­tiszteltetésnek tartják, hogy a Világ­ifjúsági Találkozó színhelye éppen Var­só lesz. , \ Visssaszersik jó hírnevüket Tovább bővül a Kelet és Nyugat közötti kereskedelmi forgalom Az amerikai imperialisták indította I „hidegháborúnak" egyik leglényege­sebb fegyvere a kapitalista világ és a béketábor országai közötti keres­kedelmi forgalom teljes megszünteté­se, vagy ahol ez nem lehetséges, annak a lehető legnagyobb mérvű és minden rendelkezésre álló eszközzel folytatott korlátozása. Ismeretes, hogy mint a hidegháború annyi más eszköze, ez sem élte el célját. Ellen­kezőleg, a demokratikus országokkal való kereskedelem korlátozása lénye­gesen fokozta a tőkés országokban lejátszódó válságjelenségeket. Érthető, hogy maguk a tőkés or­szágok is igyekeznek megszabadulni az amerikai monopolisták diktálta kereskedelmi korlátozásoktól és amennyire csak amerikai zsoldban álló kormányaik engedik, minden al­kalmat megragadnak a kereskedelmi kapcsolatok elmélyítésére. Ennek a törekvésnek még ott is megmutatkoz­nak az eredményei, ahol az amerikai imperializmus nyomása a legnagyobb és legerősebb, vagyis a nyugat-euró­jja tőkés államokban. Ezt a fejlődést bizonyítja az Európai Gazdasági Bi­zottság (ECE) legújabb jelentése a kelet-nyugati kereskedelem legújabb fejlődéséről. A jelentés számadatai azt bizonyít­ják, hogy a Szovjetunió, valamint az európai népi demokratikus orszá­gok és a nyugat-európai tőkés országok között lebonyolított keres­kedelemi forgalom a háború befeje­zése óta 1954-ben volt a legnagyobb. Ebben az esztendőben ugyanis a fen­ti. keletről nyugat felé irányuló áru­forgalom egymilliárd 34 millió dol­lárt tett ki, míg ellenkező irányban az áruforgalom értéke 974 millió dollárt ért el. Ennek a forgalomnak közel felét maga a Szovjetunió bo­nyolította le, míg a kapitalista orszá­gok közül Anglia és Finnország ál­lanak az első helyen. Az 1955. esztendő eddigi eredmé­nyei azt rfiutatják, hogy ez a fejlő­dés tovább tart és hogy 1955-ben a Kelet-Nyugat közötti kereskedelmi kapcsolatok az amerikai imperialis­ták minden mesterkedése ellenére tovább fokozódnak. —P— A FÜLEKI Kovosmaltban a zomán­cozó a gyár szíve, termelésének alap­ja. Ha itt nincs valami rendjén, megér­zi' az egész üzem, különösen a kész­árúraktár, mely most is tömve van árú" val. Ez nem is volna olyan nagy hiba, ha az árúcikkek egy része nem lenne selejt. Hallani is itt, hogy ha száz ki­tűnő minőségű fazekat akarnak előállí­tani, akkor jóval többet kell gyárta­niok, hogy legyen miből kiválogatni azt a százat. így aztán persze, hogy emel­kedik az önköltség. A hibák gyökere visszanyúlik két­három évre. A zománcozóban gyakran cserélték az osztályvezetőt. Azt gon­dolták, hogy ezzel mindent rendbe­hoznak, hogy ezzel meg tudják állítani a minőségben mutatkozó hanyatlást. Tavaly már odajutottak, hogy a selejt­árúból, amennyit csak tudtak, mind a raktárba nyomták és még az is meg­történt, hogy a zománcozó egyik mes­tere titokban maga csempészett be a raktárba selejtárút, csakhogy a terv­teljesítésben minél jobb eredményt tudjanak kimutatná. Ogy látszik akkoriban elvakultak a százalékhajhászásban és megfeledkez­tek az emberről, a szakmabeli tudás fejlesztéséről, az utánpótlás nevelé­séről. De ez az elvakultság nem volt mindenkire jellemző. Különösen azok­ra nem, akiknek lelkét nem lepte el az a penészvirág, melyet maguk kö­zött a „jó ember" politikájának ne­veznek. Mert akadtak bizony olya­nok, akik tetszelegni akartak a többiek előtt, saját „jóhírnevükre" vigyáztak, de azt nem bánták, hogy a hibák el­nézésével csorbát ejtenek az üzem jó­hírnevén. Ezeknek a tetszelgő embe­reknek egy ideig sikerült is az igaz­ságos kritikával élő elvtársaknak ked­vét szegni, igyekeztek őket elnémíta­ni, aminek aztán nagy volt az ára. Romlett a munkaerkölcs és a fegye­lem. De a kommunisták nem nézték ezt tétlenül. Mindjobban kezdték felis­merni a hibákat és élni kezdtek azzal a jogukkal, mellyel pártunk felruház­ta őket, az ellenőrzés jogával. És az üzem munkája, különösen azóta, amió­ta új igazgató került az élére, sokat változott. Ez újév napjától számítódik. Teltek, múltak a hetek és hónapok. Mokosényi Gyula igazgató is felismerte a nehézségeket. Egyedül nem gyűrhe­ti le őket. Törekvésében hű támaszt talált a kommunistákban. És most, amikor látták, hogy elér­kezett annak az ideje, hogy végre fel­vegyék a döntő harcot a hanyag mun­ka, a selejt ellen, először maguk kö­zött tárgyaltak. így van ez rendjén, mert aki vezetésre hivatott, az előbb jól fontolja meg cselekedetelt. És ná­luk nagy tétről van szó — az üzem jó hírnevének megőrzéséről. NE GONDOLJUK, hogy simán folyt le köztük a tárgyalás. A kis tanács­teremben gyűlt össze a zománcozó­osztály kommunista mestergárdája, a pártszervezet elnöke és az igazgató. A minőségről folyt a szó. — Nem nézhetjük tovább karbatett kézzel, hogyan dolgozunk — mondta Mokosényi elvtárs, kemény erőteljes hangon. — Meg kell javítanunk a mun­kát. Hivatkozhatnánk objektív nehéz­ségekre, a rossz anyagra, a régi be­rendezésre, de ezzel nem jutnánk előbbre. A hibák gyökerét az üzem­ben, az emberekben kell keresni. Nem tartjuk be az égetési időt, a tech­nológiai előírásokat. Erről tárgyaljunk most. Minden percért kár, nem várha­tunk holnapig. Kommunisták vagyunk, mondjuk meg egymás szemébe az igazat és határozzuk el, hogy ezt és ezt fogjuk csinálni és ebből egy ta­podtat sem engedünk! Pillanatnyi néma csend fogadta az igazgató szívait. Nem voltak ilyen hanghoz szokva. A tetszelgő emberek a bátor szókimondás helyett inkább szépítették a helyzetet. De ami a be­csületes emberek lelke mélyén forrt, azt nem fojthatták el. Az elfojtott szavak és szándékok kitörnek, mint a láva és erős akarattá forrnak egybe. Ez van most náluk is kialakulóban. Valamennyien, akik csak jelen van­nak, régi jó szakzománcozők közül ke­rültek a vezető helyekre. Ismerik a munka fortélyait. Senki sem tételez­heti fel róluk, hogy rosszat akarnak az üzemnek, hogy védjegyük jó hír­nevének ellenségei lennének. Épp for­dítva, nagyon is bántja őket az utóbbi időben észlelhető hanyatlás. Az igazgató megmutatta a kivezető utat. Az emberekben és elsősorban saját magukban kell a hibát keresni. A hibákat be is ismerik. Nem eléggé erélyesek. Sokan feleselnek velük, ki­maradoznak a munkából, nem tartják be utasításaikat és ők nem találtak módot arra, hogy az egész kollektíva előtt megszégyenltsék azokat az em­bereket, akik vétenek a közérdek el­len, akik nem végzik becsületesen munkájukat. És nem szégyenlik azt is bevallani, hogy kevés gondot for­dítottak eddig a kemencések munká­jára, mintha arra nem is telt volna idejükből. Ha ezt megteszik, akkor a kemencések nenrfognak „csára-bűra" húzni, mint mondotta Trenka József. Többen panaszképpen hozták fel, hogy női munkaerőkkel vannak tele és ezek egy része hanyagul végzi mun­káját. Hogy könnyebben, gyorsabban vonhassák be zománccal az edényt, a keveréket vízzel felhígítják. így aztán persze, hogy növekszik a selejt. De arról megfeledkeznek, hogy vannak és voltak kiváló női zománcozóik is, mint mondjuk Borosné, és sokan mások lehetnének ilyenek, csak azzá kellene őket nevelni. Tóth Arpád felhozza, hogy a tűz­helyrészek zománcozásánál Is sok a selejt, vagy vastagon zománcozzák, vagy megégetik, vagy nyersen adják tovább a darabokat. A műszaki ellen­őr meg erre kijelenti, hogy nem felel azért a munkáért, amit éjszaka csi­nálnak, mert ő csak nappal van szol­gálatban. Szóval az éjjeli ellenőrzést is be kell vezetni. Urbancsok elvtárs, az üzem egyik legrégibb dolgozója is jobb ellenőrzést követel, különösen az alapzománcozásnál, ahol olyan szigo­rúságot kellene alkalmazni, mint a készárunál, mert ezzel sok hibát el lehetne kerülni. S ITT JOGOSAN felvetődik az a kérdés, nem látták-e eddjg is a hibá­kat? Látták, ismerték őket, csak nem irányították a mestereket arra, hogy kommunista módra felfedjék és kez­derrfényezően saját maguk hozzák rendbe dolgaikat. Ez kitűnik a követ­kező két esetből is. Valaki közülük megemlítette, hogy Barna József, az osztályvezető helyet­tese, kiváló szakember, de nem tud elég erélyesen fellépni, s ha néha dü­hösen ki is fakad, az emberek csak elmosolyodnak és ezzel az ügy el van intézve. — Mondd csak, Barna elvtárs — szólt akkor hozzá az igazgató — a, felesé­ged ugye a zománcozóban dolgozik? — Igen. — Még nem történt meg, hogy oda­haza megkérdezte volna, hogyan tűr­heted a zománcozóban a rendetlensé­get? — Mondott ilyesmit... — ismerte be Barna, s mintha csak átérezte vol­na, hogy mire is célzott az igazgató, . leggondoltan így folytatta: — Bizony itt az ideje annak, hogy ne csak beszéljünk, hanem cseleked­jünk is! A másik epizód Szikcra Istvánnal, az osztályvezetővel történt. Az űj munkamódszerek átvételéről volt szó. Arra hivatkozott, hogy az nem lehet­séges, mert nincs szakirodalmuk. Az igazgató erre így szólt: — Ugye voltál a brünni meg a frid­iandi üzemben? Ott sok mindent lát­tál, tapasztaltál; jobbak nálunk. Miért nem vezetsz be az ott látottakból va­lami újat? — Nem adtál rá parancsot, — fe­le'i Szikora. — Hát erre várni kell?! — hangzik erre az igazgató jogos válasza. Ha pénzre, befektetésre is lett vol­na szükségük, elsősorban is a mes­terek kötelessége, hogy utánajárjanak, beszerezzék, vagy kiharcolják azt, hogy végre az osztályukon is érvé­nyesülhessenek a haladó módszerek. HOGY SIKERÜL-E rövid időn belül javítani a helyzeten, nem tudjuk elő­re. De annyi bizonyos, hogy minden lehetőségük megvan arra, hogy a mi­nőséget rohamosan javítsák. El is ha­tározták, hogy a kommunistákat egyes műszakok szerint osztják be munkába, az üzemi tanács tíznaponként terme­lési értekezletet fog tartani a zomán­cozóban és a munkamenet nagymér­tékű javítását elsősorban is az alap­nál, a savazásnál és az alapzománco­zásnál kezdik meg. Törekvésüket csak siker koronáz­hatja. Jó hírnevüket így biztosan, ha­marosan vissza is szerzik. Petrőci Bálint Üj iskola épül Poprádon Napró-. napra változik Poprád képe. Nemrégen építettek, itt egy gyönyörű komfortos épületet, a felső gazdasági iskolát, mely az egész járás díszére vélik. 560 fiú és leány tanul benne olyan feltételek mellett, amilyenekről az öreg poprádiak valaha nem is ál­modtak. Poprád déli részén pedig, ahol nem­rég még széles pusztaság volt, két­emeletes hatalmas háztömböt építe­nek. Az új nyolcéves középiskola lesz ez, melyet még ez évben használatva adnak át. A poprádi építőipari dolgozók sok szép eredményt értek már el. De a felszabadulás jubileumi évében még nagyobb sikereket akarnak elérni. Az iskola építését múlt év június 29-én kezdték meg. Már maga a ta­laj sok gondot okozott az építőmun­kásoknak. Az alapot nem lehetett kotrógéppel kiásni, ahogyan azt ere­detileg tervezték, mivel könnyen ás­ható földréteg helyett szilárd kőré­tegre bukkantak. Ezért kézi erővel kellett mintegy 1000 köbméter földet kiásni. November közepétől munka­erőhiány miatt az építkezést átmene­tileg beszüntették. Ez év januárjában indult meg új­ból az építkezés. Az első negyedév­ben az anyagutánpótlás jó megszerve­zésével 130 százalékra teljesítették az építési tervet. Áprilisban azonban zök­kenők álltak be az anyagellátásban és a tervet csak 74 százalékra teljesítet­ték. Az anyagellátási nehézségek mel­lett az építkezést a müszakmulasztók is fékezik. Az építkezésen dolgozók zöme szor­galmas igyekezettel teljesíti feladatát. Matoch elvtárs kőműves-csoportja például hónapról hónapra 150 száza­lékra teljesíti normáját. A csoport tagjai nem ismerik a műszakmulasz­tast. A lelkiismeretes munka és pél­dás munkafegyelem alapja sikereiknek. Példás munkát végez František Mi­chalik 4 tagú vasmunkás-csoportja is. A munkaidő jó kihasználásával tervüket magasan túlteljesítik. Jól dolgoznak a kőműves- és ácstanulók csoportjai is. Az építkezési munkák irányítása tapasztalt mestereket és csoportveze­tőket követel meg. Ilyen mesterek közé tartozik Anton Ďurmek is. Cso­portjának tagjai az alapozásoknál kö­telezettségvállalásuk határidejénél egy dekáddal előbb fejezték be a munkát. Ďurmek mester büszkesége a gépesítés. A munkába teljes mér­tékben bekapcsolták a gépeket. A gépek segítségét igyekeznek a legjobban kihasználni. A gépesítés, a javuló munkaszer­vezés és az építőmunkások jó mun­kájának eredménye visszatükröződik az építkezés fokozódó ütemén. A fa­lak kétharmad része már készen áll. Az építkezési szerelők már a szere­lés: munkákat végzik. Michalik, Francek, Jurčo, Hurkala és a többi kiváló építőmunkások azt akarják, hogy gyermekeik és a többi poprádi szülök gyermekei a jövő isko­laévben már az új iskolában tanul­hassanak, amely a tátraaljai építőipari dolgozók szorgalmas munkáját dicsé­ri. Ladislav Lipták

Next

/
Thumbnails
Contents