Uj Szó, 1955. június (8. évfolyam, 131-156. szám)

1955-06-23 / 150. szám, csütörtök

'1955. június 23. UJSZ0 7 ZDENÉK NEJEDLÝ: A béke és a nemzetek közötti barátság érdekében a legkisebb kétség sem fér ahhoz, hogy a Szovjetuniónak az az elhatározása, hogy megegyezést kíséreljen meg Jugoszláviával, annak az elvnek érvényesítését jelenti, amely szerint minden kérdésben megegyezést lehet elérni, ha ehhez megvan a jóakarat. „A béke és a nemzetek közötti barátság érdekében" — ez a címe annak a cikknek, amelyet a „Novoje Vremja" szovjet hetilap erről az egyezményről ír. Ez emeli ki a legjobban a Szovjetuniónak a nemzetek közötti béke megszilárdításához vezető úton tett további lépései célját és jelentőségét. Régi tapasztalat, hogy Balkánt az imperialista hatalmak mindig szívesen használták háború kirobbantására. És nem (Vasárnapi rádióbeszéd) kétséges, hogy Amerikának most is nagyon kedvére volna, ha ehhez megfelelő pontot találna a Balkánon. Az is vitán felül áll, hogy az utóbbi időben elsősorban Jugoszláviára számított. A többi balkáni állam, Görögország és Törökország egyrészt kicsi és eléggé távolfekvő. Jugoszlávia azonban nemcsak nagyságánál, hanem fekvésénél fogva is Európa e körzetének közvetlen középpontjában áll. Amerika ezért nagyon szívesen továbbra is ellentéteket szítana Jugoszlávia és más államok között. De itt is megnyilvánult a szovjet politika nagyvonalúsága és előrelátása, tárgyilagossága és helyes taktikája. A párt és a kormány élenjáró személyiségeiBeszámolómban ma elsősorban azzal akarok foglalkozni, amit múlt vasárnapi beszédem végén megígértem:, hogy még részletesebben visszatérek a Jugoszláviával kötött megegyezés kérdésére és a Nyugat-Németországhoz intézett baráti tárgyalásokra szóló meghívást tartalmazó szovjet jegyzékre. Egyébként ezek az események sem fontosságukban, sem időszerűségükben nem vesztettek semmit azóta, jóllehet ma a világpolitikai események eddig soha nem tapasztalt ütemben szinte száguldanak. Mindaz azonban, ami ma történik, tulajdonképpen egy vonalat alkot, amelyben egyik eseményből következik a másik. Az Osztrák államszerződés és az azelőtt megkötött varsói szerződés is tulajdonképpen ugyanannak a politikának része, amelynél ma nincs időszerűbb és amely a legidőszerűbb marad mindaddig, míg valami megoldást nem érnek el. És ez a békének, az emberek legforróbb, leghőbb vágyának biztosítása az egész világon. És, hogy ennek a politikának feje és szíve, és egyáltalán vezető ereje a Szovjetunió, ez a legnépibb és ezért legkövetkezetesebb békés állam, ez olyan tény, amelyet nem szabad szem elől tévesztenünk, ha a nemzetközi politikának ma oly látszólag bonyolult eseményei, között mindig meg akarjuk találni a helyes utat. És még valami: a Szovjetunió vetette fel éš következetesen védelmezi és keresztül viszi azt az elvet, hogy nincs a világ helyzetében semmilyen probléma, semmilyen nehézség, vagy akár ellentét sem, amelyet ne lehetne megoldani kölcsönös megegyezéssel, ha az érdekelt felekben meg van rá a jóakarat és a készség. És ezért a Szovjetunió számára valóban nincs olyan kérdés, amit ne volna kész ilyen módon megoldani, ha ezzel a béke ügyét szolgálja, sőt a békét annak mai legidőszerűbb alakjában, nem valamilyen tantételként, hanem az egész világ reális mai szükségleteként szolgálja: arra törekszik, hogy ne süssék el az előkészített fegyvereket, sőt ezeket a mai borzalmas atom- és hidrogénfegyvereket sem. Egyszóval, hogy ne kezdődjék háború, amelyet azután már sokkal nehezebb volna, sőt lehetetlen megfékezni, vagy megszüntetni. Ezt a három szempontot állandóan szem előtt kell tartani, ha meg akarjuk érteni és értékelni a Szovjetuniónak ezt a küzdelmét a békéért, amelyet mindenütt folytat, ahol csak módja van rá, minden eszközzel, amit csak segítségül vehet hozzá. Ezért a Szovjetunió a béke kérdését legszívesebben mindjárt olyan általános megegyezéssel oldaná meg, amelyben mindenki részt venne. Ezért, amikor Amerika és Anglia a nyugati államokat az úgynevezett Atlanti Tömbbe kezdte csoportosítani és ezzel ellentéteket kezdett szítani a nemzetek között, azzal az ürüggyel, hogy a Kelet, vagyis a Szovjetunió és a népi demokratikus államok veszélyeztetik a nyugati államok biztonságát, akkor a Szovjetunió azzal a céllal, hogy a békét szolgálja és letörje e tömb agresszivitásának élét és megcáfolja azt a koholmányt, amellyel az Atlanti Tömböt megindokolták — egyenesen kijelentette, hogy kész tüstént belépni az Atlanti Tömbbe, hogy ezáltal e szerződés ahelyett, hogy egyeseknek már országokkal szembenálló háborús tömbje lenne, valamennyi ország békés szervezetévé változzék."fezt azonban az imperialista uralkodó körök elutasították, mert nem akarnak békét, számukra ennek a tömbnek éppen a jövő háború eszközéül kellene szolgálnia. A Szovjetunió békés politikáját továbbra is lankadatlanul folytatja. Az Egyesült Nemzetek Szervezetében és a négy nagyhatalom valamennyi, ugyan kevésbé gyakori értekezletein előadta ezeket és más javaslatokat is, amelyek szintén a békét szolgálják. A nyugati nagyhatalmak azonban ugyanilyen következetességgel elutasították e javaslatokat, amelyek veszélyeztetik támadó terveiket. És most beszéljünk a Jugoszláviával kötött megegyezésről. Ki ne tudná, hogy ezt az egyeményt mi előzte meg? Maga a hivatalos nyilatkozat is beszél arról, hogy „az utóbbi években a kölcsönös kapcsolatokban jelentős ellentétek voltak". Épp úgy megemlékezhetünk azonban arról, hogy mi volt ezt megelőzőleg: milyenek voltak ezek a kapcsolatok a háború idején és ami bennünket, cseheket és szlovákokat illet, szintén megemlékezhetünk nemzeteink, számos más kapcsolatairól és együttműködéséről is. De most nem erről van szó. A békéről, vagy háborúról van szó. És itt Vojtech Ktíbašta, a Prágáról készített rajzairól és könyvillusztrációiról ismert grafikus, kiállítást rendezett az utóbbi időben készült műveiből. Alkotásait nézve, megelevenedj tek előttem az idő patinájától különös varázzsal bíró örökszép műemlékek, terek, paloták, utánozhatatlan átjáróházak, templomok, csendes utcarészletek és lármás kereszteződések, a munkájukba siető dolgos polgárok és a virágos parkokban játszadozó apróságok. Kubašta rajzai a régi Prágát mutatják be: A történelmi nevezetességű, építészeti és szobrászati szempontból egész Európában egyedülálló Károly-hidat. A barokk szent Miklós templomot, amelynek zöld kupolája a Vár körvonalaival együtt a legjellegzetesebb Prága látképében. A híres Óváros teret, ahol a fehérhegyi csata után huszonhét cseh hazafi emelt fővel lépett a vesztőhelyre. A régi Prága egyik legszebb utcár ját, a Neruda utcát, amelynek egyik csendes házában lakott Jan Neruda. A prágai várat, a monumentális szent Vitus templommal és az ősrégi szent György templommal. A romantikus Aranycsináló utcát, ahol a monda szerint II. Rudolf császár alchimistái éltek. A XIV. század híres olasz építészeinek alkotását, a tiszta reneszánsz stílusban épült királyi nyaralót, a Belvederet. A barokk Tajovský színművének mostani előadása a P. O. Hviezdoslav Nemzeti Színházban meghozta végre azt az átütő sikert, amelyet ez az immár klasszikusnak mondható játék méltán megérdemelt. Míg Tajovský legtöbbet játszott „Ha asszonyé a, gyeplő" (Ženský zákon) című falusi vígjátékában még idillikus színekkel festi le, hogy tiszta és örök emberi érzések, a friss fiatal lelkekből őszintén fakadó szerelem elé bűn akadályt állítani, „A vagyon nem boldogít" című színművében már szakít idillikus szemléletével, mélyebben boncolgatja a falu életét, és felismeri, hogy az anyagiasság, a vagyonhoz való ragaszkodás, a föld birtoklása, a tulajdon a mozgató erő és a jellemek kialakítója. A múlt faluja kisparasztjának szemében a föld hozama nagyobb, ha r.em szegődött cseléd végzi a munkát, hanem családtag, aki csupán ellátásért, ruházatért dolgozik. Ez a szűkkeblű kapzsiság, a nyereség utáni vágy, amely a cselédet távoli örökség kecsegtetésével családtagokkal próbálja helyettesíteni, a központi problémája Tajovský színművének, amely azt példázza, hogy a vagyon nem boldogít, hanem zavart szül, boldogtalanságot kelt. A gyermektelen Palcsík-házaspár két rokon fiatalt összeházasít és a házába fogad, hogy az új pár öregségükre gyámolhsa őket és az ígért örökség fejében ellássa a gazdaság körüli teendőket. Palcsíkék számítása azonban nem válik be, az álcázott szeretet és a „szülői" jóság mögül mindinkább elővillan a kizsákmányolás ténye és a házasság felborul. Igaz, hogy ezt a számításra, az örökség reA régi és az új Prága írta: Kis Éva paloták királyát, a csodálatosan szép festményekkel és szobrokkal díszített Wallenstein-palotát. Prága egyik legnevezetesebb építészeti alkotását, a strahovi kolostort, amelynek a XII. századból származó román stílusú része Európahírű.- A csillag alakban épített vadászkastélyt, amelynek termeiben ma a Jirásek-múzeum van. A cseh nemzet által oly nagy áldozatok árán felépített Nemzeti Színházat. A festői Malá Stranát pompás kertjeivel. A műemlékekben tobzódó Prágának van egy másik arca is. A házak, a hidak, a paloták. Életet beléjük az emberek lehelnek, akik gyönyörködnek bennük, akik használják és akikért ezt a sok szépségét becsben tartjuk. Tíz év telt el attól a pillanattól kezdve, amikor a szovjet katonák tankjaikon szabadságot és ezzel új életet hozlak fővárosunknak. Ez alatt az idő alatt annyi változás történt, hogyha végigmegyünk Prága negyedein, nem győzzük felfedezni és megbámulni a sok új építkezést. Prága-Vršovice kerületben például, ahol az első köztársaság idején a munkanélküliek sátraival és düledező viskóival „díszített" ményére és a vagyon egy részének átírására alapozott házasságot a régi szeretője után futkosó, kocsmázó fiatal férj is segíti összetörni. De az igazság igazság marad: bűn a fiatalok boldogságát kizsákmányolásra építeni. Az édesanyjától elkényeztetett, kocspiázó és a vagyonátlrást mohón követelő fiatal férfit elhagyja a gyereket váró feleség; de elhagyja később a másik asszony is. A vagyon valóban nem boldogít, csak viszályt és zavart szül ebben a kisparaszti, kapzsi környezetben, amelyben vajmi kevés' szó esik önzetlen megsegítésről, igazi szerelemről, hűségről. A színmű utolsó képében az egykori duhaj hiába próbál bűnbánóan visszatérni az első asszonyhoz, a csalódott fiatal nő nem akarja újra hozzákötni az életét. A darabnak ez az igazságos kicsengése Tajovskýt már realistának mutatja, a nagy orosz realisták színpadának levegője árad ebből a befejező képből és az egész játék nem egy pompásan megfogalmazott jelenetéből. Karol J. Zachar, aki egyúttal a játék kitűnő rendezője is, Tajovskýnak eredetileg négy felvonásra osztott mondanivalóját tíz képre tagolja. A Nemzeti Színház új drámai színpada nem ismer technikai nehézségeket," a játék tehát zökkenők nélkül pereg, eleven és ütemes az egész előadás, mégsem lehetünk teljesen megelégedve' Zachar szlnpadmegoldásával és átdolgozásával, mert nem egy képe van a játéknak, amely csak illusztrált, helyzetet jellemez, de nem viszi előre drámailag a cselekményt. Viszont erős előnye az átdolgozásnak, hogy a szeből álló szovjet küldöttség egyenesen Belgrádba ment és ott olyan nyilatkozatot adott ki, amely kétségtelenül nagyon sokat jelent a béke ügyére. Mindkét fél megegyezett abban, hogy arra fognak törekedni az Egyesült Nemzetek Szervezetében, hogy ne akadályozzák meg a Kínai Népköztársaság belépését, valamint az erre jogosult más államok belépését sem az ENSZ-be. Már ez is a béke erőinek nem csekély megerősítését jelenti ebben a legfőbb nemzetközi szervezetben. Továbbá megegyezés jött létre a fegyverkezes csökkentésének és korlátozásának, valamint a tömegpusztító fegyverek eltiltásának ügyében. Megvetették a két állam gazdasági és pusztaság volt, ez ideig 2000 új, modern lakás, egészségügyi központ, óvoda, sportstadion épült. A terv szerint 1965-ig, felszabadulásunk 20 éves évfordulójáig 48 000 lakost magába foglaló városrész épül fel itt. A lakáskérdés fővárosunkban is kemény dió. A felszabadulás óta 15 000 új lakás épült, de ez mind kevés. Ezért folynak, különösen az utolsó két évben, fokozott iramban a lakásépítések. Ha az új Prágáról beszélünk, nem feledkezhetünk meg az új Sverma-hídról és annak folytatásáról, a letnai alagútról. Innen néhány lépésnyire, gyönyörűen parkosított területen nyúlik a magasba a monumentális Sztálinemlékmű. Befejezés előtt áll a 80 méter magas dejvicei felhőkarcoló, első ilyen fajta építkezés az országban. Fenti példákkal csak ízelítőt akartam adni az új Prágáról. Gyönyörű a mi fővárosunk zeg-zúgos utcáival és modern bérpalotáival, évszázados hagyományaival és új, lüktető életével. Ma nyíltak mea a strahovi stadion kapui. Jlengeteg ember özönlik ide vidékről és külföldről is az I. Országos Spartakiád alkalmából. Fővárosunk teljes díszben, tárt karokkal várja és fogadja őket. Érezze magát mindenki otthon és őrizze meg a legszebb benyomásokat és emlékeket prágai tartózkodásáról. replők sokszor indokolatlan járáskelését eltünteti és ezzel segít a játék szerkezeti fogyatékosságain. • Az új bemutató legfőbb érdeme, hogy az egész együttes Tajovský ízes, jól árnyalt tősgyökeres nyelvét hiánytalan szépséggel, falusi jőízzel tol-" mácsolja. Gyurkát, az örökség reményében házasuló, elkényeztetett falusi szépfiút játszó Július Pántlk lefaragta öt évvel ezelőtti Gyurkájának minden túlzásét. Az első képben, egyetlen jelenetben — egy cigarettagyújtásban — mesterien hozza a néző elé a vagyont áhító, szoknyavadász falusi szépfiúnak üres és léha jellemét. Zuzkát, a fiatal asszonyt ezúttal Eva Krisztinová játssza kitűnő művészi ökonómiával, éreztetve, hogy benső nemessége, munkakedve letörtségéből talpra tudja állítani. Az utolsó képben alig van pár szava, mégis ö áll a játék központjában és átélt játékának köszönhető, hogy a játék előremutatóan és felemelően cseng ki. Külön ki kell még emelnünk Viliam Záborskýt, aki Kamenský, Zuzka édesapja szerepében tolmácsolja mindazt a bölcset, mélyen emberit, amit Tajovský a falu jóravaló, becsületes embereiről vallott. A dráma nyomasztó embertelenségét Záborský remek nyugalommal megfaragott Kamenskýje egyensúlyozza ki, az ő emberi magatartása érezteti ebben a sokszor iketlen. fulalsztó drámában, hogy vannak a falunak egészséges elemei is,' akik egyszer képesek lesznek ezt a szűkkeblű, önzéssel teli kisparaszti világot kivezetni a kapzsiság és a zűrzavar útjáról a boldogság felé. Egri Viktor kulturális kapcsolatai megjavításának alapjait is. A szovjet küldöttség ezután hazafelé vezető útján megállt Szófiában és Bukarestben, ahová elmentek Magyarország és Csehszlovákia képviselői is és itt is olyan munkát folytattak, amely a további békepolitikára nézve szintén nagy jelentőségű lehet és bizonyára az is lesz. Az amerikai agresszorokat nagy csalódás érte abban, hogy Jugoszláviára mint segítőtársukra számítottak. Ezt egyébként Jugoszlávia népe amúgy sem engedte volna sohasem meg. Ezért hiába panaszkodnak és fenyegetődznek az amerikai háborús uszítók. Ezzel csak azt bizonyítják, mily nagy a csalódásuk, mily csapást jelent rájuk a béketábornak ez a további sikere. Végül nézzük a Nyugat-Németországhoz intézett szovjet jegyzéket és Adenauer meghívását Moszkvába. Itt is az a döntő, hogy a Szovjetunió a béke erőinek megerősítésére törekszik. És mindez azt mutatja, hogy éppen Nyugat-Németországban nagyon sok az ilyen békés erő, a nyugatnémet nép tömegei a béke mellett foglalnak állást. Egyrészt az ifjúság nem akar ismét háborúba menni. De másrészt úgy látszik, hogy a nyugatnémet lakosság széles rétegeinek, sincs kedve újból kockára tenni bőrét, még pedig idegen érdekekért. Tehát itt is a megbeszélések termékeny talajra találnak és csak arról van szó, hogy lehetővé tegyék a német népnek, hogy ő is hallathassa Szávát. És nem kétséges, hogy a Szovjetunió jegyzékével helyes úton jár. Csak Nyugat-Németország hivatalos vezetőinek, — akik szövetkeztek az amerikai imperialistákkal — csak nekik tűnik nehéznek e vazállus állapotbői való kiszabadulás. De már az a tény, hogy Adenauer nem utasította el a moszkvai meghívást, azt mutatja, hogy ezt nem merészeli egykönnyen megtenni a nyugatnémet nép akarata ellenére. Ezért tanácskozni megy Amerikába, de onnan sok bölcs tanácsot nem kap. Ott a népi politikára nincsenek berendezve. És mégis nem kétséges, hogy ež a nép akaratával megegyező politika ma az igazi politika. Ebben rejlik a Szovjetunió politikájának ez a meglepő ereje. És ebben rejlik a mai szovjet politikának az a nagy hatása is, hogy világosan megerősíti, sőt fel is kelti a nép önbizalmát és ezáltal erejét is. Ezt láttuk olyan országokban is, mint Anglia, ahol a Labour-pártiak mesterségesen előidézett népellenes veresége a május 26-i választásokon inkább felbuzdította, mint leverte az angol népet, úgy 'hogy a választásokat követő napon, május 27-én a vasutasok oly nagyarányú sztrájkba léptek, amilyet ez az ország jó harminc éve nem látott. Amerikában is mozgolódás észlelhető, az amerikai cseheknél is. Ezért nagyon jellemző, hogy az ottani csehek és szlovákok réSzt akarnak venni spartakiádunkon és ebből az alkalomból ismét meg akarják látogatni hazájukat, szülőföldjüket. És biztosíthatjuk őket, hogy semmiképpen sem csalódnának Várakozásukban, abban, amit a sportcsarnokban látnának. A múlt vasárnapi kerületi spartakiádok is felejthetetlen látványt nyújtottak. Láttam a podébradi spartakiádot, amelyen 8000 gyakorlatozó vett részt, az ostravait, ahol 32 ezer tornász pompás gyakorlataiban gyönyörködtünk. Mennyi öröm, mennyi gyermek és felnőtt, férfiak és nők, mennyi pompás ragyogó szín, a szem nem tud betenli vele és mindez még az egésznek csak egy része volt. Jellemző az is, hogy az a sok mindenféle kuvik a határokon túl, akiknek semmi sincs annyira ellenükre, mint annak az országnak sikere és boldogsága, amelyben születtek, de amely már régen megszűnt hazájuk lenni, hogy most ezek a kuvikok feltűnően megváltoztatták éles hangjukat. Azonban azok, akik eljönnek hozzánk, mindent egészen másképp fognak látni. És ami a legfontosabb: meggyőzödnek arról mit ért el, mire volt képes, mily gazdag a mi országunk és hogy ebben az országban nemcsak néhány ember, hanem valóban óriási néptömegek vitték mindezt véghez. És ez adja a legjobb választ hívatlan „felszabadítóinknak" is, akik népünket ismét karmaikba szeretnék keríteni és visszavetni abba az állapotba, amelyből szerencsésen kiszabadult. És ezért a viszontlátásra a spartakiádon. Ne mulassza ezt el senkisem, önök sem, akik itt hallgatnak engem. Meglátják felszabadult népünket teljes erejében, szépségében és boldogságában. Ezért a legközelebbi viszontlátásra — a spartakiádonl A vagyon nem boldogít Jozef Gregor-Tajovský színművének bemutatója