Uj Szó, 1955. június (8. évfolyam, 131-156. szám)

1955-06-22 / 149. szám, szerda

502 UJSZ0 1955. június 18. LTÜHTETETT ¥ Hókusz-pókusz és a kis fehér labda eltűnik a bűvész kezéből, hogy ismét megjelenjen valahonnan. Mennyit törtük mindig a fejünket, hova is tűnhetett el a kis labda és főképp hogyan is vitte ezt véghez ez a frakkos ügyes ember, hogy még a mi éber tekintetünk sem tudta a mutatványt kellőképp megfigyelni. Dehát ez már így van, hogy az ügyesség és a művészet itt szemünk láttára boszorkányságot hoz létre. A dőlni lipovai nemzeti bizottság tagjai közül alig valaki és különösen Alois Sedlárik, a helyi nemzeti bizottság titkára nem igen gondolta volna, hogy az életben neki is lesz dolga a boszorkánysággal. Nem mintha valamit el kellene tüntetnie, hanem éppen ellenkezőleg, elővarázsolnia. És nem is olyan csekélységet, mint egy fehér labdácskát, hanem egy rendes nagy darab földet, teljes 128 hektárt. Ezt a boszorkányos feladatot a jeseniki járási nemzeti bizottság adta nekik. Eljöttek az elvtársak a kataszteri hivatalbői és számadatokban közölték a következőket: „Az önök községi kataszterének terjedelme és a megművelésbe vett föld terjedelme között 128 hektár különbség mutatkozik. A nyilvántartásban meg kell pontosan állapítani, hogy ki birtokolja ezt a földet és hogy rendesen és felelősségteljesen használja-e ki". A nemzeti bizottságbeli elvtársak bólingattak és elismerték, hogy a föld nem pára, amely elpárologhat és hogy ennek a földnek itt kell lenni valahol a községben, csak rá kell jönni, hogy hol. Ezt könnyű mondani, de a feladat kemény dlő. Amikor Sedlárik, a helyi nemzet: bizottsás titkára ezután kiment a nemzeti bizottság épülete elé és körültekintett az egész községi kataszteren, még a feje is forgott. „De hol is találjam meg ezt a 128 hektárt" — törte a fejét — „hisz ez annyit tesz, mintha egy gombostűt keresnének egy szénakazalban". Elkelne bizony most a jő tanács. Aranyat érne. Melyik végén is kezdjük a dolgot, hogy a munka ne tartson soká és meghozza a kívánt eredményt? A dőlni lipovai nemzeti bizottságban működő elvtársak gondolkoztak, próbálkoztak, hogy a dolgot a helyes végén kezdjék el. Elsősorban is beszerezték Olomoucban a község kataszteri térképeit A térképek darabjait szétrakták a hivatalos helyiség asztalain és ezáltal maguk elé varázsolták a községet, mintha a tenyerükön lett volna. Most már a munka vígabban ment, mert a földek és rétek négyzetei és téglalapjai már világosan beszéltek. Az erdőigazgatóság kérésükre átadta nekik a községi kataszterbe pontosan berajzolt erdőterületeinek rajzát A térképen zöld ceruzával jelölték meg az erdők és erdei területek határait. Hasonló készséggel adta át kívánságukra az egységes földművesszövetkezet földjeinek kataszteri térképét és a község térképén új területek nőttek, most azonban pirossal megjelölve. És most jött a legnagyobb feladat, meg kellett keresni a maradék területen az elveszett 128 hektárt, pontosan megjelölni az egyénileg gazdálkodók földjét. Amikor a helyi nemzeti bizottság titkára a földművesek által megmunkált parcellákat összehasonlította a földművesek telkeivel, aszerint ahogy azt megállapította és kiírta a kataszteri hivatalban, rájött arra, hogy megtalálta az eltüntetett terület első részét. Hetven ár, három hektár, további hetvenkét ár, száznegyven ár, három hektár és így tovább, egyszerre csak nőtt a föld, mint a gomba eső után. Egyik része szántóföld volt, másik mező és legelő. „Mégis csak vezet valamire a földnek ez a pontos megállapítása" — mondotta stbtiben Antonín Klumpárnak, a földműves bizottság elnökének. „Kiderült legalább, hogy a Bobrovnik telep néhány földművese több földet művel meg, mint amennyi az övé és ezután a terület után természetesen nem szolgáltat be terményeket. Könnyű volt ezt megmondani, a földművelési bizottság elnökének, de már sokkal nehezebb volt ezt közölni magukkal a földművelőkkel. Akár Ján SmUek, akár Bohumil Petŕik, Pavel Valchaŕ, Pavel Kŕupala és Pavel Michalič gazdákhoz mentek a helyi nemzeti bizottság tagjai, mind egy emberként csóválták a fejüket afelett, amit megtudtak, mint egy teljesen ismeretlen és nem valószínű dolog felett és kijelentették, hogy nem hiszik el addig, míg kézzelfoghatóan be nem bizonyítják nekik. Természetesen nincs egyetlen olyan jó gazda sem, aki ne tudná megkülönböztetni az árat a hektártól, különösen akkor, hogy ha éppen az ő parcellájáról van szó. De nem használt az sem, hogy a gazdáknak megmutatták a térképeket, rámutattak parcellájukra, valamint az „eltűnt" községi parcellákra, nem akarták elhinni. És így a nemzeti bizottságnak nem maradt más hátra, mint hogy vasárnap a gazdákkal együtt kimenjenek a határba és megmérjék a földet a helyszínen és hogy összehasonlítsák azt a kataszteri térképpel és ismét megjelöljék karókkal, hogy meddig ér a gazdák saját földje és hogy meddig ér az a föld, amit megműveltek ugyan, de utána nem teljesítették a beadási kötelezettséget. A nap szépen ragyogott a külön bizottság feje fölött, amely bizottságnak az volt a feladata, hogy a gazdák szeme elé „varázsolja" a földet. És az erre leghivatottabbak mentek ki a határba Leopold Sebesta, az egységes földművesszövetkezet elnöke, a helyi nemzeti bizottság és a földművelési bizottság tagja, Antonín Klumpara, a földművelési bizottság elnöke, Pe

triková, a helyi nemzeti bizottság tagja és a helyi nemzeti bizottság titkára. Egy meg egy az kettő. Ezen nem lehet változtatni semmit. Végül is a gazdák közvetlen a helyszínen rájöttek arra, hogy a nemzeti bizottságnak van igaza és nem nekik. Most már megértették egymást. A Bobrovnik-telep gazdáival befejezték a tárgyalást. Szép pár hektárral csökkent „az elvarázsolt" föld. További hét hektár használatlan és parlagon heverő földet is találtak és már munkába is vette ezt a jeseníki gép- és traktorállomás hernyótalpas traktora. Silókeveréket vetettek belé, hogy ne legyen télen takarmányhiány. Hasonlóképpen találtak további 10 hektár földet, amely a dőlni lipovai fürdő földjeihez tartozik. A feladatot elvégezték, a földet megtalálták. Most a dőlni lipovei nemzeti bizottság tagjai megteremtették a beadási kötelezettség helyes és pontos szétirásának feltételeit és azt, hogy a község földjeiből egy talpalatnyi sem marad megműveletlenül. Miloslav Mezuliánek Lackó Ferenc a mezőgazdaságot választotta — Választanom kellett a folyami hajózás a mezőgazdasági munka között — és én választottam. Lackó Ferenc mondja ezeket. Érdeklődve figyelek rá. Feri magas, barna, széles vállú fiú. Ha mosolyog, arca két felén gödröcskék keletkeznek. — Matróz voltam én, dunai hajós. Két évig jártam a Dunán. Most vagyok 27 éves. Nem mondom, míg hajón éltem, sok szép élményben volt részem. Kék szeme szinte izzani kezd, ahogy tovább beszél. — Jártam Romániában, meg Magyarországon. Közben felhívással fordultak hozzánk, hogy menjünk a határvidékre. És mi eljöttünk, itt vagyunk. Voltam már ifjúsági brigádgyönyörködni. Hallom, hogy festeget is? — Ha érdekli, megmutatom képeimet — mondja büszkén és pár perc múlva festötömböt hoz a hóna alatt. Míg nézegetem a „Pionír", a „Szomszéd lánya" és a „Határmenti csendélet" című képeit, addig ö lelkesen tovább beszél. — Tavaly elküldtem felvételi kérelmemet a Képzőművészeti Főiskolára. Nem vettek fel, mert nem volt elegendő alkotásom. Jövőre újra megpróbálom. Azt hiszem sikerülni fog. Szabad időmben tovább képezem magam. A brigádban képzőművészeti kórt szerveztünk. Hatan jelentkeztek a körbe. Megtanuljuk, hogyan kell villámröplapokat rajzolni, plakátokat festeni. Magam most a szovjet képzőLackó Ferencék szabad idejüket tanulásra használják fel. ban, amikor az Ifjúsági Vasutat építettük. Feri, az egykori matróz most itt a határvidéken bokáig érő selymes fűben ül. — Hogy érzi itt magát a határvidéken? — kérdeztem tőle. — Jól, mert szeretem a paraszti munkát. A munka elvégzése után sem unatkozunk itt. A brigád CSlSZ-szervezstének elnöke vagyok. Olvasunk, tanulunk valamennyien, mert versenyt akarunk szervezni a Fučik-jelvény megszerzésére. Néhány napja kaptuk meg a hiányzó könyveket Bratislavából. — Látom, hogy az olvasás mellett még a szép festői tájban is szeret művészetről kiadott tájékoztatót tanulmányozom. A jövő héten Cheb városban előadást fogok tartani a izovjet képzőművészetről. Dudál a traktor, vége az ebédszünetnek. Elbúcsúzom a képzőművészeti kör „tanárától". Alig teszek néhány lépést, még utánam szól: — Üdvözlöm Bratislavát és gyönyörű folyóját, a Dunát. Fejbiccentéssel adom tudomására, hogy átadom üzenetét. Azután sietek az állomásra, hogy mielőbb elmondhassam Bratislava népének: jól érzik magukat a fiúk a határvidékén és derekasan helytállnak a munkában is. Lévai Erzsébet Pártunk jelentékeny segítsége iskolaügyünknek Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága 1955. júniusában határozatot hozott az általános iskolák további fejlesztéséről. Ez a párt újabb, jelentékeny segítségét jelenti, amely az iskolaügy fejlesztésének, az ifjúság nevelésének biztosítására irányul, összhangban gazdasági és kulturális szükségleteinkkel. A pártnak ez a határozata nagy támogatást nyújt minden nevelőnek munkájában. Feltárja az ifjúság nevelésének legégetőbb kérdéseit, választ ad a nem eléggé világos kérdésekre és ezzel újra bizonyságot nyújt . arról, hogy pártunk nemcsak figyelemmel kíséri dolgozó népünk életét, hanem egyben meggondoltan oldja meg a felmerülő kérdéseket is, megmutatja az előre vezető utat. Az egységes iskola — a népnevelés alapvető eszköze A párthatározat abból a tényből indul ki, hogy általános iskolánk a népi demokratikus rendszer eszköze, nem pedig a burzsoázia osztályuralmának eszköze, amint ez a múltban volt. Iskolarendszerünk egyik legnagyobb előnye, teljes demokratizmusa: 14 éves koráig minden gyermek, tekintet nélkül társadalmi származására és nemzetiségére, egységes alapvető általános képzésben részesül. Emellett minden fiatal előtt lehetőség nyílik arra. hogy elmélyítse általános ismereteit vagy szaktudását a 11 éves iskolákon és a szakiskolákon, valamint a főiskolákon, szükség esetén esti iskolák és távtanulás formájában is. Pártunk határozata újra hangsúlyozza az iskola feladatát: magas fokra emelni valamennyi dolgozó kulturális színvonalát. Az 1953. évi iskolatörvény betetőzte és megszilárdította az egységes iskola rendszerét, pontosabbá tette küldetését és alapvető típusként a nyolcéves középiskolát vezette be. A nyolcéves iskolák sűrű hálózata ma minden 6—14 év'.g terjedő korú gyermeknek lehetővé teszi a nyolcéves kötelező iskola keretében mind a nyolc osztály elvégzését. A határozat feladatul tűzi ki valamennyi iskolai dolgozó elé, hogy tegyék lehetővé az iskolában elmaradt gyermekek számára még 14. életévük betöltése után is a 8. évfolyam elvégzését. Habár a nyolcéves iskola ifjúságunk jelentős része számára még sokáig az egyedüli általánosan képző iskola marad, a CSKP KB jelenlegi határozata már most rámutat ifjúságunk jövőbeli műveltsége további fokozásának nagy távlataira. 1960-ig a tizenegyéves iskolákban a 9—11-osztályokban, eltekintve az esti tanfolyamoktól, 96 ezerre kell növekednie a tanulók számának. Ez az első komoly lépést jelenti az általános teljes középiskolai műveltség elnyerése felé, amely a 11 éves iskolák hálózatának folytatólagos kiszélesítésével valósul meg. Az Iskolaügy! Minisztérium a 11 éves iskolák azon végzettjei számára, akik nem mennek főiskolára tanulni, már a jövő évtől kezdve folyamatosan szaktanlolyamokat rendez, amelyeken gyakorlati foglalkozásokra szerezhetnek közép vagy felsőbb szakképzettséget. A párthatározat foglalkozik a tanulók szociális összetételének kérdésével is a 11 éves iskolákon és a főiskolákon. Habár a burzsoá köztársaságbeli állapotokhoz viszonyítva ezeken az iskolákon sokszorosan megnőtt a munkások és dolgozó parasztok gyermekeinek százaléka, nem lehetünk elégedettek a tanulók szociális összetételével, különösen arra való tekintettel, hogy az utóbbi években e téren nem mutatkozik javulás. A határozat felhívja az iskolai és pártszervek figyelmét, hogy nagyobb igyekezetet fejtsenek ki a munkás- és parasztcsaládok tehetséges gyermekeinek további tanulmányokra való rávételében. Ez elsősorban a szülők meggyőzését jelenti arról, hogy helyes és szükséges tovább tanultatni gyermekeiket A tanítóknak valamennyi gyermekhez való figyelmes kapcsolatuk mellett növelniük kell gondoskodásukat éppen azon gyermekekről, akik szüleiktől nem kaphatnak tanulásukban olyan segítséget, mint az értelmiségi családok gyermekei. Arról van szó, hogy további tanulmányokra oly számú munkás- és parasztgyermeket kell megnyerni, hogy ez összhangban álljon munkásosztályunk és dolgozó parasztságunk társadalmunkban betöltött szerepével. Mély ts tartós ismeretekért A Központi Bizottság elégedetlenségét fejezte ki azzal, hogy iskolánk mindeddig nem fegyverzi fel ifjúságunkat elégséges mértékben ismeretekkel és a mai életben szükséges tudással. Társadalmunk szükségleteinek teljes mértékben megfelel az általános iskola alapvető küldetése és rendszere. Komoly hiányok vannak azonban az iskola működésének tartalmában, módszereiben és munkaformáiban. E hiányokról az utóbbi időben sok vita folyt közéletünkben, különösen a szülők körében. A Központi Bizottság határozata most világos választ ad minden megoldatlan és homályos kérdésre, amelyek összefüggnek a tantervvel és a tankönyvekkel. A tanterv és a tankönyvek alapvető hiánya az anyag túlságos terjedelme, nehézsége és néha helytelen összeállítása is. Nem véletlen, hogy újra nagy számban találkozhatunk úgynevezett házi tanítókkal, akik helyettesítik a tanítót ott, ahol a szülő nem tud segíteni. A Központi Bizottság határozatából kifolyólag iskoláink alapvető tananyagát úgy kell kiválasztani, összeállítani és átvenni, hogy a tanulók tartósan és mélyrehatóan elsajátíthassák és ennek alapján kialakuljon bennük a tudományos világszemlélet, s megtanulják a tudományos ismeretek gyakorlatban való alkalmazását. A tanítás minőségét nem mérhetjük az átvett anyag mennyiségével, hanem azzal, hogy vajon a tanulók tartósan sajátították-e el az ismereteket. Az Iskolaügyi Minisztérium feladata ezért az, hogy 1960-ig megvalósítsa az általánosan képző iskola munkája tartalmának és módszereinek alapvető javításait. Az Iskolaügyi Minisztérium új tantervet dolgoz ki és gondoskodik arról, hogy ennek alapján az iskolák 1960ig megkapják az alapvető tantárgyak időtálló tankönyveit, amelyeket a legtapasztaltabb tanítók és a legjobb tudományos dolgozók kollektívái fognak kidolgozni. Az Iskolaügyi Minisztérium azonban már a következő iskolaévben alapvető irányelveket ad ki az oktatással kapcsolatban. Minden tantárgyhoz kiadott módszertani utasítások segítségével a tanítók figyelmét az alapvető tananyagra, a politechnikai nevelés fejlesztésére fogja irányítani és javasolni fogja a másodrendű jelentőségű tananyag mellőzését. Az eddigi tankönyvek és tantervek, valamint az újonnan készülők változtatásainál a minisztériumiak elsősorban is főleg az anyanyelv és a matematika tankönyveire kell figyelmét összpontosítania, mert itt vannak a legnagyobb hiányok. Azon igyekezet mellett, hogy a tanulók tökéletesen elsajátítsák e tantárgyak elméleti ismereteit, elhanyagolták a gyakorlati kérdések tanulását: a nyolcéves iskolák végzettjei gyakran nem ismerik tökéletesen anyanyelvük helyesírását és a matematikai ismereteket nem tudják gyakorlatilag alkalmazni. A tanulók mélyreható és jó ismeretei fejlesztésére fordított igyekezet során harcolni keli a diákok bukása ellen. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy csökkenteni kell a tanulókkal szemben támasztott követelményeket. A tanítónak olyan mesteri pedagógiai tudást kell elsajátítania, hogy minden tanulóját megtanítsa az