Uj Szó, 1955. május (8. évfolyam, 103-130. szám)

1955-05-08 / 110. szám, vasárnap

Wtmm msMm Prága egyre szebb lesz „... és még szebb lesz, ha maguk már nem lesznek itt." így válaszolt Július Fučík a hitlerista gestapó-hóhémak, miközben pillantását Prágára vetette. Abban az időben Prága szépsége a náci megszállók iránt megnvilvánuló néma gyűlöletéjen, elsötétített utcáikban, a forradalom fel-felvillanó szikráiban, a cseh hazafiak becsületes harcában lappangott, és fényét, a szabadság fényét a kommunisták mutatták meg, amikor kelet felé, a Szovjetunió felé tekintettek. „Még szebb lesz!" Hányszor gondoltam Július Fučík e látnók! szavaira, attól a pillanattól kezdve, hogy először olvastam őket az „Üzenet az élőknek" megmentett kéziratának lapjain- Ezekre a szavakra gondoltam az első napokban, miután visszatértem a koncentrációs táborból, azokban a napokban, amikor a város testén még nyílt sebek tátongtak — az amerikai és a náci bombák, a Irta : Gusta Fučíková májusi harcok emlékei. De a szovjet hadsereg megmentette Prágát attól a sorstól, amely Varsót érte. megmentette a nácik barbár pusztításától, amelynek ezerszámra estek áldozatul szép és virágzó városok a Szovjetunióban és más országokban. 1945 óta Prága sebei már begyógyultak. A város népi demokratikus köztársaságunk elevenen lüktető szíve. Gyakran elnézem a Malá Strana és az Óváros háztetőit, az újonnan épülő házakat és egész városnegyedeket, a gyárak pipázó kéményeit. A múlt minden szépségét féltő gonddal őrizzük, olyan kegyeletes gondoskodással. amilyet a kapitalista múlt soha nem ismert. Eltűnnek a barakk-városok penészlepte falai, a múlt minden szemete. Üj életre keltjük Prága szépségét, letakarítjuk róla a burzsoá múlt szennyét. A füstölgő gyárkémények pedig a hasznos munka hirdetői. Ebből a munkából sarjad új életUnk, amely nem ismeri többé a nyomort, a munkanélküliséget. Igen, Prága szép város. Nemcsak ajért, mert nincs benne többé náei. De fóleg azért, mert új életUnk fővárosa. A Várban elnökünk székel. Prágában U1 össze kommunista pártunk szíve—a Központi Bizottság- Egész Prága a mi népünké. A gyári munkások, ha összegyűlnek a Vencel téren, nem tartanak már attól, hogy hívatlan csiirhekéftt gumibottal kergetik szét őket. Igen, Prága egyre szépül. Cj életre kél a múlt köbeálmodott szépsége, paloták és bástyatornyok, amelyeket megbecsüHink, de még náluk is jobban szeretjük azt az eleven, lüktető jelent, amelyet a magunk kezével teremtünk. És szeretjUk az embereket, akik új szépségekkel gazdagítják Prágát és akik maguk új, szocialista emberekké váltak. Csehszlovákia felszabadulásának 10. évfordulójára Irta : Emil Zátopek KÉT MÁJUS Irta: Josef Topol Eletem tizedik májusa volt. Ügy jött, mint a május szokott beköszönteni életünkben. Mégis, ez a május sokkal többet jelentett, mint minden május azelőtt életünkben. Az én életemben is. Egész gyermekségemre ráborult a háború árnyéka. Mily gyakran kellett suttogva beszélnünk, mennyi fényt kellett eloltanunk és eltakarnunk, mennyi örömünk fonnyadt el csirájában. Köhögös nagyapám még idejében ha,gyott itt bennünket, nem érte meg a fekete napokat. így éltünk és vártunk. A széles nagyvilág akkor még csupa titok volt számomra. Honnét jönne hozzánk a szabadság. A németek, akik megszállták falunk egyik felét pöffeszkedve jártak házunk körül. De aztán valami megváltozott. Mint amikor a könyörtelen éjszaka végén az első fénysugár felderíti az eget. Sztálingrád. Sok ember akkoriban hallotta először ezt a nevet. Ez a szó megtörte és enyhítette az elmúlt esztendők fojtogató légkörét. Az emberek ott ültek a rádiónál és régi térképeken türelmetlenül követték a szovjet csapatok győztes előnyomulását. 1915 tavaszán szinte fájó volt már a hosszú évek óta tartó várakozás. Az emberek helyüket nem találták a türelmetlenségtől. Virágba borult már az orgona. A felszántott föld ingerlően friss szagot árasztott. Az igazságtalanság még jobban fájt, szánk íze még keserűbb volt, mint azelőtt. Elég volt már a hallgatásból! Akkor szólalt meg Prága. Remegés hullámzott végig az országon. Évek hosszú, aggodalmas csendje után végre kitört a vihar. A férfiak tudták: miénk leszel, drága szabadság, ha nem várunk rád ölbetett kézzel. Az asszonyok megértették: szabadok leszünk, szabad lesz az országunk, ha követjük a férfiak példáját. A harc nem volt könnyű. De amikor már úgy látszott, hogy a farkas felülkerekedik a pásztoron, azok, akik harsogva hallatták szavukat Sztálingrádnál, Prága alá értek! 1955-öt írunk. Beköszöntött életenj huszadik májusa. Boldog vagyok, hogy tíz esztendő múltán ifjúságom küszöbén, megköszönhetem a szabadságot azoknak, akik egykor meghallották hazám kétségbeesett segélyt kérő szavát. / Tíz boldog esztendő múlt el Prága fölött Irta : M. Macháček A

prágai dolgozók évről évre számot vetettek az elért eredményekkel és évről évre büszkén tekintettek vissza munkájukra. Az első esztendőben, 1945-ben szabadon fellélegzettek, hogy elcsitult a harci zaj a barikádok körűt, boldogan, mosolyogva, gondtalanul daloltak és hallgatták, milyen vidáman harmonikáznak a szovjet katonák, akik meghozták Prágának a szabadságot. Majd évről-évre szebbnél szebb eredményekről számolhattak be. Ma immár tizedszer. A tavasz virágai is. mintha azért késtek volna, azért rejtőztek volna ifiosszú ideig bimbóban, hogy az ünnep napjára bontsák ki szirmaikat. Látogassunk el a Prága VII. kerületében lévő Július Fučík kultúrparkba. Ott, ahol ma szökőkutak vízsugarát festik tarkára esténként színes reflektorok, mintha meseország csodavirágait sugároznák be, még 1948-ban fából rótt korhadt és roskatag kapu állott, amelyet az 1890-es jubileumi kiállítás alkalmából emeltek. A kapu mögött rozoga raktárakban mindenféle lim-lomot tároltak. Mindennek már nyoma sincs. A nagy szökőkúttól kisebb szökőkutak szegélyezte, szobrokkal díszített úton haladunk a kongresszusi palota felé: ebben az épületben vannak Prága legnagyobb termei, ahol esztrádokat, bálokat, karneválokat, hangversenyeket és divatbemutatókat rendeznek. A park többi részében találjuk az esztrád-színpadot, szabadtéri mozit, lunaparkot, ejtőernyőugrő-tornyot, könyvtárat és olvasótermet, sakkozó-otthont, röplabda-pályát, asztalitenisz-csarnokot, gyerekjátszóteret, bábszlnpaddal, előadótermet és kiállítási csarnokokat. A látogató valóban megtalál itt mindent, amire csak kedve támad. És lépten-nyomon kínálják a frissítőket, ételt-italt, ami csak szemnek-szájnak ingere. Pedig ez még csak a kezdet. Mi minden lesz itt további tíz esztendő múlva, ha majd a park átnyúlik a Trójai katlanba, egyesül az állatkerttel és hosszan kibővül a Moldva partján. Podbabáig úttörővasút közlekedik majd, a Moldva tükrén vitorláscsónakok siklanak, a Stromovka-fasorának csendjében egésznapos pihenőotthonokban gyűjtenek majd erőt a munkások. De hogy mindezt a sok szépet, ezt az évről évre gyarapodó gyönyörűséget megteremthessük, ahhoz béke kell. És ezért, e szépségért, életünk gazdaságáért megvédjük a békét. FELSZABADULÁSUNK idei 10. évfordulója valóban országépitésünk nagy művének örvendetes seregszemléje. Elég, ha szemügyre veszszük, mennyivel gyarapodott gyáraink termelése, mennyivel hozzáférhetőbbé tettük a közszükségleti cikkeket nemzeteink legszélesebb rétegeinek és akkor könnyen megértjük, miért tapasztalható életünk minden szakaszán történelmünkben példátlan fellendülés. Az idei évfordulón testnevelésünk is büszkén mutathat rá elért sikereire. Ha sportéletünk mai lehetőségeit összehasonlítjuk azzal, amit a háború előtt nyújtottunk fiatalságunknak, akkor szinte hihetetlen fejlődést állapíthatunk meg. Ma minden korszerű ipari tanulóotthonban van tornaterem, sportfelszerelés, fiatalságunk már iskolás éveitől kezdve résztvehet és versenyezhet az ifjúsági sportjátékokban és ez magyarázza meg, miért múlja felül testnevelésünk mai tömeges fejlődése olyan sokkal az elmúlt esztendőkét. Ugyanez érvényes élsportolóink teljesítményeire is. Azelőtt nagy eseményszámba ment, ha új csúcseredmény született. És mindig néhány esztendeig tartott, amíg felülmúlták a rekordokat. Ma, noha csúcseredményeink valóban magas szinvonalat értek el, évről évre néhány száz dől meg és sportolóink számos európai, sót világcsúccsal dicsekedhetnek. Jómagam 1949. óta 17-szer értem el világcsúcsot. Sportolás közben megállapíthattam azt is, mennyire gondoskodnak nálunk az élsportolókról, akik nemzetközi versenyeken képviselik testnevelésünket. EZÉRT ARRA TÖREKSZEM, hogy minden nemzetközi versenyen kifejezésre juttassam forró szeretetemet testnevelésünk ügye iránt. Ezért örülök az idei év legnagyobb sporteseményének, az I. Országos Spartakiádnak, amely testnevelésünk tömegfejlődésének seregszemléje lesz és egyben megmutatja, mennyivel fokozták teljesítőképességüket élsportolóink. I. Országos Spartakiádunk megmutatja azt, hogy testnevelésünk terén mi minden történt az elmúlt 10 esztendő alatt és egyben alapjául szolgál a jövő esztendők munkájának is, amely bizonyára még nagyszerűbb, még világraszólóbb sikerekre vezet. TIZEDSZER Irta: Ján Otčenášek Tizedszer emlékezünk. Ogy vélem, ha ezer esztendőt élnék, sohase felejteném a döbbenet és az öröm óriási pillanatát, amely könnyeket sajtolt álmatlanságtói lázas szemembe, azokat a pillanatokat, amelyeket mindegyikünk másutt és másként, de • mégis egyazon megrendítő erővel élt át. A történelem sorsfordulatának pillanatai ezek, amikor az emberek a napsütötte új útra lépnek. Ilyen volt ezerkilencszáznegyvenöt május kilencedike Prágában. Azon a napon a reggel könnyed ködben ébredt, a szorongás és az elszánás éjszakája után, amelyben karabélyok ugatása és ágyúk dörgése visszhangzott és emberek haltak meg hős városomban. De ezekben a napokban egyszerre két tavasz ostromolta ősrégi falainkat, Még tegnap és tegnapelőtt lépten-nyomon a halállal, harccal találkoztam, de az élet és az ébredés győzhetetlen ősereje a parkok nyirkos földjéből már kihajtotta a füvet és világitófehér virágfürtökkel díszítette az orgonabokrokat. Az Illatos fehér orgona — ez volt Prágia szabadságának virága. Vele integettek a szabadságukat köszöntő emberek, rajta nyugodott a holtak feje, akik a szabadság virradóján vérükkel fizettek életünkért. Azon a reggelen csendesen, ünnepi méltósággal kelt fel a nap és bearanyozta a sebzett, szenvedő város háztetőit. Riadt csendben, bizonytalan várakozásban, teltek el az első hajnali órák, de akkor még csak kevesen tudtuk, hogy ebben a pillánatban mér dübörögve száguldanak a prágai elővárosokon keresztül a páncélos óriások, tűzzel-vassal törnek utat felénk a hősök hazájának küldöttei, amely felé a szenvedés hosszú éveiben reménykedve fordítottuk tekintetünket, Ezt a pillanatot a feltépett kövezetü Vencel • téren éltem meg, körülöttem kusza össze-viszszaságban villanydrótok hevertek a födön. Az ötnapos harc némaságba dermesztette a széles teret, a dühöngő fasiszták az utolsó napokban még néhány házat döntöttek romba és a por mindent belepett, arcunkra tapadt. Halott tér... Hirtelen a folyó felől érces dübörgés hallatszott, pillanatról pillanatra erősbödött, visz.szaverődött a bérházak falán, hullámként hömpölygött végig a keskeny utcákon és mielőtt magamhoz tértem volna a döbbenettől, égő könnyes szemem a tér alsó végén megpillantotta az első szovjet tankot, rajta a vörös csillagot. Feltartóztathatatlanul száguldott, fölfelé á kövezeten, nyomában a másik, a harmadik .., Mintha csodát látnék. Mi minden száguldott keresztül e néhány perc alatt agyamon! És a tér, az örvendő, lelkes májusi menetek tere e pillanatban halálos dermedtségéből új életre ébredt. Óvóhelyekről, földalatti pincékből, álmatlan, fáradt arcú emberek rajzanak elő, puskás férfiak, asszonyok, gyerekek, öregek és rohannak a drága, szeretett vendég üdvözlésére. Mennyi virág, mennyi mosoly, az öröm menynyi könnye, ki is számlálná meg! Megjöttek! Már itt vannak! Az első porlepte, hőséget és olajszagot árasztó gépóriás megáll a tér közepén, néhány napbarnított szovjet katona ugrik ki belőle és azonnal elvész az ölelő karok között. Csókok, érthető, testvéri, rokoni szavak! És megszólal az elmaradhatatalan harmonika. Prága utcáin felcsendülnek az első szabad dalok. Kinek szorítsam előbb a kezét? Megragadom egy ráncos képű, csillogó szemű, hollószárnybajszú őrmester férfias, becsületes kezét és megszorítom. Férficsókot váltok vele és mosolyogva néhány szót, de hamarosan mások ragadják el tőlem, kézről kézre adva ölelik, csókolják. Szergej Ivanovics Gopinnak hívták- Sohasem felejtem ezt a nevet. És az arcát setn! A felszabadító, a testvér, az ember arcátMindegyikünknek megvan a maga Szergej Ivanovics Gopinja, mindegyikünk lelkében él az a pillanat, amikor kezet szorított az első szovjet katonával. Hányféle kézszorítás van az életben! Fájdalmas, örvendező, baráti, gyakran langyos, gyakran fölösleges. De ezek szívből JQVÖ kézszorítások voltak, amelyekkel köszönetet mondtunk és ígéretet tettünk. Egyszerű kézszorítás — köszönet az élttért, a szabadságért, az arcukon sugárzó napfényért, szépséges városunkért, — mindenért És ígéret — az örök barátság és szeretet ígérete. Tizedszer emlékezünk rá ... Tizedszer küldjük virágba borult városunkból üdvözletünket az egyszerű és mégis oly nemes hősöknek, a határtalanul nagy keleti országnak, felszabadítónknak, védelmezőnknek, szeretett testvéreinknek. dtesMi Egy ország történetében 10 esztendő igen rövid idő A múltban egymás után teltek el az évtizedek, emberek születtek és öregedtek meg., de csak kevés szép emléket melengettek szívükben az elmúlt évtizedekről. Népi demokratikus államrendünk fennállásának 10 esztendeje azonban törtenelmünkben sorsfordulót jelent és évszázadok múlva is emlékezni fognak rá a jövő nemzedékek. Hisz a múlt évtized nagyszerű eredményekben, óriási társadalmi átalakulásokban gazdag. Ügy vélem, mi ezt yiem is látjuk még eléggé. Nem akarok azokról a változásokról beszélni, amelyek láthatóan tükröződnek hazánk képén: az ezernyi új gyárról, vízierőmű-telepékről, kórházakról, iskolákról és kultúrházakról, lakótelepekről, amelyekkel köztársaságunk minden részében találkozunk. A tőkés rend egy évszázad alatt nem építette volna fel mindazt, amit szabad népünk tíz esztendő alatt alkotott. És ezekben az ünnepi pillanatokban róla akarok beszélni, hős dolgozó népünkről. Munkájának és életének gazdag tíz esztendejéről. A' magam tapasztalataiból emlékszem az Osztrák-Magyar Monarchia és a Masaryk-féle. köztársaság éveire, azokra az időkre, amelyek visszatérésére oly vágyva vágynak az egykoyi piócák, a nagybirtokos és gyáros urak. Az író hivatása megköveteli, hogy állandó kapcsolatban álljon az élettel, a néppel és én igyekszem fenntarírta: Vašek Káňa, államdijas • tani ezt az állandó kapcsolatotSzép hazánk minden részében vannak ismerőseim, munkások, parasztok, értelmiségiek, akikkel gyakrar találkozom. Ellátogatok a gyárakba és a falvakba, és a magam szemével figyelem, hogyan változnak az emberek. Tanúja vagyok annak, hogyan küzdenek a bennük rejlő hibákkal, amelyek végeredményben minden további .nehézségnek és fogyatékosságnak a forrásai. Nem sorolhatom fel elv

7 társaim és barátaim százait, akik a valóságban tíz esztendővei ezelőtt kezdtek élni. azon a navon, amikor a dicső szovjet hadsereg felszabadított bennünket és akik munkájuk mellett és munkájukkal együtt nőttek, fejlődtek. Olyan emberek ezek mind, akiket a kapitalista múlt a nyomor jegyével bélyegzett meg. Előttük csak a felszabadulás napja nyitotta meg az igazi, boldog élet reményeket ébresztő kapuját. Fiatal, magyar fiúkra és lányokra emlékszem, akiket közelről ismertem meg a prágai gyárakban, ahová ipart tanulni jöttek Szlovákiából és ahol tulajdonképpen azt is megtanulták, hogyan kell élni. Ismerek fiúkat, akik 'gyermekkoruktól kúlákoknál szolgáltak mint liba- vagy tehénpásztorok, bőven kivették részüket nemcsak a robotból, hanem a verésből és az éhezésből is. Ma már mindahány szakmát végez, sőt olyanok is akadnak köztük, akik főiskolákon folytatják tanulmányaikat. Sokan hazatértek és a szlovákiai gyárakban dolgoznak. Űj gyárakban, új emberek ... Ha ez alatt a gyümölcsöző tíz esztendő alatt csak annyit értünk volna el, hogy visszaadtuk az embereknek emberi méltóságukat, hogy visszaadtuk a munkának becsületét és áldását és ezzel a munkával biz. tosítottuk a magunk szerencséjét és gyermekeink jövőjét, akkor már ez is elég volna ahhoz, hogy ma büszként ünnepeljük meg új életünk évfordulóját. Történelmünk nem ismert még ily nagyzérü korszakot és ezt az évtizedet csak a jövendő értékeli majd kellően, örülünk és büszkék vagyunk arra is, hogy alapjáig leromboltuk azt a mesterséges válaszfalat, amelyet a tőkések emeltek nemzeteink kőié. Hogy ma a magyar dolgozó ember ott áll a c.-teh és a szh.rák dolgozók mellett, hogy egy akarat, egy hazafias mkisuih i üti őket e s mindnyájan boldogan vesznek részt közös hazánk építésében. Ez a föld mindnyájunk drága otthona, amely szépségben gyarapodott és a jövőben még dúsabban gyarapodik, mindnyá junk örömére és boldogságára. Olyan tények esek, amelyek megérdemlik, hogy megünnepeljük. Megérdemli az ünneplést az a testvéri egység, amely egybeköt bennünket, amelyet mindnyájan szeretve óvunk és amelyért, ha kell, fegyverrel a kezünkben harcolni fogunk. 7