Uj Szó, 1955. május (8. évfolyam, 103-130. szám)

1955-05-06 / 108. szám, péntek

A ssilicei fennsíkon — a „Vörös Zászló" EFSZ-ben Ragyogó napsütésben indulunk a szilicei hágónak. Az út Borzovától mintegy hat kilométer a kanyargó szerpentinen. Óvatosan haladunk s elmerülünk a táj szépségében. A község még a tatárjárás idején keletkezett. A szájhagyomány szerint az akkori időkben több száz rr.étcres magasságban, a hegyek között kerestek menedéket az embeiek a tatár hordák üldözése eiől. Kezdetben csupán hét család telepedett meg itt. Ma a község tobb mint ezer lelket számlál. Ezeiött pár évtizeddel nem sok hálával emlékeztek meg az itt lakók az elóSökről, amiért ezen a helyen alapítottak községet. Ez érthető is volt a késő utódok részéről, hiszén a legközelebbi várostól, Rozsnyótó: mintegy 20 kilométerre fekvő község el volt zárva a világtól. Nem volt útjuk, még kevésbé közlekedési eszközük. Ha valaki megbetegedett a faluban, ki volt szolgáltatva a falusi javasasszonyok kuruzslásának, s ha azok nem tudtak segíteni, meg is halhatott, amíg orvosi kezelésben részesülhetett. így éltek az emberek itt még az első köztársaság idején is. A kapitalista rendszer nem sokat törődött azzal, hogy a hegyek között megbúvó kis falucskán segítsen. Akik munkába jártak, azoknak 20 kilométert kellett megtenniük gyalogosan, hogy a legközelebbi vasútállomásra eljussanak. Tíz éve csak, hogy hazánk a dolgozók állama lett s azóta Szilice is teljesen más jelleget öltött. Van rendes útja, naponta van postajárat és autóbusz jár a községbe. A villanyt is bevezették s a község dolgozóit napi munkájuk után filmelőadásokkal szórakoztatja a helybeli mozi. A községbe egyelőre hetenként kétszer jár orvos. De már épül az egészségház s nemisokára lesz állandó orvosuk is. Lassan eltűnnek a szalmafedeles viskók, a helyüket ízléses, modern lakóházak foglalják el. Ezt a nagy fejlődést annak köszönhetik a sziliceiek, hogy a község kis- és középparasztjai má; !919 ben a szövetkezeti gazdálkodás útjára léptek. Kezdetben mini. gépszövetkezet, később évről évre egy típussal feljebb. Ma már jól menü, harruadik típusú szövetkezetük van. ahol a szilicei parasztok mcgta'álták boldogulásukat. A rnult évíien 19 koronát értek el munkaegységenként. Azonkívül 4 kg gabcnát és 3 kg takarmányt os/tottak ki minden munkaegységre. Meg kell hagyni, hogy törekvő nép a szilicei. Nem ülnek ölbetett kezekkel, ha munkáról van ,szó. Igyekezet ükről és jó munkámkiól beszél minden a szövetkezetben. Egészséres és szép sertésállományuk is. Labanc László, Szabados István, özv. Szabados Imréné és a 72 éves Szabó László gondos kezemunkáját dicséri. Becsületes munka uton gazdag jutalom — tartja a közmondás. A 72 éves Szabó László a múlt évben 900 munkaegyseget dolgozott le. Ezért 17 370 korona készpénzt, 36 mázsa terményt és "27 mázsa takarmány féleséget kapott. Bizony a múltban ezt egy T/. éves embér nem érte volna el okkor sem, ha m\'>szakac a munkában. <, — Reméljük — mondják a sertésgondozók —, hogy ebben az évben még nagyobb lesz a jövedelmünk, mert új módszereket vezettünk be a sertéstenyésztésben. — Bevezették Surikov és Ljuskova módszerét, s így természetesen nagyobb hasznosságra számítanak, ami növeli majd a pótjutalmat is. Szarvasmarhatenyésztésük is egyike a legmintaszerűbbeknek a járásban. Öröm végigmenni a modern istállókban. Elismeréssel kell megemlékeznünk a szarvasmarhák tisztántartásáról. A gondos és odaadó munka megmutatkozik az állatállomány növekedésén is. A múlt évben 100 tehéntől 105 borjút neveltek fel. Ezt az eredményt mesterséges megtermékenyítés bevezetésével érték el. Ebben az évben bevezetik Malinyina módszerét is. A tagok azt tartják, hogy minden lehetőséget ki kell használni az állatok hasznossága fokozása érdekében. Állattenyésztésük fő ága a juhtenyésztés. Ehhez biztos alapot nyújtanak a nagykiterjedésű legelők. Jelenleg 1410 birkájuk van. Juhállományukat azonban lóval többre akarják emelni. A múlt évben gyapjúból 162 000 korona bevételük volt. Mintegy 9 hektárnyi gyümölcsösük is van, amely szintén szép jövedelmi forrást jelent a szövetkezetnek. A beadás teljesítésében i

s példaadók a járásban. Ez évi sertéshúsbeadási tervüket már 90 százalékra teljesítették. Első negyedévi marhahúsbeszolgáltatásukat szintén teljesítették. Évi tejbeadásukat pedig több mint 50 százalékra teljesítették. Hazánk felszabadítása 10. évfordulójának tiszteletére 70 mázsa sertéshús terven felüli beadását vállalták. Azonkívül egy-egy tehén tejhozamát 1600 literről 1900 literre emelik. Ezt napi háromszori etetéssel, háromszori fejéssel és Malinyina módszerének bevezetésével biztosítják. Két mezei csoportot állítottak fel. A csoportokon belül csapatokat alakítottak. Ezenkívül van egy állattenyésztési és egy építkezési csoportjuk is. A csoportokat az alapszabályzat szerint ellátták a szükséged leltárral. Mindegyik csoport a részére kijelölt dűlőkben fog dolgozni. A munkák jó minőségű és időbeni elvégzése érdekében megszervezték a szocialista munkaversenyt, melyet a helyi pártszervezet valamennyi tagja a legmesszebbmenően támogat. A sziliciek törekvése nem lesz hiábavaló. Erről mindenki meg lehet győződve. Minden igyekezetüket a hazánk felvirágoztatásáért és a világbéke megszilárdításáért folytatott harcnak szentelik. Kaszonyi István. A PRÁGAI FELKELÉS 1945. május 5—9. irta: VÁCLAV VACEK A tizedik évfordulón még határozottabban rajzolódik ki előttünk a prágai nép forradalmi megmozdulásának történelmi jelentősége. 1945. májusának napjai örök időkre bevonultak Prága s az egész cseh nemzet történetébe és jelentőségük hazánk határain kívül is elismert, mert hozzájárultak a második világháború győztes befejezéséhez, a fasizmus vereségéhez, véget vetettek a hitlerista megszállás rendszerének, a prágai Gestapo uralmának és kiűzték fővárosunkból a bitorlókat. A prágai felkelés a külvárosokból indult ki. A házakon vörös és csehszlovák zászlók jelentek meg. A téšnovi szakszervezeti székházból szovjet és csehszlovák zászlőcskákat dobáltak a nép közé, az emberek lelkendezve magasra emelték a lobogókat és kisereglettek az utcákra. Prága népének lelkesedése és elszántsága, hogy véget vessen a közel hét esztendeje dühöngő náci zsarnokságnak, oly nagy volt, hogy a forradalmárok puszta kézzel rohanták meg a német katonai gépkocsikat, lefegyverezték a német katonakat és így szerezték meg a város védelméhez szükséges fegyvereket. A németeket kezdetben meglepte a nép fellépése, sokhelyütt sikerült őket lefegyverezni, de nem egyszer vér folyt mindkét részről. A prágai lakossáq széles tömegei azonban meg voltak győződve arról, hogy közeledik a háború vége és Prága népének is szembe kell szállnia a megszállókkal. A nemzetközi viszonyok, különösen a harctéri helyzet kedvező volt a prágai felkelés számára. Május 6-án és 7-én szovjet hadsereg már bekerítette volt a német csapatokat, a prágaiakat viszont gyűrűbe fogta a német hadsereg, amely ágyúkat és páncélkocsikat vonultatott fel a városkörnyéki dombokra és el volt szánva rá, hogy a föld színével teszi egyenlővé Prágát és kiirtja lakosságát. Prága népe elszántan állta az egyenetlen harcot. Május 5-én a déli órákban a prágai rádió segítséget kért. Akkorra a németek már fölocsúdtak első meglepetésükből és mindenáron el akarták foglalni a rádióállomást, mivel a prágai leadó a korareggeli óráktól kezdve Smetana Eladott mennyasszonyának „Miért is ne örvendeznénk" kezdetű dalát sugározta, ezzel lelkesítve harcra á prágai dolgozókat. A prágai német helyőrség 30 ezer korszerűen felszerelt katonából állott. Ezt a sereget Prága különböző_részein helyezték el; a legerősebb osztag a Párizsi utcán, a jogi fakultás épületében tanyázott. De ez a német sereg nem egyesülthetett, mivel Prága védői a május 5-éről 6-ára virradó éjszaka 1583 barikádot építettek, javarészt feltépett utcaburkolatból. A barikádok között volt 3 méter magas is. A német csapatokat így elszigetelték egymástól és amikor a prágai felkelők elfoglalták a főpostát, a németek elvesztették egymással a kapcsolatokat. Négy nap, négy éjszaka tartott az egyenetlen küzdelem, a fegyvertelen prágai lakosok harca az állig felfegyverzett fasiszta seregek ellen. A legelkeseredettebb harcok színhelye az óvárosi Városháza volt, amely kigyulladt és leégett, de a föld alatt 20 méter mélyen, XI. és XII. századbeli pincékben elhelyezett forradalmi rádióállomás nem némult el és szüntelenül segítséget kért a szovjet hadseregtől. Sztálin elvtárs már má.ius 5-én hajnalban meghallotta ezt a setgélykérő szót és parancsot adott Konyev és Rybalko marsallnak, hogy siessenek Prága segítségére. Május 9-én virradatkor a szovjet hadsereg elérte Prága határát és megszabadította fővárosunkat a német fasiszták rémuralmától, meghozta a cseh nemzetnek a szabadságot, a boldogságot és a békét. Sohasem felejtjük el mindazt, amit a szovjet hadsereg és a szovjet nép tett értünk, Csehszlovákia népéért. Tŕeboň vidéke a halászok paradicsoma. Csehországban aligha akad ember, aki legalább is hallomásból ne ismerné a halastavak e jcUegzetes táját,' amely több ezer hektárnyi területen nyújtózik végig. Emberemlékezet óta a karácsonyi terített asztal díspe köztársaságunkban a treboňi ponty volt. Sajnos, a ponty természeténél fogva szótlan állat és így hiába tett szert világhírre, nem tudja elmondani szülötavának krónikáját. Tulajdonképpen kettős krónika lenne az elbeszélésből: az egyik a főnemes Schwarzenbergek, meg a velük egy követ fújó gyárosok és bankárok uraságának históriája, a másik pedig a népuralom krónikája, amelynek első oldalán a keltezés 1945. május 9-e, az a nap, amelyen a hős szovjet hadsereg felszabadította hazánkat. A ponty hallgat, nem marad tehát más hátra, minthogy mi lapozzuk végig a két krónikát, és összehasonlítsuk az egyes feljegyzéseket. Bizony érdemes elgondolkodni a két korszak óriási különbsége között. Ha aztán szemügyre vesszük az évkönyvek lapjait, egy pillanatra sem marad kétségünk afelől, melyik korszaknak látta nagyobb hasznát dolgozó népünk. Az első korszák — a: éhezés, a nyomor és a megaláztatások ideje — tíz évvel ezelőtt véget ért. Az azóta eltelt évtized egyre jobban kibontakoztatta a szabad alkotó munkát, egyre gyarapította a vidék és a nép békési életét, jólétét. Lapozzunk tehát visszafelé a krónikában, a München előtti köztársaság megalakulásának idejéig és vegyük szemügyre a vidék legfontosabb személyiségét — Schwarzenberg grófot, a Habsburg-birodalom egykori zászlósurát. Személyiségében a legfontosabb a birtoka volt, az szabta meg jellemét, érzelmeit és gondolkodását. Az első földreform előtt 210 ezer hektár földet mondhatott magáénak, de utána is maradt neki akkora birtoka, hogy nem kellett tartania a nélkülözéstől: maradt vagy 150 ezer hektárja. No meg mindaz, ami ezen a földön állt, sörgyárak, szeszgyárak, szíkvizgyárak, fürésztelepek és téglagyárak, komlóföldek, majorok és gazdaságok, kastélyok és lakóházak, no meg természete^^^ sen a hírhedt Schwarzenbergféle tógazdaság. ' A treboňi gondosan őrzött Schwarzenberg-levéltár nemcsak ennek a nép áltál milliószor megátkozott családnak a történetét tárja elénk. A régi iratok tanúskodnak és vádolnak. Mennyi nyomorúságról, szenvedésről, elvetemedett durva és embertelen cselekedetről számolnak be a gótbetűs pergamenek és az újabbkori, géppel írott feljegyzések! Tálán megkérdeznénk Cečká nét, a mazelovi szövetkezet tagját, aki évente egy kocától 22 malacct nevel fel, nem cserélné-e el mai életét, a Schwarzenberg uradalom „paradicsomával", ahol etetőknek, juhászoknak havonta 135 koronát, ökörhajcsároknak és szólgaláélei krónika roMiRaja írta: Miloslav Mezuliáni nyoknak 115 koronát fizettek? Cečkáné biztosan kinevetne bennünket, hisz 1954-ben munkájáért 22 260 koronát kapott készpénzben, ezenfelül 2100 kg rozsot, 1800 kg búzát, 1400 kg zabot, 4200 kg burgonyát, 280 kg káposztát, 28 kg borsót, 20 kg mákot, 1400 kg szénát és 2800 kg szalmát. És bizony čečkánénak igaza volna, mert ki is sírná vissza a

/mai jólétben az egykori nyomorúságot, munkanélküliséget. De most egészítsük ki a Schumrzenbergék krónikáját a tuštei községi krónikával. Egy néhánybejegyzés szűkszavúan megállapítja, hogy 45 adóalanynak. akik összesen 90 ezer koronával tartoztak, a végrehajtók minden ingó vagyonát lefoglalták, még az .utolsó tehenét vagy kecskéjét is elkötötték az istállóból. Persze, ezeknek a szerencsétlen ,,adóalanyoknak" nem maradt más választásuk, minthogy kezükbe vegyék a koldusbotot és csatlakozzanak a munkanélküliek seregéhez, akiknek szétma a községben hivatalos adatok szerint e'erte az ötvenet, és akiknek már tízkoronás kol dussegély se jutott. Nehéz volt a szegények, az öregek élete. És meghallgatásra sehol se találtak. De igazságtalanok lennénk, ha azt állítanánk, hogy nem támogatták őket. A treboňi Schwarzenbergnradalom intézösége például határtalan nagylelkűségében karácsony estéjére 60 liter tejet ajándékozott a szegényeknek, amiből 250 adag kávét kellett elővarázsolni, no meg a kiválasztottak egy szelet fonottkalácsot is kaptak. Hasonló nagylelkűséget tanúsított a járási hivatal is. 1933-ban például társadalmi gondoskodás céljaira 107 560 koronát szántak. Mi ehhez képest az az 1 600 000 korona, amit manapság a treboňi járásban havonta fizet ki az áüam járadék címén olyan embereknek is, • akiktől a München előtti köztársaság megtagadta a járadék jogát. A legkeservesebb akkor volt a szegényember sora, ha megbetegedett. A treboňi szegények kórházában 6 ápolt tengődött, közülük az utolsó, Marije Papáčková 1937-ben hunyt el, s abban az évben szüntették meg ezt a „népjóléti" intézményt, mert fenntartására nem volt pénz, ajándékok se érkeztek. Ha ma a gyerekeknek beszélnek erről a furcsa kórházról, el se bírják képzelni, liogy mi lehetett az. Nem is csoda, hisz 1954-ben a treboňi járásban 3 292 300 koronát fordítottak a dolgozók gyógyítására és egészségügyi kiadásokra. Ugyanígy összehasonlíthatnánk az iskolaügy, az iskolai egészségügy, az üdültetések, fürdői kezelések. stb. adatait a múlt képével. De nem érdemes. Minek is rágódnánk a múlton, amikor büszkén tekinthetünk végig a felszabadulás óta éltel^tíz esztendő alkotómunkájának eredményein, amelyek fokról-fokra jóvátesznek mindent, a dolgozók ellen elkövetett igazságtalanságot. Nem könnyű feladat néhány sorban beszámolni e tíz esztendő nagyszerű eredményeiről. Bizony, ha mindent fel akar nánk svrolni, egy vastag könyv is kevés lenne. Megszűnt a munkanélküliség, szüntelenül zakatol a gyárak vasszíve, zöldelnek a mezők és a hegyoldalak, az emberi munka gyümölcsét az egész nép élvezi immár, nem csupán maroknyi kizsákmányolók. Határozottan előre lépett a cseh ember, látta, hogy az, ami volt, ma már nem elég. Gyarapítani — ez volt a kor parancsa, gyárakban, műhelyekben és üzemekben, földeken, mezőkön és gazdaságokban egyaránt. Az élmúlt esztendő során 23 új szövetkezeti istálló épült, ahol korszerű módszerek szerint ápolják a közös gulyát. A szövetkezeti tagok és parasztok tízmillió koronát fordítottak további gazdasági létesítmények építésére és tatarozására. És mit mondjunk a treboňi Otavan, vagy a lišovi Jitona nemzeti vállalat új gyárairól, az újonnan épült üzemekről, műhelyekről, autóbuszgarázsjoknól, közigazgatási épületekről, bölcsődékről, óvodákról, üdülőtelepekről, ifjúsági otthonokról, sporttelepekről, stb.? Mindez Tfeboň vidékének dolgozó népét szolgálja, amint országunkban minden a munkások, parasztok és dolgozó értelmiség javára van. Hosszú évtizedeken át nem értek el olyan eredményeket, mint aminőkkel a tŕeboňiak az elmúlt tíz esztendő mérlegét megvonva dicsekedhetnek. Üj családi házak mellett 298 lakásegységet építettek, 1938-ban a járás területén 4 óvoda vdt, —• számuk ma huszonkettő, 34 községben van távbeszélő, mint dobját a kisbíró — helyette a helyi hangosújság hirdeti ki az újdonságokat, háromszorannyi községben van távbeszélő, mint tíz esztendőnek előtte és további 10 falut kapcsoltak be a vil lanyáramhálózatba. De minek is számlálnánk tovább az eredményeket, htez az elmondottakból is világos, mi' lyen nagyszerű fellendülést jelent a nép kormányának tíz esztendeje. Márpedig ez mégcsak az első évtized. De már képet ad arról, milyen dús élet uralkodik majd a treboňi járásban további 10, 20 vagy 50 esztendő múltán. Az alkotó munkához egyvalami kell feltétlenül: béke. A békére gondol Tfeboň vidékének dolgozó népe, ha felidézi az 1945. év emlékét. A békéért küzd munkájával és dolgos igyekezetével meg is védi, meg is őrzi békéjét.