Uj Szó, 1955. május (8. évfolyam, 103-130. szám)

1955-05-01 / 103. szám, vasárnap

4 UJSZ0 1955. május 1; A pártkongresszus első napján a kora reggeli órákban hárman ültek össze az Ifjúsági Falu szövetkezetében, hogy megszövegezzék a kongresszus­nak küldendő táviratot. A pár soros távirat kollektív munka eredménye volt, mint általában minden, ami tbben a szövetkezetben létrejön. Turcsina József, a szövetkezet elnöke azt mond­ta, hogy a pártkongresszussal pon­tosan közölni kell, mit teljesítettek eddigi vasalásaikból. — Tudja meg a párt, hogy ígére­tünket beváltjuk — r mondotta nyoma • tékosa.n, miközben egyet húzott a sapkáján és komoly tekintete szigo­rúan kutatta két ' munkatársa arcát. — De röviden és tömören — tette hozzá Turony, a főkönyvelő. Zatykó, az állattenyésztési csoport vezetője is helyeslően bólintott és már kezdte is megfogalmazni a táv­irat első mondatait, amelyeket Turony szép gyöngybetűkkel irt le az előtte fekvő papírlapra. Itt-ott húzott, javí­tott egy-egy jelzőn, de főleg rövidí­tett * szövegen, mert a főkönyvelő a szokás rabja volt és itt is az önkölt­ségcsökkentés elvéből indult ki. Ezen Zatykó, meg az elnök is mosolygott. A „fukar" főkönyvelő A szövetkezetben azt tartották, hogy Turony minden garast a fogához ver. Reggeltől késő estig szakadatlanul azon töri a fejét, hogy raoiyik mun­kaszakaszon lehetne valamit megtaka­rítani a szövetkezet számára. Zatykó szerint év végén, amikor a szövetke­zeti tagoknak kifizették a súlyos ez­reseket, nem volt nála boldogabb em­ber. Mint a kristály a fényt, százszo­rosan tükrözte vissza az arca, a sze­me a tagság ragyogó örömét. Králik, a szövetkezet agrónomusa is hasonlóképp jellemzi Turonyt, holott köztük gyakran voltak súlyos nézet­eltérések. Amikor például a norma­szilárdításról volt szó, Turony és Krá­lik úgy álltak egymással szemben, mint két veszekedő kakas. A követ­kezőkről volt akkor szó: az évi pénz­ügyi terv kidolgozásánál Králik, aki ma országos hírű agronómus — azt javasolta, hogy egy-egy hektárra 6 mázsa műtrágyát kalkuláljanak. Tu­rony helyeselte ezt a befektetést, csak éppen osendesen megjegyezte, hogy akkor a búza átlagos hektárhozamá­nak a normája 26 mázsa lesz. Ez el­len Králik hevesen tiltakozott, mert azt állította, hogy az állami norma csak 24 mázsa. Turonynak viszont nem kellett a szomszédbe menni ér­vekért, kapásból rávágta, hogy ez igaz, viszont az állami norma elérésé­hez nem szükséges, hogy a föld meg­javítására annyi befektetést eszkö­zöljenek. Persze Turony győzött és Králik dühöngött. A dühöngő Králikra viszont az jel­lemző, hogyha valaki tökéletesen megpróbálná Turonyt elcsalni az ifjú­sági Faluból, ő lenne az első, aki a leghevesebben tiltakozna az ellwi, mert ez az éber, körültekintő könyve­lő rengeteg pénzt takarított már meg a szövetkezetnek. Turony Ludevít Árvából, Námestovo községből származik, ahonnan a leg­közelebbi állomásig 40 kilométert kel­lett gyalogolni. Apja, aki két hek­tár sovány föld tuladonosa, napszá­mos volt és munkájából 11 gyerme­ket fcellett felnevelnie, ami ember­feletti vállalkozásnak bizonyult és bi­zony i nagy nyomorban négv testve- | rét már gyermekkorában elvesztet­te. — Krumpli és zabkenyér volt na­pi eledelünk — mondja keserűen — és bizony nem emlékszem arra, hogy gyermekkoromban valaha disznót öltünk volna. Apám a felszabadulás után 1947-ben 45 éves korában meghalt. Szegény olyan roncs volt már akkor, armyira elkopott a nyomortól, hogy a -szívem ma is fáj ha rágondolok; . — Fáj — ismétli —, hogy a keser­ves élet után nem ismerhette meg mai felszabadult életünket. , Nyílt gyermektekintete keménnyé válik most, amikor az apjáról beszél és zöldesbarna szemében úgy villan fel a fény, mint valami éles penge. — Akkoriban — folytatja — mind­össze húszéves voltam, a legidő­sebb a családban. Ezért az akkori r^nde'e r értelmében mint családfenn­tartó mindössze 5 hónapig szolgál­jam a katonaságnál. Ez až idő azonban döntő hatássál volt további fejlődé­EGYFAJTA HŰSÉG semre. Megtanultam ott szépirodalmat olvasni. Különösen nagy hatással volt rám Jilemnický „Töretlen föld"-je és Gorkij az „Anya" című müve. Külö­nös helyzet alakult ki nálunk odahaza. Anyám megkapta a gyermeksegélyt és én, aki Ostraván és Plzenben építke­zéseknél dolgoztam, hazaküldtem pár koronát, úgy, hogy már jobban éltünk, mint amikor az apánk élt. Mindez gondolkodásra késztetett, éreztem, hogy egy láthatatlan kéz őrködik fe­lettünk, de azt nem tudtam, hogy cz a kéz a mi népi demokratikus kormányunk. Viszont a negyvennyolcas februári események és a sajtó, amit naponta szívesen olvastam, lassan fel­nyitották a szemem. Amikor hazánk­ban megszületett az első ötéves terv gondolata, már én is tervszerűen kezdtem az életemet berendezni. — 1950-ben — folytatja élénken — alapos megfontolás után 25 000 tég­lát égettem otthon és a régi düle­dező viskó helyében új családiházat építettem. Amikor ezzel nagyjában el­készültem, hozzáfogtam a magam éle­te kiépítéséhez és 150 brigádossal együtt megérkeztem az Ifjúsági Faluba kéthónapos munkára. Itt szereztem először betekintést abba, hogy mit je­lent a szövetkezeti élet és a két hó­nap letelte után azonnal tagnak je­lentkeztem. — Meg kell jegyeznem, hogy a közös­ségi életben nemcsak a munka, • hanem a kultúráiét is magával ragadott. Itt a napi munka után kézről kézre járt Makarenko műve, az Oj ember ko­vácsa, amely mindannyiunkra nagy ha­tással volt. A könyv emlékeztetett a kapitalizmus éveire is, amikor magá­nyosan koplaltam, nyomorogtam, mert tapasztalatból tudom, hogy a nyomor magányt, légüres teret teremt az em­ber körül. Viszont a közös munka eredménye megteremti azt a légkört, amely elősegíti az ember fejlődését. — Üres kofferrel jöttem ide, ma főkönyvelő vagyok, van feleségem és két gyermekem. Van szép lakásom, bútorom, minden, amire szükségem van és fudom, hogy még több lesz nemcsak nekem, hanem mindannyi­unknak. Testvéreim is tanulnak. Egyik öcsém most fog érettségizni Bratisla­vában, húgom pedig Tvrdosinban vég­zi a pedagógiai gimnáziumot. Mind ez a változás csak a Turony-család­ban történt és hány ilyen Turony-csa­lád van az országban?! Érted most már, miért kell nekünk körültekintően dolgoznunk? Mélységes becsületesség jellemzi Turony magatartását, logikus gondol­kozás! módját, amellett rendkívül sze­rény, egyetlen szót sem beszél arról, hogy további tervei is vannak. Szeret­ne leérettségizni és eljutni az erdé­szeti főiskolára. Erdők, hegyek rin­gatták bölcsőjét és az erdők hatalmas fái táplálják álmait. A szerény és kitartó elölök Szerénységben csak Turcsina, az el­nök tesz túl rajta. Ő is ^rvai, csak más községből'' való. Turcsina és Tu­rony csak annyiban egyformák, hogy középnövésűek és egyfajta hűség fűti őket munkájukban, de jellemük kü­lönböző. Turony elsősorban számok­ka! dolgozik és azokon keresztül jut e! a valóságig, míg Turcsina a gya­korlati munkákon keresztül jut el a számokig. Turcsina jelleme inkább Marosi cso­portvezető jellemével egyezik Mind­ketten makacs kitartással a terv, az agrotechnikai határidők pontos betar­tására törekednek. Célkitűzéseik el­érésében nem ismernek akadályt. Mindkettő rendkívül szófukar és mert életük nyitott könyv, akár csak a munkájuk, ha valaki érdeklődik mun­kájuk felől, egyazon magatartással azt felelik, hogy a kérdés megválaszolá­sára nem ők, hanem munkatársaik a legalkalmasabbak. Ők ketten egyéb­ként tökéletesen megértik egymást, bár Turcsina alig tud magyarul és Marosi szlovákul. Mégis, ha a határ­ban vagy este az irodában találkoz­nak, remekül elszórakoznak. Marosi rejtélyes módon Turcsina minden kér­désére pontos választ tud adni és vi­szont ... Turcsina szorgalmára mi sem jel­lemzőbb, mint az a tény, hogy az Ifjúsági Faluba jövet nem tudta meg­különböztetni a paprikapalántát a gyomtól. De ez egyáltalán nem riasz­totta vissza a mezőgazdasági munká­tól, ellenkezőleg arra serkentette, hogy Králik agronómus minden szavát úgy lesse, mint a szentírást. Ilymó­j don pár hónap múlva csoportvezető lett és a következő esztendőben 1950­ben a cukorrépatermelésben az ő cso­portja országos viszonylatban a máso­dik helyre került, amennyiben a pro­szenyicei mozgalomban 680 mázsás átlagos hektárhozamot ért el. Ez az eredmény az élmény erejével ha­tott rá. Látta, hogy szakértelemmel micsoda ragyogó kincsesbányává va­rázsolhatjuk a földet. Itt mindjárt azt is hozzá kell tenni, hogy mint csoportvezető, nemcsak irányította csoportját, hanem épp úgy dolgozott a földeken, mint csoportjának bármely tagja, sőt úgy dolgozott, hogy mun­kájával példát mutasson a többiek­nek. V Turcsináról egybehangzóan az a vé­lemény, hogy rendkívül becsületes és hűséges a szövetkezethez. Bárkinél is érdeklődik az ember felőle, minden­kitől ugyanazt a feleletet kapja, hogy egyszerű, szenvedélyes, igazságszerető ember. Zatykó, akinél az Ifjúsági Fa­lu fejlődésének valamennyi szála ösz­szefut, mert ó volt ennek a községnek vezetője és szervezője, azt mondja róla, hogy rendkívül szívós és kitar­tó. Az elsők között volt, aki 1949. április 4-én megérkezett erre a mo­csaras és lápos vidékre. Nagy érde­mei vannak abban, hogy az első ke­serves hetekben, amikor a brigádo­soknak sem rendes fekvőhelyük, sem rendes ennivalójuk nem volt, hitet tudott önteni fiatal társaiba és a sár meg a latyak közepette munkára, épí­tésre tudta őket serkenteni. Turcsinéra Zatykó bukkant rá az Ifjúsági Vasútvonal építésénél, ahol élmunkás volt. Ezt az élmunkási rang­ját híven megőrizte az Ifjúsági Falu­ban is, mert minden munkából kivette részét. A nélkülözésekkel teli első he­tekben azt szokta volt mondani, hogy rövidesen jobb és szebb napok kö­vetkeznek. Az épülő Ifjúsági Falu igen élénken élt képzeletében, a moesár helyén már ott látta az új házakat, amelyeknek vízvezetékéből folyni fog a víz, akárcsak az árvái hegyek és dombok közt a csermelyek és pata­kok eleven vize. És az új falu képe egyre virágzóbban formálódott ben­ne, mert nem tudta elfelejteni szű­kös otthoni életét, amikor 9 testvéré­vel együtt krumplin és káposztán tengődött. Minduntalan hangoztatta, hogyha ott Árvában azt a mostoha föl­det meg tudták művelni, akkor ezt a termékeny földet nem szabad par­lagon hevertetni. Nem szabad, mert a föld a mienk. Amikor a szófukar Turcsina kiejti ezt a szót, hogy a „mienk", akkor érzi az ember, hogy ez a szó, ami­vel a felszabadulás megajándékozta őt, megtelik tartalommal, élettel és-'' ~ mondja nevetve. a föld szeretete a szabadságszeretet­tel azonos. E szó mögött a nehéz és önfeláldozó munka eerdménye, a vál­tozatos élet gazdagsága lüktet. Turcsina élete az Ifjúsági Falu éle­tével párhuzamosan fejlődött. Szaka­datlan munkája közepette állandóan tanult, több tanfolyamon vett részt, sőt egy hathónapos mezőgazdasági iskolát is végzett. 1949-ben megnő­sült és amint a szép kis lakóházak gyarapodtak, az ö családja is növeke­dett. Már három gyermeke van. 1950­ben 12 társával együtt belépett a pártba. így erősödött a virágzó Ifjú­sági Faluban a párt. Arra a kérdésre, hogy mit érzett 1954-ben, amikor egyhangúan megvá­lasztották a szövetkezet elnökévé, szo­kásához híven mosolyogva hallgat és azt válaszolja, hogy helyesebb lenne, ha erre a tagok válaszolnának, mit éreztek ők. Legnagyobb élményének egyébként azt tartja, hogy az EFSZ­ek országos kongresszusán alkalma volt Zápotocký és Široký elvtársakkal I személyesen elbeszélgetni, akik igen élénken érdeklődtek a szövetkezet munkája iránt. Nem fér kétség hozzá, hogy ápri­lis 20-án, amikor a pártkbngresszus­hoz küldött táviratban az elnök fejből bediktálta, hogy a félévi beadáson kí­vül terven felül 78 mázsa sertés- és 56 mázsa marhahúst, azonkívül 20 500 liter tejet és 12 000 tojást szolgál­tattak be, alapjában Zápotocký és Široký elvtársaknak válaszolt. Aki szereti a lovakat Mint az üveglencse gyújtópontja a napsugarak erejéből, úgy ad számot ez a válasz az Ifjúsági Falu dolgo­zóinak hűségéről és hazafiasságáről. De mert most már az árvaiak életé­ről és munkájáról van szó, hadd mu­tassuk be Ján Otrubát is, aki ugyan sokban különbözik Turcsinától és Tu­ronytól, de hűségben nem marad el mögöttük. Otrubára főleg az jellemző, hogy nagyon szereti a lovakat. Ezt nemcsak munkatársai tudják, hanem a lovak is érzik. Most éppen a kovácsnál idő­zik, ahol egyik lovát patkolják. A munkánál Otruba segédkezik, aki könnyedén, gyengéden tartja a ló lá­bát, miközben a kovács vágja, formálja a ló patáját és ráilleszti a patkót. Sötétbarna állat a ló. Enge­delmesen áll három lábon, gazdája minden hangjára megrezzen, mintha értésére adná, hogy gondolatait is megérti. Mint a hegyi patak eleven csör­gedező vize, oly áradó Otruba hangja, amikor a lovakról beszél, am-l.vek gyermekkora óta benépesítik é'etét. Nyílt, kék szeme csillog, ragyog, wti­kor az otthonáról beszél, Zazriva dombjairól, hegyeiről, ahol apja tíz hektáron egy pár lóval gazdáik idik. — Azok aztán lovak — sóhajtja. Arra a kérdésre, hogy hát ha ott­hon tíz hektár földjük van, miért jött ide, derűsen azt válaszolja, hogy ő félhektárjával különbül él, mint apja a 10 hektáron, amelyből 9 gyermeket kellett eltartania. Apja ez idén csak bámult, amikor eléje rakott 5000 ko­ronát, hogy rendbehozhassa házát. Hol látott az apja annyi pénzt egyszerre? Illllllllllllllllll I :IIIIIHIilllllll!llllllllMlllllll!l I I • illllllllllUllllllfllllMllillllltlIIIIIIUIMIIIIIIIIIIIIIMIllllllIIIIIIIIII'IHIIIIIIIHIIIIIf'llitlIllllMlllllllllllflIlfllllllllllllllll IMIIIIIII1IIIIIIIIIIIIIII1I Áruló nem akadt közöttünk Szepsi járás dolgo­zóit a válság nehéz évei már szervezetten talál­ták. Ebben az időben a szepsieket gyakran ke­resték fel Walló és Ko­šík elvtársak, hogy ki­harcolják a munkásság jogait, s ellensúlyozzák Slávik belügyminiszter csendőreinek, a járási fő­nök és a községi jegyzők túlkapásait. Emlékezetes május el­sejét ünnepelt Szepsi proletársága 1932-ben. Erre a nagy tüntetésre igen jól emlékeznek a párt régi harcosai. A fel­vonulásra annak rendje­módja szerint megkértük az engedélyt. A hatóság az engedélyt nem adta meg, s azzal fenyegető­zött, hogy ha mégis meg­tartanánk a felvonulást és gyűlést, akkor a csend­őrséggel veretnek min­ket széjjel. Erre az alkalomra kü­lön ötven csendőrt össz­pontosítottak Szepsibe. Mi mindennek ellenére mégis felvonultunk Per­sze a városba vezető utakat mindenütt csend­őrök zárdák el. De nem maradtunk tétlenül mi sem. Minden útrii a send­őrkordonon túl kiküld­tük embereinket. hogy megadják az érkezőknek íz útirányt amerre ve­szélytelenül bejöhetnek Szepsibe, s hogy a gyü­lekezés a város felső ha­tárában, a vásártéren lesz Összejöttek 5—600-an, mind munkanélküli sze­gény földmunkások, akik semmi mást nem akartak, csak munkát és kenyeret. Ezekkel a jelszavakkal vonultak fel a piactér­re. Röviddel azután, hogy Wallo elvtárs megkezdte beszédét, körülfogott bennünket a csendőrWilö­nítmény. mely a csendőr­hadnagy parancsára kard­dal, a külön ide rendelt 50 csendőr pedig puska­tussal, gumibottal roha­mozta meg a tömeget. Így verték szét Slávik miniszter csendőrei a szegény földmunkások felvonulását. Többeket le­tartóztattak, de megígér­ték, hogy mindenkit sza­badon engednek, ha ki­adjuk Kosik elvtársat. Áruló azonban nem akadt köztünk, senki nem adott felvilágosítást Kosík elv­társ hollétéről. Így volt ez Szepsiben 1932 tavaszán Soha az­előtt ilyen vagy ehhez hasonló felvonulás nem volt Szepsiben. Ma. ami­kor a munkások legszebb ünnepére, május elsejére készülünk, sok ezer em­ber vonul fel boldog mo­sollyal, megelégedéssel, hogy éltesse a felszabadí­tó szovjet hadsereget és pártunkat. Csehszlovákia Kommunista Pártját! Gros Benő, Szepsi. !lll:li;l ;f;illlll!lllllll!ll!ll llílllllil • I I I I • I I I I I I I I I I I I I II.I * III I • 1.1 I llllllllllllfllllllllllllllfllflllllllllilllll A kovács közben gyakorlott moz­dulatokkal az utolsó simításokat végzi a ló patáján és ráveri a patkót A ló nyerít, Otruba új állatairól beszél. A télen a juhokhoz osztották be és ott­léte alatt 340 bárány született, de mind­össze egyetlen egy pusztult el. Ez alatt kiderült, hogy otthon apjának 20 birkája van és már gyermekko­rában ő őrizte a birkanyájat, s úgy ismeri a birkát, akár á lovat. De leg­kedvesebb állata mégis csak a ló. Érdekes történetet beszélnek el róla a szövetkezeti tagok. 1953-ban a szö­vetkezet két lovat vásárolt Gútán. Hatalmas, erős állatok voltak, de va­dak, elhanyagoltak és rakoncátlanok. Amikor Otruba meglátta az állatokat, könyörgött, hogy adják neki az állato­kat, ő majd remek igásokat nevel belőlük, hogy élvezet lesz velük dol­gozni. , Munkába vette hát őket. Hónapo­kig nagy gonddal fegyelme ettségre nevelte és vidáman dolgozott velük. Ez idő alatt soha senki sem látta, hogy ostorral csapott volna a lovak­ra. Elegendő volt egy-egy szó, s a lovak engedelmeskedtek neki. A szó­nak döntő szerepe volt nála. Nem is engedte, hogy a lovakhoz más nyelven szóljanak. Könyörgött kocsistársainak, hogy csak szlovákul szóljanak a lo­vakhoz, mert azok nem értenek más nyelven. Emiatt sok csete-paté adódott az istállóban és számtalan tréfa for­rása volt. E tréfák akkor keserítették el, amikor lovai közül az egyik annyira elhízott, hogy a jóléttől kimúlt. Ko­csistársai persze ezt az alkalmat ar­ra használták, hogy ugrassák. Ekkor az istálló egyszerűen elviselhetetlen lett számára és átment a juhokhoz, ahol példás módon végezte munkáját. A lovakról azonban egyetlen pillanatra sem feledkezett meg és február vé­gén, mire már a tavasz éreztetni kezd­te hatását, Jano a vezetőség elé állt és komolyan kijelentette, ha nem oszt­ják be újra a lovakhoz, akkor elmegy innen. Nyílt kék szeme olyan komor volt, mint a hegyek fölé boruló vihar­előtti égbolt. így került újra a lovakhoz, ahol mindenki megelégedésére jól végzi munkáját. Becsületes magatartásáért kocsistársai úgy megszerették, mintha testvérük lenne. Jano hő vágya ma az, hogy az Ifjúsági Falu egy lovas­csoporttal vonuljon fel május elsején Komáromban. Vajon sikerül-e, az még kérdés. Mert közel 30 kilométert kel­lene ügvtniök a lovaknak, amíg Ko­máromba jutnak. Jano azonban mégis szeretné. Ügy érzi, hogy a felvonuló díszkocsik, traktorok mellett a ragyo­gó lovasok sora igen szép képet nyúj­tana. Emelné annak az ünnepnek szépségét, amelynek jelentőségére itt az Ifjúsági Faluban jött rá, mert a szövetkezet dolgozói együttesen vo­nulnak fel a védnökségi üzem, a ko­máromi Steiner Gábor hajógyár mun­kásaival. Szabó Béla.

Next

/
Thumbnails
Contents