Uj Szó, 1955. május (8. évfolyam, 103-130. szám)

1955-05-26 / 126. szám, csütörtök

IM %1Ő 1955. május 28. i : > i i| lllili IIII iiiiijiiifii 111 • iii:illlll!ll!|llll!l!llll||jai!l!l|lil!í|l!|l!l<l|;illl|lil;:| IDŐSZERŰ KÜLPOLITIKAI KÉRDÉSEK ;;l[>ll[|lllllll!ll!ll!ll|l!ll!!l!llllRnil!l illlll!l|IIBMI!llll|IIIIIIMi:il!il! •IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII! Belgrcd a legközelebbi napokban nagyfontosságú tanácskozások színhelye lesz- A Szovjetunió és a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság legfőbb konrnányférfiai összeülnek, hogy megtárgyalják a két ország közti kapcsolatok megjavításának és a béke további megszilárdításának ügyét. Az osztrák államszerződés aláírása utám tehát máris újabb szovjet kezdeményezés ölt testet, amit a békeszerető népek, elsősorban a Szovjetunió és Jugoszlávia népei csak mély megelégedéssel fogadhatnak. A moszkvai „Pravda"' találóan szögezi le: „A szovjet-jugoszláv kapcsolatok teljes normalizálása és az ősrégi barátság megerősítése országunk népei és Jugoszlávia testvéri népei között nagy jelentőségű lenne a nemzetközi feszültség további enyhítése és az összes országok közti tényleges együttműködés létrehozása szempontjából." A „Pravda" többek között rámutat arra, hogy a két állam közt véleményegység áll fenn az alapvető külpolitikai kérdésekben. Ilyenek: a jogegyenlőség, az országok ügyeibe való be nem avat-, kozás s annak elismerése, hogy különféle társadalmi rendszerek békés egymás mellett élése és együttműködése lehetséges. Egy véleményen vannak a fegyverzet csökkentése, az atomfegyver betiltása, továbbá a háború elkerüléséért és a béke megerősítéséért folyó harc tekintetében is. A tanácskozásoknak megvannak tehát mindazok az előfeltételei, amelyek a két ország közti kapcsolatok elmélyítéséhez szükségesek. Tito, Jugoszlávia államelnöke Isztria felszabadításának 10. évfordulója alkalmából elmondott pólai beszédében bizakodóan ítélte meg a tanácskozások kimenetelét. Ismételten kifejezte azon meggyőződését, hogy a szovjetjugoszláv tárgyelások konstruktív tettet jelentenek és nagyban hozzájárulnak majd a világbéke megerősítéséhez. Hasonló hangot üt meg a jugoszláv ,,Borba" című lap, amely üdvözli a belgrádi találkozót. Annál nagyobb azonban a riadalom a nemzetközi feszültség enyhülésétói irtózó imperialisták köreiben, amelyek a békeharcban elvesztett „pozícióik" helyett mindjárt újabb hadállást és tűzfészket igyekeznek kiépíteni. Ebben leli részben magyarázatát az USA vezető köreinek azon szándéka, hogy az államszerződés folytán Ausztriából kivonandó amerikai csapatokat Olaszország területére telepítsék ét. A Pentagon urai ugyanis úgy vélik, hogy Ausztria semlegesítése és a szovjet-jugoszláv kapcsolatok javulása Olaszország gyengítését jelenti, ami azoftban szemenszedett valótlanság. A békefront minden erősödése szükségszerűen az olasz nép javát is szolgálja, amelyre szörnyű súllyal nehezedik a Wallstreet. Mint a DPA nyugatnémet hírügynökség jelenti, az USA kormánya igyekszik az olasz kormány beleegyezését kicsikarni, hogy az Ausztriában állomásozó amerikai haderőket ÉszakOlaszországba helyezhesse át. Nem szorul bővebb magyarázatra, hogy ez csak fokozná az Olaszországra gyakorolt politikai nyomást, melynek meszszejnenő céljai vannak. Az amerikai imperialisták el akarják általa érni, hogy Olaszország feltétel nélkül járuljon hozzá további követeléseikhez. Emellett „természetesen" arra is törekszenek, hogy az olasz kormánytól kierőszakolják az atlanti szerződés határozatainak ratifikálását, melyek <kz Olaszországban állomásozó amerikai haderők jogi helyzetére Vonatkoznak. Az USA Olaszországra gyakorolt nyomásának egyik legközvetlenebb célja az olasz kőolajforrások kiaknázás! jogának megszerzése. Ez mérheti tlenül megerősítené az amerikai monopolisták gazdasági befolyását. Scelba miniszterelnök egyáltalán nem zárkózik el az amerikai követelések megtárgyalása elöl, viszont annál nagyobb felháborodással utasítja vissza azokit az olasz nép. Scelfeáék politikája ^agában a kereszténydemokrata pártban sem talál osztatlan megértésre. Sőt egyre jobban növekgrik benne a baloldali áramlat, így mindjobban inog a kormánykoalíció, mind bizonytalanabb a Scelba-korWiány helyzete, melynek megszilárdítása érdekébea az amerikai imperialisták Iliden lehetőt és lehetetlent megtesznek. Mint a „Basler NaLionalzeitung" című svájci polgári lap írja, Olaszország belpolitikai helyzete egyre bonyolultabb és válságosabb. A valóság azonban az, hogy a kibontakozás útjának hosszas keresése távolról sem szükségszerű A válság megoldása a kommunista és a baloldali szocialista párttal együttműködni kívánó kereszténydemokrata és egyéb hazafias pártcsoportok összefogásától függ, ami fokozatosan érlelődik is. Csakis eztn erők tömörülése buktathatja meg sz amerikabarát olasz reakció politikáját s biztosíthatja Olaszország legégetőbb társadalmi problémáinak megoldását. Az angol parlamenti volasztésok Ma járulnak az urnákhoz Anglia választópolgárai, hogy megválasszák a parlamenti képviselőket, A beérkezett jelentések szerint, az ilyen választásokat jellemző izgalmas harcoknak alig van nyoma. A mandátumokért versengő két legnagyobb párt, a konzervatív és munkáspárt programjait — melyek külpolitikai vonatkozásban szinte, megtévesztően hasonlítanak egymáshoz — példátlan közönnyel fogadják a választók. A közöny méreteire nézve jellemző, hogy Butler konzervatív párti pénzügyminiszter egyik választási beszédét essk három ember hallgatta. Robe'ns volt munkás, párti munkaügyi miniszter választási gyűlésén, melyre kétezer meghívót küldtek szét, össze-vissza heten vettek részt. Külpolitikai szempontból mindkét párt egyaránt a négyhatalmi értekezlet megtartását tolta előtérbe, amire vonatkozólag Anglia konzervatív párti kormánya kieszközölte Eisenhower és Dulles jóváhagyását. Washington, hozzájárulásával, kétségtelanül az angol nagyburzsoáziát, a torykat igyekszik választási győzelemhez juttatni, akik most a békepolitika apostelaként tetszeleghetnek. A négyhatalmi értekezlet gondolatával azonban a munkáspárt már régebben játszott. Ismerve rz angol nép békevágyát, a lehető legnépszerütlenebb lett volna kardot csörtetniük. Másrészt a munkáspárt és a konzervatív párt hajszálnyi pontossággal követték a Nyugat-Németország felfegyverzésére, a Nagy-Britanniában létesült amerikai katonai támaszpontok engedélyezésére irányuló politika vonalát, Ugyanúgy a hidrogénbomba gyártásának „szükségességére" nézve is teljes közöttük az összhang. Vajmi keveset változtat ezen az együttműködésen az a körülmény, hogy most — a választások folyamán — a leszerelést és a katonai szolgálati idő leszállítását követeli a Labour-party (munkáspárt), ígéretekben azelőtt is bőkezű volt, csak a gyakorlat körül voltak mindig bajok... Belpolitikai téren, ha ugyan távolrói sem alapvető kérdésekben, mégis fennállnak bizonyos különbségek. Jóllehet ismeretes, hogy a kormány azért tűzte ki idő előtt a választásokat, mert gazdasági válság bekövetkezéséve! számol, amely a konzervatív párt esélyeit lényegesen lerontaná, mégis jólétet, fűt-fát igér. Ebben különben a munkáspárt sem marad alul. Míg a választások folyamán a konzervatívok a szocializmus „veszélye" ellen hadakoztak, a munkáspárti jelöltek elhallgatták ezt a „kényes" kérdést. Ezért a konzervatívok alapjában véve nyitott kaput döngettek... A nép érdekeinek egyetlen igazi és elvhű szószólójaként Anglia Kommunista Pártja lépett fel. Bár a párt nem indult nagyobb számú képviselőjelölttel harcba, szerepének jelentősége túlnő a választások keretén. Miközben szívósan küzd a t'.'ry-uralom megbuktatásáért, világosan megmutatja a népnek a béke és a dolgozók felemelkedésének egyetlen útját — a szocializmus célkitűzéseiért folytatandó harcot. Ahol a kommunista párt nem állított fel jelöltet, ott a munkáspárt jelöltjét támogatja, hogy ezzel is segítsen meggátolni a reakció előretörését. Ami pedig magét a munkáspártot illeti, nem hagyható figyelmen kívül, hogy mind erőteljesebben bontakozik ki benne az az áramlat, amely a mostani jobboldali vezetőséggel szembenálló, egészségesebb erők felülkerekedését eredményezheti S. J. Ausztria történelmének nagy fordulója A vllágpoíjtílía nagy kérdései közül a Szovjetunió fáradhatatlan békepolitikájának ' eredményeképpen megoldódott az egyik legvjtásabb nemzetközi probléma, az osztrák kérdés. Május 15-én a négy nagyhatalom (a Szovjetunió, Amerika, Anglia és Franciaország) külügyminisztere a Belveder kastélyban aláirta az osztrák államszerződést. (Azért beszélünk államszerződésről és nem békeszerződésről, mert Ausztria, mint önálló állam a második világháborúban senkivel sem volt háborús viszonyban.) Üj korszak kezdődött Ausztria történelmében. A békés alkotómunka, a semlegesség korszaka. Hosszú és nehéz volt az az út, míg Ausztria népe újra és igazán elnyerte nemzeti függetlenségét, teljes önállóságát. Ha meg akarjuk érteni, hogy az osztrák néppel együtt miért örült Európa és az egész világ békeszerető emberisége Ausztria önállóságának és semlegességének, vessünk egy rövid visszapillantást Ausztria legújabbkori történelmére, amikor a német birodalom világuralmi terveinek megvalósításéért vérzett, szenvedett az osztrák nép. Ausztriában hosszú évszázadokig tombolt a reakció. A forradalmi Franciaország leigázásáért, Olaszország meghódításáért és kirablásáért hajtotta a reakció az osztrák népet a harcterekre, A legkegyetlenebbül elfojtotta a nemzeti mozgalmakat és sok-sok forradalmárnak, nemzete szabadságáért küzdó harcosnak lett a hóhéra. A napóleoni háborúk után, 1815-ben Bécsben sok egymással torzsalkodó államra osztották a német birodalmat, Az osztrák reakció diadalát jelentette ez a dátum, A reakció feje a gyűlölt Metternich lett, aki a nemzeti mozgalmakkal szemben az erőszak politikáját dicsőítette. Űgy képzelte, hogy terrorral hosszú évtizedekig biztosítja a békét, de a népek felszabadító harca rövidesen elsöpörte őt. A porosz háborúk elég sok szenvedést okoztak a népeknek. A háború befejezése után hozzáláttak a Habsburg-birodalom újjáélesztéséhez és az osztrák impérium (Osztrák-Magyar Monarchia) katonai és politikai szövetségre lépett a militarista Németországgal. Ezen az úton jutott el a német erdekek kiszolgálójává és védelmezőjévé. A „Drang naoh Osten" politikájának támogatása az első világháború kirobbantásához vezette az Osztrák-Magyar Monarchiát. A háborúért Németország minden felelősséget Ausztriára hárított. Az első világháború az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlását eredményezte. A világháború után a Párizs-környéki békeszerződések kikötötték, hogy az önállóságot nyert Ausztriát „t i 1 o s" Németországhoz csatolni, Küzdeni kell minden törekvés ellen, amely Ausztria Németország általi bekebelezését eredményezheti, Nemzetközi okiratok, diplomáciai „garanciák" biztosították Ausztria önállóságát, sőt' még Hitler is többször kijelentette, hogy „tisztelejben tartja" Ausztria függetlenségét. Közben azon spekulált, hogyan kaparintsa meg. A pángermán ügynökök százai előkészítették Ausztria Anschlussát. Mikor a hitleri Németország 1938-ban bekebelezte Ausztriát, a nyugati szavatolás ronggyá foszlott és a nyugati nagyhatalmak káprázatos gyorsasággal kijelentették, hogy „az osztrák kérdést véglegesen megoldottnak tekintik." A Szovjetunió volt az egyetlen ország, amely nem ismerte el Ausztria függetlenségének elrablását. így lett Ausztria Hitler kezében hazánk és más országok leigázásának ugródeszkája és a fasiszta világuralmi törekvések eszköze. A fasiszták nem ismerték el Ausztria nemzeti kultúráját, jogát a nemzeti önállóságra, Csak a német birodalom részeként képzelték el jövőjét. A fasizmus ellen koalícióra lépett nagyhatalmak 1943-as moszkvai deklarációja már meghatározza Ausztria jövőjét a szabad, független és békeszerető népek sorában, A szovjet hadsereg óriási áldozatokat hozott Ausztria felszabadításéért és a háború befejezésével következetesen harcolt az önálló, békeszerető Ausztria megteremtéséért. A nyugati hatalmak uralkodó körei igyekeztek akadályokat gördíteni a moszkvai deklaráció megvalósítása elé. Ezek a körök, akárcsak Hitler, kétségbevonták az osztrák nép jogát a nemzeti' önállóságra. Azon mesterkedtek, hogy Ausztria nyugati részét Bajorországhoz csatolják, Közép-Európában pedig valamilyen katolikus alapon nyugvó államot hozzanak létre. Az Ausztria jövőjére vonatkozó spekulációk mind az USA közép-európai politikájának terveit szolgálták. A második világháború óta eltelt időben a nyugati hatalmak és Ausztria egyes uralkodó körei már egyengették az utat, hogy Ausztriát bevonják a nyugati háborús katonai tömbbe. A párizsi szerződések ratifikálásával, a nyugatnémet militarizmus felélesztésével a fasiszták nyíltan kezdték hangoztatni Ausztria újabb bekebelezésének terveit, követelését. A nyugati nagyhatalmak ezt nem is igen ellenezték. A Szovjetunió azért utasította el a külügyminiszterek értekezletének csaknem háromszáz ülésén azokat a kísérleteket, amelyek Ausztriának csak látszólagos függetlenséget biztosítottak és 1918-hoz hasonló „garanciákat" ajánlottak Ausztriának. Az osztrák népet a történelem megtanította arra, hogy felismerje, kik a barátai és (kik az ellenségei. A nyugati hatalmak nyomása ellenére ezért fogadta el Ausztria kormánya az osztrák nép örömére a moszkvai meghívást. Az áprilisi moszkvai látogatás után már világossá vált, hogy az osztrák államszerződés megkötése elől a Szovjetunió elhárította a legnehezebb akadályokat is. A hazatérő osztrák kormányküldöttséget 'virágesővel, izzó lelkesedéssel fogadta a nép. A nyugati diplomáciai körök /.svsrosan és nagypn tartózkodóan nyilatkoztak és bizony nem nagyon örültek az osztrák nép nagy sikerének, Üj szovjet „manőverről" hazudoz-. . ; és az oröpolitika szócsövei elkes.redetten kikeltek a „semleges Ausztria" elve ellen. Hiába volt min-, den rikácsolás, mesterkedés, a nyu-. gati hatalmak kénytelenek voltak tár-, gyalő asztalhoz ülni az osztrák kér-, désben, annyira reális volt a szov-. jet javaslat és erős a népi tömegek követelése. Május 15-én pedig Bécs-. ben alá is írták az államszerződést. Mi hát az osztrák államszerződés lényege, miért látjuk benne az európai béke meg

szilárdításának eszközét? 1. A nagyhatalmak biztosítják Ausztria területi sérthetetlenségét és megakadályoznak minden Anschlusskísérletet. Az államszerződés kötelezővé teszi az összes fasiszta szerve* zetek feloszlatását Ausztriában. 2. Ausztria területén nem tűr meg idegen katonai támaszpontokat és nem csatlakozik egyetlen katonai szövetséghez sem. 3. Az ausztriai német javakat nem adják vissza a német tőkéseknek, hanem azok az osztrák kormány tulaj-, donába mennek át. 4. Az osztrák kormány útját állja az idegen tőke behatolásának. 5. Ausztria diplomáciai és kereskedelmi kapcsolataiban nem tesz megkülönböztetést egyetlen országgal szemben sem. Ezeken az elvi alapokon nyugszik az osztrák államszerződés, amely biztosítja, hogy Európa szívében Ausztria nem válik a háborús gyújtogatók felvonulási területévé, hanem Svájchoz hasonló semleges politikát folytat. (Mint ismeretes, Svájc a múlt század elejétól nem vett részt egyetlenkatonai szövetségben sem és ezírt elkerülte a kegyetlen háborúkat.) De Adenauer bonni militarista gépezete már működésbe lépett, és kártérítést követel Ausztriától. A nyugatnémet nagytőke be is nyújtotta a számlát a bonni hivataloknak, hogy 2 milliárd márkát követeljen Ausztriától. Persze az egyszerű németek másként gôidolkoznak. A „New Statesmann and Nation" című angol hetilap nem is titkolja ezt a tényt, amikor ezt írja: „Ha azokat az előnyöket, amihez Ausztria jut, összehasonlítjuk a Nyugat-Németországban uralkodó helyzettel, nincs olyan német ember, aki ne tenné fel magénak a kérdést; Miért ne jusson Németország egységhez és függetlenséghez, ahogy Ausztria hozzájutott azon az áron, hogy megígéri, nem lép katonai szövetségbe és nem engedélyezi katór. nai támaszpontok létesítését országában." A német nép békét követelő józan hangja egyre erősebben, egyre határozottabban sürgeti a párizsi egyezmények megsemmisítését és az osztrák példa követését. Mi, a békés építés és együttélés útjára lépett Ausztria szomszédai, őszinte örömmel fogadtuk az osztrák nép nemzeti függetlenségének megszületését és nyugati határainkon a semleges, baráti ország tajpraállását. Szűcs Bél*