Uj Szó, 1955. május (8. évfolyam, 103-130. szám)

1955-05-01 / 103. szám, vasárnap

2 U J SZO 1955. május I. Együtt a kosos célért — Feszültséggel, kitörni kész indulatokkal teli napok voltak azok — elevenedik fel a múlt, az 1933-as év februári napjai Farkas Béla ötvenéves raktári munkás elbe­szélése nyomán. — Valamennyien éreztük, hogy a gömörhorkai munká soknak az elmúlt másfél évtized alatt a kizsákmányolás ellen, a munkáért, a nagyobb darab kenyérért vívott szüntelen harca most minden eddigi­nél nagyobb megmozdulásban csúcso­sodik ki. Miért harcoltak akkor a horkai munkások? Idézzünk néhány sort a „Munkás" 1933. II. 19-i számából: „A község lakosságának egyetlen remé­nye, kenyere, megélhetése a gyár. A gyár a brnói Moravská Banka tulaj­dona, amely kimondta, hogy a gyárat be kell szüntetni. Az egész falu el­vesztette volna megélhetését. A mun­kások az üzemi gyűlésen tiltakoztak ... A munkások ereje azonban egymagá­ban nem lett volna elég a gyár le­állításának megakadályozására. A fa­luban számos kisgazda és munkanél­küli lakik. 120 végrehajtást rendeltek el a kisgazdák ellen." Ezeket a végrehajtásokat a gyári munkások és a kisparasztok egysé­ges, erélyes fellépése hiúsította meg, amikor Duzsa Lajos kisparaszt ökrét a három csendőr kíséretében járó vég­rehajtó kihajtotta az utcára. A mun­kások küldöttségének, amely a gyár leállítása ellen tiltakozott és választ kért az igazgatóságtól, harmadik nap­ra ígérték-a feleletet. „A gyár elé nemcsak a munkások jöttek a válaszért" — írja továbbá a „Munkás", — „eljöttek a munkanél­küliek, a kisgazdák is. Eljöttek, mert megtanulták, hogy az egységben az erő. Több mint ezer ember verődött össze február 8-án a gyár kapujában". A hatalmas megmozdulásban részt vett az egész környék, szlovákok, ma­. gyarok. Minden dolgozónak érdeke volt az üzem megmentése. — Az üzemben beszüntették a mun­kát — folytatja tovább elbeszélését Farkas elvtárs. A „sárga házból" — így nevezték a munkások akkor a gyűlöli irodát, ahol a vezetőség szé­kelt — több mint száz csendőrt hív­tak. A tüntető tömeg, a gyár keríté­sénél csendőrkordonnal találta magát szemben. A kenyérért vívott harc áldo­zatot is követelt. Danko János fiatal életét ekkor oltotta ki a csendőr­szurony., A faluban is rémuralmat teremtettek a csendőrök, ütöttek, vertek asszonyt, férfit, gyereket. A kommunistákat hármasával egymáshoz kötözték a csendőrök és úgy kísér­ték őket megvasalva Tornaijára, majd Rimaszombatba. — De amikor a börtönből visszake­rültem, a gyár már dolgozott — mondja felderülő arccal Farkas elv­társ. — Az egységes fellépés ered­ményes volt. A horkai dolgozók ke­nyerét, amely szűkös volt ugyan, meg­mentettük. Az egész ország dolgozóinak felháborodott tiltakozása kísérte a gö­mörhorkai eseményeket. Tiszolc, Rima­szombat, Klenóc, Tamásfalya és a környékbeli falvak magyar és szlovák dolgozói tömegküldöttségeket menesz­tettek a rimaszombati államügyészség­re, amelyek a letartóztatott kommu­nisták azonnali szabadlábrahelyezését követelték. A burzsoá terror áldoza­tának temetésén a legnagyobb titko­lódzás ellenére is több mint kétezer dolgozó vett részt. A bratislavai volt Klinger-gyár, a polomkai munkanél­küliek, a dobsinai ifjúmunkások és a rozsnyói Rima-bánya üzemi tanácsa elhatározta, hogy testületileg vesz­nek részt a temetésen. Gömörhorka kicsi falu a Sajó felső folyásának partján. A korongalakú, északról meredeken magasratörő mészkőhegyekkel, délről erdőborította lankás dombokkal övezett völgykatlant a vasúti sínpár osztja két egyenlő részre. A vasút mellett fekvő cellu­lóze gyár kéménye hiába igyekszik túlemelkedni a mellette magasló hegy­óriáson. Talán még a füstje sem tud sokkal magasabbra tiJrni. Ha azonban a gyár idősebb dolgozóinak, a kom­munistáknak elbeszélését hallgatjuk a múlt küzdelmeiről, szemünkben naggyá nő a kicsi falu képe. Mint a járás egyetlen nagyobb üze­mének dolgozói, a gömörhorkaiak áll­tak az első sorban a járás dolgozóinak a burzsoá rendszer elleni harcában. Horka vörös posztó volt a járás akkori vezetőségének szemében. A gyár kom­munistái mozgósítani tudták a tűnte tésekre, sztrájkokra, nemcsak a gyári munkásokat, hanem a kisparasztokat is. Az 1924—28—30—33-as évek fon­tos állomásai a horkai dolgozók har­cának. Az állandó üldözés, zaklatás bebörtönzés, elbocsátás ellenére is lankadatlanul harcoltak a horkai kom munisták a járás dolgozóinak szebb életéért. — A régi május elsejék! — emlé­kezik vissza Priehradszky elvtárs a május 1-i tüntetésekre — Akkoriban már annyira akadályozták a kommu­nisták szervezkedését a környéken, a csendőrök annyira nyomon követtek, hogy a gyűlések nagy részét már nem a munkásotthonban, hanem az erdőben tartottuk. Május elsején a csendőrök a járási főnök utasítására mindig el­állták a Tornaijára vezető utakat, a lekenyei hidat, hogy a horkai munkás­ság ne vehessen részt a felvonuláson. Ennek ellenére sohasem tudták meg­akadályozni, hogy meg ne jelenjünk kibontott vörös zászlóval a tüntetésen. A Sajó menti hegyeken gyalogosan egyenként és csoportosan mindig si­került bejutni a horkaiaknak a járási székhelyre, hogy kifejezzék tiltakozá­sukat a burzsoá kormány politikája ellen. A fasiszta megszállók elleni harc­ból is kivették részüket a horkai munkások. A partizáncsapatokban szá­mosan fegyverrel kezükben harcoltak a szlovák partizánok oldalán. Hunyák János, Hatala, Ligárt, Bacsó, Vajda, Balog elvtársak, a hősi halált halt Flandler János és sokan mások. A kommunisták önfeláldozó tevékenysége mentette meg a gyárat, a gyár leg­fontosabb berendezéseit a leszerelés elől. Ma, tíz ével a felszabadulás után a gömörhorkai fiatalok bizonyá­ra csodálkozó értelmetlenséggel ol­vassnák a „Munkás" 1931. II. 8-i szá­mában egy horkai levelezőtől megje­lent cikket: „Vagy kétszáz munka­nélküli van a községben. A racionali­zált papírgyárból kerültek ki mind­nyájan, sokan a legutóbbi sztrájk kö­vetkeztében, amikor az igazgatóság igyekezett a munkásság legharcosabb elemeit kitenni az üzemből. Persze a munkában lévőknek sem rózsás a helyzetük. A férfiak kéthetenként 180 200 koronát keresnek, kevés kivétel­lel. A hajcsárrendszer és az üzemi fasizmus rendkívüli módon dühöng." A továbbiakban beszámol a levelező arról is, hogy az üzem igazgatósága egyszerűen oldotta meg a munkanél­küliek segélyezésére rendezett gyűj­tést is. Bejelentette, hogy a munká­sok béréből 3.— koronát levonnak számukra. „Munkanélküliség, sztrájk,, nyomor, tüntetés a mindennapi kenyérért" — ismerétlen szavak ezek a felszabadu­lás ótá( felnőtt "fiataljaink körében. Ma már szinte nehéz elképzelni, ha az ember bemegy egy gömörhorkai dolgozó lakásába, hogy valamikor eb­ben az otthonban a nyomor, a sze­génység szaga fogadta a belépőt, hogy a munkanélkül nyomorgó családnak még a betevő falat beszerzése is nagy gondot jelentett. A gyárhoz közel az egyik üzemi lakásban lakik Hunyák János nyugdí­jas, feleségével, lányával, vejével meg két kis unokájával. Az előszobában a fiatalasszonyt mosóteknő mellett talál­juk, jókora halom fehérnemű között. Hunyák elvtárs a konyhában üldögél, beteges a szíve, nem szabad már so­kat mozognia. — Bezzeg tíz év előtt még fürgén másztam a hegyeket, ugye Hatala elvtárs — mondja félig kérdve, félig kijelentve a konyhában ülő fiatalabb elvtársnak. A partizánharcok idejére céloz Hu­nyák elvtárs, amikor fegyverrel har­colt a fasiszta megszállók ellen a haza drága földjéért. Az idős, szikár munkásemberrel folytatott beszélgetés során forradalmi harcokban gazdag múlt bontakozik ki előttünk, ö maga fiatalon békapcsoló­dott a munkásmozgalomba, mjnt ha­difogoly belépett a vörös hadseregbe és két éven át harcolt a fehér ban­dák ellen. Hazatérte után 1921-től a kommunista párt tagja és azóta tevé­kény részt vett Gömörhorkán a mun­kásmozgalomban. 32 éve dolgozik az üzemben, a közelmúltban nyugdíjaz­ták. Lakásuk kétszoba-konyhás. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy vala­mikor csak a jobb fizetésű hivatal­nokok éltek olyan csinosan berende­zett lakásban, olyan körülmények kö zött, mint ma Hunyák elvtárs. Drága hálószobabútor, új konyhaberendezés, szőnyegek, sok apró dísztárgy, kris­tályváza, hatalmas hatlámpás rádió, csipketerítők a bútorokon, nehéz kö­tött függönyök az ablakon, gyerek­kocsik, hófehér gyermekágy, benne édesdeden alvó tlzhónapos kislány. Hunyák elvtárs csillogó szemmel hajol a kis apróság fölé. A másik unoka a négyéves fiú, kint játszik az udva­ron a hintalóval, a nagyapa legújabb ajándékával. — Bizony, kétszáz koronás hinta­lovat a felszabadulás előtt bajosan ve­hettem volna az unokámnak — me reng el Hunyák elvtárs. — De hát így van ez jól. Amit azelőtt csak az urak engedhettek meg maguknak, azt ma minden munkás megengedheti. A gömörhorkai gyér ma épí­tő munkától lüktet. Nemcsak a gyár termelése emelkedett nagymértékben, új részlegek épültek, új gépekkel gya­rapodott az üzem berendezése. A régi harcosok az újakkal, az ifjakkal váll­vetve harcolnak a gyár további fej­lesztéséért, a termelési terv teljesí­téséért. A főzőház óriási, több emelet magas katlanai mellett eltörpül az ember. A hatalmas gépezetek fölött mégis az ember uralkodik, irányítja működésü­ket. Simon István főzőmester éppen az egyik katlan működését ellenőrzi. Felelősségteljes feladat az övé. A ter­mékek minősége jórészben a főzésen múlik. Simon elvtárs szorgalmas igye­kezettel látja el feladatát, a részleg munkájának irányítását. Becsületes munkájáért szép fizetése van. Jut belőle ruhára, élelemre bőven, még marad is belőle. Oj konyhabútort vá­sárolt, a nyáron meg a ház újjáépíté­sét tervezi. A felesége szövetkezeti tag, 400 munkaegysége volt a múlt évben is. Nem kell hát garasoskodni. — Legény koromban végig egyetlen kabátom volt. Tíz évig is eljártam egy cipőben — mondja. — Öreg fejjel meg elértem, hogy hat pár cipőm is van — teszi hozzá tréfásan. „Mi tudtuk akkor, amikor szerve­zetten harcoltunk a burzsoázia ellen, hogy ennek a mai időnek el kell jön­nie" — mondta az imént Farkas elv­társ. Erről a mai időről beszél a gyárban és a községben is minden. A sok új lakás, óvoda, napközi otthon, a mun­kások megváltozott élete. Erről be­szél Galo Ferenc, a lakatosműhely ki­váló dolgozója is, aki immár negyve­nedik éve dolgozik az üzemben. „Ma már nem létezik hajlongás, könyör­gés a „sárga ház" lakói előtt, ellen­ben van biztos megélhetés, munkánk megbecsülése" — mondja az idős szem­üveges munkás. Új rendünkért har­col most számos újítójavaslat megva­lósításával és a fiatalok nevelésével. Ezért harcolnak a felszabadulás tisz­teletére folyó munkaversenyben leg­jobb eredményt elérő dolgozók. Ke­repesi László műszakvezető, Krajlik János, Kövesdi János gépvezetők, Ambrus András a faaprító gépnél, Konc Valentín a lúgosztályon, Makkai Sándor a főzőházban és a gömörhor­kai cellulózegyár minden dolgozója. Gömörhorka és egész szép hazánk boldog jelenéért és még szebb jövő­jéért dolgoznak a gyár egyik részle­gének szerelését végző prágai nem­zeti vállalat cseh szerelői, akik kö­telezettséget vállaltak, hogy a munkát 14 nappal a kitűzött határidő előtt befejezik. A zsolnai testvérüzem szlo­vák dolgozói is kötelezettséget vál­laltak, hogy rendszeresen segítik a gömörhorkai munkásoknak a feladatok teljesítéséért folyó harcát. Együttmű­ködésük eredményeként közös erővel könnyebben győzik le a nehézségeket. Gál László. Vörös zászlók alatt••• A falu felett vakító fénnyel szórja perzselő sugarait az öreg nap. A há­zak előtt virágbaboruló ágaikkal bó­logatnak a gyümölcsfák. Nehéz, bó­dító virágülat száll fel a házak előtti kiskertekből. A falut keresztülszelő széles kanálisban aranypikkelyes ha­lacskák, apró szárnyasjószágok lubic­kolnák. A határban felcsendül a pa­csirta éneke, a háztetőkön gólyama­dár kelepel. A természet szépségét az ezerszínben pompázó zöld határ egé­szíti ki. A tavaszt, május első napját köszönti minden. Andód népe ünnepli a nemzetközi munkásság legnagyobb ünnepét, a sza­bad május elsejét. Május elseje szép, tegszebb ünnep szerte a világon. Mii­lió és millió elnyomott proletár emeli fel szavát ezen a napon a kapitalista országokban a szabadságért. Munkáért, kenyérért kiált száz és száz millió torok. Nem is olyan régen még Andód népe is munkáért, kenyérért tünte­tett. A mai május elsején háláját fe­jezi ki a felszabadító szovjet had­sereg iránt és új célok eléréséért, a szocializmus felépítéséért harcol... m * m Caban István, a szövetkezet elnöke az első sorokban menetel, magasra tartva a győzelem vérrel szentelt zászlaját. Agyában gondolatok kerge­tik egymást, a szeme a múltban ré­vedez. Emlékezik! Az elmúlt időkre, az úttörő elvtársakra, az utcákon folyó munkásvérre, régi május else­jékre gondolt. Robotban elnyűtt apját, kérgeskezű édesanyját, tizenhárom meggyötört testvérét és a sok-sok elv­társsal együtt bebörtön»ött Lajos bátyját látja szemei előtt. Még eleve­nen él emlékezetében az 1930-as év május elseje. forgassuk csak vissza az idők ke­rekét. Munkások ezrei vonultak fel Érsekújvár utcáin. Suhanc gyerekecs­ke volt még akkor, alig 13 éves. Az tindódi munkásokkal az első sorokban menetelt. Együtt tüntetett a felnőt­tekkel munkáért, kenyérért. Nem volt könnyű a harc, de a május elseje szép volt akkor is. Az utcákon, amerre haladtak, ezer meg ezer munkás kö­vetelte jogát. Vérvörös rózsák virí­tottak az ablakokban. A tömeg nőttön nőtt. Amerre elhaladtak, újabb mun­kások léptek a sorokba. Tízezerre volt tehető a tüntetők száma. Caban István mint fiatal gye­rek gyönyörködött az ünnepély tarka­barkaságában. A kígyózó tömeg a Fő­tér felé kanyarodott. Itt látta meg először Major István és Kosík elvtár­sakat a szónoki emelvényeken. Biz­tató, harcos szavaik még ma is fülé­ben csengenek. Ám az ünnepélyt meg­zavarták. A tüntetők között csend­őrök hada jelent meg, puskára tüzöti szurony okkal. Szúrtak, ütöttek maguk körül. Jajkiáltások hangzottak a so­rokból és Caban elvtárs mellett egy idősebb bácsika megsebzetten esett össze. A munkások azonban kitartot­tak. Erőt öntött beléjük Major elv­társ biztató szava. Hiába volt minden, a kapitalista pribékek nem tudták megfélemlíteni őket. Hiába kérték, fenyegették Major elvtársat a beszéd beszüntetésére, lel­kesítő beszédét tovább folytatta. Mi­kor semmi sem használt, a Fő-teret tűzoltófecskendőkkel fogták körül s azokkal fecskendeztek a tömeg közé. A hatalmas vízsugarak géppuska­tűzként zúdultak a munkások arcába, nyakába. Kénytelenek voltak szétszé­ledni. A csoportokban menekülő mun­kásokat gumibotozták, bikacsökózték a csendőrök. Az utána váló napokban munkásokkal teltek meg a börtönök. • * * Ennek már 25 éve. Mint rossz álom él az egész Caban elvtárs emlékeze­tében. Ma, tizedszer ünnepli Andód népe szabadon május elsejét. Tíz őrömmel teli gazdag év szaladt el fe­lettük. Nem nagy idő a történelem­ben. De a szorgos paraszti kéz csodá­kat művelt e tíz év alatt. Kiépült, megszépült Andód község már azóta. Az emberek is megváltoztak. A régi rombolást új alkotó korszak váltotta fel. A falu képe össze sem hasonlít­ható a régivel. Pár év alatt új házsorok épültek. Csupán az utolsó három évben 25 szö­vetkezeti család és 15 iparban dolgozó épített új családi házat. A múltban egy egész évtized alatt csak a falu kántortanítója tudott építeni. Ma már a dolgozók kultúrigényei is ki vannak elégítve Andódon. Kultúrházat, mo­zit kapott a falu. Kínt a falu szélén pedig a szövetkezet gyönyörű istállói kápráztatják a sgemet. Itt látható a modern fejőstehénistálló 100 állatra, egy másik 120 növendékmarhára és a 60 lovat befogadó istálló. Egyre gazdagodik, szépül a szövet­kezet. A forgalomtól félre eső kis faluban május elsején kigyulladt a villanyfény és autóbuszjárat köti össze a város­sal. Az emberek belsejében is fény gyulladt ki, s még nagyobb eredmé­nyek elérésére törekednek. Szabad ha­zában, a még boldogabb jövő felépí­tésén fáradoznak. A mai május else­jén már nem kérnek, hanem megfo­gadták, hogy több húst, nagyobb da­rab kenyeret juttatnak az ipari dol­gozók asztalára, akik gépekkel és egyéb iparcikkel segítik őket a közös munkában. Halász Ambrus. A május elseje régen és ma írta: Judr. Václav Vacek, a Köztársasági-rend viselője A május elsejék olyan régiek, mint amilyen régi a munkásság harca a munkás jobb életre való jogáért, a fizetett május 1-ért, a 8 órás munka­időért, a választójogért, a dolgozp ember jobb életéért. Ahogy a történelem feljegyzi, a harc e követelményekért hosszú ideig tartott. A Marx Károly által megalakított I. Internacionálé a munkásmozgalom egyesülését jelen­tette nemzetközi méretekben. És így történt, hogy 1899. júiius 14-től 29-ig lezajlott Franciaországban a nemzetközi munkáskongresszus. Ezen az em­lékezetes nemzetközi munkáskongresszuson javaslatot fogadtak el arra vo­natkozólag, hogy minden évben megrendezik a forradalmi munkások mani­fesztáciőját a chicagói proletariátus ártatlanul meggyilkolt vezéreinek em­lékére. Minden szocialistának emlékezetében kell tartania ezt a dátumot, mint a nemzetközi munkásmozgalom történetének egyik legfontosabbját. Ahogy nőtt a munkásmozgalom, ahogy fejlődött és lett mind hatalmasabb, úgy fejlődött május elseje is. Voltak olyan május elsejék, amikor a mun­kásosztálynak még semmi politikai joga nem volt, sem választójoga, sem szociális vívmányai. Voltak olyan májusok, amelyek nagy politikai sikerek jegyében zajlottak le, elsősorban az általános, egyenlő és titkos választójoq és az aqqkori, a rokkantsegély kivívásában. De voltak olyan májusok, ami­kor az uralkodó kapitalista osztály betiltotta május 1. megünneplését, a szónokokat lerángatták a szónoki emelvényről, bebörtönözték őket beszé­deikért. Ez az első Csehszlovák Köztársaság idejében volt, amikor a rendőr­ség betört a májusi menetelők sorfalai közé, elkobozta a transzparenseket, szétkergette a menetet és ugyanolyan kíméletlen volt, mint a régi osztrák rendőrség, amikor még a munkásdalokat is betiltották, mint pl. a Munka­dalát. A május 1-i tüntetők felkészültek azonban erre is. Ha elvették a transzparenseket, új plakátot húztak elő a táskából vagy a zsebből s rajz­szögekkel ismét felerősítették. Mi, szerkesztők május 1-én a távoli váro­sokba utaztunk, mert szabadjegyünk volt és ha jól emlékszem, a Jihlaván összegyűlt emberekhez intézett mondatomért: „Éljen a szocialista Cseh­szlovák Köztársaság", kéthónapi börtönbüntetést kaptam, a rendező elvtárs hat hetet. A szociáldemokrata párt elszakadása után, amikor a kommunista elvtársakat Pankrácon bebörtönözték, 1921. máius 1-én Pankrác körül fel­vonulást rendeztek, a felvonulás résztvevői a bebörtönzött elvtársaknak be­kiabáltak, akik zsebkendők lengetésével feleltek a cellák ablakéból. Az In­ternácionálé ünnepélyesen, mint a kommunista munkássáq nagy esküje hanqzott fel Prágában. 1923-ban a kommunisták a felvonuló menetben Rá­kosi Mátvás képét vitték maqukkal. „Engedjétek szabadon Rákosit" hal­latszott az eqész világon, mert Rákosi elvtársat a Horthy-rez.sim halálbün­tetésre ítélte. Ma minden másképpen van. Ma örömmel készülünk május elsejére, ma mindnyájan a világ békéjéért harcolunk kötelezettségvállalásainkkal. Éljen a világbéke!

Next

/
Thumbnails
Contents