Uj Szó, 1955. április (8. évfolyam, 78-102. szám)
1955-04-19 / 92. szám, kedd
4 U J SZÖ 1955. április 19. A Szovjetunió külügyminisztériumának nyilatkozata a k özel- és közép-keleti biztonságról Lejárt a gyarmati uralom és a keleti népek elnyomásának korszaka Moszkva, április 16. A Szovjetunió külügyminisztériuma szombaton a következő nyilatkozatot tette közzé: A Közel- és Közép-Keleten az utóbbi időben lényegesen kiéleződött a helyzet. Ez összefügg azzal, hogy néhány nyugati hatalom újból megkísérelte a közel- és közép-keleti országokat azokba a katonai csoportosulásokba bevonni, amelyeket a támadó szellemű északatlantí tämb kiegészítésére alakítanak. Azután, hogy 1951-ben összeomlott az úgynevezett „középkeleti parancsnokság" megalakításának terve, mégpedig attól az ellenállástól, amelybe ez a terv a közel- és közép-keleti országokban ütközött, az Egyesült Államok és Anglia lépéseket tett, hogy kerülő úton egyenként vagy párosával bevonja a közel- és közép-keleti országokat az ő uralmuk alatt létrejövő különböző csoportosulásokba. így kötötték meg 1951-ben a török-pakisztáni egyezménvt, 1955. februárjában pedig a török-iraki katonai szövetséget. A török-iraki katonai szövetség létrehozásával e szövetség szervezőinek sikerült elszakítaniuk Irakot a többi arab országtól és kiélezni a viszonyt az említett országok között. Ez kizárólag azoknak az agresszív erőknek malmára hajtja a vizet, amelyek saját hadistratégiai érdekeikből igyekeznek széthúzást szítani a közel- és közép-keleti országok között. Az utóbbi időben odáig fajult a dolog, hogy Szíriától kezdték ultimátumszérűén követelni, csatlakozzék a török-iraki szövetséghez. A követeléseket fenyegetőzéssel toldották meg, arra számítva, hogy megfélemlítik Szíria kormányát és népét s annak az álláspontjának megváltoztatására bírják Szíriát, hogy nem vesz részt támadó katonai tömbökben. Az ilyesféle lépések, továbbá az a szerep, amelyet a nyugati hatalmak közel- és közép-keleti katonai tömbök megalakítása terén Törökországra ruháznák, méltán keltenek az arab országokban olyan aggodalmat, hogy Törökország ismét uralkodni akar fölöttük és hogy közvetlen veszély fenyegeti nemzeti függetlenségüket. Nagy nyomás alatt van Egyiptom is, amelytől azt követelik, hogy változtasson a török-iraki tömbbel szemben elfoglalt elutasító álláspontján és ne támogassa Szíriát, amely ellenáll az idegen nyomásnak. Ugyanilyen követeléseket támasztanak Szaúd-Arábiával szemben is, amely Egyiptommal és Szíriával együtt ellenzi az arab országok részvételét a nyugati hatalmak által rájuk kényszerített katonai tömbökben. Az utóbbi időben mind nagyobb nyomást gyakorolnak Iránra is, amefyet e tömbök szervezői veszélyes útra taszítanak. Nem nehéz meglátni, hogy a közelés közép-keleti katonai csoportosulások létrehozására, valamint a délkeletázsiai támadó katonai csoportosulás (SEATO) összetákolására irányuló politika egyes nyugati hatalmaknak azon törekvésén alapul, hogy gyarmati igába döntsék ezeket az országokat. A nyugati hatalmak óriási monopóliumaik gazdagítása céljából továbbra is ki akarják zsákmányolni a közel- és közép-keleti országok népeit, ragadozó módjára aknázzák ki az említett országok természeti kincseit. Minthogy ezek a hatalmak a régi módszerekkel nem tudják megvalósítani és fenntartani uralmukat, azzal a hazug érvvel próbálják támadó tömbökbe vonni a Közel és KözépKelet országait, hogy ez megfelel az illető országok védelmi szükségleteinek. A közel- és közép-keleti katonai tömbökre nem az e területeken fekvő országoknak, hanem azoknak az agresszív amerikai köröknek van szükségük, amelyek megkísérlik uralmuk alá vonni ezt a vidéket. Szükségük van rá továbbá azoknak az angol köröknek, amelyek a független nemzeti fejlődés útjára lépett közel- és közép-keleti népek létérdekei ellenére, e tömbök segítségével próbálják megtartani és visszaállítani megingott pozícióikat. E katonai tömbök szervezői lényegében nem is titkolják, hogy bizonyos katonai, stratégiai célkitűzéseket tartanak szem előtt. Kitűnik ez az Egyesült Államok és Anglia hivatalos képviselőinek olyan értelmű megnyilatkozásaiból is, hogy ezek a nyugati hatalmak az említett tömböket saját katonai rendszerük úgynevezett „északi szárnya" kiépítésének síkjában tekintik. Ugyanezt bizonyítja Anglia csatlakozása a tőrök-iraki szövetséghez, valamint az új angol-iraki úgynevezett „kölcsönös együttműködési" egyezmény egyidejű megkötése, amely új formában igázza le Irakot, Anglia számára biztosítja iraki támaszpontjainak fenntartását és angol tiszteknek rendeli alá az Iraki hadsereget. A közel- és közép-keleti támadó tömbök létrehozását célzó terveknek semmi közük sincs a béke és biztonság fenntartásának érdekeihez, ugyanúgy, ahogy semmi közük sincs a közel- és közép-keleti országok tényleges nemzeti érdekeihez sem. Ezek a tervek ismét megmutatják, hogy a nyugati hatalmak közel- és közép-keleti politikája — akárcsak azelőtt — arra irányul, hogy ezeket az országokat politikai és gazdasági vonatkozásban egyaránt alárendelje az imperialista hatalmaknak, amelyek újból rá akarják akasztani e népek nyakára a gyarmati elnyomás és kizsákmányolás jármát. Ugyanakkor nem számolnak azzal a ténnyel, hogy soha többé nem hozható vissza a gyarmati uralomnak és a keleti népek elnyomásának korszaka. Most az a veszély fenyegeti a közelés közép-keleti országokat, hogy elvesztik függetlenségüket és háborúba sodródnak merőben idegen érdekekért. Tökéletesen érthető ezért, hogy az említett országok politikai köreiben mind világosabban felismerik ezt a veszélyt. Ugyanígy érthető az a növekvő ellenállás is, amellyel a közel- és középkeleti országok népei minden olyan kísérletet fogadnak, hogy a nyugati hatalmak támadó katonai csoportosulásokba kényszerítsék őket. És ha egyes arab országok vezető körei engedelmesen be is adják derekukat e csoportosulások szervezőinek, ez csupán azt mutatja, hogy mérhetetlenül messze állnak népeik igazi nemzeti érdekeinek kifejezésétől. Amint a múltban már többször előfordult, most is akadnak olyan próbálkozások, hogy az Egyesült Államok és Anglia közel- és közép-keleti terveinek támadó jellegét az itteni országokat fenyegető „szovjet veszélyről" szóló ostoba koholmányokkal kendőzzék. Az ilyesfajta agyszüleményeknek semmi közük sincs a valósághoz, mivel a Szovjetunió külpolitikájának alapja, mint ismeretes, változatlanul a népek békéjének biztosítására irányuló törekvés mégpedig az egyenjogúság, a belügyekbe való be nem avatkozás, a nemzeti függetlenség és állami szuverenitás tiszteletbentartása elveinek betartásával. A szovjet állam fennállásának első napjaitól fogva határozottan elítélte az imperialista hódítás és a gyarmati elnyomás politikáját, felmondta mindazokat a nem egyenjogúságon alapuló szerződéseket, amelyeket a cári korVnány a keleti országokkal kötött. A szovjet kormány, teljes mértékben megértve a keleti országok nemzeti törekvéseit és együttérezve ezekkel a törekvésekkel, elsőnek ismerte el Afganisztán függetlenségét és támogatta állami szuverenitásának viszszaállitását. A szovjet kormány érvénytelenítette a cári kormánynak Iránnal kötött, s az utóbbira nézve megalázó szerződéseit, továbbá tekintélyes olyan anyagi értékeket juttatott vissza, amelyek Oroszország tulajdonát képezték Iránban. Törökország nemzeti függetlenségi harcának nehéz éveiben a Szovjetunió baráti kezet nyújtott neki és sokoldalú segítségben részesítette. Ez a segítség döntő szerepet játszott a török népnek az idegen betolakodók ellen vívott harcában. A szovjet kormány elsőnek ismerte el önálló államként SzaúdArábiát, támogatta Jemen, Szíria, Libanon állami függetlenségért vívott harcát, valamint Egyiptomnak az idegen csapatok kivonására vonatkozó méltányos követelését. A szovjet kormány következetesen támogatja a nemzetközi szervezetekben a közel- és közép-keleti országok minden olyan jogos követelését, amely nemzeti függetlenségük és állami szuverenitásuk megszilárdítására irányul. A Szovjetunió tántoríthatatlanul békepolitikát és a nemzetközi feszültség enyhítésére irányuló politikát folytatott és folytat. Ezt tanúsítják egyebek között a fegyverkezési hajsza beszüntetésére, az atom- és hidrogénfegyver betiltására, a fegyverzet, elsősorban az öt nagyhatalom fegyverzetének haladéktalan és lényeges csökkentésére, az európai kollektív biztonsági rendszer megteremtésére vonatkozó javaslatai. Nyilvánvaló, hogy a Szovjetuhió ilyen politikája — ez a politika a népek őszinte rokonszenvét és támogatását élvezi — telies mértékben megfelel a közel- ér, közéo-keleti országok alapvető nemzeti érdekeinek és az egyetemes béke fenntartása érdekeinek. A közel- és közén-keleti országok biztonságát fenyegető veszély valóban fennáll, de ez nem a Szovjetuniótól, hanem azoktól a hatalmaktól indul ki, amelyek „a biztonság biztosításának'' ürügyével támadó tömböket létesítenek a Közel- és Közép-Keleten, igyekszenek e terület országalt katonai felvonulási területek színvonalára, gazdasági tekintetben pedig a gyarmatok és függő területek színvonalára zülleszteni. Magától értetődő, hogy a Szovjetunió nem nézheti közömbösen a Közel- és Közép-Keleten kialakuló helyzetet, minthogv az említett tömbök megalakításának és a közel- és közép-keleti Idegen katonai támaszpontok kiépítésének közvetlen köze van a Szovjetunió biztonságához. A szovjet kormánynak ezt az álláspontját annál is inkább meg kell érteni, mivel a Szovjetunió az említett országok közvetlen közelében fekszik, amit nem lehet elmondani más idegen hatalmakról, például az említett vidéktől több ezer kilométerre fekvő Egyesült Államokról. Ha a közel- és közép-keleti országok nem vennének részt támadó katonai tömbökben, ez fontos előfeltétele lenne biztonságuk biztosításának, egyszersmind a legjobban szavatolná, hogy ezek az országok nem sodródnak veszélyes háborús kalandokba. A szovjet kormány minden ország békés együttműködésének fejlesztésére törekszik, ezért kész támogatni és fejleszteni az együttműködést a közel- és közép-keleti országokkal a terület békéjének megszilárdítása érdekében. A Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének Legfelső Tanácsa 1955. február 9-i felhívásában kijelentette: rendkívüli jelentőséget tulajdonít annak, hogy az államok — a nagy és kis államok — közötti viszony olyan nemzetközi elveken épüljön fel, amelyek megfelelnek a népek közti baráti együttműködés békés, nyugodt életkörülmények közötti fejlesztése érdekeinek. A Szovjetunió azt a véleményt vallja, hogy az államok közötti viszonyt és a tényleges biztonságot biztosítani lehet az említett felhívásban kifejtett következő elvek gyakorlati érvényesítésével: egyenlőség, a belügyekbe való be nem avatkozás, a meg nem támadás, a más államok területi épsége elleni merényletek elutasítása, a szuverenitás és a nemzeti függetlenség tiszteletben tartása. A Szovjetunió kormánya pozitívan értékeli a közel- és közép-keleti országok kormányainak minden olyan lépését, amely a Szovjetunióval fennálló viszonyukban az említett elvek érvényesítésére, a közel- és középkeleti országok nemzeti függetlenségének megerősítésére, a népek békéjének és baráti együttműködésének megszilárdítására Irányul. Ha a közel- és közép-keleti országok viszonylatában folytatódik a nyomás és a fenyegetőzések politikája, akkor ezt a kérdést az Egyesült Nemzetek Szervezetében kell megtárgyalni. ' A szovjet kormány a béke ügyét ' védve, védelmezni fogja a közel- • és közép-keleti országok szabadsá- [ gát, függetlenségét és a belügyek- i be való be nem avatkozást. Ausztria népe ünnepel A szovjet—osztrák közlemény visszhangja A szovjet—osztrák kommüniké közlése Ausztria állami ünnepévé vált. Az egész országban kitűzték a lobogókat, az osztrák nép őszinte örömmel üdvözli az elért eredményeket. A Moszkvából Bécsbe visszaérkező kormányküldöttséget lelkesem fogadták. Az „Österreichische Volksstimme" című lap vezércikkében írja, hogy egész Ausztria népe április 15-én a moszkvai tárgyalások eredményét zíszlódiszben fogadta. Ezt a szót „Moszkva" mindenki forró hálával ejtette ki. A lapolk közölték Körnermek, az osztrák köztársaság elnökének beszédét, amellyel a Bécsbe visszaérkezett kományküldöttséye t fogadta. „A feladat első része megoldódott — jelentette ki Korner. — A szerződés alapját 'efektették. Mindnyájan megértjük, hogy a végleges megoldásig egynéhány akadályt még le kell küzdeni. Aszerint, ahogy megoldódott az első, a fő rész, szilárdan meg vagyok győződve arról, hogy a második rész is szerencsésen befejeződik, és hegy az államszerződés megkötése által teljes szuverenitást, szabadságot és függetlenséget nyerünk." Közölték Raab kancellár beszédét is, aki a többi között ezt mondta: „A moszkvai tanácskozások eredményének nagy jelentősége van nemcsak a két állam közötti kapcsolatok, hanem a világbéke szempontjából is." A lapok közölték J. Raab és A. Schärf üdvözlő táviratainak szövegét, amelyeket N. A. Bulganyinnak, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének és V. M. Moiotovnak, a Szovjetunió külügyminiszterének küldtek. Ahogy a nyugati burzsoá sajtó látja A párizsi napilapok részletesen kommentálják a moszkvai szovjet—osztrák tárgyalások sikeres befejezéséről szóló hírt és közlik a közös kommüniké szövegét. A „Figaro" úgy értékeli a moszkvai tárgyalások sikeres eredményeit, mint „nagy jelentőségű eseményt". Egyidejűleg kijelenti, hogy a négyhatalmi konferencián nehéz lesz „megállapítani Ausztria függetlenségének feltételeit." A lap úgy véli, hogy a Németország egyesítésére irányuló mozgalmat Ausztria példája kétségkívül megszilárdítja. A „Coimbat" arról ír, hogy a három nyugati hatalmat meglepte a szovjetosztrák tárgyalások eredménye. Washington attól fél, hogy az esetleges osztrák semlegesség példaként szolgálhatna a német statutum kérdésének megoldásához. A „Combat" szerint: „A szovjet kezdeményezés Londonban, Washingtonban és Párizsban teljes zavart keltett." Az „United Press" sajtóügynökség washingtoni tudósítója szerint: „Az amerikai hivatalos személyiségek óvatosan és tartózkodóan fogadták" az államszerződésre vonatkozó szovjetosztrák tárgyalásokat Egyes hivatalos vélemények szerint ez az egyezmény eszköz arra, hogy „Oroszország Európában semleges övezetet létesíthessen". Max Leimer, a „New-York Post" megfigyelője kommentárjában azt írja, hogy a Szovjetunió rugalmas külpolitikát valósít meg. Azt tanácsolja az Egyesült Államoknak, hogy hasonlóképpen cselekedjen. A továbbiakban így ír: „Amerikai politikusaink tragédiája abban rejlik, hogy szöveget írnak, amely szerint szeretnék kialakítani a nemzetközi helyzetet, ez azonban egészen másképp alakul." A terror nem erősíti, hanem végleg aláássa a gyarmati uralmat Afrikában Valamennyi afrikai ország közül a Délafrikai Unióban a legembertelenebb a terror a négerek ellen. A Délafrikai Unióban nyilvántartásba veszik a négereket. Ez a faji megkülönböztetés politikájának újabb megnyilvánulása. Mint a bűnözőknek, vala'mennyi néger lakosnak kötelessége megjelenni az összeíráson. Képünkön a négerek összeírását látjuk Creytownban. A Délafrikai Unió újabb és újabb törvényeket vezet be a faji megkülönböztetésre. Kegyetlenül elnyomja és üldözi a néger és indiai lakosságot, akik nem hajlandók ezeket a törvénveket betartani. Képű-kin Fok városban a négerek tüntetnek a Délafri | c aj Unió törvényei ellen. f
