Uj Szó, 1955. április (8. évfolyam, 78-102. szám)

1955-04-10 / 86. szám, vasárnap

6 UJSZ0 1955. április 10; Svéd és magyar labdarúgók Bralislavában A bratislavai stadionban sorra ke­rülő nemzetközi labdarúgó-torna két külföldi részvevője: az AIK Stockholm és a Csepeli Vasas szombaton váro­sunkba érkezett, vasárnap és hétfőn pedig pályára lépnek. A mai előmér­kőzésen, mely 14 óra 15 perckor kez­dődik, a Spartak Trnava a Csepeli Vasas ellen játszik, 16 órakor pedig a stockholmi csapat a Slovan ÚNV-vel mérkőzik. Hétfőn ugyancsak 14 óra IC perokor a Spartak Trnava küzd a svéd vendégek ellen, majd 16 órakor a Slovan ÚNV és a csepeliek találko­zójára kerül sor. Az AIK Stockholm 1891-ben ala­kult és az egyedüli svéd együttes, mely az utolsó három évtized folya­mán egyetlen esztendő kivételével mindig ott volt az elsőosztályú svéd A besztercebányai kerületben az iskolai ifjúság nagyban készül az idei I. Országos Spartakiádra. Nemcsak lelkiismeretesen, de nagy szorgalom­mal gyakorolnak az iskolák fiataljai, mivel a nagy országos versenyen a legjobbak között is becsülettej sze­retnének helytállni. Az iskolák veze­tői és testnevelési tanárok nagy gond­dal és igyekezettel végzik a gyakor­latok betanítását s bizonyos, hogy a gyakorlatok elsajátításában az iskolai ifjúság megelőzi valamennyi többi gyakorlatozót. Az ellenőrzések során megállapítot­ták, hogy a kerület iskolái közül ed­dig a besztercebányai elektrotechni­kai ipariskola, a besztercebányai pe­dagógiai és a II. tizenegyéves közép­iskola, a losonci, Selmecbányái, és zólyomi tizenegyéves középiskola lo­sonci építészeti ipariskola valamint a korponai, tiszolci és kálnói nyolc­éves középiskolák vezetnek, ahol az anyag első részének betanulását a tervezett idő előtt teljesítették. De ezeknek az iskoláknak tanulói a gyakorlatozások során minőségben labdarúgó-bajnokság mezőnyében. Mostani csapatában 10 válogatott já­tékos szerepel, köztük Bergmark hátvéd, aki már 18-szor volt tagja a legjobb svéd csapatnak. Az AIK je­lenleg a svéd bajnoki tabella második helyén áll és komoly esélyekkel pá­lyázik a bajnoki címre. A Csepeli Vasas az idei magyafl labdarúgó NB tavaszi évada sorári 8 mérkőzésből kettőt megnyert és hat­szor vereséget szenvedett. Ám az együttes éppen egy héttel ezelőtt a Bp. Vörös Lobogó ellen vívott bajnoki mérkőzésén igen jól szerepelt s csu­pán 1:3 arányú vereséget szenvedett a ragyogó formában lévő többszörös magyar bajnokcsapattól, amely most is a tabella élén áM. és felkészültségben is kitűnnek a ke­rület többi iskolái közül. A fenti iskolák bar: azonban a spar­takiád széleskörű propagálása sem marad el. A losonci iskolák nagysze­rűen sikerült akadémiát is rendeztek, melyen az iskola legjobbjai vonultak fel és mutatták be a nagy érdeklődés­sel várt bemutató számait. A két lo­sonci iskola akadémiája nemcsak er­kölcsi, de nagyon szép anyagi jöve­delmet is jelentett, úgyhogy a prágai utazás költségeit fedezni tudják majd. Az iskolai takarékosság mellett az is­kolák tanítói szervezik a papír, vas és más nyers-anyagok gyűjtését is. A kerület iskoláinak vezetői, tanítói tudják, hogy a spartakiád milyen fon­tossággal bír s ennek érdekében dol­goznak és fáradnak. De a tanítóik tud­ják azt is, hogy a prágai nagy spar­takiáda mellett tőlük függ a járási és a kerületi spartakiádok sikere is, éppen ezért mindent elkövetnek, hogy a spartakiádon keresztül is bemutat­hassák testnevelésünk és népünk ere­jét a haza megvédésében is. Állandó magyar nyelvű hétköznapi műsorszámok BRATISLAVA II. BESZTERCEBÁNYA Hétfő 6.15: Hírek és vasárnap sportja. 14.00: Hírek, sporthíradó 17.00: Hírek, hangos híradó. Kedd: 6.15: Hírek. 14.00: Hírek, faluhir­adó. 17.20: Hírek. Mi újság a szö­vetkezetben. Női adás. Szerda. 6.15: Hírek. 14.00: Hírek, hangos híradó. 17.20: Hírek, hangos híradó, spartakiád Csütörtök: 6.15: Hírek 14.00: Hírek hangos híradó. 17.20: Hírek, falurádió. Péntek: 6.15: Hí­rek. 14.00: Hírek, hangos híradó, sportadás 17.20: Hírek, üzemi hír­adó. Női adás Szombat: 6.15: Hírek 14.00: Hírek, hangos híradó. Vasár­nap: 6.40: Mezőgazdasági szaktaná­csok. 14.00: Vidám műsorral kö­szöntjük a város és falu dolgozóit. 17.30: Irodalmi félóra. Hétfő, ápriiis 11. BRATISLAVA 6.00 Vidám húsvét hétfő. 7.45: Hí­rek. 8.00: Versek, dalok. 8.40: Opera­részletek. 9.10: Húávéti tojás. 10.00: Az otthon dalai. 10.30: Híres éneke­sek. 11.00: Klasszikusok üzenete. 12.00: A hét költeménye. 12.30: Hí­rek. 12.50: Népünk dalai és táncai. 13.00: Zeneszámok. 14.00: Fúvószene. 14.30: Balettzene. 15.00: A technika és tudomány újdonságai. 15.15: Tánc­zene. 16.00: Esztrádzene. 17.00: Hu­moros előadás. 17.30: Szimfonikus hangverseny. 18.00: Moszkva beszél. 18.30: Hangverseny. 19.00: Hírek. 20.00: Szatirikus előadás. 20.30: Vá­laszolunk hallgatóink leveleire. 21.30: Sportaktualitások. 22.00: Hírek. 22.10: Tánczene. 23.00: Éjféli hangverseny. 23.50: Hírek. KOSSUTH-RÁDIÖ 8.30: Zenekari hangverseny. 9.20: Orosz nyelvlecke az általános iskola V. osztályának. 9.40: A Cinkotai Ta­nítóképző Bicinia-kórusa énekel. A Gyermekrádió műsora. 10.10: hír Sári zongorázik. 10.30: Óvodások műsora. 11.00: Operakórusok. 11.30: József At­tila szerelmes verseiből. 12.10: Szov­jet operettrészletek. 12.45: Afrika az álmok világában és a valóságban. 13.00: Régi magyar muzsika. 14.22: Üttörőhíradó. 14.50: Heti zenés kalen­dárium. 15.40: Schubert: Dalok a Szép Molnárné c. dalsorozatból. 16.00: Most légy okos, Domokos! Ifjúsági fej­törő. 16.25: A Magyar Rádió gyer­mekkórusa énekel. 16.40: Bach: Szo­náta. 16.55: Debussy: Tűzijáték. 17.10: Helyszíni közvetítés Bécsből a Bp. Honvéd—Ausztria és a Bp. Kinizsi— Rádióműsor Rapid nemzetközi labdarúgó-mérkőzé­sekről. 18.20: Egy falu — egy nóta. 18.40: Az ifjúság írói. 19.00: Ismer­kedés a zeneirodalommal. 20.20: Ün­nepi műsor József Attila születésének 50. évfordulóján. 21.00" Mi újság a tudomány és technika világában? Tu­dományos híradó. 21.20' Tánczene. 22.15: Tíz perc külpolitika. 22.25: Ma­gyar zeneszerzők. 23.45: Népi zenekar játszik. 0.10: Magyar népdalok. Kedd, április 12. BRATISLAVA 5.00: Hírek. 5.10: Zenével kezd­jük a napot. 6.00: Hírek. 6.15: Reggeli zene. 7.00: Hírek. 7.15: Reggeli hang­verseny. 7.54: Nyelvi tanácsadó. 8.00: Zeneszámok. 10.00: Hangverseny. 10.35: Zongoraszerzemények. 11.00: Regényrészletek. 11.20: Szórakoztató együttesek játszanak. 12.00: Mezőgaz­dasági tízperc. 12.10: Operarészletek. 12.30: Hírek. 12.50: Zenés mozaik. 14.00: Hangverseny. • 14.30: Hírek. 14.40: A népművészeti együttesekről. 15.00: Versek. 15.30: Szovjet szerze­mények. 16.00: A bratislavai rádió­együttes énekel. 16.15: Orosz népi nyelvtanfolyam. 16.30: Fúvószene. 17.00: Politikai iskola. 17.20: Partí­zántüzeknél. 18.00: Moszkva beszél. 18.30: Hangverseny. 19.00: Hírek. 20.00: Mezőgazdasági negyedóra. 20.15: Szimfonikus hangverseny. 21.15: My­javai képek. 21.35: Tánczene. 22.00: Hírek. 22.20: Szerzőink müveiből. 22.50: Kamarazene. 23.50: Hírek. KOSSUTH-RÁDIÓ 8.30: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. 9.00: Indulók. 9.15: Üttörő­híradó. 9.40: Gyermekzene. A Gyer­mekrádió műsora. 10.10: Halló, itt Bu­karest! A Román Rádió műsorából. 11.00: Lányok, asszonyok... Nők ne­gyedórája. 11.15: Dvofák: Két szláv tánc. 11.30: Magyar fúvósegyüttesek műsorából. 11.45: Urbán Ernő Kos­suth-díjas író két karcolata. 12.10: Suki Antal és zenekara játszik. 13.00: Könnyű hangszerszólók. 13.30: Ope­rettrészletek. 14.25: Hangverseny gyermekeknek. 15.00: Arcképcsarnok. 15.35: Puccini operáiból. 16.00: A pár­duc. Rádiójáték. 16.50: Plodiv város kórusa énekel. 17.10: Válaszolunk hallgatóinknak. 17.30: Magyar nép­dalok. 18.00: Agit. prop.-müsor. 18.20: Szív küldi szívnek szívesen. 18.34: József Attila verseiből. 18.40: Magyar Játékszín. II. rész. Bánk bán. 21.50: Kodály: Dalok az „Énekszó"-ból. 22.15: Népi énekesek és kórusok műsora. 22.30: ünnepi műsor Lukács György 70. születésnapjára. 23.00: Előadómű­vészeink hangversenye. sége tekintetében, valamit fegyelme­zettség tekintetében is mind a mun­kásoümpiádok, mind a proletársparta­kiádok teljes mértékben teljesítették feladataikat. Valamennyi haladó tapasztalatot, szépséget, a gyakorlatozók tízezrei tömeges, fegyelmezett fellépéseinek hagyományait, a számos önkéntes dolgozó felbecsülhetetlen, áldozatkész munkáját — mindezeket érvényesí­teni akarjuk az I. Országos Sparta­kiád előkészületeiben és megrende­zésében. I. Országos Spartakiádunkon ugyanis kifejezésre akarjuk hozni a talajgyakorlatok tömeges bemutatásá­nak nemzeti hagyományait. Itt a sza­badgyakorlatok alapelve a tömegek kivitelezésében kerül érvényre. A gyakorlatozók jő és lelkiismere­tes előkészítése, a gondos edzés, az előírt gyakorlatok pontos betanítása, a kollektív igyekezet, a gyakorlato­zók lelkesedése, a sok ezer önkéntes dolgozó önzetlen munkája, a töme­gesség és fegyelmezettség, — ezek voltak mindenkori tornaversenyeink, munkásolimpiádáink, proletársparta­kiádjaink erkölcsi alapfeltételei s ezek a szovjet fizkultúra ismertetőjelei is. Állandó hétköznapi műsorszámok KOSSUTH-RÁDIO 4.30: Hírek, időjárás jelentés. — 4.40—8.22: Reggeli zenés műsor a munkába induló dolgozóknak. — Közben: 4.59 Időjelzés. — 5.59: Időjelzés. — 6.45: A Szabad Nép mai vezércikke. — 7.00: Hírek, időjárás jelentés. — 7.10: Színhá­zak és mozik műsora. — 12.00: Hí­rek, idöjárásjelentés. Lapszemle. — 14.00: Hírek, közérdekű közlemé­nyek. 14.05: Ide járás- és vízállás­jelentés. — 17.00: Hírek, - 20.00: Esti híradó. — 22.00: Hírek, sport. — 24.00: Hírek. Szerda, április 13. BRATISLAVA 5.00: Hírek. 5.10: Zenével kezdjük a napot. 6.00: Hírek. 6.15: Reggeli zene. 7.00: Hírek. 7.15: Operarészle­tek. 8.00: Zeneszámok. 10.00: Ifjúsági műsor. 10.15: Gyermekegyüttesek éne­kelnek. 10.35: Ifjúsági együttesek mű­sora. 11.00: Asszonyok félórája. 11.30: Szlovák szerzők müveiből. 12.00: Me­zőgazdasági negyedóra. 12.15: Az orosz állami népi együttes játszik. 12.80: Hírek. 12.50: Zeneszámok. 14.30: Hí­rek. 14.40: Operarészletek. 15.20: Cseh és morva dalok és táncok. 16.00: Mit énekelünk május elsején? 16.15: Beszélgetés az új könyvekről. 16.30: Zenés újdonságok. 17.00: Rapszódia. 17.20: Tarka zenés műsor. 18.00: Moszkva beszél. 18.30: Hangverseny. 19.00: Hírek. 20.00: Szvit. 21.00: Be­szélgetés a gyermeknevelésről. 21.15: Hangverseny. 22.00: Hirek. 22.20: Dal­lal és mosollyal. 22.50: Versek. 23.00: Szimfonikus hangverseny. KOSSUTH-RÁDIÖ 8.30: Népszerű operarészletek. 9.20: A Gyermekrádió műsora. 9.40: Dal­tanulás. A Gyermekrádió műsora. 10.10: Beszélgetés az orgona nagy művészéről. 10.30: Hol jártál, bárány­kám? Óvodások műsora. 11.00: Ifjú­sági kórusok énekelnek. 11.30: Képes­lap Szófiából. 12.10: Tánczene. 13.00: Szülőknek — nevelésről. A nevelés egysége. 13.20: „Szilágyi népdalok". Ma­gyar és székely népdalok. 14.25: Üt­törőhíradó. 14.50: László Anni énekel. 15.20: A banda. A Gyermekrádió mű­sora. 16.20: Ligeti: Román koncert. 17.25: A Sztálinvárosi Bartók Béla Kultúrház népi zenekara játszik. 18.00: A virágzó mezőgazdaság útján. 18.30: Szív küldi szívnek szívesen. 19.00: Mesterházi Lajos jegyzetei. 19.15: Jó munkáért — szép muzsikát! 19.53: József Attila verseiből. 20.20: Diák, írj magyar éneket! 21.18: Tánczene. 22.15: Tíz perc külpolitika. 22.25: A Magyar Rádió szimfonikus zenekara játszik. Sporthíradó A moszkvai Dinamó röplabda-együt­tese 3:0 (15:5, 15:7, 15:4) arányban legyőzte a bolgár válogatott együt­test. A két válogatott találkozója so­rán pedig a bolgár együttes 3:1 arány­ban győzött a Szovjetunió csapata fölött. Üjabb minősítési vetélkedést ren­deznek a Prága-Berlin-Varsó nemzet­közi békeversenyre. Hétfőn, április 11-én tízenkét válogatott csehszlovák­kerékpározó áill rajthoz Čelakovicén, A Szovjetunió—Finnország ökölvívó­találkozó 20:0-ás szovjet győzelem­mel ért véget. A lengyel és a csehszlovák hegyi mentőszolgálat dolgozói Zakopanéban versenyeket rendeztek. A versenye­ken kettősök versenyeztek egymás­sal az elsősegély-nyújtásban, a men­tési anyag felhasználásában és a sé­rültek szállításában. Washingtonban súlyemelő versenye­ket tartottak, amelyek során Paul An­derson a nehézsúlyban, az olimpiai háromtusában 500 kg-val új világcsú­csot állított fel. Ezzel a teljesítmé­nyével 12,5 kg-mal megjavította Schemansky (USA) eddigi csúcstelje­sítményét. Az ipolysági járásban május 14-én és 15-én tartják a járási spartakiádot, amelyet a ipolysági Dynamo sportte­lepén rendeznek meg. Eddig 641 diák, 121 Sokol-tag rendszeresen gyakorol, a többi vonalon még nem végleges a létszám. Hiszen például a Hadsereg­gel Együttmükők Szövetsége vonalán Plastovce községben szépen halad a munka. Itt 50 fiú és leány gyakorol a spartakiádra. A plaštovceiek sikerének titka, hogy az ottani helyi nemzeti tanács felkarolta a spartakiád ügyét és a plaštovcei tanítóval közösen nemcsak megszervezték a gyakorlato­zásokat. hanem nagy gondot fordíta­nak a rendszeres és színvonalas ed­zésekre is. CDNA Szófia labdarúgó csapata AIK Stockholm együttese ellen 2:0 arány­ban győzött. Ez a svéd csapat vesz majd részt a Bratislavában lebonyolí­tásra kerülő húsvéti labdarúgó-tor­nán. Budapesten megkezdték a 21 éven aiuli vívók viilágbajnokságát. Az első nap a női tőrben Kelemen (Magyar­ország) győzött Combattio (olasz) és Dömöltó (magyar) előtt. A FIFA ifjúsági labdarúgó-tornája A magyar ifi-váEogatott biztos győzelme Törökország feíett Olaszországban folytatták a nem­zetközi labdarúgó-tornát és további mérkőzések kerültek lebonyolításra. Magyarország válogatott csapata, a várakozásnak megfelelően, biztosan győzte le a török együttest 3:0 (2:0) arányban. A magyar labdarúgók tech­nikai felkészültség és lövöképesséy dolgában messze felülmúlták ellenfe­lüket. A győztes csapat góljait Ke­resztes 2, és Lelenka lőtték. A IV. csoport második mérkőzésén Jugo­szlávia csapata magas gólarányú győzelmet aratott Luxemburg felett 7:0 (5:0) arányban. A nap további mérkőzéseinek eredménye a követke­zők voltak: Ausztria—Franciaország 5:2 (2:0), Románia—Belgium 1:1 (1:0), Az I. csoportban a második forduló után Ausztria vezet Románia előtt, a IV. csoportban Magyarország és Ju­goszlávia egyenlő pontszámmal és gólaránnyal áll a vezető helyen. Használjuk fel a munkásolimpiádok és a proletárspartakiádok hagyományait az I. Országos Spartakiád előkészületeiben „Azt akarjuk, hogy az I. Országos Spartakiád technikai érettsé­günk, fegyelmezettségünk, magas ideológiai fejlettségünk, munka­eredményeink és az összlakosság lelkesedésének kiváló szemléje legyen." A tömeg bemutatók hagyományait a munkás testnevelési mozgalomból merítjük. Ezek munkás tornaegyesü­letek voltak, amelyek országos test­nevelési bemutatókat rendeztek. A fčlátványosságot a tömeg-talajgyakor­latok képezték. Ezek voltak a mun­kásolimpiádok. A Sokol tornaversenyek az első köz­társaság idejében az uralkodó burzso­ázia támogatását szolgálták. Az ak­kori Sokol burzsoá vezetése nemzeti soviniszta ünnepséggé változtatta ezeket a tonnaversenyeket. A második világháború után rendez­ték meg 1948-ban az utolsó Sokol-tor­naversenyt. A reakciónak ekkor még sikerült beférkőznie a Sokol­szervezetekbe, ahol arra törekedtek, hogy azokat a nép és az állam ellen használják fel. Igyekeztek megakadá­lyozni népünknek a testnevelés és sport egyesítésére irányuló törekvé­sét, amikor szakszervezeteink, szövet­kezeteink és ifjúsági mozgalmunk már egyesítve voltak. A Sokol tornaver­senyt köztársaságunk ellen akarták felhasználni, amely már a szocializmus építésének útjára lépett. A reakciónak ez a szándéka legna­gyobb erőfeszítése ellenére sem si­került. A Sokol-szervezetek tagjai­nak túlnyomó többsége elutasította a reakció ez irányú törekvését. A Sokol­ban egyesített népi elem nem enge­dett a reakció kísérleteinek és még jobban tömörült Nemzeti Frontunk és népi demokratikus köztársaságunk kóré. Ez a haladó népi elem azután nagymértékben meggyorsította test­nevelésünk és sportunk egyesítésének folyamatát. 1949-ben országunk test­nevelési és sportmozgalma a Sdkob­szervezetben egyesült. Ugyancsak ez a haladó népi elem volt az, amely 1952-ben testnevelésünk és sportunk átszervezése után segédkezett kialakí­tani falvainkon testnevelési szerveze­teink egyesítésének előfeltételeit és megalakítani az Önkéntes Sport Szer­vezeteket. A testnevelési teljesítmények, az oktatók és gyakorlatozók áldozatkész­Az I. Országos Spartakiád hírei „ÜJ SZÖ" kiadja Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. Szerkeszti u szerkesztőbizottság. Felelős Dénes Ferenc főszerkesztő. Szerkesztőség: Bratislava. Jesenského 8—10, telefon: 347-16. 352-10. Kiadóhivatal: Bratislava. Gorkého 8. telefon: 337-28. Előfizetési díj havonta K6s 6.60 Terjeszti a Posta Hírlap szolgálata. Megrendelhető minden oostahlvatal­A-60117 nál és kézbesítőnél. Nyomás: Pravda. Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának kiadóvállalata. Bratislava. 4

Next

/
Thumbnails
Contents