Uj Szó, 1955. április (8. évfolyam, 78-102. szám)

1955-04-09 / 85. szám, szombat

Világ proletárjai egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA Bratislava, 1955. április 9. szombat 30 fillér VIII. évfolyam. 85. szám Alijuk meg helyünket derekasan minden munkaszakaszon ! A körmöcbányai szövetkezeti tagok az SZLKP kongresszusa előtt A körmöcbányai szövetkezeti tagok ebben az évben is arra törekednek, hogy minél több terményt adhassa­nak dolgozóink asztalára. Az egységes földmüvesszövetkezetek II. Országos Kongresszusa tiszteletére teljesítették összes beadási kötelezettségeiket az első félévre, a sertéshúsból és tej­ből pedig egész évi beadásukat jóval túlteljesítették. Feleletül a negyedik árleszállításra a következő napokban még több örömteljes eredményt akar­nak elérni. Ján Rias sertésgondozó, aki a sertéseknél naponta átlagosan Több cukorrépát termelnek szövetkezeti tagjaink A diószegi cukorgyárnak az idén 20 vagon cukorral többet kell gyár­tania, mint a múlt évben. Ezért az agronómus-szolgálat a cukorgyárban sokkal nagyobb gondot fordít a cu­korrépatermelökkel és szállítókkal kö­tendő szerződésekre. A szerződések biztosításához az agronómusok még a téli hónapokban hozzáfogtak. A cu­korrépatermelőkkel 115 beszélgetést és tanácskozást folytattak, amelyeken e fontos termény termesztésének elő­nyeiről beszéltek. A hektárhozamok emelésének egyik feltétele a répamag előcsíráztatása és a proszenicei moz­galom. A diószegi cukorgyár Alojz Burián munkadíjas eljárásával 400 mázsa magot jarovizált, ami 150 má­zsával több, mint a múlt évben. Az idén még nagyobb mértékben érvé­nyesítik a cukorrépatermesztésben a proszenicei mozgalmat. Az eddig meg­kötött szerződések szerint 580 hek­tárt jelentettek be a proszenicei moz­galomba. 90—100 dkg súlygyarapodást ér el, kötelezettséget vállalt, hogy az SZLKP kongresszusáig 30 mázsa ser­téshúst ad be terven felül. Anna Huš­mírová, Katarína Ďurišová és Sárközi Aranka állatgondozók azzal üdvözlik a kongresszust, hogy május végéig 15 000 liter tejjel többet fejnek. A többi szövetkezeti tagak is növelik a munkatermelékenységet és szocialista kötelezettségvállalásaik teljesítésével 300 000 koronával gazdagítják az ál­lampénztárt. 462 hektáron ültetnek burgonyát négyzetes­fészkes ültetéssel A stupavai gép- és traktorállomás minden brigádközpontján megkezdik a jövő héten a burgonya és a kukorica négyzetes-fészkes ültetését. A bur­gonyaültetéshez 8 agregátot készítet­tek SK 2 vetőgépekből és 462 hektár területet akarnak segítségével bevetni. Az agregátokat már kipróbálták és jól beváltak. A napi teljesítmény 5—6 hektár ezekkel a gépekkel, úgyhogy a traktorosok a négyzetes-fészkes ülte­tés tervét magasan túlszárnyalhatják. Jól beváltak a négyzetes-fészkes ül­tetéshez a módosított kukoricavető­gépek is. Az EFSZ és a traktorállo­más agronómusai a próbáknál meg­győződtek e gépek előnyeiről. Tervü­ket, hogy 444 hektár kukoricát ültet­nek el ilyen módszerrel, a stupavai gép- és traktorállomás túlteljesítheti. A négyzetes-fészkes ültetést egyre több helyen alkalmazzák szövetkeze­teink. Csak a csaMóközpüspöki EFSZ­ben 115 hektár kukoricát és 95 hek­tár burgonyát vetettek el ezzel az el­járással. Tavaszi munkák a nyitrai kerületben A tavaszi munkák teljes ütemben folynak a nyitrai kerület mind a 16 járásában. A kerület északi részében eddig többnyire árpát és zabot vetnek, a déli járásokban, különösen a duna­menti síkságon, a Vág alsó folyásánál már sokkal előbbre vannak a vetéssel. Az árpa, zab, borsó, mák és más korai termények magvai már a földben van­nak. Most vetik a cukorrépát, lent, ültetik a korai burgonyát, s helyen­ként a kukoricát is. A tavaszi munkák kezdete óta éjjel-nappal simítozással harcolnak a talaj mélyebb részei ned­vességének megtartásáért. Április 6-ig a nyitrai kerület 194 egységes földművesszövetkezete el­vetette az árpát, a tavaszi búzát és a zabot. Az EFSZ-ekre kiírt vetésterüle­teken az árpát 81,4 százalékban, a za­bot 63,6 százalékban, a tavaszi búzát 110 százalékban vetették el. Különös figyelmet szentelnek a szövetkezeti tagok a sürüsoros vetésnek. Ezzel az eljárással több mint 20 600 hektár árpát vetettek el. A legtöbb szövetke­zet a zselízi és a nyitrai járásban ké­szült el a tavaszi gabonák vetésével. A kerület egységes földművesszövet­kezeteiben ugyanúgy, mint tavaly, el­maradnak a tavaszi keverékek veté­sével, amelyeknek még csak 5 száza­lékát vetették el. A cukorrépát 1045 hektáron, a korai burgonyát 83 hektá­ron vetették el. A gép- és traktorállomás traktoro­sainak segítségével jobban végzik a gabonafélék vetését az egyénileg gaz­dálkodók is, mint a múlt évben, külö­nösen a párkányi, vágsellyei, komáro­mi, verebélyi, ógyallai és más járások­ban. Eddig 30 000 hektár árpát, 1200 hektár zabot és 800 hektár cukorré­pát vetettek el. A tavaszi keverékek vetése náluk is lemaradt. Érsekújvári építkezések Érsekújvár Szlovákia azon városai közé tartozik, ahol a háború sok kárt okozott. A várost ért három szőnyeg­bombázás többek között 2000 lakóhá­zat, tehát a város házainak kéthar­madát tönkretette. A felszabadulás utáni tíz év alatt ez a délszlovákiai város is megválto­zott. A régi városháza helyén épült márványkövekkel kirakott épület a HNB székhelye, a népbíróság és más hivatalok, a Béke háza. ez a korsze rű lakóház és több mint 300 további új ház pártunknak és kormányunk­nak e város felépítéséről való gon­doskodását bizonyítja. A legtöbb sú­lyosan megrongált házat már rendbe­hozták. Az új lakóházak építését és rendbe­hozását megkezdték az egykori vas­utas-telepen is, amelyet a bombázá­sok egyenlővé tettek a földdel. Ma csinos, szép lakóházakat láthatunk ott, amelyekben az érsekújvári vas­utasok laknak. A járási építkezési vállalat magas­építkezési üzemének dolgozói most fejezik be a Petőfi-, a Sruvorov- és a Besztercebányai utcai lakóházak építését. Ez év első negyedévében az érsekújvári dolgozóknak 52 lakást ad­tak át. A vetési munkálatok eredményei A CSKP KB és az SZLKP Központi Bizottságának határozatai amelyek hangsúlyozták az idei tavaszi munkák gyors elvégzésének szükségességét, megértésre találtak falvainkon. Erről tanúskodik az a tény, hogy öt nap alatt — április 1-től április 5-ig — Szlovákiában több mint 60 000 hektár tavaszi gabonafélét vetettek el, s ezenkívül egész sor más mezei mun­kát végeztek el. Április 5-ig elvetet­ték a tavasziak 29,2 százalékát, emel­lett minden kerületben megindultak a tavaszi munkálatok. A tavaszi munkák élén az állami gazdaságok járnak, amelyek 62,2 szá­zalék tavaszi magot vetettek el, a nyitrai kerületben pedig 80,6 százalé­kot. Utánuk az egységes földmüves­szövetkezetek következnek, amelyek április 5-ig a tavaszi gabonafélék ve­tési tervét 54,5 százalékra teljesítet­ték. Használjuk fel az SZLKP kongresszusára való előkészületekei népgazdaságunk minden ágában munkánk megjavítására Falunk szépítésének napja Pered lakosai hazánk felszabadulá­sának 10. évfordulója tiszteletére egy munkanapot dolgoztak le községük szépítésére. A munkálatokat Darázs Flórián, Pered helyi nemzeti bizott­ságának elnöke vezette, személyesen irányította és ellenőrizte a körzetek munkáját. Kora reggel sok lovaskocsi indult homokhordásra, hogy kijavítsák a gö­röngyös, megrongált utakat. A község apraja-nagyja lapátot, csákányt fogott és részt vett a község szépítésében. Munkájukban több traktor segédke­zett. A negyedik körzetben azonban, ahol én is lakom, alig láttam valakit az utcán Jó két órát egyedül dolgoztam ott. Nem csodálkoztam, hiszen Gyü­mölcsoltó Boldogasszony-napia volt és az öregeknek bizony nem igen volt kedvük „ünnepnapon" laoátot fogni kezükbe. Egyszer csak kijött az idős Borzsányi János bácsi, kurta pipával a szájában az utcára. Nagy füstfel­legeket eregetett a levegőbe, majd meglátott, hogy egyedül dolgozom. Fogta magát, visszafordult a házba. Egy perc múlva már lapáttal a ke­zében tért vissza és együtt folytat­tuk a munkát. Ketten mégis c?ak töb­bet csinálunk — gondoltuk. De nem telt al sok idő és már ott láttuk mel­lettünk Barci János bácsit, Motovics Ferenc bácsit is, akiket többen is kö­vettek. Csakhamar 22-en voltunk. A Csehszlovák Ifjúsági Szövetség helyi szervezetének tagjai rendbehoz­ták az artézi kút előtti utat és leve­zették a csatornába az ott álló vizet. A nyolcéves középiskola tanulói pedig rendbehozták a hősök emlékműve előtti parkot. Községünk lakossága örömmel és lelkesedéssel kapcsolódott be falunk szépítésének munkálataiba. Hálánkat és tiszteletünket fejeztük ki ezzel ha­zánk felszabadítóinak. Szép és rend­behozott faluban ünnepeljük meg fel­szabadulásunk 10. évfordulóját Ottó, Pered Nem egész két hét választ el ben­nünket Szlovákia Kommunista Pártjá­nek kongresszusától. Április 22-én jönnek össze pártunk legjobb fiai és lányai — az üzemek, a mezőgazda­ság, a tudósok és kulturáV'S dolgozók küldöttei —, hogy a kongresszuson értékeljék, hogyan teljesíti Szlovákia Kommunista Pártja a C.SKP X. kong­resszusának határozatait. Szlovákia Kommunista Pártjának kongresszusa „Előre a CSKP X. kong­resszusa határozatainak sikeres telje­sítéséért, a szocializmus felépíté­séért, a békéért és köztársasá­gunk biztonságáért" jelszó jegyében fog lezajlani. E jelszó jegyében való­sítjuk meg pártszerveinkben és szer­vezeteinkben a kongresszusi előké­születeket. Az eddigi kongresszusi előkészületeknek, számos pártszerve­zet és szerv jó politikai és szervezői munkájának eredménye, hogy az üze­mekben szélesen kibontakozott a terv teljesítéséért, a termelés magasabb termelékenységét és gazdaságossá­gát biztosító szocialista verseny, hogy falvainkban szövetkezet' tagjaink, kis­és középparasztjaink tízezrei a mező­gazdasági termelés növelésére és a beadások túlteljesítésére irányuló kö­telezettségvállalásokat tettek és tel­jesítik is őket. Ez a fő értelme és célja a kongresszus előtti kampánynak — megnyerni és vezetni a dolgozók széles tömegeit a CSKP X. kongresz­szusa határozatainak, különösen a CSKP KB és az SZLKP KB utolsó ülése mezőgazdaságról szóló határo­zatainak következetesebb teljesítésére. A mezőgazdasági feladatok teljesí­tésében a kongresszus előtti időszak­ban a legjobb eredményeket elsősor­ban azok a pártszervezetek és szer­vek érik el, amelyek szervezetten és céltudatosan végzik munkájukat, ahol a kommunisták összekötik a kongresz­szusi előkészületeket az iparban és a mezőgazdaságban a terv teljesíté­séért folyó mindennapi harccal. Az ilyen üzemekben és községekben a pártszervezetek felkeltették a dolgo­zók élénk érdeklődését azon kérdé­sek iránt, amelyekről a kongresszus tárgyalni fog és elérték, hogy a dol­gozók az SZLKP kongresszusát új munkasikerekkel köszöntik. Meggyőző bizonyság arra, hogy ho­gyan fejleszti sikeresen sok falusi szervezet a kongresszus előtti idő­szakban a szövetkezeti tagok, a kis­és középparasztok kezdeményezését és hogy hogyan dolgoznak a kommu­nisták nap nap után a nép között és mutatnak jó példát: a kötelezettség­vállalási mozgalom, amely a mezőgaz­dasági termelés növelésére, a mező­gazdasági termények begyűjtésében mutatkozó hiányok eltávolítására, az elmulasztott beadásoknak még az SZLKP kongresszusáig való teljesíté­sére irányul. Az SZLKP KB naponta sok levelet kap a falusi pártszerveze­tektől, amelyekben az elvtársak je­lentik, hogy milyen intézkedéseket valósítottak meg a begyűjtés megja­vítása érdekében. Közös vonása e leveleknek, hogy arról írnak, hogy a kommunisták és a nemzeti bizottsá­gok tagjai ezekben a községekben pél­dát mutatnak a kis- és középparasz­toknak a beadási kötelezettségek tel­jesítésében, hogy tömegpolitikai mun­kát végeznek a földművesek között és meggyőzik őket a beadások tel­jesítésének szükségességéről. A fiasi falusi szervezet levelében azt írja a Központi Bizottságnak, hogy a taggyű­lésen részletesen elemezték a beadás teljesítésének állását és a kommunis­ták kötelezettséget vállaltak a begyűj­tés megjavítására. Cigán és Figura elvtársak kötelezettséget vállaltak, hogy március végéig teljesitik egész évi sertéshúsbeadási kötelezettségü­ket, Laputka és Gažlič elvtársak egy­egy sertést adnak állami begyűjtésre stb. A kolozsnémai kommunisták is kötelezettségvállalást tettek, hogy a kongresszus tiszteletére teljesítik ne­gyedévi beadási kötelezettségeiket minden állattenyésztési termékből a kongresszus tiszteletére. Sok hasonló példát mondottak el a küldöttek ar­ról, hogyan harcolnak a falusi szer­vezetek és a kommunisták azért, hogy a dolgozóknak több hús és tej jus­son. így például az eperjesi Cekano­vá elvtársnő arról beszélt, hogyan szervezte meg a nőbizottság Eperje­sen a kommunisták kezdeményezésére a látogatásokat azon földműveseknél, akik nem teljesítették tejbeadási köte­lezettségüket és hogyan győzik meg őket a nők az állam iránti kötelezett­ségeik becsületes teljesítésének szük­ségességéről. Nem mondhatjuk azonban, hogy minden pártszervezetünk ilyen aktivi­tással jár el a Szlovákia Kommunista Pártjának kongresszusa előtti felada­tok és kötelezettségvállalások teljesí­tésében. Vannak esetek, hogy az egyes pártszervezetekben az elvtársak nem értékelik kellően a kongresszus jelen­tőségét, nem használják fel a kong­resszus előtti előkészületeket a kom­munisták aktivizálására, nem magya­rázzák meg eléggé minden dolgozó­nak, hogy milyen nagy jelentősége lesz az SZLKP kongresszusának a CSKP X. kongresszusa határozatai­nak gyorsabb és következetesebb meg­valósításában Szlovákiában és hogyan készüljünk a kongresszusra. Ezt mu­tatja például az, hogy a handlovai és novákyi szénbányákban nem teljesí­tik a tervet, hogy Rudňanyban nem teljesítik a vasércfejtés tervét és hogy sok más üzemben nem teljesí­tik a munkatermelékenység tervét és túllépik az önköltségeket. Ezt bizo­nyítja az is, hogy a bratislavai kerü­let egyes járásainak falusi pártszer­vezetei, például Szereden, Malackán, Myjaván eddig még nem jelentették az SZLKP Központi Bizottságának, hogy milyen intézkedéseket tesznek a begyűjtés megjavítására. Ezért min­den pártszervezetben fokozni kell a kongresszus előtti kampányt, érté­kelni kell azokat az eredményeket, amelyeket a kampány folyamán elér­tünk és meg kell valósítanunk több intézkedést, hogy minél több üze­münk, szövetkezetünk és egyénileg gazdálkodó parasztunk jelenthesse a kongresszusnak: hazánk felszabadítá­sának 10. évfordulója tiszteletére tett kötelezettségvállalásainkat és felada­tainkat becsületesen teljesítjük és túl­teljesítjük, idejében elvégeztük a ta­vaszi munkákat, megműveltük a par­lagon heverő földeket határunkban stb. A hiányosságok kiküszöbölésére, a pártalapszervezetek kongresszusra való sikeres előkészületére fontos esz­közök az éppen áprilisban lezajló párt­taggyűlések. Ezeken kell a pártszer­vezeteknek megtárgyalniok az ered­ményeket, hogyan készülnek az alap­szervezetek a CSKP X. kongresszusa és a CSKP KB, az SZLKP KB februári plénuma határozatainak következetes teljesítésével Szlovákia Kommunista Pártja kongresszusára. Ebből a szempontból kell a taggyűléseken bírálólag és önbírálólag értékel­ni a szervezetek, minden tag és tagjelölt munkáját. Emellett a párt­szervezet mukájának fő mércéi azok az eredmények lesznek, amelyeket az egységes földmüvesszövetkezet, és az egész község az ipari és a mezőgaz­dasági termelés tervének teljesítésében elért. Ezzel kapcsolatban szigorú bí­rálat alá kell vetmök a párttagoknak és tagjelölteknek az olyan jelensége­ket, amilyenekkel még néhány párt­szervezetben találkozunk: hogy a pártszervezet belső élete és munkája távolról sincs elégséges kapcsolatban a mezőgazdasági feladatok teljesítésé­vel. Éppen az áprilisi taggyűléseket, amelyek közvetlenül az SZLKP kong­resszusa előtt történnek, abban az időben, amikor a tavaszi munkák gyors elvégzésével megteremtik a me­zőgazdasági termelés lényeges növelé­sének feltételeit, kell felhasználnunk arra, hogy ténylegesen megoldjunk minden problémát, hogy a taggyűlések felfegyverezzék a kommunistákat minden dolgozó mozgósítására az üzemekben, a falvakon és egyéb mun­kahelyeken előforduló hiányosságok kiküszöbölésére és a feladatok telje­sítésére. Az áprilisi taggyűléseknek egyszer­smind biztosítaniuk kell, hogy a kong­resszus előtti utolsó napokon az üze­mek és a falvak kötelezettségvállalá­sai teljesítésének kiértékelésénél, a napi sajtó átolvasásánál, a párt által rendezett nyilvános gyűléseken és a kongresszusi küldöttekkel folytatott beszélgetéseken szó legyen az SZLKP kongresszusának jelentőségéről, arról, milyen munkaeredményekkel fogadják az egyes üzemek, EFSZ-ek, városok és fal­vak a kongresszust. Ebben a szellemben kell a kongresszus előtti utolsó na­pokban irányítani a járási, kerületi pártbizottságok előadási propagandá­ját. így biztosítjuk, hogy Szlovákia Kommunista Pártjának kongresszusa népünk figyelmének középpontjában le­gyen, hogy népünknek jobb életéért, a szocializmusért, a békéért és a biz­tonságért folytatott harcra való fel­sorakozásává váljon.

Next

/
Thumbnails
Contents