Uj Szó, 1955. április (8. évfolyam, 78-102. szám)

1955-04-30 / 102. szám, szombat

6 Hl SZO 1955. április 27 1945. április 30, Talán éppen olyan nap volt akkor, mint ma. Meleg, tavaszi nap. Ma Ostrava felett, csakúgy mint más napokon, szürke pásztásan úszik a füst, sötétíti az eget, majd vörösen izzik tel a vítkovicei kohók visszfényétől. Akkoriban az egész várost áthatolhatatlan súrü füst burkolta. Szürke köpenye tompította az ágyúk dörgését, a tankok dübörgését. A tavaszi égen zsákmányra leső vércsékként harci repülőgépek keringtek ... A hitleristák dühödten védekeztek. Ez a szó: Ostrava — szenet, óriási üzemeket, kohókat, vasat jelent — és mind ennek felbecsülhetetlen értéke volt a nácik szemében. A támadás megkezdése előtt a szovjet és csehszlovák csapatok Ostravától alig 35 kilométernyire álltak, Zora városkánál. Egyetlen parancsszó — és a sereg lavinaként zúzza szét a' hitleristák erődítméityfeit. De ez Ostrava pusztulását jelentette volna. Ezért J. V. Sztálin parancsára az Ostrava felszabadítására vezető hadműveletek nem közvetlen csapással, hanem megkerüléssel. százkilométeres ívben mentek végbe, a támadás főereje a régi csehszlovák erődítmények sűrű hálózatát, bunkereket és kiserödöket, gépfegyverfészkeket és ütegállásokat zúzott szét. Április 26-án az Ostrava ellen támadó seregek hadiszállására néhány gépkocsi érkezett. A szovjet katonákat és a csehszlovák tankosokat Klemept Gottwald és Jeremenkov vezérezredes, a 4. ukrajnai hadseregcsoport parancsnoka üdvözölte. Az ostravai csatát a Bolatice határában létesített megfigyelő állásról követték. Délelőtt 11 óra. Tüzérségi előkészítés után a csehszlovák tankok, szovjet géppisztolyosokkal és utászokkal rohamra indulnak Veľká Poloma ellen. A tüzérségi gránátok még tépték, szaggatták a barna földet a falu határában, de a csehszlovák tankosok már felszakították a hitleristák védővonalát és megtisztították a falu szélét. A község határában beásott tankelhárító ágyúk egy lövést sem adtak le, annyira meglepte őket a fergeteges roham. A tankok tovább vitték előre a támadást. Estig, majd másnap. Míg végül április utolsó napján a páncélos hadosztály felszabadította Klimkovicét, ahonnan tovább tört előre — az utolsó támadásra, Ostrava felé. A páncélosok keresztül száguldottak Zábrehen, majd csatát vívtak a vítkovicei utcákon. A város utcáin .kemény harc fejlődött ki. Főleg a posta, a városháza és a vasúti állomás környékén lángolt fel a küzdelem. Miloš Sykora, a házak falaihoz lapulva kúszott előre a sziléziai híd felé. Tudta, hogy a hidat aláaknázták. A híd vasszerkezetébe kapaszkodva, puszta kézzel tépte szét a drótokat, amelyek a robbanó töltethez vezették a villamosszikrát. Ott érte a halál. A hídfőnél megtorpantak a tankok. Alá van aknázva a híd vagy sem? Ivaszjuk őrmester kiadta a parancsot A páncélos feldübörgött és keresztül száguldott a hídon. A híd tehát nincs aláaknázva. Ivaszjuk tankja azonban a sziléziai parton lángokban állt. Páncélököl találata érte. Másnap Janko alezredes, az első csehszlovák páncélosdandár parancsnoka azbukával írott levelet kapott. Ez állt benne: „A Szovjetunió honvédelmi népbiztossága. A 38. hadsereg törzskara, 1945. május 1. Janko alezredesnek, a a Szovjetunióban alakult első önálló csehszlovák páncélosdandár parancsnokának. A hadsereg haditanácsa köszönetét fejezi ki Önnek és a dandár minden tagjának, az I. csehszlovák önálló páncélos dandár kiváló hadműveleteiért a Moravská-Ostrava felszabadításáért vívott harcokban. Vorobjev altábornagy, a 38. hadsereg törzskari főnöke." Ez a levél tett pontot a közel hathetes harcok végére, amelyek hazánk acélszíve — Ostrava körül tomboltak. Ostrava él, lélegzik, a nagy kohók és Martin-kemencék fénye vörösre festi az eget. Megváltozott a város. Az ostravai üzemek hatalmas koloszszusához új óriás csatlakozott: a Klement Gottwald Üj Kohóművek. Ha füled a földhöz szorítanád, talán hallanád, hogyan lüktet az ostravai tárnák mélyén az új gépek szíve. De ez még nem mŕ.den. Oj városnegyedek nőttek ki a földből, egyik legnagyobbikuk az Ostrava melletti Sztálingrád-lakótelep, ahol a dolgozók már kényelmes, napsütéses lakásokban élnek. Bluduvice, a Karvina melletti Sztálingrád-telep, Poruba — mindez együttvéve az új Ostrava, amely lassanként már nem is emlékezik a múlt földhöz lapult, kormos kunyhóira. Zdenék Paul A kommunistákkal az élen a múltban és ma A jó kombájnosnak agrotechnikusnak is kell lennie A nemzetközi gyorsvonat 90 kilóméteres sebességgel rohant Érsekújvár felől, Bratislava felé. Az egyik fülke ablakánál jónövésű, feketehajú férfi né?te a tovasuhanó mezőket. Egyik pillanatban indulatosan rázta meg a fejét, a következőben pedig elégedett mosollyal szemlélte a nagykiterjedésű szántóföldeket. Észre sem vette, hogy időközben új utas lépett a fülkébe, csak amikor az újonnan érkezett megszólalt: — Mivel nincs megelégedve, képviselő elvtárs? A megszólított, aki nem volt más, mint Szlovákia legjobb kombájnosa és a Szlovák Nemzeti Tanács tagja, Szeifert Ferenc, meglepetten fordult tneg, majd mentegetődzve felelte: — Annyira elmerültem a szántóföldek nézésébe, hogy észre sem vettem, hogy útitársam akadt. — Pillanatnyi szünet után folytatta: — Most jól látni, hogyan készítették elő a talajt. Sokhelyütt olyan sima, mint az asztal, néhol még rögös. Pedig nagyon fontos, hogy a talaj jó sima legyen. Kevesebb nedvesség párolog el belőle, meg azután kombájnnal is jobban megy a munka rajta — magyarázza. * * * A bajcsi állami gazdaság központi műhelyének udvarán nagy a forgalom. Szeifert Ferencet fiatal traktorosok veszik körül. Vizsgálják a motorokat. Szeifert Ferencen látni, hogy otthon érzi magát a fiatalok között. Tanácsokkal látja el munkatársait, miközben a mosoly nem tűnik el barna arcáról Türelmes és alapos a munkában. egyetlen fontos dolog sem kerüli el a figyelmét. Az olyan ember, aki szereti a munkáját, szívesen elbeszélget róla. így van ez a mi kiváló kombájnosunkka! is, akit kitűnő munkájáért dolgozóink a Szlovák Nemzeti Tanács képviselőjévé választották. Amikor a gazdaság vezetősége közölte vele, hogy kombájnt fog vezetni, megszeppent. Mit kezd azzal a hatalmas géppel — gondolta. Hiszen nem ismeri a járását és olyan ember sincs kéznél, aki jó tanáccsal látná el... Végül jól átnézte a gépet, kipróbálta s azután aratni ment vele. Már nem emlékszik, mennyi gabonát aratott le és csépelt ki a kombájnnal az első esztendőben, csak azt tudja, hogy a gazdaságban meg voltak elégedve munkájával. Az aratást üzemzavar nélkül végezte el. 1952-ben, amikor elkerült a kombájnosak tanfolyamára, már komoly tapasztalatokkal rendelkezett. A következő évben már 250 hektárnyi gabona betakarítására tett felajánlást s ezt 125 %-ra teljesítette. 1954-ben már 400 hektár helyett 453 hektárnyi gabonát takarított be S—4es kombájnjával, miközben a vándorlással megtett 200 kilométernyi úttal együtt az üzemainyagfogyasztása nem haladta meg a 15 litert hektáronként. Emellett a szalmát a kombájr. után préselte is. Négy év alatt egyszer sem fordult elő, hogy gépén komolyabb üzemzavar lett volna. Szeifert elvtárs azonban a gép karbantartása mellett nagy súlyt helyeza munka szervezésére is. Minden évben részt vesz az aratási terv kidolgozásában. — A tervnek rugalmasnak kell lennie, mert előfordul, hogy a leggondosabb előkészítés ellenére is változás áll be a tervnél. Egyik vagy másik tábla gabona korábban érik be, mint ahogyan feltételeztük. Ilyenkor természetesen megváltoztatjuk a sorrendet, ami könnyen megy, amikor áttekinthető terv van a kezünkben. Az aratás megkezdése előtt egyébként az agrotechnikussal és a csoportvezetőkkel együtt úgyszólván naponta körüljárjuk a határt. A munkát azután úgy osztom be magamnak, hogy minél kevesebb felesleges utat tegyek meg egyik tábláról a másikra való vándorlás közben. Mielőtt azonban valamelyik táblán megkezdeném a munkát, mégegyszer körülnézek, érdeklődöm a csoportvezetőnél a talaj állapotáról, nehogy valami váratlan akadály fékezhesse a munkát. Arról is idejében gondoskodom, hogyha a mi gazdaságunkban bevégeztem a munkát, hová megyek aratni. Így az időveszteség jelentéktelenre csökken. Sokat tudna még mondani Szeifert elvtárs a múltról is, amely bizony nemigen dédelgette őt. Hiszen miint 15 esztendős fűtőinas úgyszólván éjjci-nappal és vasárnap is dolgozott az akkori papi birtokon. Aratás idején alig aludt három óránál többet. Fizetést nem kapott. A papákat nem érdekelte az ember sorsa, csak arra törekedtek, hogy minél több pénzt zsebeljenek be. Nagy különbség van a múlt és a jelen között. Ezt a mi kiváló kombájnosunk annál jobban láthatja, mivel nagyobbára fiatal traktorosokkal van körülvéve. Legjobb segítőtársa a tavalyi aratásnál is CSISZ-tag volt, a fiatal Szakáll Ottó, akiről nagy elismeréssel beszél Szeifert Ferenc. — Szép életük van most a fiúknak — tört ki belőle a lelkesedés. — Olyan lehetőségeik vannak, amikről a fiatalság valamikor nem is álmodhatott. Most is új kombájnokat kapunk. Már tanítjuk is az új kombájriosokat. Vannak már kész embereink is, mint Szakáll Ottó, Őrlik József. A többiek is megállják majd a helyüket. Ezen nincs is mit csodálkozni, hiszien Szlovákia legjobb kombájnosa^ tanítja őket. Lehet tőle tanulni és érdemes is. Hiszen azt "akarják, hogy mindegyikből jó traktoros vagy kombájnvezető legyen. Nem győzi eleget hangoztatni, hogyha valaki jó traktoros vagy kombájnos akar lenni, a gép tökéletes ismeretén kívül az agrotechnikát is ismernie kell, mert minél jobban megismerik a föld és a növényzet tulajdonságéit, annál sikeresebb lesz a munkájuk. Miklya János SZEMEREI FERENC Nagykeszin született. Gyermekéveit a többi cselédgyerek között töltötte. A mai fiatalok „gyermekéveken" azt a gondtalan életet értik, amikor a lurkónak egyébre sincs gondja, csak naphoszszat futkározni, az iskola padjában hallgatni a tanító magyarázatát. Más volt a helyzet a régi világban. Más körülmények között nevelkedett Szemerei Ferenc és a többi cseléd és kisparaszt gyermekei is. Alig múlt el tizenhét éves, bevonult katonának. Az Osztrák-Magyar Monarchia bukása után ő is beállt vörös katonának. Csak a forradalom bukása után tért vissza falujába. Hazatérése után hozzálátott a kommunista párt megszervezéséhez. A vörös hadsereg kötelékében megtanulta, hogy csak erős, szervezett kommunista párt irányításával tudnak sikeres harcot folytatni a kizsákmányolók, a földbirtokosok ellen. Szemerei Ferenc kapcsolatot tartott fenn a környék kommunistáival, népgyűléseket rendezett, szervezte, erősítette a pártot. A faluban mindenki tudta róla, hogy miért küzd. Tudták ezt a cselédek, de tudták a földbirtokosok is. Fehérvári méltóságos úr és Goldschmid Marcell nagyságos urak úgy vélekedtek róla, hogy igen „veszedelmes" ember. 1927-ben a párt már annyira erősnek érezte magát és annyira bízott a tömegekben, hogy sztrájkot szervezett. Szemerei Ferenc adta tudomására az uraságnak, hogy ötkoronás napszámért nem hajlandók tovább répát egyelni. Az uraság először fitymálva kezelte, de amikor a kapu előtt álló elszánt arcú embereket meglátta, alkuba bocsátkozott Szemereivel. Többnapos sztrájk után elérték, hogy az uraság 5 korona helyett 9 koronát fizetett egy napra. Ez a siker újabb lépésre serkentette a kommunistákat. Elhatározták, hogy kiharcolják a napi tizenkétórás munkaidőt. (Eddig napkeltétől napnyugtáig dolgoztak.) Ez a lépés csak a második kísérlet után sikerült. Szemereit ekkor már sehol sem akarták munkába fogadni. A munkaadók irtóztak a „veszedelmes" embertől, csak a párt és a tömegek nyomására tudott időnként mukához jutni. A pártnak évről évre nőtt a tekintélye. A nagykesziek magukénak tekintették Szemerei Ferencet és a többi kommunistát. A kommunisták iránth szeretetüket legjobban a Horthymegszállás alatt bizonyították be. A kakastollasok, a besúgók naponta látogatták a falut. A rendbontókat, a kommunistákat keresték. De nem akadt a faluban, aki tudott volna ilyenről. Védték, bújtatták Szemereiéket, hiszen az ő jobb életükért tették mindazt, amit tettek. A FELSZABADULÁS után újra munkához látott a párt. Üj élet kezdődött a faluban. Gazdát cseréltek a földek. A hatalmas parcellák azoké lettek, akiknek az jogos tulajdonuk. A kommunisták a termelés fellendítésének aktív tényezőivé váltak. A Szovjetunió példája nyomán szövetkezetet alakítottak. Ezzel a lépéssel új korszak kezdődött a falu életében. A nagykeszi szövetkezet ma már ötéves múltra tekinthet vissza, Igaz, ez nem nagy idő, de a falu fejlődésében nagyon sokat jelent. Az elnyomott emberek megtanultak élni. Az éhezők és rongyosok falujából pártjuk helyi szervezete „kánaánt" teremtett. A régi, szalmatetös házak helyén új, tetszetős családi házak épülnek. Rongyos és éhező ember ma már nincs a faluban. De olyan ház sem akad talán kettő sem, ahol a napi munka után ne halggatnának rádiót. Ezt tette a párt az ő segítségükkel. ' ' idei. setre az, hogy most jó! élnek, gazdagodnak, jól öltözködnek, kitartó munkájuk ere ánye. A pártnak most még nagyobb dolgokat kellett megvalósítania, mint akkor, amikor sztrájkra szólította a népet, hogy két-három koronás béremelést kiharcoljanak. Most egy gyökeresen új gazdálkodási formát kellett bevezetni, melynek keretén belül mindenki végzett munkája szerint részesül jutalomban. Nem akarok bővebben kitérni a szövetkezet fejlődésének egyes szakaszaira, csak azt zeretném m: *jemlíteni, hogy a szövetkezeti tagok a szövetkezet élére Szemerei Ferencet állították. Az idén már negyedszer állt a tagság elé, hogy mint elnök számot adjon a múlt év gazdasági eredményeiről. A szövetkezet évről évre fejlődött. Állandóan szaporodott a közös vagyon, növekedett a tagság bevétele. Az idén zárszámadáskor Szemerei Ferenc már örömmel adta tudomására a tagságnak, hogy a tervezett 20 korona helyett 25 korona jut minden egyes munkaegységre. Hogyan történt ez? A magyarázat egyszerű. A szövetkezet több növényfajtából túllépte a tervezett hektárhozamot, így az összbevétel a tervezett 2 367 900 korona helyett 2 762 698 koronára emelkedett. így már érthető az egész. A terven felül elért öszeggel növekedett a munkaegységek értéke. A két összeg közötti különbözeten kívül még 89 000 koronát osztottak szét pótjutalmazás címén. MOST NÉZZÜK MEG, mit tettek a kommunisták azért, hogy a szövetkezet ilyen eredményesen dolgozott. Mit tettek azok az emberek, akik a múltban sztrájkokat szerveztek, s harcra mozgósították a dolgozókat a nagyobb darab kenyérért. A válasz itt is egyszerű. A kommunisták — ahogyan a múltban szívósan harcoltak a kizsákmányolás ellen — most is szívós harcot folytatnak a hektárhozamok növeléséért. Most már nem a földesúrral, hanem a földdel kell kemény csatát vívniok. Talán nagyon sablonosan hangzik, ha azzal kezdem, hogy a kommunisták állandóan foglalkoztak a terméshozam növelésének kérdésével. Ez azonban fontos dolog. Vajon a múltban sikerült volna-e béremelést kicsikarni a földesúrtól, ha előre nem beszélik meg az eshetőségeket. Aligha! Ma igaz, más a helyzet. Ma a termelés növelésének problémáját kell megbeszélni és a haladó módszereket kell a gyakorlatba átvinni. Ezekről tárgyaltak a gyűléseken Szemerei Ferencék a múlt évben. A munkacsoportokban dolgozó kommunistákat a pártbizottság konkrét feladatokkal bízta meg. A párttagok kötelesek voltak beszámolni. A pártbizottság hetenként foglalkozott azzal, hogy a szövetkezeti alapszabályzat minden pontja érvényesüljön a szövetkezetben. A kommunisták kitartó munkájának eredménye az is, hogy a szövetkezeti tagok — bár eleinte vonakodtak — később mégis elvállalták a cukorrépa egyéni megművelését és a pótjutalmazás bevezetésével is megbarátkoztak. Vajon mi lett az eredménye? Az, hogy a tervezett 240 mázsás átlagtermés helyett 415 mázsás átlaghektárhozamot értek el. A répával dolgozó szövetkezeti tagok sem bánták meg, hogy engedtek a kommunisták „rábeszélésének." Molnár Károly sem bánta meg, hogy hallgatott a jó szóra, mert a rendes részesedésen kívül pótjutalmazás címén 1845 koronát és 35 kg cukrot kapott jutányos áron. Most már világosan látja mindenki, hogy helyes volt bevezetni a prémiumrendszert, mert többet tudtak termelni, több pénz jött a házhoz. A NAGYKESZI kommunisták mindig valóra váltották szavukat, ezért megbecsülték, szerették őket a pártonkívüliek. A nagykesziek a község felszabadulásának 10. évfordulója alkalmából értékes ajándékot kaptak. Kigyúlt a villany a faluban. A villany ragyogó fénye is a jólétről, az új életről, a szabadságról beszél. Szarka István