Uj Szó, 1955. március (8. évfolyam, 51-77.szám)

1955-03-10 / 59. szám, csütörtök

1955. március 10. UJSZO 7 A falusi ifjúság téli estéi Tavasztól késő őszig leköti őket a mezei munka. Hajnalban kelnek, s bizony csak az este veti őket haza fáradtan a földekről. Ilyenkor az egyedüli szórakozás, ami után vágyakoznak: az üdítő álom, hogy erőt gyűjtsenek a másnapi munkához. Csupán vasárnap jutnak egy kis lélegzethez: egy-egy futballmérkőzéshez, vagy más szórakozáshoz. A tél beálltával azonban megváltozik a falu élete. Szünetel a mezei munka s csupán az állatok ellátásának s a mezőgazdasági eszközök tatarozgatásának kell időt szentelniük. A nappalok még csak elrepülnek, de a hosszú esték tétlenségben ülve még hosszabbaknak tűnnének. A falusi ifjúságnak ilyenkor nyílik legtöbb alkalma egy kis szórakozásra. Miben merült ki ez a szórakozás tíztizenöt évvel ezelőtt. t Választhattak a legények a lehetőségek között. Egyesek, miután megkapták a vacsorát, a kocsma felé vették az irányt. Legkiadósabb szórakozásuk az éjfélig tartó kártyaparti volt, az izgalomtól, cigarettafüsttől és a bemondásoktól száraz torkukat közben e9y-egy féldecivel meglocsolva. Ha kiürült a pohár, jött a másik „kör", hiszen mindegyik meg akarta mutatni, hogy nem vágyik a potyára, s van olyan legény, mint a másik, ha utolsó vasát adta is oda, hogy a kecskelábú asztalon újra megteljenek a poharak. Voltak azonban szerényebbek és szegényebbek is, akik megelégedtek a kártyapartik egy-egy háznál való lebonyolításával. Mások a fonókban, tollfosztókban ütötték agyon idejüket, hallgatva az öregek érdekfeszítő elbeszéléseit, akik néha egy-egy régi dalt is előkotortak emlékezetük mélyéről, megtanították azt a fiatalokkal, szinte ösztönösen mentve a feledéstől. Az olvasásra vágyóknak is akadt egyegy ponyvaregény, amit elismerő fejbólogatások között olvastak végig. Ezt az életet esetleg a bálok, farsangi mulatságok tették színesebbé. E mulatságok lefolyását is valamelyik lányért, vagy a húzatás jogáért való felesleges virtusok, s itt-ott bizony duhajkodások, verekedések, ' bicskázások tarkították. Napjainkban már egész más képet mutat falusi ifjúságunk élete. A falu gazdasági életének átalakítása során sokat változott ez is. A falusi fiatalság nagy része tagja a CsISz-nek és a Csemadoknak. E két szervezet jelentős eredményeket ért el már eddig is az ifjúság politikai és kulturális nevelésében. Falvainkon eddig nem tapasztalt mértékben fellendült a kultúrmunka. A fiatalok nemcsak tanulnak, szórakoznak, hanem arra is vállalkoznak, hogy az idősebbeket, a falusi lakosságot tanítsák, szórakoztassák. Nézzük meg közelebbről, mivel töltötte a téli estéket például a nagykaposi járás ifjúsága. E járás magyarlakta községeibsrmár jó pár éve működnek a Csemadok helyi csoportok. Ezek munkája kezdetben színdarabok tanulásában merült ki. A múlt év őszétől azonban nagy fejlődésnek indult a kultúrélet. Még sok helyen a színjátszó csoportokra helyezik ugyan a fő súlyt, de már működnek énekkarok, tánccsoportok, szavalőkórusok is. A december 6-án rendezett járási népművészeti alkotó versenyen hét helyi csoport, lépett fel. Február 15én a járási kultúrszemlén is szép sikereket értek el egyes csoportok. Ezek a csoportok bekapcsolódnak az alkalmi akciókba is. Kultúrműsorukkal több községet látogattak meg, így a falvak lakossága gyakran részesül kultúrszórakozásban. A nagykaposi helyi csoport például ezekre az alkalmakra több egyfelvonásos darabbal készült fel. Köblös elvtárs, a Csemadok járási titkára elégedetten állapítja meg, hogy mind Nagykaposon, mind pedig a járásban áttértek már a könnyű darabokról a haladó szellemű, társadalomalakító erővel bíró darabokra. A nagykaposi csoport a járási kultúrszemlén első helyezést nyert. Munkáját azonban nagyon megnehezíti a kultúrház hiánya. A közelmúltban „Az állami áruház"-at tanulták be, és nem volt hol előadniuk, mert a járás székhelyén még mindig nincs megfelelő kultúrterem. Nagy utánjárással, s Györgyei elvtárs, a pártszervezet járási vezető titkára segítségével érték el azt, hogy a moziteremben színpadot építhettek s itt tartották meg az előadást. A darabbal aztán vendégszerepeltek Dergenyőn, Királyhelmecen és Perbenyiken. Szép könyvtárral berendezett kultúrotthon áll az olvasni vágyók rendelkezésére Nagykaposon. Március 18-ra meghívták Egri Viktor államdíjas Írónkat, és vitát rendeznek „Márton elindul" című regényéről. A regény már régóta 21 példányban jár kézről kézre, hogy alaposan felkészüljenek a hozzászólásokra. A járás legaktívabb helyi csoportjai közé tartozik a deregnyöi, veskóci és a kaposkelecsényi csoport is. Veskóc a nagykaposi járás egyik legkisebb községe. Soha nem folyt még a kultúrmunka e falúban olyan magas színvonalon, mint ma. Van színjátszócsoportjuk, tánccsoportjuk, énekkaruk; szavalókőrusuk pedig az első helyezést nyerte a járási népművészeti alkotóversenyen. A választási kampány idején a járás szlovák községeit is meglátogatták műsorukkal. Kaposkelecsényben is állandó színjátszó és tánccsoport működik. Egyik darabot a másik után tanulják. Munkájukat megkönnyíti, hogy van szép kultúrhelyiségük beépíthető színpaddal. Mátyócon viszont a kultúrhelyiség hiánya nehezíti meg a munkát. Az iskolában adják elő a színdarabokat. Nehezen akarnak áttérni a haladó szellemű darabokra. Üjra fellendült a kultúrmunka Iskében és Nagyráskán is. Az iskeiek Hodinka László deregnyöi igazgató-tanító „A dollár nem minden" című darabját adták elő legutóbb és kultúrbrigádjukkal meglátogatták Veskóc és Kaposkelecsény községeket is. A járási kultúrszemlén második helyezést nyertek. Nagyráska, ahol szintén kezd újraéledni a színjátszás, a járási kultúrszemlén a "harmadik helyezést érte el. Bésen januárban jól sikerült Petőfiestet rendeztek. Géczi András vezetésével állandóan folyik a színdarabtanulás. Nagyszelmoncen is jól fel vannak készülve arra, hogy az egyes akciókba kultúrprogrammal bekapcsolódjanak. Itt sokat segítenek a tanítók is. A tánccsoport a járási alkotóversenyen az első helyezést érte el a tánccsoportok között. A táncok betanítása Marczi Olga tanítónő érdeme. Vajánban eddig nagyon gyengén folyt a kultúrtevékenység. A téli időszakban azonban komolyabban megfogták a dolog végét. Kocsis Albert és Eperjesi elvtársak vezetésével különösen a kenderfeldolgozó-üzem munkásai kapcsolódtak be aktívan a munkába. Előadták Vajánban az „Űri muri"-t. sőt más községeket is meglátogattak vele. Március 18j-án bekapcsolódnak Nagykaposon az Egri Viktor „Márton elindul" című regényéről rendezett vitába is. Csicserben különösen egyfelvonásos darabokat játszanak Tóháti Sándor vezetésével. A vajkóci színjátszó-csoport Terebesi elvtárs vezetésével többször vendégszerepel más falvakban is. Már van remény arra, hogy Dobóruszkán is megindul a kultúrélet. Nemrégiben előadtak egy színdarabot, s egy helyiséget brigádmunkával átalakítottak kultúrteremmé. Mi van azonban az idén a mokcsakerészi és az ungmogyorósi helyi csoportokkal? Semmi életjelt nem adnak magukról. Pedig különösen az ungmogyorósiaknak minden feltételük megvan a kultúrmunkára, hiszen a járásban nekik van a legszebb kultúrtermük, s vezetőjük, Diószeghy elvtárs színjátszókör-vezetői tanfolyamot is végzett. A nagykaposi járás magyarlakta községei közül csupán Budaházán, a legkisebb községben nincs még Csemadok-csoport. Reméljük, a közeljövőben már a budaházaiak is bekapcsolódnak a járás kultúrmunkájába. Amint a fentiekből látjuk, ma mar mással tölti a falusi ifjúság a téli estéket, mint régen. Egyes falvakon már mozit is látogathatnak. A kocsma helyett ma a kultúrhelyiségekbe sietnek, s kártya helyett könyvet vesznek a kezükbe. Olvasnak, tanulnak, színdarabot próbálnak, és előadásaikkal tanítanak másokat is. Jakab István Mikszáth Kálmán: ALOHINAI FŰ Mikszáth Kálmánnak, az egyik legnépszerűbb és legolvasottabb magyar írónak válogatott elbeszéléseit és kisregényeit tartalmazza ez a kötet. Parasztokról, a népről beszél kedves, egyszerű, de mély emberi hangon, mely tele van forró szeretettel az apró falvak elnyomottai iránt. Elbeszéléseinek népszerűsége abban rejlik, hogy nem kívülről szemléli, hanem igazi paraszti gondolkodásmóddal belülről ábrázolja a magyar és szlovák falvak sokszínű, eleven világát. Ugyanakkor a századeleji magyar társadalom hű, valóságos képét is megmutatja: a feudális Magyarország korhadó rendszerét, a vármegyék haladást gátló korlátait és a felfelé törekvő „földnélküli földesúr", az úgynevezett dzsentri élősködő, pusztulásra ítélt alakját. Kapható a Slovenská kniha könyvesboltjaiban. Félvászonkötésben 500 oldal. Ara: 12.80 Kčs. Ozsvald Arpád Nem szeretnek az emberek Szinte nevetségesen hat ilyesmiről beszélni, hiszen bárkiben felvetődhet a kérdés, honnan tudom ezt olyan pontosan. Bent vagyunk a kávéházban, a pincérek persze nyomban körülöttünk forgolódnak, ügyes gesztusokkal fűszerezve udvariasságukat. Kísérnek asztaltól asztalig, felöltónk lehúzásában is segédkeznek és még ki sem ejtettük a szánkon, mit kívánunk, hozzák a gőzölgő, ínycsiklandozó kávét. Nem pihentetjük szemgolyónkat, figyelmesek leszünk sétifikáló áktatáskás emberekre, akik, miután asztak szereztek, felnyitják a táskát és hidegvérrel maguk elé helyezik a sakkot. Érthetetlen, miért hozzák magukkal a figurákat, mikor a kávéházban lehet sakkot kapni. Vár egy félnapot és azután estig nyugodtan játszhat. Megmondom ezt a mellettem ülő pufókarcú, aprószemű sakk-embernek. De nem világosít fel, mert gyűlöl, nem szeret. Kihörpintem a kávét és kifejezem a főpincérnek szándékomat egy kézmozdulattal. Jön, szinte fut felém, messziről hajlongva mondogatja: — Igenis, igenis! Roppant udvarias, előzékeny, látom, a pénztárcám előhúzásában is szívesen segítségemre lenne. Nagy hajlongás és feltűnően erős szeretetnyilvánítás közepette jelenti ki: — Egy kávé volt, ugye? — Igen. Egy pillantás csupán s a kis papírszelvényen ott díszeleg az összeg: háromtíz. Nincs aprópénzem, százkoronással fizetek. A fizetőpincér biztat, hogy semmi az egész, tud ő viszszaadni. Valóban tud. Ötvenkoronást dob az asztalra, aztán egyenként rakja elém a tízeseket, a hat egykoronást, majd a kilencvenfillér előkerítésénél idegesen keresgél a jobb, bal zsebében, ingeújjában, fuszeklijében, minduntalan kézlegyintésemre várva. De mivel én gyönyörködök a mozdulataiban, kínnal-Iobbal előkerül a kilencven fillér. Ekkorra útrakészen állok elköszönök. A főpincér azonban egyszerre szórakozott lesz, nem figyel rám, még a köszönésemet sem viszonozza. Pedig milyen udvarias volt, milyen inteligens, mikor bejöttem es most kimutatja, nem szeret, gyűlöl, megvet. Megyek tovább, lehangoltan, bágyadtan és mert borbélyüzlethez köimmun Mátyás napján süt a nap már, és a búcsún sok a szép lány éneklik vidáman a prágaiak, mert a Mátyás-búcsú a tavasz első hírmondója. Nem zavar senkit, hogy a mezőt még hólepel takarja, és éjjel — 10 fok a hőmérséklet, télikabátot és melegcipőt kell ölteni. Prágában Mátyás napjával és a sirályok megjelenésével köszöntik a tavaszt. Már a búcsúra vivő zsúfolt villamosokban ledobják az emberek morcos, álmos, téli hangulatukat és mint az első tavaszi napsugár, olyan derűsek, olyan jókedvűek. Ez a vidám, bohó hangulat uralkodik a búcsún is, amely február utolsó vasárnapján kezdődik és egy teljes hónapig tart. Körhinták, hajóhinták, kisautók, óriáskerék, hullámvasút, céllövöldék, elvarázsolt vasút, keringő sárkány, cirkusz ... mindenütt hemzsegnek az emberek. Kurjongatás, sikongatás, bábeli hangzavar. És miután a csipős jó levegőn a gyomor is követeli jogát, hoszszú sorok állnak a keleti édességeket, édes vattát, finom cukrászsüteményeket árusító sátrak előtt. A nagyobb étküek jó étvággyal falatozzák a híres prágai sült kolbászt és krumplilepényt. „Az idő pénz" — mondja a régi közmondás. Ezt tartják szem előtt a bel!3ú IICSU Irta: Kis Éva kereskedelem dolgozói is és hogy a szórakozó közönség összeköthesse a kellemeset a hasznossal, mindenféle közszükségleti cikket árulnak. A férfiak ugyan a búcsúnak ezzel a részével nem sokat törődnek, de annál inkább érdekli a háziasszonyokat. Legtöbbjük csomaggal a hóna alatt tolong az emberáradatban. Ha mást nem, akkor legalább megveszi a készletükből hiányzó két kávéscsészét, amit már hónapok óta kerestek. A textilmaradékok sátra előtt vannak a legtöbben. A gyereknek egy kis nyári ruhácskára, vagy a férjnek egy nadrágra biztos találnak megfelelő anyagot. Nem is lenne igazán a tavasz hírmondója a Mátyás-búcsú, ha nem keresnék fel az egymáshoz sijnuló fiatal párok. Mátyás, „a mézeskalácsszívek és valódi szívek védnöke" cinkos mosolylyal figyeli affélénk fiatalembert, amikor szíve választottjának habozva nyújtja át a mézeskalácsszívet és szorongva lesi, mit szól ajándékához. Ha kedvezően fogadja, bátorságot kap, belékarol, az elvarázsolt vasúton már a kezét is megfogja és szürkületkor, hazafelé menet talán már nemcsak mézeskalácsszívet, hanem igazi szívet is cserélnek. De hagyjuk a felnőtteket és nézzük meg, mit csinálnak a gyerekek, akiknek a legnagyobb örömük van a búcsúból. Fiúk, lányok, selypítő tipegők és „önálló" kamaszok, óvodások, elemisták papírcsákókban, törökmézet majszolva, csillogó szemekkel és vidám kacagással hintáznak, forognak, autóznak, eszeveszetten trombitálnak és fülsiketítőén fütyülnek. Szülő legyen a talpán, akinek sikerül csemetéjét hazacipelni a búcsúról. És jaj annak, aki közel lakik. A búcsú tartama alatt lapos lesz az erszénye. Mert melyik szülő tud ellenállni gyermeke kérő szavának, ha örömet okozhat neki? És ha már erről beszélünk, akaratlanul is eszünkbe jut a múlt. Azelőtt is szívesen vitték a szülők gyermekeiket a búcsúra, de a pénz elsősorban a mindennapi kknyérre kellett. Nem jutott erre is, meg arra is. A kis öregek, akik már fiatalkoruktól kezdve maguk előtt látták apjuk nehéz életét, megértették, mi az a „nincs". A felszabadulásunk óta eltelt tíz esztendő bőven elég volt arra, hogy alapjaiban megváltoztassa életünket, és a Mátyás-búcsú jelszava „Örömmel dolgozni, örömmel élni", érvényes legyen hazánk valamennyi polgára számára. zeledtem, rádöbbenek, nyiratkozni kellene. Benyitok a fényes üzletbe, hát uramisten, mindjárt három borbély ugrik hozzám és mind vezet. Azt se tudom meghatottságomban, hogy három székre hogyan üljek. Mindenesetre egyre ülök, s abba jól belekapaszkodom, mert a három ember kézzel-lábbal nyír, csinosít. Az egyik a fésűt helyezi készenlétbe, a másik a fenőszíjat, a harmadik a csodavizet, amelyet minden kopaszodó ember megvásárol, és a fejére loccsant, abban a szép és jó hiszemben ringatva magát, hogy egyszer majd csak kinő a haja. A borbélyok fütyülnek arra, hogy én mit gondolok, öntözik a hajam és büvészmozdulatokkal azt is fenségesen megjátsszák, hogy el kell hinnem, krémet kentek az arcomra. Hamar megnyírnak, megfésülnek és megborotválnak, bár élőző nap magam húztam le a szakállamat. Védekezni lehetetlen volt, hatan magyarázták, hogy a fiatal szakáll veszedelmes korra, nemre. Tizenöt perc alatt végeznek a szakállammal. Kiugrok a székből és tűröm, hogy hárman seperjenek a hátamon, mellemen. Bátortalanul nyúlok a pénztárcámért, attól félve, hatan ostromolnak majd a fizetési szelvénnyel is. No, de ettől nem kell tartanom. Egy idősebb ember kéri a pénzt, illendően, hajlongva, ügyetlen tréfákat mondogatva. Kifizetem az öt koronát. A három borbély összenéz és úgy higgyed le az ajkuk, mint amikor a szomszédok sorjában eresztik le az ablakredőnyöket. Mogorvák, fásultak lesznek. Észre sem veszik, meg sem látják, hogy kiesek az üzletből. Fájó szívvel, fáradtan támolygok az utcán. A borbélyok se szeretnek, állapítom meg magamban, csak míg belépek, aztán mint derült égből á villámcsapás, jön az elhidegülés. Közömbös az utca, kihalt számomra, pedig nem túlzok, ha azt mondom, hogy duzzad a járókelőktől. Rémít a gondolat, hogy nem szeretnek az emberek. És ezen annyira töprengek, annyira kesergek, hogy erősen érzem, éhes vagyok. Betérek hát vendéglőbe, vacsorára. Mindjárt a bejáratnál alacsony, barnahajú udvarias ruhatársosnővel hoz össze a szerencse. Átadom neki felesleges ruhaneműimet, amiért ő számozott cédulát ad. Vacsorázom. Kapom az ételt, semmi kedvem hosszan időzni. Fizetek ... Ismét a ruhatárosnővel állok szemben. Sima, ragyogó pult köztünk a választófal. Az asszony elé teszem a számot, megnézi és a ruhatengerből előteremti az enyémet. Felöltöm a kabátot, és kinyitom a pénztárcám. — Negyven fillért fizet — hallom. Ropogó egykoronást dobok az asztalra. Az asszony csigalassúsággal nyúl a fiókba. Remegő kézzel, hol sápadtan, hol kipirultán rakja ki až asztal hozzá közelebb eső szélére a hatvan fillért. Megkezdődik a kíméletlen harc a pénzért, ö azzal fejezi ki ezt, hogy kabátokat ad ki, szed be, de a szeme mindig a filléreken, én meg tétovázom, nem merek a pénzemért nyúlni. Zavartan, feszengve ácsorgunk mind a ketten a pénzre figyelve. Keres, keresek, ilyen gyerekes gondolatok cikáznak bennem. Ha viszont a filléreket nála hagyom, ő keres és én vesztek. Mintha idegen pénzért nyúlnék, seprem a tenyerembe a hatvan fillért. Ügv érzem, megloptam, megzsaroltam az asszonyt. Dadogva távozok, de ő észre se vesz. Epésen* gyűlölettel pislog rám, mert megcsaltam, megrövidítettem az életét hatvan fillérrel. Ezekután gondolkozni fogok azon, nem lesz-e jobb, előnyösebb fillérekért népszerűsíteni személyemet?... Mács József.