Uj Szó, 1955. március (8. évfolyam, 51-77.szám)

1955-03-09 / 58. szám, szerda

2 ÜI S I 0 1955. március 8. A prágai nők hatalmas manifesztációja a nemzetközi nőnap alkalmából Sj 1 II 1 i Sj 11 K i JÖfil & 1 Az utca megváltozott arca Fővárosunk asszonyai, az üzemek, a közlekedés, a hivatalok, az iskolák dolgozó női, a háztartásban dolgozó nők hétfőn, március 7-én ünnepelték meg nagy ünnepüket, a nemzetközi nőnapot. Az ünnepséget, amely az „öröm­teljesebb munkáért, a család boldog­ságáért, a haza békéjéért és bizton­ságáért" jelszó jegyében folyt le, a csehszlovák és a szovjet himnusz el­hangzása után Eliška Svobodová, a Köztársasági remi viselője nyitotta meg röviddel 17 óra után. Szívélye­sen üdvözölte a jelenlevőket, akik között ott voltak Ľudmila Jankovcovö mérnök, miniszter elnökhelyettes, Ma­cliáőová-Dostálová begyűjtésügyi mi­niszter, Anežka Hodinová-Spurná, a Csehszlovák Nőbizottság elnöke, a nemzetgyűlés alelnöke, a Köztársasági rehd viselője és a Nemzeti Front kép­viselői. A díszelnökségben helyet fog­laltak Mária Zápotocká asszony és a Hétfőn, március 7-én volt Prágában a Csehszlovák Békevédők Bizottsága elnökségének ünnepi ülése, amelyen átadták Anežka Hodinová-Spurnának, a Béke-Világtanács tagjának, a Cseh­szlovák Békevédők Bizottsága elnö­kének, a Köztársasági rend viselőjének a Német Béketanács „a békehareoan elért érdemekért" című kitüntetését. Az ülésen részt vettek Zdenék Fier­linger, a nemzetgyűlés elnöke, a Cseh­szlovák Nőbizottság képviselői és más vendégek. Jelen volt továbbá Bemard Koenen, a Német Demokratikus Köz­társaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. A gyűlést dr. Anna Slech­tová, a Csehszlovák Békevédők Bizott­sága elnökségének tagja vezette. Bouček Václav képviselő, a Béke­világtanács tagja, aki a magas kitün­tetést február 12-én Drezdában a Né­met Béketanács plenáris ülésén át­vette, átadta azt Anežka Hodinová­Spurnának a kísérő levéllel együtt. Dr Walter Friedrich, a Német Béketanacs elnöke közli a kísérő levelében, hogy a Német Béketanács elnöksége hatá­rozatának alapján átadják a Csehszlo­Akdrmilyen jó dolga is legyen az embernek, a ház, a falu, a táj, ahol született, kedves emlék ma­rad örökre. 11a nazamegyek, én is jólesően szippantok egyet az ipolymenti le­vegőből. Felém integet az ipoly­keszi szőlőhegy, melynek nedűje dalt fakaszt az ember ajkán. Akár­hányszor hazamegyek, más kép fogad. Ma még hó takarja a tá­jat, de nemsokára kizöldül a fű és május végén, június elején meg már illatozó akácok bólogatnák felém. A természet felölti leg­szebb ruháját. Tetszeni akar, mint az eladó lány. Később meg­termékenyül a sok virág. Kopot­tabb köpenyt ölt a táj. Az ősz, az­tán a tavasz és a nyár minden pompáját elfecséreli és a tél újra egyhangú fehér leplet borít a. vi­dékre. Mostanában ismét otthon jár­tam. Háborította vidék fogadott. Kiálltam a házunk végére és on­nan néztem körül. Két fekete ház­őrző kutyánk vidám csaholással ugrándozott körülöttem. Az egyik a répakupac tövében egy egérlyu­kat kezdett kaparni. Kisvártatva rozsdás géppisztolytárat fordított ki. Egi/ szempillantás alatt fel­újult bennem a múlt. Tíz évvel ezelőtt lövészárkok tarkították a vidéket. 1944 őszén mint fiatal gyereket szekereken Szécsénybe vittek, hogy onnan rö­vid kiképzés után az első vonalba vessenek be. A fasisíta qyilkosok őrültségükben nem tudták, mit csináljanak. Látták, hogy minden összeomlik, és mégis 14—15 éves gyerekeket akarták a halálba kül­deni. Emlékszem az egyik kocsis kifakadására: — Öngyilkosság ezeket a gye­rekeket katonaruhába öltöztetni! Azt akarták, hogy mi védjük meg a .jiazát". Elszámították ma­gukat, a nép utálta már őket. Mindenkinek az járt az eszében, miniszterek feleségei. Az ülé­sen jelen volt közéletünk minden ágának 200 legjobb dolgozó nője. Lelkes tapssal és a szolidaritás for­ró megnyilvánulásával fogadta köré­ben az ülés a külföldi vendégeket, Zi­naida Trojicka, Antoniana Civiljevova. Maria Popova szovjet küldötteket. Szófia Tomozykowa és Janina Kalinov­ska lengyel küldötteket, a Német De­mokratikus Nőszövetség küldötteinek tagjait, élükön Hilda Wünderrel, a francia küldötteket, Gina Veyrert és Genevieve Bouchont, az osztrák kül­dötteket, Frída Hauberget és Elisa Neumann-Roemischt. A megnyitó beszéd után Ľudmila Jankovcová miniszterelnökhelyettes beszélt. Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága és a Nemzeti Front kormányának nevében jókívánatait tolmácsolta az összejö­vetel részvevőinek ünnepük alkalmá­ból. ' vák Békevédők Bizottsága elnökének a „békeharcban elért érdemekért" cí­mű kitüntetést elismerésül azon nagy érdemekért, amelyeket a világ-béke­mozgalomban, különösen pedig a cseh­szlovák és a német nők közötti barát­ság elmélyítésében szerzett. Bemard Koenen, a Német Demokra­tikus Köztársaság nagykövete jókíván­ságait fejezte ki Anežka Hodinová­Spurnának és értékelte a békebizott­ság mozgalmában kifejtett fáradhatat­lan tevékenységét. Ezután Anežka Hodinová-Spurná emelkedett szólásra, aki először meg­köszönte a Német Béketanács ma­gas kitüntetését, amely nemcsak az ö személyének szól, hanem egyúttal a Csehszlovák Békevédők Bizottságának és az egész csehszlovákiai békemoz­galomnak. Anežka Hodinová-Spurnának, a Csehszlovák Béke védők Bizottsága el­nökének Zdenék Fiedlinger a nemzet­gyűlés elnöke és a . Csehszlovák Béke­védők Bizottsága elnökségének nevé­ben epdig dr. Anna Slechtová fejezte ki jókívánságait. hogy az első kínálkozó alkalom­mal visszaszökik falujába. Már az előzetes kiképzés során, a leven­tefoglalkozások alatt, napoňta vol­tak összetűzések a leventék és az oktatók között. A Krákovszky gye­rekek, Markó Jani, Buris és töb­ben mások) nem akartak szót fo­gadni a leventeparancsnoknak. A főhadnagy, öcsémmel együtt en­gem is felpofozott, mert nem jár­tunk templomba. Büntetésül gu­goló állásban kellett a puslcát fe­jünk felett tartani. Öcsém célba­vette a főhadnagyot. Ezért nekünk rohant, pofozott bennünket, belénk rúgott és magából kikélve üvöl­tötte: — Kiirtunk benneteket, még ír­magotok sem marad meg, disznó kommunisták! Azután is töbsször ismételte, hogy majd ő elbánik a keszi kommunistákkal. Ezekre az eseményékre gondol­tunk, amikor Szécsény felé szállí­tottak bennünket a lovas fogaton. A balassagyarmati országúton ka­tonák és civilek jöttek velünk szembe. Teljes volt a pánik. Me­nekültek a kakastollas csendőrök is. akik azelőtt nagy legények vol­tak, de a szovjet csapatok köze­ledtére összecsomagoltak és ha­nyatt-homlok menekültek. Szécsényben egy nagy térre tereltek bennünket, ahol civilru­hás nyilasok osztályozták a népet. A Hunyadi SS-zászlóaljba akar­tak beosztani. Tervük azonban nem sikerült. Harmadnapra a vá­ros felett megjelentek a szovjet repülök és tönkrezúzták a szécsé­nyi vasútállomást. A nyilasokra már senki sem hallgatott. Kisebb csoportokban szöktünk, ki merre látott. Azzal senki sem törődött, hogy esetlen kivégzik. Pedig a le­venték közül néhányat felakasz­tottak. Több százan mentünk a vasúti töltésen, fejünk felett ke­ringtek a szovjet ráták. Mint hó­Márciusban a gömöri vasércbányák nyolc munkaszakaszán vezették be az önálló elszámolást A gömöri vasércbányák nyolc mun­kahelyén vezették be március 1-től az üzemen belüli önálló elszámolás alap­ján való gazdálkodást. Elsőnek a rozs­nyói üzem bányászai, a Szadlovszky- és az István-bánya, Alsósajó három rész­lege, Vashegy, Dobsina és Dernö egy­egy munkaszakasza kezdett így dolgoz­ni. Az üzemen belüli önálló elszámolás alapján való munkát a Szadlovszky­bányában Pavol Vierg, az István-bá­nyában pedig Gejza Strmej élmunká­sok kezdeményezték elsőnek. Márciusban, amely hónap a gömöri vasércbányák nyolc munkaszakaszán az üzemen belüli önálló elszámolás alapján való gazdálkodás próbahónap­ja, a bányászok a terv egyenletes tel­jesítésére törekszenek és azt akarják, hogy a gömöri bányákból minél jobb érc kerüljön ki. Ez év végéig az üzemen belüli ön­álló elszámolás alapján való gazdálko­dást bevezetik a gömöri vasércbányák minden szakaszán, az ércfinomítóban, az ércpörkölőben, az előkészítőben és a flotációban is. ' • BratisSavában megnyitották az „ötszáz éves a cseh üvegipar" című kiállítást Vasárnap, március 6-án a város­háza épületében levő városi múzeum kiállítási helyiségeiben „Ötszáz éves a cseh üvegipar" címrriel kiállítást nyi­tottak, melyet a prágai iparművészeti múzeum rendez. A kiállítás a cseh üvegfúvók, üveg­metszők és csiszolók értékes munkái­nak jellegzetes darabjaiból van össze­állítva és bemutatja a cseh üvegipar fejlődését a XIV. század második fe­létől egészen a mai napig. A cseh üvegipar történetéről a ki­állítás megnyitásakor dr. Emanuel Po­che, a prágai iparművészeti múzeum igazgatója beszélt. A kiállítás napon­ta, hétfő kivételével, egész április •2b-ig megtekinthető. pelyhek szálltak lefelé a röpcédu­lák. „Magyar katonák, dobjátok el a fegyvert!" — állt rajtuk. Senki sem gondolt arra, hogy a szovjet repülők ránk lőhetnének. A mie­inknek éreztük őket. A faluba két barátommal, Ra­dos Pityóval és Skerlec Janival érkeztünk meg elsőknek. Nagy volt az öröm. Hírt adtunk arról, hoqy jönnek a többiek is. Az ágyúk hangja eqyr e erős­bödött. Mindenfelé kóbor lovak bitangoltak. Tudtuk, hogy már nem sokáig tart a háború, de azért vigyázni kellett, hogy a nyi­lasok meg ne tudják, kik jöttek haza. A falu egységes volt. Nem akadt egyetlen áruló sem. A né­metek sohasem tudták meg, hogy ki szökött haza és azt sem, hogy egy szakasz magyar katona civil­be öltözött a faluban. A pusztu­lásra ítélt fasiszták tudták, hogy közeledik a vég, de azért nem akartak engedni. Akkoriban a templomban egy kisjxtp prédikált. Ezt mondotta: — Magyarok, harcoljatok a ci­vilizáció megmentéséért! Torkig voltunk az ö civilizáció­jukkal. Községünkből, a szomszéd községből is, koncentrációs tábor­ba vitette az embereket egy ve­zérkari százados. Abban az időben egy munkaszolgálatos különít­mény tartózkodott községünkben. Hideq volt. de többnek nem volt bakancsa. Egy ízben a Szmorád­féle vegyeskereskedés előtt osztot­tak nekik ebédet. Még most is lá­tom magam előtt azt a beesett arcú. szakállas embert, aki mezít­láb táncolt a hideg sárban, hogy meg ne faovjanak a lábai. Ügy bántak velük, mint az állatokkal. Ezt nevezték ők civilizációnak. A várva várt nap nehezen, de mégis megérkezett. A németek a szőlőhegyekbe vonultak vissza. Egy szép decemberi napon meg­jelentek a faluban az első szovjet katonák. Olyan egyszerűek, olyan barátságosak voltak. A falu népe kint állt a kapukban és integetett A Felszabadítók tere egyik ki­ágazásánál gyermekek mozognak élénken, fürgén. A legfiatalabb ta­lán kilenc, a legnagyobb alig van 12 éves. Méricskélnek, mérnöki pontossággal húznak ki zsinórokat. A járókelők érdeklődéssel figyelik a szorgos munkát, vajon mi készül. A fiatalok eljegesítik a 12 méter hosszú és 6 méter széles területet, jégpályát készítenek maguknak a leesett és megkeményedett hóból. A pálya elkészült. A délutáni órák­ban 10—15 gyermek játszik rajta, kezükben hoki-bot, lábukon fényes korcsolya, bokavédők, térdvédök. A hideg időnek megfelelő öltözet, szvetterek, sálak, sapkák a legkü­lönbözőbb színekben tarkítják a fiúk csoportját. Állandó nézőközönségük van, mert olyan odaadással verik a ko­rongot, hogy még az is, akinek sürgős dolga van, megáll pár perc­re és gyönyörködve nézi a kipirult arcú, egészséges fiatal sportolókat. A látvány eléggé mindennapi, hasonlókat sokfelé látunk. Nincsen benne különös és nem is kívánkoz­na a hír az újság hasábjaira, ha -az ember egy kicsit el nem gondol­kozna a múltak felett. Ugyanott, ahol most jól öltözött, jó játéksze­rekkel felszerelt, gyermekek szóra­koznak, a felszabadulás előtti idők­ben talán ezeknek testvérei, rőko­A MARIANSKE LÁZNE-I járásban működő közművelődési körök tagjai jól felkészültek a „könyvhónapra". Hu­szonkét könyvkiállítást rendeznek, húsz községben pedig beszélgetéseket ké­szítenek elő „Az aratás" és a „Marja'' című szovjet regényekről. SELMECBÁNYA dolgozói vasárnap, e hó 6-án ünnepi akadémia keretébon emlékeztek meg a városnak a dicső szovjet hadsereg által való fölszabadí­tása 10. évfordulójáról. Selmecbá­nya fejlődésére a szabadság tíz éve alatt Štefan Kordík, a helyi nemzeti bizottság elnöke mutatott rá beszédé­ben. feléjük. Mellettem keresztanyám sírt. Férjét elvitték a háborúba és nem tudtuk, mi van vele. A szov­jet katonák hamar megbarátkoz­tak az emberekkel, a dohányosok­nak mahorkát adtak. Beszélget­tünk velük, ahogy tudtunk. Hoz­zánk egy alacsony, barna szovjet katona jött be. Örömmel megven­dégeltük. Öthónapos kisöcsémet a térdére ültette és úgy beszélgetett hozzá. Mindketten mosolyogtak. Megértették egymást. Később több­ször is ellátogatott hozzánk, szin­te családtag lett nálunk. A helyzet azonban továbbra is komoly volt, mert a szőlőhegyekről aknavetővel belőttek a németek. Egy este ágyútüze^ zúdítottak a falura és ellentámadásba lendül­tek. A gyilkos tűz elől mindenki a falu mellett lévő pincékbe me­nekült. Csak reggel felé tudtuk meg, hogy mi történt, amikor elő­bújtunk a pincéből. A szovjet csa­patok ideiglenesen visszavonultak. Dermedten ébredt a falu. Szana­szét elesett katonák tetemei he­vertek. A mi házunk a két tűz­vonal között volt. Hazamentünk. Megnéztük, hogy mi történt. Az úton a ház előtt döglött ló hevert. A répákupac oldalán pedig vérző fejjel feküdt a mi szovjet kato­nánk. Mellette elszórt töltényhü­velyek, kezében á géppisztoly. A homlokán sebesült meg. Egy da­rabig némán néztük. Ekkor döb­bentem rá a háború borzalmaira. Eqy ideig azt hittük, hogy meg­halt. Később mégis megmozdult. •Ypámmal bevittük a házba. Egy elesett katonától kötszert szerez­tünk és bekötöttük a fejét. Tejet akartunk neki adni, de fogait ösz­szeszorította. Nagyon súlyos fej­sebe volt, talán már fel sem is­mert bennünket. Három napig ápoltuk. Apám tudta, hogy nem marad életben, mert „szanitéc" volt az első világháborúban. Még­is reméltünk, közben a németek is észrevették, hogy a sebesült ná­lunk van. Bejöttek a házba, el­szedték igazolványait, ellensége­sen végigmértek bennünket és nai játszadoztak. Az eltérés abban van, hogy azelőtt nem fényes kor­csolyákkál, hoki-botokkal, de leg­jobb esetben rongylabdával ját­szottak a szegény srácok. A mai jó öltözetek helyeit kopott, rongyos ruhákban játszadoztak a rosszul­táplált, elsenyvedi gyermekek. Jó­magam több mint 40 éve járom ugyanezeket az utcákat, így önkén­telenül párhuzamot vonok a múlt és a jelen között. Az utca, ahol most gyermekeink szórakoznak, alig 10 percnyire van Kassa köz­pontjától, a Nemzeti Színháztól. De ez a 10 percnyi távolság méte­rekben nem fejezhető ki. Ez már proletárnegyed, ahol egészségtelen odúkban, pincékben éltek a csalá­dok. Az egyik^házban, a Holló utca 19. szám alatt az ott lakó családok­nak összesen 54 gyermekük volt. Ma ebben a házban egyetlen egy lakó nem lakik, í mert a lakásviszo­nyok ott tűrhetetlenek voltak és ezért a pincékből és az egészség­telen odúkból emberhez méltó kö­rülmények közé költöztek át a la­kók. Megváltozott az utca arculata, ami kifejezésre fut a jól öltözött gyermekek, az egészséges ifjú nem­zedék sok ígéretet magában hor­dozó jövőjében. STEIN JENŐ, Kassa AZ OPAVAI Zdenék Nejedlý kerü­leti színház szombaton bemutatta Er­kel Ferenc „Bánk bán" című magyar nemzeti operáját. Ez volt az operának első csehszlovákiai bemutatója, ame­lyen részt vettek a közművelődésügyi minisztérium, a Magyar Népköztársa­ság nagykövetségének, valamint az ostravai kerület kulturális és politikai életének képviselői. KEDDEN, március 8-án a reggeli órákban megérkezett Szlovákia fővá­rosába, Bratislavába a szovjet és len­gyel nők küldöttsége, amely részt vesz a nemzetközi nőnap idei szlová­kiai ünnepségein. visszamentek állásaikba. Este géppuskával belőttek az ablakon. Egy golyó még most is ott van az ablakrámában. Szerencsére mindannyian a földön feküdtünk, senkinek sem esett baja. Egyik reggel apám szomorú hír­rel jött: — Meghalt a katonánk — mon­dotta. Egmásra néztünk, nem tudtunk szóhoz jutni. Viaszsárga arccal ült ott a szomszéd Ivanics Pali bácsi is, akinek közvetlen közelében csapott le egy akna. Ha nem hú­zódik az árokba, hát ö is halott lenne. Apámat akkor láttam elő­ször sírni. Mindannyian kimerí­tünk és némán néztük a hálóit szovjet katonát. Talán a Kauká­zus mellől, vagy Szibériából jött hozzánk, hogy segítsen kivívni szabadságunkat. A zsebében egy kis zsebkendőt találtunk. Kezdet­leges hímzéssel egy név kezdőbe­tűi voltak rajta kihímezve. Lehet, hogy kislánya adta neki emlé­kül. Pár nappal előbb mág úgy örültünk a szovjet katonákkal együtt, déhát a felszabadulás na­qyon sokba került. Egy hét múlva újra fellángolt a harc. A szovjet „csimbum" ágyúk belőtték a német állásokat. Nagy veszteségeket okoztak nekik. Kénytelenek voltak elmenekülni. Ojra bejöttek a szovjet csapatok és szőlőhegyi állásaikból is kiver­ték a németeket. Később hatal­mas támadást indították az összes arcvonalon. Ez a történet jutott eszembe a rozsdás géppisztolytárról. Lehet, hogy a mi katonánk fegyveréből volt. Ez a fájdalmas emlékezés adta kezembe a tollat. Azóta sok év telt el. Vidám élet folyik a falunkban. De sose fog­juk elfelejteni azokat a szovjet katonákat, akik elűzték falunkból és országunkból a fasisztákat, a földesurakat. Nem feledjük el azokat, akik vérrel öntözték ha­zánk földjét, hogy új és szebb élet viruljon rajta. BALLA JÓZSEF. Á Csehszlovák Békevédők Bizottsága elnökségének ünnepi ülése A GÉPPISZTOLYTÁR \ + • •

Next

/
Thumbnails
Contents