Uj Szó, 1955. március (8. évfolyam, 51-77.szám)

1955-03-03 / 53. szám, csütörtök

1955. március 3. IIISZG 5 Négy fciít ül a vádlottak padján. Mellettük a börtönorök. A tárgyaló­terem megtelt hallgatókkal Legtöb­ben Vámosladányról jöttek Itt van talán az egész falu, öregek, fiatalok, asszonyok, lányok. Izgató ttan, s kí­váncsian várják a bírákat, hogy meg­kezdődjék a tárgyalás és ítéletet hozzon az igazságszolgáltatás, a szö­vetkezeti közös vagyon elherdálói fe­lett. A vádlottak padján Taliga István harmmckilencéves .nős, három gyerek apia. Foglalkozása: a szövetkezet könyvelője volt addig, amg le nem tartóztatták Egyenes teôtťirtás, hosszúkás fej, zord tekin­tet, fekete sörtebajusz, előreugró áll, ez az, ami külsejére jellemző. Becsü­lete? Elveszett. Lopott, a közösség pénzét lopta el. s abból mulatozott éj­jelrken át. Féleségével és családjával nem törődött. Rossz társaságba ke­veredett, s végül is az ital rabja lett. Bertán Pál harminckétéves, nős. A járási nemzeti bizottság pénzügyi osztályának dolgozója volt letartózta­tása napjáig. Legközelebbi bűntársa Taligának Külseje: erős testalkat, gömbölyű fej dús hajjal. Ha beszél cinikus arcjátéka és a fölényes gúny jellemzi. (Bizonyosan majd megtörik, észhez tér a tárgyalás után.) Bűnös, a tolvaj segítőtársa. Lőjek Mihály ötvenkilencéves, meg­tört öreg ember. A letartóztatásig a vámosladányi szövetkezet elnöke volt. Kulákokkal és a szövetkezet tolvajai­val cimborált. Amolyan gyenge test­alkatú, kissé őszülőhajú, rövidbajszú ember. Része volt a sikkasztásokban, tudott a számlahamisításokról is. Marcinek Gyula fiatal, életerős em­ber. Harmincegy éves. Nem is kel­lett volna ilyen fiatalembert éppen a szövetkezet pénztárosának funkciójá­val megbízni. Jutott volna neki más munka is. Mondjuk az állattenyész­tésben. Csak ott van a bökkenő, hogy azon a helyen nem szedhette volna ki kénye-kedvére az ezreseket a szö­vetkezet pénztárából. . . Nyílik az ajtó. Ünnepélyes a csend, amikor bevonulnak a bírák. Minden­ki feláll, s szinte szertartásosan fo­gadja az igazságszolgáltatás képvise­lőit. Megkezdődik a tárgyalás Rudolf Mozgolányi, a kerületi ügyész helysttese felolvassa a vádiratot. Fo­lyékonyan, érthetően olvas, s egy­egy szót erősen kihangsúlyoz. A vádirat felolvasása után Csulák Ladislav elnöklésével a kerületi bíró­ság büntető szenátusa előtt megkez­dődik a tárgyalás. A vádlottak a bör­tönörök kíséretében kivonulnak, csu­pán Taliga István áll a bíróság előtt. — Önt 1953-ban már elítélték. Három hónapi feltételes büntetést ka­pott Igen? Feleljen Taliga vádlott. — Igen. — Bűnösnek érzi magát? — Igen. — Mondja el, hogyan jutott hozzá ahhoz a sok pénzhez. Milyen eszkö­zöl; t hasznait a szá.nlák hamisításá­hoz? S mennyi is volt az összeg? A vádlott erősen gondolkozik. Talán időt akar nyerni, hátha sikerül még elkenni a dolgot. A szája mozog, de hangot nem hallani. Talán szégyelli magát, hogy most az egész falu füle­hallatára el kell mondania gaztetteit. — Elfelejtette talán a módját a számlahamisításnak? No mennyi is volt? — feleljen. — ... azt hiszem öreg pénzben ... százhuszonhatezer ... új pénzben ... tizennégyezer korona. Szörnyülködés a hallgatóság körében. Mindenki csodálkozik, hogy egy em­ber ilyen sok pénzt lopott a szövet­kezettől. Hát hová tette, mit csinált ez;-2l a temérdek pénzzel? A bíró kér­dése is ez. — Nem adtam én abból a családnak semmit. — Hát a'ckor hova tette? — Elittam. — Egyedül i — Nem! 9 0 — Hát eljártunk mulatozni minden­hova. — S kinek a pénze volt ez? — A pénztárból vettem ki. — Kinek a pénztárából? — A miénkből. — Kiéből?! — ... a . . szövetkezetéből. — S mióta nem kaptak a tagok jutalmat a munkaegységre? Y TO IV — Talán ... azt hiszem négy hó­napja. Nígy a mozgolódás a teremben. Az egymásmellett ülők összehajolva sut­tognak. A szenátus elnöke csendet kér. — Vádlott Taliga. Itt van ez a nyug­ta, tizenhatezer koronáról szól, Bárt­fai aláírással. Ki az a Bártfai? — Nem ismerem. — Akkor hogyan adott át neki ti­zenhatezer koronát? Ki írta alá Bárt­fai nevét? Jól nézze meg, kinek az írása! — A vádlott kissé gondolkozik. — Ez ... azt hiszem a7- enyém. Én írtam alá. — Szóval Ön hamisította alá Bárt­fai nevét. A pénzt pedig, a szövetke­zeti tagok pénzét ellopta, s elmulatta. — Ügy volt. — Itt egy másik számla. Aláírás Taliga Sándor. — Azt is én írtam alá. — Ügy. Megint csak névhamisítás. Mennyi pénzt szerzett Ön így a szám­lák meghamisításával, névhamisítással és könyvelési „módszerével"? — Nem tudom ... talán kilencven, vagy százezer koronát. Tagadni nem tagadhat. A bizonyíté­kok egytől egyig ott fekszenek a sze­nátus elnökének az asztalán. A té­nyek pedig makacs dolgok, különösen ha írásban vannak. Néha-néha sze­retne ugyan kibújni a vád alól, s oly­kor hímez-hámoz. tagad, mintha már elfelejtette volna, mit felelt a bíró azon kérdésére, hogy „bűnösnek érzi magát?" Aki nem akarta jóbarátját „bemártani" Ilyen ennek a díszes társaságnak minden tagja. Bertán Pál azzal kez­di vallomását, hogy ö ugyan tudott a dolgokról, s mint ellenőr a szám­lahamisításokról is, 'de nem akarta „bemártani" Taligát. Hát persze, neki is jól esett az a pár „száz" korona, amit Taligától kapott. Mennyi is volt? Négy-ötszáz korona? Mi ez, ba­gatell összeg. Neki több kellett. Egy pár ezer. Ezért már érdemes volt szemet hunyni Taliga fondorlatos cse­lekményei felett. Pedig neki mint el­lenőrnek más feladata lett volna. A szenátus elnöke megkérdi Bertán Pál vádlottat: — Miért járt Ön a szövetkezetek­be? Milyen feladatokat kapott felet­teseitől, mielőtt a vámosladányi szö­vetkezetbe ment? — Hogy ellenőrizzem a könyvelést. — És ellenőrizte? — Igen. — Tudott arról, hogy Taliga a számlákat meghamisította? — Eleinte nem. de . .. — De eleinte is! — Taliga vádlott, tudott Bertán vádlott is a dolgokról ? — Kellett neki tudnia, mert én jómagam is megkértem, ne szóljon a dolgokról semmit, s ne jelentse mi történt. Végül következik Lőjek, Marcinek vádlottak kihallgatása. Lőjek, a volt elnök mindent őszintén bevall. Azt is elmondja, hogy egy ízben tudott ar­ról, hogy Taliga húszezerkoronás ha­mis számlát Íratott vele alá. Arról is tudomása volt, hogy amikor a szö­vetkezet autóját eladták, a közvetí­tő húszezer korona „fájdalomdijat" kapott a sok „dumáért." Csak arról nem akart tudni egyikük sem, hogy tényleg megkapta-e a pénzt a közve­títő, avagy hárman: a könyvelő, az elnök és a pénztáros testvériesen el­osztották a húszezer koronát. Egész biztos, hogy az utóbbi történt, mert mit is lehet várni ilyen elvetemedett tolvajoktól. Kicsiben kezdte, nagyban folytatta... Az utolsó vádlott Marcinek arra a kérdésre, hogyan lopkodott el a pénz­tárból negyvenezer koronát, így fe­lelt: — Amikor szükségem volt pénzre, kivettem a pénztárból. — A szövetkezetéből? — Igen, a szövetkezetéből. — S nem gondolt arra, hogy az el­lenőrzéskor minden kiderülhet? — Nem, mert tudtam, hogy Taliga is éppen úgy szedi a pénzt a szövet­kezet pénztárából, mint én, s azt is tudtam, hogy az ellenőr Bertán „jó fiú", s nem fog „bemártani" minket. Díszes egy társaság! Különösebb felelősségérzet nélkül nyugodtan lop­kodták a szövetkezet vagyonát. — Mit gondol, helyesen járt el, ami­kor tudott mindenről, s elhallgatta a dolgot? — Most már tudom, hogy nem. — Mit kellett volna tennie? — Jelentenem kellett volna a biz­tonsági szerveknek. — Kit? — Taligát, Bertánt és Lojekot. — És önmagát is, nem? Marcinek vádlott. — ... igen . .. saját magamat is ... A vádlottak és a tanúk kihallgatá­sa után most a bíróság ítélethozatal­ra vonul vissza. A vámosladányi szövetkezet gazdasági helyzete Számottevő összeget tesz ki az a pénz. amit ez a négy jómadár 1951­Védekezés o háziállatok fertőző betegségei ellen írta: Dr. Brauner Iván államdíjas akadémikus, - bratislavai Bioveta igazgatója A fertőző betegségeket a szerve­zetbe jutott és ott elszaporodott igen apró, szabad szemmel nem lat­ható élő csírák (baktériumok és vírusok) idézik elő. Ezek a beteg­ségek állatról állatra átragadhat­nak és azokat megfertőzhetik. Ezek a fertőző állati betegsé C Tek külön­féle módon jelentkezhetnek, meg­nyilvánulásuk nagyon különböző. Ugyancsak fertőző képességük és terjeszkedésük is más és más. Vannak olyan fertőző betegségek, amelyek minden állatfajra átragad­hatnak, mint pl. a gümőkór, ame.y még a szárnyas baromfit is meg­fertőzi. Más betegségek viszont csak bizonyos állatfajtákra veszé­lyesek, pl. a száj- és körömfájás, amely minden hasított körmű álla­tot, ezenkívül még a kutyát és macskát is megfertőzi. Egyes fertőző betegségek pedig csak egyetlen állatfajra veszélye­sek, mint pl. a sertéspestis és ser­tésbénulás, amelyekben csak ser­tések betegszenek meg. Azonban sok olyan fertőző állati betegség van, amely az emberre is átterjed és sokszor halálos megbetegedése­ket okoz. (Lépfene, veszettség, gü­mőkór, fertőzéses elvetéles stb.) Bizonyos betegségek rendszerint nagy területeket^ sokszor egész or­szágokat ellepő járvány formájá­ban folynak le, mások viszont majdnem mindig szórványosan jelentkeznek. így az általuk kelet­kezett károk is váltakozók. A fertőző betegségekkel tehát, nemzetgazdasági szempontból fel­becsülhetetlen értékek 'pusztulnak el. Ezért kell a fertőző állati be­tegségek ellen védekezni. A védekezést az állatorvosi szer­veknek kell irányítani és vezetni '•endelkezésekkel, szabályokkal és tudományos felkészültséggel. Ez azonban csak akkor vezethet ered­ményre, ha állattartóink minden­ben elősegítik és biztosítják az ál­latorvosi intézkedések végrehajtá­sát. Igen sok esetben vezetett ez a közös munka jó eredményre. Több Myam fertőző állati betegséget si­került kiirtani országunkból, me­lyeknek állattartóink előtt már neve sem ismert. Például a keleti marhavész, a szarvasmarhák ra­gályos tüdő'.obja stb. mely beteg­ségek régebben egész országok, mondhatnám világrészek szarvas­marhaállományait pusztították ki. Ugyancsak a második világhábo­rúba behurcolt betegségek közül sikerült már teljesen felszámolni a takonykórt, a tenyészbénaságot. A fertőző betegségek elleni védeke­zés fő feladata a betegségek meg­előzése és a* már fellépett fertőző betegségek elfojtása. A fertőző betegségek megelőzé­séhez egész sor intézkedés betar­tása szükséges, mint az állatok idő­szakonkénti megvizsgálása, az ál­latszállítások ellenőrzése, a köz­fogyasztásra levágott állatok hú­sának vizsgálata, az állati hullák megsemmisítése, zárlatok, izolá­tok és karanténok felállítása stb. E cikkemben a felsorolt intézkedé­sekkel nem akarok részletesen foglalkozni, hanem a fertőző be­tegségek megelőzését vagy tovább­terjedésének megakadályozását szolgáló védőoltásokról akarok be­szélni. — Tekintve azt, hogy a második világháború eseményei következtében állatállományunkba különböző új, nálunk eddig isme­retlen betegségeket hurcoltak be és a nálunk stacionálisan előfor­duló ismert fertőző betegségek nagy területeken és nagyszámú állatokra húzódtak szét, az ered­ményes védekezést a jelen helyzet­ben csak az ideiében alkalmazott jó minőségű oltóanyagokkal vég­zett oltásokkal tudjuk sok esetben biztosítani. Az állati szervezet magában is rendelkezik olyan eszközökkel, melyek védik a fertőző betegségek ellen és az eredmény attól függ, vajon a védelmi eszközök elégsé­gesek-e a szervezetbe jutott fertő­ző anyag leküzdésére vagy sem. A szervezet védekező ereje változó. Ha valami okból védekező ereje gyengül, akkor a bejutott parányi kórokozó kerül felül és kifejti fer­tőző hatását. A szervezet ellenálló képességével magyarázható, hogy a fertőző betegségekben egyes ál­latok nem betegszenek meg. A nehéz, fárasztó munka, rossz táp­lálék, meghűlés, megázás. huzatos és nyírkos istálló, ezek az okok, melyek a szervezet ellenálló képes­ségét lényegesen csökkentik és haj­lamossá teszik az állatot a fertőző betegségekre. Ellenkezőleg, a jó táplálkozás, jó tartás, kíméletes bánásmód, a helyes istállózás, vitaminok és ás­ványi sók elégséges adagolása az ellenálló képességet eredményesen fokozzák és elejét veszik a fertőző betegségek keletkezésének. A vé­dőoltások alkalmazására ott van szükség, ahol a fertőzés veszedel­me közvetlenül vagy közvetve fennforog, és ilyen esetben nagyon értékes szolgálatokat tesznek, mert ma már majdnem minden fertőző betegség ellen rendelkezünk jó és megbízható oltóanyaggal. Hogy milyen nagy eredményeket lehet elérni a prezentív oltásokkal, bi­zonyítja a betegség elleni védőol­tás bevezetése, mert ma már csak a legritkább esetben, a határszéle­ken, idegen országokból bekóbo­rolt ebeknél és rókáknál fordul eiő a veszettség. Hasonlóképpen ma már a sertéspestis is csak szórvá­nyosan fordul elő országunk terü­letén. De egész sor jelenleg nálunk még létező állati betegség ellen is csak az oltások segítségével tud­juk folytatni az eredményes küz­delmet, pl. a baromfipestis, a ba­romfikoiera, sertésbénulás, sertés­orbánc, stb. ellen. A fertőző állati betegségek elleni sikeres védeke­zéshez azonban nem elég az állat­orvosok felkészültsége, tudása, leg­kitartóbb munkája sem. az állat­egészségügyi rendszabályok élet­beléptetése. ha ebben a munkájuk­ban az állattartók megértően és jóakaratúan nem támogatják őket. Kell, hogy állattartóink is belás­sák és átérezzék eme védekezés fontosságát és szükségességét. Nagy fontossága van a fertőző állati betegségek elleni védekezés­nek főkép ma. amikor állami gaz­daságainkon és egységes földmű­vesszövetkezeteinkben a szocialista' állattenyésztés nagyfokú fejleszté­sére törekszünk, ahol a fertőző betegségeknek az egy heh'-­1 cso­portosított magas állatlétszámnál könnyű lehetősége nyílna a beteg­ség terjedésének. Ezért fontos, hogy állattartóink a hatósági in­tézkedésekben nem oknélküli zak­latást. hanem népgazdaságunk és vele együtt saját érdekeik védel­mére, anyagi javaik megmentésére irányuló tevékeny-é^et lássanak, s maguk is segítő, támogató és megértő munkatársai legyenek a fertőző betegségek elleni küzde­lemnek. tői 1954-ig (a letartóztatás napjáig) a szövetkezetből ellopott. Amint már szó volt róla az előbbiekben, Taliga „számláján" régi pénzben több mint százhúszezer van. Hisz nem olyan nagy művészet százharminc koronából ezerháromszázat, ebből tizenháromez­ret csinálni, és még ezt is lehet egy nullával fokozni és mindjárt százti­zenháromezret mutat a számla. Ta­liga is így csinálta. Hasonlóképpen járt el a jóbarát Bertán, s ahogy a tárgyaláson kiderült, a járás többi szövetkezetében is nagyobb mennyi­ségű rizst, krumplit, fát, pénzt foga­dott el ajándékképpen. Marcinek csak kicsiben kezdte. Dehát érdemes öt­hatszáz koronával játszogatni? Ügye nem. ö se sokat teketóriázott. Ha­misított egy húszezer korona értékű nyugtát. Lőjek sem volt rest, s kö­vette példájukat. 1951-ben fát adott el a szövetkezet. Átvett ötvenezer ko­ronát. Ebből a pénztárba csak tizen­hatezret fizetett be, a többit ma­gánál tartotta. 1952-ben újabb ötezer koronát kapott, ezt sem számolta el. Ezek szerint a könyvelésben olyan nagy volt a rendetlenség, hogy csak alapos ellenőrzés után derítettek fényt a dolgokra. Pénzben is óriási a kár, ezenkívül a szövetkezetben, mivel az utóbbi négy hónapban már nem volt fizetés, igen gyenge lábon áll a munkafegyelem. A vámosladányi határ jó gabonát termett mindig. Mégis az utóbbi években már alig tudtak 7—8 má­zsát is kicsikarni a földből. 1952-ben tizenkétmázsás volt az átlagos hek­tárhozam, 1953-ban tizenegyre csök­kent, tavaly meg már csak alig nyolc­mázsás termést takarítottak be hek­táronként. Emellett elhanyagolták az egész határt. Esztendőről -esztendőre négyszáz hektár föld megműveletle­nül maradt az ezerhektáros gazdaság­ban. Emiatt aztán az állattenyésztési ter­melés is évről évre csökkent. A nö­vendékállatokat nem gondozták. Az utolsó ellenőrzésnél például kiderült, hogy az egyéves üszőket a tetvek rág­ják, s alig-alig negyvenkilósak. Ször­nyűség, mit műveltek ezek a gonosz­tevők. Romlásba, pusztulásba döntöt­ték a szövetkezetet. Mivel a föld ke­veset termett, természetesen kevés volt a haszon az állattenyésztésből is, s így a munkaegységek értéke évről évre csökkent. 1951-ben egy munka­egység értéke 18,50, a következő év­ben 10,20, 1953-ban 9,50, a múlt év­ben pedig már csak 4,20 korona volt. Kinyílt a kulákok szeme ... És míg ők vígan mulatoztak • lopott pénzen, a kulákok teret nyer­tek, s megtették a magukét. Hát miért ne? Hisz senki sem törődött velük. Sem a vezetőség, sem az el­lenőrző bizottság. Ellenkezőleg, az el­lenőrző bizottságba is befurakodtak a kulákok. így megteremtődött az alka­lom a szövetkezet szétrobbantására. A vezérek: Palásti Gyula, Lojda Sán­dor, Nagy Sándor, Gál Sándor az ál­lattenyésztést vették a kezükbe. Hogy mit csináltak az állatokkal, azt mind­ennél jobban bizonyítja a növendék­marhákról előbb felhozott példa. Ideig óráig bizony a kulákok kezébe került a gyeplő a négy gazember jóvoltából. De a szövetkezet becsületes tagjai már nem nézhették a „kompánia" és a kulákság aljas munkáját. A szövet­kezet élére jó vezetők kerültek, akik majd a szövetkezetet a közös cél fe­lé vezetik. Előbb azonban minden egyes kulákot ki kell seprűzni onnan, így tudta ezt Dulai Béla is, aki mint állattenyésztési dolgozó, amióta nem volt fizetés, havonként hatszáz koro­nát vesztett. Dulaihoz hasonlóan a többi tag is ezekre a jómadarakra dolgozott. De egyszer s mindenkorra vége lett ennek, mert az igazságszol­gáltatás véget vetett a basáskodás­nak. * * * A kerületi bíróság büntető szená­tusa Taliga Istvánt, mint elsőrendű vádlottat hatévi szabadságvesztésre, Bertán Pált négyévi. Lőjek Mihályt kétévi és Marcinek Gyulát háromévi szabadságvesztésre, valamint állam­polgári jogaik négyévi elvesztésére ítélte. MÉRY FERENC

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents