Uj Szó, 1955. február (8. évfolyam, 27-50.szám)

1955-02-03 / 29. szám, csütörtök

8 Ml SZ0 1955. február 3. A vitaminok fontossága az állati szervezetben irta: Dr. Brauner Iván államdíjas akadémikus, a bratislavai Bioveta igazgatója Szükségesnek tartom ' megismertet­ni állattartóinkat a vitaminok fontos­ságával. A vitaminokra vonatkozó is­mereteknek állattenyésztési szempont­ból igen nagy szerepük van. Ha ugyanis állatainkat kellő mértékben látjuk el vitaminokkal, fejlődésük meggyorsul, tej-, vaj-, tojástermelé­sük fokozódik. A belterjes gazdálkodás fő feltétele a minőségi termelés és ennek kere­tébe tartozik a vitamindús állati ter­mékek termelése is. Például a népi élelmezésben is igen fontos a vita­mindús téli tejnek a termelése. Ez azonban csak megfelelő takarmányo­zással érhető el. Állattartóink ilyen termelésre csak akkor vállalkozhat­nak, ha tudni fogják a takarmányok vitamintartalmát, a vitaminok életta­ni tulajdonságait és főképp azt, hogy mi lesz a vitaminok sorsa a szerve­zetben. Ismereteink a vitaminokról nem régi keletűek. Az elnevezés 1912­böl, Funk nevű tudóstól származik. \ későbbi években jöttek rá, hogy nem is egy, hanem sokféle vitamin van. Felfedezésük idején puszta jelenlétü­kön kívül semmi mást nem tudtak ezekről az anyagokról, nem ismerték összetételüket, sem jellemző tulajdon­ságaikat, egyszerűen az ábécé betűi­vel jelölték meg őket, s ezért beszé­lünk A, B, C stb. vitaminokról. Ismereteink a vitaminok terén mér­földes léptekkel haladnak előre. A vi­taminok szerves 'vegyületek, melye­ket az állati szervezet önerejéből nem tud felépíteni. Ezért vagy készen, vagy félkész formában (provitamin­ként) kell őket az állatnak megkapnia a takarmányból. Ezek a félkész vi­taminok még hatástalan vegyületek, csak a szervezetben való átalakulásuk után válnak valódi vitaminokká. Ha a vitaminok a takarmányból hosszabb ideig hiányoznak, az állat megbeteg­szik, sőt idővel el is pusztul. Az ilyen vitaminhiány okozta betegségeket „avitaminozisnak" nevezzük. Néha az avitaminozisok járványként pusztítják az állatállományt. Sokszor megesik az is, hogy a takarmány tartalmaz ugyan hosszabb időn át vitamint, de nem annyit, mint amennyire feltét­lenül szükség lenne. Ilyenkor rész­leges vitaminhiány, az úgynevezett „hipovitaminozis" alakul ki. Ez nem szokott súlyos betegség alakjában je­lentkezni. Tünetei alig észlelhetők, de a szervezet ellenállóképessége lénye­gesen csökken és az állat egyéb be­tegségeket könnyebben kap meg. A hipovitaminozis felismerésének igen nagy a gazdasági jelentősége, ha meggondoljuk, hogy a fiatal állat fej­lődése már részleges vitaminhiány kö­vetkeztében is visszamarad, a tej- és tojástermelés íelentős mértékben apad és az ellenállóképesség csökkenése folytén az állatok nagy számban el­hullhatnak, néha olyan tömegesen, mintha járvány pusztítaná őket. Mai ismereteink a vitaminok terén any­nyira haladtak, hogy nemcsak is­merjük szerkezetüket és hatóanya­gaikat, hanem már sok vitamint mes­terségesen is előállítunk. A mai fej­lett orvosi és állatorvosi tudomány már egész sor vitamint ismer. Ezernél több versenyző indul az I. Országos Spartakiád téli küzdelmein Már csak pár nap választ el bennünket az I. Országos Spartakiád téli részének versenyeitől, amelyekre a Magas-Tátrában kerül sor. Sízőink, bobistáink és szán­kózóink nagy számban vesznek részt ezen a kimagasló téli sporteseményen. Külön megtiszteltetés a téli sport kedvelői számara, hogy sportteljesítményeikkel ők is hozzájárulhatnak hazánk felszabadulása 10. évforduló­jának méltó megünnepléséhez. E nagy sportesemény egyúttal mérlegeli majd a téli sportban végzett mun­kánk eredményét. A csehszlovák téli sport nagyszabású bemutatójába a dolgozók legszélesebb tömegei kapcsolódtak be. Sohasem tapasztalt érdeklődéssel várják a küzdelmeket. Az I. Országos Spartakiád téli ré­szén, mely ez év február 6—20. között kerül lebonyolításra, a sí, bob és szán­kázás összes versenyszámai szerepel­nek. Továbbá itt bonyolítják le a sí és szánkázás ifjúsági sportjátékainak dön­tőjét is. Ezernél több élenjáró sporto­lónk vesz részt a spartakiádon. Több mint 200 technikai munkatárs és szak­ember irányítja majd a téli sportolók találkozóját. A rendezőbizottság, okulva a múlt hibáiból, elhatározta, hogy az elszállá­solást összpontosítja. A versenyzők Tátra Lomnicon és Csorba-tón fognak lakni. Ezek a helyek rendelkeznek a legjobb összeköttetéssel a Tátra min­den pontjával. A versenyeket a Tátra különböző helyein tartják meg. Az egyes versenyszámok sikeres lebonyo­lítása érdekében rendbehozták az ösz­szes pályákat, lesiklókat, ugrósáncokat és azok berendezéseit. A rendezőség továbbá gondoskodott arról is, hogy a versenyzőket esténként kultúrműsor­ral szórakoztassa. A téli sportolók részére külön öröm, hogy elsőként szerepelhetnek az I. Or­szágos Spartakiádon. Egyforma szere­tettel és lelkesedéssel készültek úgy a téli Spartakiád sízésére, mint a nyári Spartakiád talajtorna gyakorlatainak bemutatójára, melyre Prágában kerül sor a jubiláris év nyarán. A téli spartakiádon negyvenkét számban küzdenek a versenyzők. A spartakiádon a következő számok sze­repelnek. Férfiak: 15 km, 30 km, 50 km-es futás, síugrás, összetett verseny, le­siklás, múlesiklás, óriás-lesiklás, hárr mas összetett verseny, 4X10 km-es váltó, négyes összetett-verseny. Nők: 5 km, 10 km-es futás, lesiklás, műle­siklás, óriás-lesiklás, összetett hármas­verseny, 3X5 km-es váltó, hármas összetett verseny. Ifjúság: férfiak 10 km-es futás, síugrás, összetett-ver­seny, lesiklás, múlesiklás, óriás-lesik­lás, összetett hármas verseny, 3X5 km-es váltó. Ifjúság nők: 5 km-es fu­tás, lesiklás, múlesiklás, óriás-lesiklás, hármas összetett-verseny, 3X3 km-es váltó. A bobozók műsora: kétüléses bob-verseny, négyüléses bob-verseny, (csak férfiak indulnak). A szánkózok műsora: együléses szánkó, kétüléses szánkó, vegyes-szánkó. Nők: együléses szánkó és kétüléses szánkó. Ifjúság: egy-kétüléses szánkó és vegyes szán­kó. Az A vitamin élettani szerepe é.- hiányának tünetei Az A vitamin közvetlenül hat a fia­tal állat fejlődésére. Ha az eleségből hiányzik, ez növekedési zavart és súlycsökkenést okoz. A fiatal álla­tok A vitamin szükséglete igen nagy. Az A vitamin megtalálható a tej zsír­jában és a föcstejnek egyik legfon­tosabb alkotórésze. Az A vitamin hiá­nyának további következménye, hogy a bór és a nyálkahártya sejtjei elfajul­nak, sok esetben elszarusodnak, a bőr kiszárad, a sejtek között apró hézagok támadnak, melyeken keresztül a kór­anyagok könnyen bejutnak a szerve­zetbe és így kifejlődhet pl. a hörg­hurut, a tüdőgyulladás vagy más be­tegség. Szóval a szervezet fertőzésre való hajlamossága kimondottan foko­zódik. Tekintve, hogy a bőr- és nyál­kahártya hámsejtjeit védi az elfaju­lástól, az A vitamint „hámvédőnek" is nevezik. Ezzel magyarázható az A vitaminhiány leggyakoribb tünete, amikor ennek következtében a szem szaruhártyája kiszárad, megrepedezik, és az így megsértett szaruhártyán keresztül a szembe kóranyagok jut­nak, melyek gyulladást okoznak. A szaruhártya elhomályosodik, később elfekélyesedik, s végül átlyukad. Ez a tünete a leggyakoribb baromfiállo­mányunk A vitamin hiányánál. A vese és epekövek képződése szintén A vi­taminhiány következménye lehet, mert az epehólyag, vagy a veseme­dence belső hámja elfajul, kis fosz­lányok válnak le róla és ezekre ra­kodnak rá a túltelített oldatban lé­vő sók. Ugyancsak A vitaminhiány okozza az embereknél az úgynevezett „far­kasvakságot", amikor az emberek a félhomályban elvesztik látóképes­ségüket. Az ivarmirigyeknek is szükségük van A vitaminokra; ha hiányzik, a nőstény állatnál az ivarzás szabályta­lanná válik, vagy teljesen kimarad. A magzat kihordásában is rendellenes­ségek állanak be és elvetélés is be­következhet. Sok esetben előfordul, hogy az anyaállat kihordja ugyan a magzatot, de az újszülött gyenge el­lenállőképességgel születik, hamar el­pusztul, vagyha mégis életben ma-­rad, rosszul fejlődik. Az A vitaminhi­ányban szenvedő állat tejhozama is jelentékenyen csökken. Felsoroltam mindazokat a beteg­ségeket és következményeket, ame­lyeket az A vitamin hiánya kivált. Az ellene való védekezés céljából célszerűnek látom, ha mindegyik faj­ta vitamincsoport felsorolása után rö­viden megismertetem állattartóinkat azzal, milyen takarmányok, eledelek tartalmazzák főképp a megfelelő vi­tamint, hogy ezek adagolásával ele­jét vehessék a vitaminhiánynak, amennyiben pedig már megvan a baj, biztosíthassák állataink gyógyulását. Az A vitamin leggazdagabb forrása a csukamájolaj és halzsír; elég bőv.en, de mégis csekélyebb mértékben tar­talmazzák a nyári és az őszi állati termékek, tej, vaj, tojás. Állataink­nál az A vitamin főforrása a karotín. Ez egy növényi festőanyag, amely legnagyobb mértékben a sárgarépában található. Az A vitamin hőellenálló úgy, hogy a főzés alig hat rá, azonban mennyi­sége gyorsan fogy a lekaszált növé­nyekben, a szántott takarmányban, ha hosszabb ideig áll a levegőn. Még egy igen fontos dolgot keH tudnunk az A vitaminokról: ha ugyanis az ál­lat nagyobb mennyiségben veszi fel főként zöldtakarmányozás idején, tar­talékolni tudja őket a májában, és ami­kor a kellőnél kevesebbet kap, innen pótolja a hiányt. Ha azonban a ka­rotint hosszabb ideig nélkülözni kény­telen, ami főképp tél végén és tavasz elején fordul elő, akkor a tartalék már nem elegendő a hiány pótlására. Ál­talánosságban karotinból zöldtakar­mány etetésekor az állat kb. 80—100 napra van ellátva. Általában a zöldta­karmány dús a karotinban, leggazda­gabb a lucerna s amint említettem, főképp télen fontos a rendkívül dús hatóanyagtartalmú sárgarépa. Ugyancsak jó karotinforrás a besa­vanyított silókukorica. Ez azonban csak akkor tartalmaz karotint, ha a növény zölden kerül a silóba. Ez a si­lótakarmány még értékesebbé válik, ha a silózásra szánt, szecskára vágott kukorica közé friss zöld lucernát keve­rünk. A nálunk végzett biológiai vizsgá­latok sajnos beigazolták, hogy a téli tejben, vajban és tojásban aránylag kevés. A vitamin van, éppen ezért gazdaságainknak és általában állattar­tóinknak arra kell törekedniök, hogy célszerű növénytermeléssel, takarmá­nyozással és megfelelő tárolással meg­őrizzék a takarmány vitamintartal­mát és így biztosítsák nemcsak álla­taik egészségét, hanem dolgozóink asztalára az A vitaminban dús minő­ségi termékeket. A többi fontos vitaminokról követ­kező cikkemben fogok beszámolni. Prága tartalékos jégkorong-csapata legyőzte Krefeld válogatottját 4:2 (2:1, 0:1, 2:0) arányban A prágai téli stadionban kedden megtartott előkészítő mérkőzésen jég­korong-válogatottunk Zábrodský, VI. Bubník, Pantúček és Vidlák nélkül nem nyújtotta a tőle várt teljesít­menyt. Játékával nem lehetünk sem­miképpen megelégedve már azért sem, mert a német csapat gyenge játékot mutatott és csaknem állandóan véde­kezésre szorult. Jégkorong-csapatunk nagy fölényéről főleg a harmadik har­mad tanúskodik, amikor Jendeknek egyszer sem kellett beavatkozni a védelem munkájába. Prága csapatának felállítása a következő volt: Hanzl (Jendek), — Gut, Bacílek, V. Bubník, | Lindral, (Kašper, Nový), Danda, Bar­toň, Hajšman, Rejman, Starší, Cha­rouzd, Prošek, Vaňek, Návrat. A csa­patban legjobban Gut, Bacílek, Hajš­man és Rejman szerepeltek és Bar­toň lövései voltak kielégítők. A Vö­rös Csillag Brno játékosaiból össze­állított harmadik támadósor kissé ide­gesen játszott. Krefeld így állt fel: Jansen, (Obermann) Bierschel, Guttowsk — Scholten — Brandenburg, Girard, Sil­lenberg — Pescher, Eckstein, Jochens — Langhaus. A védelemben főleg Gut­towski, a támadósorban pedig a kana­dni származású Girard tűnt ki. A csehszlovák csapat a mérkőzés" 7. per­cében Bartoň góljával megszerezte a vezetést, majd később ugyancsak Bar­toň csapatunk előnyét 2:0-ra növel­te. A 15. percben Girard a mérkőzés állását 2:l-re javította. A második harmadban csapatunk nagy fölénye el­lenére a 19. percben a nyugatnémet Sillenberg kiegyenlített és így a mér­kőzés állása 2:2 lett. Az utolsó har­madban Hajšman biztosította csapa­tunknak a vezetést, majd Charouzd ennek a harmadnak 5. percében be­ütötte Prága válogatottjának negyedik gólját. A találkozó barátságos légkör­ben zajlott le, a játék menete nagyon sportszerű volt. Játékvezetők: Dvor­ský és Matoušek voltak. Javi! a lososici járás labdarúgó-mérkőzéseinek színvonala A losonci járás bajnokságán végig nyílt harc folyt a bajnokságért. A Baník Ružina és a Slavoj Lučenec B csapata végig fej-fej mellett haladt az élen, míg végül is jobb gólará­nyával a Baník Ružina szerezte meg a járás 1954. évi bajnokságát s ezzel jogot nyert ahhoz, hogy a járást a magasabb osztályban — a beszterce­bányai kerületi versenyben képviselje. A ružinai bányászcsapat az egész év folyamán kiegyensúlyozott teljesít­ményt nyújtott s eredményei alapján rászolgált a bajnoki címre. Szereplé­sének egyetlen sajnálatos eseménye volt az őszi „kilengés", amikor a Tatran Losonc elleni mérkőzésük után a közönség inzultálta a játékvezetőt. Ez a sportszerűtlen viselkedésük majd a bajnokságba került. Segített nekik azonban a Slavoj Lučenec B csapata, amely a két elmaradt bajnoki mér­kőzésen 1—1 pontot adott le az apát­falvai Iskra C és és gácsi Sokol csa­patának, s ezzel elvesztette bajnoki reményeit és meg kellett elégednie a második hehezéssel. Azonban a losonci B csapat máso­dik helyezése is értékes. Hiszen a lo­sonci Slavoj E csapatát a helybeli ipariskola tanulói alkotják. A fiatal diákok első bajnoki szereplése így is nagy sikernek számít. Bizonyítja a gondos és lelkiismeretes előkészí­tést. A losonci ipariskola igazgatója, s tantestülete nagy megértéssel vi­seltetik a sport iránt s többek között a labdarúgást is felkarolták. Érde­meik alapján megérdemelnék, ha a csapatot, mely a besztercebányai ke­rület egyetlen iskola-csapata, beosz­tanák a kerületi versenybe. A bajnokság harmadik helyén a So­kol Divín csapata végzett. Ez a lel­kes gárda sokáig veszélyeztette a két vezető csapat bajnokságát is. Külö­nösen a losonci B csapat elleni 4:0-ás győzelme értékes. A losonci Tatran csapata egész évi szereplését két részre lehet osztani. A tavaszi sze­zonban nehézségekkel küzdött még a fiatal egyesület s pont nélkül a ta­bella végén állt. Ősszel felerősödött. Őszi szereplésükkel felülmúlták a járás valamennyi csapatát. A Slavoj Losonc B elleni eldöntetlent, kivéve a hátralevő 5 mérkőzésüket megnyer­ték. Őszi jő szereplésüknek volt az eredménye, hogy a negyedik he­lyen végeztek. A gácsi Sokol ötödik helyezése nem egészen reális. Ez az egyesület, sport­revelés és sportfejlesztés terén eisc helyen áll a besztercebányai falusi egyesületek között. Itt komoly sport­emberek foglalkoznak a sporttal és a testneveléssel, akiknek elsősorban a mennyiségen van a hangsúly. Gá­cson a labdarúgás mellett a többi sportágak is otthonra találtak. S az egyesület a járási és a kerületi Spar­takiádon is feltűnően jól szerepelt s nagyszámú versenyzőt tudott ezeken felvonultatni. Labdarúgócsapatunk a múlt évben nem tudott nevéhez mél­tóan szerepelni, de az elvitathatatlan, hogy itt a sport vezetése jó kezekben van. A labdarúgócsapat fiatal erőkből áll, akiktől ez évben már jobb sze­replést várhatunk. Az Opatova C csapata a múlt év­ben nem tudott méltóan szerepelni. A játékoshiánnyal küzdő Iskra egye­sület csupán csak egyes mérkőzésein tudott jól szerepelni. Voltak megle­pően jó eredményei (Ružina elleni győzelme vagy a Slavoj Losonc B el­leni döntetlenje), de voltak gyenge teljesítményei. A Sokol Tomašovce csapata a múlt évben egészen gyengén szerepelt s emellett az év végén még sportsze­rűtlen módon egyszerűen nem álltak ki a mérkőzéseikre. Ezzel a sport­szerűtlen viselkedésükkel bizony még a bajnokság realitását is veszélyez­tették. Ilyen gondolkodásmód mellett aztán megérdemelten foglalták el az utolsó helyet a tabellán. A losonci járás bajnoki mérkőzései általában sportszerű keretek között folytak le. Mindössze a ružinai saj­nálatos incidens hatott kissé zavaró­an. De ma már itt is megvan a biz­tosíték arra, hogy hasonló eset többé nem fog előfordulni. A bányászcsa­pat vezetősége a tél folyamán külön oktatásban részesíti szurkolóikat s minden igyekezetével oda hat, hogy a közönséget sportszerűségre nevelje. A játék általában javult. A küzdel­mek legtöbbje kiegyensúlyozott volt, s a nívó is fejlődött. Különösen az őszi szezónban lehetett észrevenni a javulás jelét, amikor a losonci Tat­ran erősen feljavult csapata is új színt hozott a küzdelmekbe. A játék­vezetés terén, a játékosok sportszerű viselkedése terén is javulás volt ész­lelhető. A végig érdekes és jó küz­delmeket hozó losonci járás bajnok­ságának végső állása a következőkép­pen alakult: 1. Baník Ružina 12813 31:1517 2. Slavoj Losonc B 12732 26:1417 3. Sokol Divín 12 6 2426:1414 4. Tatran Losonc 12 516 28:28 11 5. Sokol Gács 12 345 21:2410 6. Iskra Opatová C 1233 613:23 9 7. Sokol Tomašovce 12 2 2 8 8:30 6 OJ SZÔ" kiadja Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága Szerkeszti a szerkesz tőbizottsáq Felelős: Lőrincz Gvula főszerkesztő. Szerkesztőség: Bratislava. Jesenského 8—10, telefon 347-16. 352-10. Kiadóhivatal. Bratislava. Gorkého 8. telefon: 337-28. Előfizetési dí;, havonta Kčs 6 60 Terjeszti a Posta Hírlap szolgálata. Megrendelhető minden postahivatal­A-60047 nál és kézbesítőnél. Nyomás: Pravda Szlovákia Kommunista Pártia Központi Bizottságának kiadóvállalata. Bratislava. I * ! ' i

Next

/
Thumbnails
Contents