Uj Szó, 1955. január (8. évfolyam, 1-26.szám)

1955-01-16 / 14. szám, vasárnap

1955. január 16. UJ SZU 5 NÉPHADSEREGÜNK - A BÉKE ŐRE Jancsi, Honzek és az ágyú Az ágyú nagy, hatalmas fegyver és ha az ember nem tüzér, még ijesztő is. Ha tüzér, akkor is ijesz­tő, de csak az ellenség számára. Ahhoz, hogy megfutamítsa az el­lenséget, természetesen jó tüzérek is kellenek. Ezek pedig nem fán teremnek. De nem ám. Sok munka, tanulás kell ahhoz, hogy jó bemérő, adogató, vagy ágyúparancsnok le­gyen a kereícarcú, mosolygós Jan­csiból. Ilyenformán gondolkozott Jancsi és ilyen következtetést vont le a legutóbbi gyakorlatból, amelyen észrevette, hogy nem tudja ponto­san megnevezni az egyes alkatré­szeket. Hej, pedig hogyan elnézte örsparancsnoka jelvényét, mennyit gondolt már arra, hogy ő is meg­szerzi. így nem fog menni. Hogyan is férhet az ő fejébe az a rengeteg alkatrész, meg szám? Bánatosan járt-kelt. Elvesztette minden reményét. Hol is vannak azok az álmok, a példás tüzér jel­vényről, a ... na, legalább az őr­vezetői rangról... Múltkor, amikor a riadóra való gyors sorákozásért Honzek és ő dicséretet kapott, már­már arra gondolt, hogy ö kiválik a többi közül, majd ő megmutatja ... De így? Honzek sem tudta valami jól... Ez éppen nem vigasz, de legalább még sem ő a legügyetle­nebb. Amint belépett a tanterembe, Honzekot látta ott egyedül, jegy­zeteibe merülve. Talán már meg­tanult valamit, talán el tud mon­dani egyet-mást a kilövés, a becsa­pódás pontjáról, talán az alkatré­szekről is. Együtt kezdték nézni a jegyzeteket, de csak nem lettek okosabbak. A múltkor ugyan mond­ta a szakaszparancsnok, hogy a leg­jobban a szemléltető segédeszközök segítségével lehet tanulni... De hát hol vannak azok? Honzek felrajzolta az irkalapra a kilövés pályáját. Jancsi belenyúlt a ceruzával és pontot tett. Ez a be­csapódás pontja. Addig rajzolgat­ta, míg elkészült a kép. Pontosan olyan, mint az, amelyet a parancs­noka múltkor a táblára rajzolt. Megértették végre. Most már nem­csak egymást, de a tananyagot is. — Hát a többiek értik? — kér­dezték egymástól. Mindenesetre így lerajzolva jobban megértenék. Az alkatrészeket is. Azután együtt rajzolták meg a képet. Nagyban, rajzpapírra. Pon­tosan, az előírásokban lévő ábra szerint. Igí/ születeti meg a szakasz első szemléltető segédeszköze. V. G. Tankelhárító tüzércink szorgalmasan tanulják a lü z gyakorlatokat. Példás egységekéri Alakulatunknál az elmúlt napokban a példás katonák aktívájára jöttünk össze. Az aktíva célja az volt, hogy a példás katonák jelentősebb segítséget nyújtsanak parancsnokaiknak a harci, politikai felkészültségben, a fegyelem, valamint az új példás katonák és egy­ségek nevelésében. Chmela tiszt elvtárs hangsúlyozta, hogy nekünk, példás- katonáknak lép­ten-nyomon segítségére kell lennünk parancsnokainknak. Példákon megmu­tatta, hogy néhány esetben a példás katona jelvényt viselő elvtársak is el­követnek fegyelmi hibákat — habár nem is súlyosakat. Mit kívánhatunk azután a többi katonáktól, ha vannak olyanok is, akik csak elméletben is­merik az előírásokat, de nem élnek szerintük a gyakorlatban. Az elmúlt kiképzési év gyönyörű eredményeket mutat. Pešák hadnagy, Gazdag, Sztasko szakaszvezető elvtár­sak példás egységeket neveltek. Ered­ményeikért köztársasági elnökünk meghívta őket a prágai várba, ök mutattak utat és neveltjeik, az új al­tisztek, az új példás katonák nem­csak további példás katonákat, hanem egész példás egységeket nevelnek. A vitafelszólalásban Pešák hadnagy kijelentette, hogy abban, hogy példás egységet nevelt, a kollektíva minden tagjának része volt. Nem volt könnyű munka, éppen ezért voltak büszkék, amikor céljukat elérték. Hodeüek közkatona Pešák tiszt egy­ségében működik. Tapasztalatairól be­szélt. Azt mondta, hogy elsősorban a jó fegyelemnek köszönhetik, hogy most példás egység tagjai. Sok pél­dás katona .felszólalása után az ala­kulat parancsnoka lezárta a vitát. Idézte Urbán tizedes szavait, hogy a mi hadseregünk nem kéri a békét, hanem .kiharcolja. Ebben a harcban pedig a példás katonáknak kell az élén járniuk. Üjvári László őrvezető. A csehszlovák tüzérség napja 1945. JANUÁR 15. 8 ÓRA 45 PERC Jaszlo előtt megremeg a föld. A tüzérségi előkészítés több mint egy óráig rombolja a fasiszta állásokat. Öt csehszlovák egység készül a támadásra a szovjet bajtársak oldalán. 9 ÓRA 50 PERC. A 38. szovjet hadsereg katonái rohamba lendülnek. Szovjet repü­lőgépek támadnak. Az első lövészárokövezetben nincs ellenállás. A tüzérség megtisztította az ellenséges védelemtől. ÖT ÖRA ALATT Jaszlót felszabadította a 38. hadsereg. Tüzéreink voltak azok, akik harckocsizóinkkal együtt a Jaszlo melletti csatában múlhatatlan dicsőséggel övezték körül fegyvereinket. 1945. JANUÁR 19. Sztálin elvtárs hadparancsában kiváló harci eredményeik elisme­réseképpen a „jaszlói" elnevezést adományozta a második, negyedik és ötödik csehszlovák tüzérezrednek. , Csehszlovák tüzérek ma, a béki>s kiképzés napaiban sikeresen gyarapítják a jaszlói tüzérek Hagyományait. Lakatlan erdős fennsíkok kö­zött emelkedtek fel a hosszú ágyúcsövek. A levegőt ágyú­dörgés rezegtette meg. A talá­latokat maga az ezredparancs­nok nézte távcsövön. Amikor Pospišil tiszt ütepe adta le lö­véseit, a pontos találatok fel­lelkesítették: — Nézze csak, milyen szé­pen lőnek! A mérőkészüléket biztosan Mikša kezeli, — for­dult a törzskar tisztjeihez és hozzáfűzte: — „Arany ember ez" — és még el sem hangzot­tak az utolsó lövések vissz­hangjai, a tábori telefondrót már vitte a hírt a hadállásba: „Mjkša tizedest, feladata pél­dás teljesítéséért dicséretben részesítem. Az ezredparancs­nok." Mikšát már sokszor megdi­csérték parancsnokai, mert egyformán jól végezte minden beosztását az ágyú körül. Akár mint tűzmester, akár mint töl­tögető, vagy töltényadogatő. És micsoda agitátor volt! Egyszer szakadó esőben épí­tettek hadállást a katonák. Bó­rig áztak, a harci kedv alább­hagyott. És ekkor felhangzott a dal: Milyen széles vagy, ré­gi völgykatlanom, ha átmegyek rajtad, múlik a bánatom ... Ab­ban a pilanatban mintha va­rázsvesszővel suhintottak volna. A fiúk csatlakoztak Mikša da­lához. Csákányaik még mé­lyebbre hatoltak a kemény agyagba. Ajkukon dallal ví­gon ment a munka és idejében be is fejezték. A gyakorlat után ismét Mikša volt az, akit a pa­rar.^snok megdicsért. Amikor Mikša József bevo­nult, még más ember volt. Gömbölyű és mindig mosolygós ábrázata a kaszárnyába érkezé­se után megkomolyodott, nem !sl:.etett Mikšával szőbaállni. Szitkozódott, semmi sem volt JÓSKA TÜZÉR LETT ínyére. Tanulni pedig egyálta- , Ián nem akart. Senki sem tud­ta, mi történt vele. „Ez a fiú tüzérnek született. Altiszti iskolába akartam kül­deni," — mondta az osztag pa­rancsnoka a politikai dolgozó­nak. „Nézze csak!" Lapozott a civil élet jegyzetei között és olvasni kezdte: Később élmunkás lett. Vígkedélyű, barátkozó termé­szetű. Minden tekintetben meg­bízható ...", majd kérdő tekin­tetet vetett helyettesére és hozzáfűzte: „Nem fogom eről­tetni a tanulást. Még nem tud­juk mi rejtőzik benne. Mit kezdjünk vele, hogy ne ássa alá a katonai fegyelmet?" — és elgondolkozott. De azonnal megtalálta a választ is: „A lovakhoz nincs kit tennünk, megpróbálkozunk vele egyelőre ott, majd meglátjuk, bevá­lik-e?" így is történt. József ezt a beosztást nagyon a lelkére vet­te. De mivel, hogy semmit sem tehetett ellene, megbosszulta magát a lovakon. Kevés vizet, kevés abrakot adott nekik. „Menj félre! Nem volt elég, kaphatsz még!" — mondta a lónak és rávágott azzal, ami keze ügyébe esett. Bosszankod­va hallgatta, hogyan gyakorla­toznak a katonák az udvaron az ágyúknál, amíg ő az istál­lóban dolgozott. A letaposott istállótrágyát kaparta össze és idegesen kezdett mtyörészni, hogy ne hallja a vezényszava­kat, amelyek a kaszárnyaudva­ron hangzottak és dühösítették őt. Fájt a szíve, hogy nem gyakorlatozhat a többiekkel együtt, nem mérheti be az ágyút és nem állíthatja be tü­zelő állásba. Hiszen ő szívesen lenne az ágyúknál... csak azok a lovak ne lennének a világon. Este az ütegnél József még jobban kerülte a katonákat, mint azelőtt, mert ha a gya­korlátozásról beszélgettek, még jobban fájt neki. A politikai ne­velőszoba sarkában üldögélt és legszívesebben olvasgatott. Egy alkalommal Jani és Jarda sie­tett hozzá: — Jóska, tudsz-e már arról, hogy nem leszel a lovaknál? Autót kapunk! — József nem is akarta elhinni. Hiszen mennyit gondolt erre a lehetőségre! Egy hét múlva, amikor éppen szénát hordott, autóberregést hallott. A kaszárnya udvarára új autók sora futott be. József berohant az istállóba, örömében táncolni, ugrálni és visongani kezdett. Valami hirtelen eszébe jutott, elhallgatott. Kis idő múlva rákezdte: „Főhadnagy elvtárs, én nem szívesen ... hogy is mondjam..." — gya­korolta magát a beszédben. De mivelhogy sehogyan sem ment ez neki, elhatározta, hogy fel­keresi a parancsnokot, mindegy, akárhogy is fog » dolog végződ­ni. Kiperdült az istállóból, egye­nesen a parancsnok útjába. „Ugyan hová oly sietve? — kérdezte a parancsnok. József vigyázzállásba vágta magát, érezte, hogy a térde remeg és a nyelve mintha megbénult volr na, nem jutott szóhoz. A pa­rancsnok nagyon jól tudta, hogy mi a Józsi baja és ezért rög­tön ezzel kezdte: „Most, hogy új gépkocsikat kaptunk, szükségünk lesz egy ügyes katonára, az ágyú kezelé­séhez," — és ezzel elment. Jó­zsef még egy pillanatig meg­kövülten állt, azután az istál­lóba száguldott, hogy csak úgy porzott utána a föld. Türelme­in várt egy hétig, mi lesz. Nem hiába várt. Az istállótól és a lovaktól megvált. Az üteg­nél mindent elölről kezdett. Es­. ténként, a szünetek alatt, szom­baton és vasárnap sok időt töl­tött az előírások és jegyzetek tanulmányozásával. Szorgalma­' san tanult, hogy kipótolja azt, amit elmulasztott, és utolérje a többieket. Mirek nevű barátja nem egy­szer hívta sétára, de sohasem sikerült elcsalnia Jóskát a ta­nulástól. „Mi jut eszedbe? Nem me­hetek! De ha megmondanád, hogy is áll a dolog a vízszinte­•ővel, akkor talán mennék" — válaszolt Jóska. „Nézd csak, ne mérgesíts, mert..." — de tür­tőztette magát és hozzátette: „Mondd csak, Mirek, hogyan kell ezt érteni? Itt a megfigye­lő, amott meg az üteg ..." és Mirek, akarva — nem akarva magyarázott. Gyakran egy órát is elüldögélt vele, így tanultak együtt. Jóska a tanulás alatt kérdezgetett, még egyszer meg­magyaráztatta magának az anyagot, és közben szorgalma­san jegyezgetett, hogy ami fon­tos, el ne felejtse. Még akkor sem lanyhult szorgalma, amikor utolérte, sőt elhagyta a töb­bieket. De még akkor sem, ami­kor őrvezetővé léptették elő. Csak a testgyakorlás ment ne­ki nehezen. A nyújtóra eleinte mások segítették. De ahol a gyakorlat nem segített, ott győ­zött az erő. Ügy erőlködött, hogy a halántékán az erek is megfeszültek. Mind jobban és jobban, fürgébben tornászott. iEg.yesek irigyelték: Jóska min­denben első akar lenni. Minden parancsnok csak őt emlegeti, őt állítja mintaképül; Jóska ezt elvégzi, Jóska azt tudja, Jóska maju ezt megmagyarázza! Nem fogunk tőfe észt kölcsön kérni, — hangzottak a keserű meg­jegyzések. Nehezen viselte ezt el. Sokszor mondta önönmagá­nak: „Te szamár, nem marad­hattál volna az istállóban? Ott nyugtod lett volna!" A beszé­deknek a CsISz-gyűlés vetett véget. A bizottság Lednickyt, Jelineket, és Kopeckyt bírálta: „Egységes kollektíva akarunk lenni, azonban ilyen megjegy­zésekkel a kollektívát nem szi­lárdítjuk meg. Nem érdemelte-e ki Jóska a mi tiszteletünket? Később jött az üteghez és mennyire előttünk jár. Öt nép­iskolai osztállyal többre vitte, mint mások magasabb előkép­zettséggel." — mondta a cso­port elnöke. Majdnem mind­'egyik CsISz-tag beleegyezően tapsolt. A gyűlés tanulságul szolgált mindnyájuk számára. Jóska számára annyiban, hogy támogatni kezdte a gyengébbe­ket. A kritizálók szégyelték ma­gukat előtte. De amikor meg­győződtek róla, hogy barátsá­gosan viselkedik velük szemben, továbbra is felbátorodtak ők is. Amikor Jóska a bemérők cso­portját szervezte, jelentkeztek a körbe. Rájöttek arra, hogy Jóska nemcsak sajátmagának tanul. A baráti kollektívát, ösz­szetanult ágyúkezelést és még ennél többet, a haza biztonsá­gát segíti ezzel. Példáját kö­vették a többiek is. A legjobb szakaszok közé kerültek. Jóska pedig az utolsó évet mint kom­munista, példás tüzér, ágyúpa­rancsnok, tizedesi rangban szol­gálja. F. D.

Next

/
Thumbnails
Contents