Uj Szó, 1955. január (8. évfolyam, 1-26.szám)
1955-01-14 / 12. szám, péntek
1955. januá r 14. IIISZÖ A francia nők hangja A francia nők szövetsége felhívást tett közzé, amelyben a következőket mondják: „Január 30-a a francia nők válasza lesz a parlamenti szavazásra. Nagy felháborodással ítélik el az asszonyok azt a 287 képviselőt, akik Nyugat-Németország felfegyverzése mellett szavaztak. A barbárok részéről bennünket ért ötéves fájdalmas elnyomás után a nők soha sem fogják megengedni, hogy újra fegyvert adjanak a német militaristák kezébe, akik bűnösök annyi gaztett elkövetésében." A párizsi egyezmények elleni hét Nyugat-Németországban Válaszul a bonni militaristák és revansisták vágyálmaira,, akik ratifikálni akarják a párizsi egyezményeket, egyre erősödik a nyugatnémet hazafiak harca a német militarizmus felújítása ellen. Január 10-én kezdődött Nyugat-Németorazágban a párizsi egyezmények elleni küzdelem hete, melynek keretében a lakosság körében nagy felvilágosító kampányt folytatnak a veszélyről, amelyet a párizsi egyezmények jelentenek a német nép számára. A felfegyverzés elleni harcba a nyugatnémet lakosságnak egyre szélesebb rétegei kapcsolódnak be. A bielefeldi _ „Vogelsang"-üzem munkásai gyülésü- i kön határozatot fogadtak el, melyben tiltakoznak Nyugat-Németország felfegyverzése ellen. A határozatban a következőket mondják: „Felhívjuk a szövetségi parlamentet, hogy mindenekelőtt tegyen olyan óvintézkedéseket. amelyek elősegítik Németország egyesítését." A neuwitzi „Rassa Stein"-üzem munkásai a szövetségi parlament tagjainak levelet küldtek, amelyben felhívják őket, hogy a béke megőrzése és Németország békés egyesítése érdekében utasítsák el a párizsi egyezményeket. A fémmunkások szakszervezetének freiburgi helyi csoportja a báden-würtembergi szakszervezeti konferencia küldötteinek felhívást küldött, amelyben utasítják őket, hogy foglaljanak állást Nyugat-Németország felfegyverzése ellen. Hamburgban a kikötőmunkások gyűlést tartottak, amely „harc a párizsi egyezmények ellen" jelszó jegyében zajlott le. A négy szövetséges Az osztrák nép Nyugat-Németország felfegyverzése ellen A (demokratikus sajtó közlése szerint Friedl Fürnberg, Ausztria Kommunista Pártja Központi Bizottságának titkára a bécsi Scnicht-Werke üzem munkásainak és alkalmazottainak gyűlésén tartott beszédében kijelentette, hogy a párizsi egyezmények ratifikálása maga után vonná a lázas fegyverkezést, a világ két ellenséges táborra való felosztását és hozzájárulna a támadójellegü német militarizmus felújításához. Ez nemcsak meghiúsítaná az osztrák államszerződés megkötését, hanem komoly veszélyt jelentene Ausztria egységén? és függetlenségére. Ennek ellenére az osztrák kormány vezető tényezői tá- [ mogatják a Nyugat-Németország felfegyverzésének és az amerikai „erőpolitikának" terveit. „Az osztrák népi ellenzék" elnöksége határozatának célja az, hogy március 13-ra az osztrák egység és függetlenség kongresszusát hívja egybe az összes osztrák állampolgárok egyesítése célr jából azzal a veszéllyel szemben, amely hazájukat fenyegeti. A gyűlés részvevői egyöntetűen jóváhagyták azt a határozatot, amely kimondja, hogy a revansista német militarizmus felújítására irányuló tervek veszélyt jelentenek Ausztriára. A hatarozat felhívja az összes képviselőket, hogy szavazzanak Nyugat-Németország felfegyverzése ellen. A belga dolgozók tiltakoznak a német militarizmus feltámasztása ellen A „Drapeau Rouge" című lap hírt közöl, amely a belga dolgozóknak Nyugat-Németország felfegyverzésének tervei, valamint a londoni és párizsi egyezmények ratifikálása ellen irányuló harca erősödéséről, számol be A lap szerint a belga partizánok szervezetének Leuven-i szekciója a lakosság körében röplapokat terjeszt, ezzel a felirattal: Harcoljunk a német militarizmus ellen! A röplap felhívja Leuven város > lakosait, hogy követeljék képviselőiktől, szavazzanak Nyugat-Németország felfegyverzése ellen. A lapok más belga városokból, Charleroi, Grammon, Antwerpenből is közöl híreket arról, hogy a német militarizmus felújítása ellen irányuló tiltakozó mozgalom mind nagyobb méreteket ölt. Antwerpenben a kikötő javítóműhelyeinek munkásai gyűlést tartottak e jelszó jegyében: „Ne engedjétek meg a revansista német hadsereg felújítását!" Sok munkás rögtön a gyűlésen aláírta a Németország felfegyverzése elleni tiltakozó petíciót. A „Drapeau Rouge" lap jelenti, hogy a nő- és ifjúsági haladó szervezetek tovább folytatják az aláírások gyűjtését a londoni és párizsi egyezmények ratifikálása elleni tiltakozó határozatra Howard Fast és Michael Gold Hyugat-Németország felfegyverzése ellen A „Morgen Freiheit" című haladó szellemű zsidóújság közölte Howard Fast és Michael Gold amerikai írók cikkeit, amelyben tiltakoznak a német militarizmus feltámasztása ellen. Howard Fast Washingtonnak Nyugat-Németország felfegyverzésébe való beleegyezését „az emberiség árulásénak" nevezi és felhívja az amerikaiakat, hogy „ne egyezzenek bele abba, ami ábrténik." Ezt az árulást — írja Fast í- „igen nagy gonddal készítették elő. Kilenc éven keresztül folytattak igen mélyreható szovjetellenes propagandát és ezt még segítette az is, hogy megbüntették azokat, akik ezt a propagandát elítélték, így készítették elő a talajt' az oszviecsimi gyilkosok és mslmödi gonosztevők felfegyverzésére." Michael Gold kiemeli, hogy az atomháború elleni harc az egész emberiség ügye. Vita az Olasz Kommunista Párt IV. országos értekezletén t 1Az Olasz Kommunista Párt IV. országos értekezletén sok felszólalás hangzott el Palmiro Togliatti elvtárs, nak az élsö napirendi ponttal kapcso' latban „A kommunisták iparea a szabadságért, a demokráciáért, a szocializmusért" címmel tartott bsszámolója felett. A felszólalók főként két kérdéssel foglalkoztak: az atomháború veszélye, valamint a londoni és párizsi egyezmények ejleni harc' és az olasz gazdasági élet felett uralkodó monopolista csoportok elleni hai"" kérdésével. A monopóliumok elleni harc jelszava állott annak ;t felszólalásnak a középpontjában is, amelyet Luigi Longo elvtárs főtitkárhelyettes tartott. Rámutatott arra, hogy az olasz monopóliumok (különösen až elektromos kohó* és vegyiipari csoportok), amelyek ma ellenőrzésük alatt tartják az árakat, a termelést, a hitelszervezetet, az államgépezetet, a kormányt, ugyanazok, amelyek annak idején a fasizmus hatalomrajutását elősegítették. A párizsi egyezmények elleni harc kérdésével' Emilio Sereni elvtárs, az Olasz Kommunista Párt vezetőségének tagja, az olasz és a nemzetközi békemozgalom vezető személyisége foglalkozott felszólalásában. Eisenhower hidrogén-golfütője és a játékí&bda aotfMlt*"* Pv ' 1 • V 1 / / : v Adenauer vés áz ő glóriája \ A i új Welimacht legmagasabb vitézségi érme: a" vaskereszt Mendes-Frwice-síwü OviHtai JfikJ Méh Á'Wi Cbmsfojll és kedvenc VJi-je Az AFP jelentése szerint a radiká* lis párti Gaston Monnervillét ismét á Köztársasági Tanács elnökévé válasz-, tották. A 278 szavaló közül 220 Mon-. nervillére/ adta szavazatát. Az „Associated Press" tokiói tudósítójának jelentése szerint a jövó héten megkezdődik a japán repülőknek léglökéses repülőgépekre való kiképzése az amerikai katonai repülőegységekkel közösen. A tervek szerint a jövő évben a jap in légierők repülőinek számat 6500-ra kell kiegészíteni. A japán miniszterelnök a Szovjetunióval és Kínával való kapcsolatokról Mint a „Kiodo Csusin" japán hírszolgálati iroda jelenti, Icsiro Hatojama japán miniszterelnök kijelentette, hogy Japán ajánlhatná a Szovjetuniónak és a Kínai Népköztársaságnak, hogy rendezzék viszonyukat Japánnal. Hatojama reméli, hogy ez a lehetőség még az általános ^ választások előtt bekövetkezik, amelyeket február végén vagy március elején tartanak meg. Öt éve szabadult fel Kína teljes szárazföldi területe Öt évvel ezelőtt, 1950. január 12-én közölte az Üj Kína hírügynökség, hogy Kína szárazföldi területe Tibet kivételével teljes egészében felszabadult. A szárazföldi kuomintangista csapatok maradványaira a népi felszabadító erők 1. és 2. hadserege mérte az utolsó csapást. A november elején megindított hadjárattal nem egészen két hónap alatt sorra szabadultak fel Dél-Kína és Délnyugat-Kína városai, s a fellázadt kuomintangista csapategységeket is beleszámítva, 600.000 csangkajsekista katona semmisült meg. Csang Kaj-sek maroknyi csapataval Taivan-szigetére kényszerült. A népi felszabadító hadsereg katonái a győzelmes harcok befejezése után azonnal hozzáfogtak a kuomintangisták által visszavonulásukkor bosszúból lerombolt városok és falvak újjáépítéséhez. Kína egész szárazföldi területének felszabadulása a béketábor erőinek nagy győzelmét jelentette. Eisenhower sajtókonferenciája Sajtójelentések szerint Eisenhower elnök egy sajtókonferencián kijelentett^, hogy az Egyesült Államoknak „nincs mit mondania a Costarica és Nicaragua közötti ellentétek felmerülésében, amíg a különbizottság, melyet az Amerikai Államok szervezete alakított, a helyszínen be nem fejezi a nyomozást." Az elnök kijelentette, hogy január 12-én a bizottság Washingtonból Costaricába repült. Eisenhower elnök kijelentette — írja a tudósító — hogy az USA külföldi háborús politikája a helyi erők támogatására irányul, amelyek képesek megőrizni a rendet. Azt mondotta, hogy az USA-nak készen kell állnia könnyű mozgósított erőkkel, hogy azokat azon helyi csoportok megsegítésére tudja küldeni, amelyeknek szükségük lesz rá. A sajtókonferencia további részében Eisenhower belpolitikai és katonai kérdésekkel foglalkozott. Az indiai közvélemény az amerikai katonák visszahívását követeli Taivan szigetéről Az Üj Kína sajtóiroda delhi tudósítója jelenti, hogy a Békevédők összindiai Bizottsága elhatározta, február 6-án akciqt rendez „El Taivan-szigetéről!" jelszó jegyében. A Békevédők Összindiai Bizottsága felhívta az összes a békéért harcoló szervezeteket, hogy ezen a napon rendezzenek gyűléseket és tüntetéseket az amerikai fegyveres erőknek Taivan szigetéről és a taivani szorosból való visszahívásának követelésére és azért, hogy a Kínai Népköztársaság törvényes jogait az Egyesült Nemzetek Szervezetében felújítsák. A Békevédők összindiai Bizottságának elnöke, dr. Sz. Kícslú kijelentette, az „amerikai fegyveres erőknek el kell távozniuk Taivan szigetéről, hogy ez a sziget visszatérhessen Kínához, melynek oszthatatlan része." Mozgalom Japánban az atom- és hidrogénbomba betiltásáért Mint a Béke-Világtanács titkársága jelentette, január 16-án kezdődik Tokióban az atom- és hidrogénbomba betiltása érdekében tartandó összállami nagygyűlés. A naggyülés többek között azt a javaslatot is megtárgyalja, hogy augusztus 6-án Hirosimában nemzetközi találkozót rendezzenek, tiltakozásul az atom- és hidrogénbomba ellpn. A Béke-Világtanács titkársága a nagygyűlés összehívása alkalmából közölte Takasi Tanemurynak, a japán békevédők végrehajtó bizottsága tagjának nyilatkozatát. A nyilatkozatban mindenekelőtt hangsúlyozzák, hogy múlt év december 20-ig Japánban 21.900 az atom- és hidrogénbomba betiltását követelő aláírást gyűjtöttek össze. A parlament mindkét háza mint a 46 prefektúra közigazgatási tanácsai és több mint 250 városi és falusi bizottság elfogadta a határozatot, amely felhív az atomfegyver betiltására. Ehhez a mozgalomhoz csatlakoznak a lakosság minden rétegének képviselői. Az atom- és hidrogénbomba ellen tiltakozó összállami tanácsban a társadalom minden rétegének képviselői vesznek részt. Munkájukban részt vesz többek között Katajama volt miniszterelnök, Jakawa, a Nobel-díj fizikai kitüntetettje és még sokan mások. Meg vagyunk győződve arról, —• hangzik a nyilatkozat befejező részében — hogyha a világközvélemény kifejezésre juttatja véleményét és egységesen fog fellépni, akkor el lehet érni az atomfegyver betiltását. Francia—németgazdasági, politikai és A párizsi sajtó jelentéséből kitű- | nik, hogy a megalakítandó „nyugateurópai unió" partnerei között több gazdasági, politikai és katonai kérdésben nőnek az ellentétek. Ezeket az ellentéteket nagyon világosan leplezték le „a fegyvergyártás európai szövetsége" megalakulására vonatkozó francia memorandummal kapcsolatban. Mendes-France útja Rómába a Scelba-kormánnyal való tárgyalás végett és előkészített találkozása Adenauerrel Baden-Badenban lerántják a leplet a Franciaország, Olaszország és Nyugat-Németország között uralkodó ellentétekről. Pierre Courtade írja január 11-én a „l'Humanité M-ban, hogy a francia nagytőkések figyelemmel kisérik Mendes-France római tárgyalásait. Ezért küldött ki a francia vállalkozók nemzeti tanácsa egy különleges missziót Rómába, amely innen a rajnamenti Kölnbe megy, hogy a német nagyiparosokkal tárgyaljon. „Ezek a tárgyalások — írja Courtade — leleplezik azokat az éles ellentéteket, amelyek veszélyeztethetik a „Róma—Bonn— Párizs háromszög" létesítésére irá-olasz ellentétek katonai kérdésekben nyúló kísérletet a Vatikán tervei szerint." Az olasz nagytőkések attól félnek, hogy a párizsi szerződésekből eredő fegyverkezési nyereség szétosztásának tervbe vett kombinációjában szegény hozzátartozókká válnak és ezért részt kérnek Afrika kizsákmányolásából, amelyben francia ígéretek szerint a német nagytőkések is részt vehetnek. A francia nagytőkések ismét Olaszországra akarják hárítani a német nagytőkéseknek nyújtott engedményekből eredő áldozatok legnagyobb terhét. Ami a német nagytőkéseket illeti — írja Courtac|e — elhatározták, hogy ezeket a találkozásokat a legnagyobb mértékben kihasználják. Az Egyesült Államok azt javasolta Japannak, hogy a „kölcsönös biztonsági" szerződés alapján a Japánnak nyújtott amerikai „segély" pénzalapjából 250 millió jent fordítson a hadiipar fejlesztésére. A Harc Nyugat-Németország felfegyverzése ellen