Uj Szó, 1955. január (8. évfolyam, 1-26.szám)

1955-01-08 / 7. szám, szombat

2 ifi s ze 1955. január 8. Megakadályozzuk a háborús törekvéseket! „Egész dolgozó népünkhöz hason­lóan, mi, a Csehszlovák Vasutak bra­tislavai főpályaudvari mozdonypark já­rtak alkalmazottai is fokozott éberség­gel követjük e napokban a nemzet­közi események kialakulását — mond­ja a határozat, melyet a mozdony­park dolgozói e napokban Nyugat­Németország dolgozóihoz intéztek, hogy így kifejezésre juttassák a mozdonypark alkalmazottainak tiltako­zását Nyugat-Németország újra­felfegyverzése ellen, és harcát az egységes demokratikus Németország megteremtéséért és a munkásosztály szilárd akcióegységéért. A határozatban a vasutasok ezeket írják: „Nagy felháborodással ítéljük el az imperialistáknak ezen háborús előkészületeit. Kijelentjük, hogy mi sem fogjuk tétlenül nézni ezeket a terveket, amelyeknek szerzői váro­sainkat és falvainkat meg akarják semmisíteni Nem fogjuk kímélni erőnket és békés munkánkkal még nagyobb mértékben hozzájárulunk ha­zánk védelmének megerősítéséhez. A bratislavai vasúti igazgatóság gépállomásának dolgozói is élesen el­ítélik a német militarizmus megújí tását célzó terveket és határozatot küldtek a hamburgi Bahnbetriebswerk alkalmazottainak, amelyben a követ kezőket írják: „Valamennyien tiltako zur.k Nyugat-Németország felfegyver zése ellen. Egységes, békeszerető Né metországot akarunk. Kérünk benne teket, harcoljatok továbbra is kitár tóan a náci hadsereg megújítása el len. ígérjük, hogy békeszerető tö­rekvéseiteket becsületes építőmunkánk­kal és a dolgozók nemzetközi szo­lidaritásának megszilárdításával támo gátjuk." Kerületi szövetkezeti konferencia Kassán Az EFSz-ek II. országos kongresz­wusának előkészítése keretében Kas­sán január 5-én és 6-án tartották fiolát, 42 vízvezetéket, 60 magtárt és számos más gazdasági épületet építe­nek körülbelül 90 millió korona ér­meg a harmadik kerületi szövetkezeti tékben. konferenciát. A szövetkezeti tagokon és mezőgazdasági dolgozókon kívül a kassai kerület járásaiból számos egyé­nileg gazdálkodó földműves is részt vett a konferencián. Az EFSz-ek fejlődéséről a kassai kerületben a múlt év folyamán, vala­mint a CsKP X. kongresszusa irányel­veinek teljesítéséről a mezőgazdaság fejlesztésére vonatkozóan Michal Chu­dík, a kerületi nemzeti bizottság el­nöke tartott beszámolót. Elmondotta, hogy 1954. év végén a kerületben 196 magasabb típusú EFSz volt. 1954-ben a kerületben három új szövetkezetet létesítettek, mégpedig Malý-Ruskovon, Sečovskä­Poliankán és Alsó-Mecenzéfen. Az EFSz-ek tagalapja a kerületben 437 szövetkezeti taggal bővült. A kerület termelési alapeszközei a földterület nélkül, amelynek értéke 1952-bsn 46 millió koronát tett ki, az 1954. év vé­gére csaknem 300 millió koicnára emelkedett. így a kassai kerületben egy szövetkezeti tagra a közös gaz­dálkodásban kb. 30.000 korona esik a területrész értékén kívül. A kassai kerület EFSz-ei az 1954. évben nagy fejlődést értek el főleg a gazdasági épületek építésében. Az egész kerületben 356 gazdasági epü­letet készítettek el és 204 épülőfél­ben van. 1955-ben a szövetkezeti ta­gok 68 tehénistállót, 28 borjúistállót, 32 sertésólat, 69 juhaklot, 64 barom­A vita keretében a szövetkezeti tagok a növény- és állattenyésztési termelésben elért sikerekről beszéltek, amelyeket főleg a haladó szovjet ter­melési módszerek érvényesítésének köszönhetnek. Több EFSz képviselői bejelentették, hogy a rozsnyói bányá­szok példája nyomán, akik vállalták, hogy hazafias mozgalom keretében igen nagy menyiségú ércet termel­nek terven felül, a kassai kerület szövetkezeteinek tagjai is bekapcso­lódnak ebbe a mozgalomba és ígérik, hogy terven felül fognak termelni, így Ján Dzugas, a chodkovicei EFSz elnöke közölte, hogy a chodkovicei szövetkezeti tagok a felszabadítás 10. évfordulója tiszteletére 1955-ben ter­ven felül 51 q búzát, 60 mázsa ro­zsot, 80 mázsa árpát, 30 mázsa zabot, 12.000 liter tejet, 40 mázsa sertés­húst, 50 mázsa marhahúst, 125 kg gyapjút és 500 darab tojást adnak közellátási célokra. A terebesi szövet­kezeti tagok a hazafias mozgalom ke­retében terven felül 130 darab 100 kg­on felüli sertést és 13 mázsa gyapjút szolgáltatnak be. A burgonyát min­denütt a négyzetes-fészkes ültetés alapján ültetik el, a cukorrépát pedig a prosenicei mozgalom alkalmazasával fogják gondozni, úgyhogy egy hek­tárról 400 mázsát takaríthassanak be. A rozsnyói bányászok felhívására vá­laszképpen értékes kötelezettségvál­lalásokat tettek a szilicei, kézsmárki és leleszi szövetkezeti tagok is. A kézsmárki szövetkezeti tagok, akik 1954-ben egy munkaegységért 34 ko rónát kaptak természetbeni jutu á­sokon kívül, vállalták, hogy 1955-ben egy fejőstehénnél az átlagos évi tej hozamot 2000 literre emelik ós terven felül 50.000 liter tejet adnak be A szövetkezeti tagok nagy érdeklő­déssel hallgatták a jelenlevő egyénileg gazdálkodó földművesek hozzászólásait Stofan Dolný, a lőcsei járásban levo Dúbrava község földművese azt mon­dotta, hogy az egyénileg gazdálkodó földművesek örömmel fogadjak azt, hogy résztvehettek a szövetkezeti ta­gok konferenciáján. „Sok hasznos dolgot hallottunk itt — mondotta. Ta nulni fogunk tőletek, hogy mint egyé­nileg gazdálkodó földművesek is sike resen teljesíthessük beadásainkat és hogy ezáltal veletek együtt több élel­miszert juttathassunk népünk aszta­lára. így teljesítjük mi is hazifia kö­telességünket úgy, ahogyan erről gyö­nyörű példát .nyújtanak a munkások — a rozsnyói bányászok." A konferencia befejező részében több mint 120 oklevelet és jutalmat adták át az EFSz-ek, a gép- és trak­torállomások, valamint a kassa! kerü­let mezőgazdasági állami igazgatósá­ga legjobb dolgozóinak. A példás sző vetkezeteknek tiszteletbeli elnevezé­seket adományoztak, a veľké-horeši EFSz a Győzedelmes Október, a bir, covcei EFSz az „Üttörő", s mikolčani EFSz a „Béke", a vojkai EFSz a „Ha­ladás", és a kenyheci EFSz az „Épí­tő" elnevezést kapta. A CsISz pionír szervezeteinek további megerősítéséért A Csehszlovák Ifjúsági Szövetség pionír-szervezete tanulva a lenini pio­nír-szervezet gazdag tapasztalataiból, öt év alatt szép eredményeket ért el. Soraiban hős és bátor hazafiak nőttek fel. Öt év alatt elértük a pionír-csoportok ideológiai és szer­vezeti megerősítését. Az iskolák nagy részében megalakultak a pionír-szer­vpzetek. Február 3-ra van összehíva a CsISz II. kongresszusa, mely értékelni fog­ja a CsISz munkáját és a pionír­szervezet eddig elért eredményeit. Attól a tanulótól, aki belép a pionír­szervezetbe, megkívánjuk, hogy mind magatartásával, mind pedig tanulmá­nyi előmenetével példaképe legyen a többieknek. Egyes pionír-vezetők és tanítók ezt nagyon dogmatikusan fog­ják fel. Olyan feltételeket szabnak a pionír-szervezetben lévő tanulók elé, hogy ezeket nagyon kevesen tudják teljesíteni. így a szervezet gyenge marad, elszigetelődik és nem gyakorol kellő hatást a többi tanu­lóra. Vajon csak annak a tanulónak van-e joga belépni a pionír-szervezet­be, akinek mindenből egyese ven, esetleg akad kettese is? Vajon nem az a pionír-szervezet fő feladata-e, hogy nevelő hatásával segítsen elmé­lyíteni a tanulók tudását, megszilár­dítsa a tudatos fegyelmet, munka­szeretet oltson a tanulókba és elmé­lyítse bennük szocialista hazánkhoz való ragaszkodást. A gyermekek több­sége pionír szeretne lenni. A fiatal flűk és leányok a szocializmus had­seregének tagjai akarnak lenni. A pionír-szervezetben a gyermekek bekapcsolódnak a szervezett, kollek­tív munkába, melyet közös feladatok ás közös érdekek fűznek össze. Szá­mos példa bizonyítja, hogy a helye­sen vezetett céltudatos pionír-kollek­tívának milyen óriási hatása van a serdülő nemzedék erkölcsi tulajdon­ságainak kialakítására. Az iskola csak akkor teljesítheti igazán nevelő kül­detését, ha a pionír-szervezetre tá­maszkodik. Habár a CsISz Szlovákiában lelkes tanítók segítségével sok pionír-cso­portot szervezett, melyek hasznos te­vékenységükkel valóban segítették a tanítók munkáját, mégis hiányosságok mutatkoznak a falusi iskolák pionír­csoportjainak megalakításában. A pionír-csoportot minden iskolá­ban meg kell szervezni, még ott is, ahol csak öt gyermek van abban a korban, hogy a csoportba beléphet. Hisz minden gyermek vágyódik a nagy pionír-családba. A kis csopor­tok is hű segítőtársai lehetnek a tanítóknak. Például a girultovcei já­rásban fekvő Marhaň község pionír­jainak Micsurin-köre a kitermelt nö­vények elárusításából pionírházat épí­tett. A zohori, staškovi, kysucai, lip­tovské-sliačei és más falvak pionír­csoportjai jó kultúr- és sportkezde­ményezők, a szövetkezeti és az új mezőgazdasági munkamódszerek gon­dolatának hirdetői lettek. A falusi iskolák pionír-csoportjainak nagy nevelő feladatuk van: alapos segítséget nyújtanak az iskolának és a családnak, a szocialista falu jövő építőinek nevelésében. Ezért mindent el kell követnünk, hogy az iskolákban megalakuljanak a pionír-csoportok és a megfelelő korban lévő gyermekek e szervezetben tömörüljenek. Az is­kolaigazgatók és a tantestület tag­jai magyarázzák meg a szülőknek, a pionír-szervezet munkájának nagy je­lentőségét a gyermek nevelésében. A pionír-vezetőknek fontos szere­pük van a szervezetek munkájában. Pionír-vezetőnek lenni nagy kitünte­tés. Ezeknek népünk legjobb fiai és leányai, a legjobb fiatalok sorából kell kikerülniök. A pionír-szervezet mun­kájának eredményei a pionírvezető munkájától, irányításától függ. Ezért erre a munkára elő kell készülnie Kell, hogy ismerje a gyermekek ér­deklődési körét, vágyaikat, az iskolai munka nevelő célját és feladatait, va­lamint azokat a módszereket, atne lyeknek segítségével munkájukat eredményesen végezhetik. Pionír-szervezetünk Szlovákiában hiár egész sor jó vezetővel rendelke­zik, akik fel vannak készülve nevelő­feladatuk teljesítésére, ifjú lendület­let dolgoznak és a pionírok nevelése terén szép eredményeket érnek el. Voltemar Margit, a gajari nyolcéves középiskola pionír-szervezetének ve­zetője a lenini pionír-szervezet több­éves tapasztalataiból tanulva figyelem­reméltó eredményeket ért el. Vannak azonban még olyan vezetők is, akik elégtelenül készülnek fel a pionírok vezetésére és a pionír-munka terén nem dicsekedhetnek jelentős eredmé­nyekkel. A pionírvezető és az osztálytanító szoros együttműködése fő feltétele an­nak, hogy a pionír-csoportok munká­ja hathatósan segítse a tanulókat, tu­dásuk elmélyítésében A pionír-szer­vezet és a tanító nevelési célja ugyanaz. Ezért a Csehszlovák Ifjúsági Szövetség egyik fontos feladata, hogy elmélyítse a pionírvezetők és tanítók együttműködését. A tanító és a pionírvezető munkája azonban esek akkor éri el a kívánt eredményt, ha ebben a szülők is tá­mogatják őket. A pionír-szervezet dol­gozói szorosan munkálkodjanak együtt a szülőkkel. Segítsék elő a pedagógiai elvek népszerűsítését a lakosság köré­ben. Látogassák meg a szülőket, tájé­koztassák őket a pionír-csoport mun­kájáról, s kérjék támogatásukat a ne­vi lési feladatok megoldásánál. Ha közös erővel oldjuk meg a ne­velési problémákat, munkánk eredmé­nyes lesz és az iskola, a szülők és a pionír-szervezet segítségével erős, bá­tor, becsületes embereket, jó haza­fiakat nevelünk akik fiatal erejükkel hozzájárulnak hazánk fcjlt.v-téséhe:. védelmi képességeinek meg; ; ősítésé­hez. Göbo Lajos. A trnavai Kovosmaít dolgozói az új évben újabb sikereket akarnak elérni Az, új szocialista munkaformákkal a trnavai Kovosmaít dolgozói már je­lentős sikereket értek el. Jól ismer­jük kezdeményezésüket az anyaggal való komplex takarékoskodás mód­szerének bevezetésével kapcsolatban, amely módszer hazánk összes üzemei­ben elterjedt és népgazdaságunk ré­szére milliós megtakarításokat jelent. Csupán a trnavai üzemben egyetlen év alatt 150 vagon értékes anyagot takarítottak meg. A szocialista mun­kaformák érvényesítésével Trnaván újabb sikereket értek el. A termelés tervét évente határidő előtt teljesí­tették, tavaly pedig az év végéig több mint 6 millió korona értékű árut ter­meltek terven felül. Sikeres munká­jukat továbbra is folytatni akarják az új évben. A terv szerint a termelés bruttó értékét az 1954-ik évhez vi­szonyítva 39, 1%-kal emelték. Ha­zánknak a dicső szovjet hadsereg ál­tal való felszabadítása 10. évfor­dulója tiszteletére szocialista kötele­zettségvállalást tettek, amely szerint az 1955. év első negyedében terven felül különféle termékeket akarnak gyártani, mint pl. klubkályhákat, mo­sógépeket, több mint 1 millió korona értékben. Vállalásukban továbbá célul tűzték ki, hogy a testvéri Szovjet­unió, a népi demokratikus országok és bányáink, kohóink, energetikai ée mezőgazdasági üzemeink megrendelé­seit legkevesebb 10 nappal a határ­idő előtt teljesítik. További intézkedé­sekkel 3%-kal emelik a tervezett munkatermelékenységet, a forgalmi eszközök körforgását 30/o-kal gyorsít­ják és az önköltség csökkentésével az első negyedévben további 600.000 koronát nyernek. A Kovosmaít üzemi tanácsa a Suchá n. Parnói védnök­ségi EFSz-szel szerződést köt és a tavaszi hónapokban minősített köny­velőket küld a könyvelésben lema­radt EFSz-ek segítségére. A kötele­zettségvállalások teljesítését, amelyek az egyéni és kollektív kötelezettség­vállalások nagy számával vannak alá­támasztva, a trnavai dolgozók minden 14 napban ellenőrzik az üzemi tanács ülésein és az eredményt az üzemi rádió és villámújságok útján közlik U alkalmazottakkal. A mühelytanácsafc az egyes műhelyekben rendszeres ta­nácskozásokat rendeznek, amelyeken a terv és kötelezettségvállalások tel­jesítéséről és arról fognak beszélni, hogy az esetleges hiányosságqjcat ho­gyan lehet kiküszöbölni. H—I— i ti Párizsi levél Eva Knoblochová pionír, a jMavai nyolcéves középiskola nyolcadik A— J osztályának tanulója, bucién Kaliiz, francia pionírral levelezik. Knoblocho­vá pionír utolsó levelében francia ba­rátjától az ifjúságnak Nyugat-Német­ország újrafelfegyverzése elleni karcá­ról érdeklődött• E napokban a követ­kező választ kapta: „Drága Éva! .. . azt kérdezed tőlem, hogy mit csi­náltunk Franciaországban NyugaJ-Né­meterszág újrafelfegyverzése ellen? Hát a következőket: én aláírásokat gyűjtöttem és tagja vdtíam annak a küldöttségnek, amely a francia par­lamentbe ment. Az én apámat is meg­ölték a fasiszták ugyanúgy, mint osztálytársad édesapját. De bíztatok c francia népben, mely mindig azok <!­len lesz, akik érdekei ellen karod­nak ... a francia nép sohasem ve r z részt a Wehrmacht megújításában! Leveledet átadtam a ľHwnanité és az ifjú kommunisták folyóirata szer­kesztőségének közlés céljából. Lucien Kalisz, Párizs XI. Menilmontont. A MŰLT ÉVBEN Bratislavában a készenléti orvosi szolgálat keretében több mint 38.600 lakost gyógykezel­tek. Csupán a múlt év utolsó negyed­évében 1373 beteget vizsgáltak felül, 5426 beteglátogatást végeztek, 1533 gyermeket gyógykezeltek, a nőorvo­sok 52 szülönőt látogattak meg, a fogorvosok pedig 1493 dolgozónak kezelték fogait. A múlt évben beteg­látogatás címén csaknem 98.000 kilo­méternyi utat tettek meg járművök­kel. AZ 1048-AS ÉVBEN Szlovákia 17.800 hektárnyi erdőteridlettel gazda­godott, az 1954-ik évben pedig az erdőgazdasági alkalmazottak összesen 39.000 hektárnyi területet erdősítet­tek. Legjobb eredményeket érték el a kassai kerületben levő Belér község dolgozói. SZ-LO VAK-IÁBAN évente köriMbeltil 190.000 nyulat lőnek. ÄLLÔ GYULA, akadémiai festő a zselizi és dunaszerdahelyi templomban két érdekes képet restaurált. A LENGYEL NÉPKÖZTÁRSASÁGBA utazott dr. Jozef Pečenka, az egész­ségügyi minisztérium dolgozója és dr. Bella Tumová, az epidemiológiai és mikrobiológiai intézet dolgozója, hogy tanulmányozzák az influenzás m&gbe­tegedések elleni védekezés módját. TEGNAPI SZAMUNK vezércikke második hasábjának 22-ik sorába saj­tóhiba csúszott be. A helyes szöveg következő 600 ezer koronával csökkenti az önköltséget a tervvel szemben." A MÚLT ÉVBEN a tábori történel­mi múzeumot, amelyben a cseh for­ténelem legdicsőbb időszakának, a hu­szita forradalmi mozgalomnak emlé­kei vannak összegyűjtve, 88 külföldi csoport tekintette meg a Szovjetunió­ból, a népi demokratikus országok­ból, Angliából, Franciaországból, Olasz­országból, Kínából, Indiából, Chiléből, I takarítanak meg. Megjavítják a ter­Uruguayból stb. | mékek minőségét is. Az EPERJESI KERÜLETBEN ma 86 állandó mozi van, ebből 67 vidéki. A félreeső községek dolgozóit tíz ván­dormozi szórakoztatja. Űj állandó mo­zikat létesítettek Fričovce, Hlirmé, Krčava, Jovsa, Sačurov, Medzianky, Závadka, Tovarné, Brusnica és Beche­rov községekben. Az 1953. évhez vi­szonyítva a mozik látogatottsága a múlt évben 11,2 százalékkal emelke­dett. Az állandó és vándormozikon kí­vül a kerületben 126 vetítőgép van a ' népművelési körökben, iskolákban stb. A MORVAORSZÁGI hranicei pálya­udvar dolgozóinak jó ötlete támadt. Arra a táblára, amely az egyes gyors­vonatok indulási és érkezési idejét mutatja, feljegyezték az összes állo­mások nevét, ahol a vonatok megáll­nak. így az utasoknak nincs gondjuk arra, hogy a gyorsvonat, amelyen utazni szándékoznak, megáll-e azon az állomáson, ahová utaznak. A ŽILINA—IGLÖI VASÚTVONALAT, melynek elkészítésén közösen dolgoz­nak a csehországi és szlovákiai sze­relők és technikusok, legkésőbb ez év júniusában átadják a forgalomnak. Most teljes ütemben folynak a sze­relési munkálatok a vonatszakasz poprád—iglói részlegén. AZ 1955. ÉV KEZDETÉN a bratisla­vai Stavokombinát dolgozói üzemi gyűlésükön határozottan kijelentették, hogy soha többé nem akarnak fasiz­must, a békét akarják A régi épüle­tekből, amelyek a kapitalizmus idejé­ből maradtak ránk, egészséges, napos lakásokat akarnak építeni dolgozóink részére. A beszámoló után a gyűlésen felolvasták a határozatot, amelyet a jelenlevők egyhangúlag jóváhagytak. A határozatot elküldték a békevédők köz­ponti bizottságához Prágába. A SLAVOŠOVCEI PAPÍRGYÁR dol­gozói az új évben értékes szocialista kötelezettségvállalást tettek, melynek teljesítésével évente 164.000 koronát

Next

/
Thumbnails
Contents