Uj Szó, 1955. január (8. évfolyam, 1-26.szám)

1955-01-27 / 23. szám, csütörtök

1955. január 27. tfJSZO G. M.Malenkov távirata Dzsavaharlal Nehruhoz, India miniszterelnökéhez Őkegyelmessége Dzsavaharlal Nehru űr az Indiai Köztársaság miniszterelnöke Delhi. Kérem, mélyen tisztelt miniszterelnök úr, hogy úgy ön, mint az indiai kormány fogadja a Szovjetunió kormányától és tőlem személyesen Is a legszívélyesebb jókívánságok kifejezését az Indiai Köztársaság kikiáltásának ötödik évfordulója alkalmából. Engedje meg, hogy annak a meggyőződésemnek adjak kifejezést, hogy az India és a Szovjetunió közötti kapcsolatok továbbra is erősödni és fejlődni fognak országaink népeinek jóléte és a világbéke megszilárdítása érdekében. Moszkva, 1955. január 25. G. M. Malenkov K. J. Vorosilovnak, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnöksége elnökének Radzsendra Prasadhoz, az Indiai Köztársaság elnökéhez intézett távirata őkegyelmessége • Radzsendra Prasad úr, az Indiai Köztársaság elnöke Delhi. India nemzeti ünnepe — a köztársaság kihirdetésének ötödik évfordulója napján fogadja, elnök úr, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnökségének jókívánatait, valamint az én személyes jókívánságaimat India népeinek további sikereihez nemes törek' vésükben a békére és a nemzetközi együttműködés megszilárdítására. Moszkva, 1955. január 25. K. Vorosilov, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnökségének elnöke. Kínai kommentár az amerikai háborús provokációk fokozásáról Az Egyesült Államok kormánya, azzal a ködösítő kísérletével egyídöben. hogy az ENSz „jószolgálatait" felhasználja „fegyverszünet" megkötése érdekében, fokozza háborús provokációit és atornzsarolását a kínai nép ellen. Amerikai hírügynökségek jelentéseiből kiderül, hogy az Egyesült Államok kormánya rövidesen felhatalmazást kér a kongresszustól az Egyesült Államok elnöke számára, hogy ez amerikai haderőket használhasson fel Tajvan és „katona! útvonalai védelmére", beleértve a at a szigeteket, amelyeket az áruló "sang Kaj-sak a s-írazföld közelében megszállva tart. A Jelentésekből kiderül, hogy Tajvan térségében már meg is kezdődtek a háborús előkészületek. Alfréd Pride, az Egyesült Államok 7. flottájának parancsnoka, akinek feladata Tajvan „védelme", vasárnap Hongkongból Tajpejbe ment és azonnal sürgős megbeszélést tartott Csang Kaj-sekkel és az Egyesült Államok Tajvanban állomásozó katonai vezető személyiségeivel. Pride ezután zászlóshajóján északra ment és miután „megszemlélte" az amerikai flotta provokációs előkészületeit, további megbeszélések céljából hamarosan visszatért Tajvanra. Közölték, hogy Manilából vasárnap három amerikai repülőgép-anyahajó és más hadihajók indultak el Tajvanon át Tacsen térségébe. Mindezek a jelek arra mutatnak, hogy az a „tűzszünet", amelyről az Egyesült Államok azt hirdeti, hogy az ENSz „jószolgálatai" révén kívánja elérni, merő ''mítás, amelynek célja az Egyesült Államok újabb háborús provokációinak leplezése. Az olasz haladó ifjúság harcol Nyugat-Németország felfegyverzése ellen Az „Unita" cimű lap hírt közöl az olasz haladó ifjúság szakszervezeteinek harcáról Nyugat-Németország felfegyverzése ellen. Pármában, Chietában Novarában és más városokban a békevédők tanácsának fiatal funkcionáriusai a röpiratok és más ismertető anyag nagy mennyiségét osztották szét, amelyben leleplezték az új háború előkészítésére irányuló terveket és felhívják az ifjúságot, hogy tömörüljön össze a német militarizmus felújítása elleni harcra. Az angol közvélemény Nyugat-Németország felfegyerzése ellen Január 25-én a szünidő végeztével ismét összeült az angol parlament. Jó korán az ülés megkezdése előtt a westminsteri palotánál összegyűlt a nép csoportokban és egyenként. Az egyszerű angol nép tízezrei által aláirt plakátokkal és petíciókkal jöttek a parlamentbe, hogy követeljék képviselőiktől a Nyugat-Németország felfegyverzésére vonatkozó határozatok felülvizsgálását. A küldöttségek az ország minden tájáról érkeztek, Skóciából, Walesből és Anglia nyugati, keleti és középső grófságaiból. A doncasteri nők küldöttsége munkáspárti képviselőjének, Tom Williamsnak a választók százaival aláírt arra irányuló követelő iratot nyújtott át, hogy a párizsi egyezményeket vegyék revízió alá. A küldöttségek és az egyes polgár k vártak, hogy beszélhessenek képviselőjükkel. Estefelé megsokszorozódott azoknak a száma, akik a parlament képviselőinél energikusan akartak tiltakozni Nyugat-Németország felfegyverzése ellen Eljöttek a londoni politikai, közéleti és szakszervezeti testületek képviselői. A parlament épülete körül megerősített rendőri osztagok cirkáltak. Abban a helyiségben, ahol a képviselők a választókat fogadták, szintén megerősítették a rendőri készültséget. Csou En-laj nyilatkozata az Egyesült Államok beavatkozásáról Csou En-laj, a Kínai Népköztársaság Államtanácsának elnöke, külügyminiszter, hétfőn nyilatkozatot adott ki az Egyesült Államok kormányának Taivan felszabadításába való beavatkozásával kapcsolatban. A nyilatkozat teljes szövege a következő: A Kínai Népköztársaság kormánya már többször és ünnepélyesen kijelentette a világ előtt: a kínai nép el van szánva arra, hogy felszabadítja az országához tartozó Taivan területét. Amióta a kínai nép a napokban sikeresen felszabadította Jicsiangsan szigetet, az Egyesült Államok kormánya egyrészt szaporította katonai mozdulatait és háborús provokációt, másrészt újabb összeesküvést szőtt, amelynek az a célja, hogy az ENSz útján megkötendő úgynevezett fegyverszünet ürügyén beavatkozzék Taivannak a kínai nép által való felszabadításába. Taivan elidegeníthetetlen része Kína területének. Taivan felszabadítása Kína szuverenitása alá tartozó és Kína belügyének tekintendő dolog: ebbe semmiféle külső beavatkozás nem engedhető meg. Az ENSz alapokmánya (2. cikkely, 7. szakasz) félreérthetetlenül kimondja: „Ennek az alapokmánynak semmiféle rendelkezése sem jogosítja fel az Egyesült Nemzeteket arra, hogy olyan ügyekbe avatkozzanak, amelyek lényegileg valamely állam belső jogalkotásának körébe tartoznak és nem kívánja meg a tagoktői azt sem, hogy az ilyen ügyeket ennek az alapokmánynak megfelelő rendezés alá bocsássák." Éppen ezért sem az ENSz-nek, sem bármely más idegen országnak nincs joga beleavatkozni Taivannak a kínai nép által való felszabadításába. A Kínai Népköztársaság kormánya egyáltalán nem egyezhet bele az áruló Csang Kaj-sek-kükk és a kínai nép úgynevezett fegyverszünetébe. Rá kell mutatni arra, hogy a kínai nép egyáltalán nem okozott feszültséget a Távol-Keleten, amikor saját szuverén jogának gyakorlásával felszabadította Kína szárazföldi részét és több partmenti szigetet. A Taivan térségében most tapasztalható feszültséget csak annak a ténynek lehet tulajdonítani, hogy az Egyesült Államok kormánya megszállta Taivant, védelmezi az áruló Csang Kaj-sek-klikket és szüntelenül felforgató tevékenységet folytat, háborús fenyegetéseket hangoztat a Kínai Népköztársaság ellen. Ezt a feszültséget még tovább fokozta és a TávolKelet békéjét komolyan fenyegeti az úgynevezett „kölcsönös biztonsági szerződés", amelyet az Egyesült Államok kormánya kötött az áruló Csang Kaj-sek klikkjével. Egészen nyilvánvaló, hogy ennek a feszültségnek oka nem Kína, hanem az Egyesült Államok. Ez a feszültség természetesen el fog túnni, ha az Egyesült Államok abbahagyja a Kína belügyeibe való beavatkozást és visszavonja fegyveres erőit Taivanról és a taivani tengerszorosból. A Kínai Népköztársaság és az áruló Csang Kaj-sek-klikk közötti úgynevezett fegyverszünet — amelynek létrehozásán az Egyesült Államok kormánya és követői mesterkednek, valójában beavatkozás Kína belügyeibe és Kína területének elrablása lenne. Háborúval fenyegetve és atomfegyverekkel hadonászva igyekeznek rávenni a kínai népet arra, hogy eltűrje az Egyesült Államoktól Taivan elfoglalását, elismerje az Egyesült Államok és Csang Kaj-sek „kölcsönös biztonsági szerződését" és megengedje, hogy az Egyesült Államok katonai támaszpontnak használja Taivant új háború előkészítésére. A kínai nép ezt egj általán nem tűrheti el: ezzel határozottan szembeszáll. A kínai népnek — Kína szuverenitása és területi sérthetetlensége, Kína biztonsága és a távol-keleti béke védelme érdekében — fel kell szabadítania Taivant. Az Egyesült Államoknak pedig meg kell szüntetnie a Kína belügyeibe való beavatkozást és ki kell vonnia fegyveres erőit Taivanról és a taivani tengerszorosból. A NEMZETKÖZI BÉKEMOZGALOM kibővített vezérkara a minap nagyhorderejű tanácskozásokat tartott az osztrák fővárosban. A Béke-Világtanács minden ülése jelentős esemény a békéért vívott gigászi harcban. Ezen események sorában kimagasló helyet foglalt el a híres stockholmi tanácskozás, melynek eredményeképpen 600 millió ember tiltakozott aláírásával az atombomba használata ellen. A mostani bécsi ülésezés Ismételten világméretű, az eddiginél is hatalmasabb aláírásgyűjtési mozgalmat indít el, melynek célja, hogy az emberiség, a világ minden békeszerető lénye felemelje szavát a Wehrmacht feltámasztása, a párizsi egyezmények megvalósítása, az atomháború kirobbantása ellen. Sohasem lehetett a világ népeinek harcos kiállása időszerűbb, mint ma, amikor az Atlanti Szövetség Tanácsa elhatározta NyugatNémetország felfegyverzését és az atomfegyver használatát, ami nem kiesebb veszélyt rejt magában, mint a civilizáció, az élet elpusztítását. Ismeretes, hogy az Atlanti Szövetség tagállamainak kormányai védelmi tömbnek nevezik szervezetüket, amely állítólag a nyugati civilizáció védelmét szolgálja, és szerintük azért vált szükségessé, mert tartani kell a Szovjetuniótól. Vajon ki ad hitelt Churchillék, Dullesék, Adenauerék, Mendes-Franceék hazug hírverésének. És mindenekelőtt ki hiheti el, hogy a civilizáció védelmére Mannteuffel, Galland, Kretschmer, Heusinger és társaik hitlerista hadosztályai a legalkalmasabbak, s hogy ezért néhány éven belül lábra kell állítani az atomfegyverrel felszerelt Wehrmachtot, aminek következtében szerintük a Nyugat erősebb lesz a Keletnél. Mint Hja Erenburg, a világhírű író és békeharcos mondta, „ez az okoskodás még az amerikai iskolásgyermekeket is megnevetteti. Mert ha a Szovjetunió a Wehrmacht feltámasztásáig erősebb, mint a szegény Nyugat, vajon miért nem támadta meg eddig és miért nem támadja meg most? Ellenkezőleg: a Szovjetunió egyebet sem tesz, mint azt javasolja a Nyugatnak: egyezzenek meg a közös biztonság kérdésében. Világos, hogy a szovjet fenyegetésekről szóló beszé-. dek csak a gyengeelméjűeket elégíthetik ki." Amilyen esztelen ez a hazugság, éppen olyan hibbantságra vall sz az állítás, hogy a Wehrmacht újjateremtése elősegíti a Szovjetunióval való megegyezést. Ezt az oktalan feltevést a Szovjetunió kormánya már több ízben erélyesen megcáfolta, rámutatván arra, hogy Nyugat-Németország felfegyverzése Németország kettéhasadását és az új világháború veszélyét jelenti. A Béke-Világtanács elnöke, Joliot-Curie, a világhírű atomfizikus rámutatott az Atlanti Tanács decemberi határozatainak horderejére, s nagy, drámai erejű beszédében megállapította, hogy csakis a népek öszszehangolt akciói vethetnek véget a tömbökre építő politikának. Csak ezek az akciók kényszeríthetik rá a kormányokat, hogy tárgyalásokat kezdjenek. Ha Churchill, Dulles, MendesFrance és Adenauer a haladás elleni gyűlöletükben gyökerező „emlékezethiányból" megfeledkeztek róla, hogy Mannteuffel, Speidel, Heusinger, Galland és más hitlerista hadvezérek divíziói egyforma könyörtelenséggel pusztították Lengyelország, Franciaország, Anglia és Szovjetoroszország földjét, a népek sohasem feledkeznek meg a mechanizált hitlerista barbárokról. Nem nyugszanak bele, hogy az atomerő, melyet a Szovjetunió az emberiség jólétét szolgáló célok szolgálatába állít, sivataggá változtathassa a földet, örült tömeggyilkosok fegyverévé válhasson. A népek élni, s alkotni akarnak, hogy egyre szebb és boldogabb jövőt építsenek. Nem fogják tűrni, hogy a profitéhes imperialisták népgyilkoló fegyvert kovácsoljanak abból az erőből, amely új. ragyogó korszak hajnalhasadását jelzi. Ezért a Béke-Világtanács irodájának nyilatkozata és felhívásai értelmében az eddiginél hatalmasabb méretű aláírásgyűjtési mozgalomban fejezik majd ki tiltakozásukat NyugatNémetország felfegyverzése és az atomfegyver alkalmazása ellen. A világméretben kibontakozó új aláírásgyűjtési mozgalom fokozni fogja a békevédők tevékenységét, harcos kiállásúkat a háború keresztesvitézei ellen. A béke és a demokratikus szabadságjogok védelmében folytatott harcnak NYUGAT-NÉMETORSZÁG dolgozói a minap igen figyelemreméltó és felemelő tanújelét adták. Több mint 800.000 bánya- és kohómunkás 24 órás sztrájkkal tiltakozott a Rurhvidéki konszernek politikája ellen, amely a dolgozókat a még megmaradt szakszervezeti jogaiktól is meg akarja fosztani. Ez a hatalmas megmozdulás, amelyre 1933 óta nem volt példa, fegyelmezettségénél és egyöntetűségénél fogva fényes sikernek tekinthető és intő figyelmeztetés Adenauer kormánykoalíciójának, aVnelynek kebelében egyébként távolról sem honol eszményi harmónia ... Jellemző erre a bonni szövetségi gyűlés elnökének, Gerstemeyernek nemrégi nyilatkozata, aki nyíltan bírálta a párizsi egyezményeket. A „Westdeutsches Tagblatt" beszámol arról, hogy a párizsi egyezmények elleni állásfoglalás magával ragadja azokat a rétegeket is, amelyek eddig a reménytelenség érzésével szemlélték az események fejlődését. A nyugat-németországi dolgozók ellenállása hatalmas támaszt talál a Szovjetunió rendíthetetlen békepolitikájában, amely, mint a szovjet kormány legutóbbi, január 15-1 nyilatkozata leszögezi, lehetőséget nyújt a Német Szövetségi Köztársasággal való jóviszony rendezésére is. Adenauer kormánya a februárra tervezett ratifikációig egyre nagyobb nehézségekkel találja magát szemben. Ezek a nehézségek a fegyverkezési pool (csúcsszerv) kérdésében is kiélesednek, amennyiben Erhard nyugatnémet megbízott a párizsi szakértői tárgyalásokon kijelentette, hogy a „verseny szabadságának" híve és így a Ruhr- és Rajna-vidéki konszernek érdekében lényegesen szűkíteni kívánja a fegyverkezési közösség jogkörét. Nem akarja, hogy a fegyverkezési „poolnak", mint úgynevezett nemzetek felett álló szervnek joga legyen a haditermelési program öszszeállítására, valamint a megrendelések szétosztására a szervezetben részvevő tagállamok között. A párizsi szakértői értekezlet tárgyalásai igen hosszadalmasnak ígérkeznek, már csak azért is, mert a németeken kívül az angol, holland és belga küldöttek is ellenzik a francia tervet, ami nem kis nehézséget okoz a ratifikáció véglegesítését siettető Mendes-Francenak. A szakértői tárgyalások hátterében mindenekelőtt a Wehrmacht-hadosztályok felfegyverzése áll, amely több milliárd márka nyereséggel kecsegteti a fegyvergyártó konszerneket, főleg az USA monopolistáit. Mialatt a francia nehézipar szószólója, Mendes-France szövevényes mesterkedéssel igyekszik a nem kevésbé telhetetlen és egyre követe- I lődzőbb nyugatnémet imperialistákkal szemben a francia nagyburzsoázia pozícióit biztosítani Franciaország északafrikai gyarmataiban, Tuniszban, Algírban és Marokkóban egyre jobban ég a talaj az imperialisták lába alatt. A legutóbbi időkben ALGlR VALOSÁGOS HADSZÍNTÉR képét mutatja. Aures-vidékén már november elseje óta dúlnak a harcok, ahol a gyarmatosítók bombázásokkal, „átfésülésekkel", a terror megannyi eszközével igyekeznek az algíri hazafiak nemzeti ellenállását megtörni. A szabadságharcosok elfogatásuk esetén — mint ahogy azt a bonéi, batnai es pliillippevillei ítélkezések bizonyítják — súlyos börtönbüntetést kapnak. Közvetlenül azelőtt, hogy MendesFrance kormányelnök lett, élesen elítélte elődeinek, Lanielnek és Bidaultnak politikáját, amely Észak-Afrikában még az elemi demokratikus jogok gyakorlásától is megfosztja a népeket, és önkormányzatot ígért. Minthogy ezt Észak-Afrika nemzetei, így Algír is komolyan vették, és a kommunisták a haladó szellemű pártokkal egyetemben erélyesen követelték az ország demokratizálását, a francia kormány erőszak-szervezetei lecsaptak az újságokra, a kommunista párt legaktívabb harcosaira, mintegy „figyelmeztetve" a népet, hogy a dolgok mibenlétén továbbra sem változtathat. Ámde Algír megrendítő valósága nem tűr passzivitást és meghátrálást. Íme néhány adat: 1954-ben több mint 2 millió gyermek maradt oktatás nélkül, a 9 millió lakosú Algírban, mert nincs elég iskola, meg tanító. A legjobb gabonatermő vidékeken, tehát Algír, Oran, Coll, Phillippc-ville, Bone, Sidi-bel Abbes stb. környékén 1,200.000 hektár föld a gyarmatosítóké. A muzulmánok egyetlen hektárt sem vallhatnak magukénak. A francia mezőgazdasági munkások bére nem irigylésreméltó, de az algiriaké még annak is csak töredéke. A bányamunkások nyomorúságos bérével kiáltó ellentétben állanak Ouenza bányatulajdonosainak nyereségei, melyek csak 1952-ben 2.484 millió frankra rúgtak, éspedig hivatalos bevallás szerint... Ha meggondoljuk, hogy még 1947-ben a nyereség csak 76 millió frank volt, világosan látjuk a harácsolás mérvét. Algír dolgozói, akiknek küzdelmét Franciaország Kommunista Pártja elvhűen és testvérien támogatja, gyűlölik a fasizmust, tiltakoznak az ellen, hogy a francia reakciósok róluk, nélkülük határozzanak és a nyugatnémet vállalkozók szálláscsinálói legyenek ... Algír dolgozói szívósan küzdenek a gyarmatosítók terrorja és az ostromállapot fenntartása ellen, önkormányzatot, demokratikus szabadságjokokat követelnek és nem teszik le a fegyvert, míg véget nem vetnek a megalázó diszkriminációnak. S. J.