Uj Szó, 1955. január (8. évfolyam, 1-26.szám)

1955-01-22 / 19. szám, szombat

1955. .január 13. M S

io ¥ Á E V I C I I S

! E. A KATONÁK NÉPE A német — urai és lakájai jóvoltából — a katonatípus mey testesítője volt a múltban. Az imperializmus katonájának életcélja, végoka: a háború. Ez nappala és éjjele, öröme és búja, levegője és lélegzése, természetes letfunkciója. Minden más megzavarja, megfojtja, lehetetlenné teszi. Ha ezt a katonát legyőzik, megszűnik élni, lélegezni, létezni. Ha ezt a katonát legj .">zik: nem hiszi el. Nem hiheti el, tehát !e tagadja, félremagyarázza. Ha elismerné: megtagadná, megölné a katonat, önmagát, ezt a nagyfrigyesi botozással, rekedt részeg junkertorokkal, tiszti vezényszavakkal és őrmesteri pofonokkal kitenyésztett emberellenes létformát: a háború jelenvalóságát, a halálmesterség folyamatosságát, a pontos gyilkos funkciót, mely a fasizmus realizálásában az evés és ivás természetességével, nélkülözhetetlenségével került egyszintre. A német militarizmus 1918-ban elvesztette a játszmát: a vilmosi imperializmus a császár személyében csapot-papot ott hagyva és csúfos

m megszökve kénytelen volt kapitulálni és a weimari demokracia kénytelen volt a csődtömeget — a versaillesi békét — az ántántimperializmus müvét és boszszúját elfogadni. Igazságtalan volt? A szigor a népet sújtotta és nem a bűnösöket. Nem a Hohenzollerneket, nem a Kruppokat és nem a Ludendorffokat, a feudalizmus, kapitalizmus és tiszti kamarilla szentháromságát, mely az általa kötött bukaresti békével ízlelítót adott igaz mivoltából a világnak és ez a békediktátum így előlegezett felmentvénye lehetett a legkeményebb Versailles-nek is. A bukaresti béke feltételei önmagukért beszélnek, a legtermékenyebb román föld, a Dobrudzsa, német település lesz, minden ottlakó román kénytelen helyét elhagyni. A román tengerpart örök időre német ellenőrzés alá kerül. A petróleum-koncessziót 90 évre Németország kapja. Egész Románia meghatározatlan időre német megszálló csapatokat kénytelen saját költségére befogadni és eltartani. Ez időre mindenütt a német hadijog érvényes. A németeknek jogukban áll a megszállás idejére minden munkaképes embert kényszermunkára befogni... Amikor a román megbízott aláirta a feltételeket, sírt mint a gyerek. Az egyik német tábornok azonban megvigasztalta: „Legyen nyugodt, ez valóságos baráti béke ahhoz képest, amit a franciáknak és az angoloknak fogunk diktálni!" Versailles Bukarest tükrében igazsággá torzul! 1918 a német katona vereségét jelentette. A fegyver ott hevert a győzők lábai előtt: a legyőzetés ténye cáfolhatatlan volt, a német militarizmus brutális dicsfénye kilobbant. Vae victis! Jaj a legyőzötteknek!... Le lehet győzni egy nemzetet? A népet, az életet nem lehet béklyóba verni, kisemmizni, de szervezetéből ki lehet küszöbölni az ártó, mérgező kórokozókat és ki lehet kapcsolni e gyilkos szervezettség tényezőit, megnyilvánulásait: nép- és emberellenes létformáit, melyek élet helyett a halál roppant feszültségét, dinamikáját aktivizálják, a mindent eluraló szoldateszkát és művét, a háborút. Aki győző ezt a legfőbb erénnyé fokozott német nemzetátkot leköti, elsorvasztja, úgy. hogy mtguk a németek legyenek azok, akik mint idegenre, ellenségre döbbenjenek e minden baj kórokozójára, — aki ezt teszi és hozza,'az világszolgálatot teljesít; népet, nemzetet ment meg az emberiségnek, az emberségnek! Jaj a legyőzötteknek, kit a győző nem győz meg! 1918, Versailles nem tett pontot a német militarizmus után. Elvette fegyverét, ágyúit, hajóit, de nem bántotta szellemét, nem kisebbítette hitét, jövőjét, nem ronthatta hitelét, hatásat, tovább tenyésztését. A weimari Németország papiroson demokrácia volt, lényegében azonban az értelmiség különböző csoportjaitól és a kommunista tömegektől eltekintve, változatlanul megmaradt a katona-szolidaritás, a frontharcos közösség végzetesen elporoszosodott katona népének. Németország az őrmesterek népe volt és maradt 1870-ben csakúgy, mint 1914ben, 1918-ban és 1933-ban írók és gondolkodók jóval Hitler uralomra jutása előtt minden gátlás nélkül erre az őrmester-típusra építettek tel mindent. A Tqrt folyóirat köré csoportosuló fiatal írók egyike, Ulrich Sanders a jövő alapját csak itt és így látja: „Az őrmester a legmagasabb katonai forma, mely csak nálunk jelentheti az elitet. Ezt az elitet minél nagyobb számban kitenyészteni: az állam legfőbb feladata." Hitler állama pontosan i teljesítette e feladatot: tömegben tenyésztette ki az őrmestert, világot megváltó felsőbbrendű emberré! A német militarizmust 1918-ban nem győzték le: a legyőzötteket a győztesek nem változtatták meg. A német fasiszta katonát csontig, bőrig, lélekig, idegig kell lemezteleníteni, hogy tudja és érezze: a játszmát elvesztette, elölről és máskép kell elkezdeni mindent. Az alaptól: az embertől és emberségtől, mely békét tud és békét mond. A német szoldateszka a vereSéget egy pillanatra sem érezte és akceptálta ilyen formában és mértékben. A vereség tényét gőggel ignorálta és így a militarizmus üresen szaladó gépezete a németek fülébe állandóan és eredményesen ütemezte a csoda hazugságot: a német katonát nem győzték le! Konok makacsság vitte a hírt, a lehetetlent és az őrmesterek népe boldog fellélegző engedelmességgel bólintotta az igent: a harcmezőn le nem győzött német katona legendája végzetes útjára indult. Milliók és milliók tudtak és mondták a felmentvény hazug szövegét: mindennek a tőrdöfés, a DoUhstoss az oka! A frontot: a győzelmet az utolsó pillanatban a nem katonaelemek, az idegenek, a marxista agitátorok, pacifista ügynökök, elfajzott lógósok és gyáva szökevények döftek le hátulról forradalmi agitációval, sztrájkokkal, tüntetésekkel, destrukciókkal. Orgyilkos tőrdöfés és semmi más: ez volt és ez lett 1918 igazsága és leckéje a jövőre. A legyőzött militarizmus a győzhetetlenség illúziójába menekülve, pontos tervszerűséggel építette kt új állásait. A tiszti kaszt és a junkerfeudalizmus a legyőzetés pillanatában a gőg aroganciájával sugalmazhatta a militáns folyamatosáig töretlenségét és hordozóját, az őrmesterek népét, a parancs és engedelmesség mlntanemzetét, a kanti kategórlkus-imperativus e döbbenetes eltorzulását. A változatlanság fenntartása elválaszthatatlan volt a folytatás, a korrekció, a végleges győzelem felé hajszolt katonától! A hit, a bizonyítás, az Igazolás végtromfja mindig és mindenben a harcmezőn le nem győzhető német katona! A legyőzött német militarizmus katonája mint a legyőzhetetlenség megtestesítője hittétel és realitás lett. A lakájproflesszorok készségesen szállították a varázsszót, Erlch Seeberg luteránus teológiai dékán jeligévé csiszolta: „In victis victi victuri." E feliratot a berlini egyetem előtt álló szobor hordozta a múlt és jövő összegező üzenetét, német hitét és parancsát az elesett diákok hősi emlékmüve hirdette: „A legyőzhetetleneknek a legyőzöttek, akik holnap győztesek lesznek". A szoboravatáson ott volt minden érdekelt: Hindenburg köztársasági elnök egyenruhában, a tábornokok, allamügyészek és hercegek, a vörösképű junkerek és a vagdaltképű diákok horogkeresztes lobogókkal, csak a köztársaság zászlói nem voltak sehol !tíEz a szobor a német szoldateszka házi ügye, a felirat az összeesküvők parolája, melynek értelmét ugyan csak Seeberg teológiája fejtette meg: „Ez a szent csakazértis!" Ez a legprofánabb értelmetlenség: kalandorok infantilis katasztrófa-provokálása! Csakazértis és tovább is militarizmus és semmi más, katonásdi a bölcsőtől a sírig, háború, folytatás tovább és végig : utánunk az özönvíz! Ekkor írta Carl von Ossietzky: „Mint valami latinamerikai puccsország, mint nyugtalan tűzfészek, a német köztársaság állandó veszélyben van, hogy valamely tiszti junta megszállja." így lett Ossietzky e tiszti junta, a titokban szervező és fegyverkező tábornoki kar leggyűloltebb ellenfele, ki után stílszerűen csak a Hitler-Göring-Göbbels hóhértriász tehetett pontot. A német nép átka a nemzedékeken át kitenyésztett militáns önrészegltés töretlen folyamatossága, állandósult pedagógiája. Kari Liebknecht egy életen át hadakozott ellene: „Lélekkalózkodás, tiszta, egyértelmű militarizmus uralja el egész nevelésünket és fnérgezi a proletariátust... Az iskola nem más, mint a háború propaganda-eszköze, egyetlen célja a haborúra-nevelés. Liebknecht volt a német 1914—18 leleplező igazsága: a tiszti vérbíróság szegénylegényei kellett, hogy leüssék. Ossietzky, a német nép békepedagógusa is Liebknecht sorsára jutott. A különbség mindössze annyi, hogy passiója ötévig tartott. A világ hiába tisztelte meg börtönében a Nobel-békedíjjal: Hitler nem engedhette el foglyátí a békét! Llebknechtet és Ossietzkyt le kellett taglózni: ez és enynyi volt a „szent csakazértis" értelme. 0 ssietzky a fekete Wehrmacht titkait szellőztette lapjában: a weimari bíróság ezért 18 hónapra Ítélte. Amikor kihirdették az Ítéletet, a hallgatóság köréből egyetlen egy hangos „fuj" felelt. „Ki volt az?" üvölti az elnök. Erre felemelkedik egy vak hadirokkant. „Én voltam"! „Ki vele, ki vele!" ... A vak hadirokkantat, háború Ítélő tanúját és vádlóját ki kellett vezetni a teremből: zavaró ítéletfordító koronatanúkra a militáns megszállottság halálos légkörében nincs szükség! Ki velük! E jelenet megvilágosító értelme kísérteties. Döbbenetes német valóság árulkodik itt. A vakok látnak és a látók vakulnak! Va ak hol vezethetne világtalant?! Egyedül itt, e pokoli német vízióban villanhatott fel pillanatra a lehetőség mint utolsó csoda a mesében: a vak hadirokkant mint egy nemzet vezetője! A katonák népe azonban máshol találta meg a csodát. Vakultan és gyilkosan, csakazértis szent őrületében követte Hitlert a katasztrófáig, végig, a keserű ébredésig, a mélypontig. 1945-ben a német katona fordulóponthoz érkezett, senki és semmi lett. Iszonyatos volt e történelmi lecke: az ámokfutast a német néppel nem lehet többé megismételtetni! Az élet, az eszmélés, az értelem és a becsület visszalendülhetett a kiinduló pontra: az emberré válásnak nem állhatott többé útjában senki és semmi. Fdbry Zoltán. KULTÚRHÍREK 1 SZLOVÁK KÉPZŐMŰVÉSZEK TANULMÁNYÚTJA MAGYARORSZÁGRA. A napokban a szlovák és cseh kép/óművészek 35 tagú küldöttsége tanulmányútra Magyarországra látogatott. SZLOVÁKIAI KÉPZŐMŰVÉSZEK SIKEREI. , A szlovákiai képzőművészek sikereiről tanúskodik az 1954. évben Szlovákiában rendezett 53 kiállítás, amelynek mintegy 212.960 látogatója volt. A „Szlovák Nemzeti Felkelés a képzőművészet tükrében" kiállítást például 40.000-en nézték meg. AUSZTRIA TÖRTÉNETE. A politikai irodalom állami könyvkiadójánál megjelent Eva Priestorová: Ausztria rövid története című munkája. MICKIEWICZ-MÜZEUM A SZOVJETUNIÓBAN. Novogrutke fehérorosz városban, ahol Mickiewicz sokáig élt, befejezték a nagy lengyel költő múzeumának építését. A múzeum számára értékes anyagot küldtek a Szovjetunió legértékesebb múzeuma és a lengyelországi intézmények. A PILZENI BALETTEGYÜTTES bemutatkozása. A pilzeni kerületi színház első balettbemutatóján Ján Novák: Lakodalmas ing és Klement Slavicky: Moraval fantázia című új balettjeit mutatta be. A műsoron szerepelt Pavel Borkovec a Patkányfogó című régebbi müve is. A bemutatót Jiŕí Nemeček rendezte. cAssz&m^ô khô z • Anna és Margit, társaim, asszonyok és ti többiek, oly sokszor gondolok rátok, — bár neveteket nem ismerem, — kik szívben, lélekben egy vagytok velem. Kiknek kék, barna, szürke szeme alatt a közönyös idő — míg tovahalad — medret váj, mint anyaföldben a futó, a tengert vágyó türelmetlen folyó. Kiknek keze száz munkától törődött, de szívük makacsul azzal törődött, hogy a szépet őrizze, mi ránk maradt és felleges égről is napsugarat zimankós időkből is csöpp meleget lopjon a szívekbe és a szeretet lángját, s az élet virágait őrzi, hiába lépdelnek éveik őszi talaján. Kiknek asszonyszíve áldott, mert míg őrlődik, harcol, a világot — jöhet száz gond, baj, betegség ellenük, — szebbé építi dús szivük, szellemük.' Anna, Margit, s ti, névtelen többiek szép ifjúságunk ugye nem dönti meg szúként őrlő percek gálád csapata soha, soha, soha? Ordódy Katalin • • • őreiéi wiuviKavi ká Hideg fényben csillog most az erdő, fagy ropogtat tükrös gallyakat. Vig favágók ropják a havat, karjukon fejsze, fűrész — száll a felhő. Felnéznek pár szemrevaló fára, megvizsgálják tetejét, tövét. Hull a forgács, télidő ködét hessenti a munka muzsikája. Buzgalmasan énekel a fűrész, havat olvaszt itt a hangulat. Egy hiittykös ujj nyúlflra mutat, mely kíváncsian hozta ide szűrét. Recseg a fa: földre zuhanása permetező hideg port kavar. Hozzálátnak frissiben hamar s már külön van törzse meg az aga Ebéd alatt vörös tüzet raknak, körül üli öreg és legény. Előkerül szalonna, kenyér — jó ize van minden kis falatnak. Embervágyak szép sugaras fénye vet a szóba meghitt meleget. Fejük felett a tágas nagy eget beragyogja fehéren a béke. • • LÉVAI DEZSŐ éjfélig o gondol kergették... Éjfélig a gondot kergették pusmogva. Már nagy gyerek voltam. Az éhség gyomrom közepén ült, f bárhogy mutattam, nem aludtam. Apám pipázott. — Kívül feküdt. — Anyám a falhoz kuporodott, s úgy tervezgették a jövendőt; hányták-vetették a holnapot. Éjfél után borról álmodott apám, anyám kenyeret sütött: s reggelre keserű teával, áímosa

n ettük a sült tököt. — Emlékezem, mert harcaimban, a múltból fegyvert kovácsolok. Jó fegyver ám az emlékezés! Kár, hogy sok embert elhagyott. Sokat akarók, nagyot mondók, kerülik a dialektikát. Én, nem tudom, csak úgy át-ugnrni a két fáradt szülöm udvarát. — Más már tíz élet. Apám szfflőt, és egy sor gyümölcsfát ültetett; de kapálni még mindig nem jár haza, nem segít a nyolc gyerek. A pusmogások folytatódnak, tűnődnek, hogy melyik merre jár, s a zsellérhegyen segítséget kér a száraz kukoricaszár ... Gyurcsó István m (^J-tfluM S2ebb a tél... Falun szebb a tél. Kucsmát húznak a házak, s este csendes alázat ül a havas fák tetején. Városon a hő szegény, mint öreg kondás, bundáján ezer toldás és sok tarka folt látható. Este a járdán, félcipős lábad alatt lucskos hó összetapad s reggelre akár a márvány: csúszós és kemény. Falun szebb a tél. Ott láthatod a nyúl nyomot; s a tejethordó asszonyok szoknyája a hóba ér. Ozsvald Árpád • * •G-rtük szólok Sovány kis vézna gyerek voltam bokámat verő nagykabátban, egy áldozat a milliók közül a haláltseóró éjszakában. Anyaölön zokogtam sírva és nem tudtam, hogy mi a vétkem, mért kell odvas pincébe bújnom lelket is ölő éhínségben. Miért lett álattá az ember nem foghattam föl gyermekésszel, s hogy a kínom, ezreink kínja zsákokat tölt meg véres pénzzel. • Ma már tudom s megborzongok ha a haláléj eszembe jut, miként tört a kín a szenvedés csöpp társaim lelkén is kaput. FECSÓ PAL l