Uj Szó, 1954. december (7. évfolyam, 291-316.szám)

1954-12-25 / 312. szám, szombat

4 Iii S Zö 1954. december 25. A falura rászakadt a borzalom. Mindenki tudta, hogy ezen át kell esnie, mint a szülőasszonynak a fájdalmakon, de hogy a pokol minc}en ördöge éppen itt fog hónapokén át orgiát ülni, arra senki se számított. A németek addig egyenesítgették a frontot, míg a Garamnál igen görbére sikerült. A Malinovszky-hadsercg december 20-án már a Garam túlsó partjára érkezett, és a falu lakossága azt remélte, hogy karácsonyra mar valahol Bratislavánál fogják üldözni a frontot egyenesítgető nácikat a diadalmasan előrenyomuló szovjet csapatok. Nem így történt. Stratégiai okokból a hadsereg megállt a Garamnál, mert még Budapestért ádáz harcok dúltak, és északon is kemény küzdelem folyt a szívósan védekező németek és a katyusákkal támadó szovjet hadsereg között. Amikor az első gránát sivítva rezegtette meg a levegőt a falu fölött, és az első aknarobbanás dermesztettt meg a szíveket, özvegy SZŰCS Jáncsné menekülésre gondolt. Öreg szívében fellángolt az életösztön, pedig hányszor kérte már az istent, hogy Vegye őt magához, mert kibírhatatlannak érezte vigasztalan, gyászos özvegyi életét. De hát úgy volt ő is, mint az egyszeri asszony. Az is szegény kérte a halált, hogy szabadítsa meg kínjaitól, s amikor a halál csakugyan megjelent, és megkérdezte, hogy mit akar, az anyóka felsóhajtott: „Segítsd fel a hátamra ezt a rőzsét" — mondta és tovább húzta az élet terhét. Ugyan már mit volt féltenie Szőcs Jánosnénak, hiszen az ő élete csak nyomorúságból, gondból, kínból és gyászból volt összetákolva! Az ura, nyugodjék békében Szerbia valamelyik tömegsírjában, házatlan zsellér létére elment kiköszörülni a Ferenc Jóska becsületén esett csorbát, a fia meg esztendőre rá esett el az orosz harctéren. Azt hitte, hogy kimegy az eszéből, amikor megjött a hivatalos írás, hogy hősi halált halt. A félvékás káposztással magára maradt, mint a hüvelykújjam. Számára megszűnt létezni a világ, és csak kedvesei emlékének élt. Évente csak két ünnepet ismert: a sabáci csata napját és november 18-át, amikor János fia halálhírét hivatalosan jelentette dz ezredparancsViokság. IRTA: KONYA JÓZSEF Ilyenkor elment a plébániára, lefizette a liberás miséért járó stólát, félliter pálinkát vett Csontos Abrisnak, a harangozónak, hogy hosszú verseket húzzon, aztán megkérte a mestert, hogy szépen énekelje ki a halottat. Megesett az is, hogy a liberás miséÉrt járó stólát nem bírta előteremteni, mert hát a félvékás földecske nehezen tartotta el öt is meg a ma.lackáját is Ilyenkor nagyon szerencsétlennek érezte magát. Mondta is neki a kántor, hogy a pénzecr-.kéjén vegyen inkább kávét, cukrot, meg jó meleg tejecskét. Biztosította, hogy Szccs bácsinak és a János fiának azzal szerezné a legnagyobb örömet, ha látnák, hogy nem éhezik es nem vonja meg miattuk a szájától a betevő falatot. Amikor az első gránát után pokoli gépfegyverugatás, aknazápor, golyósüvöltés keletkezett, Panni néne ösztönszerűen rohant át a szomszédba az énekes Gergelyékhez, mert nem bírta volna egyedül elviselni ezt az idegtépő, szívdermesztö, észbontó hangzavart. Megrémülve ugrott a pincébe, ahol már rémülettől megfakult _ arccal kuporgott a Gergely-család meg a felső szomszédok, az öreg Vályiék. Az asszonyok olvasót mormoltak, énekes Gergely pedig káromkodott, mint a jégeső. Mindjárt az első párviadal szomorúan végződött. Bokros Bélát cafattá tépte egy melléje zuhant akna, Angyalné pedig gépfegyversorozatot kapott a mellébe. A falun rémület lett úrrá. Hiábavalóságokért bizony nem bújtak elő a pincéből. Sose lehetett tudni, hogy viszontlátják-e azt, aki felmerészkedett marhát vagy sertést etetni. Nap nap után jött a hír, hogy tegnap Piri Ferit, ma Konta Zoltánt tépte szét az akna, csonkította meg gránátszilánk vagy lyukasztotta át puskagolyó. Panni nénét nem csábította ki a pincéből semmi. Amikor először ment fel megetetni a malackáját, üresen találta az ólat Valamelyik német század a menázsiját javította fel vele. Odalett minden vagyona. A pincébe szorult lakosság fásult lett a Legrémségesebb hírekkel szemben is. Az alvégen, amely akkor már messzebb volt Gergelyékhez mint Prága, Fűrinét a családja szemeláttára szakította ketté egy tankból kilőtt gránát. Csendes nap lévén, felmerészkedett a házba, hogy valami meleget főzzön nekik. A 'háznépe az asztalnál ült. Fűriné éppen a tűzhelyhez ment, hogy asztalra tegye az ételt, amikor a gránát átütötte a falat, kettészakította az asszonyt, kifutott az ellenkező falon, be a módos Hangos istállójába, ott robbant föl, agyonütve nyolc tehenet. Egyik nap meséli ezt alsó Péter István, másnap meg már az ő halálhíre jött: széttépte egy akna. A lakosság tűrt. szenvedett. A pincéket hosszabb tartózkodásra rendezték be; ágyneműt vittek oda és kályhákat szereltek be. Senki se gondolt a menekülésre, s midőn a németek ki akarták .lakoltatni a falut, hatalmas tiltakozásként zúgott fel a nem. Virágvasárnap hajnalán enekes Gergely óvatosan dugta ki a fejét a pincelyukon, mint a vadászatra induló róka. Furcsállotta, hogy a megszokott éjjeli csetepaté olyan hirtelen néma csenddé változott. Kíváncsian nézegette, hogy ma ki házának a tetejét vitte le az akna, hány ház égett le újból, amikor a fülét csendes orosz bc-széd ütötte meg. Macskaléptekkel a kiskapuhoz ment, aztán örvendezve rohant vissza a pincéhez: — Gyertek hamar! Itt vannak az oroszok! Vége a szenvedésnek! A falu fellélegzett. Mintha szörnyű álomból ébredt volna fel. Mindenki örvendezett, hogy él, keresztülélte a borzalmakat és mósolyogva nézte a katonai pontonhídon átömlő végeláthatatlan emberáradatot: tüzérség, tábori konyhák, gépkocsioszlopok, légflháríhó alakulatok, egészségügyi különítmények ..., úgyhogy a gyalogság az országút árkában menetelt a sok gépjármű miatt. Ez tartott három nap és három éjjel egyfolytában. Énekes Gergely a kerítésnek támaszkodva éppen azon gondolkozott, hogy miért várt ez á mindent elsöprő erő a Garamnál több, mint húrom hónapot, hiszen a vonalat tartó nácikat egyetlen früstökre megehette volna szőröstül-bőröstül, amikor megszólítja őt két jóvágású, csillogó szemű katona, hozzá még magyarul: — Gyeduska

1 Nem tudja, hol lakik özvegy Szőcs Jánosné? Gergelynek csak rá kellett volna mutatnia a szomszédos zsúpfödeles hazacskára, de ezt nem tette. Politikából elodázta a feleletet, mert ki akarta elégíteni kiváncsiságát. — Mi jóból keresitek itet? — Ö a mi öreganyánk. Gergely tréfára vette a dolgot. — Tegyétek bolonddá az óregapátokat. Már ugyan ki után lennétek neki az onokái, hiszen annak csak egy fia volt, az is elesett tizenötben. El vagytok ti tévedve. — Jánosnak hívták őt, ugye? — mosolygott az egyik Gergelyre. — Annak. — Nem esett az el, hanem fogságba került, Oroszországban megnősült és mi vagyunk a fiai. Gergely elkomorodott. — Itt lakik ebben a házacskában, de fiáim, óvatosan bánjatok vele, nehogy megölje az öröm vagy az eszéből menjen ki, mert ilyen csak a mesében van, amit kinyomtatnak! A két legényke mosolyogva nyitott be Szöcsnéhez, aki megrettenve látta jönni a két oroszt a parányi ablakon keresztül. — Hiába jöttök már, — gondolta, — a malacot fölfalták a németek Ahol nincs, ott az isten is csak adhat, de nem vihet. Az unokák megfeledkeztek az óvatosságról. Egyik jobbról, másik balról ölelgette, csókolta az öregasszonyt. — Öreganyánk. .. édes, jó öreganyánk! — szórták neki. Szöcsné megzavarodott. Nem értette a helyzetet. Csak bámult niaga elé. Jó, hogy ült, mert biztosan végigvágódott volna a padlón. így csak az ajka remegett és egész testében reszketett. — Ne légy megkótyulva, Panni! — bíztatta öt Gergely. — Nézz a fotográfiára a falon! Mintha csak a Jánosod köpte volna ki őket. Mondj már valami szíves szót nekik! Hiába volt kérlelés, hiába volt bizonygatás, hiába telt meg a ház csodalátó szomszédokkal. Szőcsné csak remegett és csak ezt suttogta: — Édes Jézuskám!... óh én édes Jézuskám. Az unokák nem sokáig időzhettek. Félórai kérlelés után menniök kellett. Átadták nagyanyjuknak édesapjuk levelét és a családi fényképet, melyen Szöcs János, a töltöttgalamb felesége és hét gyermeke közt ülve merev komolysággal nézett rá, aztán mégegyszer megölelték, megcsókolták nagyanyjukat és elporoltak, hogy beérjék az alakulatukat. Gergely betűzni kezdte a levelet. Mindenki a szemét törölgette, csak Szöcsné bámult a semmibe . . . Aztán felugrott, mint a kilőtt nyílvessző, kirohant az utcára és sorra ölelte, csókolta a vonuló katonákat. Egyik tréfáskedvű legényke oda is szólt társának, akit Szőcsné megcsókolt: — Várj csak, Aljosa, majd megmondom otthon Zinocskának, hogy milyen szépségekkel csaltad öt itt! Gergely, aki négy évet töltött orosz fogságban, megmagyarázta nekik a helyzetet. Erre a sztarsina könnyes szemmel ölelte magához Csergő Pannit és homlokon csókolta. Talán az édesanyjára gondolt, aki szívszorongva várja a fiát haza a nagy világégésből. Erre aztán aki csak orosz volt, mind ölelgette, csókolgatta Szőcsnét és apró ajándékokkal halmozták el őt. I Panni előbb felkacagott, aztán minden gátat áttörve szakadt fel belőle a szívet gyógyító, lelket nyugtató zokogás. Most az egyszer a boldogságtól zokogott. Mint szemtanú, én is ott törölgettem a szemem a meghatottságtól, mert ennél szebb szovjetbarátkozást életemben nem láttam és elképzelni sem tudok. íCéí halhatatlan: -f4asek és ^Svejk Hatszáz év irodalmának prózai elbeszélésgyűjteményét foglalja magába az „Álszentek cselekedete" című könyv, amelynek olvasmányos anyagát nagy gonddal, páratlan felkészültséggel és a múlt évszázadok majd minden hamisságát, tipikus vonását híven bemutatva válogatta ki Hegedűs Géza, az ismert író és főiskolai tanár. A legnagyobb, a legtisztánlátóbb elmék mindig erkölcsi kötelességüknek érezték a sötétség hatalma valódi arculatának bemutatását. írásműveikben vörös fonálként vonul végig a réginek, a rossznak gúnyos vagy haragos indulatú leleplezése. Az igazság lelkes szeretete, a valóság iránti hűség, az emberiség szolgálata közös a világirodalom e legnagyobbjainak a magatartásaban. Nem tudnak szemet húnyni az embertelenségek, a csalfaságok előtt, s merészen tesznek hitet a valóság mellett. E hat évszázad nagy írói ma is harcolnak halhatatlan szavaikkal a sötétség ellen, a béke mellett a fény, az igazság, az emberség nevében. Nagy tisztesség, hogy a . világirodalom lángelméi, Boccaccio, Rabealis, Voltaire, Swift, Schiller, Hugó, Tolsztoj, Stendhal, Zola, Anatole France művei mellett helyet kapott a könyvben Jaroslav Hasek cseh író „Svejk, a derék katona" című művének egyik novellisztikusan kerek részlete, amelyben Ibi, az álszent, ostoba tábori lelkész búcsúztatja a frontra induló ártatlan infan teristékat. A negyven évet élt Hasek kétségkívül a XX. század szatirairodalmának egyik legkiválóbb alakja. Főműve, a „Svejk, a derék katona", egy becsületes cseh ember, népének derék fia mulatságos, de főleg ta' nulságos kalandjain keresztül gyilkos kritikával mutatja be az Osztrák-Magyar Monarchia minden szennyét az első imperialista világháború idején. Ez a nagy író, aki egész életében mindig szerette megtréfálni barátait, olvasóit, embertársait, halálában sem óhajtott ettől a szokásától eltérni. Aránylag fiatal élete utolsó éveiben sokat betegeskedett, többször kelt halálhíre. Állítólag ő maga is ludas volt ebben. Nem csoda hát, hogy amikor 1933. január 3-án Lipnicén valóban meghalt, alig hitték el a valóságot. Egon Ervin Kisch például, aki Hasek halála idején Berlinben élt, a kortársak vallomása szerint hahotázva ugrott fel a „Romanisches Cafe", márványasztala mellől és úgy ordította, mintha valakivel veszekednék: — Ostobaság! Hasek újra bolonddá teszi a világot! Ne higgyetek neki barátaim, mert marhák vagytok, ha elhiszitek! Hasek él és viccet csinál az egészből. Ez már akkor körülbelül a tizedik halálhíre volt Jaroslav Haseknek, és a berlini kávéház csehszlovákiai vendégei megegyeztek abban, hogy Hasek nem hal meg egyhamar. Különben sem múlik ki ebből a világból, mert már régen halhatatlan, Svejk pedig a világirodalom egyik leghíresebb szatirikus alkotása. Másnap a prágai lapok mind megerősítették a Hasek haláláról szóló hírt. Akkor készült el az első mérleg a világról, amelyben nem él többé Svejk nagy alkotója: Jaroslav Hasek. De hogy az imperialista világháború népi hőse, Svejk, a derék osztrák-magyar császári és királyi gyalogos, aki a szuperlojalitás és a túlzott tiszteletadás á'

a

rca alatt mindent rombolt, ami az uralkodó rendszernek szent volt, túléli korát, arról már akkor minden haladó gondolkodású ember meg volt győződve. » * * ~ Sose hittem volna, hogy ilyen nehezen hal meg az ember — voltak Hasek utolsó szavai. Az ember meghal, de műve él, mint minden leírt szó, amely igazságot tartalmaz és erőt ad. Hiába vetette a máglya tüzébe Svejket a barbár hitleri rendszer: nem forgott fenn az a veszély, amely a görög és latin kultúrát részben utolérte, hogy tudniillik Hasek írása elkallódik a romok és a hamu alatt és hogy csak évszázadok múlva akadnak rá és rehabilitálják. Amikor először lobbantak fel a máglyák a náci Berlin sötét éjszakájában, a teherautók az első áldozatok közt a Svejk köteteit is vitték. Ezen a földi -korlátoltságon, ha akkor még él, Hasek jót mulatott volna. A máglya nem veszi el a halhatatlanságot, ezt ma Amerika urainak is meg kellene érteniök. Örökéletű, halhatatlan a világháború Svejkje és a néptömegek minden békeharcosa, ha él e harc minden lehetőségével. Ezért kérdezheti mindenki, mfnt ahogy a raporton Svejk, a derék katona kérdezte, mikor már mindent megértett, csak egyet nem, miért kell a muszkákat lelőni,.,? Mondtuk már, hogy az említett regény novellisztikus események halmaza, de az események középpontjában mindig Svejk áll. Ez a Svejk Prága városáhan csak . kutyakereskedői sorsra vitte és az értéket termelő forradalmi munkásosztályhoz alig volt valami köze, mégis a dolgozó nép kívánságainak megszólaltatója, a dolgozó nép állásfoglalásának tolmácsolója. Szerény hós, aki mindig optimista és jól forgatja a humor, a szatíra fegyverét, s akinek az imperialista háború elleni gyűlöletével a világ száz és százmilliói ma is egyetértenek. * # * Nehéz fába vágta fejszéjét E. F. Burian nemzeti művész, amikor Svejket a prágai Hadsereg Művész Színházában saját átírásában és rendezésében színpadra vitte. Minden regény megfilmesítése vagy színpadi átdolgozása nehéz. A Svejk-regény színpadravitele ezenfelül azért is nehéz, mert nincs egységes cselekménye, az érdekes epizódok tömkelegéből a legtipikusabbakat kell lehetőleg egységbe foglalni, hogy teljes és találó képet adjon az olvasók elképzelésében együgyű és mégis sziporkázóan Szellemes Svejk alakjáról. Burian elképzelésének előnye abban van, hogy sikerült Svejk centrális alakját a pergő események középpontjába állítani és ezzel Hasek intencióját kiemelni. A színpadon a humor és a tréfálkozás mellett kibontakozik ugyan a kortársak szomorú jelene, ám ezen túl a népnek a jövőbe vetett derűs biztonságérzete, békevágya is. Az új felfogás érdeme, hogy sikerült az átlag cseh embernek az imperialista háború elleni utálatát művészi ábrázolással érzékeltetnie. Ez az új átírás eszmei lényege és ez az előadás sikerének titka. Az előadás keretében végigéljük a Ferenc Ferdinánd ellen elkövetett sikeres merényl°t utáni időket egészen addig, amíg Svejket menetszázadával együtt bevagoníroz'zák és a frontra küldik. A császári és királyi feketesárga, viribus-unitis-os idők megértését és helyes átélését elősegíti a színpadi dekoráció (Vladimír Nyvlt), a kísérőzene (Vlastimil Pinkas) és a színművészek művészi játékának egysége. Burian nem riad vissza színpadra vinni az átkozott habsburgi elnyomásra emlékeztető zászlót, Ferenc Józsefet, az uralkodóház „fennkölt" tagjait, mert tudja, hogy a mai színházlátogató összehasonlításokat tesz és nagyon jól tudja, hogy a régi urak helyére ma Adenauer, a volt nácitábornokok és a nemzetközi finánctőke pimasz urai vágyakoznak. Ilyen szempontból fogadja és ad kifejezést érzéseinek a mai néző, amikor Svejk és mellette az egyszerű cseh kisemberek, az uralkodó osztályt megtestesítő bornírt tiszt urak, tábori lelkészek, bürokraták és az arisztokrácia díszpéldányai jelennek meg a színen. Külön érdeme a rendezésnek, hogy a Svejk alakítója csak feljebbvalójának' mondja az imponáló lelkinyugalom hangján: „Alázatosan jelentem, hogy én hivatalosan elismert hülye vagyok". Különben nagyon is vas logikával gondolkozó, jóeszű, mértéktartó kisember. Nincs nagyobb becsvágya cseh színésznek, mint életében legalább egyszer Svejket eljátszani. Frantisek Ilolar Svej'-.je olyan, amilyennek Hasek regényében elképzelte és elképzelése alapján Burian színpadra vitte és megrendezte. Tehát nem olyan, amilyennek a művészetben is csak nyerészkedő színházi vállalkozók a múltban megelevenítették. Nehéz Svejket alakítani azért is, mert a nézőt egyéni élményei is befolyásolják. Svejk Holar megtestesítésében ember, akit zavar az erőszak, a jogtiprás és az elnyomás. Tisztában van azzal, amit mond és azt mondja, amit éppen akkor mondania kell, hogy a régi rendet gúny tárgyává tegye. Harcos ez a Svejk, mert gyűlöli a régi csökevényeket és mindent, ami visszahúz. Értelmességet szeme játékával adja tudtunkra. Ezzel jelzi, hogy nem mindig gondolja komolyan azt, amit mond. De nemcsak Svejk küzd egyedül. A frontra Induló egyik fiatal katona így kiált fel: „Sajnálom fiatal életem't! Miért is születtem ilyen lehetetlen évszázadban, hogy levágjanak, mint egy barmot? Miért van mindez?" Hogy milyen élharcosa volt Hasek mai jobb életünknek, azt könyörtelen bírálata bizonyítja. Az egykori békeharcosok — Hasek módjára — csak egyenként, elszigetelve, szervezetlenül küzdhettek az igazságért, az újért és a tartós békéért. Ezért nem is érhettek el maradandó eredményt. Nem akadályozhatták meg a második világháború kitörését. Ma más a helyzet. Tanultunk a múlt tapasztalataiból és felhasználjuk e tapasztalatokat. Százmilliós szervezetekbe tömörülnek a béke hívei és ez a hatalmas néptömeg nálunk, a béketábor országaiban, sőt a másik oldalon is képvisel olyan erőt, mely Adenaueréknak és tengerentúli protektoraiknak határozott, de nyugodt hangon odakiáltja: Elég volt jó urak, a mérték már betelt! Minden kor gyermeke másképpen harcol. A táblás házak mellett futó Svejk-előadás . rámutat arra, milyen eszközökkel és milyen eredménnyel küzdöttek akkor a jobbért. Közvetve rámutat azonban arra is, hogyan kell küzdeni a békéért ma, hogy ez a harc eredményes, a világbéke pedig tartós legyen. Jó Sándw TALÁLKOZÁS