Uj Szó, 1954. december (7. évfolyam, 291-316.szám)

1954-12-02 / 292. szám, csütörtök

1954. december 2. sw Íz európai béke és biztonság kérdésével foglalkozó, moszkvai értekezlet kon eljuthatunk Németországnak demokratikus és békés alapon való egyesítéséhez. A Nyugat-Németország újrafelfegyverzéséről szóló egyezmények ratifikálása után ezek az utak le lesznek zárva. Tudjuk, hogy kit terhel a felelősség ezért a helyzetért. Ezt annál határozottabban és világosabban kell kijelentenünk, mert a nyugati politikusok körében az a nézet uralkodik, vagy legalábbis kísérletek történtek, hogy azt a nézetet erőszakolják ránk, hogy a párizsi egyezmények ratifikálása megfelelő bevezetés lenne nemcsak a német kérdés, hanem más kérdések megtárgyalásához is. Ez a nézet alapjában téves. Azok terjesztik, akik félnek a közvéleménytől, mivel tudják, hogy a nyilvánosság hovatovább annál erősebben követeli, hogy tárgyaljanak a német kérdés és más nemzetközi problémák megoldásáról. így akarják becsapni a nyilvánosságot. Ilyen az amerikai, angol és francia politika vezető tényezőjének állásfoglalása, nem beszélve Adenauerről. Ezt az állásfoglalást újból kifejezésre juttatta Eisenhower elnök a washingtoni sajtókonferencián, válaszolva MendesFrance miniszterelnök azon javaslatára, amelyben a négy nagyhatalom jövő évi gyűlésének összehívását javasolta. Eisenhower elnök már beszédének kezdetén kijelentette, hogy ezen összejövetel megvalósítása feltételeinek egyike a párizsi egyezmények előzetes ratifikálása. Ugyanezt jelentették ki Franciaország és Anglia miniszterelnökei is. E nyilatkozatok slapja az az ismert tétel, amely az úgynevezett „erőpolitika" elvét tartja szükségesnek a tárgyalásoknál. Először mondjunk néhány szót arról, 'hogy kinek a számára kedvező ez az „erőpolitika". A jelenlegi körülmények között Nyugat-Németország felfegyverzése lényeges változást jelent a nyugati államok közötti erők viszonyában Franciaország és Nagy-Britannia kárára, mivel mellettük váratlanul fejlődik a felfegyverzett és egyre gyorsabb ütemben fegyverkezd partner. Ennek a partnernek helyzete, tekintettel Washingtonnal való szoros kapcsolatára, a többi hatalmak között egyre jobban megszilárdul. így a Washington—Bonn-i hatalmi kettős ezek után „az erőpolitika" pozíciójából az eddiginél sokkal erélyesebben léphet fel párizsi és Iondoni szövetségeseivel szemben, nem beszélve Brüsszelről, Rómáról és Hágáról. De azok a politikusok, akik úgy vélik, hogy a Szovjetunió és a béketábor országaival lehetséges tárgyalni „az erőpolitika" pozíciójából, szemmel láthatóan javíthatatlan fantaszták, akiket a történelem nem tanított meg semmire. A békeszerető államok hatalmas tábora ma két kontinens 900 millió népét egyesíti magában, és át van hatva a béke utáni vágytól és állandóan kifejezésre juttatja készségét arra, hogy hajlandó tárgyalni az összes államokkal a béke megszilárdításáról; kifejezésre juttatja és megvalósítja az összes államok együtt^ élésének jelszavát, függetlenül rendszerüktől. De a nyugati hatalmak agresszív köreinek világosan tudatosítaniuk kell azt, hogy aki „erőpolitikát" fog folytatni, útján a béketábor és nemzetei erejébe ütközik, akiknek az az egységes és szilárd elhatározásuk, hogy megtalálják fegyveres eróik szervezete összeegyeztetésének és egyéb intézkedéseknek új formáit határaik, biztonságuk és függetlenségük védelmére. Mellékesen mondva nem nehéz rámutatni arra, hogy az úgynevezett „erőpolitika" alapján tárgyalók szavakkal zsonglőrködnek, amely szavakról mindenki képes lerántani a leplet. Azt mondják, hogy tárgyalásokra törekszenek, hogy biztosítsák a nemzetek részére a békét és biztonságot és ezért akarják megújítani a Wehrmachtot, amely aláássa a békét és megsemmisíti a biztonságot. Azt mondják, hogy meg akarják oldani a német problémát és ezért akarják megújítani a Wehrmachtot, ami lehetetlenné teszi a német probléma békés megoldását. Hogy még jobban elhomályosítsák ezeket a politikai trükkjeiket, az atlanti tömb politikusai előhozakodtak a béketábor országai részéről fenyegető állítólagos agressziós veszélyről szóló mesével. Ez egyike az imperialista propaganda legalaptalanabb és legdőrébb kitalálásainak. Csodálatos, hogy a béketábornak tulajdonítják az agressziót azok, akik hosszú évek óta semmi mással nem foglalkoznak, mint a háborús propaganda terjesztésével. De nemcsak a visszataszító propaganda az, amely megmérgezi a nemzetközi légkört és igyekszik a nemzeteket befonni a hazugság hálójába. A háborút azok akarják, akiknek érdekükben áll. Kinek érdeke tehát a fegyverkezés és a háborúk? Kinek hoz a háború és az idegen országok bekebelezése óriási nyereségeket? A válasz egyszerű: Elsősroban a fegyvergyártó konszerneknek és a velük kapcsolatban lévő vállalatoknak, amelyeknek minden háború milliár dos nyereségeket jelent. Ők azok, akik legtöbbet aratnak ebben a véres aratásban. Nem hiába hívták őket a két háború közti időszakban figyelmeztátően a halál kereskedőinek. A Nyugat-Németország újrafelfegyverzését hirdetők cinikusan beismerik, hogy Nyugat-Németország felfegyverzése többek között az angol iparosoknak is érdeke, mivel így a nyugatnémet ipar részben át lesz állítva haditermelésre és ezzel csökken a világpiacon a nyugatnémet export konkurrenciájának veszélye. Gyártsanak a németek fegyvereket és romlást okozó eszközöket akkor is, ha annak következménye a brit-szigetek lakosságának, az angol nőknek és férfiaknak pusztulása lenne, úgy, ahogyan ez 1914/ 1918-ig terjedő években és 1939/ 1945-ig terjedő években volt. E körök számára csak az a fontos, hogy Angliában az export-áruval kereskedő gyárosok zsebébe nagyobb nyereségek folyjanak, mivel így talán gyengébb lesz a német konkur«rencia, amely el lesz foglalva az ágyú, a V 1 és V 2 irányítható lövedékek, végül pedig atombombák gyártásával. A nyugati politikusok hamis érvekkel igyekeznek elaltatni a közvélemény figyelmét. Ilyen hamis érvelés például az a Franciaországban terjesztett fatalista elmélaS amely megjósolja az események elkerülhetetlenségét és azt hirdeti, hogy Nyugat-Németország felfegyverzése elháríthatatlan dolog. Sőt a francia miniszterelnök is ilyen módon igyekszik megindokolni a francia-német közeledés szükségességét- Furcsa formája ez a közeledésnek, amely Franciaorszag halálos ellenségeinek felfegyverzésén alapul, ahelyett, hogy a nemzetközi együttműködésnek olyan formáit fejlesztené ki, amelyek a nemzetek közötti igazi közeledést szolgálják. Nyugat-Németország felfegyverzése elkerülhetetlenségének elmélete Sedan fatalizmusa, az állítólag elkerülhetetlen francia vereség fatalizmusa. Franciaország történelme eddig nem látta más eredményét a német militarizmus növekedésének. És nem is fogja más eredményét megismerni, ha a francia miniszterelnök maga indokolja a Wehrmacht felújításának 1 szükségességét és ezáltal magára vállalja a felelősséget népe halálos ellenségének életrekeltéséért. A francia miniszterelnök emellett olyan kedves, hogy tekintettel szerepére, amelyet a Wehrmacht gyors felújításában játszik, „beleegyezését'' adja az úgynevezett ,,keleti tömb" megalakításához és ezzel megmutatja, hogy a valóságban kinek az érdeke két egymással szembenálló csoportosulás fennállása Európában. Ez a fatalista jellegű tétel, amely mentegeti a német militarizmus felújításának állítólagos elkerülhetetlenségét, durva hazugságon alapul. Hisz a második világháború után bekövetkeztek azok a feltételek, amelyek lehetővé teszik a német militarizmus kürtását és egyszer s mindenkorra ártalmatlanná tevését. És most ugyanezt a militarizmust Nyugat-Németországban az agresszív atlanti körök tudatosan és szándékosan ápolják, hogy gyökereket eresszen, növekedjék és dúsan virágozzék. Talán a történelemben még sohasem volt példa arra, hogy ily tudatosan kíséreljék meg annak az ellenséges erőnek életrekeltését, amelyet hosszú és Á kollektív biztonság biztosításával foglalkozó mosikvai konferencia sajjtóvisszihangíaií NDK sajtóvisszhangok a moszkvai konferenciával kapcsolatban Az európai államok moszkvai konferenciájának megnyitása, amely konferenciát a Szovjetunió kormánya kezdeményezésére hívtak össze és amely hivatva van az európai kollektív biztonság kérdését megvitatni, nagy sajtóvisszhangot keltett a Német Demokratikus Köztársaságban. A lapok részletes jelentést hoztak a moszkvai konferencia megnyitásáról. Kivonatosan közölték V. M. Molotovnak, a Szovjetunió külügyminiszterének — és Otto Grotewohlnak az NDK miniszterelnökének beszédét. Németország nemzeti demokratikus pártjának sajtószerve, a „National Zeitung" a moszkvai konferenciáról szóló vezércikkében kiemeli, hogy Európa békéje a második világháború óta még soha nem volt oly veszélyben, mint most, amikor a párizsi egyezmények Nyugat-Németországban a német militarizmust ismét talpra akarják állítani. „Az európai kollektív biztonság rendszere — j'egyzi meg a lap — minden támadót elszigetelne és megszilárdítaná az összes európai államok szuverenitását, kölcsönös kulturális, gazdasági és politikai kapcsolatait, A kollektív biztonság kedvező feltételeket teremtene meg Németország problémáinak elintézésére és megakadályozná, hogy a német militarizmus hatalomra jussön." A vezércikk a továbbiakban hangsúlyozza a moszkvai konferencia nagy jelentőségét az egész német népre. „Az NDK kormányküldöttsége ezen a konferencián az egész Németországot képviseli," írja befejezésül a lap. Á finn sajtó az európai népek moszkvai konferenciájáról. A finn újságok első helyen nagy címekkel foglalkoznak az európai országok moszkvai konferenciájával. A „Työkansan Sanomat" című lap a következő cím alatt ad hírt a konferenciáról: „A békeszerető nemzeteknek a saját biztonságuk érdekében meg kell tenniök minden intézkedést." Az újságok idézik V. M. Molotov beszédének néhány részletét, amelyekben rámutat arra, hogy az európai események fejlődése olyan úton halad, amely veszélyes a békére, mivel néhány nyugati állam, mindenekelőtt az USA, arra törekszik, hogy • Nyugat-Németországot újra felfegyverezzék és bekapcsolják katonai csoportjukba. Befejezésül a lap ezt írja: „A finn nép számára leglényegesebb kérdés a német militarizmus felújítása és az új agresszió veszélye elleni harc." A kínai sajtó üdvözli az európai országok békéjének és biztonságának biztosítását szolgáló konferencia megkezdését. A kínai sajtó jelentéseket közöl az európai béke és biztonság biztosítását célzó értekezlet sajtóvisszhangjáról. A „Zsenminzsibao" című lap vezércikkében azt írja, hogy a Szovjetunió kezdeményezésére létesült konferencia igen lényeges lépés. Az USA, Nagy-Britannia és Franciaország kormányai minden erejükkel azon vannak — írja a lap — hogy az európai kollektív; biztonság rendszerét meghiúsítsák. Nemcsak, hogy maguk nem vesznek részt a konferencián, hanem nyomást gyakorolnak más európai országokra, hogy megakadályozzák részvételüket a konferencián. A kínai nép üdvözli a konferencia megkezdését és teljes mértékben meg van győződve arról, hogy a konferencia hatalmasan hozzá fog járulni az európai béke és az egész világ békéjének biztosításához. t pusztító háborúban nemrégen győztek le. Hogy minden kétség eltűnjön afelől, ki akarja a világot újabb katasztrófába dönteni, teljes határozottsággal meg kell mondani: azok, akik tudatosan felélesztik az emberiség ellenségét, a hitleri militarizmust. Ezzel a politikával, a háborús nyereségek és a lázas fegyverkezés politikájával szemben áll a béke tábora, amelynek fő ereje a Szovjetunió. A Szovjetunió e téren kifejtett erőfeszítéseinek hosszú története van. Ezek az erőfeszítések teljes 37 éve folynak. A Szovjetunió ezért nemzetközi konferenciákon harcoit: az 1922. évi génjjai konferencián, az 1928.—1932. évi genfi konferencián és 1933. évi londoni konferencián. Kitartóan harcolt azokban az években, amikor növekedett a hitleri agresszió veszélye, erélyesen fellépett a harmadik birodalom számos áldozata ellen elkövetett erőszak és törvénytelen akciók ellen, felajánlotta segítségét a hitleri támadás előestéjén veszélyeztetett Csehszlovákiának és Lengyelországnak. Konkrét terveket és javaslatokat terjesztett elő kollektív biztonsági rendszer megszervezésére az agresszor ellen. A nyugati nagyhatalmak azonban ezeket a terveket és javaslatokat meghiúsították, támogatták az agresszió erőit és I utat nyitottak a második világháI borúnak. A hitlerizmus elleni háború éveiben' a Szovjetunió volt ai a döntő erő, amely meghozta e szabadságot az európai nemzeteknek és megteremtette a békét Európában. És attól a naptól kezdve amikor végetért a háború, a Szovjetunió fáradhatatlanul és követke. zetesen harcol a béke megszilárdításáért, harcol valamennyi nemzetközi konferencián, az Egyesül Nemzetek Szervezetében, s ez harc nyilvánul meg diplomáciai te vékenységének minden lépésében. Ilyen külpolitikai elvek szerin igazodnak a béketábor összes or szágai, közöttük Lengyelország i? Rendíthetetlen állásfoglalásunk' ; béke védelmével és a nemzetköz biztonsággal kapcsolatban szorosa; összefügg az egész nép életszínvo nalának, kxiltúrájának és jóléténe! állandó emelésére irányuló törek vésünkkel. A kollektív biztonság elve kife jezésre jut az újjászületett Len gyelország első politikai dokumen tumában, a Lengyel Nemzeti Fel szabadítás Bizottságának manifesz tumában. Lengyelország Európa biztonságé na.k biztosításából kivette részét Szovjetunióval és a népi demok-ra tikus országokkal kötött szövetsé ' gi és kölcsönös segélynyújtási szer ződésekkel. Lengyelország hozzájárul az európai biztonság biztosításához az NDK-val folytatott baráti együttműködésével. Oderái é3 nisai határaink megállapítása a német agresszív erőket megfosztotta „keleti hadjáratuk" ugródeszkájától. Rendíthetetlen oderai és nis-ai határaink most az európai béke és biztonság lényeges tényezőjét jelentik és fontos tényezői a német néppel folytatott békés együttműködésnek. Lengyelország javasolta Francia, országnak is, hogy kössön vele szö; vet-ségi ésj kölcsönös segélynyújtási szerződést, amely megszilárdítaná mindkét ország biztonságát, tehát , Európa biztonságát is. Lengyelország békeszerető politikája kifejezésre jutott a Németor, szággal szomszédos országokhoz, valamint a nagyhatalmakhoz intézett , jegyzékeiben. Lengyelország jegyzékeibén javaslatot tett a német probléma béikés megoldására. Lengyelország az európai biztonság érdekében március 9-i, augusztus 8-i és J november 16-i nyilatkozataiban támogatta a Szovjetuniónak az európai kollektív biztonsági rendszer megteremtésére tett javaslatát. 2 A béke megszilárdítását szolgálja - Lengyelország aktív részvétele szá- mos nemzetközi szervezetben. ;> Európa nemzetei, amelyek még s ma, tíz év után is érzik a második - világháború súlyos következmé" hyeit és a nyugati államok álta] z folytatott „hidegháború"- okoztE i nemzetközi feszültség terhét vise- lik, forrón óhajtják a tartós békt - és biztonság biztosítását szárazföldünkön. E cél elérésének egye- düli helyes útja a kollektív bizton- ság általános rendszere. A koí- lektív biztonsági rendszer egymás- hoz közelhozza a nemzeteket, kiküszöböli a nemzetközi feszültsé a get és leszereléshez vezet. Ez j - Szovjetunió és a béketábor több országai által képviselt álláspont. 't Tévednek azonban azok, akik or '- szágaink kinyújtott békejobbját s- gyengeség megnyilvánulásának a tartanák s azt hinnék, hogy készei vagyunk lemondani szuverén jo íi gainkról. Nincs ennél hamisabb kö vetkeztetés. Igaz, hogy az egymá k mellett élés nem jelentheti az" hogy az egyik ország diktáljon másiknak. Teljesen téves voln számolni azzal, hogy országainkkó i- szemben „eró'politikát" lehet alkal i- mázni, vagy pedig, hogy ez a po l- litika sikerrel járna. Világosan és hangsúlyozotta meg kell mondani Nyugat-Európ >• kormányainak és parlamentjeinel a hogy milyen veszély következik i- Nyugat-Németország felfegyverzé i- séről szóló egyezmények ratifiká lásából. Ugyancsak hangsúlyozni kell, hogy tévednek azoknak az államoknak a kormányai, amelyek azt hiszik, hogy ha kitérnek a biztonság biztosításában való részvétel elől és félre-állnak, akkor ez megmenti őket Németország remilitarizálásának következményeitől. Belgium, Hollandia, Dánia és Norvégia sorsa a múlt háborúban ezt a tévedést igazolja. A német militarizmus valamennyi ország ellen irányul. Ha a nyugati politikusok keresztülviszik a párizsi egyezmények ratifikálását a nemzetek minden történelmi tapasztalata és az ^ európai országok közvéleményének ellenére, akkor új helyzet keletkezik, amely új módszereket és eszközöket fog megkövetelni a békeszerető országok biztonságának biztosítására. Az új helyzet kétségtelenül megköveteli országaink véderőinek fokozását. A Lengyel Népköztársaság kormánya ebben a kérdésben határozott álláspontot foglal el. Az új intézkedéseknek hatásosaknak kell lenniük és teljesen meg kell felelniük nemzeteink védelmi követelményeinek a Nyugat-Németország felfegyverzéséből származó veszéllyel szemben. Intézkedéseink hatásossága nagyobb lesz, ha a béke és nemzetközi biztonság politikáját folytató áU lamok egyesítik erőfeszítéseiket az új veszély elhárítására, ha e törekvéseket összeegyeztetjük, ha a védelmi intézkedéseink egyesítésének tervezési formáit megállapítjuk. A Lengyel Népköztársaság kormányküldöttségének nevében annak a meggyőződésemnek adok kifejezést, hogy ez a konferencia ebben az irányban kitűzi közös munkánk és közös erőfeszítéseink irányzatát, azon törekvések irányzatát, amelyeket elhatározunk nemzeteink védelmére az agresszióval szemben. Szemtől szembe az új hitleri revansisták felfegyverzéséből származó veszéllyel, szemtől szembe az új néme-t agresszió veszélyével a lengyel nép egységes, egybetömörült és elszánt mindent megtenni, amit tőlünk az előállott helyzet megkövetel, hogy e veszélyt elhárítsuk, hogy az agresszióval szemben megvédjük békés munkánkat, országunk további fejlődését, népünk életszínvonalának és jólétének növekedését és kivegyük részünket a béke megvédéséből. A lengyel nép egysége ebben a kérdésben történelmi tapasztalatokon alapuló egység, az összes nemzetekkel való egység, amelyek szintén készen állanak a béke és a biztonság megvédésére. Ez az egység kifejezi teljes szolidaritását az egész béketáborral, a Szovjetunióval s a békéért harcoló országokkal.