Uj Szó, 1954. november (7. évfolyam, 265-290.szám)
1954-11-12 / 274. szám, péntek
Világ proletárjai egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA Bratislava, 1954. november 12. péntek 30 fillér VII. évfolyam, 274. szám A mai számban: Amerikai állampolgároknak, a Ward házaspárnak nyilatkozata a prágai sajtókonferencián (2. old.) Az ENSz politikai bizottságának üléséről (3. old.) Elismerés a jó munkáért (4. old.) A viz az úr (5. old.) A készülő stadion új lendületet ad Somorja sportéletének (6. old.) Lesz mirő! beszélni. • • Az elmúlt hónap dereka táján közölte a sajtó a Csehszlovák Köztársaság kormányának határozatát, mely szerint 1955. február 19-re és 20-ra összehívják az egységes foldművesszövetkezetek II. országos kongresszusát. Immár másodszor jönnek össze a jövő év februárjában szövetkezeteink legjobb tagjai, a traktorállomások élenjáró dolgozói, hogy elmondják s megtárgyalják a szövetkezeti mozgalom eddigi sikereit, eredményeit, beszéljenek munkájükról, magatartásukról, dicsérjék azokat, akik kiváló eredmények elérésével ezt megérdemlik bírálják azokat, akik felelőtlenül gazdálkodnak a nép vagyonával nem tartják be a szövetkezeti alap szabályzat irányelveit, elherdálják a szívós munka árán létrejött közösségi vagyont. A kongresszusnak igen fontos fel adata lesz elsősorban is, hogy értékelje az EFSa-ek I. kongresszusa óta eltelt időszak fejlődését, rá kell hogy mutasson a gazdálkodás terén előadódó hibákra, végül „értékeli a CsKP X. kongresszusa határozatai nak eddigi teljesítését, s megtár gyalja, jóváhagyja a mezőgazdasági termelés lényeges fokozására, vala mint a szövetkezetek további meg szilárdítására és fejlesztésére vonatkozó irányelvekben kitűzytt feladatok teljesítéséhez szükséges intézkedéseket". Mit is kell leginkább elmondani a szövetkezeti kongresszus küldöttei nek? Erre nem nehéz a felelet, hisz számos példa, kiváló eredmény tanúskodik arról, hogy szövetkezeteink nagy utat tettek meg az I. kongresszus óta, de különösképpen igen sokat fejlődött, erősödött a szövetkezeti mozgalom a pártunk X. kongresszusától eltelt időszakban. Hát hogyne számolhatna be büszkén pl. az Ifjúsági Falu kiküldötte szövetkezetéről, a közös munkáról, a terméseredményekről, s arról, hogyan valósulnak rneg náluk a X. pártkongresszusnak a mezőgazdaság fejlesztésére vonatkozó irányelvei. Hisz nem kis dolog az, amit az idén az Ifjúsági Halu szövetkezetesei a mezőgazdasági termelés és az állattenyésztés terén elértek. S itt kiváltképp a hektárhozamok fokozásában, az eddig parlagon heverő földek megművelésében születtek kiváló sikerek. Már a múlt év őszén több mint 3.000 hektár olyan földet szántottak fel, amelyben évtizedekig nem termett más, mint gaz, nád, sás s egyéb vizinövények. Az idén ezeken a földeken zabból pl. 36 mázsás hektárhozamot, kukoricából 80—90 mázsás hektárhozamot értek el. Azt pedig már mindenki tudja, ha jó a takarmánytermés, könnyen boldogulunk az állattenyésztési termelés terén is, s nem kell hozzá külön kommentár, hogy az állattenyésztésben az Ifjúsági Falu szövetkezetesei nem maradnak le. Hasonlóképpen lesz mit elmondaniuk-a kongresszuson az ipolyviskieknek, a csallóközaranyosiaknak, az ekecsieknek, a vilkeieknek, a törekieknek, a leleszieknek, az izsaiaknak; sorolhatnánk még tovább, hisz se szeri, se száma azoknak a szövetkezeteknek, amelyek egy év alatt sokat haladtak előre mind a növénytermelési, mind az állattenyésztési termelés terén. Mi sem bizonyítja jobban pl. az izsai szövetkezetesek lelkes munkáját, mint az a tény, hogy már az esztendő első felében teljesítették húsbeadási kötelezettségüket, s elhatározták, hogy az esztendő másik felében több ezer kilogramm disznóhúst adnak az országnak terven felül. Az ekecsiek viszont a növénytermesztésben elért kiváló eredményekről számolhatnak be az ország legjobb mezőgozdasági dolgozóink kong^ resszusán. örömmel elmondhatják, hogy az idén búzából úgyszólván rekordtermésük volt, mert hektáronként több mint 35 mázsát takarítottak be. A szövetkezetek nagyszerű eredményei legjobban bizonyítják annak az útnak, a közös gazdálkodás útjának a helyességét, amelyen becsületes parasztjaink elérik boldogulásukat, jobb jövőjüket. A jó eredmények láttán egyre lóbb egyénileg dolgozó paraszt ceruzát, papírt vesz kezébe és számolni kezd: „Nekem 15 mázsa búzám termett egy hektáron. Kézzel arattam. Nekik 30 mázsa, s nem erőltették magukat az aratás nagy munkájában, mert gépekkel dolgoznak. — Hát miért legyek én a saját magam ellensége?" Hogy ilyen esetben a kisés középparasztok végül is a szövetkezet mellett döntenek, bizonyítja, hogy aratás óta Szlovákiában több mint 2.542 gazda lépett a szövetkezetbe. De nem csupán a meglévő szövetkezetek erősödnek, gyarapodik a taglétszám, .hanem országszerte új szövetkezetek alakulnak. Az október 20-i hivatalos jelentés szerint Szlovákiában tíz III. típusú szövetkezetet alakítottak a kis- és középparasztok. A szövetkezetek további fejlődése szempontjából fontos, hogy a kongresszuson foglalkozzanak a szervezés, a jutalmazás terén ínég ma is előforduló hibákkal. Azon szövetkezetek küldöttei, amelyekben helytelenül jutalmazzák a tagokat, mondják bátran el, mi az oka ennek, s azt is vessék fel a vitában, hogy mi miatt gazdálkodik rosszul a szövetkezet. Részletesen meg kell vitatni, kit terhel a felelősség azért, hogy egyes szövetkezetek nem teljesítik határidőre a beadást, illetve különféle terményekből adósak maradnak a dolgozó nép államának. Természetesen azoknak az EFSztagoknak, akik majd a kongresszuson képviselik a szövetkezetet, a falut, alapos áttekintéssel kell rendelkezniük mind gazdasági, mind politikai téren. Ezért lényegbevágóan fontos, hogy a kongresszust megelőző járási konferenciákon alaposan megtárgyalják a szövetkezet problémáit, "s rendkívüli gondossággal állapítsák meg, kit küldenek a kongresszusra. Az előkészítő munkákban nagy szerep vár elsősorban a falusi pártszervezetekre, a szövetkezetekben dolgozó kommunistákra, a helyi és a járási nemzeti bizottságok tagjaira. Jórészben tőlük függ a kongresszus sikere már azért is, mert ha jól előkészítik a járási konferenciákat, a küldöttek részletesen beszámolnak majd a kongresszuson, felszínre kerülnek a hibák és ez azt jelenti, hogy a II. kongre-szus igen nagy támogatást nyújthat majd hazánk egységes földművesszövetkezeteinek.: Az ostravai nehéztonnások 600 vagon szenet takarítottak meg A nehéztonnás mozgalom alkalmazásával az ostravai vasutasok nagy sikereket értek el a teherforgalomban a takarékoskodás terén. Az ostravai kocsipark dolgozói az Ostrava-Pŕerov-Olomouc vonalszakaszon a diszpécsermozdonyok alkalmazásával és a gazdaságos forgalom bevezetésével csupán októberben 1300 tonna tüzelőanyagot takarítottak meg. Mivel a téli időszak a közlekedés, főleg a tüzelőanyag fogyasztása terén állít magasabb követelményeket, a közlekedési dolgozók már tavasz óta elegendő szénmenynyiség biztosításán dolgoznak. Ez év áprilisától az Ostrava-BohumínMistek-i mozdonypark nehéztonnásai 11.752 tonna tüzelőanyagot takarítottak meg. Ez a szénmenynyiség tizenkét 50—50 vagonból álló tehervonatnak felel meg. Teljesítették a zöldségbegyűjtés tervét Az úszori fiókraktár dolgozói a kerületi zöldség- és gyümölcs begyűjtési vállalatnak bejelentették, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 37. évfordulója tiszteletére határidő előtt 100,8%-ra teljesítették a zöldségbegyűjtés globális tervét. F kötelezettségvállalás teljesflfesével a bratislavai kerületben a fiókraktárak között folyó versenyben első helyre kerültek. A begyűjtést továbbra is behatóan folytatják, hogy november 15-ig a zöldségbegyűjtés egész évi tervét az egyes fajtákban is teljesítsék és hogy ezáltal hozzájáruljanak a téli időszakban a jóminőségű zöldségellátáshoz. A munka hősei Délután öt óra volt. Ez idő tájban öten ültek a kassai Vörós Csillag magnezit-üzem igazgatósagi irodájában. Jedlovský Sándor úzerrtv£zető, Jankovič Pál főmérnök, Tkáčik Pál kőművesmester, Magda Lajos géplakatos és Coher Pál, a pörkölő, a kemencék fő mestere. Elsőnek, mint mindig, most is Jedlovský elvtárs, üzemigazgató törte meg a csendet. Nem kereste a szavakat. Röviden, értelmesen beszélt, minden szót jól megnyomva. Mert most valóban nem mindennapi dologról van szó. Arról, hegy technikai okokból idő előtt kell leállítani a pörkölő második kemencéjét. Legjobb esetben is 35 napot vesz igénybe, míg megjavítják s újra üzemképessé teszik. Ez pedig azt jelenti, hogy egy kemence kiesik a termelésből, ami komoly veszteséget, lemaradást vonhat maga után až üzemben. Szóval veszélyben van a terv teljesítése, kockán forog az üzem becsülete. Az előkészületeket már megtették. A kemence generáljavításának irányításával Jankovič főmérnököt bízták meg. A felelősség nagy. Most tőle függ a második kemence mielőbbi begyújtása, üzembehelyezése. Ha sikerül lerövidíteni a kemence generáljavításának idejét, akkor meg van mentve az üzem tervteljesítése. Jankovič elvtárs, mint tapasztalt technikus és mint öntudatos kommunista vállalta ezeket a feladatokat. ígéretet tett, hogy ha törik, ha szakad, de keresztül viszi a kemence generál javításának határidő előtt való befejezését. Ebből a célból Jankovič elvtárs részletes tervet dolgozott ki. Tervét ismertette a melfé beosztott technikusokkal, mesterekkel, dolgozókkal is, h'ögy szintén ismerjék feladataikat, mert csak úgy lehet jó és sikeres munkát végezni, ha valamennyien a legaprólékobabban tisztában vannak munkájukkal. Másnap reggel pontosan 8 órakor a megbeszélt terv szerint megtörtént az első lépés. Jankovic elvtárs irányítása mellett. Coher elvtárs fő mester kikapcsolta az első- ventillátort, majd egypnás után a másodikat, harmadikat és végül lezárta a kemencébe vezető gázcsapot is. A kemence hőmérője műszere még délben is 1500 Celsius fokot mutatott. Csak harmadnap leheteftt a kemencéhez hozzáférni, a kőműveseknek hozzáfogni a kemence belső falainak kibontásához. Két váltásban, megállás nélkül dolgoztak a kőművesek. Tkáčik kőművesmester vezetésével. Végre a hetedik napon sikerült az utolsó tégladarabot is kivenni a kemencéből. Igaz, fáradtak és kimerültek voltak a mesterek, a kőművesek, lakatosok, technikusok, de valamennyiüknek ott csillogott az öröm a szemükben, annak jeléül, hogy a munka frontján már félig-meddig megnyerték a csatát. A harcnak most már csak a másik fele van hátra, az új tűzálló téglák pontos beépítése a kemencékbe, amit kellő igyekezettel és szorgalommal, a munka helyes elosztásával bizonyára sikeresen elvégeznek majd. De nincs idő örülni, egymás kezét szorongatni, most minden perc drága. Jól tudják ézt a kemence dolgozói is. Éppen ezért jókedvvel, friss lendülettel látnak hozzá a munkához. A terv szerint 25 napig tart a kemence új bélelése. A kemence dolgozói azonban kötelezettséget vállalva, nem 25, hanem 21 nap alatt végezték el a munkát s így négy nappal hamarább indul el a kemence. így váltották valóra adott szavukat. a kassai Magnezit-üzem dolgozói K. L. — A trnavai Kovosmalt mestere, Mária Hanzlíková a Szlovák Nemzeti Tanács jelöltje Az 1920—23-ig terjedő években a Rimumarányi Vasmű Részvénytársaság vasüzemeinek termelését beszüntették és 5000 munkást bocsátottak el a korompai, zólyomi, nyustyai, hizsnyóvízi üzemekből. A gyártulajdonosok a termelést másutt is beszüntették. Közülük sokan a kapitalista Csehszlovák Köztársaság parlamentjében „képviselték" a népet. Az akkori képviselők "beleegyezitek a termelés további korlátozásába és abba is, hogy a podbrezovai, körmöcbányai és a hroneci és más vas- és kohászati üzemekből elbocsássák a munkásokat. A nép nyomora egyre nagyobodott. A munkások külföldre vándoroltak kenyér után. A minősített munkások nehéz harcok után csak keservesen tudtak megmaradni azokban az üzemekben, amelyek még dolgoztak. Közéjük tartozott Kuchta munkás is. Családjával — kijenc gyermekével _ Trnavára költözött és a Kóburg-üzemben kapott munkát. A kilenc gyermek egyike volt Mária nevű leánya. Munkáskörnyezetben növekedett testvéreivel együtt. Apja — a kommunista — gyermekeit osztálytudatra nevelte. A dicső Szovjet Hadsereg által való felszabadítás és a munkásosztálynak 1948. februárjában aratott győzelme Mária családja részére is örömteli életet teremtett, aki közben felnőtt és férjhez ment a trnavai Kovosmalt dolgozójához, Hanzlík darukezelőhöz. A szabad hazában teljes erővel bekapcsolódott az építő életbe. 1950-ben mint olvasztó kezdett dolgozni a Kovosmalt-üzemben. Tehetséges volt és így az olvasztókemence mellett a mester szerepét töltötte be. Munkatársaival együtt a trnavai Kovosmaltban a Klub-kályhák készítéséhez szükséges vasöntvényeket és egyéb vasalkatrészeket termeli Mária Hanzlíková munkahelyén példás mester és öt gyermekének gondos anyja. A tömegszervezetekben aktívan dolgozik. Munkatársai — a trnavai Kovosmalt munkásai, mesterei és technikusai a fémekkel való komplex takarékoskodás országos mozgalmának kezdeményezői, összüzemi gyűlésükön nemzetgyűlési képviselőjelöltjüknek javasolták. Mária Hanzlíkovát a többi trnavai üzemben és a széles környéken is a szocializmus kiépítéséért folytatott harc fáradhatatlan harcosaként, a világbéke megőrzésének harcosaként ismerik. Ezért mindenütt elfogadták a trnavai vasasok javaslatát arra vonatkozóan, hogy a Szlovák Nemzeti Tanácsba kerületük Mária Hanzlíkovát jelölje. Mária Hanzlíková mester a kemencéjéből kikerülő termékek minőségére nagy figyelmet fordít. Az a gondos tekintet, amivel az olvasztott folyékony vasat nézi és elégedett arckifejezése a vasolvasztás helyes menetét bizonyítja.