Uj Szó, 1954. november (7. évfolyam, 265-290.szám)
1954-11-30 / 290. szám, kedd
6 UJSZ0 1954. növemBer o'Ő. Megkezdődött a Prága Nagydíjáért folyó kosárlabda-torna A Spartak Praha Sztálingrád tornatermében vasárnap este megkezdődött a Prága város Nagydijáért folyó VIII. női kosárlabda torna. A tornát 1946 óta az 1953-as év kivételével minden évben megtartották és különösen a legutóbbi években nagy népszerűségre tett szert. Ez a torna tulajdonképpen az Európa-bajnokság felújítása. Ugyani? a nagy városok csapatai azoknak az országoknak válogatottjaiból kerülnek ki, akik a legutóbbi Európa-bajnokságon Belgrádban is versenyeztek. Egy évi szünet után Prágában most is a legjobb európai együttesek jöttek össze. A prágai Nagydíjért folyó versenyt tehát nyugodtan tekinthetjük oly versenynek, amelyben a világ legjobb csapatai mérkőznek egymással. A moszkvai csapat a Szovjetunió válogatott csapatának játékosaiból kerül ki, amely háromszoros Európabajnok. Prága csapata a Csehszlovákia válogatottjaiból áll, akik az idén Belgrádban második helyen végeztek Szófia csapata Bulgária válogatottjaiból áll, akik Európában a harmadik helyet nyerték el. A legnagyobb valószínűség az, hogy az elsőség kérdése három csapat között fog eldőlni. habár a moszkvai csapat a verseny 1. számú esélyese. Azonban teljeesn kizárva nincsen Budapest helyezése sem, amely már háromszor megnyerte a prágai Nagydíjat. A további három csapat — Varsó, Párizs és Csehszlovákia ifjúsági csapata — ezen a versenyen elsősorban tanulni fognak és tapasztalatokat szerezni. A prágai Nagydíj ebben a tekintetben kitűnő iskola. Ezt legjobban bizonyítja éppen Prága csapata, amelyben ma többségben azok a já" tékosok vannak, akik 1952-ben mint ifjúságiak vettek részt a versenyen. Csehszlovákia ifjúsági játékosai, akik két évvel ezelőtt az ötödik helyen végeztek, ma a prágai csapatnak és Csehszlovákia válogatott csapatának káderét alkotják, amely a Szovjetunió után Európa legjobbja. A tornára valamennyi csapat kitűnően felkészült, ! úgyhogy a Vinohrady tornaterem Ujabb meglepetést hozott a jégkorong-bajnokság ötödik iordulója A köztársasági jégkorong-bajnokság ötödik fordulója újabb nagy meglepetést hozott, amennyiben a Vörös Csillag csapata, amely a bajnoki cím legkomolyabb jelöltjei közé tartozik, Pardubicéban az ottani Dynamótól vereséget szenvedett, Brnóban is a Spartak Králové Pole meglepő könnyen verte meg a Spartak Brnó ZJŠ csapatot. Vasárnapi eredmények: Spartak Smichov Tatra—Slavoj C. Budejovice 3:6 (0:3, 2:1, 1:2) Gólok: Hlásek 2, és Petkov, illetve Pichá, Fiala, Vacovsky, Kaucky, Hajšman és egy öngól. 3000 néző. , Spartak Královo Pole—Spartak Brnó ZJŠ 5:1 (2:0, 3:0, 0:1). Gólok: Pantuček 3. Bouzek és Pilnáček, illetve Andryšek. 10.000 néző előtt Vyvial és Bartošek bíráskodtak. Baník Vítkovice VŽKG—Baník Ostrava 10:3 (2:0, 4:2, 4:1). A vítkovicei Bánik ez alkalommal jól játszott; felülmúlta ellenfelét technika és taktika dolgában, sőt a lövésben is elég eredményes volt. Legjobb az első „ötös" volt és ebben különösen kitűntek Blažek és Seiml csatárok. A második ötösben jó volt Cvikl hátvéd és Stanek csatár. A győztes csapatban kitűnő volt az összjáték és a védelem taktikája. Az ostravai Baník csapata önfeláldozó játéka ellenére is a védelemben nehézkes volt, támadásából pedig hiányzott a helyes összjáték. Játékosai közül legjobbak voltak Krol kapus, Remiáš hátvéd, és Fiktus csatár. A játékot Prikryl és Trnka vezették. A győztesek góljait: Seiml 2, Piatkevič 2, Blažek, Bubnik, Cvikl, Vašat, Planka és Stanek ütötték. A vesztesekét Pertešin 2, és Remiáš. A mérkőzést 6.000 néző előtt játszották. / Dynamo Pardubice —ČH Brno 9:4 (6:0, 2:1, 1:3). Barátságos jégkorong-mékőzések: Slovan Bratislava ÚNV—Lokomotíva Chsb 29:1 (10:1, 8:0, 11:0). Gólok: Valach 8, Gábriš 7, Králik 6, Stano 4. Fábry 2, Olša 1, Dobrotka 1, illetve Koudala. A játékot 2.000 néző előtt Urban és Hruška vezették. Tatran Opava—D A Karlovy Vary 7:5 (2:0, 4:0, 3:3). Gólok: Seliger, Zdražíl, šustek, Klapotek, Fryčet, Holy és egy öngól, illetve Kunoš 2, Janský, Holubec és Loos 1—1. 3.500 néző. Játékvezetők Lampa és Dvorský A Nemzetközi Atlétikai Szövetség Európa-bizottságának római üléséről A Nemzetközi Atlétikai Szövetség Európa-bizottsága római ülésének legfontosabb napirendi pontja az 1958. évi Európa-bajnokság színhelyének eldöntése volt. A rendezésre hat ország — Magyarország, Románia, Svédország, Nyugat-Németország, Finnország, Jugoszlávia — jelentette be igényét, miután Csehszlovákia visszalépett. Az Európa-bizottság 13 tagja közül nem jelent meg a török Moran, továbbá a nyugat-németországi Damz és az olasz Nai, a két utóbbit azonban a döntéskor egy-egy honfitársuk megbízólevél alapján kivételesen helyettesíthette. A bizottság először elvileg vizsgálta felül a kérelmeket és a finneket mindjárt azzal utasította el, hogy a legutóbbi olimpiát ők rendezték. Az érdekelt országok küldötteit azután egymás után kérette a bizottság és különféle felvilágosításokat kért tőlük a rendezéssel kapcsolatban. Ezután került sor a szavazásra, melynek során Budapest 5, Stockholm 4, Hannover 2, Bukarest pedig 1 szavazatot kapott. A szabályok értelmében, ha egy ország sem ér el ötven százalékos többséget, akkor újabb szavazást kell elrendelni. így az elnöklő francia Mericamp újabb szavazást rendelt el. Miután már előzőleg kitűnt, hogy csak Budapest és Stockholm áll „versenyben", a többi városra már nem is szavaztak. A szavazás eredménye, mint ismeretes, 6:6 lett, ami üyen fontos kérdésben meglehetősen ritka eset. Mericamp elnök Stockholm javára döntött. Kétségtelen, hogy az atlétikában mindig vezető szerepet ját. szó svédek az 1912-es stockholmi olimpia óta nem rendeztek igazán nagy atlétikai versenyt és legutóbb is csak egy szavazattal estek el az Európa-bajnokság megrendezésétől. A svédek részéről eredetileg Göteborg is pályázott a rendezésre. Bizonyos meglepetést szerzett, hogy az ülésen már csak Stockholm került szóba, pedig a svéd főváros nem rendelkezik megfelelő méretű atlétikai pályával. Tage Ericsson, a svéd szövetség elnöke kijelentette, hogy az Európa-bajnokság odaítélésével most majd lehetőség nyílik a régi stockholmi olimpiai stadion korszerűsítésére és kibővítésére. Az Európabizottság egyébként felhívta a svédeket, hogy a stadion jelenleg 385 méteres kerületű pályáját 1958-ra 400 méteresre alakítsák át és gondoskodjanak legalább 30.000 embert befogadó nézőtérről. Az ülés során a bizottság tudomásul vette a svájciak beszámolóját a berni Európa-bajnokságról. Kiderült, hogy a svájciaknak fölösleges volt félniük a ráfizetéstől, mert a bevétel nagyobb volt, mint a kiadás. Az Európa-Amerika viadal tervét, amely négy évenként került volna sorra, mindig az EB után — végleg elejtették, elsősorban időpontegyeztetési nehézségek miatt. szombatig, a torna befejezése napjáig rendkívül értékes küzdelmek színhelye lesz. Vasárnap 18 órakor az ünnepélyesen feldíszített tornateremben 3000 néző előtt felvonult valamennyi csapat, a csehszlovák ifjúsági csapat vezetésével. A tornát K. Zavadil, Prága főpolgármesterhelyettese nyitotta meg, az állami testnevelési és sporthivatal nevében pedig K. Krumphanzl, a kosárlabda-szakosztály elnöke mondott üdvözlő beszédet. Szófia—Csehszlovákia ifjúsági csapata 65: 61 (31:22) Ehhez a megnyitó mérkőzéshez a csapatok a következő összeállításban álltak fel: Szófia — Todorovova, Szavovova, Goszpodinova, Csengelievova, Dzsambazovova. Csehszlovákia ifi csapata: Bártová, Lundáková, Vranková. Trojková, Koukalová. A bolgárok közül tehát hiányzott legjobb játékosuk, Vojnovova, aki csak az utolsó 10 percben játszott, amikor nagyon heves harc folyt a győzelemért. A csehszlovák ifjúsági csapat belefeküdt a küzdelembe, úgyhogy Szófia csapatának teljes erőből kellett küzdenie az utolsó pillanatig a győzelemért. A bolgárok gyorsan játszottak. Villámgyors lerohanásokkal veszélyeztették az ellenfél kosarát. Középtávolságból is pontos lövéseket intéztek a kosárra. A játék elején a csapatok felváltva vezettek, 10 perc után Szófia vette át a kezdeményezést és 13 kosár előnyt szerzett. Helycsere után azonban az Ifjúságlak erősen belefeküdtek és a 7. percben 42:41-re szépítették az eredményt. Ezután a bolgárok négypontos előnyre tettek szert, amelyet a játék végéig megtartottak. A mérkőzés legjobb kosárdobói Todorovova 18, VOjnovova, 13, Goszpodinovova és Dzsambazovová 9—9, Csengelievova 6, Szavovova, Georgievová 4—4 és Sztojanovová 2, Mohelská 15, Koukalová 14, Trojková 12, Šuckrdlová 7, Lundáková 6. Bátová 4 és Vranková 3 voltak Játékvezető Lehotzký (Magyarország) és Ujma (Lengyelország). Prága—Varsó 66:58 (36:19) A prágai csapat nem játszott teljes ereje bevetésével és nyilvánvalóan takarékoskodott erejével, a nehezebb küzdelmekre. Felállítás ez volt: St. Hubalková, Blahoutová, Mázlová, D. Hubálková, Ezrová. A prágai csapat az első félidőben különösen gyors ellentámadásaival tűnt ki, amelyekkel lényeges előnyre tett szert. Szünet után Mouteliková, Cechová és Stepánová, majd később Staudová váltottak fel. A varsói csapat játékosai: Dobrowská, Woluchová, Doubrucká. Olesiewiczová, Kapatczynyszká. Váltottak: Kaczmareková, Bajerová és Wikarszká. A lengyelek a második félidőben fokozták az iramot és Prága előnyét 10 kosárra szorították le. Kitűnő volt a lengyelek között Olesiewiczová, aki pontos lövéseivel tűnt fel. A prágai csapat ezután újra fokozta előnyét és a varsóiak csak a játék végén tudtak szóhoz jutni. A lengyelek ekkor a mérkőzés kedvezőtlen kosárarányán szépítettek és nagyon jó eredményt értek el. Kosárdobók: D. Hubálková, 26. Blahoutová 10. St. Hubálková és Mázlová 8—8, Mouteliková 5, Staudová 4, Stepánová 3 és Cechová 2, a prágaiak részéről, Olesiewiczová 31, Kapacinszká 10, Bajerová : Dubrowszká 3, Kaczmareková és Dobručká 2—2, Woluchová és Wikarszká 1—1. Játékvezetők Esclandard (Franciaország) és Levin (Szovjetunió). Moszkva—Budapest 88:43 (38:21) A szovjet válogatottak nagyarányú győzelme. Legtöbb pontot szerezték: Alekszejeva, 26, Makszimová 15, illetve Mátay 13 és Blaho 7. Játékvezetők Novotny és Klíma (mindkettő Szovjetunió). Dán, holland és svéd úszók részvételével nemzetközi úszóversenyt rendeznek Magdeburgban. A verseny részvevői között lesz Gleie a 220 yardos férfi mellúszás világcsúcstartója, valamint Langenau az 100 m-es női pillangóúszás nem hivatalos csúcstartója is. A párizsi nemzetközi vívóverseny eredménye A francia fővárosban lebonyolított nemzetközi viyóverseny során Elek Ilona (Magyarország) biztosan győzött a női tőrvívásban, a kardversenyt pedig a magyar Kárpáti nyerte. Az egyes számok első három helyezettje: Női tőr: 1. Elek Ilona (magyar) 1 győzelem, 14 kapott találat, 2. Garilhe (francia) 1 gy. 15 k. t. 3. Camber (olasz) 1 gy. 17 k. t. Párbajtőrben: 1. Mouyal (francia) 2 gy. 2. Sákovics (magyar) 1 gy. 3. Bernitetti (olasz) 0 gy. Férfi tőrben: 1. D'Oriola (francia) 2 gy. 2. Tilly (magyar) 1 gy, 3< Spallino (olasz) 0 gy. Kardban: 1. Kárpáty (magyar) 2 gy, 2. Lefevre (francia) 1 gy, 3. Montorsi (olasz) 0 gy. A négy szám összesített csapatversenyében a francia együttes került az első helyre. 1. Franciaország 6 gy, 2. Magyarország 5 gy, 3. Olaszország 1 gy. Külföldi labdarúgóeredmények A magyar Nemzeti Bajnokság vasárnapi fordulójának eredményei: Bp. Honvéd—Salgótarjáni Bányász 6:1, Dorogi Bányász—Bp. Dózsa 2:0, Csepeli Vasas—Sztálinvárosi Vasas 2:0, Szegedi Haladás —Vasas Izzó 0:0, Győri VasasDiósgyőri Vasas 2:1. A tabellán a Bp. Honvéd vezet 33 ponttal, második a Bp. Vörös Lobogó 27 ponttal, harmadik pedig a Bp. Kinizsi ugyancsak 27 ponttal, de rosszabb gólaránnyal. Az osztrák állami bajnokság legutóbbi eredményei: Wacker—Linzer ASK 4:0, Kapfenberg—Admira 2:2, Rapid—FC Wien 6:0, Salzburger Ausztria— Vienna 1:1, Sportklub—Simmering 2:0, Stadlau—Ausztria Wien 1:2, Grazer AK—Bregenz 3:1. A tabella élére a Rapid került 16 ponttal, második a Vienna szintén 16 ponttal, de rosszabb gólaránnyal, harmadik a Sportklub 15 ponttal. Olaszországban rendezik jövőre a FIFA ifjúsági tornáját ezúttal kultúrműsorokkal egybekötve. A mérkőzések nagy részét Rómában és Firenzében rendezik majd meg. A torna lebonyolítását húsvét hetére tervezik. Bácsi értesülés szerint a labdarúgó Középeurópai Kupa küzdelmei 1955-ben ismét megindulnak, — Magyarország, Olaszország, Csehszlovákia és Ausztria csapatának részvételével. A küzdelemsorozat lebonyolításának • részleteit januárban tárgyalják meg Bécsben. Gyógyulnak a nyugatnémetek beteg válogatottjai, Herberger szövetségi edző azonban csak tavaszra számít szereplésükre, úgy véli, hogy 1955 márciusában — Olaszország ellen — már ismét a teljes világbajnoki csapat léphet pályára. Az „Observer" című angol lap legutóbb hosszú cikkben foglalkozott az angol labdarúgás helyzetével. A cikkíró összehasonlította a jelenlegi angol élvonal színvonalát a külföldivel és úgy vélekedik, hogy a világon jelenleg egészen különleges helyzetet foglal el Magyarország, Uruguay és Brazília. Ez a három ország külön csoportba tartozik és köztük ' is vitathatatlanul Magyarország az első. A magyarok — írja a lap — sikereiket annak köszönhetik, hogy folyton keresik, kutatják az újat és fejlődésük érdekében szorgalmasan, tervszerűen és keményen dolgoznak. Taktikájuk olyan magasfokú, hogy azt az angol labdarúgó-válogatott jelenlegi tudásbeli színvonalán képtelen végrehajtani. „Magyarország labdarúgó-válogatottja az egyetlen a világbajnokságban részt vettek közül, amely a hiányzó nagyságok nélkül is kiemelkedő játékot tud nyújtani" — írja a nürnbergi Sport-Magazinban H. Meisel, az osztrák rádió munkatársa. „Magyarország, noha a berni döntőben 3:2-re kikapott Németországtól, ősszel ismét bebizonyította, hogy — mégis csak a világ legjobb labdarúgó országa." Röviddel ezelőtt ünnepelte a svéd labdarúgó-szövetség fennállásának ötvenedik évfordulóját. Az ünnepségek során Bergerus, a svéd szövetség főtitkára ismertette az 1958. évi világbajnokság lebonyolításának tervét is. Hangsúlyozta, hogy a svéd labdarúgó-szövetség minden körülmények között megrendezi a VB-t A magyar Vörös Lobogó törökország] útján játszott harmadik mérkőzésén 3:l-re (2:0) legyőzte a Fener Bache csapatot. A gólokat Hidegkúty, Palotás és Sándor lőtték. Sporthíradó Az 1955. évi nagypályás férfi kéziJabda-világbajnokságra — amelyet Nyugat-Németországban bonyolítanak le, — az előzetes nevezési zárlatig 16 ország: Argentína, Belgium, Dánia, Nyugat-Németország. Finnország, Franciaország, Jugoszlávia, Luxemburg, Norvégia, Ausztria, Portugália, Saar-vidék, Svédország, Svájc, Spanyolország, és Csehszlovákia jelentette be indulását. NyugatNémetország kézilabda-szövetsége számítása szerint a december 31 -i hivatalos nevezési zárlatig összesen mintegy 20 ország jelentkezése várható. Bakuban sportünnepélyt rendeztek. Ennek során Nyenasev, a kalapácsvetésben 61,15 m-es kiváló eredményt ért el. Lipcsében nemzetközi úszóversenyt rendeztek, amelyen az otthoniakon kívül dán, holland és svéd versenyzők is részt vettek. A 100 méteres férfi mellúszásban Horst Fritzsche 1:10,7 p-es idővel új NDK csúcsot állított fel. amely egyszersmind össznémet csúcs is. A 4x50 m férfi gyorsváltóban az Aufbau Börde Magdeburg 1:49,4 p alatt győzött az Elfsberg Boras svéd csapat előtt, amely 1:50,8 p alatt úszott. Fritzsche a 100 m-es úszásban legyőzte a dán Knud Gleiet, aki 1:11,1 p-es idővel ezen a távon új dán csúcsot állított fel. A Motor Gohlis férfi váltó csapat 9:15,6 p-ces idővel a 4x200 m gyorsúszó stafétában úi NDK csúcsot állított fel. Csehszlovákia sakkbajnokságának 11. fordulója: dr. Filip 8 (1), ponttal, Pachman 8, Blatný és Fichtl 6'/2 (1), dr. Alster, ing. Sajtár és Urbanec 6—6, Podgorný 5Vi (1), dr. Ujtelky 5Yz, Kozma 4 V2 (1), Zita 4 (í), Brát, ing. Olexa és Weiner 4—4, Pithart 3Vz, dr. Doležal 3 (1), és Pruéha 3 ponttal Moszkvában véget ért a Szovjetunió 1954. évi asztalitenisz-bajnoksága. A férfi egyesben Saunorís az idén is megvédte a bajnoki címet, a női egyesben Lestal már nem tudta megismételni tavalyi sikerét. Férfj egyes döntő: Saunoris—Akopjan 3:i (15, 10:7, 14:21, 8:7). Női egyes döntő: Balajsene— Lestal 3:1 (18, 18, 11:21, 19). A női párosban a Lestal, Arkeljan — a vegyespárosban az Arkeljan, Akopjan — és a férfi párosban a Paskjavicus—Dzindzilauskas-kettős lett a bajnok. Ausztria nemzetközi párbajtőrbajnokságának döntőjében az osztrák Resch győzött a magyar Baltazár és Borzsényi előtt. Hollandia válogatott női úszócsapata a 4x100 m-es vegyesváltóban 5:02:1 p-es idővel új világcsúcsot állított fel. Nyugat-Németország labdarúgóválogatottja előkészítő mérkőzést játszott a Kicker Offenbach csapatával, amelytől 0:1 arányban vereséget szenvedett ÚJ SZO", kiadja Szlovákia Kommunista Pártjánál! Központ! Bizottsága. Szerkeszt) a szerkesztőbizottság Felelői uörinra iyuis főszerkesztő Szerkesztőség ttrátisíHva Jewt.ski-n. * „, t,.|~r,., ov-io. 852-10 Kiadóhivatal: Bratislava, Gorfcého 8, telefon 837-28. Előfizetési dij havonta Kčs 6.60. Terjeszti a Posta Hírlap szolgálata Megrendelhető minden postahivatalnál és Kézbesítőnél Nyomás. Pravda. Szlovákia D-55325 Kommunista Pártja Központi Bizottságának kiadóvállalata, Bratislava.