Uj Szó, 1954. november (7. évfolyam, 265-290.szám)

1954-11-27 / 287. szám, szombat

1954. november 27. UJSZO 3 A választásokon minden becsületes polgár szavazatát a szocializmusra, a békére, köztársaságunk boldog életére adja Antonín Novotný elvtársnak, a CsKP KB első titkárának beszéde a ČKD Sztálingrád-üzemben Polgárok, elvtársak! Üzemük és a Prága Vysočany választási körzet a Nemzeti Front képviselőjelöltjének javasolt álla­munk legfelsőbb szervébe — a nemzetgyűlésbe. Nagy bizalom és megtiszteltetés ez, amelyben el­sősorban a Vysočany és hloube­tíni üzem dolgozói részesítenek. Köszönetemet fejezem ki ezért a bizalomért, és mint Csehszlovákia Kommunista Pártjának tagja, ígé­rem, hogy nem csalódnak ben­nem. hogy minden erőmet népün­kért és a drága népi demokrati­kus hazánkért végzett munkának szentelem. Elvtársak! A november 28-i nemzetgyűlési választások rendkí­vül fontos eseményt jelentenek országunk dolgozó népének éle­tében E választások kétségtelenül egész népünk egységének további megszilárdulását és megerősödé­sét. egész a szocializmus felé ha­ladó népi demokratikus államunk további megszilárdulását fogják jelenteni. A választások egyben kifejezésre juttatják országunk va­lamennyi dolgozójának tántorítha­tatlan elszántságát, hogy Csehszlo­vákia Kommunista Pártjának és a Nem^rti Front kormányának ve­zetésével még bátrabban haladja­nak a szocializmus építésének út­ján. így újabb hatalmas kezdetét fogják jelenteni Csehszlovákia Kommunista Pártja X. kongresz­szusa határozatai megvalósításá­nak. A kongresszus felvázolta egész gazdaságunk fejlesztésének nagyvonalú programját, melynek fő célja az egész nép anyagi és kul­turális színvonalának rendszeres emelése. Választásainkat az első csehszlo­vák ötéves terv feladatainak si­keres teljesítése után tartjuk meg, azzal az elszántsággal, hogy az elért eredményeket tovább fokoz­zuk, megsokszorozzuk és biztosít­suk országunk valamennyi dolgo­zójának boldog és gazdag életét. Népünk jólétéről való gondosko­dás lesz majd a választásokból ki­kerülő új nemzetgyűlés munká­jának célja. folyamán nálunk 36 új szülőotthon épült. A nyugati dolgozók csak bá­mulnak, amikor hozzánk jönnek látogatóba és látják, hogy nálunk minden dolgozó embernek és csa­ládjuknak is díjtalan ápolásra és gyógyításra van igénye. Hisz nyu­gaton a dolgozó ember betegsége sok esetben nemcsak állásának elvesz­tését jelenti, hanem katasztrófát je­lent egész családjára nézve, nyo­morba dönti a dolgozót és ezáltal megfosztja annak lehetőségétől, hogy gyógyítássá magát és vissza­nyerje egészségét. Az ötéves terv folyamán 131.000 lakásegység épült és ezenkívül to­vábbi 46.000 lakásegységet adtak át használatba. Ezek a lakások a lakás­kultúra minden vívmányával fel vannak szerelve. A községekben és városokban több ezer családi ház épült. Kibővült a közlekedési, főleg az autóbuszhálózat, amely lehetővé És most elvtársak feleljünk arra a kérdésre, hogy dolgozó népünk Csehszlovákia Kopimunista Pártjá­nak és a Nemzeti Front kormányá­nak vezetésével miért érhetett el ily eredményeket és sikereket és miért haladhatunk tovább rendíthetetle­nül a megkezdett úton? Népünk ereje és az új sikerek biztosítéka elsősorban a Nemzeti Frontban tömörült dolgozóink — a munkások, dolgozó parasztok és ér­telmiség — megbonthatatlan egysé­gében rejlik. Csehszlovákia Kom­munista Pártjának vezetésével a munkások, parasztok és az értelmi­ségiek, a városi és falusi dolgozók egyöntetű tömbjébe tömörültek. Ebben az egységben rejlik népiinK ereje és legyőzlietetlensége, ebben rejlik a népi demokratikus köztár­saságunk ereje és legyőzhetetlensé­ge. A munkások, parasztok és az ér­telmiség érdekei közösek. És ezeket az érdekeket csupán közös erőfeszí. téssel és az egész nép együttes har­cával lehet megvalósítani és életre váltani. Az ellenséges megszálló el. leni harcban és az áruló reakció el­len folytatott 1948 februárjában ví­vott küzdelemben egybekovácsoló, dott és megacélosodott dolgozóink egysége. És ez az egység biztosítja ma, hogy további merész célokat érünk el. Ezért barátaim, továbbra is őriznünk, szilárdítanunk és ková­csolnunk kell a Nemzeti Frontba tömörült dolgozóink egységét, amely most a választásokban két­ségtelenül megerősödik. Rendszerünk ereje és legyőzlie­tetlensége és további győzelmeink biztosítéka azon alapul, hogy orszá­gunkban a munkásosztálynak döntő helyzete van, a leigázott, el­nyomott és kizsákmányolt proletá­rok osztályából uralkodó osztály lett és bebizonyította, hogy ért a kormányzáshoz, hogy sokkal job­ban tud gazdálkodni, mint ahogy a kapitalisták gazdálkodtak. A ka­pitalisták mindent alárendeltek zsebeik és pénzeszsákjaik érdekénes a dolgozók kárára, akiket nyomo­rúságba döntöttek — a munkásokat éppúgy, mint a dolgozó paraszto­kat. A dolgozók élén álló munkás­osztály alkotó képességei és népünk alkotó erői kimeríthetetlenek és biztosítékot adnak arra, hogy a nép érdekében és javára tovább hala­dunk megkezdett útunkon, a szo­cializmus felé. Rendszerünk ereje és legyőzhe­telesége és új győzelmeink biztosí­téka harmadszor azon alapul, hogy egész nemzeti frontunk gerincét a | munkásosztály és a dolgozó paraszt­ság felbonthatatlan szövetsége al­kotja. Igazak azok a szavak, ame­lyeket Hruscsov elvtárs, a Szovjet­unió Kommunista Pártja központi bizottságának első titkára pártunk X. kongresszusán hangsúlyozott előttünk: „Ha a társadalom szocia­lista átépítését a lakosság túlnyomó többségét alkotó munkások és pa­rasztok veszik kezükbe és minden alapvető fontosságú és életfontossá­gú eszközt a saját kezükbe vesznek, nem kell félni a kapitalistáktól, a nagybirtokosoktól és semmiféle re­akciósoktól sem." A munkás­teszi a dolgozók olcsó szállítását, új vasútvonalak épültek több száz ki­lométer hosszúságban. Bővült a színházak és mozik há­lózata. Ma hazánkban , 62 állandó színház van, a München előtti köz­társaság 18 színházával szemben. Több mint 20.000 könyv jelent meg, összesen, több mint 333 millió pél­dányszámban, 1953-ban 300.000 dol­gozó élvezte megérdemelt pihené­sét a fürdőhelyeken és a Forra­dalmi Szakszervezeti Mozgalom üdü­lőközpontjaiban. 1953-ban több mint 6 milliárd koronát fizettünk ki kü­lönböző járadékok címén. Köztár­saságunkban, ahol a kapitalizmus idején kerek egymillió munkanél­küli volt, ma az állam másfélmlüo járadékélvezőről gondoskodik. Csa­ládi pótlék címén a gyermekek ne­velésére a szülőknek a múlt év fo­lyamán több mint 2 millird 163 mil­lió koronát fizettünk ki és ez évben paraszt szövetség nélkül nem te­remtettük volna meg a népi demok­ráciát, a munkásosztálynak a dol­gozó parasztsággal való szövetsége nélkül nem épithetnők fel a szocia­lizmust. Ezért elvtársak, szemünk fényeként őrizzük és erősítsük to­vább a felbonthatatlan munkás­paraszt szövetséget, amelynek meg­szilárdítása életérdeke mind a mun­kásoknak, mind a parasztoknak, mind pedig a többi dolgozónak is. A kommunista párt és a Nemzeti Front politikájának helyességéről meggyőzpdött dolgozó nép segítsé­Rossz gazdák volnánk azonban, ha csak az elért sikereket látnánk és nem vennénk figyelembe a hiányosságokat is. Nagy hiba vol­na önelégültségbe esni és ölbe tett kezekkel ülni. Még mindig vannak hiányos­ságaink, amelyek akadályozzák a nép életszínvonala még nagyobb ütemben való emelkedését. Jólle­het gazdaságunk fejlődése jótéko­nyan nyilvánult meg a nép anvagi és kulturális színvonalának emel­kedésében, még gyorsabb ütemben haladhatnánk előre, ha hiányos­ságainkat erélyesebben és eltökél­tebben küszöbölnők ki. A hiányos­ságok egész sora mutatkozik min­dennapi életünkben. Másrészt azonban legyünk tudatában annak hogy nehézségeink és hiányossá­gaink elsősorban a növekedés ne­hézségei, melyeket lépésről-lépésre kiküszöbölünk és amelyeket vég­érvényesen meg is szüntetünk. A gazdasági vezetőknek az álla­mi apparátus dolgozóinak, a párt és tömegszervezetek funkcionáriu­sainak, különösen a szakszervezeti vezetőknek meg kell mondanunk, hogy sokkal jobban kell figyelem­mel kisérniök az összes, még meg­lévő hiányosságokat, törődniök kell a dolgozó nép hangjával és fel kell használni kezdeményezésüket a hiányosságok kiküszöbölésére. Iparunkban az a feladat áll előt­tünk, hogy biztosítsuk a népgaz­daság valamennyi ágazatának, fő­leg az alapvető fontosságú ágaza­toknak a széntermelésnek, villany­energiatermelésnek, gépiparnak stb. folyamatos fejlődését. Nagy ösz­szegeket fordítunk a könnyűipar és a közszükségleti árucikkek ter­melésének fejlesztésére. Népünk I joggal elvárja ezen iparágazatok dolgozóitól, hogy a tervet jól tel­jesítsék, gondoskodjanak az ösz­szes árufajták minőségének és bő­séges- választékának fokozásáról. Arról van tehát szó, hogy ha­talmas, új fellendülést érjiiqk el egész iparunk terén, hogy jobban kielégíthessük a nép növekvő szükségleteit. Ezt azonban nem az emberek nehezebb munkájával, fo­kozott erőfeszítésével akarjuk el­érni, hanem elsősorban a legmo­dernebb technika, széleskörű és teljes alkalmazásával, valamint a jobb munkamegszervezéssel. Arról van szó, hogy elérjük a termelés ez az összeg 2,300,000.000 koronára emelkedik. A pénzreform óta megvalósított árleszállítások dolgozóinknak évi 10 milliárd 700 millió korona megta­karítást jelentenek. Miről tanúsko­dik mindez? Mindez kétségtelenül bizonyítja népünk életszínvonalá­nak szüntelen emelkedését. Hazánk dolgozóinak nem kell többé arcuk verejtékével robotolni a gyárosok­ra, bankárokra és nagybirtokosokra, a magukéban, maguk számára dol goznak. Nincsenek többé nálunk éhbérek, megszűnt az emberek fé­lelme a munkanélküliségtől és a nyomortól, ami a München előtti kapitalista köztársaságban volt a dolgozók osztályrésze és még ma is az a kapitalizmus országaiban, nyu­gaton. Nálunk mindenki munkája után igazságos jutalmazásban részér sül. gével érhettük el ezeket az eredmé­nyeket. A dolgozó nép nagyfokú öntudatossága és a termelés prob­lémáiban való érdekeltsége bizto­sítja azt., hogy továbbra is sikeresen haladunk előre a szocializmus épí­tésében és ezzel biztosítjuk a nép anyagi és kulturális színvonalának állandó emelkedését is. A nép egy­ségét kifejezésre juttatják a nem­zetgyűlési választások is, amikor népünk szavazásával fejezi ki szí lárd akaratát, hogy tovább halad a megkezdett úton. fokozását a szigorú takarékosko­dással, hogy minden egyes dolgozó érezze saját felelősségét, hogy kö­vetkezetesen oetartsa az állami és munkafegyelmet, hogy érvénye­süljön az elv, hogy a szocializmus építésének időszakában mindenki képességei és ereje szerint dolgo­zik és munkájának eredményei, mennyisége és minősége alapján részesül jutalmazásban. Ezek az elvek azonban nemcsak a gyári munkásokra vonatkoznak, Teljes mértékben érintik és érvé­nyesek az összes irodai dolgozókra is. Kezdve a minisztériumoktól egészen a gyárakig, arról van szó, hogy a hivatalok és minisztériu­mok hathatósan hozzájáruljanak gazdaságunk helyes irányításához, felelősségteljesen és rugalmasan dolgozzanak. Nem akarunk megelégedni és nem elégedhetünk meg az építke­zés eddigi ütemével sem. Szük­séges, hogy sokkal gyorsabban oldjuk meg az építőmunkák gépe­sítését, meggyorsítsuk az előkészí­tő tervezést, rugalmassabbá és egyszerűbbé tegyük az építkezések irányításának eddigi módját és ez­zel segitsük elő főleg a lakásépíté­sek meggyorsítását. Ugyancsak a szerelő munka sem tud egyelőre lépést tartani és késlelteti a la­kásegységek átadását" Ezen a téren is jelentős segítséget kell nyújta­nunk a termelés meggyorsítására. A termelés növelésének és töké­letesítésének alapvető feltétele a munkatermelékenység fokozása. A fokozatos árleszállítások útján aka­runk és fogunk haladni. Az árak leszállítása és így a dolgozók reál­bérének emelése azonban egyedül attól függ, hogyan fokozódik a munkatermelékenység, attól függ, hogy többet termeljünk és így egy­re nagyobb mennyiségű legkülön­félébb fajtájú termék egyre olcsóbb árakon kerüljön a piacra dolgo­zóink számára. A dolgozó nép alkotó képessé­ge, ötletessége és munkalendülete nagy. Erről tanúskodik többek kö­zött az a jó hírnév, amelynek dol­gozóink készítményei vüágszerte örvendenek. Népünk alkotó képes­ségeinek és erejének konkrét ki­fejezője a szocialista munkaver­seny. A Nagy Októberi Szocialis­ta Forradalom 37. évfordulója tisz­teletére indított szocialista munka­Büszkén tekinthetünk Az elmúlt iaoszakban hála dol­gozóink erőfeszítéseinek nem cse­kély eredményeket értünk el és jelentős lépést tettünk előre or­szágunk szocialista építésében. Az ipari termelés az első ötéves terv­ben több mint kétszeresére növe­kedett. Országunkban az új üze­mek százai épültek fel, munká­saink és technikusaink kezéből ma hatalmas és legkorszerűbb gé­pek kerülnek ki, olyan készítmé­nyeket gyártunk, amilyeneket az­előtt Csehszlovákiában nem gyár­tottak. Az elmúlt öt évben üzem­be helyeztünk hat új nagyolvasz­tót. alkotó munkával épül a ha­talmas kunčicei Klement Gott- J wald-kombinát, nemrégen meg­kezdték működésüket eddig legna­gyobb vtzierőművünknek. a slapi vírierőműnek turbinái. Még en­nél is hatalmasabb vízierőmű épí­tését kezdtük meg Orlík b Vlta- vouná!. Büszkén tekin'hetünk ed­dig elért sikereinkre. Nézzük csak, mily hallatlan ütemben növekedett az elmúlt idő­szakban iparunk alapvető ágazatai­nak termelése. 1953-ban 20,300.000 tonna kőszenet termeltünk, tel­jes 370'o-kal többet, mint a hábo­rú előtti 1937-es évben. Még sok­kal jobban emelkedett a barna­szén termelése. A múlt évben 32,800.000 tonna barnaszenet ter­meltünk, ami 1100/o-kal több mint az 1937. évi termelés. A háború előtt országunkban évente a vil­lanyenergiatermelés 4,1 milliárd kilowattóra volt. A tavalyi évben már 12,4 milliárd kilowattóra ára­mot termeltünk, tehát teljes 238 o/o-kal többet, mint a háború előtt. A gépipari termelés terjedelme 1948 óta 3,3-szorosára emelkedett. A nyersvastermelés az ötéves terv­ben 69%-kal, az acéltermelés 67 o/o-kal és a hengerelt anyag ter­melése 73%-kal növekedett. Azonban nemcsak az alapvető iparágazatok termelése emelkedett, hanem ezzel egyidejűleg lényege­sen emelkedett a fogyasztási áru­cikkek és könnyűiparunk terme­lése is. így az ötéves terv alatt a ruhagyártás háromszorosára, a fehérneműgyártás két és félszere­sére növekedett. Mezőgazdaságunk is a fejlődés útjára lépett. A mezőgazdasági termelés az ötéves tervben egy heteddel növekedett. Ma a szö­vetkezeti tagok és a dolgozó pa­rasztok munkáját megkönnyíti és lehetővé teszi számukra, hogy me­zőgazdasági termelésünk felvirá­goztatásának útjára lépjen az a 17.000 traktor és 1400 gabonakom­bájn. valamint más mezőgazdasági gépek ezrei és ezrei, amelyek ren­delkezésükre állanak. Hazánk köz­ségeinek majdnem felében a kis­és középparasztok már a szocia­lista szövetkezeti mezőgazdasági elért eredményeinkre nagytermelés útjára léptek az egy­séges földmüvesszövietkezetekben,. Gazdaságunk fellendülése már szemmelláthatóan és ' nagyon jóté­konyan nyilvánul meg az emberek életének megjavulásában, a nép anyagi és kulturális színvonalának emelkedésében. Vitathatatlan tény, hogy hazánk dolgozói összehason­líthatatlanul jobban élnek, mint bármikor azelőtt. Népünk élete oly boldog és szabad, amilyenről a kapitalista kizsákmányolás idejé­ben nem is álmodott. Megszaba­dulva a kizsákmányolástól, az éh­bérektől, a munkanélküliek kol­duscéduláitól, a végrehajtóktól és a súlyos adóterhektől, a dolgozó nép élete a városokon és falvakon napról napra örömtelibbé válik. Hogy milyen a csehszlovák nép élete a valóságban, amit nen ta­gadhat semmilyen rágalom és ellenségeink semmilyen hazugsága, erről a következő számadatok ta­núskodnak: a háború előtti évek­kel szemben az egy lakosra eső évi húsfogyasztás hazánkban maidnem 10 kg-mal emelkedett. Az egy lakosra eső évi búzaliszt fo­gyasztás a háború előtti időszak­kal szemben több mint 50 kg-mal emelkedett. A tojásfogyasztás a felével, a cukorfogyasztás fejen­ként több mint 4 kg-mal emelke­dett. Emellett a fogyasztás állan­dóan tovább emelkedik- Ebben az évben például az 1953-as év­vel szemben a vajfogyasztás több mint 24<Vo-kal, a cukorfogyasztás 200/o-kal, a tojásfogyasztás 35,5<>/o­kal, a kávéfogyasztás 53<Vb-kal, a rizs és hüvelyesek fogyasztása több mint 100o/o-kal emelkedett. A legkülönfélébb ipari készítmé­nyek fogyasztása lakosságunk köré­ben állandóan nő. Ezt látjuk a ke­rékpároknál, a motorkerékpárok­nál,, varrógépeknél, rádiókészülé­keknél, jégszekrényeknél, televíziós készülékeknél. Eme készítmények százezer számra való eladása lakos­ságunk vásárlóképességéről tanús­kodik. Az ötéves terv folyamán dolgozóink 86,400.000 pár bőrcipőt és 69,300.000 pár gumicipőt vásároltak. Nagyban emelkedett a textil és másfajta árucikkek fogyasztása. 1953-ban átlag minden lakos három pár cipőt és 6 méter szövetet vásá­rolt, nem számítva bele a kész tex­tilárut. Azonban ez még nem minden, ba­rátaink, ami az egyre javuló élet­körülményeket bizonyítja hazánk­ban. Nagyon kibővült az iskolák hálózata és a művelődés nemcsak, hogy hozzáférhető minden egyes dolgozó számára, hanem az a törek­vésünk, hogy minden ember minél műveltebb legyen. Az állam évente 118 millió koronát fizet ki ösztön­dijak címén. Több mint 10.000 ko­ronát tesz ki évente az egy ipari tanulóra eső költség üzemeinkben. Ma már 6700 óvodánk van. Bővült a kórházak hálózata. Az ötéves terv A nép egységében van köztársaságunk ereje és legyőzhetetlensége Erélyesebben és eltökéltebben kell kiküszöbölnünk az iparban levő hiányosságokat

Next

/
Thumbnails
Contents