Uj Szó, 1954. október (7. évfolyam, 239-264.szám)

1954-10-28 / 262. szám, csütörtök

1954. októBer 28. UJSZ0 3 HAZATLANOK... 1931-et írtak. A hűvös nyugati széi felkavarta a sárga falevele­ket Süvöltve száguldott, mintha össze akarná dönteni az Ipoly egyik kanyarjában meglapuló há­zakat. Koromsötét volt. csak az egyik ablakbóľ szűrődött ki némi világosság. Az amúgy is viselt kendő nem tudta teljesen felfogni a lámpa fényét. A szobában né­gyen ültek. A szűzdohány füstje nehézzé tette a levegőt. Á petró­leumlámpa csak pislákolt a rossz levegőben. Nem szellőztek, mert kihűlt volna a szoba és igen szű­kiben voltak a tüzelőnek. Bartal elvtárs vitte a szót. Ar­cán elszántság tükröződött: — Holnap tüntetést szervezünk, nem nézhetjük tovább a hetven munkanélküli nyomorát. — A párt harcot hirdet a gaz­dagok ellen — mondta Dolenský elvtárs aki i vályogtűzhely mel­lett ült egy lócán. — Mi sem várhatunk ölbetett kezekkel. Nem lehet ezt már tovább bírni. Sok helyen már kenyérre sem jut. Kovács és Forgács elvtársak is helyeseltek. A tanácskozás véget ért. Mindenki tudta teendőjét. Hazamentek. A szél még vadabbul cibálta a ház­tetőket. Egy pár hópehely szállt az ősztől letarolt határra, mintegy jelezve az elmúlást. Másnap reggel álmosan ébredt a falu. A házak fehér süveget kaptak. A kémények bodor füstöt eregettek a levegőbe. A hidegben sietős lépésekkel igyekeztek a la­kosok a temető felé. Itt gyülekez­tek a munkanélküliek. A menet elindult a községháza irányába. — Munkát, kenyeret! — ezt kiabálta hetven torok, ezt kiabálta a 18 éves Bartal Lajos és a fia­tal Csala István is. A községháza előtt megállt a tömeg. A bíró ki­jött az utcára és megigérte, hogy estére foglalkoznak a munkanél­küliek ügyével. Estére össze is ült a tanács. A tanácskozás azon­ban eredménytelenül végződött. Molnár Károly nagygazda gúnyo­san jegyezte meg: — Mit akarnak ezek a koldu­sok? Egy fillért se nekikí" A tanács tehát nem szavazta meg a munkanélküli segélyt. Va­lamilyen kis munkalehetőséget nyújtottak nekik, azonban ez a munka hamar elfogyott és újra kereset nélkül álltak a dolgozók. A? ipolyviskieknek ezt a har­cát örökíti meg a „Munkás 5' 1931. november 29-i számában megje­lent cikk, amely így kezdődik: „Kenyérért ordítanak Szloven­szkó utcáin. A munkanélküliek megindultak egész Szlovenszkón. A munkanélkü­liek, munkások és kisgazdák kö­zösen küzdenek követeléseikért. Ipolyvisk: Vagy hetvenen jöt­tünk össze ipolvviski munkanél­küliek, hogy munkát, kenyeret követeljünk, mert nem tudjuk el­viselni ettől a rothadt társada­lomtól a ránk mért viszonyokat. Beterjesztettük követeléseinket a község elöljáróságához. A nő­söknek 60.—, a nőtleneknek 40.— Kčs segélyt követelünk. A tömeg­hangulat és az erélyes fellépés nyomására még estére összehív­ták a tanácsot. A tanácsülésen nagyon felháborodott Molnár Ká­roly aranyparaszt, mert azt köve­teltük. hogy az így megnövekedett | községi kiadást a 30.000 Kčs-en j felüli jövedelemmel bírók adóz- ' tatásából fedezzék. A tanács, hogy az ügyet elodázza, küldöttséget menesztett a közmunkaügyi mi­nisztériumhoz. Az utolsó győzelemig folytat­juk a harcot. ípolyviski munkáslevelező." „Harcolunk az utolsó győzele­mig'' — ezzel fejeződik be a le­vél Hogy az ipolyviskiek foga­dalma nem volt üres beszéd, a további harcok bizonyítják ezt. A következő év májusában 130 napszámos sztrájkol Viskújmajo­ron Tíz csendőrt vezényeltek ki ellenük, de a sztrájkolok kitar­tottak. A „Munkás" június 23. számában a „Ki akarnak éheztet­ni. de nem fog sikerülni-'' című cikk arról számol be, hogy Jan­csek agrárpárti képviselő, akinek 250 hektár földje volt, a legutol­só földmunkás-sztrájk alkalmával nagyon felbőszült és azt mondta, hogv a kommunistákat kidobálja a munkából, sőt, még családtag­jaikat sem szabad napszámba hív­ni. — A kommunistáknak még a mag­ját is ki fogom irtani a major­ból — mondta. — Dögöljenek éhen! Azonban az ípolyviski kommu­nisták nem fognak éhen dögleni, mert munkásemberek — írja a cikk. Az ípolyviski kommunisták magját nem is irthatta ki egy Jancsek, kapitalista társaival együtt sem, — mert a nép érde­keit képviselték. Erről tanúsko­dik a „Ľudový Denník'-'-ben 1935 május 30-án megjelent cikk, amely arról számolt be. hogy Ipolyvis­ken a kommunisták 283 szavaza­tot kaptak a választások alkalmá­val, az agrárok pedig csak 76-ot Jancsek képviselőnek leesett az álla. Tovább próbálta lehetetlen­né tenni a kommunistákat, de azok nem adták fel a harcot. A harc folyt tovább, de apró-cseprő eredményeken kívül nem tud­tak többet elérni. Az akkori kor­mány nem képviselte a dolgozó népet. Volt úgy, hogy Ipolyvisken 120—150 munkanélküli is volt. A hentes 20 kg húst sem tudott el­adni egy héten. * # A gyorsvonat robogva nyelte a kilométereket. A kerekek egyen­letesen csattogtak a síneken. A terményt már mindenütt betaka­rították. A határban már csak a cukorrépaföldek zöldeltek. Az ab­lakokon bánatos-arcú emberek néz­ték a tájat. Az egyik fülkében Csala István és Lajos öccse ül­tek. Lajos megszólalt: — Nemsokára Párizsban le­szünk. István csak bólintott. Gondola­taival volt elfoglalva. Pár nappal azelőtt még otthon volt, családja körében, ismerősei között. Milyen más otthon még a levegő is. Mi­lyen élvezet a kanyargós Ipolyban fürdeni, amit úgy megszeretett kiskorától. A réti fűzek, a dim­bes-dombos határ elvonult szemei előtt. Maga előtt látta kis faluja tornyát, amelynek harangját olyan sokszor hallotta. Megjelent lei­ki szemei előtt édesanyja könv­nyes arca. Mintha most is hallaná hangját: „Vigyázz magadra fiam, az idegenben!'' Visszaemlékezett a péntek esti beszélgetésre. Ap­juk aznap korán kelt, nem talál­ta a helyét sehol. Este aztán ma­gához intette őket. — Gyerekek, el kell mennetek Franciába, mert nincs kereset, nincs kenyér. István ránézett apjára, akinek arca vonaglott a fájdalomtól. Lát­szott rajta, hogy nehezen határoz­ta el magát erre a lépésre. Nem kellett nekik többet mondani, megértették apjukat. Most itt ül a gyorsvpnatban harmincadmagá­val. Harminc hazátlan ipolyviskit röpít a gyorsvonat a bizonytalan­ságba. * * v Sokszor lehullott azóta a hó. Sokszor kizöldült az ipolymenti réteken a fű. Utunk a kanyargós Ipoly partján vitt. A mozdony erőlködve húzta maga után a sze­mélykocsikat. Egyszer csak elénk tárul egy kis falucska tornya. Még az állványok is láthatók. Csak nemrégen javították, mert eg y ágyúgolyó szétrombolta. Ipolyviskre jöttünk, mert hal­lottuk, hogy az ipolysági járás légjobb szövetkezete. Nemcsak itt, hanem messze vidéken is so­kat hallani róla. Este 8 órakor értünk oda. A falu villanyfény­ben úszott. A szövetkezet irodá­ját könnyen megtaláltuk. De előbb a gazdasági épületeket akartuk megnézni. Az épületek távol esnek a falutól. Amint arrafelé tartot­tunk, kerékpáron szembejött ve­lünk egy alacsonytermetű, 40-en if elüli férfi. Megállítottuk. Kér­dezősködtünk, hogy jó irányban haladunk-e. Bemutatkozott: — Csala István vagyok — mun­dôt'ta. Éppen hazafelé igyekezett. Visszafordultunk és elmentünk hozzá, hogy elbeszélgessünk vele. Otthon a gazdaasszony éppen a vacsorát készítette. Szép tágas házuk van. Él még az apja is, az öccse is otthon volt. Kétszer is megkérdeztem, nincs-e valami névrokona? — Lakik még itt egy Csala István — mondotta — az „amerikánus". Azért hívják így, mert Ameriká­ban volt. Beszéd közben ráterelődik a szó múltra. — Hát bizony, nehéz is volt ak­kor x az élet. A nagyvilágban bo­lyongtunk — mondta István. Az öccse is bólint. Az apjuk is megszólal: — Nem tudtam akkor mit tenni. Szegény napszámos voltam, el kel­lett őket eresztenem, akármilyen rosszul is esett. I — Nem sok hasznunk volt az egészből. Három évig voltunk oda> Nagyon sokat kellett dolgoznunk — mondja Csala István. A fene enné meg azokat a francia urakat. A vacsora kellemes illata terjed a szobában. Lajos közbeszól: „A szövetkezet már minden gabonát elvetett." — Megy is itt minden a maga rendjén — folytatja Csala István. Dolgozunk a miénkben, nem akar­juk többé a múltat. Későre jár az idő. Elbúcsúzom tőlük. A szövetkezeti irodában hallom, hogy Csala István a legjobb ser­tésetető. Augusztusban 2800 ko­rona készpénzt keresett és a ter­mészetbeni járandósággal együtt 4000 koronás jövedelme .volt. * * # Nem volt hiábavaló az Ípolyvis­ki kommunisták harca. Igaz, hogy sok szenvedésen mentek keresztül. Dolenský, Forgács és Kovács elv­társak már nem élnek. Bartal elv­társ is öreg már. A szőlőre vigyáz. A többi kommunistákkal együtt valamikor ők vezették a falu né­pét a gazdagok elleni harcban. Most fiaik folytatják, amit ők már nem fejezhettek be, Bartal Lajos, aki 1931-ben mint fiatal gyerek vett részt a tüntetésben, most a szö­vetkezet elnöke. 1950-ben alakí­tották meg a szövetkezetet. Sokan azt mondják, könnyű az ipolyvis­kieknek. De amint Bartal elvtárs mondja, itt is nehezen indult a közös élet. Az első esztendőben csak az év végén osztoztak, mert kevés volt a bevetel. 17 juhuk, 30 sertésük, 8 lovuk és 7 szarvas­marhájuk volt csupán. Ma 700 ser­tés, 600 juh, 23C szarvasmarha, 45 ló, 1700 baromfi a szövetkezet ál­lománya. Van négy különféle mo­torjuk és öntözőberendezésük. Gazdasági épületeik is korszerűek Építettek két 100-férőhelyes istál­lót, három 200 férőhelyes sertés­ólat, három tyúkólat és 30 vagont befogadó raktárt. A szállítások megkönnyítésére, vettek egy há­romtonnás teherautót és egy trak­tort- Most kaptak egy villamos fejő­gépet, amit rövidesen üzembehe­lyeznek. Egy munkaegységre 24 korona készpénzt, 3 kg búzát, egy kg árpát, egy és fél kg szénát, és egy kg kukoricát fizetnek. Száműzték a nyomórt ebből a faluból. Az urak eltűntek. Azt beszélik, hogy Jancsekot állítólag megütötte a szél. A fiai London­ban vannak. A többiek is elmene­kültek a Szovjet Hadsereg, a nép haragja elől. Senki sem siratja őket vissza. Hadd feküdjék meg a Nyugat gyomrát. A falu népe még emlékezik a régi, rossz időkre és lelkiismeretesen dolgozik a szö­vetkezetben. Azelőtt a falu lakosságának 60 százaléka nem ölt disznót. Most nem ritkaság az olyan ház sem, ahol két hízót fognak vágni. Je­lenleg 150 rádió van a faluban, míg azelőtt csak a papnak, a fi­náncnak, meg a községnek volt rádiója. Némely háznál 2—3 ke­rékpár is van. Nincs munkanélkü­liség, nincs'nyomor. Az egykori hazátlanok otthonra találtak.' Balla József. Nyugat- Németországban támogatják a háborús bűnösöket A párizsi kilenchatalmi értekezlet idején a Werl-börtönból hat háborús bűnöst helyeztek szabadlábra. A nyu­gati hatalmak szombaton szabadlábra helyezték Alois Kreusert, aki a há­ború idején más nemzetek tagjait gyilkolta és gyötörte. A brit hadbí­róság eredetileg 1948-ban életfogy­tiglani börtönre Ítélte, majd később 14 évi börtönre csökkentették büntetését. A darmstadti esküdtszék szombaton szabadon bocsátotta Eisefeld és Elo­renz volt Gestapo-ügynököket. Cse­lekedetét állítólag „bizonyítékok hiá­nyával", indokolta meg. Az esküdt­szék felmentő ítéletet hozott annak ellenére, hogy az elsőfokú tárgyalás folyamán, valamint a jelenlegi felül­vizsgálat alkalmával bizonyítást nyert, hogy a két Gestapo-ügynök vezető szerepet játszott a thüringiai zsidók tömeges deportálásában és kínozta a zsidó polgárokat. A majna-frankfurti büntetőkamara két volt nácit, akik 1938 novembe­rében részt vettek a bestiális po­gromokban és egy zsidót megöltek, enyhe ítélettel sújtotta. Az egyik 10 havi, a másik 18 havi oörtönböntetést kapott.' Az enyhp Ítéletet már az ál­lamügyész készítette elő, aki a két náci bűnöst nem gyilkossággal hanem csupán a „közrend" megzavarásával vádolta. A közrendnek ez a megzava­rása a gyakorlatban az volt, hogy 20 más náciból álló hordával együtt 1938-ban egy kis utcán keresztül futtatták a zsidókat és eszméletük el­vesztéséig ütlegelték őket. Az egyik súlyosan sebesültet ezután kocsira dobták és bedobták a folyóba. Ennek az állatias kegyetlenségnek leírása után a nevetségesen enyhe ítélet az új fasiszta és antiszemita körök buzdí­tásaként hatott. Ezek a körök ugyan­I is ma Nyugat-Németországban hallat­| nak magukról. Nehru pekingi sajéó konferenciája Dzsavaharlal Nehru indiai mi­niszterelnök az október 26-i sajtó­konferencián a következőket mon­dotta: Néhány napi pekingi és kínai lá­togatásom idején gyakran beszél­tem a nyilvánosság előtt. Most a sajtó képviselői előtt óhajtom is­mételni azt, amit már azelőtt meg­mondottam, hogy köszönetemet és hálámat fejezem ki azért a meleg és baráti fogadtatásért, amelyben itt részem volt. Meg va­gyok győződve arról, hogy az én látogatásom Kínában, ámbár rövid volt, nemcsak hozzájárul a két or­szág közeledéséhez, hanem szolgálja egyúttal a világbéke ügyét is, mely mindnyájunknak olyan drága. A haladás alapja, a béke, amelyet országainkban meg akarunk őrizni. A béke ne csak hő kívánságunk le­gyen, hanem drága kincsünk is. Mindkét ország nagy alkotáson munkálkodik — többszáz millió ember életszínvonalát kívánja emel­ni és biztosítani azt, hogy mindnyá­jan részesei legyenek a szabadság­nak és jólétnek. Ez felemelő fela­dat. Ráléptünk arra az útra, amely e feladat teljesítéséhez vezet és meg vagyok győződve arról, hogy to­vábbra is ezen az úton fogunk ha­ladni. Problémáink sokban azonosok és feltételeink is hasonlóak. Ezért sokat tanulhatunk egymástól. Remélem, hogy a két ország kö­zötti barátságos kapcsolatok töfib irányban erősödni fognak. Nagyon fontos, hogy kölcsönösen megismer­jük egymást. A mai világban egyik országnak a másik országtól való elkülönítése nem helyénvaló és egy­úttal ellentétben áll azzal az óriási fejlődéssel, amelynek tanúi va­gyunk. Le kellene dönteni az egyes országok közötti gátakat, hogy sza­badon érintkezhessenek egymással és ezáltal jobban megismerjék egy­mást. Ezt akarjuk elérni mi Indiá­ban nemcsak Kína, hanem más ál­lamok tekintetében is. Üdvözöljük a kínai népet és minden jót kívánunk neki. A Kínai Népköztársaság kor­mányának, amelynek élén Mao Ce­tung elnök személyében történelmi nevezetességű férfiú áll, akit a kí­nai nép forró szeretete vesz körül, tiszta szívből köszönöm a kedves és vendégszerető fogadtatást. Megtudtam, hogy a londoni és newyorki sajtó egyes (jelentései azt állították, hogy megbeszéléseink során Csou En-laj miniszterelnök között és közöttem nagy nézetelté­rések voltak. Ezek a hírek teljesen alaptalanok. Ámbár India állás­pontja némely kérdésben némileg eltér Kína álláspontjától, a beszél­getések során egyáltalán nem mu­tatkoztak nagy véleménykülönbsé­gek és boldog vagyok, hogy el­mondhatom: jelentős mértékbeli megegyezésre jutottunk. Nehru búcsút vett a Kínai Népköztársaság vezető államférfiaitól Dzsavaharlal Nehru indiai mi­niszterelnök kedden, október 26-án a Kínai Népköztársaságból való el­távozása előtt búcsút vett Mao Ce­tungtól, a Kínai Népköztársaság el­nökétől, Csu Tehtől, a Kínai Nép­köztársaság alelnökétől, Liu Sao­csitől, az országos kínai népi gyű­lés állandó bizottságának elnökétől, Csou En-lajtól, az államtanács el­nökétől, Sun Csin-lin asszonytól, az országos kínai népi gyűlés állan­dó bizottságának alelnökétől és Csen Juntól, az államtanács elnök­helyettesétől. Nehrut útjára elkísérte leánya, Indira Ghandi és Pillái, a külügy­minisztérium főtitkára. India miniszterelnöke 90 perces üdvözlő beszédet intézett a Kínai Népköztársaság kormánytényezői­hez. A búcsúzásnál jelen volt India kínai és Kína indiai nagykövete. Indoné/zia belpolitikai helyzete Az indonéz lapok október 26-án ismét nagy figyelmet szenteltek a kormányalakításnak, a „Nagy In­donézia" párt három miniszterének leköszönése következtében. Szasztroamidjojo miniszterelnök október 25-én hosszasan tárgyalt a kormányt támogató pártok képvise­lőivel. A tárgyalás után Szasztroa­midjojo kijelentette, hogy a pártok képviselői íjnegtárgyalták a kormány összetétele megjavításának és meg­erősítésének kérdését. A lapok több hírt közöltek arról, hogy a nép széles rétegei támogat­ják Szasztroamidjojo kormányát. Az Antara ügynökség közölte Djodi Gondokusuma igazságügymi­niszter nyilatkozatát, amelyben a nyugati hatalmakat azzal vádolja, hogy Indonéziában kormányválsá­got akarnak előidézni. „Idegen ele­mek nemcsak Szasztroamidjojo kor­mányát akarják eltávolítani, hanem egyúttal a köztársaságot is meg akarják fosztani önállóságától" jelentette ki Gondokusuma. Az igazságügyminiszter nyilatko­zatában kitért a nyugati hatalmak aknamünkf jára és a „Dar-ul Islam" bandáknak a nyugati hatalmaktól való támogatására. Nyilatkozata be­fejezésében Dondokusuma felhívta az indonéz népet, hogy tartson ki egységében és támogassa a kor­mányt. A Kínai Népköztársaság kulturális ügyei minisztériumának meghívására október 26-án Pekingbe érkezett a K Sz. Sztaniszlavszkijról és V. I. Nyemirovics-Dancsenkoról elnevezett moszkvai állami Művész Színház együttese. összehívták a bolgár nemzetgyűlést A bolgár nemzetgyűlés elnöksége rendelétet adott ki, amelynek értel­mében november l-re második ren­des ülésszakára összehívja a bolgár nemzetgyűlést.

Next

/
Thumbnails
Contents