Uj Szó, 1954. szeptember (7. évfolyam, 213-238.szám)

1954-09-16 / 226. szám, csütörtök

1954. szeptember 21: UJSZO 5 A Szovjetunió külügyminisztériumának nyilatkozata Az utóbbi időben, különösen az indokínai hadicselekmények megszüntetését eredményező genfi értekezlet sikere, valamint az úgynevezett „európai védelmi közösség" terve kudarcának következtében létrejöttek az eddig elintézetlen nemzetközi kérdések, többek között, az Ázsiát érintő kérdések megoldásának kedvező előfeltétele: Jogosan felmerül a kérdés, mennyiben hasz nálják fel a kialakult új helyzetet a nemzetközi feszültség további enyhítésére és a megoldatlan ázsiai kérdéseknek az ázsiai országoknemzetei és a keleti béke megszilárdítása érdekeinek megfelelő elintézésére. A tények azt bizonyítják, hogy nemcsak Európával, hanem Ázsiával szemben is olyan lépéseket tesznek, melyeknek semmi közük a nemzetek és a béke megszilárdításának érdekeihez, hanem ellenkezőleg, előidézik a nemzetközi helyzet kiéleződését és akadályokat gördí tenek a megoldatlan kérdések elintézésének útjába. Mint ismeretes, az Amerikai Egyesült Államok kezdeményezésére és nyomására a délkeletázsiai országok kommunizmus elleni „védelmének" ürügyével intenzív előkészületeket tesznek újabb agreszszív katonai tömb összetákolására ezen a területen. Az előkészületeket még a genfi értekezlet előtt megkezdték. Az új tömb kezdeményezői nem is titkolták, hogy befejezett tény elé akarják állítani a genfi értekezletet és ezzel eleve kudarcra akarták ítélni. Az Egyesült Államok ezzel kapcsolatban nyomást gyakorolt Nagy-Britanniára, Franciaországra és más államokra, hogy gyorsítsák meg az új katonai csoportosulás megteremtését. Az is ismeretes, hogy a genfi értekezlet kudarcba fullasztására, vagy az értekezletnek és munkájának aláásására irányuló kísérletek ellenére az értekezlet részvevőinek túlnyomó többsége tudatosította, hogy a nemzetek erélyesen követelik az indokínai háború befejezését, és olyan megegyezésre jutottak, amelynek alapján megszüntették az indokínai vérontást és biztosították a terület helyzete végső elintézésének feltételeit, s emellett tekintetbe vették az indokínai nemzetek törvényes törekvéseit nemzeti függetlenségük kivívására. Az Egyesült Államok, nyilván remélve, hogy „megjavul" a helyzet, melybe az „erőpolitika" hívei az „európai védelmi közösség" szerződésének kudarcával jutottak, most Nagy-Britannia és, Franciaország támogatásával új lépéseket tettek katonai csoportosulás összetákolására, ezúttal Ázsiában és a Csendes* Óceán Vidékén. Ez megnyilvánult a szeptember 6-tól 8-ig tartó manilai értekezlet összehívásában. Az értekezleten aláírták az úgynevezett „délkeletázsiai védelmi egyezményt", amelynek kezdeményezői állandóan kürtölik, hogy az egyezmény aláírása az „erőpolitika" sikere. Az a tény, hogy az értekezletet nem a délkeletázsiai országok készítették elő, hanem mint ismeretes, a nyugati nagyhatalmak az ázsiai országok háta mögött készítették elő és valósították meg, amiben az Egyesült Államok játszotta a fő szerepet, noha határai néhányezer kilométerre távol fekszenek Délkelet-Ázsiától, bizonyítja, mit jelent a valóságban az egyezmény és mik a céljai. Már ez a tény kellőképpen fényt derít arra, milyen érdekeket szolgál az új csoportosulás és mennyire becsülhető minden olyan állítás, mely szerint ez a csoportosulás megfelel a délkeletázsiai országok érdekeinek. Az értekezleten, mint ismeretes, az USA-n kívül még Anglia, Fran ciaország, Ausztrália, Új-Zéland. Thaiföld, Fülöp-szigetek és Pakisztán vettek részt. Noha az értekezlet kezdeményezői azt állítják, hogy az új csoportosulás feladata a délkeletázsiai országok „kollektív védelme", e területnek csak három országát — Thaiföldet, Fülöp-szigeteket és Pakisztánt — tudták arra kényszeríteni, hogy tészt vegyen az értekezleten. Ezeket az országokat az USA-val katonai és gazdasági „segítségről" kötött rabszolgaszerződések kötik az Egyesült Államokhoz. Az értekezlet többi részvevői az USA-n, Anglián és Franciaországon kívül a brit domíniumok — Ausztrália és Új-Zéland, — tehát plyan államok, melyeknek politikai és gazdasági függősége a gyarmati nagyhatalmaktól jól ismert. A délkeletázsiai országok túlnyomó többsége számára nem okoztak nagy fejtörést a manilai értekezlet szervezőinek igazi céljai. Ezért In dia, Indonézia, Burma és Ceylon megtagadták részvételüket az értekezleten. Azon országok közül, melyeket megkíséreltek bevonni az említett tömbbe, a délkeletázsiai országok többsége, köztük olyan országok, mint a több mint 440 millió lakosú India és Indonézia, tehát megtagadta részvételét. Ezzel szemben azokban a délkeletázsiai országokban, melyek a gyarmati nagyhatalmak nyomására aláírták a manilai szerződést', Délkelet-Ázsia lakosságának nem egész egyötöde, az összes ázsiai országok lakosságának pedig csak egytizede él. Ezek az adatok világosan mutatják a délkeletázsiai nemzetek állásfoglalását e terület katonai csoportosulásának terveivel szemben, melyeket kívülről kényszerítenek rájuk. Ezek a tények világosan mutatják, mennyire idegenek ezek a tervek a délkeletázsiai nemzetek érdekeitől. Ezenkívül olyan óriási ázsai állam is, miint a 600 millió lakosú Kínai Népköztársaság, mely a szóbanforgó katonai csoportosulás megteremtésében jogosan látja biztonsága veszélyeztetését, szembehelyezkedik ezekkel az agreszszív tervekkel. Már ezek a terveik leleplezik azokat a hazug állításokat, hogy a manilai értekezlet és az értekezlet részvevői által aláírt egyezmény célja a délkeletázsiai országok „védelme", és hogy ez megfelel nemzeteik érdekeinek. Bizonyítja a Manilában aláírt szerződés tartalma is, hogy ez a szerződés a valóságban agresszív célokat követ és elsősorban az ázsiai államok ellen irányul. A szerződés 4. cikkelye megállapítja, hogy a szerződés részvevői, ha bizonyos „helyzet"'' merül fel, kölcsönösen tanácskozni fognak. E helyzet alatt, mint már nem egyszer félreérthetetlenül kijelentették' az ezekben az országokban lejátszódó, a nagy gyarmati hatalmak érdekeinek és katonai-stratégiai számításainak meg nem felelő eseményeket értik. Az Egyesült Államok kormánya ugyanezt az álláspontot foglalta és foglalja el továbbra is - Indokína és népei nemzeti felszabadító harcának kérdésében. Az Egyesült Államok kormánya a szerződés aláírásakor kifejezett fenntartásában azzal a kijelentéssel, hogy a szerződésben meghatározott intézkedések valamilyen „kommunista agresszió'' ellen irányulnak, megkísérli a közvélemény félrevezetését. E katonai csoportosulás agreszszív jellegét bizonyítja az a tény is, hogy a szerződés feltételei szerint egyedül azok az államok vehetnek részt ebben a csoportosulásban, amelyek „képesek elősegíteni az adott szerződés céljait" Másszóval annak a kérdésnek megoldását, hogy bizonyos államot milyennek tekintsenek, a szerződés kezdeményezői teljesen fenntartják maguknak. A valóságban ez annyit jelent, hogy a csoportosulás összetételét, valamint jellegét teljesen az Egyesült Államok határozza meg. Nem nehéz megfigyelni. hogy mindé/ egyenesen párhuzamos a nyugati' nagyhatalmaknak azzal a politikájával, amely az újrafelfegyverzett Németország részvételével agreszszív katonai csoportosulások alakítására irányul Európában. Az Egyesült Államok és a manilai értekezlet többi részvevőinek hivatalos körei azt állítják, hogy készek egyesítem törekvésüket a délkeletázsiai országok ellen irányuló „felforgató tevékenység" megakadályozására. Ugyanezt az állítást tartalmazza az aláírt szerződés Mindenki, aki tisztában van e területre vonatkozó tényekkel és e terület helyzetével, könnyen észreveszi az ilyen állítások abszurd voltát. „Felforgató tevékenységnek" e terület népeinek nemzeti felszabadító harcát, nemzeti függetlenségükért, az évszázados gyarmati elnyomás alóli felszabadulásukért vívott küzdelmüket nevezik. Éppen ezzel magyarázhatók a nyugati hatalmak, főleg az USA makacs kísérletei, hogy Ázsiában és a Csendes-óceán vidékén olyan katonai szervezetei tákoljanak össze, amelyet mindenekelőtt a délkeletázsdaí országok nemzeti felszabadító harcának elfojtására használhatnának fel. Mit sem változtat ezen az a tény, hogy e kísérleteket mindig a kommunizmusról kieszelt koholmányok, a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság ellen indított té madásek kísérik. Ez nem új trükk. Annak idején már az úgynevezett „Komintern elleni egyezményt szervezői is alkalmazták. Ma is alkalmazzák, főleg az USA, az „erőpolitika

3 hívei minden esetben, midőn politikájuk kudarcot vall. Rendszerint akkor folyamodnak ehhez a trükkhöz, amikor félre akarják vezetni a közvéleményt, és ha kendőzni akarják bizonyos agresszív csoportosulás összetákolásával követett igazi céljaikat. A délkeletázsiai „védelmi szerződés-'- kezdeményezői azt állítják, feladatuk az is, hogy hozzájáruljanak a délkeletázsiai országok „gazdasági haladásához

2. Ennek az állításnak azonban semmi köze a valósághoz. Annyi igazság található csak benne, mint abban az állításban, hogy az új katonai tömb megteremtését állítólag a délkeletázsiai országok védelméről való gondoskodás diktálja. A szerződés szervezői a valóságban nem azért szentelnek nagy figyelmet e tömb gazdasági céljainak, hogy bármiképpen is gondoskodni akarnának e terület nemzeteinek gazdasági szükségleteiről, hanem azért, mert saját szűk érdekeiket, főleg katonai-stratégiai jellegű érdekeiket tartják szem előtt. Nem véletlen, hogy Dulles, az USA államtitkára, midőn a délkeletázsiai terület katonai-stratégiai jelentőségéről beszélt, még márciusban kiemelte, hogy „ez a terület sok nyersanyagfajtában, például horganyban, kőolajban, kaucsukban és vasércben gazdag.'-' A délkeletá^siai országoknak tehát az lenne a rendeltetésük, hogy stratégiai nyersanyagot szállítsanak az USA és az atlanti tömbbe tartozó társai hadiiparának. Az lenne továbbá rendeltetésük, hogy a gyarmati nagyhatalmak gazdaságának nyersanyagfüggvényévé váljanak. Éppen ebben van a szerződés részvevőinek egyik feladataként kitűzött „gazdasági intézkedések'i értelme. Az új katonai csoportosulás lényegében a gyarmati hatalmak tömbje, melynek alapját ázsiai gazdasági és politikai pozícióik megőrzésének célja képezi. Ázsiában ugyanis, főleg a nagy kínai nép történelmi jelentőségű győzelme után, miután véget vetett az idegen elnyomásnak, népi kormányt alakított az országban és szilárdan a gazdasági és kulturális -haladás útjára lépett, alapjában megváltozott a helyzet. Teljes biztonsággal kijelenthetjük, hogy az állandóan kibontakozó ázsiai nemzeti felszabadító mozgalom megbénítására tett kísérletek el • lenére az ázsiai országok nemzetei a független nemzeti fejlődés útján haladnak. A délkeletázsiai nemzetek igazi biztonságát, éppúgy, mint Európa biztonságát, egyedül e terület valamennyi államának, társadalmi rendszerük különbségére való tekintet nélkül, külső diktálás és beavatkozás nélkül kifejtett közös törekvése biztosíthatja. Éppen oz az alapelv, amely nemcsak az ázsiai nemzetek érdekeinek, hanem a világbéke érdekeinek is megfelel, vált a Kínai Népköztársaság és India június 28-i, a Kínai Népköztársaság és Burma június 30-i közös nyilatkozatainak alapjává. Kétségtelen, hogy egyedül az ázsiai nemzetek fejlődésének, békés' feltételeinek, függetlenségük és szuverenitásuk elismerésének alapján nyithatják meg gazdasági és kulturális felemelkedésük útját. Ezzel kapcsolatban egyet kell érteni Nehru indiai miniszterelnökkel, aki a népgyűlésben nemrégen mondott beszédében az indokínai hadicselekmények megszüntetésének jelentőségéről kijelentette: „Az indokínai helyzet rendezésének eredményeképpen Ázsia nagy reményekkel tekint a béke és a stabilizálódás felé." Az új agresszív csoportosulás szervezői kísérleteket tesznek arra, hogy bizonyos formában Laoszt, Kambodzsát és Dél-Vietnamot is bevonják a csoportosulásba. A szerződéshez csatolt jegyzőkönyv egyenesen kimondja, hogy a szerződésnek katonai és gazdasági intézkedéseket elrendelő cikkelyei Kambodzsára, Laoszra és DélVietnamra is vonatkoztathatók. Ezenkívül a szerződé>nek katonai kötelezettségekre vonatkozó 4. cikkelyében, valamint 8. cikkelyében az áll, hogy a szerződés részvevői saját megfontolásuk alapján bármelyik területre kiterjeszthetik a szerződés érvényességét. Ezeknek a rendelkezéseknek beiktatása a szerződésbe egyértelműen azt bizonyítja, hogy szemmel látható kísérleteket tesznek a genfi egyezmény teljesítésének megakadályozására Laosz, Kambodzsa és Vietnam tekintetében. Nem árt megjegyezni a „délkeletázsiai védelmi szerződés" értelmi szerzőinek, hogy az említett kísérletek összeegyeztethetetlenek azokkal a kötelezettségekkel, amelyeket a genfi értekezlet részvevői Vietnam, Laosz és Kambodzsa tekintetében* vállaltak. Ezek a kötelezettségek és nyilatkozatok, melyeket Laosz, Kambodzsa és DélVietnam képviselői Genfben előadtak, kizárják annak lehetőségét, hogy az említett országokat bármilyen katonai csoportosulásba bevonják. Az „erőpolitika" hívei a szerződés bevezető részében kijelentik, A külföldi sajtó választási Handier, a „New York Times" bonni tudósítója, Adenauer pártjának, a keresztény demokrata uniónak a schleswig-hoisteini tartományi képviselőválasztásokon szenvedett vereségét Adenauer külpolitikája kudarcának minősíti. Ugyanez a véleménye a „Times" című angol lapnak is. Handier szerint a választások eredménye kifejezi a lakosság kívánságát: egyesítsék Németországot és evégből hívják össze a négyhatalmi konferenciát. Adenauert június óta már a második vereség érte. A Rajna-Westfáliában lefolyt választásoknál csökkent szavazóinak száma. A A nyugatnémet kormánykoalíció második legerősebb pártja, az úgynevezett szabad demokrata párt elnökségi határozatában követeli, hogy „Adenauer a szövetségi Wormányon belül vonja le az elkerülhetetlen következményeket", me lyeket a nyugatnémet bel- és külpolitika legutóbbi fejlődése okozott. Azok a „következmények", melyehogy a szerződés szerintük megfelel az ENSz alapokmánya céljainak és alapelveinek- Könnyű azonban rájönni arra, hogy az ilyen nyilatkozatok teljesen alaptalanok. A Manilában aláírt szerződés, éppúgy, mint más zárt katonai csoportulások alakításáról szóló egyezmények, mint például az északatlanti egyezmény, a valóságban éles ellentétben áll az Egyesült Nemzetek Szervezetének céljaival és alapelveivel. Az ENSz nevét és zászlaját ebben az esetben is olyan tetiek kendőzésére használják fel, amelyeknek semmi közük az Egyesült Nemzetek békés alapelveihez és a béke megőrzésének érdekeihez, s amelyek új háború előkészítésére irányulnak. Nem első ízben történik, hogy az államok katonai csoportosulásainak megteremtését e csoportosulásokba bevont országok nemzetei „védelmének" érdekeire és „gazdasági haladásuk" elősegítésére való hivatkozással kísérlik igazolni. Igy történt ez az atlanti tömb megalakításánál is. Igy volt ez akkor is, midőn kidolgozták a most csődöt mondott „európai védelmi közösség" megteremtésének terveit. Ugyanez ismétlődik az adott esetben. Figyelemreméltó tény, hogy a manilai értekezlet egyes részvevői nemrégen még azt állították, hogy megértik az ázsiai népek nemzeti kívánságait és hangsúlyozták, hogy rendezni kívánják kapcsolataikat a népi Kínával. Ezzel kapcsolatban helyén való megemlíteni Anglia, valamint Franciaország hivatalos képviselőinek idevonatkozó, főleg a genfi értekezlet idején tett kiI jelentéseit. Feltehető azonban a kérdés, hogyan egyeztethetők öszsze ezek a nyilatkozatok Angliának és Franciaországnak általában az ázsiai országok és különösen Kína ellen irányuló agresszív katonai tömbben való részvételével. A szovjet kormány nem tekintheti másnak a manilai értekezletet és a „délkeletázsiai védelmi szerződés" aláírását, mint Ázsia és Távolkelet biztonságának érdekei, egyszersmind az ázsiai nemzetek szabadságának és nemzeti függetlenségének érdekei ellen irányuló cselekményeknek. A DélkeletÁzsiában és a Csendes-óceán vidékén létrehozott új katonai tömb megteremtését kezdeményező államok felelősek cselekedeteikért, amelyek szeges ellentétben állnak a béke megszilárdításának feladataival. az Adenauer-párt vereségéről mostani kudarc még szembeötlőbb, mint a júniusi, mert Adenauer elfogadva a szociáldemokraták kihívását, Schleswig-Holsteinben a külpolitika jegyében indított választási hadjáratot rögtön az „európai védelmi közösségnek" a francia képviselőházban történt visszautasítása után. Az „Afton Tidningen" svéd lap vezércikkben foglalkozik Adenauer schleswig-hoisteini választási vere» ségével és véleménye szerint „Nyugat-Németországban alapjaiban változik a hangulat", (j A kudarc okát Németországé újrafelfegyverzésében látja, amelyet Adenauer pártja célul tűzött ki. ket Adenauernak az „európai védelmi közösség" csődjéből kell levonnia, elsősorban lemondása a szövetségi kancellár tisztségével eddig egyidejűleg gyakorolt külügyminiszteri tisztségéről. A szabad demokrata párt követeli, hogy Adenauer külön nevezzen ki külügyminisztert. s A bonni kormánykoalíció második legerősebb páríja követelte Adenauer lemondását külügyminiszteri tisztségéről