Uj Szó, 1954. szeptember (7. évfolyam, 213-238.szám)

1954-09-15 / 225. szám, szerda

IFI S

ZÖ 1954. szeptember 18 HÉT NAP CHILÉBEN Amikor a spanyol hódítók eljutottak a Cordillerókig, megkérdezték az ottaniakat, mi van a hegyeken túl. Az indiánok azt felelték „Csili" — az ö nyelvükön ez azt jelenti: hideg. Én augusztusban jártam Chilében, ez ott a leghidegebb hónap, de telet nem észleltem. Virágzott a mimóza és nappal forrón tűzött a nap. Persze, azért igaz, hogy Dél-Amerikának Chile a zordon országa: pusztaságok, magas hegyek és vulkánok, óceáni szelek, délen fagyok. Egy nagyon hosszú és keskeny szigetre hasonlít ez az ország: egyik oldalán a fellegekbe nyúló Andok, másik oldalán az óceán. Gazdag és szegény ez az ország. Vannak szőlői, salétroma, reze, érce; földje bőven termő, de makacs: csak a chilei nép dolgos keze töri meg. Láttam pompás palotákat és nyomorúságos viskókat, nagyszerű egyetemet és gyerekeket, akik soha sem jártak iskolába, világhírű egyetemi tanárokat és írástudatlanokat. Ezt az országot régtől fogva elnyomták és kifosztották az idegenek. Talán ezért szeretik a chileiek olyan szenvedélyesen, olyan féltőén a hazájukat. Nagy kultúrája van Chilének — titokzatos ötvözet az amerikai őslakók szellemi kincséből és annak a népnek örökéből, amely Cervantesi, Quevedót és Velasquezt adta a világnak. Sok csodát láttam Chilében — a Cordillerák vulkánjait, a roppant araucáriákat a tengerparton, Dél Keresztje ragyogó csillagképét. De mindennél nagyobb hatást tettek rám az emberek, akik bátrak és jók, a bányászok és a diákok, az írók és a textilgyári munkások, az orvosok és a kohászok. Először látta szovjet író Chilét, és én szívesen mesélnék furcsaságairól és bűvöleteiről. Mégis másról fogok most beszéln:i arról, ami velem esett meg ott. Persze, nemcsak az én kellemetlen úti kalandomról van itt szó. Azok az események, amelyek rövid chilei tartózkodásom alatt lezajlottak, bizonyos mértékig általános érdeklődésre tarthatnak igényt: megmutatják, hogyan próbálják a béke ellenségei rágalommal és csalással megmérgezni a népek barátságát, de megmutatják azt is, hogy a chilei nép éberen őrzi a békét. Amikor repülőgépünk átrepült az Andok fölött, átnéztem a chilei kormánylap, a „La Nacion" néhány számát. Tudósítást olvastam az Egyesült Államokból arról, hogy „Guatemala után a washingtoni politikusok figyelme Chilére irányul". A lap megemlítette Bolack úrnak, az Egyesült Államok új nagykövetének beszédét. A nagykövet megfenyegette a chileieket, akik nem akarnak részt venni a kommunistaellenes hadjáratban. A „La Nacion" óvatosan megállapította, hogy ez a beavatkozás Chile belügyeibe „bizonyos nyugtalanságot kelt". Letettem az újságot és elgyönyörködtem a hóborította hegycsúcsokban. Azután repülőgépünk földre szállt. Mint ismeretes, azért utaztam Chilébe, hogy Pablo Neruda költőnek átadjam a Nemzetközi Sztálin-békedíj oklevelét és érmét. Pablo Neruda nevét jól ismeri mind az öt világrész. A chileiek méltán büszkék nemzeti költőjük világhirére. A chilei kormányt értesítették utazásom céljáról, s a kormány vízumot adott feleségemnek és nekem háromhónapos chilei tartózkodásra. A vízum kiadásáról szóló utasítást a köztársaság elnöke hagyta jóvá. Augusztus 5-én érkeztünk Santiagoba. A repülőtéren a rendőrség ellenőrizte útlevelünket, a vámhatóság átvizsgálta poggyászunkat. Elindultunk a bennünket váró tömeg felé, de ekkor a városból megérkezett az úgynevezett „nemzetközi rendőrség" osztaga. Nem használt sem az én tiltakozásom, sem az átkutatásunknál jelenlevő szenátorok és képviselők tiltakozása. Az egyik rendőr bebizonyította, hogy ha nem rendőr lenne, ökölvívónak is beválna, és erőszakkal elvette tőlem a Sztálin-díj oklevelét. Irta: Ilja Erenburg A „nemzetközi rendőrség" tagjai a következőket vették el tőlem: a Pablo Neruda kitüntetéséről szóló oklevelet; Neruda „Teljes ének" című költeményének orosznyelvű fordítását; egy albumot a moszkvai Kreml régiségeit ábrázoló metszetekkel, amit ajándékba hoztam a költőnek; francianyelvű keresztrejtvénygyűjteményt; az útunkba eső Dakarban megjelenő francianyelvű lapokat; egy tréfás bizonyítványt arról, hogy átrepültünk az Egyenlítő fölött — a repülőtársaság ad ilyet az utasoknak; a légiforgalmi útvonalak leírását; a Chilében található dísznövények latinnyelvű jegyzékét, amit mint amatőr kertész szereztem be. Kijelentettem, hogy megvárom a repülőtéren, amíg visszaadják a tőlem elvett holmit. Baltasar Carsto, a chilei kongresszus képviselőházának elnöke elment Abdon Parra tábornok belügyminiszterhez. A miniszter utasítást adott, hogy haladéktalanul adják vissza elvett ingóságaimat. Egész nap ott ültünk a repülőtéren. Este a belügyminiszter közölte az újságírókkal: ő nem adott utasítást arra, hogy elvegyék tőlem az oklevelet és a többi holmit, de ha a politikai rendőrség beavatkozott a dologba, erre nyilván megvolt az oka. A miniszter hozzátette, hogy ő személyesen semmikép sem szeretne nekem aggályokat okozni és hogy szabadon eltölthetem Chilében a három hónapot. Ugyanezen^ az estén magához hivatta az újságírókat Rauel del Campo prefektus és azi mondii nekik: „Az Erenburg úrtól elvett okmányok között számos utasítás van az amerikai kommunista pártok, köztük a Chilei Kommunista Párt részére. Ezeket az utasításokat a Kominform és a kommunista pártok nemrég Genuában tartott kongresszusa dolgozta ki." Augusztus 6-án a lapok a következő szenzációs címekkel jelentek meg: „öt millió peso Ilja Erenburg poggyászában", „Titkos kommunista kongresszus Chilében", „A vörös arzenál fenyegeti Chilét". A „La Ultima Hora" című lap közölte, hogy a politikai rendőrség főnöke nem volt, hajlandó teljesíteni a belügyminiszter parancsát. Augusztus 7-én Senor Monge, a politikai rendőrség főnöke megerősítette, hogy „különböző titkos utasításokat találtak" nálam. Ami az oklevelet illeti, azt lefordítják spanyolra és laboratóriumi elemzésnek vetik alá. Közben Monge úr szétosztotta az újságírók között a spanyol nyelven nyomtatott oklevél fényképmásolatát. Arról elfelejtett nyilatkozni, hogyan lehet valamit spanyolról spanyolra lefordítani.. A belügyminiszter az újságíróknak arra a kérdésére, hogy megsértette-e utasitását a politikai rendőrség, kitérő választ adott: „Ez túlzás". A lapok közölték különféle politikusok, az írószövetség, az egyesült szakszervezetek tiltakozásait. A tiltakozó személyek és szervezetek közül sok igen távol áll attól, hogy rokonszenvezzen a kommunizmussal. Több szenátor és képviselő közvetlenül az elnökhöz fordult. A kormány ülést tartott a Pablo Neruda kitüntetésével kapcsolatos eseményekről. Este három rendőr visszahozta nekem az elrabolt oklevelet. Monge úr kijelentette, hogy a többi papirost nem adják vissza, mert azok „bűnjelek". A „La Tercera Hora" című lap közölte, hogy „a nyomozás tovább tart". Ugyanezen a napon, augusztus 7én közleményt adtak ki. Ezt szó szerint idézem és mindenkire rábízom, hogy vonja le a következtetést szerzőinek szellemi szinvonaiáról: „Senor Osvaldo Koch, a kormány főtitkára kijelentette, hogy Ilja Erenburgnál utasításokat találtak Chile Kommunista Pártja részére, ezeket az utasításokat patefon-lemezekre írták." Augusztus 8-án Monge úr munkatársai hajnali öt órakor eljöttek Pablo Neruda házához, ahol laktunk és óriási petárdákat kezdtek hajigálni, amivel felébresztették az egész környéket. Az emberek kiszaladtak az utcára és azt kiabálták: „Bomba!" Közben a társadalom egyre szélesebb köreire terjedt ki a felháborodás. Chilében két írószövetség van, egy baloldali és egy jobboldali. A baloldaliak azonnal tiltakoztak, de a titkos lemezről szóló közlemény és a petárdák után a jobboldali világnézetű írókat egyesítő „írószövetség" is hallatta tiltakozó szavát. A szövetség tagjai egyhangúlag kifejezték felháborodásukat a rendőrség eljárása felett. Tiltakoztak képviselők és neves színészek, festők és bányászok, kohászok és egyetemi tanárok, építészek és textilpiunkások. Augusztus 9-én reggel a lapokban megjelent Senor Monge sokatígérő közleménye: „A nap folyamán részletesebb adatokat adunk a sajtónak az Erenburg úrnál talált titkos utasításokról". Az újságírók vártak. Vártam én is: ugyan mit talál ki Senor Munez Monge? De meglepetés ért: a provokátorok látták, hogy túlságosan messzire mentek és zavarba jöttek. Délben a köztársasági elnök utasítására visszaadták minden elvett holmimat. Az egyik jobboldali lap azt írta, hogy öt millió pesot találtak nálam. A politikai rendőrség megijedt. Monge úr sietett megcáfolni a lap híradását — azért nem adta vissza az öt millió pesot, mert nem is vett el tőlem eféle összeget. Az egyik újságíró megkérdezte: „És hol vannak a lemezek? . 5." Választ nem kapott. Átadtam a visszakapott papírokat az újságíróknak, lefényképezték őket és közölték a képeket. A baloldali lapok kigúnyolták a provokátorokat. A „La Ultima Hora" című lap megállapította, hogy a genuai titkos kommunista konferencia regéje a politikai rendőrség főnökének tudatlanságából született: az egyik francia lapban, amit elvettek tőlem, volt egy cikk „A genfi értekezlet után" címmel. Spanyolul Genfet úgy mondják: Ginevra, s ezf Monge úr összetévesztette Genuával. Szerinte hát a Kominform titkos értekezletén Eden és Bedell-Smith vett volna részt... Eljöttek hozzám az írók, művészek, a diákok és a szakszervezetek képviselői. Mindannyian tiltakoztak a politikai rendőrség eljárása ellen. Az utcán az emberek üdvözöltek, megszorították kezemet, megöleltek. Augusztus 9-én este vacsorát rendeztünk a nemzetközi Sztálin-díjas Pablo Neruda tiszteletére. A vacsorán politikusok, írók, művészek vettek részt. Ott volt két miniszter is, az igazságügyi és a tájékoztatásügyi miniszter. Santiago del Campo tájékoztatásügyi miniszter beszédet mondott, amit aztán közzé is tettek. Beszédében arra kért, hogy ne tévesszem össze a rendőrséget a chilei néppel. Augusztus 10-én került sor a Sztálin-díj átadására Pablo Nerudának. Az ünnepségen részt vettek különböző politikai pártok képviselői, köztük Lia Laffaye asszony, Ibanez elnök pártjának parlamenti képviselője is. A felszólalók természetesen megemlékeztek a lejátszódott eseményekről. Alfredo de Amestí ezredes, a chilei békebizottság elnöke ezekkel a szavakkal fordult hozzám: „Ön meggyőződhetett róla, milyen drámát élnek át Latin-Amerika függetlenségüket védő népei. •„- ,

2 Luiz Quinteroz Tricot szenátor besizédében megbélyegezte a provokátorokat: „A politikai rendőrség, amely nem volt hajlandó végrehajtani az utasításokat, bebizonyította, hogy egyedül a külföldi imperialistákra hallgat.-' Ugyanerről beszélt Herrnas Aumada radikális párti képviselő is. Baltasar Castro, a képviselőház elnöke ezt mondotta: „Nem, a béke eszméje erősebb a politikai rendőrségnél is, az Egyesült Államok nagykövetségénél is .. Augusztus 11-én repülőgépen elutaztunk Buenos Airesbe. A repülőtéren összegyűlt hatalmas tömeg üdvözölte a békét, a chilei és a szovjet nép barátságát. Ugyancsak augusztus 11-én Jósé Cueto .képviselő a parlamentben beszédet mondott arról a kísérletről, hogy meghiúsítsák a Sztálirtdíj átadását Pablo Nerudának. Ezt mondotta: ,,Mindenben felismerhető az a kéz, amely már nem egyszer szervezett provokációkat, az a kéz, amely ugyanazt a helyzetet akarja létrehozni Chilében, mint Guatemalában, kényekedvre át akarja adni az országot a bérgyilkosoknak: az északamerikai imperializmus keze". Milyen Nevetséges mindez — gondoltam, amikor a repülőgépben ülve felidéztem az ostoba történetet a hanglemezekkel és Genuával, a petárdákat és a kormány nyilatkozatát, hogy én meg akartam dönteni Chilét. De rögtön válaszoltam is magamnak: Nem, nem is olyan nevetséges, inkább visszataszító. Azt, hogy ezek az emberek buták, régóta tudjuk. De napról napra, óráról órára eszünkbe kell, hogy jusson, hogy ezek az ostobák veszélyesek is, hogy dollárok és bambák vannak a kezükben, bérgyilkosak és újságok ezrei, miniszteri tárcát viselő szánalmas bábok és roppant fegyverraktárak szolgálják céljaikat. Még mindig nem tettek le arról a vágyukról, hogy lángbaborítsák a világot, megrémítsék az embereket és egy köteg zöld bankjegyért vérrel árasszák el az egész földgolyót. Bármilyen nevetséges, ostoba és szinte szóra sem érdemes az a komédia, amit az ügyetlen és tehetetlen Monge végigjátszott — illusztrálása ez annak, hogy miről álmodoznak Monge éppoly rövidlátó, de sokkal erősebb menedzserei. Ha ezt szem előtt tartjuk, a békét őrizzük vele. Tudjuk, milyen hősiesen védi a békét Chile nem nagyszámú, de nagyszívű népe. Távol él tőlünk a chilei nép. Hazájában most koratavasz van. Nálunk most reggel van, őnáluk még éjfél. Minden más ott: mások a fák, a csillagok, a szokások. De milyen könynyű a békeszerető embernek megérteni a. másikat, megszorítani a meleg, baráti kezet! Nem, mi sohasem tévesztjük össze a „nemzetközi rendőrségben'

5 garázdálkodó uraságokat a chilei néppel- Gyűlöljük a rágalmazókat, a provokátorokat. a

z új vérontásról ábrándozó urakat. De szeretjük a béke minden barátját és ez a szeretet szélesebb, mint az oceán, magasabb, mint a Cordillerák. (Megjelent a Pravda szeptember 3-i számában.) Megjelent a »Politikai gazdaságtan« című tankönyv a Szovjetunióban A politikai irodalom állami könyvkiadójánál megjelent a „Politikai gazdaságtan" című tankönyv. A tankönyvet közgazdász kollektíva írta, amelynek tagjai K. V. Osztrovityanov akadémikus, D. I. Sepilov, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának levelezőtagja, t. A. Leontyev, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának levelezőtagja, I. D. Laptyev, a Lenin Mezőgazdaságtudományi Akadémia tagja, I. I. Kuzminov professzor, L. M. Gatovszkij, a közgazdaságtudományok doktora, P. F. Jugyin akadémikus, A. I. Pakov, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának levelezőtagja, V. I. Pereszlegirí; a közgazdaságtudományok kandidátusa. A tankönyv statisztikai anyagának kiválasztásában és feldolgozásában részt vett V. N. Sztarovszkij, a közgazdaságtudományok doktora. A tankönyv három részből áll. Első rész: „A kapitalizmus előtti termelési módok", a második: „A kapitalista termelési mód", a harmadik: „A szocialista termelési mód". A tankönyv nagy példányszámban jelent meg. Üjabb fejlemények a Montesi-ügyben Az „Üj Szó" már beszámolt arról a nagy port felvert botrányos ügyről, mely a „Montesi-ügy" néven ismeretes. Mint már közöltük, a botrányban kompromittálva vannak az olasz kereszténydemokrata párt neves tényezői, miniszterei, s más ismert személyiségek. A „Szabad Nép" olaszországi tudósítójának jelentése alapján az alábbiakban ismertetjük az ügy legújabb fejleményeit. A Montesi-ügyben szombat délben váratlan, politikai szempontból nagyjelentőségű fordulat következett be. A szombat reggeli olasz lapok kivétel nélkül biztosra vették annak a négy személynek — Pierro Piccioninak, Pavone volt rendőrfőnöknek, Hesseni Móric királyi hercegnek és Montagnának — letartóztatását, akiknek útlevelét a vizsgálóbíró bevonatta. Már csak az volt kétséges, hogy ezek közül kit terhe) felelősség a leány halála miatt és kik a bűnrészesek. Szombat délben azonban váratlan fordulat következett be. A nyomozást vezető vizsgálóbíró hivatalába kérette az űjsáyirókat és a következő nyilatkozatot adta: „A vizsgálat félbeszakadt. Meghatározott időn belül nem fog történni semmi, mert a vizsgálat hivatalos iratai a főügyész kezében vannak, és ó még nem adta azokat vissza." S'p,; vizigélóbiró bejelentését egy hasonló mésíekben jelentős hír előzte meg, amely szerint di Pietro igazségüg\ miniszter személyesen beavatkozott a vizsgálat menetébe, A miniszter péntek éjjel titokban magához kérette Sepe vizsgálóbírót és négyórás beszélgetést folytatott vele. \ négy személy útlevele bevonásának híre bombal-.ént hatott. Lássuk csak. kik is azok a személyiségek, akiknek mcst bevonták az étieveiét. Piero Piccioni a jelenlegi olasz kül-'Wiyminiszter fia. Nevét elsőnek Anr.a Matia Caglio. a Montesi-Montagna-úgy egyik „!;•>: onatanüja" említette meg. ; mint Ugo Montagna bizalmas barátjáról emlékezett meg róla. Amin Mar a Caglio a Muto-per során fel. >ivásott szenzációs végrendeletében azt állította, hog;, Pierro Piccioni — mint -i Mcntagn«-féie banda egyik tagja — volt a gyilkosa Vilma Montesinek. Ugo Montagna „örgrófról" a rendőrség egyik hivatalos jelentése, mint büntetett előéletű emberről, fasiszta és rémet kémre', és kerítőről emlékezett meg. E jelentés nem zárta ki annak lehetőségét sem, hogy Montagna kiibítószerüzeiinekke! is foglalkozik. A Du Caro, liberális tárcanélküli miniszter által lefolytatott hivatalos vizsgálat annak megállapításához vezetett, hogy Ugo Montagna hatalmas barátokkal dicsekedhetett, akik között nem kisebb nevei: szerepelnek, mint Scelba miniszterelnök Piccioni külügyminiszter, Spataro és Aldisio volt miniszterek, továbbá Gedda, az Actio Caco!i.:a elnöke, Favone volt országos rendőrfőkapitány éi Galeazzi-Lisi, a pápa magánorvosa. Anna Maria Caglij emlékezetes végrendeletében azt állította, hngv Montagna kiterjedt kábi-.ósze; üzérbanda fe.ie volt. Saverto Polito az olasz főváros rendőrségének parancsnoka volt Vilma Montesi halála idején. Őt tartják azon elmélet értelmi szerzőjének, amely szerint a szerencsétlen római lány lábmosás közben a tengerbe esett s így fulladt mejj. Hesseni Móric királyi herceg nem mas, mi'.

t Sávóyai Mafalda fia; tehát 111. Viktor frnánuel volt olasz király unokája. Több hónf.ppal ezelőtt már bebizonyosodott, hogy néhány nappal Vilma Montesi halála előtt Hesseni Móric egy fiata' lány társaságában Montagna capo"ottai vadászkastélyában jŕrt. I A legutóbbi órákban bekövetkezett szenzációs fordulať.t az utóbbi napokban már meglehetősen jelentős fejlemények előzték meg ebben az ügyben. A legérdekesebb az volt, hogy letartóztatták a capocottai vadászlak bárom őrét. illetve volt őrét és egyiküknek feleségét is. Az Unita csütörtöki számában Pietro Ingrao főszerkesztő hangoztatja, hogy az clász igazságszolgáltatásra most rendkívüli feladat vár. Ha leleplezik a gyilkosok védelmezőit, akkor meg fogják találni a gyilkosokat is. t t