Uj Szó, 1954. szeptember (7. évfolyam, 213-238.szám)

1954-09-19 / 229. szám, vasárnap

2 UJSZ0 1954. szepteníber 19 Energetikai dolgosok a kormányhatározat teljesítéséért Az őszi és a téli időszak komoly feladatok elé állítja az erőműtele­pek dolgozóit. A villamosenergja fogyasztása télen a legnagyobb­Ugyanakkor, aimikor a vízierőmű­vek teljesítménye a folyók alacsony vízállása következtében csökken, a korai sötétedés és a hideg beálltá­val a fogyasztás lényegesen na­gyobb. Az áramfogyasztást tetézik azok az üzemek, ahol lemaradás van a tervteljesítésben és a hiányt az év utolsó hónapjaiban igyekez­nek behozni. Áramfogyasztásunk éppen a kritikus téli hónapokban aránytalanul nagyobb a szokottnál­A párt és a kormány állandóan nagy figyelmet szentel a villamos­energiaipar kérdéséenk. Az áram­ellátás eddigi nehézségeinek elhá­rítása érdekében a kormány a terv­szerű villamosenergia-gazdálkodás új rendjét vezette be. A villamos­energia-gazdálkodás az áramellátás folyamatos biztosítása érdekében mind az energetika dolgozóira, mind a fogyasztóközönségre egyaránt fel­adatokat ró. A kormányhatározat intézkedé­seinek teljesítését Kelet-Szlovákia erőműtelepeinek dolgozói becsület­beli kötelességeiknek tekintik. A fel­adatokat minden üzemrészleg ré­szére kidolgozták, minden dolgozó részére szétírták. A legfontosabb feladatok egyike a villanyerőműtelepek és az elosztó­hálózat üzemzavarmentes működé­se. Ezt az erőműtelepek dolgozói a generáljavítási és karbantartási munkálatok határidejének lerövidí­tésével biztosítják. A szovjet újítók tapasztalatai nagy segítséget jelen­tenek ezekben a munkálatokban. A téli idényre való felkészülés elő­munkálatainál a krompachi vil­lanytelepen két turbógenerátort javítottak meg. A turbinát október hónapban szintén üzemké­pes állapotba hozzák, hogy az a téli csúcsidőszakban rendelkezésre álljon. A kassai erőműtelepen az I. sz. agre§átum részére generátor­ról gondoskodnak, mialatt a turbi­na és kazán javításán dolgoznak. Sok függ a javítási munkálatok üzemtervének betartásától, hogy az őszi-téli csúcsmegterhelésre az üze­mi berendezések teljesítménye el­érje a lehető legmagasabb fokot­Hasonló megelőző karbantartási és javítási munkálatokat végeznek Rudňany és Poprad erőműtelepein. Valamennyi keletszlovákiai villanv­erőmű gondoskodik arról, hogy a téli hónapokban a szénellátás ne okozzon zavart a villamosén erg'a termelésében. A nyári mezőgazdasági munká­latokból a villanytelepek dolgozói is kivették részüket. Rájuk hárult az a feladat, hogy a villanyerővel hajtott cséplőgépek zavartalanul végezzék a cséplést. Az áramveze­tési hálózatot és a transzformátor­állomásokat jó előre elkészítették. Az idei tapasztalatok azt igazolták, hogy az áramszolgáltatás az idei cséplésben olyan jó volt, mint ed­dig még soha. Közelednek a téli hónapok, ami­kor a villanyhálózatra nagyobb megterhelés vár. Ez a villanyerő­művek dolgozóira további felelős­ségteljes feladatokat ró. Keletszlo­vákía erőműtelepeinek dolgozói az áramszolgáltatás biztosítása érdeké­ben a távvezetékeken már javában dolgoznak a karbantartási munká­latokon. Gondosan ellenőrzik, nin­csenek-e megrepedve a szigetelők, épek-e a vezetékek s a kapcsolók. Az előforduló hibákat ott a hely­színen azonnal kijavítják. Ilyen módon csaknem 700 kilométer táv­vezeték ellenőrzését és javítását végzik el. Gyakran előfordul té­len, hogy a drótvezetékeket a zúz­mara vastag rétege borítja. Ez za­varokat okoz az áramszolgáltatás­ban s ezért már jóelőre megszerve­zik a megfigyelőállomásokat, az alkalmazottakat sílécekkel és téli ruházattal látják el. Az üzemek áramfogyasztását a járási és kerületi energetikai bi­zottságok irányítják. Szem előtt tartják az egyenletes áramfogyasz­tást, nehogy túlterhelés álljon elő, amit az áramfejlesztőtelepek nem bírnak el. A téli időszak jelensége ez, amikor reggel későn világoso­dik és a kora délutáni órákban már sötét van. Az üzemek és háztar­tások áramfogyasztása viszont ilyen­kor a legtöbb és ez teszi szüksé­gessé az áramkorlátozást. A kikap­csolásokat nagy mértékben korlá­tozná az erőművek egyenletes meg­terhelése, amelyet a csúcsmeg­terhelés időpontján kívüli, azaz a 8—11.30, majd 13—18 és 22—6 órák közötti időszak fokozottabb igény­bevétele tesz lehetővé. Szükséges, hogy egy- és két műszakban dol­gozó üzemek áramszükségletük egy­harmadát éjjel vegyék igénybe. Az áramfogyasztás egyenletes elosztá­sát, az energia felhasználásában szükséges takarékosság irányítását végzik a már említett kerületi és járási bizottságok és aktívák. Az elektromosművek kassai el­osztóüzeme az év eleje óta az or­szág legjobb villamosenergia üze­me. Ebben az évben kétszer nyerte el a minisztérium és a szakszerve­zet vörös zászlaját, mint az orszá­gos verseny legjobbja. A keletszlo­vákiai villamosenergiaipari dolgo­zók kellő időben, felkészülve néz­nek a közelgő téli időszak elébe­Bíznak abban, hogy a fogyasztók aktív támogatásával eredményes munkát végeznek. Mészáros Gyula Üzemi dolgozók segítsége a földműveseknek A prágai ČKD Sokolovo nemzeti vállalat alkalmazottai már ötödik éve segítik a kutná-horai járás földműveseit. Védnökséget vállal­tak az egész járás felett és ezt a feladatukat jól teljesítik. Az üze­mi pártbizottság tagjai segítenek az EFSz-ek megszilárdításában és a helyi nemzeti bizottságokkal együttműködve gondoskodnak a különféle hiányosságok kiküszöbö­léséről. Idén a kutná-horai járás j5t községét látogatják. A ČKD Sokolovo alkalmazottai sikeresen segítenek a földművesek­nek a mezei munkákban is. Öt hét alatt — július utolsó hetében és augusztus folyamán — minden szerdán és pénteken 5C dolgozó érkezett az EFSz-be, hogy segítse­nek a szövetkezeti tagoknak az aratási munkálatokban. Az üzem néhány kőművese a gazdasági épü­letek építésénél segédkezett. Négy­ezer brigádórát dolgoztak le. Ezen­kívül három műszakban 120 brigá­dos összesen 4,200 brigádórát dol­gozott le. Az év elejétől 5700 tonna cementet termeltek terven felül A ladcei cenemtnüzem dolgozói, akik az építőiparügyi minisztérium és a forradalmi szakszervezeti moz­galom szövetsége központi bizott­sága Vörös zászlajának birtoko­sai, elhatározták, hogy ezt a meg­tiszteltető kitüntetést a harmadik negyedévben is megszerzik. Az év eleje óta egyenletesen teljesítik a termelési tervet és már mostanáig 5700 tonna cementet termeltek ter­ven felül.' • Túlteljesítették felajánlá­sukat A brnói kerület fiataljai az idei aratás idején elhatározták, hogy az EFSz-ek és az állami birtokok földjein, a gép- és traktorállomá­sokon, valamint az egyénileg gaz­dálkodó földművesek földjein 500 ezer brigádórát dolgoznak le és ezzel biztosítják a gyors és gaz­daságos terménybetakarítást. Vál­lalásukat jóval túlteljesítették: az idei aratásnál 1,111.124 órát dol­goztak le. Javul városi közlekedésünk A városi közlekedés legjobb dolgozói és újítói Bratislavában országos konferenciára jöttek ösz­sze. A konferencián az utasoknak nyújtott szolgálat további javítása érdekében technikai kérdéseket tárgyaltak meg, amelyek a helyi közlekedési dolgozók munkáját is megkönnyítik majd. A városi közlekedés kiépítése te­rén fontos munkát végeznek újí­tóink is. Nagyban az ő munká­juk eredménye, hogy a közlekedé­si balesetek száma évről évre csökken. A bratislavai közlekedési vállalat dolgozói 1948 óta alkal­maznak szovjet munkamódszere­ket. Ezzel megkönnyítették a kar­bantartási dolgozók munkáját is. Ez év első felében 28 újítási ja­vaslatot adtak be, amelyekből 26­ot már valóra is váltottak. Számos újítással sikerült gépe­síteni a villamosok felemelésének munkálatait is, ami a legnehe­zebb munka volt eddig. Az utazás is kényelmesebbé válik. A.téli idő­szakban az ülések alatt elhelyezett melegító'testek teszik kellemeseb­bé az utazást. Sok bosszúságot okoztak valami­kor a T—400 típusú trollibuszok akkumulátorai, amelyek útközben ki szoktak fogyni. Janik Vince műszaki dolgozó olyan berendezést szerkesztett, amellyel a trollibu­szok akkumulátorainak töltését a kocsi karbantartási munkálatai közben is el lehet végezni. A bratislavai városi közlekedés újítói, Janik, Konrád, Vaverka, Bolech és sokan mások jó mun­kájukkal a közlekedés további ja­vításáért harcolnak. Vojsábel Vilmos, Bratislava. Munkaérdemrenddel tüntették ki a legidősebb csehszlovák orvosnőt Dr. J. Plojhar egészségügyi mi­niszter, csütörtökön adta át a mun­kaérdemrendet Dr. Eliška Vozábo­vának, a legidősebb csehszlovák or­vosnőnek. Az érdemrendet a cseh­szlovák kormány javaslatára Anto­nín Zápotocký köztársasági elnök adományozta az orvosnőnek 80-ik születésnapja alkalmából, több mint 50 éves érdemdús orvosi működé­séért. A csehszlovák artisták visszatértek a Szovjet­unióból Szeptember 17-én pénteken az esti órákban hazatért az élenjáró csehszlovák artisták 38 tagú cso­portja, amely négyhónapos mű­vészkörúton a Szovjetunióban volt. Ott-tartózkodásuk idején 120 fel­lépést rendeztek Minszkben, Lvov­ban, Sztálingrádban, Moszkvában és Leningrádban. Fellépéseiket mindenütt nagy siker kísérte és a fejlett artistaművészet hazájában nagy elismerésre tettek szert. Először a bányában Nemrégen jöttem a handlovai szénbányába dolgozni. Úgy gondol­tam, az én munkám is hozzájárul­hat ahhoz, hogy több szenet ter­meljünk. Egy évi brigádmunkára jelentkeztem. Soha azelőtt bányá­ban nem jártam. Sokat is beszéltek nekem arról, hogy ilyen meg olyan a bányászmunka, meg hogy _ nem érdemes bányába menni. Most ma­gam gyó'žó'dtem meg arról, hogyan élnek a bányászok. Látom azt is, hogyan törődik ál­lamunk a bányászok jólétével. Handlován négyemeletes új házak épülnek, kétszobás — fürdőszobá­val ellátott lakásokkal. Megláto­gattam Pszota Gézát, aki 19 éve bányász. Szépen berendezett új la­kásban lakik, mindene megvan, ami a nyugodt, gondtalan családi élethez kell. Látom, hogy a becsü­letes munka a bányában mind­nyájunknak szebb életet biztosít. Dóra István, Handlová Hl R Gazdátlan versenytáblák — Milyen órák ezek? — kér­dezte tőlem a füleki Kovosmalt udvarán az egyik alkalmazott és egy órához hasonló számlapra mutatott, amelynek mutatói már egy éve állnak és csg.k akkor moz­dulnak meg, ha egy elfáradt varjú száll rájuk. Azt a választ adtam, hogy ez felesleges óra, mert szé­gyellem bevallani, hogy ez a terv­teljesítés, az árufajták, az akku­muláció terve teljesítésének mu­tatója. Ez a mutató és az alatta levő propagációs sarok már hosz­szú ideje nem teljesíti küldetését, belepte a por. A plakátok kifüg­gesztésére szolgáló táblán négy ré­gi széttépett plakát függ. Miért is ragasztanák a plakátokat a táb­lára, amikor az üzemben falak is vannak. Igy persze a falakon nem jutott hely a legjobb dolgozók ké­peinek kifüggesztésére. Nemcsák az udvaron, de a mű­helyedben is hasonló a helyzet. Ott is szép fekete táblák vannak, amelyeken a mult évben a műhe­lyek tervteljesítésének grafikonja, és a legjobb dolgozók nevei voltak. Ma már ezek a táblák sem szol­gálnak küldetésüknek. Még szerencse, hogy van üzemi hangszórónk! Hetenként egyszer ki is hirdetik rajta a vasárnapi sporteredményeket, sőt, időnként eljátsszák az „Arankának születés­napjára!" című dalt is. Pedig jól esnék az alkalmazottaknak, ha időnként jó szót hallanak elvégzett munkájukról. Talán későbbi időre tartogatják a munkaverseny ered­ményeinek kihirdetését? Lehet, majd csak akkorra, ha jobb ered­ményeket érünk el. Ezek a mi hibáink, amelyekről valamennyien tudunk és mégis — mondjuk kényelemből — halogat­juk kiküszöbölésüket. Pedig jó példáért nem kell mesz­sze mennünk. Itt van nem mesz­sze a Béke-üzem, ahol rend, tiszta­ság van. Szép eredményeket érnek el, folyik a szocialista munkaver­seny és nemcsak a járásban, de a kerületben is kiszorítottak ben­nünket az első helyről, amelyet mi néhány évig tartottunk. Sajgalik József, Fülek • • • A PAVLOVCEI EFSz-ben Jozef Bučka tizenhattagú csoportja meg­kezdte a rizs betakarítását. A rizs­termelők lelkiismeretes munkájá­nak megvan a szép eredménye. Egy hektáron átlagosan 37.5 mázsa rizst takarítottak be és így a tervet két és félmázsával szárnyalták túl. Ezzel valóraváltották a CsKP X. kongresszusára tett kötelezettségü­ket. A NYITRAI mezőgazdasági fő­iskola lektori hivatala értesíti a zootechnikai és agrotechnikai fa­kultás hallgatóit, hogy az idei is­kolaév október 1-én kezdődik. A beiratások október 4—6-ig, az utol­só évfolyamba november 10-ig tar­tanak. A PÍSEKI múzeumban megren­dezett Pracheny környéki népda­lok kiállításán Fr. L. Čelakovský idejétől egészen napjainkig össze­gyűjtött érdekes dalgyűjtemények láthatók. Találunk közöttük a XIX. szážad első feléből származó forra­dalmi dalokat, valamint F. Janda 1070 népdalt tartalmazó legújabb dalgyűjteményét. A FASISZTAELLENES HARCO­SOK SZÖVETSÉGE a prágai fő­posta csarnokában „A művészet harcol a fasizmus és a háború el­len" címen kiállítást nyitott meg. A kiállítás bemutatja hogyan har­colnak a művészek alkotásaikkal a békéért, az imperialista háború el­len. A SVÉD, norvég és dán szak­szervezeti küldöttség után négy­napi tartózkodásra Prágába érke­zett a finn szakszervezeti küldött­ség is. A vendégek ellátogatnak Gottwaldovba, Ostravába és Tátra Lomnicra. ' A ZÓLYOMI téglagyár dolgozói üzemi munkaiskolában egészítik ki szakmai képzettségüket. A KASSAI kerületből az év kez­dete óta több mint száz'dolgozó je­lentkezett az ostrava-karvini bá­nyákba. Kassáról 115, a kassai já­rásból 101 és a poprádi járásból 72 dolgozó jelentkezett bányamunká­ra.­A BODROGSZÖGI állami gaz­daság dolgozói idén sokkal köny­nyebben végzik a rizs aratását, mint tavaly. Szeptember 15-ig, nem egészen két hét alatt, a 123 hektárnyi rizsterületen 53 hektár­ról már learatták a rizst. Az első cséplési eredmények azt mutat­ják, hogy a hektárhozam 40 mé­termázsa körül mozog. Ez 14 mé­termázsával túlhaladja a tervezet; hektárhozamot. Azokon a parcel­lákon, ahová „Bodrogközi" rizst vetettek, 60 métermázsás hektár­hozamot is elértek. A jó rizster­més főleg Szakai János rizsgon­dozó csoportjának az érdeme. A SURÄNYI járásban lévő Novy Svätý szövetkezet tagjai évről évre jobb eredményeket érnek el a kö­zös gazdálkodás terén. Lelkiisme­retes munkájukért a szövetkezeti tagok a napokban négynapos ki­ránduláson vettek részt az Ala­csony és a Magas-Tátrában. A ki­rándulás költségeit az EFSz a kul­turális alapból fedezte, A CSEHSZLOVÁK Újságíró Szö­vetség szlovákiai bizottsága a Sajtó­nap tiszteletére, pénteken, szep­tember 17-én újságíró aktívát ren­dezett, amelyen Peter Jilemnický munkásságáról beszéltek. A SAJTÓNAP előtt a kassai ke­rület dolgozói beszélgetéseket ren­deznek a sajtóról. Az első ilyen be­szélgetéseket Szepesváralján, Szep­siben és Barcán tartották meg a gép- és traktorállomásokon, továb­bá a vajkai és melnicai egységes földművesszövetkezetekben, a kas­sai téglagyárban, a terebesi élelmi­szerkombinátban és még számos más üzemben. A dolgozók érdeklő­déssel tárgyalták meg a sajtó je­lentőségét és mindennapi munká­jukban nyújtott segítségét. A KULTURÁLIS ÜGYEK MI­NISZTÉRIUMA a Csehszlovák­Mongol Barátság napjai alkalmá­ból pénteken a prágai Nemzeti Klubban mongol zenei hangver­senyt rendezett. A NAGYMEGYERI állami gaz­daság naponta több miní 20.000 liter tejet ad a közellátásnak. A legmagasabb tejhozamot a nyáras­di gazdaságban érték el, ahol egy tehéntől átlagosan 10.5 liter tejet fejnek. A SLOVENSKÁ KNIHA nemzeti vállalat a napokban Eperjesen el­árusítóhelyet nyitott, ahol az ukrán- szovjet irodalom termékeit ( fogják árusítani. SZEPTEMBER 14—17-ig terjedő napokban a tudományos dolgozók otthonában Smolenicén megtartot­ták a tudományos-technikai dolgo­zók második országos munkakon­gresszusát. A kongresszust a Szlo­vák Tudományos Akadémia ren­dezte a Csehszlovák Tudományos Akadémiával való megegyezés alapján. A NYITRAI és bratislavai kerü­let hat gép- és traktorállomása ez idén végzi először kombájn segít­ségével a kukorica betakarítását. A kukoricaszedő kombájn a Szovjet­unió ajándéka. Kombájnkezelőink és karbantartóink a napokban ál­lították össze pontos rajzok szerint az S-6 kombájnt. A dunaszerdahelyi gép- és traktorállomás dolgozói szeptember 17-én, pénteken próbál­ták ki sikerrel a pódatejedi EFSz 62 hektáros kukoricatábláján az új kombájnt. CSÜTÖRTÖKÖN, szeptember 16­án a kőszénfejtés tervét Karvina 95, Orlova 100, Ostrava-Észak 96, Ostrava-Dél 93.4, Kladno 97.7, Pl­zeň 95.9, Trutnov 102.7, Rosice 89.9o/o-ra teljesítették. A kőszén­fejtési tervet összesen 96.6%-ra teljesítették. A barnaszénfejtési tervet Chomútov 107.6, Most-Dél 105.2, Most-Észak 100.5, Duchcov 88, Bilina 99.2, Teplice 106.2, Az északcsehországi barnaszén körzet mélybányái 94.8, külszíni bányái 105.8, Sokolov összesen 109.7, Hand­lova 89.3, kékkői szénbányák 72.2 százalékra teljesítették. A barna­szénfejtési tervet összesen 102.9 százalékra teljesítették. A lignit­fejtési tervet összesen 84.9%-ra teljesítették,

Next

/
Thumbnails
Contents