Uj Szó, 1954. augusztus (7. évfolyam, 186-212.szám)

1954-08-15 / 198. szám, vasárnap

1954. auguszt

us 15. UJSZO Az ipolysági járás népművészeti alkotóversenyei uves nentRe i ki Néprajzi kutatás a magyar falvakon Az a kultúrpolitika, mely népi demokratikus köztársaságunkban a tömegek kulturális igényeit tartja szem előtt, elsősorban a nemzeti kultúra haladó hagyományait veszi figyelembe, a népi értékek összegyűjtését tartja elsőrendű feladatának. Ezeknek a néphagyományértékeknek birtokában, azok felhasználásával és továbbfejlesztésével alakítjuk ki új kultúránkat, melynek az a hivatása, hogy kifejezze a mai embér érzéseit, törekvéseit, a szocializmust építő új embertípust. A Szlovák Tudományos Akadémia néprajzi osztálya országos gyűjtőmunkájának keretében ebben az évben kezdi meg hazánk magyarlakta falvainak néprajzi gyűjtését. Néphagyományaink gyűjtése, tudományos rendszerezése, feldolgozása fényt derít a mult szenvedéseire, az elnyomatás idejének forradalmaira s hozzásegít a tárgyilagos történelemszemlélethez. Hazánk magyarlakta területei néphagyományainak szakszerű kutatását egy gyűjtőcsoport végzi. A kutatások eredménye, melyeket a Szlovák Tudományos Akadémia végez Szlovákia területén, hozzáférhetővé teszi dolgozó népünk számára azokat a népi és nemzeti sajátságokat, melyek megkülönböztetik az itt élő népcsoportokat s rámutatnak azokra a tradíciókra, melyek azonosak, közösek. Azok a népi hagyományok, nemzeti sajátságok, melyek még falvainkon élnek, híven visszatükrözik a mult társadalmi rend dolgozóinak szenvedéseit, szabadságvágyát, elnyomói elleni gyűlöletét s a jobb jövőbe vetett hitét. A nép művészi alkotásában a haladó értékek, a vágyak dalban, táncban, viseletben világosan kifejeződnek. A néprajzi gyűjtés tehát a mult megismerésével mai életünket gazdagítja, hazánk szocialista építését segíti elő. A -népi kultúrcsoportoknak is hatalmas támogatást nyújtanak a népdalok, táncok. A falu szokásainak gyűjtésével gazdag és színes anyaghoz jutnak színjátszóink, bábjátszóink. A néphagyomány a hivatásos művészi alkotásnak is erőforrása. Zeneszerzők, írók, táncművészek a népművészet alkotásaival gazdagították saját művészi alkotásaikat s halhatatlan művekben, művészi tökéletességgel adták vissza népünknek azt, amit tőle kaptak. A gyűjtésben részt vevő szakemberek gyűjtőmunkájuk folyamán népi tehetségekre is bukkanak, akikről azelőtt senki sem tudott, akik velük született tehetségükkel a hivatásos művészeti alkotás művelői lesznek. Az a kultúrélet, melyet felszabadult életünk indított virágzásnak, a néphagyományok gyűjtésével szocialista tartalmában, nemzeti formájában elmélyültebb, gazdagabb, színesebb lesz. A Szlovák Tudományos Akadémia néphagyományaink kutatásának meginditásával megmutatja az útat, mely boldogabb és szebb életünk megvalósulásához vezet. Mészáros Gyula Amikor az ipolysági járásban a kultús»élet kibontakozásáról beszélünk, vagy írunk, nehéz eldönteni, kit illet az elismerés. Ha csak a Csemadok járási titkárságát dicsérnénk és nem látnánk meg a tanítók fáradhatatlan munkáját, az állami birtokok és gépállomások leányait, legényeit, az iskolák pirosnyakkendős pionírjait, az egyszerű. szövetkezeti emberek segíteni akarását, akkor nem volnánk igazságosak. Igaz, hogy az ipolysági járásban a népművészeti kultúrnapok megszervezésében elsősorban a Csemadok járási titkárságát illeti dicséret. De nem is olyan nehéz dalra, táncra serkenteni a fiatalokat, amikor ők maguk is olyan nagyon akarjak. Az ipolysági járásban az első alkotóversenyt Százdon tartották. Három falu, három csoport vetélkedett egymással, hogy melyik tud szebbet, teljesebbet nyújtani az egybegyűlt közönségnek. Nem véletlen, hogy Százdon rendezték meg az első ilyen kultúrnapot. A százdi kultúrmunkások által épített kultúrotthonban ugyan nem ez volt az első előadás, de mégis ezt lehetett tekinteni a felavató ünnepélynek, mert hiszen három falu lelkes fiataljai gyűltek össze, hogy bemutassák tudásukat. A deméndiek 12 tagú tánccsoportja, vagy az ipolyviskiek leányénekkara bizonyára nem gondolt a sürgés-forgásban arra, hogy télidején nem volt könnyű az építkezés. Követ fejteni, fuvarozni, az őszi vendégmarasztaló sárban, vagy a decemberi, januári hideg szelekben tetőt emelni — bizony nem volt könnyű. Hogy mégis elkészült február 4-re és hogy az első előadást megtarthatta benne a Faluszínház művészgárdája, ez már aztán mindenkinek az érdeme, a 84 éves Janoviczky bácsinak épúgy, mint Kiss Jánosnak, a CsISz szervezet elnökének. Három falu fiataljai daloltak, táncoltak a színpadon. Kiss Gyula tanító, Námesny István, a helyi nsmzeti bizottság elnöke és sokan mások a munkabrigád tagjai közül ö-öiTime] nézték, hogy munkájuk nem volt hiábavaló. A kultúra háza itt valóban betölti hivatását. • Paláston sem készültek kevesebb lelkesedéssel a kultúrszemlére. Bár Utazris közben a legtöbb ember eszik, ulvijis vagy alszik. Isten tudja mért jelentkezik azonnal az étvágy, de annyi bizonyos, hogy alig kezdi ringatni a vonat, már is előszedi az elemózsiáját s elkezd falatozni. Aztán olvas vagy nézi a tájat, míg végül lekókad a feje s elkezd szenderegni... Én is arra ocsúdtam, hogy már Poprád felé járunk, holott jóval elébb szálltam a fülkébe, melynek utasai a közbeeső állomások során kicserélődtek. A szembenülő fiatalpár helyén már három asszony ült s egy napbarnított férfi, a sarokban pedig szemüveges idős férfi nézegette a tovafutó, tátraaljai tájat. A most jöttek hangoskodva és sokat beszéltek s így akarva, nemakarva pillanatok alatt megtudom, hogy a szemüveges férfi kivételével mindannyian egy faluból jönnek s egyazon városba tartanak: egy füves nénikéhez. — Többet tud az ám akárhány doktornál — mondja az egyik útitárs — az csak a valódi orvos. Csak a szemembe néz, megfogja a kezem s már is kitalálja: „Ugye édes lelkem fáj gyakran a feje? S télidőben, gyakran érez fájdalmat a kezében, ha hideg vízbe mártja?" A doktor meg még a szülém felől is kikérdez, hogy élnek még, vagy ha meghótíak, hogy milyen betegségben? Nem volt heptikájuk? r*t már igaz — vág a szavába az asszony szomszédja — engem is még eddig minden orvos levetkőztetett, kikopogtatott, csővel meghallgatta a mellkasomat. De ez még nem elég nekik. Mert még sötétkamrába is becipelnek, átvilágításra. Hát ennyi kutatás után aztán persze, nem nehéz megállapítaniok, liogy hurutos a tüdőm. De meg aztán még ez sem elég nekik, mert az örömbe egy kis üröm is vegyült, mert Csábrád felől fekete felhők tornyosultak a falu fölé és a kultúrszemlére igyekvő ipolysági ós fclsőturi fiatalokat megkergették. Erőlködött az eső, hogy távoltartsa az odaigyekvőket. Erőlködhetett. Az ú i kultúrház mégis megtelt beszélgető, vitatkozó néppel és a kintrekedtek bosszankodva húzták fejükre az esőköpenyek csuklyáit, arra várva, hogy valahogyan tán bekerülnek az ajtón. Ahogy néztem a kultúrház közönségét, esőköpenyeket, eszembe jutott a húsz évvel ezelőtti Palást, amikor ezernyi ember gyűlt össze, hogy utakat építsen a mezőkőn. hegyoldalakon át. Húsz évvel ezelőtt a palástiak újjal mutogattak a fehér esőköpenyes mérnökökre és feleségeikre: ,,Ni, az urak hogy flancolnak"! Kultúrház sem volt húsz évvel ezelőtt. A lányok a Csábrád, vagy a Korpona folyó partján, a virágos réten, télen pedig valamelyik háznál tollfosztás után táncolhattak, ha ugyan kedvük kerekedett. Az Ipolyságiakat Is úgy tekintették, hogy azok városiak, idegenek. Hát idegenek is voltak. Megvették a tojást, tejfelt, túrót, gyümölcsöt, amit a falu népe behozott a város piacára és ez volt az egész barátkozás. Elmúlt. Most Pintér Ferenc ipolysági iskola-igazgató állt a színoadon, előtte az énekkar és felcsendülnek a népdalok, indulók. Eljött a város a faluhoz. Már nemcsak a pirosló cseresznyefák csábítják a várost, vagy a kirándulás vágya, hanem együtt is akar énekelni Felsőtúr, Ipolyság. Palást fiatalsága. Az ipolyságiak énekkara, — ahogy Pintér elvtárs mondja — elég nehezen jutott el addig, hogy ilyen sikerrel szerepeljen. Az induláskor még alig-alig voltak hajlandók népdalokat, vagy éppen mozgalmi dalokat énekelni. Most már elmondhatjuk, hogy a Csemadok énekkarai közül az ipolysági az elsők közt van, amely hazai gyűjtésű népdalokat ad elő. Pintér igazgató elvtárs őszinte lelkesedéssel gyűjti Ipolyság környékén azokat a dalokat, amelyek még nem mentek veszendőbe és az öregek ajkán élnek, hirdetve a nép daltermő vágyát. Az énekkar ma már a legkomolyabban közé tartozik, és ha az ifjúság is részt venne a munkában, L. KISS IBOLYA: újra, meg újra berendelnek, vért vesznek a karomból — holott a tüdőm fáj — s aztán azt mondják, hogy „még mindég magas a sülylyedés" meg hogy a fehérvérsejtek száma elszaporodott. De hogy mér süllyedt le, meg hogy kerül fehérvér a piros vérembe, arról bölcsen hallgatnak. ^ Felnevet és vele együtt kacag valamennyi utas. — Az már igaz — kontráz rá egy néne — hogy az orvos sok hókuszpókuszt csinál. A füvesasszony az más. Anrtál nem kell lehúzni a ruhát, nem küldözget laboratóriumba. Meg se vizsgál. Olyan bölcs, hogy csak megfogja a kezemet, vagy vasabroncsot helyez a testemre s már is mondja: „Kedves néne, magának tea kell, ezerféle virágnak a főztje." S már adja is csomagba előkészítve a teát, éppen olyat, amilyet a betegségem kíván. — Aztán mennyibe kerül az a csodálatos hatású teakeverék? — kérdezem, mert kíváncsi vagyok a füves nénike üzleti érzékére. — Nem kér egy krajcárt sem a rendelésért, nem biz az, olyan jóságos. Csak a teáért fogad el potom tíz koronát. — Én ám húszat adtam — vágja ki büszkén a napbarnított férfi, — mert jókora csomag volt, jóféle teával. Becsületes ember csak nem fogadja el ingyen? Hiszen neki is pénzbe van. — De hiszen a betegsegélyzőben ezt mind ingyen kapnák — mondom határozott hangon. — Mért nem kérik onnan? akkor a magasabb igényű művek előadása sem okozna nehézséget. • Tompán négy falu kultúrcsoportja avatta fel a szabadtéri színpadot. A tervezett bemutató késett ugyan az építkezés miatt, de végül is elkészült a színpad. Egy hét, ezer munkaóra, lelkesedő öregek és fiatalok jó munkája és a színpad félépült, ott büszkélkedett a tompái kultúrház udvarán. A pénztárasztalnál ketten ültünk Piatrik Józsi bácsival. Ö a jegyeket adta az egyre sűrűbben érkező asszonyoknak, gyerekeknek, én kíváncsiskodtam, mint afféle idegen. Kérdezősködöm és Piatrik bácsi lassan felelget. Aki a téglát rakja a padok alá, az Hoksza István, vörös katona volt itt Ipolyságon, gyalogos, most az állami birtokon dolgozik. A másik Jakab Sándor, ő is a hatvan felé közeledik, tizenkilencben megsebesült. Most kisbíró. Ahogy nézem Piatrik bácsit, a hatvankétéves Csemadok tagot, a lelkes noszogatót, Tompa falu népét, akik mind itt vannak, mert csak kétszáz lakosú a község, arra gondolok, hogy mit tudnának tenni Losoncon. Kassán, Nagykaposon, Zselízen, vagy Léván a kultúrmunkásqjc, ha sok olyan ember segítené a kultúrmunkát. minjt az öreg Piatrik bácsi, Hoksza István vagy Jakab Sándor. Nehéz eldönteni, hogy a 4 falu műkedvelő csoportjai közül melyik a legjobb. A legfiatalabbak közül a gyerki iskolások érdemlik meg a legszebb jelzőt. Dicséretet érdemelnek az alsótúri táncosok is. Orosz táncukkal nagy sikert arattak. • Ipolyságon, az egykori vármegyeháza nagytermében megtartott járási kultúrnapon már kevés csoporttal találkoztunk, melyet nem láttunk volna. Az ipolysági énekkar mellett, amely állandóan emeli színvonalát, a versengés legszebb számának a deméndi CsISz-szervezet és a pionírok leánytáncát tekinhetjük. A deméndiek tánccsoportja megmutatta, hogy a művészet sem ismerhet nemzetiségi különbséget. A szlovák és a magyar nemzetiségű leányok közös táncában ott van a jövő, amelyet a népművészet is segít szilárddá kovácsolni. Gyurcsó István. Gyanakodva néznek felém és nem felel egy sem. — Aztán hányan gyűlnek össze, egy ilyen „vizitre"? — Jaj kérem, ki tudná azt összeszámítani? A múltkor csak este fele kerültem sorra, én az ötvenötödik számot kaptam, mert hát rendben jönnek-mennek a betegek nála. De még utánam is várt a tanácsára vagy egy tucat ember. — No, elég szép jövedelme lehet a javasasszonynak — jegyzi meg a sarokban ülő, szemüveges férfi — félezer korona még republikánk elnökének sincsen, egyetlen déljután. Ezen aztán egész kocsi teát szerezhet be.;. Rosszalólag néznek ránk és nem beszélnek többet. Aztán készülődni kezdenek és átülnek egy szomszédos fülkébe. Látszik rajtuk, hogy megnehezteltek. S mi egyedül maradunk az idősebb férfivel, aki egy darabig hallgat, aztán csendesen azt mondja: — Nem az első eset, hogy hasonló csoporttal találkozom össze utazásom közben. Mennyi pénzbe, időpazarlásba kerül s főleg mennyi, később már ki nem gyógyítható betegségnek forrása egy-egy ilyen tanulatlan javasasszony „orvosi" tanácsa!... A tea ugyan egészségesnek nem árt, sőt egyes betegségeknél használ. A recepturánk számos gyógyfüvet tartalmaz a gyógyszerek között. De a hiba ott van, hogy a javasasszony „rendel" ... Érdekel a dolog, hiszen orvos vagyok — s most megmondja a nevét, — Nemrégiben éppen két ilyen „elkezelt" beteg került a rendelőmbe. — Az egyiknek, fiatal munkáslánynak, kakukfüves főzetet írt elő a nénike, friss, csurgatott mézzel. De hogyan adagolta? Azt mondta a különben is gyenge testalkatú, tuberkulózisra hajlamos lánykánál;, hogy csak éjjel szabad a teából inni: két óránként egy fél pohárkával. A lány — nehogy elaludja a megjelölt időt, — átvirrasztotta az első éjszakát. A másodiknál pedig — mert már elcsigázott volt a virrasztástól meg a nappali munkától — ébresztő órával keltette fel magát. A harmadik éjjel aztán nem bírta a szervezete tovább, hiszen napközben is 8 írát dolgozott, el> ájult. így kerültem hozzá, ezen a harmadik éjjelen. Természetesen napokig munkaképtelen ágyban fekvő lett a „jóféle" teától... — De volt komolyabb esetem is. Egy iskolás lányka betegemnek szívelégtelensége volt, kezdődő vesebajjal. A gyermek állandóan ellenőrzés alatt állott — míg egyszerre csak kimaradt. Akkoriban éppen szabadságon voltam s mikor visszajöttem, a lányka nem jelentkezett nálam. Egy délelőtt iskolásokat kellett megvizsgálnom. Az egyik lánykának a hangja ismerősnek tetszett, mintha már beszéltem volna vele valahol. A gyermek arca krétafehér és puffadt volt, mindkét lába vizenyősen duzzadt. Csak akkor ismertem rá, mikor megmondta a nevét. — Miért nem jelentkezel? Tudják a szüleid, hogy állandóan orvosi felügyelet alatt kell állnod. — Azért nfem megy az orvos bácsihoz — kotnyeleskedett egy másik kislány — mert most a jósnő gyógyítja. — Kicsoda? — ámultam el. — Hát a füvesnénike. Az a javasasszony, akihez a falunkból járnak. — Úgy?!... És mit rendelt a javasasszony neked? — Teát — mondja félénken a kislány — semmi mást, csak teát. De azt nagyon sokat. — No és mennyi az a sok? — Tizenöt litert naponta — felelte ő is meg a társa is kissé büszkélkedve. — Sok, de édes teát. — Hát lássa kérem, így kontárkodnak bele a gyógyításba az ahhoz nem értőit Olyan betegnél, ahol szívelégtelenséggel állunk szemben s ahol feltétlaoíjí *esekimélésre kell törekednünk, «iy«n mennyiségű folyadékot itat a gyermekkel, amely súlyos, vízretentióval jár: köznyelven szólva, ami elősegíti a vízkórság kifejlődését, s előidéz olyan állapotot, melyet nem tudom, helyre tudnak-e hozni a gyermekklinikán, ahova a kislányt beszállítottuk. — S mit lehet ez ellen a kontárkodás ellen tenni? — kérdeztem, még mindig megdöbbenve a hallott esetektől.. — Elsősorban t5bb és jól érthető, érdekes orvosi előadásokban kell felvilágosítani az anyákat és ismeretterjesztő s nem statisztikai számokkal hemzsegő érdektelen írásokkal kell rámutatni azokra a hibákra, melyeket a hozzá nem értő egyének okoznak a ráolvasásban, babonákban hívő, orvosoktól félő emberekben. — fejezte be beszédét orvos útitársam s aktatáskáját véve, kiszállott a poprádi állomáson.