Uj Szó, 1954. augusztus (7. évfolyam, 186-212.szám)

1954-08-13 / 196. szám, péntek

v 1954". augusztus 13. / UJSZ0 A Magyar írók Szövetségének havi folyóirata, a Csillag, 1954. évi júliusi számában közli Darvas Jó zsef népművelési miniszter be számolójának teljes szövegét úgy, mint az a Magyar írók Szövetségé nek közgyűlésén, július 7-én el hangzott. Hírlapok és hetilapok a beszámolóból közöltek részleteket, most egész terjedelmében az olva sók elé került ez a nyomtatásban 34 sűrű oldalt kitevő rendkívüli fontosságú és érdekességű irodalomkritikai megnyilatkozás és dokumentum. A benne kifejtett szempontok és valóban dialektikus megvitatás tárgyává lett alkotó fel adatok, a művek eszmeiségét tartalmát, formáját és szocialista társadalmi küldetését érintő problé mák olyan természetűek, hogy a Magyar írók Szövetségének kere tein kívül is, mindenütt, ahol mint hazánkban, a népi demokratikus Csehszlovák Köztársaságban, az irodalom munkásai részt vesznek a szocializmus s a vele együtt kiala kuló új kultúra építésében, mint értékes tanulságok forrása és irodalmi téren — gyümölcsöző tapasztalatcserét lehetővé tevő tájé koztatás, igen figyelmes tanulmányozást érdemel, az írók és olvasók legteljesebb érdeklődésére tarthat számot. A magyar marxista irodalomelméletnek és kritikának számos világszerte ismert képviselője van, műveik szlovák és cseh fordítás ban is megjelentek. Soraikban Darvas József azért foglal el különleges helyet, mert számára a szépirodalom nemcsak elemző vizsgálódás tárgya, hanem saját alkotó tevékenységéből ismert munkaterület s hogy írótól milyen tisztánlátást tanulhatunk, ha a maga mesterségének alapvető elméleti kérdéseivel foglalkozik, arra elegendő Makszim Gorkij tanulmányaira és példájára hivatkozni. Darvas Józsefnek, mint a magyar széppróza hivatott művelőjének nevét ismertté tette realisztikus és elhajlást nem ismerő szociográfiai munkássága, ide számítható önéletrajza, Hunyadi Jánosról szóló történelmi regénye, s az elnyomatás utolsó napjait élő, a felszabadulás küszöbén álló Budapestről szóló műve, a .,Város az ingoványon". A felszabadulás neki, mint szegényparaszt-sarjadéknak és népi írónak meghozta az alkalmat társadalomszemléletének elmélyülésére és kiszélesedésére, meghozta annak megértését, hogy mit jelent a munkás-paraszt szövetség, a párt, mely <Jrodalnti tanulságok és feladatok ennek vezető ereje, a marxista világnézet, mely a pártot a történelemben páratlanul álló nagyszerű kezdeményezésekre és dicsőséges tettekre képesíti. A népi demokrácia kibontakozásával vált nyilvánvalóvá, hogy a felszabadult, imperialista és feudálkapitalista igát többé nem ismerő dolgozó nemzet számban, erőben, hazafias erkölcsben és önfeláldozásban, a termelő buzgalom és a kultúra terén gigantikusnak méltán nevezhető teljesítményekkel magasodik a mult polgári és feudális világának nemzetfogalma fölé. Ez a szocialista nemzetközösség állít a népből jövő, pártosan mellete álló, vele élő és érző író elé feladatokat, küldetést, élteti a szocialista építés valóban humanista hitével, eltölti derűlátó mun kakedvvel, ad neki az életet minden vonatkozásban átfogó témákat kimeríthetetlen bőségben. Az alkotás szabadságának biztosításával felelősségük fokozott tudatára ébreszti a költőket, megnyit számukra tanulmányozásra váró alkotó terepekét, rendelkezésükre bocsát alkotóházakat, szóval akadálytalan munkalehetőséget, eszmei és valóságos otthont teremt minden pozi tív írói törekvés számára. A most említettek képezik Darvas sokfelé tekintő, az írói munka legújabb és legidőszerűbb feladatai val foglalkozó beszámolójának vezérszólamát. Ahogyan Darvas a toll hivatott forgatói által követendő elveket megfogalmazza, abban benne van a kommunista tudás, tudatosság és meggyőződés ereje s a művészi követelményeket a kommunista népnevelés számára közvetiteni tudó átélés. Csak úgy rajzanak az írók számára hivatásbeli, létkérdést jelentő feladatok, a tisztázandó alapvető problémák s a pozitív előremutató, megoldást váró kon traverziák. Itt valóban nem merülhet fel panasz konfliktusnélküliségre, de van termékenyítő és pezsdítő konfliktusbőség, nem gáncsoskodó, hanem épitő értelemben. A vitapontokat képező jelenségek közül egyesek már nálunk is megmutatkoztak, mások felderengőben, feltűnőben vannak. A csehszlovákiai magyar dolgozók szocialista irodalmi termelése alig néhány éve indult, területe műfaji szempontból nem oly széles és alkotók tekintetében nem oly népes, hogy áramlatok halmozódásá ról lehetne beszélni. De már is van nak biztató jelenségek, főleg a líra és a széppróza területén. A népnevelő munkának és kritikának alkal ma van, hogy irodalmi tanulságok előrelátó, mintegy profilaktikus érvényesítésével idejekorán végez zen nemcsak nyesegető, gyomirtó, hanem felzsendítő, a hibátlan növekedést előmozdító munkát. Darvas a magyarországi irodalmi kritika tevékenységében figyelmeztet elkanyarodására hol a kemény ledorongolás, hol a simogató liberalizmus szélsőségei felé, ám azt is fogyatékosságnak tartja, hogy nem kíséri eléggé figyelemmel a népi demokráciák irodalmi életét. E megjegyzés arra vall, hogy a mu tatkozó érdeklődés nincs megfelelő módon és teljesen kielégítve. Számunkra ez egyszersmind figyelmeztetés, hogy ezen a ponton mi ne maradjunk el. A cseh és szlo vák irodalom jelenségeinek folyamatos ismertetésére és méltatására kritikánknak kivételes lehetősége van s ennek a lehetőségnek értékesítése számunkra kötelesség Ss a népközi kulturális kölcsönösség megszilárdításának tett szocialista szolgálat. Amit Jan Drda a Csehszlovák írószövetség ez évi közgyűlésén mint az élet sokoldalú ábrázolásának követelményét emelt ki, lényegében ugyanaz, mint amit Darvas az élet igazsága tükröztetésének nevez az irodalomban. Az élet igazsága, a valóság, nem tárul és nem tárható fel szétpillantgatással szűkös kispolgári horizonton, sem széthulló és nyers részletek halmozásával. A valóság az. amit mint lényegeset és törvényt a marxizmus-leninizmus felismert és felismerni tanít. E tanítás veleje: a társadalom szakadatlanul és objektív szükségszerűséggel előre lendül, győzelmes harcot vív a korhadó régi rossz ellen és kikényszeríti a termékeny új érvényesülését. Az irodalom feladata ezt a mozgalmasságot, ezt a forradalmi előretörést, ennek nemes és éltető sodrát éreztetni az életábrázolásban. A módszer, mellyel a feladatot elvégzi: a szocialista realizmus. Ezzel a módszerrel válik az irodalom a nép alkotó munkájának segítőjévé, cselekvő erővé a szocialista nemzet és egyén kiformálásában s a proletárnemzetköziség ápolásában. Ezt alkalmazva mutat fel típusokat, melyekhez nemcsak osztálytartalom, hanem nemzeti, népi tartalom is tartozik. A nagy cél tehát az, hogy az irodalom egyre igazabban, teljesebben ábrázolja a valóságot mindazzal együtt, ami az ember körül és az emberen belül van. Tegye ezt hitelesen, elhihető és meggyőző módon, vagyis színekben és árnyalatokban gazdagon, a megfigyelés hűségét, lényegre irányulását és az átélés melegét éreztetve. Nézzen szembe bátran, — ha kell bírálva — a tényekkel. de közben mindenütt és mindenkor — ha akár a humor mézével édesít, vagy a szatíra olyjcor keserű orvosságával kínál — a nagy célok felé mutasson. A kritika feladata elvi alapon méltatni az alkotó munka sikerét és érdemeit egyfelől, másfelől pedig leküzdeni az elhajlásokat a szocialista realizmus magisztráléjától. Ilyen elhajlások: 1. a sematizmus, 2. a dekadens öncélúság, 3. a burzsoá naturalizmus. A sematikusan dolgozó író hiányos és primitíven merev életábrázolást nyújt, látását vagy a felületesség— a mi tehetségtelenséget jelent, — vagy a teljes ábrázolástól való félelem korlátozza, vagy a kommunista jellemmel összeegyeztethetetlen önelégültség. Akár a bátortalanság, akár az önelégültség a hibaforrás, a következmény az úgynevezett konfliktusnélküliség. Az utóbbi ellen indított harc félreértői vagy sötét törekvésű kihasználói a konfliktushalmozás zsákutcájában mozognak, csekély nehézségeket eltúlozva és felnagyítva mutatnak be, mindent kicsinyelnek. A konfliktus bemutatása nem történhet önmagáért, sem elszigetelten, sem kizárólagosan. Legyen összeütközés, ha kell, viharos, de utána tisztuljon meg a levegő. A karrierista törtetése vagy a bürokrácia balkezessége vezessen konfliktusokra, de lépjenek fel vele szemben pozitív erők, amelyek a kártevést leleplezik, gyökereit kitépik s a fejlődés útjából elsöprik az akadályokat. A sematizmusnak is van már története, ennek folyamán jelentkezett első változatát ideológiai tekintetben jellemzi a felszínesség, szabályok vagy Jelszavaié puszta elismétlése ahelyett, hogy ezek átjárnák a va-. lóságot, testet öltetnének jellemekben, cselekvésekben, mozgalmakban. A sematikus mű tartalmilag éppúgy mint művészi-formai tekintetben merev, szögletes, vonzóerő nélküli. A dekadens öncélúság mint kártevő irodalmi irányzat elfordul a közösségtől, lenézi például a politikai költészetet: hazafiság, önfeláldozás, a dolgozók imperialistaellenes és békeharcos világszolidaritása nem téma számára, ellenben minden a csak önmagával törődő önző egyén, aki a közösségből — saját hibájából — # kiverten borúlátóvá lesz, csüggetégségbe révül és halálhangulatokat terjeszt. A burzsoá naturalizmus a valóság ábrázolásának olyan értelmezése, hogy hibák, nyomorúság, ferdültségek bemutatása fontos és érdekes, hogy söpredék-jellemek és alja-emberek dolgainak kiterjesztése és elemzése íróhoz méltó feladat. A gyarlóságokkal való foglalkozás az előrelendítő pozitív erők győzelme nélkül céltalannak tünteti fel a társadalom és az egyén életét, amivel nemcsak ferdít, hanem megmételyezi az olvasót. Nálunk a sematizmus egy-két változatára akad példa', azonban a dekadens öncélúság és a burzsoá naturalizmus dudvája nem burjánzott fel. Eszmei tekintetben nincs okunk elégedetlenségre a szocializmus világában felnőtt fiatal íróinkkal, szóba kell azonban hozni valamit, amiről Darvas fejtegetéseiben alig esik szó, mert ilyenre egy tehetségben bővelkedő irodalom közszellemének művészi igényessége mellett nincs is szükség, ez pedig: a művészi színvonal biztosítása. Nem szabad elterjedni annak a téves hiedelemnek, hogy a megformálásra — nem utolsó sorban nyelvi és verstechnikai tekintetben — fordított mű gond nélkül, a tartalom önmagában is helytáll a műért, értéket biztosít neki. Ha már erről beszélünk, említsük meg, hogy a szovjet irodalomelmélet és irodalmi kritika élenjáró képviselője, V. Jermilov a szocialista realizmus feladatairól szóló legutóbbi tanulmányaiban azt hangsúlyozza, hogy a művészi megformálás fontos szakasza a kommunista művészi munkának s a kommunista ember nevelésének elmaradhatatlan része az esztétikai nevelés, Sas Andor Útkeresztezés, úteltérés irányjqlző tábla nélkül — a rohanó autók világában — a lehetetlenség, a képtelenség iskolapéldája. Jártam sokfelé, láttam sok útkeresztezést, gyalog, kocsin, biciklin és autón, pillanatra mindnyájan megtorpantunk már útelágazásnál! — no most aztán merre — de könynyítöen és eligazítón, pontos feleletet adva, mindenütt ott volt az útjelző tábla és a nyíl: erre és arra, emerre, amarra. Ma sárga táblákon fekete felirat igazít útba, úgy ahogy kell, ahogy elő van írva és ahogy elvárja az ember, és a gépkocsi-vezető. , Az országutak és autók világában nincs ennél természetesebb dolog. Amíg aztán . v. Amig aztán egy szép nap a vidéket nem ismerő idegen sofőr el nem jut hazánk egy szép helyére. Ott áll az útelágazásnál, néz jobbra, néz balra, de táblának, nyílnak, útmutatónak, eligazításnak, bizonyosságnak semmi nyoma. Sóhajt egyet és elindul. Van, aki balra, van, aki jobbra. Némelyik eltalálja a helyes utat: ez elmehetne költőnek, helyes érzéke van, intuíciója, mert ime rátapintott a különben titokzatosan elködölt útirányra. De sokan vannak, akik ellenkező oldalra csavarják a kereket, ezek körülbelül egy félkilométer után elkezdenek káromkodni és •— visszafordulni. A mondottakból-most már világosan kitűnik, hogy az útjelzők rendezett világában valahol baj van: útvesztőre bukkantunk. Tanú SMER SMOLNIK?! Egy forgalmi akadály címére vagyok és most tanuként szólva, pert idézek: orvoslást. Jómagam már évek óta tudom a titkot és figyelem a következményeket. Sajnos nem vagyok sem autós ember, sem kárörvendő, már pedig e két dolog köztudomás szerint az élvezetek gyönyörűségek körébe tartozik. Megfigyeléseim bosszankodássá állandósulnak és így törvényszerűen — nyugtalansáaqá. Az évek telnek és én várok. Várom az útjelző-tábla megjelenését. De semmi sem történik, csak az autók tévelyegnek egyre többen és egyre gyakrabban. Nem vagyok autós és így az illetékes hatóságokhoz nem fordulhatok orvoslásért: útmutató-tábláért. A kívülálló megfigyelő bosszankodása, idegessége nem lehet jogcím a közbelépésre. Telnek az évek és az évekkel nő az idegesítő nyugtalanság. Néha séta közben, az útjavító dolgozóknak szóvá teszem a dolgot, ők megnyugtatnak: állandóan jelentik az anomáliát, de minden figyelmeztetés — falra hányt borsó. Az illetékesek e változatlanul passzív következetessége előtt kalapot emelve és Bismarck idevonatkozó ismert mondását mormolva, („Csak az ökör következetes." (bosszankodásom, most már irányt változtatva, a legjobban érdekeltek felé fordul. Mindennek ők az okai: maguk az autósok. Utóvégre az ő kötelességük lenne az illetékeseket figyelmeztetni és a tábla felől intézkedni. Ha mégsem teszik, akkor az útvesztőnél póruljárt valamennyi káromkodó, bosszankodó autóvezető, egyetemlegesen a kárörvendők fajtájához tartozik. Ők maguk ezen az útvesztő ponton, másodszor már nem téveszthetnek utat: a leckepénzt megfizették. Fizessen más is, tévedjen, káromkodjon más is. Utánam özönvíz! Ez a magatartás n$m éppen a sofőr-szolidaritás mintaképe és az egészben ép ez a nyugtalanítón bosszantó. Tehát az a hihetetlen tény. hogy pont a legjobban érdekeltek részéről maradnak el a figyelmeztető panaszok és az orvoslást sürgető petíciók. Magukat az autósokat most már csak egyetlen egy körülmény mentheti: beadták és beadják a panaszokat, de az illetékes hivatal süketen reagál. Hol a hiba, hol a hiba? Ugrassuk ki a nyulat a bokorból: szóljanak az autósok és nyilatkozzon a hivatal: kik és hol vétették el eddig ,a dolgot? járnak, a motorbiciklik láthatóan és hallhatóan egyre szaporodnak, a vezetők egyre cifrábban káromkodnak és az útkanyar lakói — kiket éjnek idején zörgetnek fel az iránytű nélkül imbolygó szárazföldi hajósok — immár egyre ayakrabban keresnek fel: szólnék, beszélnék most már helyettük is c fránya útjelző-tábla érdekében. A magánbosszankodás időszaka ezzel lezárult, szóljon immár a köz ügye! A köz ügyét StószOn terheli az útforgalmi mulasztás. A Stószfürdő és Smolnik (Szomolnok) felé vezető szerpentin, a község alsó részén kanyarodik el. E kanyarban minden időben ott állt az irányító tábla, vagy nyíl: 'át a fürdő és Szomolnok felé! És lejjebb, ellenkező irányban: út Kassa felé! Amikor az idegen autó elér az útelágazáshoz, maga előtt házakkal szegélyezett utat látva, nekiiramodik Stósznak. Van, akinek néhány méter után már gyanús kezd lenni a dolog, meqkérdez valakit és még idejében, illetve helyböviben fordulhat vissza, de sokan vannak, akik csak akkor veszik Mint már mondottam, a nem lé-1 énzre a tévedést, amikor ott. állatező útjelző-tábla következményeinek megfigyelése évekig tartó magánbosszankodásom tárgya volt. Az autók azonban egyre? sűrűbben nak a „nincs tovább" előtt, a „Pokol" tornácában. Ezek az autók egyszerűen nekifutottak a völgyzáró, vízválasztó gerincvonulatnak, amikor cz út hirtelen erdei ösvénybe fut el, a sötétség miatt „pokolnak" elnevezett gyönyörű fenyvesvölgy zsákutcájába. A múltkoriban három nagy iáránduló autóbusz csak hosszadalmas manövrirozás után tudott kikecmeregni a „Pokolból", azaz megfordulni. Naponta 5—6 ilyen eltévelyedést lehet megfigyelni, amit mind el lehet kerülni, ha a megfelelő helyen ott állna a figyelmeztető tábla: Smer Smolnik. A tábla meg is van, de a kritikus helytől mintegy 400 méterre, melyet aztán boldog fellélegzéssel olvashat el a véletlenül helyes irányt vett autós. Nem kéne tehát semmi más, mint ezt a táblát lejjebb felállítani. Mennyi benzint lehetett volna már megtakarítani! 5—6 autó napi fél- vagy egy kilométer benzintöbblete az évek folyamán takaros summát ad ki! Elmondtunk mindent. A többi most .már az illetékesek dolga: az autósoké és a hivataloké. Ha ennek sem lesz eredménye, akkor, az autósok és motorosok káromkodva tévesszék továbbra is az utat, de bosszankodni mi itt Stószon már nem fogunk többet. Minden egyes alkalommal tapsolni fogunk: úgy kell nekik! Kárörven-. dők leszünk magunk is. Kárörvendők, akik eddig csak nyugtalankodni és sajnálkozni tudtunk a tévelygők felett. Kárörvendők az úttévesztők és a tábla-negligáló hivatalok jóvoltából. Lelkük rajta! Fábry Zoltaii