Uj Szó, 1954. augusztus (7. évfolyam, 186-212.szám)

1954-08-13 / 196. szám, péntek

Világ proletárjai egyesüljetek! SZLOVÁKIA: KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA Bratislava, 1954. augusztus 13, péntek 30 fillér VII. évfolyam, 196. szám A mai számban: Újabb kiadványok a Szlovák Nemzeti Felkelés tízéves évfordulójára (2. old.) Szovjetellenes provokáció Japánban (3. old.) Dr. Ottó John sajtóértekezleten nyilatkozott a német és külföldi sajtónak (4. old.) Irodalmi tanulságok és feladatok (5. old.) Helešicová, Skovajsa és Kopfiva, ez évi első úszóbajnokaink (6. old.) Ifjúságunk a mezőgazdaságban A mezőgazdasági termelés fellendítésében nem elégséges, ha csupán a haladó agrotechnikai tudomány és a^ élenjáró mezőgazdasági dolgozók tapasztalataira támaszkodunk. Mert hiába lesz sok gépünk, traktorunk, arató-, cséplő-, répa-, lennyövőkombájnunk, ha a gépekre nem ültetünk jó, szakmájukhoz kiválóan értő szakembereket. Az sem elég az üdvösséghez, ha a növényeket elvetésük után rábízzuk a természetre, mondván: „ha ráfordul, megterem, ha nem, azon az isten sem segít". A mezőgazdasági termelés fellendítésének nagy harcában szükség van elsősorban az ember tudására, készségére, jó munkájára, tehát emberi munkaerőre. Márpedig éppen ebben található meg a a mezőgazdaság legfájóbb pontja. Hiányzanak falvainkból az ifjú káderek, s nem túlzás, ha azt mondjuk: egyes szövetkezetekben csupán öregek dolgoznak. Félreértés elkerülése végett le kell szögezni, hogy minden dicséretet megérdemelnek azok az idősebb emberek, akik a legnehezebb körülmények között is állták a sarat, építették, nem egy esetben kemény harc árán védték meg szövetkezetüket az ellenség támadásaitól. A fejlődés iramával azonban nem minden esetben tudtak és tudnak lépést tartani. Ezért van most égetően szükség arra, hogy mezőgazdaságunk vérkeringését friss vérrel, új erővel, ifjú káderekkel felfrissítsük. Pártunk X. kongresszusa a mezőgazdasági termelés két-három éven belüli fellendítésére vonatkozó irányelveiben igen nagy súlyt helyez a munkaerők kérdésére. Ezt a többi között a következőképpen határozza meg: ..1954— 57-ben a mezőgazdaság részére 320.000 munkaerőt kell szerezni, elsősorban az if júság soraiból • • • Az ifjúság azért hagyta el a falut, mert egyrészt ipari munkára toborozták, másrészt azonban a fiatalok önként is elköltöztek a falvakból, mert ifjúságunk jelentékeny része tévesen és helytelenül a mezőgazdasági munkát kisebb értékűnek tekintette és a rossz munkatermelékenység következtében a rosszul gazdálkodó EFSz-ekben a jövedelmek is alacsonyak voltak." Ehhez járult még sok esetben a helytelen szülői nevelés, ami nem egyszer azt hozta magával, hogy egyes szülők úgyszólván elidegenítették fiaikat, lányaikat a meződaságtól. „Márcsak nem hagyom, hogy fiam is olyan „földtúró" legyen. mint én". Annak a világnak meg a fe.ie fölött már régen meghúzták a vészharangot, amikor még az urak úgy vélekedtek, hogy „a parasztember gyereke maradjon az eke szarvánál". Állami gazdaságainkban, szövetkezeteinkben, traktorállomásainkon dolgozó ifjúságunk jövője ma épp úgy biztosítva van, mint a gyárakban dolgozó ifjúságé. A szövetkezetek rohamos fejlődésével egyre inkább megszűnik falvainkon a földért való örökös küzdelem. Az az ember, aki falun született, ott nevelkedett, s életének javarésze a falu bonyodalmas hétköznapjai közepette telt el, emlékszik azokra a gyakori veszekedésekre. méregdrága bírósági tárgyalásokra, melyek sokszor csupán azért történtek meg, mert a szomszéd a szántáskor addig-addig egyenesítette, nyeségette a barázdát, míg — de legtöbbször akaratlanul — elszántott egy-két centimétert a szomszéd földjéből. Ilyenkor természetesen „hadilábon" állt a két szomszéd, szép szóval, megértéssel a világért sem tudott megegyezni. Jött tehát a huza-vona, a pörösködés. A paraszt dolgozott, verejtékezett, s végül az urak, az ügyvédek „arattak". Sorolhatnánk még tovább is, hisz se szeri, se száma az ilyen dolgoknak, melyek eléggé indokolják, hogy azokban az időkben a szülők féltve gyermekük lövőiét. abból mindenáron városi hivatalnokot, iparosembert akartak nevelni. Örvendetes dolog, hogy ma már sokban javult a helyzet ezen a téren. Egyre több hír érkezik szerte az orszáeból. hogv az ifjak viszszatérnek falujukba, a mezőgazdaságba. Sok helyütt a középiskolát végzett ifjak tanulmányaikat mezőgazdasági iskolákban folytatják. Az izsapi egyéves mezőgazdasági iskolában 46 fiatal lány tanul. Hazánkban ezen kívül Leleszen. Komáromban. Kolozsnémán. s még számos helyen van mar'v.^r nyelvű mezőgazdasági iskola. Tehát mipden lehetőség megvan arra. hogy ifjúságunk a mezőgazdaság terén is fejleszthesse tudSsát. Büszkén beszélhetünk arról is, hogy a CsISz helyi szervezetek irányításával az idei aratás és cséplés ideje alatt a jövő mezőgazdászai óriási segitséget nyújtanak a termésbetakarításban. Az albári szövetkezetben a CsISz helyi szervezet elnökének, Beke Lajosnak a vezetésével vasárnapi cséplőműszakot szervezett, melyben a leglelkesebb CsISz-tagok Póda Gizella, Nagy Jolán, Patasi Teréz, Balog Adél, Kiss Ilona kiváló munkát végeztek. Aznap egy 1000-es cséplőgéppel 240 mázsa gabonát csépeltek ki. Ezek a fiatalok azonban nemcsak a termésbetakarításban állják meg helyüket: a legszebb cukorrépa, kukorica a CsISz-tagoké a határban. Ifjúságunk visszatér a' földhöz. Falusi ifjúságunk szereti faluját, szereti a mezőgazdaságot, csak meg kell nekik magyarázni, mit jelent a mezőgazdasági termelés fellendítése, fokozottabb segítséget kell nyújtani falusi pártszervezeteinknek a CsISz-szervezetek irányításában. S miért történt ez az ugrásszerű változás ifjúságunk életében? Elsősorban azért, mert a népjólét emelése, a szocializmus építésének szilárd alapokra való helyezése sokat követel az egész ország népétől. legfőkép az ifjúságtól. S ez a nagy harc a fiatalok boldog életéért, jövőjéért folyik, azért kell, hogy ifjúságunk azon rétegei is, amelyek eddig idegenkedtek a mezőgazdasági munkától, s talán még ma is közömbösek iránta, változzanak meg. vessék ki fejükből azt a régi elvet, hogy a mezőgazdaságnak nincs jövője. Mi tehát a jövőben az ifjúság feladata? Az. hogy úgy mint a kétéves, majd az ötéves tervben ifjúságunk méltó harcosként küzdött az ipari termelés szakaszán, most ugyan így fokozottabb munkával, nagyobb küzdeni akarással, több lelkesedéssel vállaljon részt a mezőgazdasági termelés fellendítésében. Az érsekújvári Elektrosvit üzemben Az érsekújvári Elektrosvit dolgozóit a második negyedévben végzett jó munkájukért a minisztérium és a szakszervezet Vörös Zászlajával tüntették ki. Sok szép sikert arattak az elmúlt hónapok folyamán az üzemben. Povinec József, az apparatura hegesztőműhely kiváló élmunkása például 180 százalékos teljesítményt ért el. Az üzem dolgozói továbbra is lelkesen dolgoznak, hogy a harmadik negyedévben is újabb munkagyözelmekkel érdemeljék ki az elsőséget. A hegesztőműhely egyik legjobb dolgozója. Mancsik Rozália, júliusi tervét 177 százalékra teljesítette. Sikerét jó munkabeosztással és példás munkájával érte el. (Horváth Sándor felvételei.) Nagy Istvánék házat vettek Tany. Déli tizenkét óra. Itt az ebéd ideje. A határban elhalkult a cséplőgépek bugása. Az emberek leülnek a fák hűs árnyékába, jó étvággyal fogyasztják a páro'gó ételt. Jól esik ilyenkor, nehéz munka után az ízletes ebéd Ncgy a hőség, s nehezebb a munkst. Msrt bizony az átkozott meleg próbára teszi ám a cséplőgép mellett dolgozó embereket. Melegben a cséplőgép pora jobban rászál' a mezítelen felsőtestre és bizony jobban csípi a bőrt. Aki már dolgozott cséplőgép mellett, az tudja, hogy nem éppen könnyű munka ez. Mégis úgy van falun ősidők óta. hogy a parasztember örömmel csinálja. Hát hogyne csinálná, amikor a cséplőgép garatjánál egyre-másra szaporodnak a jó acélos búzával teli zsákok, a pótkocsik kerülnek-foroqnak, hogy egymásután a begyűjtő raktárba vigyék terhüket. Az idén jól fizet a föld. Jut a bő termésből az államnak, marad a munkaegysegekre, jut a szövetkezeti tagok padlására, de még a szabadpiacra is. A szövetkezeti irodában egy lélek sincs. Úgylátszik, megbízható nép lakja a falut, mert az üresen hagyott irodára még a kulcsot sem fordították rá. Lehet, hogy így van, de a biztonság kedvéért, mégis csak jó volna, hogy ha nincs senki az irodában, hát bezárnák az ajtót. Egy ilyen nagy faluban, mint Tany, akadhat rosszindulatú ember és sok értékes dolgot tehet tönkre elvakultságában. ':— A könyvélőt keresi az elvtárs? — rezzentem meg, hisz váratlanul jött a kérdés — ebédelni ment. — Nem éppen, csak azt szeretném tudni, osztottak-e már gabonát a félévi munkaegységekre a szövetkezetben. — Óh, igen, — feleli az asszony kedvesen — mi is kaptunk nyolc mázsát. — s anélkül, hogy kérdezném, elsorolja, hogy férjével (Tábor Ferencnek hívják a férjét, dohányos a szövetkezetben) együtt nyolc mázsa búzát kaptak az első félévre, s elmond ja. azt is, hogy mindenegyes munkaegységre előlegképpen 19 korona jár. Majd büszkén felém fordul: — Nem rossz kereset, úgye? — Hát bizony szép. — Ennél még nagyobb jutalmat is osztottak, — fűzi tovább a szót. — Nézze meg csak a szomszédokat. Itt, erről a folyosóról, — mutat egy hosszú folyosóra — van a bejárat Nagy Istvánékhoz. Űk, ha jól tudom, több. mint 15 mázsát kaptak. Milyen jó ezeket a szavakat hallani. Nincs benne irigység, nincs megvetés. Az új élet, a közösséghez való jó tfiszony megváltoztatja az embereket és nemcsak azt nézik, hogy „az én padlásom" legyen tele, hanem épp oly büszkék arra is. mint a magukéra, ha a szomszédnak is tele a kamrája, lesz mit aprítania a tejbe. Hiába. Más most már a falu. Emberibb itt is az élet. r E ppen ebédhez készülődnek, amikor benyitok Nagy Istvánékhoz. Közepestermetű, feketehajú, barnárasült arcú, negyven év körüli asszony fogad. Pár szót váltunk a konyhában, s kedves vendégszeretettel betessékel a szobába. Jó hűvös van itt. Szinte jól esik a nyári nap perzselő sugaraitól egy pár percre megszabadulni. Beszélgetésünk közben sok szó esik mindenről. A családról, a szövetkezetről és így megy ez szép sorjában. Vagy az asszony, vagy a férfi mond valamit megszépült új életükről. Dehát az úgy szokott lenni legtöbb helyén, hogy az asszonynak gyorsabban pereg a nyelve — itt is ilyenformán van. Nagy Istvánnéból Čsak úgy ömlik a szó. Rövid ideig beszélgetünk, mégis olyan sokat mond ez az asszony a múltról, a jelenről, hogy egy egész újság tele lenne vele, hű mindent le akarnánk írni. — Higyje él, elvtárs, talán senki sem tudja a faluban úgy értékelni a szövetkezetet, mint én. Mert hát az úgy volt régen, szüleim a falu legszegényebbjei voltak. Éveken keresztül úgy éltek, mint a templom egere. Mennyi sok rosszat mesélt az apám azokról az időkről. Most már szinte rosszul esik beszélni róla. Ahogyan édesapámtól hallottam, neki talán sohasem volt öröme, az életben, hisz mindig az örökös robot, a kenyérgond emésztette. De várjunk csak, hogy ne hazudjak — csillan fel a szeme — egy igen szép emléket örökre szívébe zárt apám. Kissé elcsuklik a hangja, zsebkendőt vesz elő, s letörli az arcán legördülő könnycseppeket. Hangja reszket, kis szünet után tovább beszél. — Megvan még ma is. Lenin elvtárs arcképe. Oroszországból hozHt apám az első világháború után. Hányszor elmesélte nekem, hogyan jutott hozzá és a lelkemre kötötte, hogy erre a képre úgy vigyázzak, mint szemem fényére. Lenin elvtárs mentette meg apám életét. Azt a kézfogást sem felejti el, ami ott tör~ tént. Egyszeresük, mintha semmi sem történt volna, a mostani életükről kezd beszélni. — A tyúkfarmon dolgozunk a férjemmel együtt. Jól keresünk mini a ketten. A napi három munkaegységre csaknem 60 korona előleget kapunk. Van mindenünk. Liszt, tej, vaj, tojás, s a ház körül baromfiak. Két nagy hízót öltünk a télen. Jövőre is van kettő. Egyet pedig most adtunk el a szabadpiacon, tizenhat koronáért kilónként. Most a féléin jutalmunk természetben: tizenegy mázsa búza és négy mázsa árpa. Már ebből is futja az egész évi kenyérre. — így van ez, elvtárs, — szól Nagy István az asszony szavainak hitele jeléül. — Ha az ember ddl-y gozik, jól él! Bezzeg akkor — a teremtésit anrtak a régi világnak! — akkor dolgozhattam Frend Márton százhúsz holdján szakadásig, s csak a szűkös kommenció, az volt a fizetés. Nem is igen jutóit abból a tessék-lássék keresetből semmi másra Nagyéknak, csak éppen, hogy napról. napra tengették az életüket. Ha úgy maradt volna a világ sorsa, még házuk sem lett volna sohasem. Nagyéknak. De most ez a vágyuk is teljesült. Vettek egy házat, melyet kis javítással gyönyörű családi fészekké varázsolnak. A családnak is megvan a jövője. Jóska, a legidősebb, kőművesnek tanúi Bratislavában. Júlia könyvelői tanfolyamon van Kolozsnémán. Most ugyan még nem dolgozhat, mert állítólag tizennyolc éven alul nem alkalmazhatnak könyvelőt. No de nem kell várni soká a sorára. Az idén betölti a tizennyolc évet és már a „felnőttek" között részt vehet ő is az új falu építésében. M. F. v X