Uj Szó, 1954. július (7. évfolyam, 159-185.szám)
1954-07-16 / 172. szám, péntek
/ ' 3 Szovjet javaslat a nemzetközi kereskedelem korlátozásainak megszüntetéséről 1954 július 16 U J S'ZÖ A genfi értekezlet körül Kiüöntárgyalások Párizsban a nyugati külügyminiszterek között Mini ismeretes, Mendes-France francia miniszterelnök és külügyminiszter, valamint Eden angol külügyminiszter, akik abból a célból érkeztek Genfbe, hogy folytassák az indokínai béke helyreállításának kérdésével kapcsolatos megbeszéléseket, július 13-án Párizsba utaztak, hogy ott Dulles amerikai külügyminiszterrel találkozzanak. Ezen a találkozón — hír szerint — a genfi külügyminiszteri értekezlet napirendjén szereplő kérdésekkel foglalkoztak. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy Dulles az indokínai kérdés megvitatásának kezdete előtt elutazott Genfből és most sem hajlandó visszatérni, jóllehet más államok külügyminiszterei a tárgyalások folytatása céljából már megérkeztek Genfbe. Alá kell húzni azt a tényt, hogy Dulles akkor szánta rá magát a párizsi utazásra, amikor a genfi értekezleten részt vevő küldöttségek álláspontjai már szemmelláthatólag közeledtek egymáshoz és lehetővé vált pozitív eredmény elérése. A szovjet küldöttség körében rámutatnak, hogy a közvélemény úgy foghatja fel ezeket a híreket, hogy Dulles mostani lépése nem más, mint kísérlet az indokínai béke helyreállításáról szóló egyezmény létrejöttének meghiúsítására és hogy Dulles e célból megfelelő nyomást akar gyakorolni Franciaországra és Angliára. Az a tény, hogy Dulles különtárgyalásokat folytat a genfi értekezlet néhány részvevőjével, ugyanakkor arról tanúskodik, hogy az Egyesült Államok kormánykörei nem kívánják a genfi értekezleten nyiltan megvitatni az amerikai küldöttségnek az indokínai kérdéssel kapcsolatos álláspontját. Ez ismételten azt mutatja, hogy az amerikai diplomaták szívesebben folyamodnak a nyomás és diktátum módszereihez, semmint az értekezlet valamennyi részvevőivel folytatott tárgyalások útján igyekeznének elfogadható megegyezést elérni. Rámutatnak arra is, hogy Dulles elsősorban azért nem meri az Egyesült Államok álláspontját nyiltan felfedni a közvélemény előtt, mivel a jelek szerint a fennálló lehetőség az indokínai béke helyreállításáról szóló egyezmény létrehozására és a nemzetközi feszültség enyhülésére — ellenkezik az amerikai agresszív körök politikájával Július 14-én, szerdán délután Mendes-France francia kormányelnök és külügyminiszter, valamint Eden brit külügyminiszter a párizsi külön ülésről repülőgépen visszatért Genfbe. Szerdán este V. M. Molotov külügyminiszter, a genfi értekezleten részvevő szovjet küldöttség vezetőtője találkozott A. Eden külügyminiszterrel, a brit küldöttség veA Lenini Komszomol Központi Bizottságának teljes ülése Ezekben a napokban tartatta Moszkvában a Lenini Komszomol Központi Bizottsága teljes ülését. A plénum a Komszomol-szervezetek részvételéről tárgyalt a betakarítás előkészületeiben és végrehajtásában, valamint a mezőgazdasági termékeik begyűjtési tervének teljesítésében és megfelelő határozatokat hozott. Az ülésen beszédet mondott A. N. Seljepin, a Komszomol Központi Bizottságának titkára. Az előadó és a vita részvevői kiemelték a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága 1954 júliusában tartott plenáris ülésének jelentőségét. A Komszomol Központi Bizottsága plenáris ülésé részvevői hangsúlyozták, hogy a szocialista mezőgazdaság valamenynyi ágazatának további hatalmas fejlesztésére és a tömegszükségleti Churchill alsóházi Churchill angol miniszterelnök az alsóházban nyilatkozatban számolt be washingtoni tanácskozásairól. Bevezetőül hangoztatta, hogy a washingtoni megbeszéléseknek az angol-amerikai egység helyreállítása volt a feladata és „bizonyos lidércnyamásszerű aggodalmak- eloszlatása az amerikaiaknál a brit politika irányvonalával kapcsolatban. A miniszterelnök rámutatott arra, hogy a tanácskozások létrejöttét az is szükségessé teszi, hogy Angliát nem tájékoztatták a hidrogénbombával kapcsolatos értesülésekről s ez, mint Churchill mondta, „mélységesen aggasztotta 14 őt. A délkeletázsiai paktumról szólva Churchill azt mondta, hogy egy kollektív védelmi rendszer gondolata Délkelet-Ázsiában összeegyeztethető azzal a rendezéssel, amelyet Anglia a genfi értekezlettől remélt. Ä Német Demokratikus Köztársaság legfelsőbb bíróságának I. büntető tanácsa előtt tartották dr. Kari Haman volt kereskedelmi és élelmiszerellátási miniszter elleni bűnper főtárgyalását. A vádlottak között van továbbá Paul Bender, Harald Schaumburg, dr. Gerhad Last és Herbet Löffler. A kereskedelmi és élelmiszerellátási minisztérium volt dolgozói. A vádlottak főleg 1951 kezdete és 1953 között szabotálták a lakosság tervszerű élelmiszerellátását, nem állítottak rendelkezésre megfelelő mennyiségű élelmiszert és a cikkek termelésének fokozására irányuló intézkedések helyeslésre találtak az egész nép körében és hatalmas munkalelkesedést váltottak ki a fiatal munkások, kolhozparasztok és az egész szovjet ifjúság között. A komszomolisták és a kolhozifjúság a kommunista párt határozatait, teljesítve, még aktívabban vesz részt az összes mezőgazdasági termények magas terméséért folytatott harcban, a kolhozok állattenyésztési termelésének növeléséért és produktivitásának fokozásáért vívott küzdelemben. Számos Komszomol-szervezet segítségére volt a kolhozoknak, a gép- és traktorállomásoknak, valamint szovhozoknak a tavaszi vetés idejében való és jóminőségű elvégzésében. Mintegy 15.000 ifjúsági traktorosbrigád, amelyek Beszéde során Churchill arra kérte az alsóházat: ne becsülje le annak jelentőségét, hogy Eisenhower elfogadta Eden megfogalmazásában a némkommunista és kommunista tábor békés együttélésének tervét. Churchill a továbbiakban kifejtette, hogy ennek a politikának szélesebb körben való elfogadása idővel talán a világpolitikai problémák megoldásához vezet. Churchill beszédében foglalkozott az „európai védelmi közösség'-* ratifikálásának és Nyugat-Németország felfegyverzésének kérdésével is Beszédének ez a része nyilvánvaló nyomás volt Franciaországra. Churchill hangsúlyozta, hogy a brit és az amerikai kormány kötelezettséget vállalt az „európai védelmi közösségi gyakorlati támogatására. „Franciaország volt az, amely az európai védelmi közösséget javasolkerületekre való szétosztásnál lényeges mennyiségű élelmiszert helytelenül osztottak ki, úgyhogy zavarokra került sor a lakosság élelmiszerellátásában. Tudatosari helytelen tervezéssel és a vádlottak által kiadott helytelen utasításokkal, valamint az által, hogy nem hajtották végre a kormánynak a lakosság élelmiszerellátása megjavításáról szóló határozatait, a vádlottak nagy élelmiszer- és iparcikk-készleteket tartottak vissza, amelyek a lakosság zetőjével. A két miniszter a genfi értekezlet folytatását érintő kérdésekről tárgyalt. Szerdán, július 14-én délután Csou En-laj külügyminiszter, a Kínai Népköztársaság küldöttségének vezetője fogadta Krisna Menont, az ENSz-beli indiai küldöttet. Ezután Csu En-laj látogatást tett Sananikonenál, Laosz küldöttségének vezetőjénél, valamint Tep Phan-nál, a kambodzsai küldöttség vezetőjénél. + Fam Van Dong szerdán találkozott Genfben Tran Van Don-al, a baodaji Vietnam kormányelnökével. Utána Fam Van Dong Tran Van Huóval a baodaji Vietnam volt kormányelnökével találkozott. Ebéd V. M. Molotovnál Csou En-laj és Fam Van Dong tiszteletére. Július 14-én V. M. Molotov, a Szovjetunió Minisztertanácsának első elnökhelyettese és külügyminisztere ebédet adott Csou-En-lajnak, a Kinai Népköztársaság állami adminisztratív tanácsa elnökének és külügyminiszterének tiszteletére, valamint Fam Van Dong, a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormányelnökének tiszteletére. Az ebéden részt vettek a Szovjetunió, a Kínai Népköztársaság és a Vietnami Demokratikus Köztársaság küldöttségeinek tagjai, tanácsadói és szakértői. bekapcsolódtak a szocialista munkaversenybe, szívósan harcol a magas termésért. A párt és a kormány felhívására . több mint 149.000 fiú és leány ment azokba a körzetekbe, ahol az eddig megműveletlen és parlagon heverő földeket megművelik. A Komszomol plenáris ülésén rámutattak a vezető Komszomol-szervek munkahiányosságaira a falusi Komszomol-szervezetekben. Számos Komszomol-dolgozó meglátogatja a Komszomol-szervezeteket, de nem hatol be tevékenységük mélyére, csupán kivizsgálással foglalkozik és i csak nagyon kevés segítséget nyuj* a hiányosságok kiküszöbölésében. A Komszomol némelyik járási és körzeti bizottságának titkára még mindig nem eléggé ismeri z ügyek állását és rosszul tájékozódik a mezőgazdasági termelés legegyszerűbb kérdéseiben is. ta 1* — mondotta — s jelenleg képtelen a szerződés ratifikálására. Nem könnyű előrelátni és a jelen pillanatban nem is helyes megjósolni, milyen következményekkel jár ez a tehetetlenség, ha tovább folytatódik. „Tragédia lénne, — folytatta — ha elmulasztanánk azt a lehetőséget, hogy Nyugat-Németországot visszavezessük az európai népek családjába.. A A miniszterelnök kitért a Kínai Népköztársaságnak ENSz-be való bebocsátása kérdésére is. Jóllehet, megismételte azt az angol álláspontot, hogy helyeslik a Kínai Népköztársaság bebocsátását az ENSzbe, ugyanakkor azonban nyilvánvalóan a rá és Edenre Washingtonban gyakorolt amerikai nyomás hatására kijelentette: „Ezt a kérdést bizonyos ideig semmiképpen sem lehet felvetni. 2 2 nak voltak szánva és dezorganizálták az alárendelt szervek munkáját. Ezenkívül Haman vádlott részben személyesen, részben közvetítés útján bűnös kapcsolatokat tartott fenn az imperialista ügynökökkel. A vádlottakra a főtárgyalás folyamán számos bizonyítékkal és a vádlottak vallomásaival rábizonyították a bűncselekményeket. A bíróság a következő ítéletet hozta: Hamant 10 évi börtönre, Bendert 6 évi börtönre, Schaumburgot 4 évi börtönre, Lastot 4 évi börtönre, Löfflert három évi börtönre ítélte. Az ENSz gazdasági és szociális tanácsának ülésszakán a Szovjetunió küldöttsége határozati javaslatot terjesztett be „a nemzetközi kereskedelemben fennálló korlátozások megszűntetéséről és a nemzetközi gazdasági kapcsolatok fejlesztésének eszközeiről." A moszkvai „Pravdá"-ban Dugyinszkij „A világ országai közötti normális kereskedelem fejlesztéséért" címmel írt cikket. „A szovjet küldöttség — írja Dugyinszkij —' határozati javaslatot terjesztett az ENSz gazdasági és szociális tanáA Párizs melletti Vitry parkban ünnepélyesen meghirdették a francia ifjúság cha tár j át. Ezzel befejeződött a Francia Köztársasági Ifjúsági Szövetség és a Francia Lányok Szövetsége által a „szabad, erős, békés Franciaországért' 1 jelszóval megrendezett többnapos országos fesztivál. A fesztivál sorozatos ünnepségei méltó keretet adtak a francia köztársasági ifjúság egységes harcának az új nemzeti és demokratikus életformáért. „A charta a benne felsorolt követelésekkel kifejezésre juttatta, hogy A bécsi lapok részleteket közölnek a növekvő ausztriai árvizekről. A lapok hangsúlyozzák, hogy DélAusztriában a helyzet továbbra is nagyon komoly. A víz szintje emelkedik. A szovjet alakulatok nagymértékben kiveszik részüket a mentési munkálatokból. A lapok közlik Steinbecknek, Dél-Ausztria tartományi kormányelnöknek parlamenti beszédét. Steinbeek többek között ezeket mondotta: „Köszönetemet fejezem ki, főleg a szovjet megszálló hatóságoknak, Több nyugati hírügynökség, így például az AFP francia és az Associated Press amerikai távirati iroda közlése szerint olyan hírek terjedtek el, hogy costaricai emigránsok ahhoz hasonló akcióra kéKimenő tilalmat rendeltek el a francia hatóságok a Tunisz keleti partvidékén fekvő Sousse kikötőben. • A Reynolds News közölte Woodrow Wyatt munkáspárti képviselő cikkét, aki elégedetlenségét fejezi ki amiatt, hogy az amerikai korlátozások miatt Anglia károsodik a Kínai Népköztársasággal folytatott kereskedelemben. • A Times of India című lap vezércikkben számol be a világ első atomerővel működő szovjet áramszolgáltató telepének üzembehelyezéséről. A lap üdvözli az atomerő békés felhasználását. • Áz Armas-féle kormány felmentette tisztségétől Castillo Arriolát, Guatemala állandó ENSz küldöttét. • Július 11-én Moszkvába érkeIzett dr. Farid Hani, Szíria követe. csának ülésszaka elé. A szovjet küldöttség határozati javaslatában abból indul ki, hogy a nemzetközi kereskedelem jelenlegi helyzete gyakorlati intézkedéseket követel. Az ENSz gazdasági és szociális tanácsa mostani ülésszakának feladata, hogy védelmére keljen annak a hasznos és a világ minden népe számára fontos elvnek, hogy minden eszközzel fejleszteni kell az országok közötti kereskedelmet az egyenjogúság és a kölcsönösség elve alapján." az ifjúság harca a kenyérért, a munkáért, a létfenntartásért és az elcsigázó munkakörülmények ellen közvetlenül összefügg a gyűlölet és a háború atlanti politikája ellen, az egész világ békéjéért folyó harccal. 2 Az ünnepi összejövetel emelvényéről Guy Ducoloné, a Francia Köztársasági Ifjúsági Szövetség főtitkára hirdette meg a chartát. A francia ifjúság alapokmányának kidolgozásában részt vettek a munkás-, paraszt- és ' értelmiségi ifjúság küldöttei. amelyek különleges gépekkel segítettek a lakosság küakoltatásánál, valamint a lakosság ivóvízzel és élelmiszerekkel való ellátásánál a különböző városokban, elsősorban Pöchlarnban, Ybsben, Orndingban és Ponseeben.^ Július 13-án Helmer osztrák belügyminiszter meglátogatta Sz. Sz. Csernicsenko tábornokot és köszönetét fejezte ki neki azért a segítségért, amelyben a szovjet alakulatok az árvízsujtotta vidékek lakosságát részesítették. szülnek, mint amilyet a guatemalai emigránsok végrehajtottak. A costaricai rádió Bogotában lehallgatott adása szerint a costaricai kormány „szomszédos országokból, elsősorban Nicaraguából kiinduló" támadástól tart. A londoni rádió jelentése szerint Pandit asszony, az ENSz-közgyűlés elnöke látogatást tett Churchill brit miniszterelnök vidéki otthonában. • A Daily Mail beszámol arról, hogy Blank három esztendő alatt „irattári- hadsereget állít fel. Adott jelre 150.000 tisztet, altisztet és legénységi állománybelit tud fegyverbe szólítani egy hét alatt. • A francia külügyminisztériumban megbeszélés kezdődött Guérin de Beaumont külügyi államtitkár és Harold Stassen, az amerikai Külföldi Gazdasági Műveletek Hivatalának igazgatója között a Kelet ési Nyugat közötti kereskedelemről. • A „Der Abend' 5 című lap jelentése szerint Talbot, az Egyesült Államok légierőinek minisztere Nyugat-Berlinbe érkezett. ítélet az NDK élelmiszerellátása szabotálóinak bünperében nyilatkozata washingtoni tanácskozásairól A Szovjetunió Legfelső Tanácsának elnöksége új magyarországi nagykövetet nevezett ki A Szovjetunió Legfelső Tanácsának elnöksége Jurij Vlagyimirovics Androkovot, a Szovjetunió Maés meghatalmazott nagykövetévé nevezte ki. Egyben e tisztség alól felmentette Jevgenyij Dimitrijevics Kiszeljevet, gyar Népköztársaságbeli rendkívüli laki más munkakört vesz át. A francia ifjúság chartája Árvíz Ausztriában Hírek a costaricai emigránsok Costarica ellen készülő támadásáról A svájci kormány szívesebben venné... Áz amerikai külügyminisztérium szóvivője megerősítette, hogy a svájci kormány közölte az Egyesült Államok kormányával, szívesebben venné, ha a nemzetközi szervezetekben dolgozó amerikai tisztviselők magatartását vizsgáló bizottság nem folytatna tevékenységet svájci területen. KÜLFÖLDI HÍREK V