Uj Szó, 1954. július (7. évfolyam, 159-185.szám)

1954-07-10 / 167. szám, szombat

"1954. iúilus 10 UJSZÖ 5 Tanulságos történet a jégszekrényről Nem tudom, hány ember lett szatiraíróvá csak azért, mert közelebbi kapcsolatba került a községi vállattal, de meg vagyok győződve róla, hogy nem kicsi a számuk, csakúgy, mint azoké sem, akik e tapasztalatokért életükkel fizettek. Véleményem szerint vitathatatlan, hogy Horatius, amikor klasszikus latin nyelven először mondta ki az örökérvényű szavakat: „Nehéz szatírát nem írni", nyilván elromlott jégszekrényére, bedugult fürdőkádjára, vagy kiégett biztosítékaira gondolt és Pozsonyban lakott. Hogy magamról beszéljek, a tapasztalataimat nem tudnám ilyen tömören latinul elmondani, de tény az, hogy elromlott a hűtőszekrényem. Amikor megvettük, finom hideget árasztott, néha pár percig csendesen duruzsolt és méhében az ételek megőrizték frisseségüket, kellemes ízüket, amennyiben eredetileg egyáltalán dicsekedhettek vele. Pillanatnyilag azonban a hűtőszekrény nem duruzsol, hanem szakadatlanul zakatol, akár a vas úti síneken keresztül haladó, üres vashordókkal megrakott szekér. Hideget sem árasztott, inkább fülledt hőség volt benne, de abból sem elég, tehát főzésre sem használhattuk, az ételek pedig furcsa ízzel gazdagodtak, amely feltűnően emlékeztetett a mintázásra szolgáló pasztelin, gőzgép kenésére használatos vazelin, olajfesték és nyomdai fekete festék szagára. Ezeket a vegyszereket annakidején fiam raktározta el a jégszekrényben, nehogy megfagyjanak a fűtetlen lakásban. Egy szó mint száz, a hűtőszekrény javításra szorult.Ellátogattam az ipari kombináíba, ahol az efféle javításokat elvégzik, bediktáltam a címemet, személyi adataimat, a páciens védjegyét és azt az alázatos kérelmemet, hogy minél előbb látogassák meg, tudomásul vettem a felelős tényező ígéretét, aki biztosított felőle, hogy a látogatásra másnap regígel hét óra harminc perckor föltétlenül sor kerül és megelégedetten hazamentem, magamban szidván mindazokat, akik pusztán rosszakaratból, irigységből és általában összeférhetetlen, mérges természetük okából szatírákat írnak a községi vállalatokról, így kezdődött... Ezután hosszú ideig semmi sem történi Előbb reggel, majd délben, aztán délután, végül este vártam az ipari kombinát szerelőjét. Sajnos i nem jöhetett el — már csak azért ' sem, hogy el ne vetéljem ezt a szatírát. Telefonáltam az ipari kombinátnak. Egy ismeretlen ember jelentkezett, 'aki szentül állította, hogy talán villámhárító, esetleg öntözőautó javítására adhattam rendelést, de semmiesetre sem hűtőszekrény rendbehozatalára, mert arról neki tudnia kellene, ő lévén e munkálatok felelős tényezője. Ez a második felelős tényező és utána még vagy tíz más, egyik felelősebb a másiknál, szépen feljegyezte magának a címemet és a rendelésemet, persze nem egyszerre, hanem sorban egymásután, amint a nap folyamán váltogatták egymást a telefonnál, őszintén megvallva, örültem a dolognak, mert feltartóztathatatlanul csökkent a kombinát azon alkalmazottainak száma, aikik még nem tudtak a jégszekrényemről. így telt el a második nap, amelyet akaratlanul is, munkamulasztóként odahaza töltöttem el. A harmadik napon elmentem a műhelybe. Az elsőszámú felelős tényező fogadott, akivel először ismerkedtem össze. — Maga az, drága barátom — üdvözölt atyai jóindulattal. — Hát mit csinál a jégszekrény? Egészséges már, egészséges? Megszomorodott szívvel közöltem vele, hogy egészségesnek még távolról sem mondható, amit többek között azzal- indokoltam meg, hogy mindez ideig nem küldték el a lakásomra az orvosát. Ez a kijelentéseim szemmelláthatíôan nyugtalanította az illetékes tényezőt. — Micsoda? — hörrent fel sebzett szívvel, — hisz tegnapelőtt volt maguknál.. .1 Jóska, hát nem voltál tegnapelőtt ennél az úrnál, hogy megjavítsd a jégszekrényt? — Ezt az urat ma látom először, — válaszolta a mentő körülményül előráncigált Jóskai Peter Karvas • — Ilyenek a mai fiatalok, — sóhajtott fel keservesen a felelős tényező. — Szemébe meghazudtolják az embert, -esak azért, hogy bemártsák. No de sebaj, ebbe se halunk bele és holnap reggel ott leszünk magánál. Még egy fél napra elmaradtam a munkából. Most már hangosabban sürgettem a szerelőt és megtudtam, hogy már úton van hozzám. Nyilván egy kis vargabetűt tett Cheben keresztül, mert estig nem érkezett meg, de még másnap, sőt harmadnap se láttuk a színét. Újfent csak felkerekedtem a javítóműhelybe. A szerelő még úton volt hozzánk. Chebből már minden valószínűség szerint visszaérkezett, de a lakásom címe időközben elkeveredett a sok irat között. Összeszedtem minden írásművészetemet és gyöngybetükkel megörökítvén lakcímemet egy papiroson, az írást a kezükbe nyomtam. Amikor másnap megint csak ott voltam a műhelyben, a felelős tényező megkérdezte: — Könyörgöm, magyarázza meg végre, hol a fészkes fenében van az a Kereszt-utca? Az isten szerelméért sem találnak oda az embereink, pedig már négyszer is útnak indultak.Elküldtem a kombinát címére Pozsony város térképét, mellékelve hozzá egy bérletjegyet a különböző villamos vasúti vonalakra. Két nap múlva megtudtam, hogy a szerelő ott járt nálunk, de senkit se talált odahaza, mert két óra helyett — ebben az időpontban állapodtunk meg eredetileg — félhétkor érkezett. — Látja, látja — korholt a felelős tényező, akinek nyilván kedvét szegte a sok balsiker. — Hiába riogatja a népet! Aztán még fegyelemről beszélnek! Hát ki fizeti meg a költségünket? Nagy könnyelműen megígértem, hogy megfizetek mindent, csak javítsák már meg végre a jégszekrényemet. Ott helyben kiszámítottam, mióta várakozom már a szerelőkre és mennyi munkaidőmbe került a kárvallott jégszekrény. Ez a kis számtani elmefuttatás nyomban felkeltette a felelős tényező jogos felháborodását. — Ez aztán nagyszerű dolog, — jegyezte meg gúnyosan és szeme haragos szikrákat szórt, — csak nem képzeli, hogy maga az egyetlen rendelőnk! Hála istennek, százszámra kilincselnek itt nálunk a magafélék és mindegyiknek várnia kell, amíg sorra kerül. Az tetszene magának, mi — várakozás nélkül rendbehozatni a kacatját? Hát micsoda úri tempó! Megtörten és töredelmes szívvel hazamentem, megpróbáltam kiverni a fejemből az egész ügyet. A jégszekrény dübörgött, akár egy kiszolgált harckocsi: egész éjtszaka nem jött álom a szemünkre, az ablaküvegek csörömpöltek, a falak megrepedeztek, napközben pedig az emberek azt hitték, hogy lakásunkban feketén dugóhúzógyárat rendeztem be. Időnként kikapcsoltam a szörnyeteget, hogy magamhoz térjek, ő pedig kihűljön. Megint csak meglátogattam a felelős tényezőt. Letagadta, hogy valaha is láttam volna. Aztán egyszerre mutatóujjával felém bökött, úgy kiáltotta: — Már tudom, maga az, akinek beletörött a zárba a kulcsa! Megmagyaráztam már egyszer, hogy a lakatosok még tavaly elköltöztek innen! Könyörtelenül rácáfoltam, mégpedig a saját feljegyzései alapján. Erre gyanakvó hangon megkérdezte: — Hallja, mondja meg őszintén, nem árulom el senkinek, mire is kell magának az a jégszekrény? Hirtelenében szabadelőadást rögtönöztem a következő témákról: a jégszekrény és a társadalom, a jégszekrény és az egészségügy, a jégszekrény és a belgyógyászat, a jégszekrény mint olyan. Az első szavak után körém gyűltek a műhely alkalmazottai és figyelmesen, odaadóan hallgattak. Amikor befejeztem, a felelős tényező barátságosan megszorongatta jobbomat, a munkaközösség nevében forró köszönetét fejezte ki és a többiek tapsa közepette kikísért az utcára. Mielőtt búcsút vettem volna tőle, cinikusan megjegyeztem, hogy küldje el hozzánk a szerelőt. Képe elborult, megvakarta a tarkóját és megkérdezte: — Mondja csak, drága elvtárs, mit is tart abban a jégszekrényben? Elmagyaráztam neki, hogy pillanatnyilag semmit, noha jelentéktelen befektetéssel keltető géppé alakíthatnám át; sok más célra is felhasználhatnám, csak éppen arra nem, amire eredetileg szánták. A felelős tényező szeme hirtelen felragyogott. Szónoki kérdéssel fordult hozzám: — El tudja képzelni, mi az: ötszáz métermázsa hús? El tudtam képzelni; fogalmaim szerint a jégszekrény, amelyben ezt az irdatlan húsmennyiséget elraktározzák, akkora zajt csaphat, mint egy szüntelen üdvlövéseket leadó páncélos hajóhad. — Látja, jó elvtársam, nem csekélységről van szó, — bólintott az illetékes tényező. — Nem engedhetjük, hogy ötszáz mázsa hús megromoljon, csak azért, hogy rendbehozzuk a maga személyes, aprócska kis jégszekrényét. Nem lehettem annyira elvetemült, hogy ezt el ne ismerjem, így aztán békésen hazamentem. A jégszekrényt kikapcsoltam, a házban helyreállott a nyugalom, mi pedig vendéglőbe jártunk kosztolni. Egy idő múlva hajnali hat órakor megszólalt a . csengő: megérkezett a szerelő. Először vizsga pillantással mérte végig a jégszekrényt, amely használhatatlanságának tudatában szégyenkezve állt a konyha sarkában. — De hisz ez Maneta — állapította meg végül a szerelő, sarkon fordult és elment. Egy hét múlva visszajött és apró darabokra szedte, marcangolta szét a jégszekrényt. Aztán megint csak elment. Előzőleg azonban aláíratott velem egy cédulát, amelyen az állt, hogy négyszáz percig dolgozott nálunk, noha középeurópai idő szerint legföljebb másfél óráról lehetett szó. Amikor felhívtam erre a figyelmét, rámszólt, hogy ne beszéljek arról, amihez nem értek. Ebben igaza volt. Megint csak eltelt egy idő. A jégszekrény tetemét lepedőbe gyűjtöttem és nyugalomra helyeztem a kamrában. Odaadó szívvel ismét elmentem az ipari kombináthoz. Ismerősömet jókedvében találtam. — Te vagy az megint? — fordította kedélyeden tegeződésre a szót és mosolygott felém, mintha régóta várt vendég kerülne végre a portájára — úgylátszik az a rögeszméd, hogy az egész kombinát csak te miattad teremtődött a világra? Hát a számlát meg miért nem fizetted meg? Szavamat adtam, hogy postafordultával megfizetem és egyben megjegyeztem, hogy a jégszekrény úgyszólván a teljes felbomlás állapotában leledzik. A felelős tényező gondterhelten ingatta a fejét. — Ilyenek vagytok ti, emberek. Nemrég még boldogok voltatok, ha vasárnap egy darab marhahús került az asztalra", most meg ni — jégszekrény kéne! Farkasfogatok nőtt! Jégszekrény nélkül el se tudna aludni! Hát kész burzsuj vagy te, barátom! Szíven találtak e komoly szavak, minden vágyam az volt, hogy valahára csak valami fontosabb dolog menne tönkre a házban, például a felvonó, magyarul lift, nem pedig ilyen hivalkodó, bűnösen fölösleges holmi, mint az én jégszekrényem. Mentségemre megemlítettem, hogy gyerekem van és szívesen adnék neki egy kevés jégbehűtött aludttejet, gyümölcsöt, esetleg limonádét. — Isten ments! — szörnyülködött a felelős tényező riadtan — aludttej, gyümölcs és hozzá még limonádé — kész gyomorrontás!. No meg a gyerekeket sem szabad elkényeztetni. Mi lett volna a gyerekeddel ezelőtt, mondjuk úgy húsz évvel? Akkor talán volt már jégszekrényetek? Hirtelen megmakacsoltam magam és mit sem törődve eddigi beszélgetésünkkel, kijelentettem, hogy szerelő nélkül nem megyek el a piúheiyböl. Csodálatos módon jött /Q kasfély ura Majomarcú bús ősök képe az ódon falról rá lenézett, az ablaknál állt zsinórosan s habzsolta szeme a vidéket. Néhány ezer hold volt az övé, a nagy kastélyban gőggel henyélt, arany kupából itta a bort s meggyalázta az ispán menyét. Tivornyák zúgtak nála sokszor — kazal tövén béres haldoklott — a riadt, üres, vak udvaron derest rejtettek sötét bokrok. Azt hitte, hogy e sors örökké ilyen lesz a bús Duna-tájon s a nép csak azért van e földön, hogy neki éhesen kapáljon. Suhanó kocsin járt és szidta az izzadó bérest ordítva. Egy népnek átka búcsúztatta s szitkozódva bukott a sírba. Veres János •Qgyedül Egyedül még az étel se jó, keserű ízt ad a szájnak. Egy fabatkát nem ér a szó, ha megértésre nem találhat. Ozsvald Árpád Budapesten megkezdődött a Magyar írok Szövetségének közgyűlése Szerdán reggel Budapesten a Városi Tanács üléstermében megkezdődött a Magyar írók Szövetségének közgyűlése. A közgyűlés megnyitásán megjelentek Farkas Mihály, az MDP Politikai Bizottságának tagja. Darvas József népművelési miniszter, Horváth Márton, az MDP Központi • Vezetőségének tagja, Andics Erzsébet, az oktatásügyi miniszter első helyettese, Non György és Mihályfi Ernő népművelési miniszterhelyettesek, Szántó Zoltán, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke. Veres Péter Kossuth-díjas író, a Magyar írók Szövetségének elnöke, Erdei Sándor, az írószövetség első titkára, valamint a magyar irodalom számos kiválósága és kulturális életének képviselője. A közgyűlés elnökségének megválasztása után Veres Péter, a Magyar írók Szövetségének elnöke mondott megnyitó beszédet. Hangsúlyozta: az irodalomnak is az egész nemzet szellemi útmutatójának, az emberi lélek és a nemzeti közszellem formálójának kell lennie. Megnyitó beszéde után javaslatára a közgyűlés elfogadta a napirendet, s megválasztották a jelölőés szavazatszedő bizottságot. Ezután Darvas József népművelési miniszter mondott beszámolót a magyar irodalom mai helyzetéről. A Darvas József népművelési miniszter beszámolója feletti vitában elsőnek Nagy Péter szólalt fel. Utána Karinthy Ferenc, majd Barabás Tibor, Kónya Lajos és Gergely Sándor Kossuth-díjas írók, Jankovich Ferenc, Kardos Pál, Murányi-Kovács Endre, Pándi Pál és végül Devecseri Gábor Kossuthdíjas költő vett részt a vitában. A közgyűlés csütörtökön folytatódott. f is egy velem, és estére a jégszekrény hófehéren ragyogott a konyhában, mintha újjászületett volna. A szerelőt megvendégeltem, mindent, amit csak elém rakott aláírtam, jóváhagytam és megfizettem. Boldogan fellélekzettem, az élet ismét megszépült. Éjféltájt a jégszekrény felüvöltött akár a sziréna, a négy szomszédos utcában a polgári védelmi alakulatokat riadókészenlétbe helyezték és a közeli gyárakban megkezdték a reggeli műszakot. Egy idősebb kisasszony hálóingben kirohant az utcára, úgy vélve, hogy ég a ház és nagyon elbúsult, amikor megmagyarázták neki, hogy tűzről szó sincs, menjen csak vissza és öltözzék fel szépen. Sajátkezüleg vizsgáltam meg a jégszekrényt. Nem találtam benne bűnt: híven kitartott a maga elé tűzött általános vonalon. Tetszett ffiekem, olyan ember vagyok, aki megbecsüli a következetességet. Úgy vélem, bizonyos fenntartással kell fogadni feleségem állítását, hogy a jégszekrényben kimosta az ágyneműt és fiam dicsekvését, hogy ezen a masinán hallgatta végig a Csehszlovákia—Uruguay labdarúgómérkőzés közvetítését. Annyi azonban bizonyos, hogy másnap megint csak ott voltam az ipari kombinát műhelyében, ahol közölték velem, hogy a nevük nem „Ipakom", ipari kombinát többé, hanem „Egyelmű", vagyis Egyesült Elektromos Javítóműhelyek, ennek következtében nem vehetik tekintetbe a régebbi rendeléseket és különben is jelenleg az üzem alkalmazottait háromhetes szabadságra küldték; aznap még elmentem egy cukrászdába, egy borbélyműhelybe, a temetkezési intézetbe, a Nemzeti Színház irattárába és három virágboltba, mindenütt azt követeltem, hogy azonnal jöjjenek el és javítsák meg a jégszekrényemet. A legközelebbi roham akkor ért, amikor egy fehérköpenyes ember azt mondta: — Tegyen csak még bőven jeget a fejére, van elég a jégszekrényben. Többre nem emlékszem. Ma szörnyű csend uralkodik a házban, idegtépő, gyötrő csend, életünk elvesztette értelmét és célját' és szüntelen az az érzésünk, hogy valahol valamit sürgetni kellene, csak azt nem tudom, mit és hol. A jégszekrény vidáman duruzsol, árasztja a finom hideget, a polcokon étellel teli tálak sorakoznak benne, amelyek megtartják frisseségüket és ínycsiklandozó ízüket, már amennyiben eredetileg ilyennel dicsekedhettek. Halvány fogalmam sincs róla, mikor hozták rendbe a jégszekrényemet. Egyesek azť mondják, hogy sohanapján, reggeli félkilenckor. Fordította: Tóth Tibor. / v