Uj Szó, 1954. július (7. évfolyam, 159-185.szám)

1954-07-30 / 184. szám, péntek

1954. július 29 U J SI® 3 Az olvasásról Gyakorlott olvasók előtt is gyakran felvetődik a kérdés: mit és hogyan olvassunk? Erre válaszolni nem a legegyszerűbb dolog Sem arra, hogy mit, sem pedig arra, hogyan olvassunk, nincs elfogadható kidolgozott szabály. Olvasni mégis tudni kell. Az olvasás, — nem túlzunk, ha azt mondjuk, művészet! Ezt a művészetet a folyékony olvasás megtanulásával még távolról sem sajátítottuk el. Nem mindenki tud olvasni, aki megtanulta az ábécét. Sokan még azok közül sem tudnak, akik magasabb iskolákban megtanulták az irodalomtörténetet, tudják a műfajok elméletét és ismerik a stílus kellékeit. Ezzel szemben vannak olyanok, akik semmit sem tanultak 3 műfajokról, mégis tudnak olvasni. Ahhoz, hogy olvasni tudjunk, az olvasás tudományát: az olvasás művészetét kell megtanulni. Az olvasás módjával és lehetőségeivel már a régi korok emberei is sokat foglalkoztak. A kérdés ma sem avult el. Sőt mi több az olvasás kérdésével ma többet foglalkoznak, mint bármikor azelőtt. Ennek megvan a mag^f helyes és elfogadható magyarázata. Az olvasás elveinek ismeretére ugyanis sohasem volt annyira szükség, mint éppen ma. Ma alig van olyan ember, aki ne olvasna. Állandóan szélesedő népkönyvtár-hálózatunk lehetővé teszi, hogy minden ember könnyen jusson könyvhöz. A nyomtatott betű ma a városok dolgozói mellett eljut a legeldugottabb falvak dolgozóihoz is. Könyvben tehát nincs hiány. Könyvipiacunkról eltűntek a lélekromboló „ponyvák" és helyüktt a dolgozó nép életéről szóló művek foglalták el. Minden könyv, amely ma napvilágot lát, nevelő értékű. Igy megérdemli, hogy mint jó könyvről beszéljünk. Jó könyvek tehát manapság bőven vannak. De mint Piszarov, ismert orosz kritikus nagyon helyesen mondotta: „csak annak számára valóban jó egy könyv, aki ért az olvasáshoz-. Ha valamikor fontos volt. akkor ma különösen fontos, hogy megtanuljuk helyesen fogyasztani szellemi táplálékainkat. Az olvasnitudásnak azonban nincs szigorú módszere. Többféleképpen olvashatunk és többféle módszerről mondhatjuk, hogy jó. Általában az a legjobb olvasási módszer, amelynek során a legtöbbet jegyzünk meg és teszünk magunkévá úgy, hogy azt az életben, — ha arra szükség van — munkánkban alkal mázni tudjuk. Nem jó azonban az az olvasási módszer és nem tud olvasni az, aki az olvasott szöveg végén nem tudja, mit olvasott annak elején vagy közepén. Minden olvasónak, aki élvezni akarja olvasmányát és tanulni akar belőle, magától kell rájönnie a helyes olvasásra. Magától kell rájönnie a számára legmegfelelőbb olvasási módszerre. Mi csupán a tapasztalatainkból kialakult vélemé- j nyünket mondjuk el arról, hogy mit és hogyan érdemes olvasni Mielőtt azonban az olvasás módszereiről beszélnénk, szóljunk arról, hogy mit olvassunk. Tudomásul kell vennünk, hogy a kiadott könyvekhez viszonyítva csak nagyon keveset olvashatunk. Ezért nézzük előbb azt, hogy menynyit is olvassunk. Ha figyelembe vesszük az emberi korhatárt, akkor látjuk, hogy nálunk áltajában hatvan év. A gyermekéveket leszámítva 45—50 év áll rendelkezésünkre, amely idő alatt módunk van arra, hogy rendszeresen olvassunk. Rendszeres olvasás alatt értjük azt hogy mindennap elolvasunk egy bizonyos menynyiséget. Nagyon tanácsos, naponta átlag 20—30 oldalt olvasni. Tizet nehezebb tudományos munkából, húszat pedig valamilyen könnyébe irodalmi műfajból. (Regény, elbeszélés, stb.) Ez nem túlsók, de nem is kevés. Igy minden évben átlag 25—30 könyvet tudunk elolvasni Ez azt jelenti, hogy az emberi élet átlag 1200—1500 könyv elolvasását teszi lehetővé. — Ez kevés! — mondják erre az olvasniszeretők — Ennél többet szeretnénk olvasni! Hát jó. olvassunk többet. Olvassunk minden nap ötven vagy száz oldalt. Vessük magunkat teljesen az olvasásra. Áldozzuk fel napjainkat és éjjeleinket. Mire jutunk? Egész életünl: alatt ilyen túlfokozott olvasás mellet sem tudunk 5—10 ezer kötetnél többet elolvasni. Óh, hiú olvasó! Milyen csekély szám ez még mindig ahhoz a rengeteg könyvhöz, amely csak egy év alatt is megjelenik. Hiszen csak Magyarországon 1950-ben 6400 kötet látott napvilágot 37 millió példányban. És ez a szám még növekszik. Mit ériink hát el, ha akár mindennau két könyvet is elolvasunk. A megjelent könyveknek még ebben az esetben is csak egy kis töredékét tudnánk elolvasni. Maradjunk csak meg rni ezért a napi húsz-harminc oldal mellett. Ez nagyon elég. De ez aztán rendszeres és tervszerű legyen. Látjuk, hogy egy életen át aránylag kevés könyvet olvashatunk el. Bármennyire is szeretnénk többet olvasni, nem jutunk hozzá. Csupán annyit tehetünk, hogy a rendelkezésünkre álló időt megbecsülve okosan használjuk fel és a szűkreszabott időhöz mérten válogatjuk meg olvasnivalóinkat. Az az 1200— 1500 kötet tehát, amelyet egy életen át elolvashatunk, foglalja magába a világirodalom legjobb alkotásait. Napjaink kiváló élő íróinak művei mellett olvassuk szeretettel klasszikusaink: Csokonai, Vörösmarty, Petőfi, Arany, Madách, Jókai. Mikszáth, Móricz, stb. műveit. Ne feledkezzünk meg a külföldi klasszikusok: Dante, Shakespeare, Goethe, Balzac. Gogol, Tolsztoj, Dickens, Gorkij, stb. olvasásáról sem Lehetőleg verseket is sokat olvassunk. A versek, melyek nagy segítséget nyújtanak nyelvünk csiszolásánál, érzelmi világunkra és képzeletünkre hatva sok kellemes percet szereznek. Fontos, hogy olvasmányainkat úgy válogassuk meg, hogy azok egyéni értékeink kibontakozását szolgálják. Tartsa mindenki kötelességének, hogy minél több, foglalkozásával összefüggő könyvet olvasson. Ugyanakkor olvasmányainknak nem szabad csupán egy körre korlátozódni. A szépirodalmi jártasság vagy pedig a puszta regényolvasás egyoldalú és hiányos műveltségre vezet. Maguk a nagy írók és nagy emberek sem csupán regényeket olvastak. Inkább megfordítva. Kevés regényt, de annál több tudományos munkát és egyéb szépirodalmat. Sztálin elvtárs elméleti érdeklődési köre például a filozófia, a politikai gazdaságtan a történelem, a természettudományok és a szépirodalom klasszikusainak művei felé fordulV Amint tehát a nagy emberek példái mutatják, nem elég csupán egyféle tárgykörrel foglalkozó műveket olvasni. Ismernünk kell a világirodalom klasszikus alkotásait és olyan könyveket kell olvasni, amelyekből a legtöbbet tanulhatunk. Ez a legjobb válasz arra, hogy mit olvassunk. Hogy hogyan olvassunk? „Úgy, hogy olvasásunk gépiessé ne váljon. Usinszkij, a nagy orosz pedagógus nagyon helyesen jegyezte meg: „. •. A könyv, melynek az ember számára oly nagy jelentősége van ... nemcsak annak marad néma, aki nem tud olvasni, hanem annak is, aki gépiesen olvassa át az oldalakat és nem képes a holt betűben megtalálni az élő gondolatot." Aki gyorsan olvas, annak legtöbb esetben nem kelti fel figyelmét egy-egy szép mondat, leírás, nem tud figyelni a hangulat szépségeire. Már pedig erre, ha igazi olvasókká akarunk válni és ha hasznát akarjuk venni az olvasásnak, szükség van, sőt nagyon hasznos, ha egyegy lényeges mondatot, leírást vagy kifejezést megjegyzünk, vagy kiírunk. A túlgyorsan olvasó erre nem képes. Gépies olvasással olyanná válik, mint a vonaton száguldó utas, aki csak a cél felé siet és nem törődik a mellette elvonuló táj szépségeivel. Vannak részek, amelyek szépsége vagy gondo^atbeli tartalma többszöri olvasásra készteti az embert. Erre sohse sajnáljuk az időt. Tartsuk szem előtt, hogy inkább kevésből sokat jegyezzünk meg, mint sokból semmit. Olvasmányaink során gyakran találkozunk ismeretlen szavakkal Ilyen esetben nagyon sokat • használ a lexikon vagy az idegen szavak szótára. Ismereteink gazdagítása érdekében ügyeljünk arra, hogy sohse menjünk addig tovább, míg a szó, vagy a szöveg jelentőségével tisztába nem jöttünk. Valójában minden olvasónak magának kell megválasztani olvasmányait is és magának kell megtanulni^ olvasni is. Szükséges azonban, hogy mindenki, aki meg akar tanulni olvasni, becsülje és szeresse a könyveket, mert a könyv, mint Gorkij mondotta: „Megkönnyíti az életét, baráti segítőkezet nyújt ahhoz, hogy eligazodjatok a gondolatok, érzések, események sokszínű viharában, megtanít az ember és sajátmagatok megbecsülésére, eltölti a szívet és az elmét az élet és az ember szeretetének érzésével-. Ezért: „Szeressétek a könyvet, a tudás forrását, mert csak a tudás válthat meg, csupán a tudós becsületes, okos ember, aki igazán szereti embertársát, tiszteletben tartja munkáját és szívből tud gyönyörködni szünetnélküli alkotó munkásságának pompás gyümölcseiben". ' Aki megszereti a könyvet, sohasem fog unatkozni, sohasem fog szűkölködni jó barátban, megbízható tanítóban és józan tanácsadóban. Balázs Béla. /Qjándék Fényes hangszerüzlet. A pult előtt egy vevő arcán lesem a derűt. Nem zenész, de bíráló szívvel forgatja kezében a hegedűt. Szemével simogatja kecses vonatát, lélekben — látom — udvafj, neki. Oly könnyű s mégis mily nehéz e finom faötvözet. Megpengeti. Ennél maradok — szól mosolyogva — ajándék lesz ez az unokámnak. Még vibrál körötte a hegedűszó s összefonódik öreg szép szavával. Nagy fiú már, hadd örüljön a gyerek — fordul felém és csillan a szeme. Elmereng: nekem kóróból volt hegedűm, száraz kóróból, az volt a zene. Szemével újra megsimogatja, lélekben — látom — udvarol neki. S mielőtt átadja, hogy becsomagolják, ú j jávai még egyszer megpengeti. Lévai Dezső A z ángyom Ha dalolt, hangjára füttyös rigó felelt vígan a kert bokrai mögül. Mikor ringó léptekkel a mezőre ment, dongó hegedült haja körül. Ha mosolygott, fogai mint apró gyöngyök megvillantak a nyári napban. Mikor a mosóteknőbe vizet öntött, szeme fénye táncolt a habbal. • Az ángyomat csak így láttam — gyerekszemmel Nem tudtam, hogy örökös gond kínja marta... Hogy fáradt derékkal keltette a reggel, és sokszor görbült sírásra dalos ajíca. * Ozsvald Árpád Szövetség „A gép- és traktorállomások dolgozóinak számát 1957ig 27.000-rel kell emelni. A mezőgazdaság gépesítése céljából a gép- és traktorállomások dolgozóinak kiválasztását elsősorban az iparban kell végrehajtani, mégpedig az ipari dojgozók és más ágazatok azon dolgozóinak soraiból, akiknek falun van lakhelyük és gazdaságuk is. Kötelezni kell a minisztériumokat és egyes vállalatokat, hogy segítsenek ezeknek a dolgozóknak kiválasztásában és hogy akadályozás nélkül mentsék fel a szakembereket és szakképzett munkásokat a mezőgazdaságba való áttelepítés céljára." Nyéki Gáspár hosszú évek óta dolgozik a városi autójavító műhelyben. Igaz, falun él kis családjával, de a városba való bejárás nem okoz nagyobb gondot, legfeljebb hamarabb kel fel egy órácskával, mint munkatársai. Szülőfaluja is közel, alig húsz kilométernyire fekszik a várostól. És mit jelent manapság húsz kilométer, nem többet félórai autóbusz útnál. Ma egy kicsit korábban fejezte be munkáját, de igyekezett is, mert az autóbusz indulásáig még el akart intézni valamit. Amíg a gyöngyöző olajfoltokat törli kezefejéről, ajka mosolyra rándul. Marikára gondol, Marikára, szőkefürtös pöttöm leánykájára. Milyen aranyos volt ma reggel is. Milyen édesen fenyegetődzött pici ujjacskájával: — Apuka, de estére hozd el az ijlvó babát, mert kikapsz Marikától. " Na jó, ma megveszi a kis csacsogónak — mosolyog maga elé. Igaz, születésnapjára szánta, de hiszen mindegy az, előbb vagy utóbb. Hiába no, azoknak a könyörgő szép gyermekszemeknek nem lehet ellenállni. Hadd örüljön a kis copfos, hadd kacagjon édesebben ma este. Alig telik félórába, s Nyéki Gáspár már ott pihen az autóbusz párnázott ülésén. Hóna alatt boldogan szorongatja a hosszúkás kartondobozt. S amíg az autóbusz fürgén iramlik az alkonyatba merülő úton, eszébe vetődik, vájjon hányszor járta meg ezt az utat. Ki tudja. Bizonyos, hogy sokszor, nagyon sokszor. Apjára gondol, aki szintén ezt csinálta. Igy utazgatott ő is, a jó öreg. Ha volt munka. S ha nem volt, lecsüggesztett fővel ült otthon, vagy a végeláthatatlan országutakat rótta. Haj, nehéz napok voltak azok, nehéz idők. Neki már jobb a sorsa. Kitanulta az autójavító mesterséget. Jó helye van. Becsülik, szeretik, no, de első is a munkában. Nem húzza el magát a munka nehezebbik végétől, s érti a mesterségét. — Miért is van az, — töpreng magában — hogy apja, nagyapja, s talán dédapja is falun született, élt s mégsem vált paraszttá, vagy béressé, zselléré. Úgy rémlik, nagyapjának még volt valami kis földecskéje, de azért legtöbbet a városban dolgozott. Napszámos munkát. Abból az egy-két hektárból bizony nem lehetett megélni. S a végén az is elúszott. Igy váltak teljesen szegényekké, városban robotoló falusi proletárokká. Igy került ő is a városba jó tiz éve... Az autóbusz zökkenése térítette vissza gondolatait a jelenbe. A gép prüszkölve torpant meg a falu közepén. Megérkezett. Alig lépett be a konyhaajtón, Kis- ' lánya boldog örvendezéssel táncolta körül. — Itt az alvóbaba. Apuka meghozta az alvóbabát — csacsogta boldogan, s fürgén kihámozta kis kezecskéjével a dobozból. — Jaj de szép! Anyuka, nézd milyen szépséges baba. Nyéki Gáspár feleségére tekintett' s annak szemében önönmagát pillantotta meg. Felesége szemepárja közös boldogságukat tükrözte. Már lefekvéshez készülődtek, amikor megkoppant az ajtó. — Szabad! — Jó estéket kívánok — köszön nagyot a szélesre tárt ajtóban Pék Sándor, a traktorállomás műhelyvezetője. — Mi újság, Sándor? — Ne haragudj, hogy ilyen későn török be hozzátok, de bajban vagyunk. Az egyik traktorról van szó. Holnap föltétlenül ki kellene küldenünk a felsőtúri brigádközpontba s még sehogy sem állunk vele. A gyújtásban van a baj, de sehogyan sem tudunk nyitjára akadni. Megnézhetnéd. — Szívesen pajtás, csak' felkapom a kabátomat. Már mehetünk is. Nyéki Gáspár alig dolgozott egy órát, a motor begyúlt s egyenletes kattogásától megremegtek a műhely ablakai. — Derék ember vagy, Gáspár — veregetett vállára Pék Sándor. — Köszönöm, hogy segítettél rajtunk.— Semmi az egész. — Ilyen ember kéne nekünk, igaz-e Sándor bácsi? — rikkantott nagyot Tavas Józsi, a gépállomás legfiatalabb traktorosa. — Biztosan sokkal jobban menne a traktorjavítás. — De a szántás is, — veti közbe Fekete Lajos. — Nagy kár, hogy a városban dolgozol, testvér, — mondja búcsúzóul Pék Sándor. Nálunk is megtalálnád számításodat. Bizony, bizony, nagy szükség volna az ilyen jó szakemberekre. No, de majd csak lesz valahogy..; Nyéki Gáspár keveset aludt az éjtszaka. Pék Sándor szavai jártak eszében. Azt mondotta, hogy itt is nagy szükség volna rá, a gépállomáson. Hiszen kevés a szakember. Bizony segíteni kellene ezen valahogyan. A kenyérről van szó, a termésről, a paraszt s a munkás kenyeréről. Valami megmozdult szívében, s új érzés hatalmasodott el egész lényén. A segítőkészség ősi érzése volt ez. S lassan megérlelődött benne a gondolat. Igen, a gépállomásra megy dolgozni. Ott nagyob szükség lesz rá. Másnap bejelentette munkahelyén, hogy elhagyja a javítóműhelyt. Először mindenki értetlenül bámult rá. — Pajtás, bolondgombát ettél? S ő beszélni kezdett. Szép sorjában elmagyarázott mindent. Elmondotta, hogy a faluról van szó, a kenyérről, a nagyobb termésről. Megértették. Igazat adtak neki, de nagyon, nagyon sajnálták. — Hiányozni fogsz, — mondotta kézszorítás közben legjobb pajtása, Tóth Béla. — A gépállomáson még jobban hiányoznék — felelte. S Nyéki Gáspár visszatalált falu-, jába. Visszatalált, s a sokszálú szq-i vétség kötelékéhez, amely a mun?; kást a paraszthoz köti, szívével újabb szálat fűzött. Dénes György ŕ