Uj Szó, 1954. július (7. évfolyam, 159-185.szám)

1954-07-22 / 176. szám, csütörtök

2 m szo 1954. július 22 Jelentés az áradásokról a Duna-menti körzetekben A belügyi megbízotti hivatal mellett működő központi árvízvé­delmi bizottság jelentése szerint az árvizet a bratislavai és a nyitrai kerület déli járásaiban a Duna víz­állásának eddigi legmagasabb színtje okozta, mely Bratislavánál 1954. július 15-én 984 cm magas­ságot ért el. A párt indítványára az állami igazgatás és nemzeti bizottságok által idejében végrehajtott védőin­tézkedéseknek, a polgárok áldoza­tos munkájának és főleg a katonai alakulatok példás segítségének kö­szönhetjük, hogy a dunai árvíz 300 km-es csehszlovák szakaszán se­hol sem szakította át a gátakat és az áradások következtében egyet­len ember sem vesztette életét. De a talajvíz a Duna, Nyitra és rész­ben a Garam árterületén kb 10.000 hektárnyi területet öntött el, amely területeken a gabonatermésnek kb. 70 százalékát sikerült megmente* ni. Előzetes becslések alapján az árvíz által okozott károk eddig kb. 100 millió koronát tesznek ki. Hogy megmentsük az emberek éle­tét, a lakosságot helyenként ki kellett költöztetni. A kiköltözte­tett polgárokról minden téren jól gondoskodtak. A bratislavai és a nyitrai kerületben összesen 10.041 személyt költöztettek ki s a ve­szélyeztetett helyekről 6936 drb. szarvasmarhát, 9432 serté-t és 3860 juhot szállítottak el. Azokban a napokban, amikor a Duna szintje a legmagasabbra emelkedett, a hatalmas vízmeny­nyiség komolyan veszélyeztette a dunai gátakat főleg Ligetfalun, Oroszváron, Sülyön, Bodakon, Sza­pon, Kolozsnémán, Mocson, Izsán. Paton, Nagykeszin, Komáromban. Lándorpusztán, Párkányban, Kar­ván és más helyeken. A gátak át­szakadásának megakadályozása céljából nagymennyiségű techni­kai eszközt, főleg építőanyagot, zsákokat, motoros szállítóeszközö­ket és bágereket kellett felhasz­nálni. Kb. 2500 mptorosjárművet vetettünk be. /Nagymennyiségű ciszternával ellátott kocsi gondos­kodott és gondoskodik az egész­ségi szempontból kifogástalan ivó­víz szállításáról. A veszélyeztetett helyekre kb. 20.000 köbméter kö­vet, több mint 200.000 zsákot és kb. 2000 köbméter fát szállítottak. Az árvíz idején több útösszekötte­tés megszakadt, de a kapcsolatot minden esetben vasút segítségével, vagy a veszélyes helyek megkerü­lésével biztosították. • Néhány nap óta a Duna szintje már a folyó egész hosszában apad. Egyre emelkedik azonban a talaj ­viz, amely állandóan veszélyezteti a lakóházakat, a gazdasági épüle­teket és a termést is. A veszély ezért még nincsen teljesen elhá­rítva. Továbbra is szükséges a nagy éberség. A gátakon hadsere­günk tagjai, a technikai személy­zet és a dolgozók brigádjai állandó készenlétben vannak. A központi árvízvédelmi bizottság meg van győződve arról, hogy a lakosság ugyanúgy, mint a gátak védelmé­nél, most is minden erejéből se­gíteni fog az áradások okozta kö­vetkezmények kiküszöbölésében és a termény begyűjtésében és hogy hathatósan támogatni fogja az il­letékes szervek intézkedéseit, hogy az árvízsujtotta körzetekben minél hamarább normális keretek között folyjon az élet. A prágai szovjet nagy­követség ajándéka az árvízsujtotta lakosság részére A Szovjet Szocialista Köztársa­ságok Szövetsége csehszlovákiai rendkívüli meghatalmazott nagy­követe, N. P. Firjubin meglátogat­ta kedden, július 2-án a Csehszlo­vák Köztársaság első miniszterei nökhelyettesét, Ai čepičkát és i szovjet kormány nevében részvé tét fejezte ki afölött az elemi csa pás fölött, amely Csehszlovákiát és az ország népét érte. A nagy követ közölte A. čepičkával, a mi­niszterelnök első helyettesével, hogy a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövetsége 200.000 koronát utalt át az árvízkárosult csehszlo vák lakosság megsegítését célzó alapra. H-t-E-HE-ľ így kell ennek lenni ? Teljesítették a Bányász­napi kötelezettség­vállalást Az ostravai körzetben lévő Hlu­bina-bánya bányászai július 20-ig 70 ezer tonna szenet fejtettek ter­ven felül, amely mennyiség a téli időszakra szánt állami tartalék cél­jaira szolgál. Ezzel teljesítették a Bányásznap tiszteletére tett köte lezettség vállalásukat. Az ostravai Hlubina-bánya dolgozói az egész ostrava-karvini körzetben ismertek a szénfejtés terén elért magas tel­jesítményeik révén. Az ostrava-kar­vini körzetben a Klement Gottwald vándorzászlóért folyó versenyben ez év második negyedévében a má­I sodik helyre kerültek. A nehéztonnás mozgalom fellendítéséért PARTUNK ÉS KORMÁNYUNK a vasútak munkájának fellendíté­séről hozott határozata fő felada­tul állította vasutasaink elé a vas­útikocsiik körforgalmának meggyor­sítását •Ezenkívül nagy súlyt he­lyezett a mozdonyok húzóerejének lehető legnagyobb kihasználására és a szénmegtakarításra. Ezen fel­adatok megvalósítását tűzte ki cél­jául a nehéztannás mozgalom is. Azzal, hogy mozdonyvezetőink na­gyobb tonnarakománnyal indulnak, általában két nehéztonnás vonat­tal három közepes megterhelésű szerelvény útját helyettesítik. Igy nemcsak a vasúti kocsik körforgal­mát gyorsítják meg, hamem szén­megtaikarítást is érnek el. A ne­héztonnás mozgalomba bekapcso­lódott mozdonyvezetők fokozottabb figyelmet szentelnek gépeik kar­baritartásának is és. így a javítá­sok idejét is jelentősen csökken­tik. A Bratifilava-keleti rendezőpálya­udvar dolgozói a nehéztonnás moz­galomban szép eredményeket értek el. Júniusban a mozdonyvezetők munkaversenyének győztesei a 475186. számú mozdony kezelői let­tek. A brigád tagjai: Sekerka, Vel­ký, Cambal mozdonyvezetők és Semelák, Jajcaj, Kozák fűtők 7,066.542 tonna rakományt szállí­tottak júniusban. Azzal, hogy eb­ből a mennyiségből 563.962 ton­nát nehéztonnás szerelvényeken vittek, 5.357 koronát, takarítottak meg. Azonkívül 53-32 tonna szén­megtakarítást értek el. Mozdonyuk kitűnő ' kezelésével és ápolásával sikerült a javítások idejét 48.5 százalékkal csökkenteniök. Munká­jukkal -nemcsak megtakarításokat értek el, de ami a legfontosabb, segítettek meggyorsítani a vasúti kocsik körforgalmát és így több áru elszállítására tették azokat al­kalmassá. HOGYAN ÉRIK EL ezeket a ki­tűnő i. .eredményeket a Bratislava ­ikeleti rendezőpályaudvar mozdony­vezetői? Elsősorban a mozdony ki­tűnő állapota és üzemképessége biztosítja a nehéz szerelvények vontatását. Minden mozdonyt egy­egy brigád szocialista gondozásba vett. A gépek karbantartásánál Lunyin módszerét alkalmazzák. A Ikisebb javításokat a 'brigád tag­jai maguk végzik. Az út folyamán is figyelemmel kísérik a gép mun káját. , A nehéztonnás mozgalom sikere azonban nemcsak a mozdonyveze­tőktől függ. Éppen olyan felelős­ségteljes a javítóműhelyek mun­kája is- Mindenekelőtt azonban a jó szervezésen, a diszipécser pon­tos számításán múlik, hogy meny­nyire biztosítja a szabad vágányo­kat. A szabad vágányok biztosítá­sánál nem szabad átesni a másik végletbe sem: úgy biztosítani a nehéztonnáís szerelvények útját, hogy a vonalon minden más for­galom megáldjon. A nehéztonnás vonatokat előnyben kell ugyan ré­szesíteni, de ezt a menetrenddel összhangban kell elvégezni. Amikor a diszpécser áttanulmá­nyozta a lehetőségeket és bizto­sította a ..zöld utat", akkor már csak a mozdonyvezetőn múlik, hogy elfogadja-e a nehéztonnás — néha a rendesnél 80 százalékkal nehe­zebb szerelvény vontatását. A ren­dezőpályaudvar mozdonyvezetőinek dicséretére válik, hogy 48 százalé­kuk bekapcsolódott a nehéztonnás mozgalomba és minden nehézrako­mányú szerelvény szállítását elfo­gadják. Eleinte csak előadásokból, bro­súrákból ismerték ezt az új mun­kamódszert. Az első próbálkozások után Skočdopole, Roháčik, Ešmír mozdonyvezetők álltak a mozgalom úttörőinek élére. Ma már olyan eredményekkel dicsekedhetnek, amelyek Roháčik elvtársnak pél­dául kiérdemelték a közlekedés legjobb dolgozója címét. Ügy a javítóműhelyek dolgozók mint a mozdonyvezetők és fűtők nagy lel­kesedéssel segítik a mozgalom fel­lendítését. SOKHELYÜTT AZONBAN nem bánnak eléggé felelősségteljesen a nehéztonnás mozgalommal. Egyes állomások indítói nem támogatják eléggé a mozdonyvezetőt útján. Ez főleg abban nyilvánul meg, hogy késve adják meg a „szabad" jel­zést. Michal Hronský mozdonyvezető elmondja, milyen nehézségeket je­lent a mozdonyvezető számára a nehéztonnás vonat útközben való felesleges leállítása. — Az indulásnál, főleg ha emel­kedő -vonalon állunk, rengeteg sze­net fogyaszt a kazán. Azután meg megtörténhet, hogy egyes kocsik fékei elakadnak és akkor végig kell vizsgálni"' az egéšz szerelvériyt. ..Ezredig sok időt Vesz igénybe. — A legrosszabb, ha Púchov előtt állítanak meg — mondja Se­lecký István, a 475124. számú moz­dony vezetője. — Ott emelkedik a pálya és kanyar is van. A múltkor is csak azért állítottak meg ott, mert nem voltak értesülve, hogy nehéztonnás szerelvény jön. — Az a diszpécser hibája — toldja meg a szót Skočdopole moz­donyvezető. — De csinálnak hibá­kat az indítók is. Amint elhagyom Galántát, elesik minden megbeszélt előnyöm. 29-én is 34 percet áll­tam a 6264-sel Galántámál. A legtöbb panasz Púchov. Zo­hor, Palárikovo, Nagyszombat ál­lomásokra van, mert itt majdnem mindig későn állítják zöldre a jel­zést. Azután megtörténik, hogy alig fékez le a vonat, máris szabad utat engednek és így a mozdony­vezetőnek egy felesleges indulást kell elvégeznie. A mozdonyvezetők igyekeznek biztosítani a mozdonyok pontos körforgalmát is. Ez azt jelenti, hogy pontos időre visszatérnek mozdonyukkal az állomásra. Skoč­dopole Jindŕich július 11-én a 7129. számú vonattal azonban nem tér­hetett vissza időre. Az eset így tör­tént: Idejében igyekezett visszajön­ni és ezért elhatározta, hogy Zsol­náról pihenés nélkül fordul vissza. A mozdonyvezető tervez, az indító azonban végez: a vonalon hatszor állították meg a tervezett megálló­kon kívül és így 95 percet késett. A PÄRT- ÉS KORMÁNYHATÁ­ROZAT valóraváltásához szükséges a nehéztonnás mozgalom támoga­tásának fokozása. A leghatásosabb támogatást a vonatokat irányító szervek biztosíthatják- Ezenkívül szükséges a mozdonyparkok mel­lett működő pártszervezetek és szak-zervezeti tanácsok hathatós meggyőző munkája. A Bratislava­keleti rendezőpályaudvar szakszer­vezeti tanácsára az a feladat há­rul, hogy behatóbban foglalkoz­zon az egyes dolgozókkal és az eeyes bér- és szervezé-' problémák mesviláffítására is összpontosítsa figyelmét. , Vilcsek Géza (S. O.) Vasárnap reggel a Tátrába kezelésre utazó férjemet kísértem ki a 8 óra 50 perckor induló gyorsvo­nathoz. A gyorsvonat előtti perronon hatalmas tömeg várakozott a befutó szerelvényre. Idegesen topogtak az utasok, főként szabadságra utazó dol­gozók gyermekekkel, kofferokkal bő­ven ellátva, Idegességük indokólt volt, mert amikor kb. fél kilenc felé be­tollak a szerelvényt, olyan hatalmas tülekedés, veszekedés, kiabálás volt, hogy ha nem vagyok szemtanúja az esetnek, más szavára el se hinném. A szülők feljutottak, a gyerekek le­maradtak, keresgélés, kiabálás, izga­tott szaladgálás az egész hosszú vonat mentén. A végén persze mindenki feljutott, a gyerekek megtalálták a szülőket s megfordítva, de cikkem megírására az késztetett, hogy megkérdezzem a vasút felelős tényezőit, miért kell en­nek így lennie? A szerelvény innen, Bratislavából indul, s ha idejében be­engednék a szerelvényt, nem volna izgalom, szitkozódás, hanem érkezése sorrendjében szálina fel az utas, s nem kezdődne szabadsága első sza­kasza tülekedéssel, a vasútvezetőség szidásával, stb. Én azt hiszem, hogy orvosolni le­hetne ezt a bajt és hogy az állo­más vezetősége a forgalom gyors és izgalommentes lebonyolítása érdeké­ben mielőbb intézkedik. Az állami birtokok lekaszált föld­jein vegyes tarlónövények vetésé­vel készítik elő az idei második termést a nyitrai kerületben. Leg­több vegyes tarlónövényt vetettek el a bajcsi birtokon, Zselízen, Palá­rikovóban és Csallóközaranyoson. A GOTTWALDOVI KERÜLET­BEN a repce betakarítása legjob­ban halad a hodonini járásban, ahol már az összes repcével beve­tett területeket lekaszálták. Most végzik az utolsó öt hektáron leara­tott repce cséplését. A repcét köz­vetlenül a cséplőgéptől szállítják a begyűjtési raktárba, ahol Kuzbasz­gabonaszárítón szárítják. A besztercebányai kerület hegy­vidéki járásaiban ez idén is elek­tromosenergia segítségével csépe­lik ki a termés legnagyobb részét. A SURANYI JARASBAN a Cser­niki nyolcéves középiskola 7. és 8. osztályának Micsurin-köre szép eredményt ért el a selyemhernyó tenyésztése terén. Az ifjú Micsurin­követők 5 gramm petéből szorgal­mas munkájuk és a selyemhernyó­tenyésztésre fordított nagy gondos­kodásuk folytán 10 kg helyett 13 kg selyemszálat termeltek. A Tátra és a Kis-Kárpátok leg­szebb völgyeiben levő üdülőköz­pontokba és táborokba kedden már a második 3000 diákokból álló cso­port érkezett. A BURGONYABEADASBAN szlovákiai méretben a lévai járás a legjobb, amely július 16-ig 79 szá­zalékra teljesítette a tervet. A Nagy Októberi Szocialista For­radalom 37 évfordulója tiszteletére az olomouci mozdonyparkban 22 kollektív és 8 egyén: felajánlási tettek a dolgozók a fűtőanyag meg­takarítására. Az anyagtakarékos, sági versenyben legszebb sikert Vác­lav Vlček mozdonyvezető érte el, aki a második negyedévben 820 ton­na szenet, 200 kg. kenőcsöt, és 1789 javítási órát takarított meg. A FALUSI IFJŰSÁG nemzet­közi találkozója zászlajáért folyta­tott versenybe bekapcsolódott a znojmi gép- és traktorállomás ifjú­sága is. Václav Zelený traktoros kötelezettségvállalásában megígérte, hogy napi normáját 180 százalékra teljesíti és megtakarít 10 százalék naftát. A HRADEC KRÄLOVEI Gott­wald-téren augusztus elején új nagy elárusítóközpont nyílik. Berounnak szépen rendezett irat­tára van. A XIV. század elejéről származó ódon Alsókapu két helyi­ségében lévő városi irattárban van elhelyezve Beroun város legrégibb irata, IV. Vencel király 1404-ben pergamentre írott latin nyelvű le­vele és még több későbbi, perga­mentre írott feljegyzés. A legrégibb városi hivatalos könyv 1508-ból való. A PLZENI VASŰTALLOMAS nehéztonnásai egyre jobb eredmé­nyeket érnek el. A nehézionná soknak az állomás többi alkalma­zottai, a diszpécserek, forgalmisták is segítenek, úgyhogy a žatec— Plzeň vonalon 88 teljes megterhelé­sű vonatot sikerült megtakaríta­ni ok. A GAT Á NT AI EFSz kedd déli 12 óráig búzából 100, rozsból 101, árpából 100c/n-ra teljesítette beadási kötelezettségét. AZ ÉSZAKCSEHORSZAGI BAR­NASZÉNKÖRZET Centrum bányá­jában, ahonnan a gyors folyosóát­törési mozgalom kiindult, túltelje­sítették az előkészítő munkák ter­vét. A bánya dolgozói a második félév első két hetében 2750 tonna szenet fejtettek terven felül. A prágai körzeti nemzeti bizott­ságok tanácsai nyilvános gyűléseket hívnak össze, amelyeken a polgárok megválasztják az utcai bizottságo­kat. Fő feladatuk, hogy a nyilvá­nos területek tisztaságáról, a nyers­anyagok gyűjtéséről, a házitűzoltó­és egészségügyi szolgálat teljesíté­séről, a különböző brigádok meg­szervezéséről gondoskodjanak. A Prága-Észak járásban lévő sa­talicei szövetkezeti tagok a nyitrai járás polný kesovi szövetkezet tag­jaival versenyben állnak, a maga­sabb cukorrépahozam eléréséért. A szlovákiai szövetkezeti tagok jú­niusban tapasztalatcserére Satalice­be látogattak. A sataliceiek viszo­nozták a látogatást. Csatlakoztak hozzájuk a Prága-Észak járás EFSz­ejnek elnökei és legjobb szövetke­zeti tagjai is. A csehországi szövetkezeti tagok nagy érdeklődéssel tekintették meg a közelben lévő berendi EFSz rizs­földjeit, ahol eredményesen termel­nek gyapotot is. Azok a polgárok, akiket az utolsó árvíz, vihar és jégverés következ­tében háztulajdonukban és lakás­berendezésükben károsodás ért, je­lentsék azonnal az ilyen biztosítási esetet a lakóhelyük járásában lévő állami biztosító intézet felügyelősé­gén. Az elemi csapások elleni új biztosítás, ha azt a pénzügyminisz­térium hivatalos lapja 301/1951. I< i számú hirdetményében foglalt föl­tételek alapján valósítják meg, ma­gában foglalja a felsorolt veszedel-. meket is. EPERJESEN, a Mező-utcában, ahol 1948-tól az új épületek egész sora épült fel — most további 156 lakást építenek.­A kassai kerületben az év első felében 449 család költözött be az újonnan felépített modern lakások­ba. EMIL BEGOŇ, az építésben elérí érdemeiért kitüntetett bányász, aki a Ludvig-bánya 753-as számú fej­tési szakaszán dolgozik, nagyjelen­tőségű újítójavaslatot tett a BJD­15-ös jelzésű barázdálógép tökéletes kihasználására. Július 20-án a délutáni órákban üzembe helyezték a Púchov-Milo­chov közötti szakasz 6 kilométeres duplavágányú vasútvonalát, amely a Vág balpartján a Púchovból Vág­besztercére vezető új vasútvonal átrakodó állomásának első részét képezi. A SZOVJETUNIÓBÓL visszatért Prágába a csehszovák csillagászok hattagú küldöttsége, amely a Kau­kázus északi részén lévő Kiszlo­vodszkban végzett megfigyelést a teljes napfogyatkozáskor. Martauš és Marko mérnökök a traktorállomások munkája terén szerzett tapasztalatokat könyv for­májában dolgozták fel. Az egyik ilyen könyv a kombájnnal való ara­tás megszervezésével foglalkozik. A más :k könyv pedig ,,A GTÁ ha­ladó munkamódszerei" cím alatt jelent meg.

Next

/
Thumbnails
Contents