Uj Szó, 1954. július (7. évfolyam, 159-185.szám)

1954-07-21 / 175. szám, szerda

„ 1954. .július 21 UJS2Ö Ne feledkezzünk meg az állati termékek beadásáról sem A terménybetakarítás idején kétszeres munka vár a begyűjtésben dolgozókra. Az új termés, a gabonabegyűjtés mellett állandóan, s hiánytalanul biztosítani kell egyéb mezőgazdasági termék: hús, tej, tojás, vaj begyűjtését. A tornaijai járás begyűjtési dolgozói már hetekkel ezelőtt felkészültek erre a munkára. A falusi kommunisták a helyi nemzeti bizottságok segítségével meglátogatták a dolgozó parasztokat. Elbeszélgettek velük a beadás fontosságáról, megmagyarázták nekik, mit jelent az országnak, a munkásosztálynak | és saját maguknak is, ha pontosan határidőre teljesítik beadási kötelességüket. A járás egyes községeiben azonban — Vicén elvtárs begyűjtési meghatalmazott szavai szerint — nagyon nehezen tudnak zöldágra vergődni. Igy van pl. Hanván is. Több dolgozó paraszt így vélekedik, ha felkéri őt a helyi nemzeti bizottság tagja és a begyűjtési apparátus dolgozója: „Mi megtartjuk ígéretünket s tudjuk kötelességünket, de hogyan adja be az ember szívesen, ha az egyes termékekért hetekig, hónapokig, sőt évekig nem kapja meg az ellenértéket." Hanván pl. két dolgozó parasztnak már több mint egy éve tartozik a rimaszombati tej begyűjtő központ. Arinak idején vajat adtak be. Átvételkor megígérték, hogy rövidesen megkapják az érte járó pénzt. Az ígéret a mai napig is csak ígéret. Gömörmihályfalán Murin Jánosnak és Moravcsik Györgynek 1953 márciusi keltezéssel ellátott vajátvételi szelvényük van. A pénzt ígérték, azóta is ígérik, ületve megfeledkeztek róla az illetékes szervek. De hát így is rendjén van ez? ' Próbáljon valaki „ígéret" szóval az ajkán bevásárolni. Ez nem megy. Pedig dolgozó parasztjainknak szükségük van a pénzre, s jogosan méltatlankodnak az ilyen esetek miatt. A volt járási meghatalmazott, Dienes Béla már többször figyelmeztette ezért a bűnös mulasztásért a tejbegyüjtököz••pont igazgatóját. Ez mind a mai napig süket fülekre talált. Sőt ebben az ügyben hivatalos úton meghívták az igazgatót a járási nemzeti bi. zottság tanácsülésére. Ott sem jelent ^fcg. Ügylátszik a rimaszombati tejbegyüjtő központ igazgató, ját csöppet sem nyugtalanítja ez az eset. Vagy talán azt gondolja, hogy majd csak elfelejtik a dolgozó parasztok. Csupán arra nem gondol, hogy az efféle hanyagsággal bizalmatlanná tesszük az állam iránt a dolgozó parasztokat. Most a dolgozó paraszt tudja, hogy mezőgazdasági termését nem az átvevő, hanem az ország, a dolgozó nép részére adja be, csakhogy az átvevők hanyagságáért nem közvetlen őket szidja, hanem a mi népi demokratikus rendszerünket. Sürgősen meg kell tenni a fennforgó ügyben a megfelelő intézkedést, hogy az anyagilag megrövidített dolgozó parasztoknak megtérítsék, kifizessék az elmaradást, azt, amire nekik joguk van. A járás azon körzeteiben, melyben felelős begyűjtési dolgozók, s körzeti vezetők vannak, sokkal jobban halad a begyűjtés. Ilyen példás körzet a harkácsi, amelynek vezetője Bódi Barnabás. Jó beosztással dolgozik. Pontos nyilvántartást vezet, s tud mindenről, ismer körzetében minden egyes dolgozó parasztot. Ha szó esik róla a járási pártbizottságon, vagy a járási nemzeti bizottságon, így jellemzik őt tréfásan „a Bódi elvtárs azt is tudja, hány tyúk van körzetéiben, mikor mennyi tojásra lehet számítani." De nemcsak ezzel bizonyíthatják jó munkáját, hanem, hogy körzetében szeretik, kedvelik öt a dolgozó parasztok, s nem" úgy tekintenek rá, mint valami „rekvirálóra". Pedig Bódi elvtárs begyűjtési szemszögből nézve a legnehezebb körzetben dolgozik. Ebben a körzetben több olyan falu van, amelyekben még nincs egységes földmüvesszövetkezet, így munkája sokkal több nehézséggel jár, mint ahol már közös sertéshizlaldák, tyúkfar. mok vannak. De ő nem -hátrál meg a nehtSteégek előtt. Bízik saját magában és mindenben segítségül hívja a falusi kommunistákat, a helyi nemzeti bizottsági tagokat, a nép képviselőit. Ha csak szerét teheti, mindig megjelenik a helyi nemzeti bizottságok tanácsülésein, így alkalma nyílik megismerni a körzetében lévő falvak problémáit. Hogy még könnyebb legyen az áttekintés és a munka ellenőrzése, azokban a falvakban, ahol nincs szövetkezet, 15-ös csoportokba osztotta be a dolgozó parasztokat. Ezeket a csoportokat agitkettősök segítségével neveli, tudatja velük mikor, miből kell teljesíteni a beadást, idejében figyelmezteti a lemaradókat. A beadást notorikusan nem teljesítő parasztokat a szocialista törvényesség alapján szigorúan bünteti. A kulákok ellen szigorú rendszabályokkal jár el. Bódi elvtársnak nagy segítséget nyújtanak a falusi pártszer. vezetek az osztályharc kiélezésében. A kommunisták a néppel való beszélgetéseken többször megmagya. rázzák, hogy a begyűjtés terén milyen akadályokat kell leküzdeni annak következtében, hogy a kulákok szabotálják a begyűjtést. Ilyen gyű. lések alkalmával aztán leleplezik a kulákok igazi arcát. Bódi elvtárs legtöbb támogatást a derecskei helyi pártszervezettől kap. Az említett pártszervezetben sok a fiatal tag, mozgékonyak és készséggel vállalnak bármiféle megbízatást. Legkivált Kecs&ben, Mellétében, Lévárdon van igen nagy szükség a kommunisták segítségére. Ezekben a községekben van a legtöbb olyan gazdálkodó, akik nem teljesítik pontosan beadási kötelezettségüket. Pedig sok jó példa akad itt ezekben a falvakban is. Mellétéin pl. Molnár József három és f-élhektáros dolgozó paraszt olyan szépen halad a beadással, hogj^ disznóhúsból már egész évi beadási kötelezettségének eleget tett. Elek János szintén három és félhektár földön gazdálkodik. Tojás és ~ tej kivételével egészévi beadását teljesítette. Benyus Márton hét és felhektáros középparaszt marhahúsbeadásának eleget tett és pontosan idejére teljesíti disznóhús-, tej- és tojásbeadását is. Kecsőn a kulákok járnak az „élen" a beadás nemteljesítésében. Garaj László már évek óta- nem tesz eleget állampolgári kötelességének. Ez az agyafúrt kulák még arra sem volt rest, hogy földjeit eltitkolja. A mult esztendőben 20 hektár földön gazdálkodott. A helyi nemzeti bizottság paroella-ellenörzése után még 5 hektár földet talált, amely Garaj kulák tulajdona. Hogyan is állt a jómadár a beadással az elmúlt évben? Az előirt 17 mázsa disznóhúsból csak 90 kg-ot adott be. Szabotálta a tej- és tojásbeadást is. Tizennégyezer tojásból csak tízezret, 3600 liter tejből egyetlen egy litert sem szolgáltatott be. Pedig van tehene és hat lova. Miért tart ennyi lovat? Először is a lovat nem lehet fejni, nincs utána tejbeadás. Másodszor fuvarozással horribilis összeget kereshet. Harmadszor lovak után kevesebb a trágya, kevesebb jut a földekre, rosszabb lesz a termés. No de addig jár a korsó a kútra, míg eltörik. A törvény keze lesújt Garaj kulákra is. Hasonló mákvirág még Lőrincz László 17 hektáros kulák, aki ugyancsak „vígan" szabotált addig, amíg a begyűjtésben dolgozó alapos „vizit" után hivatalos felvásárlást nem eszközöltek nála. A járás szövetkezetei általában jól teljesítik a beadást. A jók között legjobbak: a tornaijai, — amely sertéshúsból egészévi, marhahúsból pedig a háromnegyedévi beadását teljesítette, — a görömpanyiti, a recskei, — amely már a szabadpiacon több mint 18 mázsa sertéshúst értékesített -—, valamint a gönyösi, mé'ni, lohunyovói szövetkezete^. A tornaijai járás begyűjtési apparátusának jó munkáját bizonyítja, hogy az utóbbi hónapokban egyre javul a begyűjtés állása. Egyes dekádterveket a következőképpen teljesítették: a XVIII. dekádban sertéshús 107 százalék, marhahús 140 százalék és tej 130 százalék. Összegezve a félév eredményeit sertés, húsból 90 százalék, marhahúsból 110 százalék. Mivel sertéshúsból lemaradás észlelhető, a begyűjtésben dolgozók elhatározták, hogy július 10-ig pótolják a lemaradást minden bizonnyal, hogy mire ezek a sorok megjelennek, a tornaijai járásban sertéshúsban sem lesz lemaradás. Méry Ferenc Aratnak a rozsnyóiak Rozsnyó régi, nagyon régi bányaváros. Igy ismerik az ország bármelyik részén s a környéken is. Pedig a városból kiérve — a krasznahorkai útvonalon — a szépséges Pozsálóhegységen, a Cégeikőn és valamivel feljebb a Szoroskőn kívül még sok egyeben megakad a szem. Többek között a töltés közelében szépen sorakozó répán, távolabb a barnálló kukoricán és még távolabb a formás' árpakereszteken. Az ültetvények, ez embermagasságú gabona és az egymást érő keresztek sora sok mindent elmond a figyelmes utazónak. Azt, hogy a bányászok és tisztviselők mellett Rozsnyón parasztok is élnek s azt is, hogy szövetkezeti parasztok ezek. S ha már rozsnyói szövetkezeti parasztokról beszélünk, hát nézzük meg a határt. A Csipkedombon — mert így hívják azt a dűlőt, ahová a maga idejében az ősziárpát elvetették — megkezdődött az aratás. Az erősszálú árpát rendrefektették és keresztekbe rakták. Nem olyan könnyen és gyorsan, mind ahogy én azt leírom. Mert ha a tenger nagy árpát nem is döntötte földre a vihar, azért van baj vele elég. Főként azért, mert a gyakori esőzés mélyen beáztatta a földet, s így az aratógép minduntalan megfeneklik benne. Csak a hernyótalpas traktor segíthet ki ilyenkor. Vajner Andris. Gyöngyös János és Drenko Béla derekasan megvívta harcát a természetokozta cudar viszonyokkal. Csaknem minden növényfajtát termelnek a rozsnyóiak a mezőn, kivéve az olyanokat, amelyeknek beérése erősebb napfényt és kövérebb talajt kíván. S a nagy, négyszáz-egynéhány heíktáros határt ki tekintené meg többször, ha nem az elnök, Bárczi Béla. Mindenről tud, mindent számontart. Tudja, hogy mennyi élet van keresztbe rakva, hogy az aszszonyok mennyire haladtak a répa megmunkálásával. Talán még azt is megfigyeli, hogy a kukorica, a krumpli mennyit nő éjszakánként. Mert van itt mit számontartani s van hol kísérletezni is. Például az ő kezdeményezésére vetettek mákot. A mák olyan szép nagy lett, hogy egy-egy száron tíz fej is megterem. Bárczi elvtárs 1952-ben került a szövetkezet élére. Azóta a szervezésben és az irányításban is sok tapasztalatot szerzett. Igaz, hogy nem volt könnyű az elhanyagolt földeken rendet teremteni. De türelmes munkája meghozta gyümölcsét. Mig tavaly csak egyszer, vagy egyszer sem kapálták meg az ültetvényeket addig az idén másodszor kapálják a kukoricát, a krumplit, a répát és a mákot. Nem is szólva a gyönyörű lóheréről és a gazdag szénatermésről, amit maradéktalanul betakarítottak. Egy hét óta naponta kijár a Bércre. Őszirepcét termeltek ot'an. Kimegy, ha forrón tűz a nap. ha borús, szeles az idő, söt szitáló esőben is. Mert a repce kényesebb akármelyik növényfajtánál. Ha jobban megsüti a nap — és ez különösen eső után fordul elő — pattogva hullatja ki a szemét, óvni kell ezt széltől, mindentől. Azért járt fáradhatatlanul megtekinteni, mert annakidején sok munkát igényelt. ősziárpa helyére vétették, még hozzá az elnök tanácsára úgy, hogy a tarló „bebuktatása" után jó műtrágyakeverékkel szórták be a földet. Az elvetés után se bízták a sorsát csak a természetre. Tavasszal sarabolták és meg is kapálták. A repce virágzásnak indult. Az erdészet dolgozói többszáz méhcsaládot telepítettek oda. Ebből haszna volt az erdészetnek is, mert jó mézet nyertek és a szövetkezetnek is a virágbeporzás szempontjából. Mikor Bárczi elnök jelezte a szövetkezet tagjainak a repce beérését, megkezdték aratását. Nem kévekötőgéppel. nem is kombájnnal, hanem egyszerűen fűkaszálógéppel. Ugyanis a kipattogásra hajlamos repce nem állta volna a kévekötőgép motoriájának ütéseit s a kombájn se felelt volna meg a süppedős talajon. A fűkaszálógép jól bevált. Gál Lajos gépe nam tett kárt a repcében, az asszonyok meg ügyesen marokba szedték, úgy, hög

v abból csak kevés szem peregheI tett a földre. Amikor én a Bércen jártam, már marékban volt a repce. Kombájn gubbasztott a föld végén. Meszszíről úgy tűnt, mintha valami óriási berzenkedő tyúk ülne a füzes közelében. Körülötte üoombájnosok serénykedtek. Próbacséplésnél mindig ilyen lázas az igyekezet. Az egyik kombájnos alacsony, olajosképű fiatalember. A szokottnál ügyesebb, gyorsabb ezen a délutánon. Az lehet ennek a magyarázata. hogy nem egyedül van a Bércen. Fakó kalapban ott áll mögötte az elnök, ott várnak már a cséplésre az asszonyok is, akik a kukoricásból érkeztek az imént ide. Nézik a gépet, a repceszalma és a mag útját kísérik figyelemmel. Jár már a gép, szépen dolgozik, ezt a repcét tíz hektárról az éjtszaka el is csépelnék, ha felhők nem tornyosulnának a város felett, ha nem fordúlna egészen esősre az idő. De Bárczi elnök hiába néz haragosan az égre, csak megered az eső. Csuromvizes lesz a repce, így az elnöknek meg kell állítania a munkát. Az asszonyok futnak vissza a kukoricásba és motyóikat vállukra vetve, haza sietnek. Bárczi megáll komoran a kombájn mellett. Borús arcában, szeme és szája körül húzódó ráncocskáiban bujkál most a kedvetlenség, amelyet a szeszélyes időjárás okozott. Mert hiába a jó kezdeményezés, a tagság összefogása, hiába a puritán szigorúság is, ha az idő nem érti meg őt. Hazamegyen hát, mivel úgy sem tehetne egyebet. Aratásról, a szövetkezet jövőjéről gondolkozva halad a dűlőúton. És egyre csak gondolkozik. Szárbaszökkent kalász, fűszál meg mi minden jár az eszében. Mert mindennek története van a mezőn és ezt ismernie kell, ismerni ügyét, baját. Igazában csak egyféleképpen ismeri a növények történetét. Valahogy úgy, hogy ehhez is, ahhoz is a tagság verejtéke tapad. Ebből meg azt következteti, hogy meg kell menteni, dacolva idővel, vízzel. Nincs mitől félnie, mert mögöttük állnak a dolgos rozsnyói asszonyok: a németnék, a bukovicsnék és még sokan mások. I Mács József. A zselízi traktorállomás idejére végez az aratással Verőfényes júliusi nap ragyogja be a zselízi határt. Kombájnok és önkötözőgépek vonulnak ki a gabonatáblákra. Mindenki kitalálhatja, hogy eső volt előtte való nap, azért a késői indulás. No de most már az idő szép, munkához láthatnak. Megy a munka, dől a kéve a gépek nyomán, s már terveznek a traktorosok, hogy kint maradnak éjjelre is és behozzák a hiányt, amikor újra megdördül az ég. Még délután négy óra sincs. Vészes, sötét felhők gyülekeznek az ég alján és már odább a magasabb dombokon hull a zápor. Pár perc és itt is megered, mintha dézsából öntenék. Elborul az emberek szeme, gépeiket kévékkel letakargatva, lehorgasztott fejjel tétován indulnak a traktorállomás irányába. Itt már egy sereg ember ténfereg, s közben a traktorállomás főagronómusa, Rusznyák Ferenc cifrákat káromkodik. Amint észreveszi az újonnan érkezőket, feltekint az égre, s mintha a bajt onnan zúdították volna, kezét ökölbeszorítva felkiált: azt a keserves hét szentségit, mikor lesz ennek már vége! Dühösen indul kerékpárjához, hogy felpattanjon rá és elszáguldjon valahová, ahol mérgét kiöntheti. Nyugodt hangon, tartom őt vissza, s felvilágosítom, hogy fő a higgadtság. Jó időbe kerül, míg erről meggyőzöm, s csak azután tudok vele értelmesen beszélni. Beismeri, hogy igazam van és most már nyugodtan feleli: — Ne haragudjon, hogy így viselkedtem, de ez így megy már több mint egy hete. Alig dolgozhatunk valamit, mindig megzavar az eső. Közben megtudom tőle, hogy a zselízi traktorállomás'

1, július 22-ig 11.530 hektár gabonát fog learatni. Kévekötő aratógépekkel 8.000 hektárt és kombájnnal 3.530 hektárt. Megtudom, hogy erre a területre 140 kévekötő aratógép és 19 szovjet kombájn áll a traktorállomás rendelkezésére. Ebből 7 darab S-6-os és 12 S 4-es kombájn. A kévekötő aratógépekből 25 agregát. A traktorosok azt is mondják, hogy az idén jól megjavították valamennyit, mert egytől-egyig kitűnqpn működnek. Nincs fennakadás a munkában, amikor dolgozhatnak. — Enňyi jól elkészített géppel könnyen elvégezhetik az aratást a tervezett időre — mondom az agronómusnak. — Az igaz, hogy könnyen elvégeznénk erre az időre, de mi korábban akarunk végezni, úgy határoztunk, s mostanig alig arattunk le még ezer hektárt. Pár órát dolgozunk, s megint esik az eső. Igy nem tudom, hogy végzünk-e a megrövidített időre. Amint így beszélgetünk, egyszerre csak zajt hallunk az udvar felől. Mi lehet ez a zaj, tanakodunk és mi is kimegyünk, hogy okát lássuk. Alig hogy az ajtón kilépünk, mindjárt világos minden. Négy, ponyvákkal letakart kombájn áll az udvaron, amit most húzattak be a pár méterre fekvő vasútállomásról. Az embereknek, s az agronómusnak is felderül az arca. Négy új szovjet kombájn, nagy segítség. Pláne most, amikor mindenhová ezt kérnek. A gabona egyszerre érett be, s minden szövetkezet kombájnnal szeretne aratni. Az agronómus sóvár szemmel nézi, amint az emberek a ponyva köteleit bontogatják, s örömmel feleli: Most már van remény. Huszonhárom kombájn sokat elvégez naponta. S ha az idő engedi, határidő előtt befejezzük az aratást. Ezután papírt, ceruzát vesz elő, tervez, számol, hogy mennyit is arathatnak le naponta a meglévő gépekkel. Nyolc hektárt számít a kévekötő gépre és tíz hektárt a kombájnra, ha egész nap dolgozhatnak. Hamarosan kiszámítja, hogy ha még Eperjesről is elhozatják a gépeket, akár 15—16-ára végezhetnek. Hátha a számításba hiba csúszik és a gépek nem végezhetnek, naponta annyit — kérdezem tőle? Rámnéz, a szemembe mosolyog és így felel: „De elvégzik ám! A mi traktorosaink értik mesterségüket.Több éves tapasztalata van valamennyinek." Büszke a traktorosokra, hisz oly büszkén mondta, a „mi traktorosaink"! Hogy a szavának nagyobb súlya legyen, tüstént neveket emleget. Elsők között említi Nagy Lajos kombájnost, aki a szódoi traktorosbrigádon dolgozik és 20 óra alatt 21 hektár ősziárpát aratott le S 4-es kombájnjával, s ebből 466 mázsa szemet csépelt ki. Nagy elismeréssel beszél a nagysárói Pásztor Béláról, aki kévekötő-aratógépével egy hektár gabonát arat le óránként. Sok ilyen teljesítményt hoz fel még. Többek között Nap János kombájnost, akinek 12 hektár a napi teljesitménye és a váradi kombájnosokat, akik három kombájnnal 30 hektárt arattak le a 31 mázsás hektárhozamú gabonából. Munkájukat nemcsak hogy jól végzik a zselízi traktorosok, de csökkentik az önköltséget is. Egy pár traktoros kivételével mindanynyian nagymennyiségű üzemanyagot takarítottak meg. Halász Ambritf \ l •