Uj Szó, 1954. június (7. évfolyam, 132-158.szám)
1954-06-06 / 137. szám, vasárnap
A genfi értekezlet tárgyalásai íól értesült genfi körök hírei alapján a kilenc küldöttség június 4-i zárt ülésén, amelyen az indokí nai béke helyreállításáról tárgyaltak, ismét a semleges és vegyes bizottságokról volt szó, amelyek ellenőrzik az indokínai fegyverszüneti feltételek teljesítését. A vitában felszólalt a kambodzsai küldött, aki a fő súlyt „a vietnami csapatok" Khmerből való visszavonására helyezte. A következő felszólaló A. Eden külügyminiszter, a brit küldöttség vezetője, beszédében beismerte, hogy szükséges a vegyes bizottságok megalakítása. Nézete szerint a vegyes bizottságok vitás kérdéseit nemzetközi bizottságoknak kell megoldaniuk. Eden emlékeztetett arra, hogy Csu En-laj, a kínai küldöttség vezetője, valamint Fam Van Dong, a vietnami küldöttség vezetője azt óhajtották, hogy a vegyes és a nemzetközi semleges bizottságok koordinálják tevékenységüket, ne legyenek egymásnak alárendelve. Eden nézete szerint ez az megoldás nem elegendő. Eden rámutatott Csu En-laj azon javaslatának fontosságára, amely szerint a nemzetközi bizottságok tevékenységükért a genfi értekezlet részvevőinek felelősek és ezért javasolta, hogy alakítsanak az indokínai kérdésről tárgyaló genfi értekezlet részvevőinek képviselőiből egy állandó kezességi szervet. A vitában felszólalt V. M. Molotov, a Szovjetunió külügyminisztere is, aki rámutatott a szovjet küldöttségnek arra a javaslatára, hogy a nemzetközi semleges bizottság Csehszlovákia, Lengyelország, India és Pakisztán képviselőiből alakuljon meg. Némelyik nyugati küldöttség igyekezett azt állítani, hogy Csehszlovákia és Lengyelország nem lehet semleges. V. M. Molotov azt mondotta, hogy ez teljesen tarthatatlan érv, és ha kitartanak ezen álláspontok mellett, akkor nem lehetnek semlegesek más államok sem, olyanok amelyekben tőkés rendszer uralkodik. Ezzel a kapcsolatban Molotov rámutatott a nemzetközi bíróságra, amelyben különböző jogi rendszerű államok vannak képviselve. Néhány javaslattal kapcsolatban, amelyek szerint az indokinai fegyverszünet feltételei teljesítésének ellenőrzését az ENSz bizottságai végezzék, Molotov megjegyezte, hogy az ENSz-nek nincs semilyen kapcsolata a genfi értekezlettel Az ENSz-nek nincs joga ilyen ellenőrzésre, mert nincsen benne képviselve az 500 milliós kínai nép, a legnagyobb ázsiai hntalcm és nincsenek benne képviselve* más ál lamok sem. amelyek részt vesznek a genfi értekezleten. Ami a két indokínai hadviselő fél vegyes bizottságait illeti, néme lyik küldöttség úgy véli, hogy ezeket a bizottságokat alá kell rendelnünk a semleges bizottságoknak. V. M. Molotov ezzel kapcsolatban rámutatott arra, hogy az ügy érdekében áll, hogy mindkét, küldöttség egybehangolja tevékenységét, szükséges azonban, hogy ne függjenek egymástól. Molotov továbbá megjegyezte, hogy a genfi értekezlet előtt az a leiadat áll, hogy helyreállítsa a békét egész Indokínában és ezért szükséges, hogy mind a vegyes, mind pedig a nemzetközi semleges bizottságok egész Indokína területén, ne pedig csak Vietnamban működjenek, ahogy azt némelyik küldöttség javasolta. G. Bidault francia külügyminiszter beszédében elismerte a vegyes és semleges bizottságok fontosságát az indokinai fegyverszüneti feltételek betartásának biztosítása szempontjából. Bedell Smith, az amerikai küldöttség vezetője azonosította magát Eden javaslatával, amely szerint a semleges bizottság tagjai „pártatlan országokból" valók legyenek. A nyert értesülések alapján azonban arról nem beszélt, hogy az amerikai küldöttség nézete szerint mely országok pártatlanok. A 'íenfi értekezlet június 4-i ülésén elhatározták, hogy június 5-én nyílt ülést tartanak a koreai kérdésről. Hétfőn, június 7-én a koreai kérdésről első izben fognak zárt ülésen tárgyalni. Kedden, június 8-án a külügyminiszterek íenfi értekezlete az indokínai béke helyreállításának kérdéseiről nyílt ülésen fog ismét tárgya.'ni. Franciaország Kommunista Pártjának XiSI. kongresszusa Franciaország Kommunista Pártjának XIII. kongresszusán, Jacques Duclos a Központi Bizottság titkára Franciaország Kommunista Pártja Központi Bizottságának tevékenységéről és a franciaországi politikai helyzetről szóló beszámolójában hangsúlyozta, hogy Franciaország Kommunista Pártja becsülettel teljesiti feladatait a háború, a nyomor és a reakció politikája ellen folytatott harcban. Jacques Duclos vázolta a Marshall-terv óta az ,.európai hadseregig" eltelt események fejlődését és rámutatott, hogy a z USA kormányának az a célja, hogy felújítsa a német militarizmust az „európai védelmi közösség" zászlaja alatt. A francia gazdaságban mutatkozó mély válság jelei okozták, hogy Franciaország ipari termelése ma termelési kapacitásának csak 70 százalékát, éri el. jóllehet ebből 15— 20 százalék katonai termelésre esik. Franciaországban az ipari termelés az utolsó 25 év alatt egyáltalán nem növekedett. Duclos elvtárs továbbá rámutatott, hogy a francia kommunistáknak a nemzeti függetlenségért, a békéért, a kenyérért és szabadságért folytatott haroában elsö helyen áll a bonni és párizsi háborús szerződés ratifikálása elleni harc, mert ezek a szerződések előkészítik az úgynevezet „európai védelmi közösség" megteremtését. A francia kommunisták harcolni fognak, hogy ismét teljes egészében teljesítsék az 1944. évi francia-szovjet szövetségi és kölcsönös segélynyújtási szerződést, mert ez Fran. ciaország nemzeti függetlenségének fontos előfeltétele. Duclos elvtárs továbbá harcra hívta fel a kommunistákat a Kínai Népköztársaság elismeréséért és emlékeztetett arra, hogy a dolgozók harcát fokozni és kiszélesíteni kell az indokínai háború mielőbbi befejezéséért. Jacques Duclos továbbá kijelentette, hogy annak ellenére, hogy az utóbbi években egyre fokozódik a francia burzsoázia kommunista ellenes kampánya és a kormány represazálios politikája, a kommunista párt megszilárdította befolyását és tekintélyét a dolgozó tömegek előtt. Duclos továbbá a párt munkájáról beszélt a tömegszervezetekben és szakszervezetekben és felhívta a kommunistákat, hogy minden téren fokozzák ideológiai, elméleti színvonalukat és tanulmányozzák a marxilenini elméletet. Beszéde végén a következőket mondotta: „Életünk büszkesége és értelme, hogy Franciaország Kommunista Pártjának aktivistái vagyunk, amely meg van győződve a szocializmus végső győzelméről, a munkásosztály akciós egységéért és a nemzeti, valamint demokratikus erők egyesítéséért harcol, hogy győzzön a nemzeti függetlenség, a béke és a népek közötti megértés politikája." Az NDK kormányának tiltakozása Adenauerék terrorcselekményei miatt A Német Demokratikus Köztársaság kormánya a következő tiltakozó nyilatkozatot hozta nyilvánosságra: „Az elmúlt napokban a bonni belügyminisztérium, valamint a bajor, hesseni, alsó-szászországi, schlesw ;gholsteini, stb. tartományi kormányok közvetlen utasítására számtalan övezetközí utast — különösen nyugatnémet fiatalokat — érvényes irataik ellenére erőszakkal megakadályozták abban, hogy tovább utazzanak a Német Demokratikus Köztársaságba és Berlinbe. Mind a demarkációs vonalon, mind a nyugatnémet szövetségi köztársaság mögöttes részeiben teljes erővel mozgósították a határvédelmet, a bűnügyi rendőrséget, a vámőrséget és más szervezeteket és terrort gyakorolnak.az övezetközi utasokkal szemben. Ez a terror elsősorban a német ifjúság pünkösdi találkozójának részvevői ellen irányul. Sok saarvidéki lakost — aki Berlinbe akart utazni — Stuttgartban leszállítottak a vonatró' Számos hamburgi nem tudott Berlinbe utazni. Hasonló hallatlan eljárásokról adtak hírt a szövetségi köztársaság más helységeiből is A demarkációs vonalak átjáróinál a szövetségi határvédelem erőszakoskodik a szövetségi köztársaság polgáraival. számos övezetközi utasra puskatus: al támadnak, letartóztatják és véresre verik azokat, akik bátorságot vesznek maguknak, hogy felvilágosítást kérjenek ezeknek az intézkedéseknek értelméről. A nyugatnémet területen, az övezetközi határ mentén rendőrterror uralkodik. Az NDK hatósági szerveinek megállapításaiból kiderült, hogy a szövetségi köztársaság hatóságainak eme terrorcselekményei alkotórészei az övezetközi forgalom korlátozására és lehetetlennétételére irányuló rendszeres intézkedéseknek. Az NDK vasútügyi minisztériuma 1954. május 20-án levelet intézett a szövetségi vasútakhoz és ebben javaslatokat tett az övezetközi közlekedés kibővítésére és megkönnyítésére, valamint az övezetközi vonatpárok számának növelésére. A szövetségi hatóságok erre a levélre nem válaszoltak. Bonnban ezenkívül törvényjavaslatot készítenek elő, amely a bonni és a párizsi szerződés megvalósulása esetén megtiltja az úgynevezett badkötelezettek számára, hogy látogatást tegyenek Berlinben és a Német emokratikus Köztársaságban és e rendelkezés megszegőit súlyosan megbünteti A Német Demokratikus Köztársaság kormánya megállapítja, hogy az övezetközi szabad forgalom korlátozására. vagy megakadályozására irányuló ilyen kísérletek a megfelelő nemzetközi és belnémet egyezmények világos megszegését jelentik. Ezek a zaklatások és terrorintézkedések közvetlenül a német nemzet egységtörekvései ellen irányulnak és meg akarják akadályozni, hogy németek németekkel beszéljenek. Ez közvetlen megvalósítása annak a politikának, amelyet Adenauer pártjának legutóbbi kongresszusán a ,,gát alkodás" politikájának nevezett. Az NDK kormánya legélesebben tiltakozik a demokratikus polgárjogok ilyen jogellenes korlátozása, a német nemzet egysége ellen intézett, a békét veszélyeztető támadás, valamint a német polgárokkal szembeni szervezett embervadászat és terror ellen. Az NDK kormánya azt kívánja, hogy haladéktalanul érvénytelenítsék a szövetségi köztársaságnak ezt a jogellenes intézkedéseit és a Német Demokratikus Köztársaság, valamint a szövetségi köztársaság illetékes szervei között tárgyalásokat kezdjenek az övezetközi forgalom minden kérdésének szabályozásáról. A Német Demokratikus Köztársaság kormánya semilyen körülmények között sem tűri, hogy az „európai védelmi közösség" és a különszerződés megvalósítása érdekében kimélyítsék a szakadékot Németország két része között. A Német Demokratikus Köztársaság kormánya - felelősnek érzi magát Németország újraegyesüléséért és minden német demokratikus jogainak megóvásáért. Ennek érdekében továbbra is arra törekszik hogy megkönnyítse az övezetközi forgalmat." A tiltakozást a Német Demokratikus Köztársaság kormánya nevében Heinrich Rau miniszterelnökhelyettes írta alá. Az Egyesült Államok Kommunista Pártjának nyilatkozata Az Egyesült Államok Kommunista Pártjának országos bizottsága nyilatkozatot adott ki, amelyben hangsúlyozta, hogy az Eisenhowerkormány politikája Guatemalával szemben veszélyezteti a nyugati félteke békéjét. A nyilatkozat, amelyet William Z. Foster, Elizabeth Gurley Flynn és Pettis Perry irt alá, a többi kö. zött leszögezi: Eisenhower és Dulles, miután kudarcot vallott azokban a törekvéseiben, hogy „felszabadítsa" Indokínát az indokínaiaktól, most megkísérli, hogy „felszabadítsa" Guatemalát a guatemalaiaktól. Ök, akik azt az elvet vallják, hogy „az ázsiaiak harcoljanak az ázsiaiak ellen", most összeszűrték a levet Nicaragua, Honduras és a Dominikai Köztársaság fasisztabarát kormányával, hogy rábírják a latinamerikaiakat. harcoljanak a latinamerikaiak ellen, indítsanak fegyveres támadást a demokratikus Guatemala ellen és polgárháborút rob. bantsanak ki. Mindez annak a „szent keresztes háborúnak" pésze, amelynek célja, hogy olcsó munka, erőkhöz jussanak és biztosítsák a „United Fruit Company" amerikai milliárdos vállalat uralmát. Az a kísérletük, hogy Guatemalát tegyék felelőssé a szomszédos Honduras banánültetvényei 50.000 dolgozójának sztrájkjáért, bizonyítja, hogy a „nemzetközi kommunizmus" elleni védekezésről hangoztatott szólamok csupán a nagytőkések profitja védelmének álcázását szolgálják. A nyilatkozat a továbbiakban hangsúlyozza: Az Egyesült Államok katonai szerződést kötött Nicaraguával és Hondurasszal, és az előbbi washingtoni parancsra megszakította a diplomá. ciai kapcsolatokat Guatemalával. A Pentagon légiúton fegyvereket szállít Nicaruagának és Hondurasnak, fegyvereket, amelyeket egyi aránt fel lehet használni Nicaragua és Honduras dolgozói ellen és ugyanakkor Guatemala ellen is. Ezek a módszerek Hitler módszereire emlékeztetnek. Céljuk, hogy Guatemala védtelenül maradjon, mialatt Somoza, Nicaragua diktátora, az Egyesült Államok irányításával légi, tengeri és szárazföldi úton támadást tervez Guatemala ellen. A továbbiakban a következőket szögezi le a nyilatkozat: Amig nem késő, megálljt kell kiáltani a gyarmati leigázás politiku, jának, a nemzetközi nicoarthyzmusnalt és a háborúnak. Guatemala népe szabad akar maradni, azért harcol, hogy emeljék a béreket, szétosszák a földeket a farmerek között és hogy felszabadítsa hazáját az idegen ,befolyás alól. Mögötte áll a latinamerikai népek túlnyomó többsége, a népek, amelyeket az Eisenhower—Dulles-féle kalózpolitika egyre inkább Amerika ellen fordít. Országunk minden dolgozójának rá kell bírnia szakszervezetét, tiltakozzék az amerikai milliomosok kormányának azon kísérlete ellen, hogy a guatemalai népre ismét rákényszeritsék a fasiszta, szakszervezetellenes kormányt. Minden de. mokratikus gondolkodású és békeszerető amerikai késedelem nélkül tiltakozzék Eisenhower elnöknél és követelje: „El a kezeket Guatemalától!" Emelje fel szavát azért, hogy szűnjön meg a Wall Streetnek a latinamerikai népekkel szemben folytatott politikája. Országszerte renrezzünk tiltakozó gyűléseket, hogy távoltarthassuk a háborút a nyugati féltekétől — hangsúlyozza befejezésül a nyilatkozat. Az amerikai United Fruit Company munkásainak sztrájkja Hondurasban Hondurasban az United Fruit Company amerikai társaság 50.000 munkása sztrájkot jelentelt be, követelve a munkabérek emelését, szakszervezetek szervezésének jogát és más követeléseik teljesítését. Az United Press hírügynökség jelenti, hogy a hondurasi kormány a sztrájk vezetőinek letartóztatásával akarja meghiúsítani a sztrájkot. A letartóztatottak között van Cesar Augusto Coto, a központi sztrájkbizottság titkára, Ruben Portillo és Modesto Rubio. a titkár két helyettese, valamint Ma- nuel Sierre, (La Lima város) a sztrájk egyik központja képviselője. Az amerikai monopóliumok érdekeit védelmező hondurasi kormány minden megtorló intézkedése ellenére azonban a munkások állhatatosan védelmezik követeléseiket. A sztrájk tovább tart. Részvétnyilvánítások Martin Andersen Nexő halála alkalmából Szemjonov elvtárs részvétlevele V. Sz. Szemjonov, a Szovjetunió rendkívüli és mégha talmazott nagykövete a Német Demokratikus Köztársaságban a következő részvétlevelet küldte Johanna Andersen Nexő asszonynak: „Drága Elvtársnő! Engedje meg, hogy férje, a mi drága és felejthetetlen Martin Andersen Nexő barátunk elhunyta — a mindnyájunk számára fájdalmas veszteség — alkalmából mély részvétemet fejezzem ki. Martin Andersen Nexő fennkölt alakja, csodálatos, lelkes munkával teli élete, minden idők népei számára mint az emberiség legmagasabb eszményei önzetlen szolgálatának példaképe marad emlékezetben. Szemjonov, a Szovjetunió rendkívüli és meghatalmazott nagykövete". A VOKSz részvétnyilvánítása A Nemzetiközi Kulturális kapcsolatokat ápoló szovjet szervezet vezetősége táviratot intézett Jörgen Jörgensen professzorhoz, a DánSzov.iet Társaság elnökéhez, amelyben mélységes részvétét fejezi ki Martin Andersen Nexőnek, a dán né.p kiváló fiának, a társaság megalapítójának halála alkalmából. A szovjet emberek szívében — mondja a távirat — örökké élni fog kedves barátunk ragyogó emléke. A Magyar Országos Béketanács részvéttávirata A Magyar Országos Béketanács a következő táviratot küldte a Dán Béketanácsnak: „Drága Barátaink! Mély fájdalommal és megrendüléssel értesültünk Martin Andersen Nexő, a Béke-Világtanács tagja, a dán irodalom büszkesége elhunytáról. Halála nemcsak a dán nép hatalmas vesztesége, amely nagy fiát gyászolja benne, hanem a világ minden haladó emberéé is; mindazoké, akiknek drágák a kultúra és a béke értékei. Együttérzésünket és részvétünket küldjük a dán békeharcosoknak. Martin Andersen Nexő életműve és békeharcn mindig ragyogó példa lesz élőitünk a népünk és az emberiség boldog jövőjéért vívott küzde münkben." Kettészakadt az olasz monarchista párt Az olasz jobboldali monarchista párt kettészakadt, s a párt egyik vezetője, Lauro, az ismert milliomos kilépett a pártból és új pártot alapított. Az új párt neve népi rm narchista párt. Lauro disszidáln a előtt tárgyalást folytatott De Ga.perivel és Scelbával.