Uj Szó, 1954. március (7. évfolyam, 52-78.szám)
1954-03-24 / 72. szám, szerda
Bratislava, 1954. március 24, szerda 30 filléľ VII. évfolyam 72. szám Világ prol etárjai egyes üljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA A mai számban: A nemzeti bizottságokba való választások még jobban megerősítik népünk békeharcát (2. old.) Fordítson nagyob gondot a galántai járási pártbizott ság az ideológiai nevelésre (3. old.) A Szovjetunió Szakszervezeti Központi Tanácsa a mező. gazdaság fejlesztésével kapcsolatos feladatokról tanácskozott < 4- o! d-) Fordítsunk több gondot mindennapi beszédünkre (5. ojd.) A CsKP X. kongresszusáig újabb négy műhelybe vezetik be a hozraszcsotot (6. old.) HA IDEJÉBEN VETSZ - GAZDAGON ARATSZ Az élenjáró íraktorosbrígádok A csallóközcsütörtöki traktorállomás dolgozói becsületesen felkészültek a tavaszi munkákra. Már az első napokban bebizonyosodott, hog> nem henyéltek a tél folyamán, hanem gondosan és lelkiismeretesen kijavították a gépeket. A tavaszi munkák megkezdése előtt a traktorállomás üzemi pártszervezetének irányításával megszervezték a brigádok közti szocialista munkaversenyt. Már majdnem egy hete, hogy zúgnak a traktorok a somorjai járásban. Ez az egy hét eseményekben gazdag a somorjai járás dolgozó parasztsága életében. A somorjai traktorosbrigád a tavaszi munkák versenyében az élenjáró, Tavaszi munkatervét 36 százalékra teljesítette. Egyéni versenyben különösen Cvedler György tűnt ki szorgalmával. A negyvenév körüli, nyílt te kintetű traktoros Skoda 30-as traktorával eddig 133.55 normálhektárt művelt meg. Ez annyit jelent, hogy Cvedler György a tavaszi munkatervét már március 22_ig 56.20 szá. zalékr a teljesítette. Naponta 28—30 hektáron végzi el az előkészítő munkákat. Szép teljesítményét annak köszönheti, hogy agregátokat használ. A csallóközcsütörtöki brigád is állja a sarat. A jól kijavított gépekkei szinte máról holnapra csodákat művelnek. Alig pár | nap alatt 31 hektáron földbe tet- j ték a tavaszi árpát. A 31 hektárból | 23 hektáron kereszt- és 8 hektá- | ron sűrűsorosan vetettek. A l.gjobb : eredményeket eddig a brigád keretén belül Svingler József érte el. Svingler József vidámtekintetű fiatal ember. Még alig 20 éves, de szorgalmával már kiérdemelte, hogy megbecsüljék. Skoda 30-as traktorával a tavaszi tervét már 23 százalékra teljesítette. A sárréti brigádban dolgozik Lucs Pál traktora, aki a múlt évben a csallóközcsütörtöki traktorállomás legjobb traktorosa volt Az idén sem marad le a munkában. A tavaszi munkatervet már eddig 19.5 százalékra teljesítette. Három részből álló vetögépagregáttal harcol a mielőbbi vetésért. Lucs Pálnak is érdeke, hogy a vetéssel minél előbb készek legyenek, mert csak így szá míthatnak gazdag termésre. Ha a szövetkezet gazdagon arat, akkor az ő iutalmazása is lényegesen növekszik, mert a csallóközcsütörtöki traktorállomáson az elért eredmények a jutalmazás mérvadói. A traktorosok jó munkájától függ nagyrészben, vájjon milyen is lesz az eredmény. Tudja ezt jól Lucs ; Pál is, iparkodik, hogy minden perI cet becsületesen kihasználjon. Ze! tor 25 ös traktorával naponta 15— 20 hektárt is megmunkál. A kispakaiak a brigádok közti versenyben a második helyre kerültek. A brigád a tavaszi tervet 34.5 százalékra teljesítette. A brigád egyik legjobb traktorosa Németh Imre. Zetor 25ö s traktorával tavaszi tervét már 40 százalékra teljesítette. Németh Imre talajelökészitö munkákat végez. A gondosan összeállított simító és fogasagregátjával naponta 20—25 hektár földet készít el vetés alá. Ez a harminc év körüli ember jó példát mutat a kispakai brigád minden earyes tagjának. Napi munkája mellett traktorának jó karbantartásáról sem feledkezik meg. A tejfalusi brigád a sereghajtó. Ez azonban nem jelenti azt, hogy hanyagságuk miatt maradtak le a többiek mögött. Orbán Józsefék eddig tavaszi munkatervüket csak 4.39 százalékra teljesítették. Még a brigád legkiválóbb dolgozója, Tóth Imre is csak 9 százalékra teljesítette tavaszi munkatervét. Ez a lemaradás leginkább a talaj minőségének tudható be. A somorjai brigád pl. már javában simítozott, fogasolt, amikor a tejfalusi brigád még tájékára se mehetett a földeknek. Meg vagyunk azonban győződve, hogy a tejfalusi brigád rövidesen behozza lemaradását. A vajasvattai traktorosbrigád eddig 75 hektáron végezte el a vetést. Hetvenöt hektárból 66 hektáron keresztsorosan, 9 hektáron pedig sűrűsorosan vetettek. A brigád legjobb traktorosa Budai Ernő, Škoda 30-as traktorával eddig 44.5 átlaghektárt müveit meg és tavaszj munkatervét 18.04 százalékra teljesítette. Budai Ernő a vajasvattai szövetkezetben dolgozik Traktorával vetéshez készíti elő a talajt. Napi munkája mellett azonban arról sem feledkezik meg, hogy a szövet, kezeti tagokat ellássa agrotechnikai tanácsokkal. Hacsak szerét teheti, arra buzdítja a szövetkezet tagjait, hogy minél nagyobb mértékben alkalmazzák a szovjet mezőgazdaság tapasztalatait a hektárhozamok állandó növelése érdekében. Szarka István Az idei bö termésért folyó harcban, a tavaszi munka nagy csatájában az állami gazdaságok, az egysége> földműves szövetkezetek, a traktor állomások dolgozó, és az egyénileg dolgozó parasztok szívós munkává küzdenek, hogy a tavasziakat minél előbb a földb. tegyék. Minden dolgozó paraszt ismeri ezt a közmov dást hogv .aki idejében vet gazdagon arat", raei minél korábban keriV földbe a mag, annál iobb les: a termés, acélosabb a búza s több lesz a kenyér Er ről a régi igazság-ól már meggyőződtek a dolqoz< parasztok. kiváltkép a mult esztendőben amikoris az idejében elvetett te rménvekbni a csériéskor vastagnbban ömlött a zsákba a szem És az idén még többet akarunk termelni, több élelmiszeri akarunk adni az országnak, a dolgozó nepnek. Ezért okosan cselekszik az a dolgozó va'aszt aki nem késlekedik s nem hallgat olyanokra, akik még most is bizonytalankodnak, mondván: „Nem ló addig vetni, amíg a talaj nem lesz rtyan -porhanyós, mint a hamu" Eféle okoskodásnak most nincs helye, mert az jár jól aki okosan kihasználja a nap minden percét őrá iát s ha a munka sürgőssége megkívánja, éijel is vet hisz bármikor bekövetkezhet az esős időiárás s óriási, veszteségek származhatnak. a ..ráé"öséaből" a késlekedésből A bö termés érdekében tehát fordítsunk minden erőt a tavasziak gyors elvetésére. Andódon a koratavasziak után nyomban elvetették a borsót és a mákot Az andódi szövetkezeti tagok szombaton délelőtt nagy sikert értek el. A nyitrai kerületben elsőnek ve tették be a tervezett földterületet tavasziakkal. Százhuszonnyolc hek táron tavaszi árpáit, 13 hektáron zabot vetettek kereszt és sürűsoro san. A tervezett határidőt öt nappal megrövidítették. Ezenkívül már elvetették a borsót és a mákot is hét hektáron. A vetéssel és a talaj elő készítésével egyidejűleg gondozzák a réteket és a legelőket. Ezeket a munkákat eddig már 115 százalékra elvégezték. Nem feledkeztek meg a többéves takarmányfélék gondozása ról sem. Ezeket 26 hektáron feljaví tották. Az andódi szövetkezeti ta gok igy teljesítették a CsKP X. kon gresszusa tiszteletére tett felajánlá sok egyikét. A nyitrai kerület és járás szövet kezeteit ezúttal versenyre hívják a tavasziak gyors elvetésében és min den tavaszi munka határidöelőtti elvégzésében. Gazdaságunk dolgozói jól végzik feladatukat A tavaszi munkákat a kedvezőtlen időjárás miatt pár napi késéssel kezdhettük csak meg. Gazdaságunk dolgozói azonban ezt a késést rövid idő alatt pótolják. A kocsisok reggel 6-tól este 8 óráig két váltásban dolgoznak. Traktorosaink is kitesznek magukért, pl. Rackó Vendel és Vilko József naponta 16 hektáron végzik el a vetést. Nagy József, Nána Nincs akadály a hegysúri traktorosok előtt A hegysúri határban is megkezdődött az élet. A vetögépek után asszonyok, lányok járnak. Közöttük van a 68 éves Kása Hermin is, aki korát meghazudtolóan fürgén mozog a porhanyósra dolgozott földön. Karácsony Irénke is ott lépeget a vetögépek egyike után. Ö a vetőcsoport legifjabb tagja. Alig haladta meg a 16. életévet, de a munkában becsületesen megállja a helyét. Munka közben vidám nótákat énekel, ami aztán átragad a vetőcsoport többi tagjaira is. Á csoport tagjai együtt örülnek eredményes \munkájuknak. A szövetkezet a szenei traktorállomástól is kapott segítséget. Tóth Rudolf hármas vetöagregáttal segíti a szövetkezetet. A vető agregát körül azonban már az első nap megtörtént a baj. Nem is kicsiség — egy kerék tört le. A szövetkezeti tagok ijedtek meg a legjobban a hír hallatára. Még az a nyavalyás törés is késleltet a munkában — mondogatták egymásnak boszusan. Az elromlott gépet gyorsan ki. javították a gépállomáson, úgy hogy az. egész csak egy félnapi késést okozott. Ezt a késést pedig egy ügyes traktoros rövidesen behozza. Az alsójányok' LFSz-btm jól halad a tavaszi vetés... A szép tavaszi napok az alsójányoki szövetkezet tagjait is arra i serkentették, hogy minél előbb föld. j be tegyék a tavasziakat. A hosz! szantartő tél miatt már így is kisi sé késve kezdhették meg a tavaszi i munkákat. Március 18-án azonban tefjes erővel hozzáfogtak a magágy előkészítéséhez és még azon a napon elkezdték a vetést is. Az említett napon szinte vezényszóra vonultak k; az emberek a földekre Dejjk Béla. Mikóci János és ifj Nagy Lajos nyomban meg is kezdték a vetést A földet a traktorállomás készítette elő, de a vetést és a többi munkákat saját ereikből végzik. Három lovas vetögéppel és egy szövetkezeti traktorral március 22-ig 43 hektár árpát és 11 hektár zabot vetettek el. Ezenkívül még 24 hektár árpa vetése vár rájuk. A kertészetben is serényen folyik a munka. Méry Ferenc vezetésével szorgalmas női kezek pikirozzák a palántákat. A szövetkezet tagjai a tél folyamán saját erejükből üvegházat készítettek, hogy ennek segítségévei minél korábban tudjanak zöldségfélét a piacra vinni. ... mégis a nagymagyariak megelőztek őket Csak egy nappal kezdték korábban, minit az alsójányokiak, de ők már végeztek is a koratavaszi kalászosok vetésével. Hatvan hektár árpát vetettek el keresztsorosan. Ezenkívül 15 hektár bükkönyt, három hektár cukorborsót, tíz hektár napraforgót is vetettek. A napra, forgót és a cukorborsót a szövetkezeti tagok lovakkal vetették. Csak a kalászosak vetésénél segítettek a csallóközcsütörtöki traktorosok. Az első hét napon a szövetke zet négy traktorral fogott a munkához, mivei a szomszéd községekben helyesebben mondva azokban a községekben, melyek a nagymagyari traktorosbrigádhoz tartoznak, még a föld nedvessége miatt nem lehetett megkezdeni sem a magágy előkészítését, sem a vetést. Két nap múlva azonban már több helyen kellett a traktor, a vetőgép, úgy hogy a nagymagyariaknak is meg kellett elégedniök két traktorral. Fekete Rudolf és Zsigmond Ferenc meg is érdemlik a dicséretet. Pirkadattól késő estig dolgoztak a földeken Fekete Rudolf sürüsoros vetőgépével naponta 10—12 hektáron is elvetette az árpát. Zsigmond Ferenc pedig hármas vetöagregáttal naponta keresztsorosan 22—23 hektáron végezte el a vetést. Több mint 20.000 salátát ü'tettek a magyarbéli szövetkezet kertészei A magyarbéli szövetkezet tagjai a vetést még csak a héten, kedden kezdhették meg, mivel a föld még eddig nem bizonyult eléggé száraznak ahhoz, hogy vethessenek. Most azonban teljes erővel hozzáfogtak a vetöágyak készítéséhez és a vetéshez. Már eddig lovakkal 36 hektáron végezték el a talaj előkészítését. A szövetkezet fő jövedelmi forrása már az elmúlt években is a kertészet volt. A szövetkezet tagjai most is nagy súlyt fektetnek arra. hogy minél virágzóbb legyen kertészetük. Már eddig 20.000 salátapalántát ültettek ki az üvegházakba, hogy minél korábban friss saláta kerüljön a hús mellé a szövetkezeti tagok és a városi dolgozók asztalára. A nagybalogi hntárban... Hegyeken-vőlgyeken robog velünk az autóbusz a rimaszombati járásban. Figyeljük a határt, a tavasz ébredését. Mindenütt szántó-vető embereket látunk, akik nagy szorga'ommal kezdték meg a tavaszi munkákat, hogy mielőbb a földbe tegyék a tavaszi vetemények magvát, hogy ezzel is biztosítsák a nagy terméshozamok elérését. A dimbes-dombos sárga, agyagos földeken újult erővel indult meg a munka. A dohogó traktorokon kívül sok lovas- de még több ökrösfogatot láthatunk. Minnél közelebb érünk célunkhoz, a nagybalogi szövetkezethez, annál élénkebb a határ, annál jobban észlelhetjük a dolgozó •parasztok szorgaimas munkáját. Megérkezünk a nagyba'ogi szövetkezetbe Mindjárt a tavaszi munka iránt érdeklődünk — Március 15-én kezdtük meg és a tavaszi búza vetését már be is fejeztük — mondja bizaíodó hangon Vass Zoltán, majd elsorolja mit végeztek el. Március 19-ig 16 hektáron elvetették a tavaszi búzát, 38 hektáron az árpát és 32 hektáron elvégezték a szántási munkát. Mindez szép teljesítmény, ha (igye'embe veszszük, hogy ezt a munkát csaknem teljes egészében saját igavonó állataikkal végezték. — Összesen 48 pár lovas- és ökrósfogattal láttunk munkához — folytatja a szövetkezet elnöke, Kiss Béla év elmondja, hogy a tavaszi munkálatokat négy jól szervezett mezei mun-. kacsoporltal végzik. Minden munkacsoport számára állandó földterületet I jélöltek ki és ellátták a csoportokat ! igásállatokkal és m'.ndeniajtu szerszámmal Egy munkacsojmrtnak pl. 128 hektár földet ke lett megművelnie. A csoport tulajdonában 5 pár ökör van. A négy mezei csoporton kívül egy takarmánvozó, egy ál alt emésztő, egy zöldségtermelő és egy ép fő munkacsoportot is szerveztek. A munkacsoportok tagiai ág, irat korinak, hogy pontosan betartsák termr'ési tervüket. A csoportok versenyben á' ]nak és az elvégzett munkákat minden héten értéke }ik. A tavaszi, nyári és az őszi munkák idejében ra'ó elvégzése és a termelési feladatok teljes tés° érdekében a nagybalogi szövetkezet tagjai versenybe léptek az uzapanyiti szövetkezet tagjaival.