Uj Szó, 1954. január (7. évfolyam, 1-27.szám)
1954-01-13 / 10. szám, szerda
1954. január 13. ÖJ5Z0 3 Széniparunk további sikeres fejlesztéséért Josef Jonáš elvtárs beszámolója a CsKP Központi Bizottságának 1954. január 11-én tartott ülésén Elvtársak! Néhány naippal ezelőtt befejeztük első ötéves tervünket, amely meghatározta az ipar építésének és átépítésének és népgazdaságunk fej lesztésének fő irányvonalát szocializmushoz vezető utunk ezen szakaszán. Gazdaságunk építésének és átépítésének fő irányvonalát, melyet az ötéves terv tűzött ki, egészben véve sikerrel megvalósítottuk és gazdaságunk az elmúlt öt év alatt nem is sejtett fellendülésnek indult. A gazdaságunk építésében és át építésében elért sikerek országunk építésének további fejlődése szem pontjából történelmi jelentőségűek. Iparunk termelési térfogata az elmúlt öt év alatt több mint kétszeresére növekedett, emellett a gépipari termelés több mint háromszorosára növekedett Egyúttal a termelési eszközök termelésének gyorsabb fejlesztése, a nehézipar és iparunk nyersanyagalapja fejlesztésének meggyorsítása céljából megváltoztattuk iparunk összetételét. A Szovjetunió nagy lelkű segítségével iparunk építése és átépítése útján elért sikereinknek, a termelőerők gyors és állandó növekedésének eredményeképpen leráztuk a kapitalista államoktól való függést, kiküszöböltük a munkanélküliséget, iparunkból megteremtettük népünk életszínvonala további emelkedésének szilárd alapját, megteremtettük üj, születő szocialista társadalmunk növekvő anyagi és kulturális szükségletei egyre jobb kielégítésének előfeltételeit. Népgazdaságunk ma államunk önállóságának és függetlenségének, gazdasági hatalmának és védelmi képességének biztos és rendíthetetlen alapjárt; alkotja. Népgazdaságunknak azonban nem minden ága fejlődött egyenlően és a kívánt kölcsönös arányban. Főleg nyersamyagalapunk fejlődése maradt él a többi ágak mögött. A nyersanyagtermelő alapágak ezen elmaradását, amely részben még a tőkés múlt öröksége, és amelyben nagy része volt az áruló Slánskýbanda tevékenységének is, jelentős mértékben a vezető gazdasági szer. veink, minisztériumaink, fő ügyo.sz tályaink és a kombinátok irányi tásában mutatkozó következetlenség és hiányosságok okozták és ez ma nagy nehézségeket okoz népgazdaságunknak. A párt és a kormány — népgazdaságunk eddigi sikereinek alap ján — azt a feladatot tűzi elénk, hogy a lakosság személyes fogyasztásának növekedésére való tekintettel fokozzuk a dolgozók életszínvonala emelkedésének lendüle tét. Egyúttal azonban nagyon komolyan hangsúlyozza, hogy a nehézipar fejlesztése továbbra is a szocialista iparosítás alapja és a népgazdaság fejlesztésének, az ország felvirágozásánák, népünk jólétének és kultúrájának előfeltétele marad. Népgazdaságunk egyenletes fejlesztése, tehát a mult év szeptemberi kormánynyilatkozatban kitűzött feladatok teljesítése is, attól függ, milyen gyorsan tudjuk ki küszöbölni azokat az aránytalanságokat, amelyek népgazdaságunk alapágainak, főleg népgazdaságunk nyersanyagalapjának elmaradása okoz. Ebben a pillanatban a legfontosabb elem, amelytől népgazdaságunk további gyors fejlődése függ. — a szénfejtés. Fontos, hogy biztosítsuk a tervs-zerinti fejtést, a megfelelő fejtési alapot és a fej tés jövőbeli gyors fejlesztését. A szénipar az első ötéves terv idején jelentős mértékben hozzájárult népgazdaságunk fejlesztéséhez. A szénfejtés 1948-hoz viszonyítva 1953-ban 13 és negyed millió ton nával növekedett, ami kétségtelenül bányászaink és műszaki dolgozóink jelentős sikere. E sikerek ellenére azonban a szénipar már néhány év óta lemarad a népgazdaság fejlődése mögött. Míg az ipari termelés az első ötéves tervben több mint kétszeresére növekedett, a kőszénfejtés 13.8 százalékkal, a barnaszénfejtés 45.5 százalékkal növekedett. Ennek követ keztében komoly aránytalanság keletkezett a fűtöanyagalap és népgazdiaság-unk szükségletei között. Ez az aránytalanság lassítja az ipari termelés növekedésének ütemét. Nyilvánvaló, hogy a szénfejtés növelésének üteme ma nem felel meg a népgazdaság többi ágai fejlődési ütemének. Lényegesen fokoznunk kell a szénfejtés fejlesztésének lendületét, hogy a szénipar ne váljék népgazdaságunk fejlődésének fékezöjévé. Ezért fontos, hogy a fűtőanyagalap és a népgazdaság szükségletei közötti veszedelmes aránytalan ság kiküszöbölését elsőrendű feladatnak tekintsük, hazánk szocialista építése feladatainak teljesítésében a szénfejtés tervének é s a szénipar fejlesztésének biztosítását az első helyre állítsuk. Javítsuk meg a munka irányítását és szervezését a széniparban A szénipar fejlesztésében sok akadályt könnyebben leküzdenénk és sok fölösleges hibát elkerülnénk, ha az egész irányító apparátus, a minisztériumtól kezdve az üzeme, kig, politikailag és szakmailag feladatainak magaslatán állna. Ez azonban még távolról sinctsen így. A jó irányítás széniparunk egyik íegsarkalatosabb problémája. A széniipar fejlesztésének nagy feladatai megkövetelik, hogy minden felelősségteljes helyet betöltő dolgozó az állammal, a párttal és a munkásosztállyal szemben érzett legnagyobbfokú felelősség tudatával töltse be funkcióit. Az alacsony politikai és szakmai színvonal következtében ehelyett azt látjuk, hogy sok dolgozó igyekszik a reábízott feladatokért járó személyes felelősség alól ldbújni és azt másra hárítani, vagy a felsőbb szer vekre, vagy gyakran a szakszervezetre vagy a pártszervezetre. Ezzel együtt még mindig találkozunk a személyes felelősség rendszere megszegésének jelenségeivel és a régi funkcióskod ás csökévé, nyelvel, ami abban áll, hogy az alapvető feladatokat és irányelve ket az irányítás egyik fokáról má. sik alsóbb fokára funkciós csoportok útján, a felelős vezető tudomása nélkül küldik le, akik ezáltal mentesülnek a felelősségtől és kötelességüktől, hogy irányítsanak és döntsenek az alapvető dolgok ban. A fűtőanyag- és energetikaipari minisztérium nem foglalkozott kellőképpen a szénfejtés fejlesztésének alapvető problémáival. Ehelyett a kombinátok és trösztök apró rész. létproblémáiba való beavatkozásá val gyakran magára vállalta a felelősséget. E problémákat azután gyakran a bányák igazi helyzetének elégtelen ismeretéből kifolyólag felületesen oldotta meg. A szénfejtés irányításának ezt a rendszerét a minisztériumtól átvették a kombinátok és trösztök, amelyek nem tartottak fenn mindig eleven napi kapcsolatot a vállala tokkal, nem ismerték a bányák Igazi helyzetét, nem segítettek a termelési-műszaki problémák megöl, dásában, nem küszöbölték ki ope ratív módon a hiányosságokat és a jó tapasztalatokat nem adták át a többj bányáknak. Ez az eljárás a szénipar irányításában összefügg az irányítás öszszes fokainak elégtelen ellenőrzésé, vei és ez okozta a minisztérium, a kombinátok, trösztök é s vállalatok által a terv teljesítésének biz tosítására kiadott utasítások nemteljesítését. Egyúttai ez az irányítási eljárás és az a törekvés, hogy minden döntést a felső - szervekben összpontosítsanak, magával hozta az igazgatási, főleg az adminisztratív apparátus túlburjánzását a minisz. tériumtól kezdve a trösztökig. A bányák emellett szakképzett műszaki és adminisztratív dolgozók elvesztése következtében gyöngültek és vezetőségük mentesült attól a kötelességtől, valamint gyakran annak lehetőségétől is, hogy kezdeményező és operatív módon előkészítse a bányákat a szénfejtés újabb további nagyobb feladataira Nyilvánvaló, hogy ez az állapot nem vezetett a rugalmasabb és opera tívabb irányításhoz, a bürokratizmus jelenségeinek elfojtásához, hanem éppen ellenkezőleg, nehézkes, sé, merevvé tette az irányítást és elősegítette a bürokratizmus megnyüvánulásainak elburjánzását az intézkedésekben Ezek a tapasztalatok azt mutat ják, hogy iparunk átszervezését 1951_ben, amelynek ki kellett volna küszöbölnie e hiányosságok okait, nem mindenütt valósították meg teljesen és a gazdasági apparátus egyes dolgozói azzal, hogy ezt formáli s ügynek tekintik és tovább hivataloskodnak a régi módon, a minisztériumok, a fő ügyosztályok és az üzemek vezetőségének i rányitó munkájába régi rendetlenségeket visznek be. Ezek a tapasztalatok egyúttal arra serkentenek bennünket, hogy az irányításban mutatkozó helytelen módszereket, a funkcióskodást és a bürokratizmust a végrehajtott átszervezés után ne tekintsük kiküszöböltnek, hanem hogy főleg gazdasági apparátusunkban állandó és szívós ^küzdelmet folytassunk ellenük. A szénipar fejlesztésének növekvő feladatai megkövetelik. hogy számoljuk fel ezeket a nagy hiányosságokat és lényegesen javítsuk meg az irányító munkát felülről lefelé. Ezért fontos, hogy a fő ügyosztályok jogait é s kötelességeit átruházzuk az ostravai és mosti kombinátokra és a többi szénmedencék számára fő ügyosztályt létesítsünk a fűtőanyag, és energetikaiparj minisztérium mellett. Egyidejűleg azonban meg kell kezdenünk ezen irányítószervek alkalmazottai számának határozott csökkentését, am| kétségtelenül képességeik fejlődésére, a szénipar irányítása, rugékonyságának és operatívszerüségének fokozására vezet. A szervezési intézkedések önmagukban nem elegendők. Egyidejűleg nagy súlyt kell fektetnünk az irányító munka módsze reiben mutatkozó hiányosságok kiküszöbölésére a' minisztériumtól kezdve a tárnákig: ki kell küszö. bölnünk a felületességet és formaiasságot a kötelességek teljesítésébőfl: be kel] vezetnünk a tárgyismeret alapján való döntést a problémákról: be keld vezetnünk a kiadott irányelvek és utasítások teljesítésének rendszeres ellenőrzését; el kell fojtanunk minden olyan törekvést, amely a felelősség alól való kibúvásra irányulna és mindenütt támogatnunk kell a felelős dolgozók tekintélyét. Az állami és munkafegyelem megszilárdításának ügye, a küzdelem a felelősség fokozásáért az irányításban és a bürokratizmus megnyilvánulásainak elfojtásában ne csak a vezető dolgozók ügyévé, hanem minden egyes dolgozó és főleg a szénipar irányító szerveiben doigozó kommunisták ügyévé váljon. Javítsuk meg a munka megszervezését a tárnákban A munka megszervezésében sok tárnában és külszíni bányában nagy hiányosságok mutatkoznak. Ha az irányítás régi formáival n«jn teljesíthetjük a szénfejtés fejlesztésével kapcsolatos nagy feladatokat, annál kevésbbé teljesíthetjük a fej tés és a munkaszervezés régi, elmaradt módszereivel az egyre növekvő fejtési terveket. A munka jó megszervezésének egyik alapfeltétele a bányákban a ciklusos grafikon szerint végzett munka következetes bevezetése, amely a munkatermelékenység növelésének és a fejtési terv rendszeres teljesítésének alapfeltétele. A munka ciklusos megszervezé. sének nagy jelentőségét a teljesítmények fokozásában és a fejtési terv teljesítésében az alábbi példa igazolja: Az oétrava.karvini szénmedencében 1953. januárjában 201 vájatban vezették be a ciklusos grafikon szerint végzett munkát, a ciklus előirányzatát csak 103 vájat teljesítette és a pillérnél a szénmedence valamennyi vájatában 6588 tonna teljesítményt értek el műszakonként. Novemberben 218 . ciklusos grafikont bevezetett vájat közül 154 vájat teljesítette az előirányzatot és az elért teljesítmény mű. szakonként 7159 tonnára növekedett. A ciklusos grafikont bevezetett vájatokban a többi vájatokhoz viszonyítva januárban 34.3 százalék kai, novemberben 25.1 százalékkal növelték a teljesítményt. Ezek az eredmények természetesen a tervteljesítésben ig kedvezően mutat, koztak meg. Ez az összehasonlítás világosan bizonyítja, hogy a munka ciklusos megszervezésének következetes bevezetése és a ciklusos előirányzat teljesítése feltételeinek megteremtése a fejtés tervének teljesítésére és a teljesítmény növelésére vezet. Ezért nemcsak az ostrava.karviní szénmedencében, hanem a többi mély- ós külszíni bányákban is valamennyi bányamunkás, főleg azonban a vezető műszaki káderek a ciklusos grafikon bevezetésére és következetes betartására összpontosítsák figyelmüket. A mély bányákban, ahol eddig elavult módszerekkél, kamara, vagy pillérmódszerrel dolgoznak, legjobb műszaki dolgozóink' segítségévei tétovázás nélkül meg kell kezdeni a feltételek kivizsgálását és a haladó fejtési módszerek folyamatos bevezetése tervének kidolgozását. Biztosítsuk és bővítsük ki a fejtési alapot A fejtési terv és a többj mutatószámok rendszeres teljesítése a kellőképpen előkészített fejtési alaptól függ. A szénfejtést azonban gyakran a támanyitó és előkészítő munkálatok rovására végezték, ami a fejtésre előkészített szénkészletek csökkentésére vezetett. Az ostrava.karvini szénmedencé ben például 1948-től 1952-ig az előkészített széntartalékok 25 százalékkal csökkentek, noha a fejtés ugyanazon időiben 20 százalékkal növekedett. Ennek következtében a bányák egész sora küzdött a vá jatfrontok csökkenő kapacitásával és nem teljesítette a tervet, mert nem volt meg a szilárd üzemi fej. tésí alapja. A barnaszénfejtésben ez a helyzet mindenekelőtt azokban ,<t bányákban mutaitkozott, ahol nem érték el kellő időbeli előnyt a kőzet eltakarításában a szénfejtés megkezdése előtt. Ez az időbeli előny a mosti szénmedence bányái ban ma körülbelül 65 napot tesz ki és megmaradt az 1952. évi színvonalon. Mindezek a hiányosságok, valamint az előkészítő és tárnanyitó munkálatok rossz teljesítése, vagy a támanyitásokban szükséges idöbeü előny megrövidítése veszélyeztetik a fejtési terv folyamatos tel jesltését és lényegesen növelik egy tonna szén termelési költségeit. Az 1954.es és a további években a rendszeres fejtés biztosításának fontos feladata marad tehát az üzemben levő vájatfrontok megfelelő termelési képességének megteremtése, a készenlétben levő tar talékvájatok létesítése, a bányák ban pedig a tárnanyltó gépek, a szállítás és a szénlerakás teljesítőképességének összhangba hozása úgy, hogy elérjék a gépesítés mn ximális kihasználását. A bányák gépesítése és villamosítása Bányáink gépesítése és villamosítása nélkül nem teljesíthetjük a szénfejtés egyre növekvő feladatait. A haladó fejtési módszerek széleskörű alkalmazásának és a bányamunkák megszervezése javításának feltétele a gépesítés és villamosítás, amely megkíméli a bányászokat a legnehezebb fizikai munkától és a munkatermelékenység rendszeres fokozásának és az önköltségek csökkentésének alapvető eszköze. A gépesítés mindenütt, aiiol bevezették, segíti a terv teljesítését, emeli a bányamunka kultúráját és szükségszerűen magával hozza a bányászok szakképzettségének, műszaki képességeinek és keresetének növekedését Is. így például az ostrava karvini szénmedence ostravai kombinátja orlovai trösztjének bányáiban 1963ban éppen azért sikerült 102.5 százalékra teljesíteni a fejtési tervet, mert ott teljesen kihasználták a gépesítési eszközöket. Azoktól a gazdasági v előnyöktől eltekintve, amelyeket a villamosítás és gépesítés mind a tervteljesítésben, mind a bányászok munkájának megkönynyítésében eredményez — a gépesítés fejlődése a mélybányákban korántsem folyt le olyan ütemben, ahogyan ezt a fejtési terv megköveteli. A gépesítési berendezések fejlesztésében és termelésében, valamint a pótalkatrészek biztosításában a fűtőanyag, és energetikaipari minisztériumnak • a kohászati és ércbányaügyi minisztérium és a gépiparügyi minisztérium segítségével sok mindent kell pótolnia. Mindenekelőtt fontos azonban, hogy a tárnák vezető dolgozóinak viszonyát a gépesítéshez alapjában meg. változtassák. Nehezen érthető, hogyan tűrhetik például a kladnói tröszt vezető dolgozói, hogy niálluk tizenhat réselőgép közül tizennégy kihasználatlanul heverjen. Nem gondoltak arra, hogy hatékonyabb fejtési módszerre való áttéréssel lehetővé tennék e nagy teljesítőképességű gépek kihasználását a termelés fokozására, amelynek tervét a tröszt nem teljesítette. Komoly hiányosságok vannak a szénfejtés gépesítésében a bányákban is, főleg a vájógépek, nagy gépezetek és rakodógépek bevezetésében és kihasználásában. . A gépesítés fejlesztésében az 1954. évi terv sok olyan feladatot tűz ki, amelyek a gépesítési esz. közök számának növelésével és kihasználásával segítik a munkatermelékenység fokozását. Az orlovai, karvini tröszt és a rosicei szénmedence bányáinak sikerei, a mosti szénmedence Ján Šverma-bányája bányászainak és műszaki dolgozóinak sikerei utat mutatnak és igazolják a gépesítés fölényét a régj fejtési módszerek fölött. Ezért a gépesítés és villamosítás bevezetésének, fokozásának és kihasználásának kérdése váljék ne csak minden műszaki dolgozó és bányász, hanem a pártszervezetek, a szakszervezetek és a Csehszlovákiai Ifjúsági Szövetség ügyévé. Sok termelési szervezőnk nem értette meg, — a párt- és szakszervezetek nem tudták őket erről meggyőzni — hogy a termelést új módszerrel irányítani, az egyre növekvő tervek teljesítését biztosítani csak a dolgozók alkotókezdeményezésének széleskörű fejlesztésével és érvényesítésével lehet és terveinkben és a fejtés megszervezésében számítanunk keli erre a kezdeményezésre. Az ostrava-karvini szénmedence Ludvik., Václav., Žofie és más bányáinak példái, ahol éppen a szocialista munkaverseny tette lehető, vé a munka ciklusos megszervezé sének alkalmazását, megmutatják, milyen jelentősége van a szocialista munkaversenynek az új fejtési módszerek bevezetésében, a bányamunkák rendes megszervezésében. /