Uj Szó, 1954. január (7. évfolyam, 1-27.szám)

1954-01-21 / 17. szám, csütörtök

1951 .január 21. TÖRTÉNETEK LENINRŐL í*. Látogatóban Leninnél ír a: A. Szerafiiuovies Nem egyszer Hifin ottam Vlagyimir Iljics Le­nint . esszusokon és konferenciákon beszél, ni \hndig ámulatba ejtett hogy ö rendszerint rövidebb ideig beszélt mint az előtte vagy utána felszólalók, beszédeinek hatása azonban mindig óriási volt Vlagyimir lljicscse\ csak egyszer beszéltem négyszemközt. S szeretném elmondani ezt az egyetlen', felejthetetlen napot — azt a napot. amikor látogatóban voltam Leninnél. Egy szép napon, estefelé, lakásomon csenget­tek, belépett egy ember és így szólt: — Lenin elvtárs kocsit küldött önért. öt perc, múlva a Kremlben voltam. Egy fia­tal vöröskatona a felső emeletre'vezetett, Le­nin lakásához. A kicsiny, tél homályos előszó, bábán vetkőzni kezdtem. : s nyomban meg­hallottam a gyors és könnyebb lépteket: a belső szobákból Lenin lépett ki Tekintete tetőtől • talpig végigsiklott rajtam, forrón kezetszorított velem, s barátságosan így szólt: — Nos, menjünk menjünk ... Beléptünk az ebédlőbe Az ebédlő egy szük, de feltűnően tiszta és barátságos szobácska volt, egyszerűen, eléggé kopottan bútorozva Gyak­ran jártam munkáslakásokban, amelyek sok­kal gazdagabban voltak berendezve Len.in — nyilván — a magánéletben szigorúan ragasz­kodott ahhoz az elvhez hogy olyan viszonyok között éljen, mint jelen 1 eg a dolgozó tömegek élnek — Hogy van? Kikkel találkozik többet — munkásokkal vagy értelmiségiekkel? — Mond­ja el — kérdezte Vlagyimir Iljics miközben tekintetét le nem vette '•ólam mintha attól félne hogy elfutok. — Egy kicsit ezekkel is azokkal is... Zavarban voltam ,De mit is meséljek Le­ninnek — gondoltam — hiszen mindazt, ami­ről beszélhetnék már régen tudja, s aligha lesz ez érdekes számára" * Vlagyimir Iljics nyomban észrevette zava­romat s hogy időt adjon nekem, amíg ma­gamhoz térek megkérte Nagyezsda Konsztan­tyinovnát. — Nem kínálnál meg minket egy kis teával.. Nem tudtam elképzelni még egy olyan em­bert aki magasan az emberek felett állva — ennyire ne lett volna becsvágyó és nem vesz­tette volna el az „egyszerű emberek" iránti élénk érdeklődést. Azon az emlékezetes estén egészen másnak láttam Lenint, nem hasonlított arra a vezérre és népszónokra akit azelőtt kongresszusokon és konferenciákon láttam. Új Lenin állt előt­tem — egy nagyszerű elvtárs, egy vidám em­ber. aki elevenen és fáradhatatlanul érdeklődik az egész világ iránt, aki gyengéd és szeretetteljes az embere^ iránt / — Ir valamit? — kérdezte. — Most nehéz írni: nagyon sok a szervezési munka ' \ Iljics elkomorodott. Igen, az országban most sok a szervezési munka De maguknak, íróknak be kell vonni a munkásokat az irodalomba Erre kell össz­pontosítani minden erőt. Szívből kell örülnünk a munkás minden kicsiny elbeszélésének. A maguk folyóiratában a munkások közzéteszik írásaikat? — Ritkán, Vlagyimir Iljics, nyilván még kevés a tudásuk és kultúrájuk. Lenin^mosőlygó, kissé összehunyorított szem­mel nézett rám: — Nem tesz semmit, megtanulnak írni és a világ első, nagyszerű proletárirodalma fejlő­dik ki nálunk .. Ezekben a szavakban érződött az emberbe, az orosz művészetbe vetett szilárd hit, a dol­gozó nép iránti olthatatlan szeretet. Az asztalon megjelent a szamovár: horpadt volt és megviseltnek látszott-, a poharak, csé­szék és aljak különbözőek voltak — a ven­dég' átás pedig csodálatosan egyszerű. A szerény, hajnaltól éjszakáig bonyolult és nehéz munkával elfoglalt Vlagyimir Iljics, saját magára soha sem gondolt. S most, Iljics asztalánál ülve, úgy tűnt nekem hogy va­lúhoi egy eldugott faluban „teázgatunk", züm­mögő szamovárból forró teát iszogatunk, mi­közben ^óvatosan és takarékosan cukrot ha­rapdál unk hozzá. Lenin mosolyogva, összehunyorított szemek­kel. egyre várta, hogy beszéljek. ,.De hiszen kell, hogy meséljek a munká­sokról Vlagyimir Ujic.snek - gondoltam — hi­szen azért hívott' meg engem hogy bepillant­son abba a világba• amelytől időnként óriási munkája elvonja" ^ — Nemrégiben a I^oszinij Osztrov állomáson jártam — kezdtem 'el nekibátorodva — egy hatalmas fegyverraktár van ott. amelyben több mint ezer munkás dolgozik. Vlagyimir Iljics kissé közelebb húzódott és hozzám hajolt, kedvesen és figyelmesen, Meg­lepő, s íljicsre jellemző élénkséggel és érdek­lődéssel a legapróbb reszletekig kikérdezett a fegyverraktár munkásainak életerői, kereseté­ről munkájáról, az iskolákról és pihenésükről Ezekben a pontos és éles kérdésekben meg­éreztem Iljics valamilyen különös érzékét szervesen mélyreható megértését annak amit jelen pillanatban átél a munkásosztály Lenin beszéde szűkszavú volt, de gondolatokban gaz­, d a9. Iljics érdeklődését érezve, azon az estén arról beszéltem, hogy a fegyverraktári mun­kásom elhatározták hogy klubot építenek ma­guknak. Sem pénzük sem építőanyaguk nem volt A járási végrehajtó bizottság sem tudott segítséget nyújtaniAkkor a munkások egy ez ügyben egybehívott gyűlésen elhatározták hogy . a lóistállót alakítják át klubbá, Lenin érdeklődéssel hallgatta elbeszélésemet A kzeme sarkából a halántékára apró ráncocs­kák futottak szét. szemében jóindulat és ke­délyesség csillant fel. — Engedje meg, hogy megkérdezzem hogy­hogy istállóból klubot építenek? — kérdezte Iljics, telve eleven, fáradhatatlan érdeklődéssel Loszinij Osztorvban egy gazdag földbirtokos lakott azelőtt. Elsőrendű versenylovakat tar­tott amelyek számára hatalmas istállót építet­tek. Nos. a munkások nekigyürköztek és hoz­záláttak hogy az istállóból színházat ép'tse nek; kitisztították a helyiséget, kimeszé ték. ablakokat vágtak rá, kipadlózták, felépítették a színpadot, csináltak bútorokat bevezették a villanyt, s amikor mindennel elkészültek — küldöttségei küldtek Moszkvába a színészekhez A színészek nagy örömmel kaptak a meöh'va son Az egész falu eljött az új színház meg­nyitására Nagyszerű iinne-o volt ez Iljics elragadtatással hallgatott, szeme ra­gyogott: — Na na — sürgette elbszélésemet Lenin ennek a rövid jellegzetes — na na — felkiáltásnak a hang'étra véghetetlen sok­féle árnyalatát tudta kölcsönózni — az óvatos kételkedéstől, a maró gúnytól a helyes ösz­tönzésig — ami az éleslátású a sors minden — szeszélyét — megértő ember számára csak elérhető. — ...S íme. a munkások sajáí erejükből a lóistállóból hogy úgymondjam elegáns .ne­i mesi palotát" építettek Vlagyimir Iljics szeme olthatatlan fénnyel csillant fel Felugrott, zömöken és köpcösén, és öltönyének kihajtójába kapaszkodva nagysze­rű gyermekes, lenini kacagásba tört ki. Soha sem találkoztam emberrel, aki ennyire magá­valragadóan tudott volna nevetni, mint Vla­gyimir Iljics Szinte furcsa volt hogy egy ilyen szigorú realista, nagy történelmi ügyeket intéző ember a könnyekig tud nevetni, mint egy gyermek De Iljics fuldokolva a nevetéstől, és csak nehezen küzdve azt le, megszólalt: — Csakis egy munkás képes arra, hogy lóistáVóból „nemesi palotát" építsen De még mi mindent fog építeni — csak adjanak rá időt... Ha azelőtt sohase hallottam volna Lenin­ről, sohase láttam volna, nem tudtam volna, milyen Lenin viszonya a munkásosztályhoz — ezek a szavak, s rnég inkább szívből jövő, atyásan — gyöngéd kacagása egész mélységé­ben feltárta volna előttem az élet megalkotója, a munkásalkotó iránti bizalmát, büszkeségét és mélységes szeretetét. Lenin gondolata, mint az iránytű mutatóji, mindig a dolgozó nép osztályérdekeinek irá­nyába fordult. Lenin, kitörőive szeméből a kacagás kivál­totta könnyeket, nagy erővel, csendesen így szólt• — Borzasztó drágán fizették meg a munká­sok azt a jogukat hogy életük gazdái legye­nek, de végezetül is, ők győznek. Ez — a történelem akarata, Nagyezsd a Konsztantyinovna figyelmes lett a folyosóról behangzó zajra és sietve• kiment Visszajövet, valamit odasúgott Vlagyimir II­jicsnek. Vlagyimir Iljics arca megrándult, mintha fátyol hullott volna rá. Tekintete kimért lett, hideg és gunyoros pillantqsa szilárd és hajt­hatatlan. Ez már, nem a vidám beszélgetőtárs volt, hanem a munkásosztály vezére. n pro­letárerők lángeszű hadvezére — Bocsásson meg nekem — mondotta Le­nin — de értesítést kaptam arról, hogy a fe­hérek kiverték hadseregünket Rosztovból Dol­goznom kell . . Ezzel, beszélgetésünk véget ért. Elköszöntem csak nehezen véve le szememet Vlagyimir ü­jicsről. _ Két nap múlva közölték hogy a fehéreket kiverték Rosztovból hogy a Vörös Hadsereg Novorossziszk felé kergeti őket, s még néhány nap elteltével az ország arról értesült, hogy a fehérek hordáját a tengerbe vetették. Utazás Kasinóba írta: A. Kononov Kasinó falucska lakót 1920-ban felépítettek egy villanytelepet. Akkoriban ez igen nehéz dolog volt: a legszükségesebb cikkeket sem lehetett kapni, a faluban még a szeg is rit­kaságszámba ment. S lám, ilyen nehéz időkben a kasinói pa­rasztok maguk saját erejükből, saját elhatá­rozásukból belefogtak egy villanytelep építé­sébe Nagynehezen szereztek néhány tekercs te4 lefonhúzalt. Ezt drótból sodorták s igen vas­tag volt. Szétteregették a földön és hozzáláttak, hogy fogókkal, laposfogóval és egyszerűen kézzel, szétsodorják. Szétbogozták — sok drót lett belőle. Az erdőből hoztak egy szálfát póznákká fűrészelték, simára gyalulták latost szerezni kellett egy villanygépet '— egy dinamót. Ha azokban az időkben nehéz volt szeget venni, milyen nehézségbe ütközött egy dina­mó megszerzése! Elutaztak a kasinói parasztok Moszkvába. S bárhová is mentek, a beszélgetést mindig azzal kezdték hogy lám Leninnek van egy terve — az egész országba bevezetni az elek­tromosságot. hát ők eszerint a lenini terv szerint cselekszenek. S ha nem is egycsapásra d e a kasinóiak elérték, amit akartak , kaptak egy dinamót Elvitték a dinamót Kasinóba. elhelyezték egy nagy fészerben. Az egész utcán végig póznákat állítottak fel, kifeszítették a drótokat és minden kunyhó ka­pott egy-egy villanylámpát • És amiko r mindennel elkészültek, küldtek Leninnek egy levelet, meghívták a villanyte­lep megnyitására. Elkjildték a levelet és maguk sem hitték hogy is jöhetne el Lenin, hiszen nincsen ide­je'.. Mégis csak készülődni kezdtek. A legna­gyobb kunyhóban hosszú asztalt állítottak fel, padokat, és minden feleslegeset — a ládákat, ágyakat — kihordták onnan Sütöttek főztek, amennyit tudtak, hogy legyen mivel megkí­nálni őt Elérkezett a villanytelep megnyitásának nap­ja — november• tizennegyedike A parasztok már nem is tudták: várjanak-e Leninre . j . S egyszer csak az úton feltűnt egy személy­gépkocsi. A gyerekek voltak az elsők, akik eléjesza­laďtak. Az autó megállt Vlagyimir Iljics és Nagyezsda Konsztantyinovna ültek benne Vlagyimir Iljics megkérdezte a gyerekektől­— Hol van itt nálatok a villanytelep? Megörültek a gyerekek: — Vigyél minket autózni, akkor megmutat­juk. Beültette Lenin a gyerekeket az autóba és elindultak. A nagy kunyhónál a parasztok fogadták őket. A kunyhóban megindult a beszélgetés. Lenin beszélt a Vörös Hadsereg fehérgárdisták fe­letti győzelmeiről és üdvözölte a parasztokat e győzelem alkalmából.. A parasztok mesélni kezdtek neki saját ügyeik, fői Lenin érdeklődéssel hallgatta őket. Amikor elhallgatott a beszélő, biztatta: — Na, na, és tovább volt? Leninnek remek emlékezőtehetsége volt; azon­nal megjegyezte, kit hogyan hívnak, és aztán az öreg parasztokat apai és keresztnevükön kezdte szólítani: Alekszej Andrejevics, Va­sziliszja Povlovna stb. Nagyon tetszett ez az öregeknek. Olyan érdekes volt a beszélgetés mind Le­nin, mind a parasztok számára, hogy észre sem vették; végefelé jár már a nup Egyehen ember nyugtalankodott a fényképész Azért utazott Kasinóba hogy lefényképezze Vlagyi­mir lljicset a parasztokkal és most egyre csak arra gondol izgatottan mindjárt itt az este, nem sikerűi majd a felvétel, kevés lesz a fény, Végül is elszánta magát: — Vlagyimir Iljics, a parasztok szeretnék magukat önnel lefényképeztetni. — A.. n a )ó — mondotta Lenin Azon­ban folytatta a beszélgetést. Elmúlt még vagy tíz perc. Az ablak mögött sötétedni kezdett. — Egypár perc múlva már sötét lesz, nem lehet majd fényképezni! — mondotta kétség­beesetten a fényképész. Vlagyimir Iljics ránézett Nem volt kedve a fényképezéshez, azonban Lenin tiszteletet érzett a más munkája iránt: a fényképész a városból jött ki sok időt rá szánt. És Lenin. így szólt: — No, menjen az udvarba, készüljön fel. Nagyezsda Konsztantyinovn n és én mindjárt kijövünk. A fényképész kiszaladt az utcára készülék kével, hozzálátott, hogy felállítsa Bosszúsága v°h a gyerekekkel: minden oldalról odarohan­tak, nekikészültek hogy közvetlenül a fény­képezőgép előtt helyezkedjenek el. Kijött a kunyhóból Vlagyimir Iljics Na­gyezsda Konsztantyinovnával. A fényképész leültette őket a középre, körülöttük pedig leültette a parasztokat. De a gyerekek itt is közbeléptek: ott forgolódtak a felnőttek lába alatt és egyre közelebb nyomakodtak Vlagyi­mir Iljicshez A fényképész megharagudott: elromlik o felvétel, ha nem ül mindenki csendesen Vlagyimir Iljics is csitítani kezdte a gye­rekeket ... A fényképezés utá n q téren megkezdődött a gyűlés. A tér középén egy magas oszlop állt, amelyen egy új utcai villanylámpa füg­gött: még egyszer sem gyújtották meg. Az oszlopot zöld fenyőgalyakkal ég vörös szala­gokkal fonták körül A lámpa alatt egy kis­asztal állott. Köröskörül pedig 'nemcsak a kasinói, ha­nem más falu — és községbeli parasztok is összegyűltek. Sokan igen messziről jöttek ide. Lenin odament az asztalhoz és beszélni kez­dett: — Kasinó, a maguk faluja, villanytelepet helyez üzembe Nagyszerű dolog ez! Azonban ez még csak a kezdet. Az a feladatunk, hogy egész köztársaságunkat píllanyfénnyel árasszuk el.. Mikor Lenin befejezte beszédét, a vonósze­nekar eljátszotta az „Internacionálét" Ugyan­abban a másodpercben a fészerben, ahol a di­namó állt, a vülanyszerelő megindította az áramot. A téren fellobbant a villanylámpa, s a kuny­hókban egyszerre kigyulladt a fény. A múltban a kasinói parasztok kis, füstölgő lámpácskákkai világítottak: ezek alig-alig pis­lákoltak homályos, zöld fényükkel. Most azonban valaki — a ragyogó villany­fényre tekintve így szólt: — Lám., kígyudad­tak nálunk Iljics lámpácskái... ) Lenin búcsúzkodni kezdett. Elbúcsúzott a parasztoktól, odament az autóhoz. Teljesen be­sötétedett hideg, novemberi szél fujt, egye­nesen az arcába. Mikor már messzire -jártak, Vlagyimir Il­jics visszanézett. Távol, a sötét szántóföldek között, világos fényben ragyogtak a kasinói kunyhók ablakai..,' Amikor Fedoszja Nyikitisna Leninnél járt... Apácskánk tetőfedő volt, Szmőlnijban dol­gozott, de közvetlenül a forradalom előtt meg­tolt. Ezért a bérét sem fizették ki. Amikor az ideiglenes kormány megalakult, anyácskám elment a pénzért, de szégyenkezve tért vissza. Éppen csak ennyit kérdeztek tőle: „És te anyóka, láttad-e, hogyan ugrik a béka?" A tél már nagyon szorongatott bennünket, s anyácskám így szólt: — Most mindenki Lenint dicséri, nem kel­lene-e nekem is egyszer elmennem a Szmóí­nijba? Egy reggel felkelünk — anyánk nincs otthon. Azt hittük, hogy a templomba ment, de ehe­lyett a Szmolnij felé indult.. És képzeljék csak! Ment, ment egyik szobából a ,másikba, amíg csak bele nem botlott éppen Vlagyimir Iljicsbe.. ő éppen ir. s közben n hideg teát iszogatja ... Anyám egy -percig sem gondolta, hogy ez maga Lenin — akkor még kevés arckép volt róla — és megszólította — Nagyságos uram, mivel foglalatoskodik­levelet ír, vagy talán ügyet intéz? O elnevette magát — Ahogy mondja, asszonyom, ön mi járat­ban van? — Engem Leninhez küldtek, Vlagyimir Il­jicshez. A te ügyedet, Fedoszja Nyikitisna — mondták -— az összes vezetők közül csak Le­nin tudja kibogozni. Én pedig elnézte m önt, müyen gyorsan ír, s azt' gondolom magamban bizony, ez egy nagyműveltségű úr! Biztosan nem az utolsó vezetők közül váló.. Hol is keressem Lenint, nem segíthetne ön is rajtam? Megnyugodv a leült, s röviden elmondta az esetet. Lenin szemei vidáman csillogtak, elnevette magát: — Jói van, Fedoszja Nyikitisna... Lenin nélkül i s megoldjuk a dolgot. Behívta egyik munkatársát s egy cédulát adott neki, mélyen ez állott: „Elvtársak, gyorsan intézzék el Fedoszja Nyikitisna ügyét" Anyácskánk hazaérkezik és előveszi a pénzt: — A Szmőlnijban az összes vezetők jók! És Lenin nélkül is elintéződött a dQlog. Egy hónap múlva egy fényképet hozott ha­za a piacról: • , — Íme, megvettem annak a képét akivel együtt ültem az irodában ... Ránéztünk a képre s felkiáltottunk: — Anyácska hiszen ez Lenin! (Feljegyezték az 1928-as évben, az Északi­vasú ton.) \ i t

Next

/
Thumbnails
Contents