Uj Szó, 1953. december (6. évfolyam, 290-315.szám)

1953-12-24 / 310. szám, csütörtök

2 m sza 1953. decembe r 24. A nemzetgyűlés hat új törvényt fogadott el Kedden, december 22-én délelőtt a Csehszlovák Köztársaság nemzetgyű­lése 80. plenáriis ülésére gyűlt össze, amelyen több törvény kormányjavas­latát tárgyalták meg. Az ülésen jelen voltak dr. Alexej Čepička hadseregtábornok, nemzet­védelmi miniszter, a miniszterelnök első helyettese, Václav Kopecký közművelődésügyi miniszter, a mi­niszterelnök helyettese ós a kormány további tagjai. Az ülésen továbbá részt vettek a művészi szövetségek, a Csehszlovák írószövetség, a nem­zeti bizottságok, a köztársasági el­nöki iroda, a kormányeinökségi hi­vatal és a központi hivatalok kép viselői. • A plenáris gyűlést Zdenek Fier­linger, a Nemzetgyűlés elnöke nyitot­ta meg, akinek kezébe letették az esküt azok az új képviselők, akiket a megüresedett mandátumokba vá. lasztottak — Bohuszlav Bláha, Fran tižek Kukla, Karel Mrázek, Mária MüUerová és Ján Piátek. A nemzet­gyűlés megtárgyalta és jóváhagyta a kormánynak a szerzői Jogra vonat­kozó törvényjavaslatát (szerzői tör­vény), amelyről a nemzetgyűlés al kotmányjogi bizottsága és a kultu­rális bizottság nevében dr. Július Dolanský egyetemi tanár, képviselő tett jelentést; azt a törvényjavasla­tot, amellyel a közigazgatási büntető, jog egyes rendelkezései megváltoz. nak és kiegészitődnek, amelyről dr. Zdenek Vácha képviselő számolt be; az egyes követelések elévülésének átmeneti módosítására vonatkozó törvényjavaslatot, amelyet dr. Vla­dimír Kučera képviselő-eiöadó ter­jesztett elő; a devizagazdálkodásról szóló törvényjavaslatot, ameiyről Jám Uáiak képviselő előldó tett je­lentést. A Nemzetgyűlés továbbá megtart gyalta a lakásépítésről, a lakástulaj­don igazgatásáról és karbantartásá­ról és azok finanszírozásáról- szóló törvényjavaslatot, amelyről az al­kotmányjogi bizottság, a gazdasági tervező és ellenőrző bizottság és a költségvetési bizottság nevében Fran­tišek Mráz képviselő-előadó tett je. lentést és a helyi iparról és a köz­üzemi gazdaságról szóló törvény, javaslatot, amelyről az alkotmány­jogi bizottság és a gazdasági tervező és ellenőrző bizottság nevében Jifl Freyberk képviselő-előadó tett je­lentést. Mindkét kormányjavaslatról dr. Jozef Kyselý, a heiyi gazdaság minisztere beszélt, aki kiemelte je­lentőségüket- A vita folyamán Jozef Janouá képviselő is felszólalt. A nemzetgyűlés a törvényjavaslatokat egyhangúlag jóválaagyta. Utána a nemzetgyűlés megtárgyal­ta és jóváhagyta azt a kormányren deletet, amelyet az eisö ötéves terv­ről a Csehszlovák Köztársaság fej­lődéséről szóló törvény alapján ad­tak ki. Ezzei kapcsolatban előadók­ként Bohumil Teichman, Ján Drda, dr. Jindrich Smida és Ján Buchwal­dék képviselők beszéltek. Ezzel a nemzetgyűlés 80. ülése befejeződött. A köztársasági elnök fogadta az NDK és Albánig követét Antonín Zápotocký köztársasági elnök kedden, december 22-én dél­előtt Václav Dávid külügyminiszter jelenlétében fogadta a prágai Vár­ban Bernhardt Koenent, a Német Demokratikus Köztársaság prágai rendkívüli és meghatalmazott nagy. követét, aki átadta neki megbízóle­velét. A fogadáson jelen voltak a köztársasági elnöki iroda képviselői. A nagykövetet és kíséretét Josef Šedivý, a külügyminisztérium dip­lomáciai protokollfőnöke kisérte. A megbízólevelek átadásánál An­tonín Zápotocký köztársasági elnök és Bernhardt Koenen, a Német De­mokratikus Köztársaság nagyköve­te beszélt A beszédek után . a köztársasági elnök Bernhardt Koenen nagykövet­tel szívélyesen elbeszélgetett. Antonín Zápotocký köztársasági elnök kedden, december 22-én dél­előtt Václav Dávid külügyminiszter jelenlétében a prágai Várban fo­gadta Koco Thoma Priftit, az Albán Népköztársaság prágai új rendkívü­li követét és meghatalmazott mi­niszterét, aki átadta neki megbízó­| levelét. A fogadáson jelen vo'tak a i köztársasági elnöki iroda képviselői. A követet és kíséretét Josef Šedivý, j a külügyminisztérium diplomáciai protokollfőnöke kísérte. A megbízólevél átadásánál a köztársasági elnök és Koco Thoma Prifti követ beszélt. Beszédében a követ kiemelte az albán és csehszlovák nép közötti szilárd és baráti kapcsolatokat, amelyek egyre erősödnek és mind­két ország nemzeteinek állandó igye­kezetéből és azon nemes gondolatból fakadnak, hogy békében és szabad­ságban akarnak élni, valamint a i nagy Szovjetunió iránti törhetetlen I barátságukból. A Csehszlovák Köztársaság és a Magyar Népköztársaság közötti 1954. évi kulturális egyezményre vonatkozó terv aláírása December 15-től 22-ig terjedő na. pókban összeült Prágában a cseh­szlovák-magyar vegyes kulturális bizottság, amely értékelte Csehszlo­vákia és a Magyar Népköztársaság közötti kulturális kapcsolatokat az 1953. évben és kidolgozta az 1954. évi tervet. A tárgyalások a barát, ság szellemében és szívélyes légkör­ben folytak le. Az 1954. évi kulturális egyez­mény megvalósításának terve a kölcsönös kapcsolatok további el­mélyülésével számol a kulturális élet összes szakaszán. Kedden, de­cember 22-én a közmüvelődésügyi minisztériumban csehszlovák rész­rő! Jirí Taufer, a közmüvelődésügyi miniszter első helyettese, magyar részről pedig Mihályfi Ernő, a nép­müvelödésügyi miniszter helyettese írták alá az egyezményt a csehszlo­vák-magyar vegyes kulturális bi­zottság csehszlovák és magyar ta­gozata tagjainak jelenlétében. A terv aláírásán továbbá részt vettek dr. Marta Gottwaldová-Cepiő. ková, az európai népi demokráciák külügyminisztériumi ügyosztályá­nak főnöke, dr. František Kahuda, az iskolaügyi miniszter első helyet­tese, František Šorm akadémikus, a Csehszlovák Tudományos Akadémia főtitkára és további vendégek. Gondoskodásunk központja — az ember Igazságos büntetés a hazaárulóknak és kémeknek A prágai Legfelsőbb Bíróság ka­tonai kollégiumának szenátusa há­romnapos tárgyaláson, amely de­cember 17-től 19-ig tartott, ítéle­tet hozott a hazaárulók és kémek veszedelmes bandájának 25 tagja fölött, akik többre becsülték a dol­lárt a dolgozó nép érdekeinél és aki ket a belügyminisztérium szervei­nek ébersége ártalmatlanná tett. A kém-banda vezetője és szervezője Jozef ' Közük Volt, akit a kémke. désre Jozef Heindi nyert meg. Kozlík a bíróság előtt bevallotta, hogy a banda lényegét két csoport alkotta Az elsőben számára és az ellenséges kémszolgálat részére a legsikeresebben Karla Anderlová, dr. Jirina Anderlová, Karel és Jind­rich Mathes dolgoztak, a piásikban František Štefánek és más vádlót­tak, akik túlnyomó részben ipari termelésünkről szolgáltattak híre­ket Ezeket a kémhíreket maga Közük, vagy Karla Anderlová nyu­gati határvidéken Jindrich Mathes­nek adta át, afti továbbította őket Jozef MatouSek erdftőrnek. Ennek, mivel szolgálatilag a határmenti körzeUje volt beosztva, megvolt a lehetősége, hogy az ellenséges ügy­nökökkel kapcsolatba kerüljön. És ezt a lehetőséget ki is használta. Mikor az ez úton való kapcso lat megszűnt, Kozlík pótkapcsola­tot talált egy leadóállomás közve­títésével, amely Jaroslav Peterík tulajdonában volt. Ez a zsírospa­raszt már az 1948 évi februári na­pok után a nemzet! szocialista párt volt reakciós tagjaiból álló kém­csoporttal vette körül magát, aho­gyan ezzel személyes barátja, a párt volt képviselője, SevCík áru­ló megbízta aki külföldre mene­kült. Peterík csoportja, amelybe j Milan Blažek kém, a járási nem­! zeti bizottság hivatalnoka és az adóállomás sifrírozója, Karel Mot­lik zsírosparaszt fia é s Jaroslav Bureš tartozott, hosszabb időn ke­resztül olyan kémhíreket szolgálta­tott az ellenséges hírszerző irodá­nak, amelyek' túlnyomó részben konkrét adatok voltak gazdasá­gunkról, falvaink politikai és osz tályösszetételéről, a biztonsági in­tézkedésekről, népi igazgatásunk tevékenységéről, stb. A további vádlott, Jozef Husnik rejtekhelye­ket rendezett be, amelyekbe az ügynökök az utasításokat és pa­rancsokat helyezték és innen vitték el a kémkedési anyagot. František Štepánek vádlott mint a Stavo­montáž nemzeti vállalat mestere, František Brož kémet készakarva osztotta be különböző fontos ob­jektumok építkezéseire, hogy vé gezlhesse aljas kémtevékenységét. A banda további hírszerzői voltak Jozef Týkal kulák fia és a banda további tagja, FrantiSek Janda. Ha Kozlík a hazaáruló banda fe­je volt akkor az esze dr. Jirina Anderlová, a nemzeti szocialista párt volt funkcionáriusa volt. ö volt az, aki Kozlík és Karla Ander­lová közvetítésével az ellenséges hírszerző irodának a Csehszlovák Köztársaságot ócsárló anyagot szol­gáltatta. Segítőtársakat talált az Invesztíciós Bank két hivatalnoká­ban, Ladislav Vancoban és Václav Stanekben, valamint a Rico nemzeti vállalat hivatalnokában, Vilém Krej csibén. A banda tevékenységét Zdenka Srbová egészítette ki. aki szintén a nemzeti szocialista párt volt funkcionáriusa és akinek tar­tós kémösszeköttetése volt Karla Anderlovával és aki a banda go­nosztevő terveire megnyerte a köz­lekedésügyi minisztérium tisztvise­lőjét, Jaroslav Práteket és Karel Köppelt, a »szabad Európa® buzgó hallgatóját. A csoport ténykedéséről tudott Eduard Anderle, a cseh fii harmónia zenésze is, aki segített a kémkedésben és az árulóknak külföldre való menekülésében. Ja­roslav Ráth pincér is gazdag juta­lom után vágyott, azért, hogy »ha­zafte módjára segítette az áruló elemek menekülését és hogy fegy­vereket rejtegetett az intervenclő­sok álmodott megérkezése esetén. Az imperialista intervenciós hadsere­gek érkezésében bíztak az összes vádlottak, akiknek sorát Jaroslava Mathesová zárta le, aki szüleinek reakciós nevelése hatására szintén ki akarta venni részét a banda .érdemeiből* és ezért az összekötő szerepét töltötte be és részt vett illegális gyűléseken. Mindezt teljes mértékben bebi­zonyították különböző anyaggal, a tanuk vallomásaival és kölcsönös rábizonyítással is. Az államügyész záróbeszéde, a védők beszédei és a vádlottak utolsó szava után a Legfelső Bíróság katonai kollégiu­mának szenátusa tanácskozásra tá­vozott, amely után meghozta dön­tését, amellyel a vádlottakat: Jo­zef Kozlikot és Jaroslav Peterlket halálbüntetésre. JIrin a Anderlovát életfogytiglani szabadságvesztésre, a többi vádlottakat pedig 6 évtől 20 évig terjedő szabadságvesztésre ítélték. Ezenkívül a bíróság mellékbünte­téseket is szabott ki, mégpedig a polgári jogok elvesztését és a va­, gyonelkobzást. Egyesített egészségügyi szolgála­tunk arra törekszik, hogy mindig a legjobb szolgálatot nyújtsa a dol­gozóknak. Az egészségügyi do'gozók tanulmányozzák a szovjet munka­módszereket és megkezdték beveze­tésüket. Elsősorban a betegről való állandó gondoskodásról és a beteghez va'ó példás viszonyról van szó. Pavlov tanítása és a makarovi kór­ház módszerei a fürdőgyógyászatban is ter°t hódftsnaV. A Forradalmi Szakszervezeti Moz­galom rajecteplicei gyógyintezetében azzal teszik kellemessé a betegek ke­zelését, hogy a többágyas szobákat jövőre kétágyasakra építik át. A tőzegosztályt 50 százalékkal kibővítik. Az orvosok és az ápolónők számát iü növei.k. Gondoskodnak a park szépítészeti rendezéséről, a kollektív élet fejlesztéséről, a ku'túrintézmé­nyekről és a gyógykezeltetés sokol­dalúságáról. H ' WMiyjj. y.'.'. • ' ••" • ; • v'/:-:-;.­yr-M : Csibán? kétgyermekes anya fürdőben gyógykeze teti magát. Azelőtt ház­tartásokban szolgált és ott szerezte betegségét. Képünkön Csiba elvtársnö a négykamrás fürdőben. A qyógyfürdők után kétszeres a betegek étvágya Az ebédlő képe. Az el­ső asztalnál Jozef Václavek ttneci kohász, Rozália Hamranová ég Emília Andrásková családtagok és Helena Bursová rybárpolei munkásnő ülnek­A betegek szabad idejükben összejönnek a klubhelyiségben, ahoi újsá­gok, könyvek és különféle játékok állnak rendelkezésükre. /

Next

/
Thumbnails
Contents