Uj Szó, 1953. november (6. évfolyam, 265-289.szám)

1953-11-15 / 277. szám, vasárnap

1953

. november 15. OJ szo V. M. Molotov szovjet külügyminiszter sajtókonferenciája November 13-án V. M. Molotov, a Szovjetunió külügyminisztere sajtókonferenciát rendezett, amelyen részt vettek a szovjet sajtó képviselői és a jelenleg Moszkvában fcartózI kodó külföldi laptudósítók. A sajtókonferencia megnyitásakor V. M. Molotov elvtárs a következő nyilatkozatot tette: „November 3-án a szovjet kormány Anglia, az USA éis Franciaország kormányaihoz jegyzéket intézett a külügyminiszterek konferenciájának összehívásáról. A szovjet kormámy ebben a jegyzékében a külügyminiszterek konferenciájának összehívását olyan módon javasolta, hogy először is az USA, Anglia, Franciaország, a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság külügyminisztereinek részvételével tárgyalják meg a nemzetközi feszültség enyhítésére irányulj intézkedé. seket és másodszor, hogy az USA, Anglia, Franciaország és a Szovjetunió külügyminisztereinek részvételével tárgyalják meg a német problémát és Európa biztonságának kérdéseit, amelyek e problémával összefüggnek. A szovjet kormánynak ez a jegyzéke a külföldön nagy visszhangot keltett mind a hivatalos körökben, mind pedig a különféle irányú sajtószervekben, mivel e jegyzékben olyan kérdéseket sorolt fel, amelyeknek megoldása nagyfontosságú volna a béke és nemzetközi biztonság megszilárdítása szempontjából. Számois országban a közvélemény széles köreiben pozitíven fogadták a szovjet kormány javaslatait. Másképp reagáltak e javaslatra az USA és Anglia, valamint Fraxtciaország kormánykörei és néhány sajtószerve. Eisenhower, az USA elnöke a szovjet jegyzéket „negatív, nak" minősítette és kijelentette, hogy „a szovjet jegyzék nem mutat olyan szándékot, hogy az összejövetelt akarnák", jóllehet ez a kijelentés vi lágosan ellenkezik a valósággal. A külügyminiszterek konferenciája összehívásának kérdése most a nemzetközi közvélemény figyelmének középpontjában áll. Az olyan beszé dek, hogy a Szovjetunió állítólag nem óhajtja „az összejövetelt", nem téveszthetik meg azokat, akik ismerik a tényeket. Nem "nehéz meggyőződni ennek pont az ellenkezőjéről. Elég emlékeztetni arra, hogy a szov. jet kormány csupáin az utóbbi időben már három ízben az USA, Anglia és Franciaország kormányai elé terjesztette a külügyminiszterek kon. ferenciája összehívásának kérdését, mégpedig: augusztus 4-én, szeptember 28-án és november 3-án. Nem arról van azonban szó, hogy a szovjet kormány a külügyminisz. terek konferenciájának összehívása mellett van és hogy az USA, Anglia és Franciaország kormányai ezeknek a tanácskozásoknak összehívását nem óhajtják.. Meg kell mondani, hogy ezek a kormányok a külügyminiszterek konferenciája összehívása mellett nyilatkoztak, ennek ellenére azonban mindeddig nem tudtak megegyezni e konferencia össze, hivásának céljáról. Ami a Szovjetuniónak e kérdéssel kapcsolatos állásfoglalását illeti, ezt részletesen megmagyarázta november 3-i jegyzéke. A mi álláspontunk az, hogy a külügyminiszterek konferenciája elkerülhetetlen és hasznos lesz, ha e konferenciának ősz. szehívása a nemzetközi feszültség enyhítésének céljait fogja szolgálni. Ha az USA, Anglia és Franciaor' szág kormányainak némely kijelen, tése szerint ítélhetünk, akkor ök szintén a nemzetközi feszültség enyhítése mellett vannak. Azonban nyilvánvalóan két különböző dolog — a nemzetközi feszültség enyhítése mellett nyilatkozni — és reális ket tenni ebben az irányban. Ugv véljük, hogy e konferenciát azért kell megtartani, hogy előre , vezető lépést jelentsen a béke és , a nemzetközi biztonság megszilár ditása szempontjából. Ezeket a célokat kell . szolgálnia a nemzetközi kapcsolatok enyhítésére irányuló intézkedések megtárgyalásának is, éppen úgy, mint Németország kérdése megtárgyalásának, beleszámítva Németország nemzeti egysége felújítását és a békeszerződés megkötését, mert a német kérdés megoldása nagyon szorosan összefügg az európai biztonság biztosításával és logikus összefüggésben áll a nemzetközi feszültség enyhítésével. Más álláspontot foglaltak el az USA, Anglia és Franciaország kormányai. Nem hajlandók a nem zetközi feszültség enyhítésének kérdését megtárgyalni és a német kérdé

s megtárgyalását nem Német, ország egységének békés és demokratikus alapokon való felújítása feladatainak, hanem Németország remjlitarizálása feladatainak^ igyekeznek alávetni. ítéljék meg maguk, vájjon lehetséges-e ezen az úton haladva hoz zájárulni ahhoz, hogy haladást érjenek el a béke és a nemzetközi biztonság megszilárdítása terén ? Mi, szovjet emberek erre azt válaszoljuk: ezt nem lehet haladásnak minősíteni a béke megszilárdítása terén, ez nem járul hozzá a nemzetközi feszültség enyhítéséhez. Miért terjesztettek tehát elő javaslatot a négy hatalom külügyminiszterei konferenciájának Luganóban való összehívására? Nyilván valóban nem azért, hogy komoly erő feszítést tegyenek a sürgető nemzetközi problémák megoldására, és a nemzetközi feszültség enyhítésé re. Nem véletlen azonban, hogy az USA, állami departement j ének képviselője a luganói konferenciára tett javaslattal kapcsolatos jegyzék közzététele után azonnal »nagy kétségeinek adott kifejezést, hogy ha megtartják a luganói konferen ciát, elérnek-e valamilyen végleges megegyezést...« Ezekben a napokban közzétették Geretson tanárnak, a holland par lament képviselőjének cikkét, aki az USA, Anglia és Franciaország állásfoglalását úgy magyarázza, hogy ez közvetlen törekvés arra hogy a négyhatalmi konferenciáról szóló viták negatív eredményeket érjenek el. »Minden okunk meg van ahhoz, hogy feltételezzük — mondja — hogy éppen a sikertelenség az ő valódi céljuk.« Természetesen beszélgetéseket lehet folytatni a négyhatalmi konferencia összehívásáról, mert nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a széles nemzetközi körök e dologgal rokonszenveznék, de ténylege sen úgy cselekednek, hogy ezek a viták sikertelenül végződjenek. A Szovjetunió e kérdéssel kapcso. latban egész más álláspontot foglal el. Számára a konferencia kérdése nem spekuláció tárgya. A sürgető nemzetközi problémák megoldásával kapcsolatos konferencia iránti érdeklődésünk abból a törekvésünkből következik, hogy enyhítsük a nemzetközi feszültséget és megszilárdítsuk a békét és a nemzetközi biztonságot. Ezért a Szovjetunió azt javasolta és javasolja, hogy az USA, Anglia, Francia ország, a Szovjetunió és a Kinai Népköztársaság részvételével tárgyalják meg a nemzetközi feszült, ség enyhítésének kérdését. Senki sem tagadhatja, hogy a Kínai Népköztársaság részvétele nagyfontosságú a sürgető nemzetközi problémák megoldása szempontjából és ugyancsak nem lehet komo' lyan beszélni a sürgős nemzetközi kérdések megoldásáról anélkül, hogy tekintetbe vennék az Amerikai Egyesült Államok és a Kínai Nép. köztársaság közötti kölcsönös kapcsolatokat. A koreai kérdés teljes megoldására, beleszámítva a kül földi csapatok visszavonását Koreá ból és a koreai állam egyesítése problémájának megoldását, fontos az is, hogy a többi országok mérlegeljék egy ázsiai államnak, a nagy Kínai Népköztársaságnak törvényes érdekeit. Maga az a tény, ha megegyeznének az öthatalmi konferencia megtartásában Kína részvételével, arról tanúskod na, hogy reális lépést tesznek a nemzetközi feszültség enyhítése, a béke megszilárdítása felé. Eden az alsóházban mondott be szédében nemrégen azt mondotta, hogy a Kelet és a Nyugat közötti feszült kapcsolatok enyhítése csak a szovjet kormánytól függ. Ez természetesen nem meggyőző érvelés. Vájjon nem a »Ny ugat« viseli a fő felelősséget a keleti országokkal fennálló mostani ellentétekért? Másrészt teljesen világos, hogy Kína részvételével az öthatalmi tárgyalásokon fontos lépést jelentene a Nyugat és Kelet közötti ellentétek csökkentéséhez. Mindez arról tanúskodik, hogy ha valóban a fennálló nemzetközi problémák megoldására törekednek. ennek kulcsa a nemzetközi feszültség enyhítése kérdéseinek megtárgyalása. Helytelen volna azonban a dolgot úgy beállítani, mintha az a javaslat, hogy a nemzetközi feszültség enyhítésének kérdéseit tárgyalják meg, kísérletet jelentene arra, hogy azonnal elérjék az összes égető problémák — a nyugati és keleti problémák általános megoldását. Senki sem fogadhat el ilyen leegyszerűsített felfogást, amely kiforgatja e javaslat értelmét. Helytelen volna azonban már előre megkötni a tanácskozó felek kezét, mert a tanácskozásoknak maguknak kell megállapítaniok, hogy milyen megoldások járulhatnának már most hozzá a nemzetközi kapcsolatok ren dezéséhez. És ezen a téren a Szovjetunió állásfoglalása teljesen világos. A nemzetközi feszültség enyhítését célzó intézkedések megtárgyalására tett javaslatot- a béke és a nemzetközi biztonság megszilárdítására irányuló törekvéstől vezettetve támogatjuk. Ezért elsőrendű fontosságot tulajdonítunk annak, hogy az öthatalmi konferencia a lázas fegyverkezés megszüntetésének, a fegyverkezés lényeges korlátozásának, főként azon nagyhatalmak fegyverkezése korlátozásának szükségességé-' bői induljo® ki. amelyek az Egye sült Nemzetek Szervezete alapokmánya szerint a fő felelősséget vi selik' a béke és a nemzetközi biztonság biztosításáért. A fegyverkezés korlátozásának feladatával elválaszthatatlanul öszszefügg az atom- és hidrogénfegyverek, valamint a többi tömegpusztító fegyverfajták eltiltása is. Az egész világ számára nincs fontosabb és sürgetőbb probléma, mint a fegyverkezés korlátozásának, valamint a lázas fegyverkezés megszüntetésének problémája. Készek vagyunk azonban tárgyalni más pro. blémákról is. amelyek megoldásától a nemzetközi feszültség enyhítése függ. v Ezzel kapcsolatban nem lehet megfeledkezni egy körülményről. A nyugati államférfiak beszédében, valamint a legtöbb külföldi sajtószerv cikkeiben elhallgatják a Szovjetuniónak azt a javaslatát, hogy a konferencián a nemzetközi feszültség enyhítésének kérdését megtárgyalják. Ebből nyilvánvalóan látható azon körök nyomása, akiknek érdekében áll a nemzetközi feszültség fenntar. tása, sőt talán fokozása is és amelyek megkísérlik a feszültség kiküszöbölésének meghiúsítását. Annál is inkább, kifejezésre juttatjuk azt a meggyőződésünket, hogy az agresszív köröknek ez a negatív eljárása nemcsak, hogy nem töri meg a béke megszilárdítását követelő emberek erőfeszítését, hanem még nagyobb elszántságot kelt bennük, hogy elérjék a nemzetközi feszültség enyhítését. A november 3-i szovjet jegyzék azt -javasolja, hogy az USA, Anglia, Franciaország és a Szovjetunió külügyminiszternek részvételével tárgyalják meg a német kérdést is. Senki sem fogja tagadni, hogy e kérdés megoldása mérhetetlen fontosságú az európai biztonság biztosítása és a béke megszilárdítása szempontjából. Éppen ezért a Szov. jetunió amellett foglal állást, hogy a német kérdésről szóló tárgyalásokba vegyék be Németország nemzeti egyesítésének és a demokratikus, békeszerető német kormánnyal való békeszerződés megkötésének problémáját. Ez megfelel az összes európai békeszerető államok érdekeinek és nyilvánvalóan megfelel magának a német nép érdekeinek is. Az USA, Anglia

1 és Franciaország kormányai más állásponton vannak. Nem hajlandók semilyen gyakorlati lépést se

m tenni Németország egységének felújítására és elutasítják a békeszerződés megtárgyalását. Az a törekvésük, hogy a párizsi és bonni szerződések megkötésével Nyugat-Németországot a lehető leggyorsabban belevonják az agresszív északatlamti hatalmi tömb be, amely a Szovjetunió és a népi demokratikus országok ellen irányul, azt bizonyítja, hogy politikájuk olyan irányvonalat követ, amelynek semmi köze sincs Németország nemzeti egységének felújításához, az európai biztonság biztosításáról nem is beszélve. Abban az esetben, ha ezt az agresszív irányvonalat továbbra is követni fogják, senki sem tekinthet majd Nyugat-Németországra, mint békeszerető államra, mivel bizonyos imperialista hatalmak csoportjának eszközévé válik. Hyen körülmények között az északatlanti tömb agreszszív köreinek esetleg sikerül egy időre bizonyos megegyezést elérnie Nyugat-Németország agresszív köreivel, az eredmény azonban egy lesz: a remilitarizált Nyugat-Németország, amely véglegesen a volt hitleristák és egyéb revansiszták kezébe kerül és amely militarista hangját hallatja és egy új agresszió veszélyes tűzfészkévé válik. Ezzel számolnunk kell, ha valóban szívünkön fekszik az európai biztonság ügye. Teljesen nyilvánvaló, hogy a német militarizmu? felújításának politikája és az a törekvés, hogy Nyugat-Németországot bekapcsolják az agresszív északatlanti tömbbe, közvetlenül veszélyezteti Franciaország, Lengyelország, Belgium, Csehszlovákia, Dánia, Hollandia és más európai országok népeinek biztonságát, s ezeket a nemzeteket megfosztja a jövőbe vetett bizalmuktól, mert ilyen helyzetben nem bízhatnak az európai biztonságban. Az USA, Anglia és Franciaország kormányai október 18-i jegyzékükben a német kérdést jogosan kapcsolták össze az európai biztonság problémájával. Azonban NyugatNémetország most folyó remilitarizálása nem egyeztethető össze sem szomszédai biztonságával, sem pedig más európai országok biztonságának biztosításával. Nem lehet kapcsolatba hozni az európai biztonság biztosításával az amerikai hadtámaszpontok állandóan bővülő hálózatát sem Európában és más a szovjet határokhoz közelfekvő vidékéken. A nyugati sajtó rendszerint kitér az Európában, Ázsiában és Afrikában létesített amerikai haditámaszpontok kérdése elől. Ugylátszik még nem akadtak olyan erélyes újságírók, akik komolyan be akarnák bizonyítani, hogy azok a légi és tengerészeti haditámaszpontok, amelyekkel a Szovjetuniót, a népi demokratikus országok és a Kínai Népköztársaságot körül akarják venni, az Amerikai Egyesült Államok védelmi szükségleteit szolgálják. Ezt nem lehet bebizonyítani é

s ezt nem, hiszi senki sem. Ilyen esetben azonban hogyan tagadhatják annak a szovjet követelménynek indokoltságát, hogy e kérdést — az idegen területeken levő amerikai haditámaszpontok kérdését — megtárgyalják, ha valóban az összes európai országok biztonságának biztosítására és a nemzetközi feszültség enyhítésére törekszünk. Dulles, az USA államtitkára ugya

n kijelentheti, hogy az Európá. ban, Ázsiában és Afrikában létesített amerikai haditámaszpontok „a kollektív biztonság erejét adják". Itt „a kollektív biztonság" alatt nyilvánvalóan semmikép sem érti az összes európai országok biztonságát, mert az amerikai haditámaszpontok egyes európai országokban való építését nyilvánvalóan az erőszak fenyegetésének szánták azon európai országok ellen, ahol ilyen támaszpontok nem épültek. Ez azonban azt jelenti, hogy Dulles nem szándékozik jelentőséget tulajdonítani az európai biztonságról szóló amerikai jegyzék kijelentésének és újból „az erő" dicsőítésével foglal, kőzik, ami kedvelt módszerük a nemzetközi kapcsolatok területén. Semimiesetre sem szabad megfeledkezni arról, hogy a Szovjetunióval szemben ez a módszer már teljesen hiábavalónak bizonyult és semmi jóval sem bíztatja azokat, akik erre a módszerre terveket akarnának építeni. Mivel nyilvánvaló egyenetlenség mutatkozott a 3 hatalomnak a német kérdéssel kapcsolatos állásfoglalásában és mivel ezt a kérdést szükségszerűen össze kell kapcsolni az európai biztonság biztosításának problémájával, a szovjet kormány kénytelen volt megfelelő magyarázatot kérni. A szovjet kormány jegyzéke ezzel kapcsolatban a következőket mondotta: „A szovjet kormány magyarázatot óhajt az angol kormánytól, valamint az USA és- Franciaország kormányaitól is, vájjon az a kijelentésük, hogy készek a német kérdésről tárgyalni a négyhatalom minisztereinek konferenciáján és azý hogy elismerik az európai biztonság biztosításának fontosságát, nem jelenti-e azt, hogy nem teremtenek olyan helyzetet, hogy egyfelől javasolják a német kérdésnek a konferencián való megtárgyalását, másfelől pedig ezzel egyidejűleg lépéseket tesznek arra, hogy a párizsi és bonni szerződést ratifikálják azok az államok, amelyek eddig ezt nem tették meg. Erre a magyarázatra szükség van, mivel az említett egyezmények ratifikálása és érvénybelépése lehetetlenné teszi Németországnak, mint egységes államnak felújítását és ezzel a német kérdésnek megtárgyalását a négy hatalom külügyminisztereinek konferenciáján tárgytalanná teszi, mivel az ilyen konferenciát előre megkötnék a három hatalom és Adenauer bonni kormányának előre megállapított külön kötelezettségei oly irányban, hogy NyugatNémetországot bevonják az északatlanti tömbbe és nyugatnémet revansiszta hadsereget állítsanak fel." A Szovjetunióban magyarázatot várnak erre a kérdésre. Mindezek után, amit itt kijelentettünk, természetesen felmerül a kérdés: megtartják-e a külügyminiszterek konferenciáját. E kérdésre a válasz elsősorban az USA, Anglia és Franciaország álláspontjától függ, tehát attól, hogy hajlandók-e a nemzetközi feszültség enyhítésének kérdéséről, a német problémáról és ífz ezzel összefüggő európai biztonságot érintő kérdésekről tárgyalni. A külügyminiszterek konferenciájának időszerűsége semmiképpen sem csökken. Nem lehet azonban a dolgot úgy beállítani, hogy a konferencia már előre valamilyen egyedülálló probléma megtárgyalására irányuljon és hogy e konferencia szemszögéből kizárják a fő kérdést — a nemzetközi feszültség enyhítésé, nek kérdését. Ezen az úton elért minden sikert akár a Nyugat, akár Kelet tekintetében, a békeszerető országok sikerének lehet tartani. Ma a külföldön eleget írnak a három hatalom bermudai konferenciájáról, jóllehet e konferencia specifikus céljai és különálló jellege semmiképpen sem biztosíthatják a nemzetközi helyzet szükségleteivel kapcsolatos problémák megoldását. Az olyan konferenciák, amelyek az egyik államot a másikkal szembeállítják, egyenesen ellenkező eredményekhez vezethetnek, sőt a nemzetközi feszültség további kiéleződését okozhatják. Egy irányban azonban e konferencia jellegzetes. Az a tény, hogy a hatalmak szükkörü csoportjának ez a konferenciája sem szándékozik valamilyen egyedülálló probléma megtárgyalására korlátozni tevékenységét, ismét arról tanúskodik, hogy most nem lehet kitérni a jelen idők fő kérdésének megtárgyalása elől — nem lehet kitérni a nemzetközi feszültség enyhítésének, a béke és a nemzetközi biztonság megszilárdításának kérdése elöl, amelyre az emberek millióinak figyelme irányul és amelynek halaszthatatlan és elkerülhetetlen megtárgyalását követeli a Szovjetunió." > > l