Uj Szó, 1953. október (6. évfolyam, 238-264.szám)

1953-10-14 / 249. szám, szerda

i IM SZU 1953 október 14 Az egységes, demokratikus, békeszerető Németországért Prágában véget ért a német kérdés békés megoldása érdekében tartott nagyjelentőségű kongreszSZllS. E gyűlésen elhangzott beszédek világosan bebizonyították mind a saját, mind a külföldi küldötteknek egyértelmű állásfoglalását, hogy Németország kérdését tárgyalások útján kell megoldani, ahogy azt a Szovjetunió javasolja. A kongresszuson részt vett küldöttek tudatában voltak, amint a vita folyamán elhangzott beszédeikben megnyilvánult, hogy a német probléma megoldásánál nemcsak Németország belügyéről, hanem Európa biztonságáról van szó. A háború, amelynek ugródeszkájává az amerikai imperialisták Nyugat-Németországot szeretnék tenni, az egész emberiséget veszélyeztetné. A kongresszus teljes felelősséggel foglalkozott az egységes, demokratikus, békeszerető Németországért vivott harc további folytatásával és a békehivek elé nagy feladatokat tűzött ki: polgáraink lehető legnagyobb számát megismertetni a kongresszus határozataival, figyelemmel követni a nyugatnémetországi eseményeket és mindenkinek saját helyén jó munkájával segíteni hazánk megerősítését és ezáltal a világbéke megszilárdítását. Sz. A. Geraszimovnak, a Szovjet Békevédők Bizottsága küldöttsége képviselőjének beszéde Drága Barátaink, Elvtársak! Engedjék meg, hogy a szovjet vendégek és a Szovjetunió összes békevédőinek nevében — a csehszlovák nép őszinte barátai nevében — forrón üdvözöljem a német kérdés békés megoldására irányuló csehszlovák kongresszust. Jelentős esemény tanúi vagyunk. A csehszlovák nép képviselőinek ezrei más országokból érkezett vendégekkel együtt összegyűltek ebben a teremben, hogy szabadon kinyilvánitsák véleményüket az egyik legégetőbb és legsürgősebb időszerű kérdésről. Ma nehezen találnánk Európában és az egész világon is olyan nemzetet, amelyet közvetlenül vagy közvetve ne érintene Németország jövőjének kérdése. Az idősebb emberek már kétszer voltak tanúi nagy katasztrófáknak, amelyekért az emberiség számos milliói életükkel fizettek és amelyek megsemmisítették az emberi géniusz legnagyobb alkotásait. Ez a katasztrófa -volt a két világháború, amelyet a német militarizmus robbantott ki az összes imperialista erők engedélyével, jobban mondva egyenes támogatásával. Nehezen találunk ma olyan embert, aki elhinné a szarajevói merényletről szóló legendát, mint az első világháború okát. Nehezen találunk olyan együgyűeket, akik Hitler Adolf vérszopóx. jellemébe^ látnák csak egyedüli okát a legnagyobb vérontásnak az emberiség történetében. A világ nemzetei, amelyek az utolsó ötven év alatt eddig hallatlan megrázkódtatásokon mentek át, nagyon jól megtanulták felismerni a támadó háborúkat szülő igazi okokat. Semilyen propaganda, semilyen alattomosság és hazugság nem segít a támadóknak, hogy a nemzetek tekintetét elfordítsák attól a piszkos, becstelen játéktól, amelyet a támadók az Amerikai Egyesült Államok és Nyugat-Európa uralkodó monopoljainak újabb nyereségei nevében folytatnak. Ebben a játékban a döntő tétek egyike újból a német nemzet sorsa volt a világ többi nemzeteinek sor. sával együtt. Ezt a játékot egyre nyíltabban játsszák és napról napra szörnyűbbé válik. így a bonni és a párizsi szerződés teljes mértékben leleplezi a támadó erőknek azt a célját, hogy Németországból megteremtsék a békeszerető emberiséget fenyegető új veszélyt és felfegyverezzék a Szovjetunió és a népi demokratikus országok elleni fő ütöerőül. A támadó blokk vezetői a békeszerető frázisokkal takaródzva az egységes, demokratikus és békeszerető Németország kérdésének megoldásához vezető úton megoldhatatlan nehézségeket igyekeznek teremteni. A szovjet kormány javaslataiban, amelyek az Amerikai Egyesült Államok, Anglia és Franciaország kormányainak küldött jegyzékekben foglaltatnak, és amelyeket a legmelegebben támogat az egész szovjet nép, világosan fel van tüntetve az egyetlen lehetséges és egészséges út a német kérdés igazságos megoldására, amely megfelel mind a német nemzet, mind az egész békeszerető emberiség érdekeinek. A szovjet nép, amely fölkelt az emberiségnek a hitleri bitorlók ellen való megvédésére és képes volt teljes mértékben felmorzsolni a német fasizmust, tudja, hogy milyen veszélyt jelent a békére a német militarizmus megújítása. Tudja ezt a csehszlovák nép is, amely részére a hitleri Németországgal való szomszédság a legnagyobb* nemzeti csapás volt. Tudják ezt Németország többi szomszédai is, akik saját bőrükön tapasztalták a német militarizmus kegyetlenségét. Ezért családjaink milliji, akik még mostanáig sem gyógyultak fel a mult háború mély sebeiből, békét, nyugalmat és felvirágzást akarnak látni a mezőkön és a városokban, az egységes, demokratikus, békeszerető Németországban. A proletámemzetköziség szellemében nevelt szovjet nép nagyon jól tudja, hogy a többimilliós német nép a dolgozó és építő nemzet önmagában nem veszélyeztetheti a békét. A szovjet emberek meg tudják különböztetni, hol végződnek a német nép érdekei és hol kezdődnek Adenauer áruló klikkjének érdekei, amely érdekek nagyon megfelelnek tengerentúli uraiknak, és amely képes arra, hogy országát új pusztító háború kegyetlen veszélyébe döntse. Messzemenő támadó terveikben mind az amerikai uralkodók, mind európai segítőtársaik igyekeznek mellőzni azoknak a nemzeteknek véleményét, amelyeknek sorsát irányítani akarják, de elsősorban igyekeznek mellözm magának a német nemzetnek akaratnyilvánítását is. Különböző ürügyek alatt utasítják vissza a szovjet kormánynak azt a javaslatát, hogy a német nemzetnek meg kell hagyni a Sasáról való önálló döntés jogát és lehetőségét s hogy meg kell alapítani egy az egész Németországot irányító ideiglenes kormányt, amely végrehajtaná a szabad választásokat és megkötné a békeszerződést. Igyekezve megsemmisíteni Németország egyesítését, minden téren provokációkhoz és kalandokhoz folyamodnak. De a június 17-i berlini provokáció sikertelensége bebizonyította, hogy a békéért harcoló nemzetek nem engedik meg, hogy félrevezessék őket. A június 17-i eseményekben a szovjet emberek helyesen ismerték fel a feltűnő fasizmus rémképét, amely a szovjet és a német népnek ugyanúgy, mint a világ öszszes nemzeteinek oly sok szerencsétlenséget hozott. Az európai nemzetek, amelyeket a német nácizmus igyekezett a szöges drót mögé hajtani, jól emlékeznek arra, hogyan kezdődtek a hitleri szörnyűségek, emlékeznek a széttört üveg hangjára, a borúsan menetelő sorokra és városaik utcáin az első vércseppekre. Emlékeznek Münchenre is, amely az árulás és provokáció szinonimájává vált és könnyen felfedezik a rosszemlékű hasonlatosságot. Ezért van, hogy Nyugat-Európa országaiban a becsületes emberek fölemelik szavukat a párizsi és bonni szerződések megerősítése ellen, ezért fogadták a június 17-i berlini provokáció megsemmisítését az egész világ békevédöi mint a béke és demokrácia egységének és szilárdságának bizonyítékát. Bármennyire is igyekeznek a háborús gyujtogatók a sovinizmus és a revansizmus szellemét életre kelteni a német nemzetiben, tudjuk, hogy nem a legyőzött hitleri tábornokok, hanem a német nép mondja ki a döntő szót. Németország egyszerű dolgozó népének ez a szava már kifejezésre jutott a Német Demokratikus Köztársaság békeszerető politikájában, amelynek dicső negyedik évfordulóját nemrégen ünnepelte az egész haladó emberiség. A Német Demokratikus Köztársaság dolgozói millióinak hangja hangzott Wiihelm Pieok elnöküknek Nyugat-Németország népéhez intézett felhívásában is. Ez az őszinte, hazafias fehivás egész biztosan visszhangra talál a nyugatnémetországi egyszerű emberek milliói között, akik hazájuk egyesítésére törekszenek és akik ugyanúgy gyűlölik a megsemmisítő háború veszélyét, mint a NDK dolgozói. Most kijelenthetjük, hogy gyűlölt háború kikerülése utáni vágyában nem áll egyedül a német nemzet. Támogatják öt a béke százmilliós harcosai, akik között vannak hü barátai — a Szovjetunió dolgozói. A szovjet kormánynak az az elhatározása, hogy a Német Demokratikus Köztársa,ságnak átadja a Németország területén levő szovjet üzemeket, a reparáoiós költségek beszüntetéséről szóló döntés, amelyet a Szovjetunió és a Német Demokratikus köztársaság kormányai közötti szerződés biztosít, világosan megmutatták, milyen nagy segítséget tud nyújtani a szovjet nép a német népnek a szabadság, a béke és demokrácia útján az egyesítésre való törekvésében. Ha a béke ellenségei igyekeznének kiforgatni a tényleges helyzetet, ha hazugságokkal és provokációkkal igyekeznének Németország érdekeit szembeállítani a Szovjetunió és a népi demokratikus államok érdekeivel — akkor nemzeteink, a béke következetes harcosai tudják, hogy a békés együttműködésért folytatott harcban az összes nemzetek érdekei egységesek és elválaszthatatlanok. Drága elvtársak és barátaink! Mi, a szabad, demokratikus Csehszlovákia vendégei, örömmel és megelégedéssel látjuk, milyen nagyszerű, teremtő sikereket ért el a szabad és békeszerető csehszlovák nép a gazdaság és kultúra szakaszain, az a nép, amely következetesen harcol a békéért és a nemzetek közötti barátságért. Ennek világos bizonyítéka ez a kongresszus és Široký elvtársnak, a Csehszlovák Köztársaság miniszterelnökének itt mondott beszéde. Azok a beszédek, amelyeket a kongresszuson hallattunk, világosan bizonyítják, hogy a német nemzet sorsa milyen őszinte visszhangra talált mindenkinek a szívében, aki a békéért, a barátságért és a nemzetek közötti együttműködésért folytatott harc útjára tért. Hadd tudják németországi barátaink milliói, hogy közülünk mindenki — minden békevédö — minden erejével azon lesz, hogy hozzájáruljon a német kérdés békés megoldásához, hogy a lehető leghamarabb üdvözölhesse a nemzetek békeszövetségében az egységes, szabad, békeszerető Németországot. Erősödjenek a nemzetek erői az emberiség boldogságáért és felvirágzásáért folytatott dicső harcukban! Éljen a világbéke! Dr. H. Schlemmer tanárnak, a Német Demokratikus Köztársaság képviselőjének beszédéből Dr. H. Schlemmer tanár, a Német Demokratikus Köztársaság küldötte a csehszlovák békekongresszuson beszédében többek között ezt mondta: A múltban Németországban a messzeható militarizmus és a többi nemzetek iránti megvetés uralkodott. Régen, a császári Németország korában elég volt, ha kinyitottunk bármely iskolai könyvet és megtaláltuk benne a német történelem hőstetteinek és hódításainak dicsőítését. Ez volt a háború és a háborús nevelés Németországa. A weimari köztársaság sem változtatott ezen lény'egében sokat. Ellenkezőleg, a Stahlhelmhez és a Wehrwolfhoz hasonló szervezetek voltak azok, amelyek uralkodtak a német ifjúság lelkében és hovatovább az erőszakos politika helyeslésére vezették. Ez a fejlődés a fasizmus korában érte el tetőpontját. Ettől a szellemtől, vagyis jobban mondva, rossz szellemtől, ettől a gyilkoló szellemtől most alapjában elbúcsúztunk. Mondhatjuk: új, demokratikus köztársaságunk hatalma hárgm pilléren nyugszik, mégpedig a földreformon, a nagykapitalisták, háborús bűnösök birtokainak kisajátításán, és végül a demokratikus iskolareformon. Radikális fordulatot hajtottunk végre és a német nevelésnek a nemzetek közötti egyetértés és barátság szellemében való teljesen új átformálásának feladata előtt állunk. Ebben az építő munkánkban felhasználjuk azokat az erőket, amelyeket a német nép klasszikus múltjából vehetünk. A humanizmus nevelő munkájából merítünk, Lessing és Herder, Goethe, Humboldt és Schleiermacher irányelveit követjük az Adolf Diesterweghez hasonló iskolaügyi dolgozókra támaszkodunk. De tudjuk, hogy ez nem elég. Olyan irányelvekre van szükségünk, amelyek más nemzetek nagy nevelőitől erednek. És itt nagyon közel áll hozzánk elsősorban Amos Komenský a nagy cseh nevelő. Idézem szavait: ,,Az iskoláknak azt az irányt kell követniök, hogy olyan embereket neveljenek, akik szellemükben bölcsek, viselkedésükben észszerüek és jószívüek. Ezért helyesen nyilatkozott az a bölcs férfi, aki azt mondotta, hogy az iskolák az emberiesség műhelyei, mivel kétségkívül hatással vannak arra, hogy az ember igazi emberré váljék." De egy felhőre sajnos még rá kell mutatnunk. Mert hiszen a német ifjúság nemcsak a német demokratikus köztársaságban fejlődik, mellette áll a nyugatnémetországi ifjúság is és ez kétségtelenül abban a veszélyben van, hogy újból a viszszafelé vezető útra térítik. Ott mindenütt az ártalmas álhősiesség utáni sóvárgás mutatkozik az ifjúság körében. Ott már megint a régi katonai indulókra menetel az ifjúság észéin ritka eset, hogy előfordul a szörnyűséget keltő sivárság és részben a gyermekprostitúció is. Nem azért mondjuk ezt, hogy a reménytelenség, vagy végeredményben az elkeseredés útját egyengessük, azért mondjuk ezt, hogy világosan lássuk, milyen határtalanul sürgős ledönteni azokat a mesterséges gátakat, amelyek széttépik a német egységet és hogy milyen nagv szükség van arra, hogy valamennyien egyek legyünk abban, hogy Németország demokratikus és békeszerető országgá váljék. Ha új nemzeti himnuszunkat énekeljük, amellyel Johannes R. Becher nagy költő ajándékozott meg bennünket, akkor azt a szakaszát énekeljük, amelyben arról van szó, hogy aa anya már soha többé nem fog sírni harctéren elegett fiának halála miatt. Hiszünk a német szellemi alkotásoknak azon összes nemzetek halhatatlan kulturális értékeivel való mély organikus létesységében. Hiszünk az összes nemzetek iöztj nagy testvériségben és barátságban. Ebben hiszünk. Ezzel lelkünk legmélyén tisztában vagyunk. És azért, mert ebben hiszünk kedves Barátaim, a Német Demokratikus Köztársaságból és Nyugat-Né metországból érkezett német férfiak és nők küldöttségének jelenléte annak a barátságnak a kifejezője, amely a Csehszlovák Köztársaság nemzeteihez fűz bennünket. Ezért egyúttal ünnepélyes ígéretet teszünk, hogy ezt a barátságot állandóan erősíteni fogjuk és hogy szellemét beoltjuk a német ifjúságba, Kelet-Németország ifjúságába, de hazánk nyugati részének ifjúságába is. Barátság! Engedjék meg, hogy ezzel a szóval fejezzem be beszédemet. Örök barátság legyen^ népeink között! Béke a világ nemzeteinek! R. Maresch-Dichtlnek, az Osztrák Békehívek Bizottsága küídöttének beszedéből Tisztelt küldöttek, kedves barátaim! Nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy ezen a kongresszuson az osztrák békemozgalom nevében szólhatok önökhöz. Szükséges, hogy beszédem elején legszívélyesebb hállámat fejezzem ki drága csehszlovák barátainknak e kongresszusra való meghívásért. A kongresszus tárgya, a német kérdés békés megoldása, éppen Ausztria szempontjából valóban sorsdöntő jelentőségű. A legutóbbi németországi fejlemények, amelyek figyelmeztető módon kifejezésre jutottak a sseptember 6i választások eredményeiben, bennünket, szomszédos országok békehíveit az elé a fontos feladat elé állítanak, hogy erkölcsi és gyakorlati támogatást nyujtsunk a német nép azon erőinek, amelyek bátran szembeszállnak Adenauer nyugatnémet szövetségi kancellá

r háborús politikájával. Az Adenauer háborús politikája elleni elleílállásnak ki kell terjednie egész Európára, mert nem szabad bekövetkeznie annak, hogy egy napon Németországban német testvérgyilkos háború törijön ki, hogy Németország európai Koreává váljon. A német militarizmus- szelleme ismét fenyegetően felemelte hidrafejét. Seebohm nyugatnémet közlekedésügyi miniszter Adenauer nyilatkozatát olyan nyelvre fordította, amelynek bűnös merészségéhez nem férhet kétség. „Az öröklött birodalmi terület újra meghódításáról beszél, beleszámítja Elzasz-Lotharingiát és Ostmarkot, valamint Lengyelország újragyarmatosításáról" beszélt. Nem az én feladatom, hogy viszszautasítsam ezt a lengyel barátainkkal szemben példátlan sértést és kihívást. Feladatom azonban, hogy itt ünnepélyesen kijelentsem: Mi, osztrákok egyszersmindenkorra megelégeltük, hogy Ostmark legyünk. Nem vagyunk Németország keleti tartománya és még kevésbbé az Amerikai Egyesült Államok keleti tartománya. Mi, osztrákok barátságot, becsületes barátságot akarunk a német néppel. Azonban két Németországot különböztetünk meg: Goethe és Kant Németországát, és Adenauer és Krupp Németországát. Goethe és Kant Németországa az egész emberiséget mérhetetlen szellemi értékkel ajándékozta meg. Adenauer és Krupp Németországa az összes békeszerető emberek esküdt ellensége. Adenauer és Krupp Németországának harcot üzenünk. Goethe és Kant halhatatlan örökségének, Niemöller és Wirth Németországának, a becsületes, demokratikus erők Németországának őszinte szívből békét és egységet kívánunk. yégül engedjék meg, hogy néhány személyes szót szóljak: Katolikus keresztény vagyok. Éppen ezért lelkiismeretbeli köteles, ségemnek tartom, hogy a békéért ne csak imádkozzam, hanem dolgozzam és harcoljak is érte. E kongreszszus küldöttei a legkülönbözőbb világnézetűek és politikai gondolkodásúak. Tudom, különböző felfogásunk van a mennyről és a pokolról és a halálon túli életről. Egyek vagyunk azonban abban, ós tántoríthatatlanul kitartunk amellett: e földnek nem szabad a hairmadik világháború, a hidrogén, az atombomba háború poklává válnia. És ezért: Soha többé Hitler Adolf útján, a pusztulásba, a tömegsírokba! Előre a béke és a barátság szeretettől megvilágított útján, a nemzetek jobb jövőjéhez, az embe

r méltóbb életéhez! /