Uj Szó, 1953. október (6. évfolyam, 238-264.szám)

1953-10-29 / 262. szám, csütörtök

1953 október 29 UJSZ0 1 A cseh munkásosztály első harcainak dicső emlékmüve Prága nyugati részén, távol a belváros zajától, egy kicsiny „a gesztenyefákról" elnevezett vendéglő áll. E vendéglő épületét a csehszlovák kormány és a CsKP javaslata alapján a történelmi hűségnek megfelelően rendbehozták és a cseh munkásmozgalom kezdetének múzeumává alakították át Miért fordított a párt és az állam ily különös gondot az ósdi vendéglőre? Miért éppen ebből az épületből lett a cseh munkásmozgalom ily drága emlékmüve? Azért, mert éppen itt, ebben az épületben jöttek össze titokban, 75 évvel ezelőtt a cseh munkásmozgalom első úttörői, hogy ezen az első összejövetelen megalapítsák a forradalmi munkáspártot, a cseh szociáldemokráciát. Az összejövetelt a cseh dolgozó nép jogaiért harcoló három legkiválóbb harcos vezette — Jozef Boleslav Pecka, Jozef Hybes és Ladislav Zápotocký, — köztársasági elnökünk édesapja. A múzeum fátogatója az öt terem áttekintése után kénytelen csodálkozni azon a gondosságon és alaposságon, amellyel e helyre a legértékesebb dókumentáris anyagot valóban áttekinthető módon összegyűjtötték. A kiállított dokumentumok, a kézáratok fényképmásolatai, a fényképek és modellek meggyőzően ábrázolják munkásaink első harcait és öntudatra ébredésük kezdetét. Azt a törvényszerű utat mutatják, amely a kizsákmányolók elleni első spontán fello-bbanásoktól, öntudatos akciókon keresztül, 1878ban az első forradalmi munkáspárt megalakításához vezetett. A múzeumba való belépésünk után, a mult század harmincas éveiben Csehország első gyáraiban uralkodó körülmények számos adatával állunk szemben. Ósdi, egészségtelen épületek, kezdetleges, primitív gyári berendezés, teljesen elégtelen biztonsági óvóintézkedések. Ilyen környezetben voltak a munkások kénytelenek naponta 14—18 órai neihéz munkát végezni. A nők és gyermekek is 3zinte hihetetlenül nehéz és fárasztó munkát végeztek, a férfiaknál sokkal alacsonyabb bérért. Annak dacára, hogy a munka egészségtelen volt, hogy a munkakörülmények az elképzelhető legrosszabbak voltak, a családok legtöbbje még legelemibb életszükségletét sem tudta kielégíteni. Piszkos, penészes, „ratejnáknak" nevezett nedves kamrákban több család volt kénytelen együtt lakni. Rettenetes volt a házi szövőmunkások Ínsége, gyermekeiket tömegesen pusztították a betegségek és az éhség. A munkások átlagos életkora 35, aszszonyaiké 30, gyermekeiké gyakran csak 6—12 év volt. E szomorú adatokat olvasva nem szabad arról megfeledkeznünk, hogy a kapitalista államokban és főleg a gyarmatokon a kizsákmányolt tömegek milliói élnek még ma is ilyen körülmények között. Nem csoda, hogy a munkások mind bátrabban léptek fel e kizsákmányoló rendszer ellen. Először ezek a lázongások elemi erővel törtek ki, szervezetlenek voltak, a gépek ellen irányultak. A még öntudatlan munkások a gépekben látták szerencsétlenségük fő előidézőjét. A múzeumban látjuk az első kartonnyomásra használt gép modelljét, amelynek bevezetése ellen már 1844-ben fellázadtak a cseh kartónnyomók. E lázadást azonban a katonaság kegyetlenül elnyomta. A sztrájkoknak és lázadásoknak fegyveres erővel való elnyomása a munkásosztályt lépésről lépésre ráébreszti annak tudatára. hogy a kegyetlen és tekintetnélküli államhatalom ellqjn. mely mindenütt a kizsákmányolók érdekeit védi. keményen harcolni kell. A munkásoknak csak egy hathatós fegyverük van az ilyen fajta elnyomás ellen — a szervezkedés. Ennek a felismerése a munkásokat különféle egyesületek megalakítására vezette, melyeknek először önsegélyző és nevelő jellegük volt; idővel politikai egyesületekké váltak s a munkások számára ezek az egyessületek a szocialista öntudat első iskolájául szolgáltak. A múzeumban számos adatot találunk a munkások ez első szervezeteiről és ezeknek a rendőrség által való kegyetlen üldözéséről. A burzsoázia természetesen rettenetesen félt a munkások növekvő elégedetlenségétől. A munkások kétségbeesett helyzetükben egyre elszántabban léptek fel a fegyveres elnyomatás ellen. Egy éhségsztrájk alkalmával a munkások Brnóban azt kiabálták a csendcfi-öknek: „Lőjjetek agyon minket, inkább meghalunk, mintsem, hogy ilyen körülmények között dolgozzunk!" A múzeumban az adatok egész sora van felhalmozva, főleg a rendőrségi irattárakból, amelyek a rendőrség és katonaság mind brutálisabb beavatkozásáról tanúskodnak, de ugyanakkor bizonyítják a munkásosztály növekvő erejét is. E mérhetetlenül kizsákmányolt munkásság soraiból nőttek ki nálunk a szervezett munkásmozgalom első úttörői és megalapítói. Jozef Boleslav Pecka, Ladislav Zápotocftý és Jozef Hybes egész működése az akkori munkásosztály életével van áthatva. Hiszen a munkásosztállyal együtt a szenvedések, megaláztatások és üldöztetések egész kálváriáját élték át. Csak a legnagyobb nehézségek, fáradságok árán, a rendőrségtől állandóan üldözve tudták saját magukat és családjukat fenntartani. Azonban egyik sem ingott meg közülük A cseh munkásokat céltudatosan osztályöntudatra ébresztették. Forradalmi érdemük főleg abban rejlik, hogy a munkásságnak fáradhatatlanul magyarázták: mi a történelmi hivatása. Megerősítették a munkásosztályban azt a tudatot, hogy csak azt éri el, amit életre-halálra szóló küzdelemmel a burzsoáziától kiharcol. Ehhez azonban az szükséges, hogy az összes kizsákmányolták hatalmas szervezetekbe tömörüljenek és azután forradalmi harccal megdöntsék a kapitalisták hatalmát. A múzeumban e korra vonatkozó rengeteg adatot találunk, mint pl. az I. Internacionálé megalapítása és ennek befolyása a cseh munkásmozgalom fejlődésére. A dolgozó nép jogaiért küzdő, első forradalmi harcosok már Marx és Engels halhatatlan tanítására támaszkodhattak. A múzeumban megtudjuk, hogyan fordították le Pecka, Zápotocký és Hybes e klasszikusok müveit cseh nyelvre és hogyan ismertették meg e müvekkel a cseh munkásságot. Érdeklődéssel szemléljük Marx, „Kommunista kiáltvány" kézirajta egyetlen megmaradt töredékének fényképmásolatát, melynek eredetijét Moszkvában őrzik. A szocializmusért harcoló úttörőink a proletárinternacionalizmus talaján állottak és a cseih dolgozókat a cseh és német munkásság közös érdekeinek megértésére és a közös kizsákmányolók elleni harcra nevelték. Az internacionalizmusra való nevelésről is sok adatot találunk a múzeumban. Igy pl. egy régi falragaszt láthatunk, mely közös gyűlésre hívja össze a Jested nevü hegyre a cseh és német munkásokat, hogy ottan a programra szerint arról tárgyaljanak „hogyan lehetne Csehországiban a két nemzetiség testvéri egyesülését legjobban elérni". Avagy ott látunk egy röpiratot, amely arra hívja fel a cseheket, hogy ne harcoljanak az olasz forradalom ellen. Számos dokumentumot találunk a múzeumban az 1848-as évről a cseh, szlovák, német és magyar dolgozóknak a gyűlölt Habsburgi abszolutizmus elleni felkeléséről is. Megtekinthetjük az 1870-beli fényképeket a Svárov községben Liebig textilgyárban történt munkások és katonaság közötti véres összetűzésről, amelynek 7 halottja és rengeteg sebesült áldozata volt. Az 1872-ben alapitott „Delnícké listy" (Munkások lapja) megismertette a munkásokat a kizsákmányolók elleni harcok különböző arcvonalaival, de különösen a dicső Párizsi Kommün tapasztalataival. Ebben az időben Csehországban a munkásosztály előtt már felmerült egy forradalmi munkáspárt megalapításának kérdése. És így 1878. április 7-én, a jelenlegi múzeum épületében, „A gesztenyefákról" elnevezett vendéglőben 15 munkáskiküldött titokban összejött, hogy megalapítsa a „Csehszláv szociáldemokráciát". Az összejövetel olyan tökéletesen volt előkészítve, hogy a prágai rendőrség csak fél évvel az összejövetel után szerzett róla tudomást. Azonban még így is bíróság elő állították az összejövetel részvevőit és Ladislav Zápotockýt 18, Jozef Boleslav Peckát pedig 14 hónapi börtönbüntetésre ítélték. Az összejövetel azonban teljesítette történelmi feladatát. Jelentősége valóban úttörő jellegű volt, mert biztos alapokra fektette a cseh szociáldemokráciát. A gyűlés által jóváhagyott programm a nemzetek önrendelkezési jogának és a proletárinternacionalizmusnak elvét hirdette meg. A programmban hangsúlyozták, hogy a dolgozók felszabadítása nem valamilyen szükkeretü, helyi jellegű, hanem szociális kérdés, melynek minden országban törvényszerűen kell felmerülnie. A helyiséget, amelyben az összejövetelt megtartották, eredeti formájában rendezték be, egynéhány szerény vendéglői asztal, durván gyalult lócák és székek, a falakon régi, eredeti képek, egyszerű petróleumlámpa. Az ember alig akarja elhinni, hogy ebben a szerény helyiségben fektették le annak a pártnak az alapjait, amelyből több mint 50 év elteltével, az 1918—1920-as évek viharos eseményei után egy újtípusú forradalmi párt alakult ki — a CsKP. Ha kitekintünk a múzeum ablakán, mindenütt a szorgalmas szocialista építés kópét láthatjuk — új lakóhazakat, új, széles ország, utakat. Mindez annak a hatalmas győzelemnek élő bizonysága, amelyhez népünket a Szovjetunió Kommunista Pártja példáján tanulva, szeretett kommunista pártunk vezette. Igy beteljesültek Jozef* Bole- slav Pecka szinte prófétai szavai: „A 'munkásságnak kezében kell tartania sorsa irányításának gyeplőit." „A cseh munkásmozgalom kezdete múzeumának" létrehozásával népünk háláját és elismerését fejezi ki a jobb, szocialista jövőért vívott harc első úttörőinek. E múzeum nagy iskolája is bizonyítéka annak, hogy az igaz ügynek győznie kell, bármily nehezek is legyenek az első kezdeti lépések. Legjobban Viliam Široký elvtárs fejezte ki a múzeum létrehozásának jelentőségét, amikor a vendégkönyvbe azt írta, hogy e múzeum „a tanulságnak és erőnek állandó és gazdag forrása lesz!" Obrusník Róbert Az induló prágai színházi évad A prágai színházi élet jelentős eseménye J. G. Tajovský „A vagyon nem boldogít" (Statky-zmätky) már klasszikussá vált darabjának bemutatója a Týl Színházban. A Realista Színház a napokban mutatta be nagy sikerrel Peter Karvas fiatal szlovák írónak „Örömteli szív" című optimista játékát. Az eddig bemutatott eredeti cseh darabok szerényebb igényűek. Kraus—

Horáček ,,Katonabecsület", Jelinek „Botrány a képtárban", Kalas „Valasszkói menyasszony", Zrotál-Flosmann „Ferkl az oka mindennek" című darabjai keresik az új vígjátékhoz és operetthez vezető utat. Témájukat a boldog faluért folytatott harc és a katonaélet apró epizódjaiból merítik. Ui opici Arvid Grigulis lett író Sztálindíjjal kitüntetett „Kék porcelán" című játékát a Kamaraszínház mutatta be jelentős sikerrel. A oseh klasszikusok közül a Hadsereg Művész Színháza Jírásek: „Kutyafejüek", a libeni Városi Színház pedig Ján Kajetán Tyl „Erdei haja-" don" cimü színdarabját tartja műsoron. Az orosz klasszikusok közül Csernisevszkij darabját játsszák születésének 125. évfordulója megünneplésére. Schiller „Ármány és szerelem" cimü tragédiájának bemutatását a libeni S. K. Neumann munkásszínházban a közönség igen meleg fogadtatásban részesítette. Shakespeare, Moliére, Balsac, Gogol, Osztrovszikij és hazai klasszikusok darabjait állandóan műsoron tartják a prágai színházak. Folyókon úsznék: csodahajó s bordán paskolna a jó melegszemű, zöld víz-kacaj és úszna a part és szállna a dal. Hegyeken laknék: terebély lomb, fenyőillat forrna, távoli domb köszönne minden este szépen, de én csillagot lesnék az égen. Mezőkön ringnék: fehér margarét. Leány, legény hozná a szívét. S én kiáltanék lobogva, zengve: fussatok együtt a végtelenbe! Dénes György. J lamľia k Kis fiam, míg kezed fogva Csacsogásodat hallgatom, Az utat nézem; kis lábad Köbe ne üssed meg nagyon. Gödörbe, sárba ne tévedjél, Meg ne botoljál, el ne essél. Míg fülem gyermeki hangod Zienéjét issza, élvezi, Szemem előre néz kutatva És jövőd útját kémleli, Amelyen nem tarthatok veled, S nem foghatom többé már kezed. A szívem mégsem nyugtalan, Nem maradsz egyedül, tudom. Az új ifjúság megy veled, A párt-mutatta új úton, Amelyen eltévedni nem lehet, Mely biztos, szép jövőbe vezet. Ordódy Katalin. Tájképek Ott fenn a szikla ormán gőgös úri fészek; a király nádora, — mondják, — egykor itt lakott. — Vén tornyok, bástyák, sötét, ásító ablakok, indulok, megyek tovább, s íme fütyörészek. Láttam, bejártam én az ósdi termeket, • a fegyvercsarnokot, kongó, üres tornyokat. Penészes, dohos minden ott, mállik a vakolat, Ódon, vén furcsaságnál nem látni egyebet. Kallódó, királyi lom, — csak ócska, rossa emlék; a holt nagyúr páncélja, s a rozsdás alabárd; itt függ, hever és nem használ, senkinek sem árt, ádáz, zsarnok viselőit rég eltemették. Nem hatott meg a sírbolt, az elhagyott oltár, sem a torz, kétfejű borjú, s kitömött medve. Az embernek inkább kacagni támad kedve: gőgös úri lak, láttam, szép sorsra jutottál. Maradj el, omladozz, te zsarnok fellegvára! Öt ujjam körmét most álmos húsomba vájom: épült különb látnivaló ezen a tájon, s medréből kiszökött a futó kicsi Árva. Nyáj legelt a lejtőn, jobbágy barma vont ekét, Jánosik űzött lábnyomát őrzi még a part, s pandúrhad tiporta meg a sárguló avart, hol most a tó harsogja győzelmes énekét... Aranykalászt hiába nem érlelt itt a nap, csak pásztorsíp, duda panaszkodott a szélnek. Vergődött, halt, pusztult a nép — világgá széledt, lánc, inség volt jussa, ki szegényül itt maradt... Állok a parton, s tengerré tágult már szemem: őszi ég alatt, felhők alatt ott áll a gát, hullám és hab csapkodja roppant betonfalát. Morajlik, zúg a tó. Űjjongok, s emlékezem... Kalászt a föld nem terem, — termett örök babért, fakult fényképet őrizget minden hű család: Ez a föld adta őket — a lázadók hadát, s végül minden szent lázadás, íme, célba ért...! A gát, a tó, a jó termés, — álom, jó remény: zengő huzalokon jövőnkbe ront az áram; sziréna bőg, fűrész nyerít a szél dalában; s lenn az álmos völgyekben kigyúl a villanyfény. Bábi Tibor. !»a»ftMaiiai

lfliiaii«ii«iiaiitu«u*'