Uj Szó, 1953. szeptember (6. évfolyam, 212-237.szám)
1953-09-09 / 219. szám, szerda
y j szo UJ5Z0 1953 szeptember 9 A szocializmus építésének sikerei a Bolgár Népköztársaságban Bulgária felszabadításának kilencedik évfordulóiára írta Lazar Toskov, a Bolgár Népköztársaság bratislavai t'őkonzulja Első dimitrovi ötéves tervünknek határidő elBtti, 1953. XII. 31. helyett már 1952. XII. 31-én történt teljesitése nagy sikere nemzetgazdaságunknak és kultúránk új fejlődésének szilárd alapja, amely a bolgár nép anyagi, kulturális színvonalá nak további megjavítását jelenti. Az ötéves terv teljesítésének ered ményeiben megmutatkozik mun kásosztályunk, a mérnöki-műszaki káderek, a dolgozó parasztok, tudo mányos, kulturális és művészeti életünk dolgozóinak áldozatkész munkája és eddig nem ismert akti vitása. Ezek az eredmények ezért jogos nemzeti büszkeséggel töltik el az összes hazafiakat hazánk ban, mindazoka't. akiknek a Bolgár Népköztársaság drága. Az ötéves terv határidő előtti tel jesitése, valamint túlteljesítése meg mutatja rendszerünk legyözhetet len életképességét, azokat a kimeríthetetlen tartalékokat és lehető ségeket, amelyek országunkban rej lenek. A terv teljesítése ünnepe a bolgár-szovjet testvériségnek, amely szocialista fejlődésünk, nemzeti függetlenségünk és állami szuverenitásunk alapja. Első ötéves tervünk fő feladata, a szocializmus alapjainak kiépítése volt Bulgáriában, az ország villa nyositása és iparosítása útján, a mezőgazdaság szocialista átszerve zés e és gépesítése útján, a tőkésosztály felszámolásával az iparban, kereskedelemben és a közlekedés ben. Ezt a fő feladatot a gazdasági országépítés oly ütemével teljesítik, amilyet Bulgária története nem ismer és amely teljesen ismeretlen a tőkés országokban. Az ötéves terv feladatul tűzte ki az ipari ter melésnek (a helyi és szövetkezeti, ipar. az erdészeti termelés és halá szat nélkül) 1953 ban az ötéves terv utolsó évében az 1948-as év vei szemben 2.2 szeresére és az 1939-es évvel szemben 3.8 szeresére val j emelését. Az ötéves terv negyedik évében — 1952.ben — az ipari termelés (a helyi és szövetkezeti ipar nélkül. az erdészeti termelés és halá szat nélkül) 2.4-szerese.n felülmúlta az 1948. évi termelést és 4.3 szeresen az 1939-es évi termelést. Az ipari termelés 1952-ben 20.1 százalékkal múlta felül az ötéves terv ben az 1953.as évre feltételezett termelést. Vagyis az ipari termelés ötéves tervét három év és tiz hónap alatt teljesítettük. Három év és tiz hónap alatt! Valóban mily hatalmas akarat, mily hatalmas ütem, a kommunista párt akarata, az egész nép ereje rejlik ebben a tényben! Az ipar rohamos fejlődése meg változtatta az ipari és mezőgazda sági termelés közötti arányt. 1948 ban ez az arány 30:70 volt, ami annyit jelent, hogy a népgazdaság össztermelésében a kisparaszti termelés játszott döntő szerepet. Az 1952. évi mezőgazdasági termelés egyidejű fokozásával az ipari ter melés térfogata túlhaladta a mező gazdasági termelés térfogatát. Meg változott a könnyű és nehézipar közötti arány is. amely 1948.ban a könnyűipar javára 70:30 volt, 1952-ben 53.3:46.7 lett. Mindezek a számadatok és té nyek azt mutatják, hogy mily vál tozások állottak be a népgazdaság szerkezetében. Népgazdaságunkban ezek a változások döntő jelentősé güek a gazdaság további fejlődésé re nézvo ' Megmutatják, hogy a Bol gár Népköztársaság iparosítása és villanyositása gyorsan halad előre, hogy megvetették a nemzeti nehézipar megingathatatlan alapjait — ami alapvető fontossági! az egész nemzetgazdaság fejlődése és helyre', állítása, a mezőgazdaságnak, a ter melés valamennyi ágazatának új, korszerű technikával való felszerelése szempontjából. A szilárd ipari bázis a nemzeti jólét állandó növe kedésének alapja. Különösen hangsúlyozni kell az ötéves terv éveiben a nehézipar oly aLapfontosságú ágazataiban elért sikereket mint a szén. és vasércfejtés, a gépgyártás. Mind jobban és jobban bevezetik a szénfejtés és érc fejtés gépesítését, elsajátítják a ha 'adó szovjet munkamódszereket, a fel tárások meggyorsítását, a többtár nás rendszert, a ciklusos grafikon szerinti fejtést, stb. Saját gépipa runk első Ízben megkezdte az új gépek és szerszámok egész sorá nak, valamint a fontos mezőgazdasági gépeknek termelését. A szocialista ipar nagy győzelme a munkatermelékenység emelése. Ez az emelkedés az új technikának a termelésbe való bevezetésének, a szocialista munkaverseny kibővité sének, a szovjet sztahanovisták és élmunkások tapasztalatai tömeges felhasználásának, a munkás és mérnöki-műszaki káderek fokozott szakképzettségének köszönhető. Az ötéves terv által az 1953 as évre f el tétel ezett munkatermelékenységi szinvonalat 1952-ben 11.6 százalék kai teljesítették túl. Az ipari ter melés önköltségének csökkentésével kétmilliárd 800 millió levát takart tottak meg. Országunk iparosításá ütemének gyorsulása következtében valósul hatott meg, hogy — hála a Szovjetunió segítségének — feltártuk a ter melésben levő tartalékokat, növel tűk az országunk iparosításához szükséges eszközöket. »Országunk iparosítása — mond ja Valko Cservenkov elvtárs — sohasem valósulhatott volna meg a jelenlegi ütemben, a Szovjetunió segítsége nélkül, a Szovjetunió ve zette szocialista tábor fennállása nélkül. E feltételek nélkül Bulgária .szocialista iparosítása elképzelhetet len. Ezt a bolgár hazafiak tudják ég errö] sohasem feledkeznek meg. ..« Óriási és sokoldalú a nagy Szov jetunió segítsége! Hatalmas, új ipari vállalataink számára a Szovjet unió szállított gépeket és berende zéseket. E gépek és berendezések nagy részét hitelbe kaptuk. Hazánk építése számára felbecsülhetetlen az a tudományos műszaki segítség és gazdag tapasztalat, amelyet a kom munizmust építő országtól kapunk Hol és mely kapitalista országok között van olyan testvéri szövetségi kapcsolat és olyan kölcsönös gazda sági segítség, mint a Szovjetunió vezette szocialista tábornak. Nin csenek és nem is lehetnek olyan kapcsolatok a kapitalista világban, mert ott a kizsákmányolás és a jogtalanság farkastörvénye uralko •dik, az őrült hajsza a maximális profit után! Figyelemreméltóak a mezőgazda ság terén kiharcolt győzelmek. Sikeresen teljesítettük az ötéves terv által a mezőgazdaság szocialista átépítésére kitűzött feladatokat. El sö helyen örömmel kell hangsúlyoz ni a párt irányvonalának végső és visszavonhatatlan győzelmét — a mezőgazdaság szocialista átszervezésének és gépesítésének győzelmét. A terv négy éve alatt földművesszövetkezeteink megmutatták elő nyüket a magángazdaság felett. 1952. év végére számuk elérte a 2747 gazdaságot. a megművelt föl deknek 60.5 százalékával. Elvben szövetkezetekbe tömörültek a főbb gabonakörzetek. Az ötéves terv alatt bővültek a vetési területek, emelkedett a gabonafélék hozama. A gabona össztermelése az elmúlt évben nagyobb volt, mint ahogy az ötéves terv azt az 1953 as év. re feltételezte. Emellett jelentősen megnövekedett a szocialista szektor részesedése a mezőgazdasági termelésben. Jelentősen emelkedett a mezőgazdaság műszaki felszerelése. A terv által az 1953 as évre kitűzött 10.000 (15 lóerős teljesítményü) traktor és 1000 kombájn helyett a mult évben szövetkezeteink földjein 12.295 15 lóerős trak tor és 1363 kombájn dolgozott. Az új emberekkel egyidejűleg, akik a magas termésért harcolnak és akik a szövetkezetekben és állami gazdaságokon felnőnek, a mezőgazdaságban a gépészek, a traktorosok és a kombájnvezetők új hadserege is nőtt. Első ötéves tervünk évei a gyorsított országépítés évei voltak. A beruházásokra a párt és a kormány óriási összegeket fordított és fordít. Az ötéves terv ideje alatt a fő figyelmet a villanvenergiater melés és a gátak építésének fejlesz tésére. az ércfejtésre, a vegyiiparra, metalurgiára, a géptermelésre, valamint a bányászati földtani mun kákra fordították. Az ötéves terv négy éve alatt több mint 700 ipari vállalatit építettek fel, bővítettek ki és helyeztek üzembe. Az ember nem olvashatja az öröm érzése nél kiíl az újonnan felépült gyárak, üzemek, öntözőrendszerek, vasútvo nalak, kultúrépületek névsorát — amely építömunkánk nagyszerű képét tükrözi. Négy év — mily rö vid idö és mily óriási eredmény! Az első ötéves tervben, rohamos szocialista országépitésiink során épült a »Sztálin« vegyiipari kom nát, a ..Sztálin'' hő- és vilUyryközpont. a »Valko Cservenkov«. a » Köztársaság*, a sDimitrovi;, az »Asenica«, »Vidina«, »Tazsa«, Vacsa« vízierőművek, a »Vaszil Kolárov gát«, a »Stefan Kiradzsiev« cellulóze.üzem, a >Kliment Vorosi lov« gyengeáram-üzem, a »Vaszil Kolárov « erőáram-üzem, a »Georgie Kirkova mechanikai üzem, és katlangyártó-üzem, az építkezési gépeket gyártó »Vörös Csillagaüzem, a »J. V. Sztálin« gépgyártóüzem. a fémvágóberendezéseket gyártó ^Bolsevik;-üzem, a »Vaszil Kolárov* és a »Valko Cserve,nköv« autószerelő üzemek, az »Er^st Thäl!mann« villanylámpa üzem, a műtrágyát gyártó »Sz. M. Kirov«kombinát, a braslanszki és viskovi. bor ni völgyekben levő öntözőre.nd szerek a Voluják Dimitrov, a Sz tanít o Dimitrov Bobov völgyi, a Lovecs Trojan. a Laskovee Žlatarica. Makocevo Klisura. Számuil lsz perich vasútvonalak és számos más mü. Nagy gazdasági sikereink alapján emelkedett a munkások élet- és kulturális színvonala, növekedett a parasztok jövedelme. Mindez lehetővé tette hazánknak, hogy 14 hó. napon belül háromszor árleszállítást hajtson végre a közszükségleti árucikkeknél, ami nagyban hozzájárult a dolgozók növekvő anyagi és kulturális szükségleteinek kielégítéséhez Nagy sikereket értünk el a nemzeti művelődés, az egészségügyi gondoskodás, .a falvak villanyosítása és rádióval való ellátása, a lakásépítés terén is. A szocailista országépítésben az első ötéves terv folyamán elért győzelmeink történelmi jelentőségűek Minden feltételt megteremtenek az ország további fejlődéséhez, az új győzelmek kivívásához a következő ötéves tervben. Azonban semmiestere sem engedhető meg, hogy ezekkel a sikerekkel beérjük és hogy ezek kielégítsenek bennünket. Ellenkezőleg, arra köteleznek, hogy még jobban dolgozzunk, hogy e sikereket bővítsük és szaporítsuk. A fő fel felt most az, hogy példásan és minden tételében teljesít, sü'k az 1953-as évi tervet a második ötéves terv első évét és magas hozamokat érjünk el a mezőgazdaságban. Ez a feladat á]l valamenynyi párt. állami, gazdasági és szak. szervezeti tényező előtt, a városok és falvak összes dolgozói előtt. A. terv teljesítése, a Kommunista Párt vezetésével, amelynek élén tapasztalt vezérünk, Valko Cservenkov elvtárs áll, hős munkásosztályunk, a dolgozó parasztok, a néppel öszszeforrott értelmiség szilárd kezében van. És nem fér kétség ahhoz, hogy a bolgár nép, amely szilárdan tömörül a legyőzhetetlen Hazafias Frontba, teljesíti az 1953 évi állami népgazdasági tervet és ezzel valóra váltja a párt és a kormány programmját. Hírek a Bolgár Népköztársaságból • * * Űj lakásokat építenek Bulgária dolgozói számára Bulgária dolgozói a monarcho-fasiszta uralom alatt sikátorokban, düledező viskókban húzódtak meg. A lakásínség különösen a városokban volt nagy. A háború következtében a lakásviszonyok még rosszabbodtak. Szófia lakónegyedeiben az amerikaiak bombatáimadásai következtében az épületek 40 százaléka dőlt romba és sérült meg. A néphatalom uralom raj u tása után a kommunista párt és a kormány nagy lendülettel látott hozzá az építkezéshez Évről-évre nő az építkezések üteme így például Szófiában 1950-ben 550 új lakásba költöztek be, 1953-ban pedig majdnem háromszor annyi lakóterület készült el. Nemcsak lakások, hanem iskolák, kórházak, szülőotthonok is épülnek. Országszerte, a köztársaság minden városában, minden falvában nagy méreteket ölt az építkezés. Plevnából jelentik: megkezdték néhány íakáháztömb építését. Plevna az ország északi részében fekszik. Déle n pedig. a rodopi ércbáinya medencéjében, nemrég négy nagy lakóház készült el. A tudomány a mezőgazdaság szolgálatában Bulgáriában A csirpáni tudományos gyapotkutató intézet rendszeresen segíti a gyapottermelőket, kiváltkép a gondnoksága alatt álló mezőgazdasági munkaszövetkezeteket. Az intézet tíznapos tanfolyamokat szervezett Haszcsevo. Burgasz. Sztara Zagora. Tarnovo és Vracs rajonok gyapot szakértő agronómusai számára. Ezeken a tanfolyamokon több előadást tartottak a gyapot agrotechnikájáról. Az előadásokkal párhuzamosan a tanulók gyakorlati munkákat végeztek, mégpedig vetőmagkezelést, jarovizálást, gyapotöntözést és egyebeket Az intézet útmutatásai nyomán Csirpán megyében a traktoristák és a mezőgazdasági szövetkezetek tagjaj 5.600 hektárt meghaladó, jól előkészített területet vetettek be. Üj filmek készülnek Bulgáriában A szófiai dokumentumfilmeket gyártó stúdióban elkészült az .,1953. május 1" és a ..Hriszto Botev" cimü dokumentumfilm. Hamarosan befe. jezák a „Felszabaditónii nyomában" című filmet, amely a hős Szovjet Hadsereg felszabadító harcáról szól Megkezdték egy zenésfilm felvételét is, amelyben a ..Momcsiľ' opera és a „Hajduska Peszen" című balett legszebb részleteit mutatják be. A bolgár tudományos-ismeretterjesztő filmek stúdiójában most készül a „Földünk gyümölcsei" című színesfilm. Rövidesen elkészülnek az ..Erdei köztársaság", a ..Manol mester" és a „Hős Markó" című rajzé s bábfilmek is. A játékfilmgyártó stúdióban jelenleg több új film felvételein dolgoznak. Bozsana Zlatanova bolgár textilmunkásnő 1965. évi tervén dolgozik A plovdivi .Marica, textilgyár- i zottabb erővel dolgozik. Mint írja, bán dolgozó Bozsena Zlatanova le jelenleg 12 szövö g. épet kezel Bozs e. na Zlatanova jelenleg 1965 októberí tervén dolgozik. velet küldött a »Narodna Mladezs« szerkesztőségéhez. Levelében beszá mol arról, hogy az eddiginél foko. 61.7 mázsa búza hektáronként A bulgáriai Pazardzsikban lévő .-.Trakijszko pole« termelőszövetke zet tagjai Szotir Tasev elnök és Georgi Pandev párttitkár vezetésé vei sikeresen harcolnak a magas termésért. Marija Kiszjova munkacsapatában a termelőszövetkezeti tagok ígéretet tettek, hogy 10 dekárról (10 dekár = 1 hektár) 60 mázsa búzát kapnak az »Okermán« fajtából. Az egész 57 hektárnyi területen pedig hektáronként 28 mázsa búzát termelnek. Hogy megtarthassák szavukat, kitartóan dolgoztak. Idejében egészséges magot vetettek, többször tárgyázták, boronálták, gaztala.nították a búzaföldeket. Az aratást a viaszérésben végezték el. A kévék behordásánál és a, cséplés, nél nagyobb gondot fordítottak arra, hogy ne hulljon el a mag. Boldogok most Marija Koszjova munkacsapatának tagjai. ígéretűket becsülettel teljesítették A munkacsapat 10 dekárról Cegy hektár) 61.7 mázsa búzát kapott, az egész területről a felajánlott 28" mázsa búza helyett 41.6 mázsás átlagtermést kaptak hektáronként. A bolgár dolgozók egészségének védelméért Bulgáriában egyre nagyobb gondot fordítanak a lakosság egészségvédelmére. Az egészségvédelmi hálózat a városokban és a falvakban egyaránt bővül A kórházi épületek száma az 1939. évihez viszonyítva négyszeresére, a kórházi ágyak szá ma pedig még) ennél is nagyobb arányban növekedett. Nemcsak a nagyvárosokban, hanem a kisebb városokban is korszerű kórházakat építettek. Bulgária kórházaiban széles körben alkalmazzák a szovjet gyógyítási módszereket. A bolgár népi kormány különösen nagy gondot fordít az ipari üzemek dolgozóinak egészségvédelmére. Az ipari üzemekben jelenleg többszáz orvos és fogorvos működik. Két évvel ezelőtt a bolgár kormány határozatot fogadott el, amely szerint az egészségügyi dolgozóknak erőteljesen kel] harcolniok a tüdövész ellen. Ennek eredményeként a megbetegedések száma az utóbbi két év alatt egynegyedére csökkent. Az egészségvédelem középpontjában az anya- és csecsemővédelem ál], Bulgáriában 1939 ben mindöszsze egy szülőotthon, a körzeti kórházakban pedig csak néhány szülőotthon állt az anyák rendelkezősére. Tavaly, az év .végén az or. szágban már 651 szülőotthon müködött. A naipköziotthonok és az óvodák száma is állandóan emelke. dik. Az utóbbi két évben hatszorosára növekedett a falusi idénybőlcsődék száma. A bolgár falvakban jelenleg kétszeranuyi orvos dolgo zik, mint 1939 ben. A fogorvosi rendelők és a fogorvosok száma az 1939 évinek negyvenszeresére emelkedett. Üj szocialista város a Bolgár Népköztársaságban A Bolgár Népköztársaság Minisztertanácsa jóváhagyta Kelet Dimit rovo új szocalista város általános építési tervét. A várost a »Lenin« fémipari üzemmel egyszerre építik. Az új város napfényes, kényelmes lakásaiban a fémipari üzem, a »Re publlca« hóerőmüközpont, a »Teva<* bánya és a környék más ipari üze meinek dolgozói laknak majd, A város építési tervét a fejlett szocialista városrendészet irányelvei szerint készítették el. Széles utcák, parkok, terek és házcsoportok építése szerepel a tervben Min den házcsoportban középületet é/ kulturális intézményeket is építenek. Az egyes házcsoportok lakosainak üzletek, klubok, filmszínházak, iskolák, pollklinikák állnak rendel, kezésére. Kelet.Dimitrovo város épitési tervével egyidejűleg hagyták jóvá Dimitrovo város új. általános épitési tervét is. Ä két várost összekötő főútvonalon trolibusz útvonalat létesítenek, amelyet Szófiáig hosszab. bítanak majd meg.